*A banditák említésekor megborzong. Nem szeretne találkozni akár eggyel is.*
- Nem szép dolog elvenni mások pénzét. Egyébként, mi az, hogy "alávaló"? Meg hogy mélységi?
*Ha a férfihoz hasonló, akkor valószínűleg a mélységi is olyan lehet... sötételf. Azt ugyan nem érti, mi közük a mélységhez.*
- Miért szelelnek el tőletek? *Kérdez vissza, a sötételf által használt kifejezést használva.* Mindenki megijed tőletek? Még a felnőttek is? *Ezen meglepődik. Nehezen tudná elképzelni, hogy mondjuk egy harcos lovag csak úgy elrejtőzik valakitől, mert meglátja. Habár, Drakhmarnak valóban nincs valami megnyugtató kinézete, első látásra. A fekete bőr, és az a magasság...* Minden... sötételf ilyen magas, mint te?
*Érdeklődik, miközben cammog, remélhetőleg kifelé az erdőből.
Meglepi, hogy milyen rossz hírük van a sötételfeknek.*
- De hát... Te most ugye itt vadászol, és a kard is azért van nálad, hogy megvédj. Akkor miért nem lenne szabad beszélnem veled?
*Tárja föl legnépszerűbb problémáját, mikor is érkezik a költői kérdés, aminek fogalmával persze a kislány nincs tisztában, ezért megpróbál válaszolni rá.*
- Hát, nem... Nem tudom. Azért is sírtam. Nem tudtam, hogy mi lesz velem. De most már tudom. Beviszel a városba, és...
*Most viszont nem tudja folytatni. Úgy volt, hogy beviszi a városba, és megkeresik a szüleit. De ha azt sem tudja, kik a szülei...*
- Tényleg, hova is fogunk menni? Hozzád?
*Jut eszébe hirtelen egy ötlet, s rákérdez.
Mikor megjegyzi, hogy Drakhmar bizony sötét - mert hát így van, elég ránézni az arcára -, ismét fölölti szigorú arcát, de azért a lányka megérzi, hogy most nem igazán mérges. Még szélesebb lesz hát a mosolya, s kuncogni kezd, halkan.*
- És mitől lett sötét a bőröd? Vagy... Mindig ilyen volt?
*Mondja, s szeme Drakhmar karjára vetül. Aztán fölemeli mellé a saját, vékony kis kezét, elég szembetűnő különbség látszik az éjfekete bőrrel borított izmos kar és az ő hamvas, szinte fehér bőre között. Izmai nem nagyon vannak, vagy legalábbis kis mértékben. De most nem rémíti meg a közte és a sötételf között lévő különbség. Ő sötételf, az más. Cravia pedig...*
- Mondd csak. Ha te sötételf vagy, akkor én... világoself vagyok?
*Vonja össze megint szemöldökét, úgy látszik, ez igen jellemző rá, bár maga észre sem veszi.
Kiderül, hogy Drakhmart kizárólag az első nevén kell hívni, s a lányka már memorizálja is sebesen a nevet. Nem akarja százszor megkérdezni.*
- Miért nem használod a családneved?
*Kérdezi, majd elkéri a tőrt, s csak nézi, amint az megfordul a levegőben, s csodával határos módon se az ő, se a férfi kezébe nem áll bele. Azért a szíve meglódul kissé, s eleinte kissé bizalmatlanul forgatja a fegyvert, de aztán lassan megbarátkozik vele.*
- Mit lehet csinálni a nyuszival, ha meghal? Mert, hát, amíg él, addig gondolom lehet simogatni. Már, ha hagyja magát. Meg etetni. De most már szerintem nem fog tudni enni...
*Állapítja meg sajnálkozva, végigmérve a merev testű szőrcsomót.
Állítólag az erdő vége már nincs messze.*
- Te látod az erdő végét?
*Kérdezi, mert már tudja, hogy Drakhmar jobban lát, mint ő.
Azután a férfi szüleire terelődik a kérés, és bár a férfi sokáig beszél, Cravia vajmi keveset ért belőle. Valamiféle lelépés, meg magyarázat...*
- És miért hagytad ott őket? *Ha ő tudná, hol laknak a szülei, biztos visszamenne hozzájuk, és ott is maradna örökre.* Nem hiányoznak?
*Ekkor mintha már látná az erdő határát. Ritkulnak a fák, ezért neki is áll sürgeti Drakhmart.*
- Gyere, siessünk!
*Mondja, és ha hagyják, ha nem, ő nekiáll futni, igyekezve, hogy minél előbb megláthassa a várost. Azért az erdő tényleges határánál megáll, és ámuldozva nézi a sok-sok házat egymás mellett, melyek hol magasak, hol alacsonyak, de rengeteg van belőlük.*
- Ez... Ar-the-nior? *Sikerül újra felidéznie a város nevét. Egy pillanatra visszafordul Drakhmarhoz, de aztán újra előre néz, a várost kémleli, mely még így, a sötétben is szép.* Nagyon nagy... Nem hiszem, hogy itt meg fogjuk találni a szüleimet.
*Mondja kicsit szomorúan, de aztán újra felvidul.*
- De azért jó lesz, nem? Van sok szép hely a városban, igaz? Mármint... Sokféle ház, meg néhol fák, bokrok... És sok-sok ember. Ugye?
*Izgatottan váltogatja tekintetét a sötételf és a város látképe között. Láthatóan elszállt az álmossága és egy időre megfeledkezett összes egyéb problémájáról is.*