//Úton-útfélen//
//Újra úton//
*Miközben továbbra is egyre nagyobb megkönnyebbüléssel veszi tudomásul, hogy Arthenior városa immár messze elmarad mögöttük, próbálja magának elképzelni a várost, amiről Thim mesél neki és a többieknek.*
- Ó, akkor biztosan nagyon szép lehet. *állapítja meg kissé elmélázva.*
- Gondolom olyan lehet, mint hogyha nem irtották volna ki az erdőt csak azért, hogy várost építsenek. *mosolyodik el, mert láthatóan tetszik neki a gondolat.
Eszébe jut, hogy minden bizonnyal igaza volt Launak, amikor arról a vágyáról mesélt neki, hogy szeretne még nagyon sokat utazni, és látni a világból. Úgy tűnik, hogy a világ, ahová született tényleg túl nagy, változatos és csodálatos ahhoz, hogy a halandók egyetlen helyen éljenek le egy egész életet, mint mondjuk pont az ő népe, akik közül származik.
Ami őt illeti, leszámítva az édesanyjával megtett hosszabb-rövidebb, de mindenképpen kellemes utakat, még csak muszájból utazott eddig, már amennyiben mondjuk az Artheniorból való menekülés nevezhető utazásnak egyáltalán. Kedvtelésből azért teljesen más lehet.*
- Artheniorban minden más. *meséli feleslegesen, hiszen Thim nyilvánvalóan ebben a városban is ismerős, nem csak néhány napra ugrott be ide körülnézni.*
- Itt is van templomkert, meg szép tisztás a folyóparton túl, vagy a nagyobb házaknak egy kis kertje, de csak nekik. Mindenhol máshol, ahol házak vannak, ott igazából nincsen is semmi más, csak házak. Vagyis kő kövek hátán. Mi otthon csak oltárokat emeltünk kőből, amúgy fából építkeztünk, és a fák közé. Nem voltak utcák, meg terek, mint itt, mindenki oda húzta fel az otthonát, ahová éppen a kedve tartotta. Egy idegen nem is igazodna ki egykönnyen nálunk. Ennyiből szerintem az én egykori otthonom inkább a tiédhez hasonlíthat, mint Artheniorhoz. Ott nagyon idegen és furcsa is volt kicsit az egész. Mégis lenyűgözött először. De valahogy nyomasztott is egyben. *ismeri el, próbálva elfelejteni inkább kevesebb, mint több sikerrel minden emléket, amelyek a templomkerthez és a tisztáshoz kötik egyelőre úgy tűnik, hogy ellenállhatatlan erővel, hiszen éppen ő emlegette őket az imént is.
Még szerencse, hogy a Lau és Thim elvonják elvonják a figyelmét a szekérre való felszállás ötletével, valamint azzal, hogy fel is lesz segítve oda, amit természetesen nem utasít vissza.*
- Mondasz valamit. *mondja előtte mindenesetre Launak.* Túl sokat gyalogoltunk az elmúlt napokban, szerintem ennyi kényelmet megérdemlünk.
*Azt persze már csak gondolatban teszi hozzá, hogy egyébként is szívesebben nézi egy ló hátsóját, mint bármely más testrészét. Azzal legalább nem tud harapni és rúgni sem.
Thim szavai és Viel kérdése persze meglepik, bár előbbire hirtelen nem is tud mást mondani azon kívül, mint amit tényleg gondol.*
- Kedves vagy, köszönöm! Tényleg nagyon sokat foglalkoztam velük, és nagyon szeretem őket, de azért nekik is lehetne jobb. *jelenti ki mély meggyőződéssel. Azok után, hogy eddig nyulakról, és nem kifejezetten játéknyulakról beszélt, már kissé ostobának és furcsán érezné magát, ha egyszer csak bevallaná, hogy nyulai most is itt vannak vele a táskájában, és annak ellenére sem hajlandó nem élőnek tekinteni őket, hogy minden logika, számítás és józan vélemény szerint nem azok.*
- Ne aggódj emiatt szerintem, én is eléggé hajlamos vagyok ilyesmire. Aki kicsit jobban ismer, biztosan tudna erről mesélni. *vallja be aztán, a dolgok túlbonyolításával kapcsolatban, de kicsit talán csak azért, hogy kerülje és terelje a nyulaknak a témáját, amit végül is csak magának köszönhet, hogy egyáltalán szóba jött.*
- Ó, több nevet is adtam nekik, de még mindig nem tudom biztosan, hogy melyik az, ami a legjobban illik hozzájuk. Vigyázni kell a névvel, mert egy életre meghatároz. *igyekszik aztán hirtelen kicsit kikerülni a választ Viel kérdésére. Igaz a kecskét könnyen el tudta nevezni, ami talán rácáfol szavaira, de mindaz a hóesés után tényleg egyszerűen csak úgy adta magát.
De mire nyulainak "igazi" és most használatos nevei szóba kerülnénk legnagyobb meglepetésére a tündérlány visszafordul.
Legszívesebben megállítaná, és őszinte aggodalommal néz utána, nem is véve észre, hogy ösztönösen is magához szorítja hátizsákját, amiben játéknyulai lapulnak még mindig, reményei szerint arra várva, hogy éjjel együtt alhassanak vele.*
- Nagyon várunk! *kiabál utána.* Siess utánunk! És vigyázz magadra, vagyis vigyázzatok magatokra!
*Arthenior ugyan nyilván nem ugyanaz a hely már, ahonnan nagy nehezen sikerült elmenekülniük, ő egy darabig mégis még minden bizonnyal úgy fog rá gondolni, mint egy helyre, amelyik bármelyik pillanatban lángolhat újra.
Mégis, sokkal kényelmetlenebbül érzi magát az eddig nagyon is kényelmesnek tűnő szekéren, most, hogy Viel hirtelen visszafordult.
Kérdő és bizonytalan tekintettel néz Laura, kíváncsian arra, hogy neki mi a véleménye. Igazából azonban nyilván csak akkor nyugodna meg, ha a másik lány megnyugtatná, és valami olyasmit mondana neki, hogy biztosan minden rendben lesz.*