Külső területek - Arthenior közelében
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 252 (5021. - 5040. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
5040. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-06-10 09:26:15
Üzenet elküldve: 2019-06-10 09:26:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Hat nappal később//
//Datvinoolv, Lyz, Pycta, Umon, Monsotor, Asheelaxa//
*Láthatóan Dat is elfáradt a munkában, ami nem csoda, hisz ismeri Umon munkabírását és látván a falat, megérdemelt a pihenés. Jót mosolyog magában, hogy a férfi csak a bor említésére emeli fel a fejét, de nem tör pálcát felette. Az, hogy ő nem iszik bort, nem jelenti azt, hogy másnak sem kellene.
Umonnak sem kell több, már indul is, hogy kerítsen inni a társaságnak és az erdőmélyi elf nem is gondolja, hogy szólnia kellene utána saját igényeiről, az átkozott szerzetes már elfogadta a csuhátlan csuhás egyedi gondolkodásmódját a borral kapcsolatban.
Az italok méltatásánál elhangzik az a régen hallott szó, amelynek máskor nem örülne, s bár most sem hallja szívesen, hisz korábbi kudarcára emlékezteti, Umon csak egy rosszalló pillantást kap tőle fizetségként.
A kocsma kipofozásában maga is szívesen segít. Neki ez nem munka, s bár sokat kell még dolgozniuk mindennel a falu körül, mégis, mivel maguknak építenek otthont és lakhatóbb környezetet, így valójában nem is tudná munkának nevezni, inkább építésnek mondaná.*
- Nem gondolom, hogy az volna a cél, hogy bevételt hozzon. *Válaszol Umon szavaira a kocsmát illetően.*
- De időtöltésnek biztosan kiváló lesz. *Ad igazat neki.
Amikor az átkozott szerzetes feláll, hogy köszönetet mondjon nekik, lesüti lombzöld tekintetét, úgy hallgatja végig a szavakat. Lopva Lyzendra felé tekint, az elf lány hogyan reagál, majd amikor Umon végzett, felemeli kupáját és belekortyol a vízbe, amely valóban hűs és frissítő.*
- Ne bolondozz, barátom. Te ugyanúgy a Fákban Lakó gyermeke vagy, mint én. *Néz fel a férfire.*
- Mostoha ugyan és ijesztő ezzel a szakállal, de akkor is a testvérem vagy. *Nevet rá széles mosollyal, igyekezve oldani Umon borús felhangjait.
Hanloren említése őt már nem gondolkoztatja el. Gondolt sokat rá korábban. A papnő eltűnt a fa felszentelése után és azóta nem is mutatkozott. Talán visszament a városba vagy Arenih atyát kereste fel a templomban, nem tudja, de ha egyszer Arthenior környékén jár, biztosan felkeresi a templomot és megkérdezi a főpapot, hátha látta a papnőt.
Gondolkodás közben Lyzendrára néz, az elf lány is egészen kicserélődött, mióta megérkezett a folyóparti faluba. A korábbi megpróbáltatásoknak még az emléke is eltűnt róla, újra ragyog és szinte tündököl, talán még sosem látta ennyire szépnek.
Az ő köszöntésére is poharát emeli és újra iszik a vízből. Nem tudja megérteni, másoknak miért van szüksége borra, amikor ilyen frissítő italuk is van, mint a víz. De elfogadta már, hogy akadnak az övétől eltérő szükségletek is.
A kocsma tervének megvalósítása lesz az új feladatuk Lyz is megerősíti, amire az erdőmélyi csak kurtán bólint.*
- Talán visszatér egyszer, hogy láthassa, mire jutottunk. *Válaszol a lány szavaira Hanlorent illetően.
A könyvek említésére Umonra néz, a férfi találkozásukkor már említette, hogy minden vadvédi dolgot a szekéren tárolt, talán a Lyzendra által említett könyvek is ott vannak.*
- A központi lombházban talán jó helyük volna. *Javasolja ivás után, majd újabb kupával tölt magának a vízből.
A sok ötletre csak haloványan elmosolyodik, örül neki, hogy mindenki igyekszik hozzátenni a magáét a faluhoz. A harangokat viszont jó ötletnek tartja.*
- Remek ötlet, legyen úgy. *Válaszol mosolyogva az ötletre.*
- Elkísérhetlek, ha gondolod. *Ajánlja fel társaságát az útra.
Beszélgetés közben nem nehéz észrevenni a közelítő óriást, aki Lyzendrával érkezett.*
- Monsotor, a Fákban Lakó hozott közöttünk! *Köszönti a férfit, bár őt láthatóan Lyz érdekli igazán. Aztán Asheelaxa is megérkezik, úgy tűnik, társaságuk odavonz másokat is, ami persze nem baj.*
- Szervusz! Gyere csak. *Köszönti a lányt is. Az ötletét hallva a vizesárokról, a folyó felé tekint.*
- Ha egy várunk volna, talán meggondolandó lenne, de nem szeretnék ennyire belenyúlni a természet rendjébe. Talán vizesárokra nincs szükség. *Mondja el saját véleményét. Valóban nem szeretne folyót elterelni és úgy érzi, egyelőre nincsenek is olyan veszélyben, hogy ilyen komoly intézkedésre ok legyen.*
//Datvinoolv, Lyz, Pycta, Umon, Monsotor, Asheelaxa//
*Láthatóan Dat is elfáradt a munkában, ami nem csoda, hisz ismeri Umon munkabírását és látván a falat, megérdemelt a pihenés. Jót mosolyog magában, hogy a férfi csak a bor említésére emeli fel a fejét, de nem tör pálcát felette. Az, hogy ő nem iszik bort, nem jelenti azt, hogy másnak sem kellene.
Umonnak sem kell több, már indul is, hogy kerítsen inni a társaságnak és az erdőmélyi elf nem is gondolja, hogy szólnia kellene utána saját igényeiről, az átkozott szerzetes már elfogadta a csuhátlan csuhás egyedi gondolkodásmódját a borral kapcsolatban.
Az italok méltatásánál elhangzik az a régen hallott szó, amelynek máskor nem örülne, s bár most sem hallja szívesen, hisz korábbi kudarcára emlékezteti, Umon csak egy rosszalló pillantást kap tőle fizetségként.
A kocsma kipofozásában maga is szívesen segít. Neki ez nem munka, s bár sokat kell még dolgozniuk mindennel a falu körül, mégis, mivel maguknak építenek otthont és lakhatóbb környezetet, így valójában nem is tudná munkának nevezni, inkább építésnek mondaná.*
- Nem gondolom, hogy az volna a cél, hogy bevételt hozzon. *Válaszol Umon szavaira a kocsmát illetően.*
- De időtöltésnek biztosan kiváló lesz. *Ad igazat neki.
Amikor az átkozott szerzetes feláll, hogy köszönetet mondjon nekik, lesüti lombzöld tekintetét, úgy hallgatja végig a szavakat. Lopva Lyzendra felé tekint, az elf lány hogyan reagál, majd amikor Umon végzett, felemeli kupáját és belekortyol a vízbe, amely valóban hűs és frissítő.*
- Ne bolondozz, barátom. Te ugyanúgy a Fákban Lakó gyermeke vagy, mint én. *Néz fel a férfire.*
- Mostoha ugyan és ijesztő ezzel a szakállal, de akkor is a testvérem vagy. *Nevet rá széles mosollyal, igyekezve oldani Umon borús felhangjait.
Hanloren említése őt már nem gondolkoztatja el. Gondolt sokat rá korábban. A papnő eltűnt a fa felszentelése után és azóta nem is mutatkozott. Talán visszament a városba vagy Arenih atyát kereste fel a templomban, nem tudja, de ha egyszer Arthenior környékén jár, biztosan felkeresi a templomot és megkérdezi a főpapot, hátha látta a papnőt.
Gondolkodás közben Lyzendrára néz, az elf lány is egészen kicserélődött, mióta megérkezett a folyóparti faluba. A korábbi megpróbáltatásoknak még az emléke is eltűnt róla, újra ragyog és szinte tündököl, talán még sosem látta ennyire szépnek.
Az ő köszöntésére is poharát emeli és újra iszik a vízből. Nem tudja megérteni, másoknak miért van szüksége borra, amikor ilyen frissítő italuk is van, mint a víz. De elfogadta már, hogy akadnak az övétől eltérő szükségletek is.
A kocsma tervének megvalósítása lesz az új feladatuk Lyz is megerősíti, amire az erdőmélyi csak kurtán bólint.*
- Talán visszatér egyszer, hogy láthassa, mire jutottunk. *Válaszol a lány szavaira Hanlorent illetően.
A könyvek említésére Umonra néz, a férfi találkozásukkor már említette, hogy minden vadvédi dolgot a szekéren tárolt, talán a Lyzendra által említett könyvek is ott vannak.*
- A központi lombházban talán jó helyük volna. *Javasolja ivás után, majd újabb kupával tölt magának a vízből.
A sok ötletre csak haloványan elmosolyodik, örül neki, hogy mindenki igyekszik hozzátenni a magáét a faluhoz. A harangokat viszont jó ötletnek tartja.*
- Remek ötlet, legyen úgy. *Válaszol mosolyogva az ötletre.*
- Elkísérhetlek, ha gondolod. *Ajánlja fel társaságát az útra.
Beszélgetés közben nem nehéz észrevenni a közelítő óriást, aki Lyzendrával érkezett.*
- Monsotor, a Fákban Lakó hozott közöttünk! *Köszönti a férfit, bár őt láthatóan Lyz érdekli igazán. Aztán Asheelaxa is megérkezik, úgy tűnik, társaságuk odavonz másokat is, ami persze nem baj.*
- Szervusz! Gyere csak. *Köszönti a lányt is. Az ötletét hallva a vizesárokról, a folyó felé tekint.*
- Ha egy várunk volna, talán meggondolandó lenne, de nem szeretnék ennyire belenyúlni a természet rendjébe. Talán vizesárokra nincs szükség. *Mondja el saját véleményét. Valóban nem szeretne folyót elterelni és úgy érzi, egyelőre nincsenek is olyan veszélyben, hogy ilyen komoly intézkedésre ok legyen.*
5039. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-06-10 08:53:37
Üzenet elküldve: 2019-06-10 08:53:37
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 601
OOC üzenetek: 139
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 601
OOC üzenetek: 139
Játékstílus: Megfontolt
//Bújj, bújj Doki//
*Miután végre megint összeszedte magát a nem kicsi megrázkódtatás után, amit a természettel való közelség okoz neki ismételten, újra magabiztos léptekkel követi a másikat.*
-Talán még egy óra séta azt hiszem. *Nem egészen biztos benne, hiszen még nem tette meg elégszer ezt a távot, hogy kialakuljon a meggyőződés.*
-Esetleg olyan nehéz az a kosár? Bitang súlya lehet ezeknek a gyógynövényeknek! Akkor majd én viszem, a végén még meghúzod a hátad, aztán akkor mit fogunk csinálni. *Játssza meg az aggódót és közben oda is nyúl a kosárért, hogy tényleg elvegye, ha nem tiltakozik túlságosan az elf. Ezzel próbálva palástolni, hogy valóban kicsit aggódik a miatt, hogy nem fognak odaérni időben. Nem igazán tudja, hogy mikor eljött otthonról a kislány milyen állapotban feküdt az ágyában, így csak remélni tudja, hogy nem fognak elkésni.*
~Aztán a végén még nekem lesz lelkiismeret furdalásom, ha elpatkol a kis görcs.~ *Egyre nagyobb léptekkel sétál a másik mellett, remélve, hogy tényleg mindjárt visszaérnek az említett kúriához.*
*Miután végre megint összeszedte magát a nem kicsi megrázkódtatás után, amit a természettel való közelség okoz neki ismételten, újra magabiztos léptekkel követi a másikat.*
-Talán még egy óra séta azt hiszem. *Nem egészen biztos benne, hiszen még nem tette meg elégszer ezt a távot, hogy kialakuljon a meggyőződés.*
-Esetleg olyan nehéz az a kosár? Bitang súlya lehet ezeknek a gyógynövényeknek! Akkor majd én viszem, a végén még meghúzod a hátad, aztán akkor mit fogunk csinálni. *Játssza meg az aggódót és közben oda is nyúl a kosárért, hogy tényleg elvegye, ha nem tiltakozik túlságosan az elf. Ezzel próbálva palástolni, hogy valóban kicsit aggódik a miatt, hogy nem fognak odaérni időben. Nem igazán tudja, hogy mikor eljött otthonról a kislány milyen állapotban feküdt az ágyában, így csak remélni tudja, hogy nem fognak elkésni.*
~Aztán a végén még nekem lesz lelkiismeret furdalásom, ha elpatkol a kis görcs.~ *Egyre nagyobb léptekkel sétál a másik mellett, remélve, hogy tényleg mindjárt visszaérnek az említett kúriához.*
5038. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-06-10 08:44:31
Üzenet elküldve: 2019-06-10 08:44:31
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Vieljana//
*Kétségtelen, hogy valami oldódik az erdőmélyi szerzetesben is, mert ha bár valódi válaszokat nem is kapott, mégis birtokába kerültek olyan részletek a tündérrel való beszélgetés alatt, amelyek békét hoznak a lelkének. Ha nem is teljes békét, de elsimítanak pár hullámot benne.
A tündér örömére a fát illetően elmosolyodik. A fák számára a fény az egyik legfontosabb. Pontosan ennek a párhuzamnak a mentén is jött rá, hogy a Fákban Lakó és Eeyr egyek, egy isten két aspektusa.*
- Várunk szeretettel közösségünkben. *Erősíti meg a meghívás tényét. A sütemény említésére és arra, hogy a tündér bevallja, valójában nem tudta, mit csinált pontosan, amikor sütötte, halkan felnevet. Nem a lányt neveti ki, csak tréfás ezt így hallani. Főleg, hogy már kóstolta a végeredményt, ami egyáltalán nem lett rossz.
A városról nem tud jó meglátásokkal szolgálni, sajnos nem érzi úgy, hogy Arthenior nagyon szeretné a megtisztulást, de lehet, hogy téved és a lázadás után végre feleszmélnek és megtalálják a helyes utat.*
- Mindenkinek meg van az esélye jobbá válni, csak az a kérdés, hogy akarat is társul-e mellé. *Mondja ki gondolatait kissé borúsan. Sa'Tereth könnyű hatalmat ígér, de annak nagy ára van, lelkeket, életeket követel.*
- Lesznek, akik biztosan belátják és lesznek, akik nem. *És akkor újra harcolnia kell majd, ököllel, acéllal védeni az Erdő Szívét, Eeyr fényét.
A hátas ebet ölelgető tündér képe újra mosolyt csal az arcára. Ő meg sem próbálja ilyen módon kifejezni érzéseit Xauzur felé, a nagymacskák nem szeretik az ilyesmit, de az erdőmélyi elf amúgy sem az a nagy bújós fajta. Csak lombzöld tekintetével figyeli a lustán fekvő irbiszt maga mellett.
Vieljana kérdésére a tündérre néz és pár szívdobbanásnyi ideig nem válaszol. Úgy szeretne fogalmazni, hogy Xauzur ne tűnjön vérengző ragadozónak, de válaszából ne hiányozzon az igazság.*
- Az erdőnek saját törvényei vannak, hiába gondolom én magam a Fákban Lakó szerzetesének, nem menthetem fel magam a vadász és préda ősi regulája alól. Ha nem volnánk ilyen kapcsolatban, Xauzur engem is felfalna, ha úgy látná jónak. *Nem biztos, hogy sikerült elérnie azt, amit szeretett volna, de ami igaz, az igaz.*
- De ettől függetlenül az erdő nem egy veszélyes hely. Mindennek és mindenkinek meg van a saját helye benne és ha ismered a törvényeket, nem válik belőled préda. *Próbálja menteni a menthetőt.*
- Egy irbisz normális esetben nem hagyja el Erdőmélyét, így nem is találkozhatsz vele ebben az erdőben. A törvény az, hogy ők a lápvidéken túl élnek, te pedig, ha ismered ezt a törvényt, akkor tudhatod, csak akkor válhatsz a prédájává, ha átléped Erdőmélye határát. *Mutat észak felé, amerre a vadon elterül.*
- Ebben az erdőben farkasokkal találkozhatsz legfeljebb vagy medvével, de ha nem bántod a kölykeit vagy nem akarod elvenni tőle az élelmet, akkor nem támadnak meg, ez is egy törvény. Érted, mire gondolok? *Kérdi, mert meglehet, hogy a sok beszéd között elveszett a lényeg.*
//Vieljana//
*Kétségtelen, hogy valami oldódik az erdőmélyi szerzetesben is, mert ha bár valódi válaszokat nem is kapott, mégis birtokába kerültek olyan részletek a tündérrel való beszélgetés alatt, amelyek békét hoznak a lelkének. Ha nem is teljes békét, de elsimítanak pár hullámot benne.
A tündér örömére a fát illetően elmosolyodik. A fák számára a fény az egyik legfontosabb. Pontosan ennek a párhuzamnak a mentén is jött rá, hogy a Fákban Lakó és Eeyr egyek, egy isten két aspektusa.*
- Várunk szeretettel közösségünkben. *Erősíti meg a meghívás tényét. A sütemény említésére és arra, hogy a tündér bevallja, valójában nem tudta, mit csinált pontosan, amikor sütötte, halkan felnevet. Nem a lányt neveti ki, csak tréfás ezt így hallani. Főleg, hogy már kóstolta a végeredményt, ami egyáltalán nem lett rossz.
A városról nem tud jó meglátásokkal szolgálni, sajnos nem érzi úgy, hogy Arthenior nagyon szeretné a megtisztulást, de lehet, hogy téved és a lázadás után végre feleszmélnek és megtalálják a helyes utat.*
- Mindenkinek meg van az esélye jobbá válni, csak az a kérdés, hogy akarat is társul-e mellé. *Mondja ki gondolatait kissé borúsan. Sa'Tereth könnyű hatalmat ígér, de annak nagy ára van, lelkeket, életeket követel.*
- Lesznek, akik biztosan belátják és lesznek, akik nem. *És akkor újra harcolnia kell majd, ököllel, acéllal védeni az Erdő Szívét, Eeyr fényét.
A hátas ebet ölelgető tündér képe újra mosolyt csal az arcára. Ő meg sem próbálja ilyen módon kifejezni érzéseit Xauzur felé, a nagymacskák nem szeretik az ilyesmit, de az erdőmélyi elf amúgy sem az a nagy bújós fajta. Csak lombzöld tekintetével figyeli a lustán fekvő irbiszt maga mellett.
Vieljana kérdésére a tündérre néz és pár szívdobbanásnyi ideig nem válaszol. Úgy szeretne fogalmazni, hogy Xauzur ne tűnjön vérengző ragadozónak, de válaszából ne hiányozzon az igazság.*
- Az erdőnek saját törvényei vannak, hiába gondolom én magam a Fákban Lakó szerzetesének, nem menthetem fel magam a vadász és préda ősi regulája alól. Ha nem volnánk ilyen kapcsolatban, Xauzur engem is felfalna, ha úgy látná jónak. *Nem biztos, hogy sikerült elérnie azt, amit szeretett volna, de ami igaz, az igaz.*
- De ettől függetlenül az erdő nem egy veszélyes hely. Mindennek és mindenkinek meg van a saját helye benne és ha ismered a törvényeket, nem válik belőled préda. *Próbálja menteni a menthetőt.*
- Egy irbisz normális esetben nem hagyja el Erdőmélyét, így nem is találkozhatsz vele ebben az erdőben. A törvény az, hogy ők a lápvidéken túl élnek, te pedig, ha ismered ezt a törvényt, akkor tudhatod, csak akkor válhatsz a prédájává, ha átléped Erdőmélye határát. *Mutat észak felé, amerre a vadon elterül.*
- Ebben az erdőben farkasokkal találkozhatsz legfeljebb vagy medvével, de ha nem bántod a kölykeit vagy nem akarod elvenni tőle az élelmet, akkor nem támadnak meg, ez is egy törvény. Érted, mire gondolok? *Kérdi, mert meglehet, hogy a sok beszéd között elveszett a lényeg.*
5037. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-06-10 03:32:13
Üzenet elküldve: 2019-06-10 03:32:13
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Hajnali ceremónia//
//Zárás//
*A szertartás a végéhez ért.*
~ Nagyon szép. ~
*Gondolja magában, bár Ahseela nem igazán fogja ezt fel, valahogy nincs is ezen a világon. Figyelmét a fácska és a rovarok keringő röpte vonja el. Csodabogár módjára van el magában és eme sajátos aszkézist nem is zavarja meg semmi. Tompán hallja, hogy Pycta és Lyz beszélgetnek mellette, de hozzá közvetlenül nem szól senki. Umon és a zöld-íjász beszélgetéséből pedig, nem hall semmit, hiszen hallótávon kívül állnak. A ceremónia után az íjász szőkeség és a páncélos szerzetes, bennfentes témára váltanak, aminek lényege, hogy Pycta útnak ered a mágustoronyhoz. Ebbe a beszélgetésbe sem szól bele a druida lány, hiszen úgy véli nincs olyan közvetlen ismeretségben és viszonyban az elf szőkeséggel és a felvértezett csuhással sem, hogy ebbe bármi joga vagy illő lenne beleszólnia, mint ahogy a táborban senkivel sem. Csendesen áll, csókaszemeit a kis fán függesztve. Gondolatai közben a jószágaira terelődnek. Az elválásra Xonarral, a kis verébre és Linerára. Aztán kissé összerezzen, mert megérzi magán az elf szőkeség pillantását.*
- Bocsánat! Szóltál, nővérem? Elrévedtem. – *Szabadkozik kicsit Ahseela, akinek elég gyakori szokása ez, mióta útra kélt a Holdfényes Unikornis Testvériségből. Nagymérvű, csendes hallgatásának képessége, a társadalmi periférián való élet eredménye, ami egyszerre tudatos és tudatlan állapot nála, egyszerűen megérzi, hogy mikor kell csendben lennie.
Ahogy a mondás is tartja, bölcsebb marad, ha hallgat.
Az íjász szőkeség felé fordulva folytatja.*
- Ha segítségedre lehetek valamiben, nyugodtan szólj! Látom, elfoglaltak vagytok. – *Néz körbe és int kezével, jelezvén, hogy az egész falura gondol.*
- De előbb megyek, megnézem a jószágokat és a lovamat. Elhanyagoltam szegényt, mostanság. – *Hangjában lágy melegség bujkál, mint amikor egy anya a gyermekéről beszél.*
- Ha gondolod Lyzendra és vezetői terheid is engedik, velem tarthatnál a karámhoz. – *Mondja, a csókaszemű lány és egy rövid biccentést követően már sétál is a tábori állatokhoz. Szemeiben némi fény is megcsillan.*
//A karámnál//
*Lyz követi a karámhoz, amit egy bólintással nyugtáz, de a druida lány figyelme már a jószágoké. A kötélkarám még nem lett átépítve, azokból a rongyokból áll, amiket még ő font össze átmeneti megoldásnak, ahogy még mindig az ideiglenesen ásott itató oltja az állatok szomját, amit egy táborbéli elffel ástak ki. Rögtön kiszúrja zsufafakó lovát a többi haszonállat között, látja, hogy van két újabb, méghozzá, erdei állat is a karámban, de azokkal egyelőre nem foglalkozik, már csak azért sem, mert Linera trillázó nyerítéssel fogadja, amire Ahseelának fülig szalad a szája.*
- Szervusz pacikám, meggyüttem! – *Dünnyögi, mikor a karámhoz lép, a fakó patás pedig kidugja fekete sörényes fejét, hogy gazdája megsimogathassa. Megpaskolja a nyakát és beletúr a sörényébe, azonban a dögönyöző mozdulata félbeszakad, mert ekkor veszi észre, hogy Linerával valami nincs rendben. Jobb mellső lábát, állás közben nem terheli, megvezeti kicsit a kötélzet mellett.*
- De hiszen… te lesántultál. – *Állapítja meg némi aggodalommal, és már tapintja is végig a lova lábát. A fakó patás ina be van szűrődve, duzzadt és meleg. Lyz megjegyzésére halvány mosollyal és biccentéssel felel.*
- Igen, sokszor úgy érzem jobban, mint az emberekhez, bár bőven van még mit tanulnom. – *Miközben kivezeti a karámból lovát, úgy sétálnak, hogy Linerának a nyakára teszi a kezét, amin ugyanolyan billognyommal égetett szimbólum van, mint az ő kézfején. Ahseela csak húzódásnak véli a lábsérülést, ínszalag szakadásnak nem tapintotta nyomát. Bevezeti a folyóba lovát, hogy lábtőig ellepje a hideg víz a végtagjait. Linera pedig lenyújtva a nyakát, szájával babrál a vízfelszínén, de nem iszik, sőt álldogálás alatt olykor a hasa felé rúg a lábával vagy hátra fordítva fejét, lesunyt fülekkel kap a hasa felé. Ahseelát lassan feszültséggel tölti el lova állapota. Lyzendra ekkor kérdez közbe, hogy vállalná e a többi jószág napi ellátását is, beleértve a minxét és a szarvasét is. Egy pillantást vet a két erdei állatra, majd ismét Lyzre nézve felel.*
- Dehogy lenne teher. Nagyon szívesen megteszem. Köszönöm nővérem, hogy rám gondoltál. – *Hajtja meg magát kissé derékból az íjász szőkeség felé, akit nem sokra rá elszólítanak teendői. A druida lány és lova, viszont a folyó sekélyebb részében, várakoznak, hogy a hideg víz lehúzza a duzzanatot Linera lábáról. Ahseela amikor úgy véli, hogy kellő idő telt el, akkor kisétálnak a vízből, a parton lehajolva egy maroknyi agyagos iszappal bekeni lova fájó inát, majd zölden burjánzó füves részhez vezeti, de Linera nem kezd el legelni. Az elf lány azonnal tudja, hogy nagy baj van. Lova mellé lépve, hasára nyomja a fülét, meghallgatja mindkét oldalon, de nem hall semmi bélmozgást.*
~ Ez kólika lesz. ~
*Tudja, hogy ilyenkor nem tehet mást, minthogy mozgassa Linerát, a sántasága ellenére is. Rámarkolva sörényére felszökken a hátára. A folyó mentén a meredek töltés falon kezdi fel s le jártatni lovát, hogy stimulálja a bélmozgását.
A Testvériségben lovakat is tenyésztettek, a rubiliáni ménesben, innen is a billognyom Linera nyakán. A zsufafakó patás, Ahseela saját tenyésztésű, első csikója, teljesen más is a kapcsolatuk, mint Xonarral, hiszen szürke farkasát, kölyökként találta az erdőben, de Linerát maga segítette a világra.
A druida lány a nap további felében végig Linerával marad, azonban a jártatás és a közbe iktatott pihenők ellenére sem javul hátasa állapota, sőt rohamosan romlik. A végén már Linera a felfúvódás és a komoly alhasi görcsöktől kínlódva elfekszik és már az elf lány sem bírja rávenni, hogy felálljon. Lekuporodik Linerához és csendesen könnyezve simogatja orrhátát, mert már tudja, mit kell megtennie.*
- Sajnálom, ne haragudj, mindjárt vége. – *Ráhajol lova nyakára, úgy suttogja neki. Ahseela még egy csirke nyakát se vágta el soha, az ilyen feladatok alól mindig kihúzta magát a Rendházban is, amióta pedig a nagyvilágot járja, az ilyen dolgokat mindig Xonarra bízta, de farkasa már nincs vele és tudja, hogy ezt most neki kell megtennie. Nem bírja és nem is hagyhatja tovább szenvedni Linerát, de valahogy a lihanechi tónál történtek óta érzi is magában az ilyen dolgokhoz a kellő lelki erőt. Feláll lova mellől, előhúzza hátáról a lándzsáját. Mély levegőt vesz, majd a lándzsa hegyét Linera tarkójához tartja, lehunyja szemeit, könnyek futnak végig arcán, melyek elmossák az arcfestését. Két kézzel markol rá a lándzsára, mely megremeg, ahogy hezitál, majd kinyitva szemeit, ragyogózöld és sötétbarna szempárja egyszerre villan majd döf. Ahseela pár pillanatra maga elé réved, amikor lepillant, Linera már nem lélegzik. Remegő sóhajjal fúja ki a levegőt és sétál a folyóhoz lemosni lándzsájáról a vért. Eltéve a fegyvert, így áll hallgatagon lehunyt szemekkel a folyó sodrását hallgatva. Nehéz megmozdulnia, de nem állhat itt napestig, meg kell még adnia a végtisztességet Linerának. Nem szól senkinek, ezt is maga akarja elvégezni, meg úgy véli mások szemében Linera csak egy hátas jószág, ahogy Xonar meg csak egy vadállat. Maga sem tudja hogy és mennyi időbe telik, de elhúzza a folyóba lova tetemét, be egészen az erős sodrásig és a vízútjára bocsátja. Ahseela, ahogy kievickél a folyóból nemcsak csuromvizes, de fehér ingét is összevérezte. Kibújik belőle és azt is a vízbe hajítja. Váltóruhával a pásztorok asszonyai látják el. Holmiját is a karám közelébe hordja, a lószerszámokat, nyeregtáskáját, függőágyát és hátizsákját. Olajlámpását magához véve elmegy a kis fához, térdelő támaszba kuporodik, leülve sarkaira. Meggyújtja a lámpást és halkan egy imát mormol el Lineráért.*
- Láttalak téged testvérem és köszönetet mondok. Ahogy tested, a szellemed is immár messze jár, de én a szívemben őrzöm emlékedet. Örökké.
//Hat nappal később//
*Az elkövetkező hat napjai a munka jegyében teltek el. Ahseela feltűnés nélkül ténykedett a faluban és végezte el, amit éppen rábíztak, vagy megkérték, hogy segítsen be valahol. Segédkezett a többi elffel kötélen gerendákat felhúzni magasba a lombházakhoz. A jószágokkal minden nap foglakozott, a minxxel és a szarvassal egyetemben. Amúgy tehenet, kecskét fejt, megetette a baromfikat, begyűjtötte a tojást, szénát hordott a lovaknak, a szamárnak és moslékot öntött a disznóknak. Az épülő cölöpkerítés és a tornyok munkálataiba is csak asszisztálva vett részt. Bár a cölöpfalhoz felvetődött benne a vizesárok ötlete, amit még nem tett szóvá a többieknek, mivel nem volt még rá alkalma. Ügyes-bajos napi dolgai végeztével pedig, mindig elment egyet járni az artheniori erdősségbe. Hol gombászni, hol füveket gyűjteni, hol egy-egy egyszerű hurok csapdát felállítva megtámogatni a vadászok ténykedéseit a napi betevő falatért, arról nem is beszélve, hogy az erdő békéje segít feldolgoznia, hogy Linerától is búcsút kellett vennie. Éppen az egyik ilyen sétájáról tér be a kapun, amikor felfigyel a közelben beszélgetőkre; Datra, Lyzre, Umonra és Pyctára. Odasétál hozzájuk gondolván, hogy bedobja a közösbe ötletét. Elébük lépve, azonban néhány pillanatig egy szó nem sok annyi sem jön ki a száján, mert pillantása végigszalad a boros kupákon. Nosztalgikus emlékek szállják meg és szinte az orrában érzi az erjedő cefre szagát, merthogy a Testvériségben a rendfőnökasszony saját bort is termelt, amit tölgyfahordókban gondosan tárolt a rendház pincéjében, melynek kulcsát, mindig a nyakában hordta. Ahseela már felidézni sem tudja, hogy a rengeteg krumpli pucolás mellett, mennyi szőlőt kellett taposnia az erjesztő kádakban, persze erről sem szól, nehogy tudálékos libának tartsák. Köhint egyet, aztán így veszi magához a szót.*
- Sziasztok testvérek! – *Üti meg a közvetlenebb hangot, hiszen csak eltelt egy hat.*
- Remélem nem zavarok. – *Jegyzi meg burkoltan, mert érzékeli az ünnepélyes hangvételt, és persze nem szeretné elrontani a közhangulatot.*
- Látom, elkészült a cölöpfal. Az őrtornyok pazarul festenek. Arra gondoltam, hogy lehetne vizes árkot ásni a kerítéshez és lengőhidat építeni a kapuhoz, akkor még bemászni se tudna ide senki. Mit szóltok?
//Zárás//
*A szertartás a végéhez ért.*
~ Nagyon szép. ~
*Gondolja magában, bár Ahseela nem igazán fogja ezt fel, valahogy nincs is ezen a világon. Figyelmét a fácska és a rovarok keringő röpte vonja el. Csodabogár módjára van el magában és eme sajátos aszkézist nem is zavarja meg semmi. Tompán hallja, hogy Pycta és Lyz beszélgetnek mellette, de hozzá közvetlenül nem szól senki. Umon és a zöld-íjász beszélgetéséből pedig, nem hall semmit, hiszen hallótávon kívül állnak. A ceremónia után az íjász szőkeség és a páncélos szerzetes, bennfentes témára váltanak, aminek lényege, hogy Pycta útnak ered a mágustoronyhoz. Ebbe a beszélgetésbe sem szól bele a druida lány, hiszen úgy véli nincs olyan közvetlen ismeretségben és viszonyban az elf szőkeséggel és a felvértezett csuhással sem, hogy ebbe bármi joga vagy illő lenne beleszólnia, mint ahogy a táborban senkivel sem. Csendesen áll, csókaszemeit a kis fán függesztve. Gondolatai közben a jószágaira terelődnek. Az elválásra Xonarral, a kis verébre és Linerára. Aztán kissé összerezzen, mert megérzi magán az elf szőkeség pillantását.*
- Bocsánat! Szóltál, nővérem? Elrévedtem. – *Szabadkozik kicsit Ahseela, akinek elég gyakori szokása ez, mióta útra kélt a Holdfényes Unikornis Testvériségből. Nagymérvű, csendes hallgatásának képessége, a társadalmi periférián való élet eredménye, ami egyszerre tudatos és tudatlan állapot nála, egyszerűen megérzi, hogy mikor kell csendben lennie.
Ahogy a mondás is tartja, bölcsebb marad, ha hallgat.
Az íjász szőkeség felé fordulva folytatja.*
- Ha segítségedre lehetek valamiben, nyugodtan szólj! Látom, elfoglaltak vagytok. – *Néz körbe és int kezével, jelezvén, hogy az egész falura gondol.*
- De előbb megyek, megnézem a jószágokat és a lovamat. Elhanyagoltam szegényt, mostanság. – *Hangjában lágy melegség bujkál, mint amikor egy anya a gyermekéről beszél.*
- Ha gondolod Lyzendra és vezetői terheid is engedik, velem tarthatnál a karámhoz. – *Mondja, a csókaszemű lány és egy rövid biccentést követően már sétál is a tábori állatokhoz. Szemeiben némi fény is megcsillan.*
//A karámnál//
*Lyz követi a karámhoz, amit egy bólintással nyugtáz, de a druida lány figyelme már a jószágoké. A kötélkarám még nem lett átépítve, azokból a rongyokból áll, amiket még ő font össze átmeneti megoldásnak, ahogy még mindig az ideiglenesen ásott itató oltja az állatok szomját, amit egy táborbéli elffel ástak ki. Rögtön kiszúrja zsufafakó lovát a többi haszonállat között, látja, hogy van két újabb, méghozzá, erdei állat is a karámban, de azokkal egyelőre nem foglalkozik, már csak azért sem, mert Linera trillázó nyerítéssel fogadja, amire Ahseelának fülig szalad a szája.*
- Szervusz pacikám, meggyüttem! – *Dünnyögi, mikor a karámhoz lép, a fakó patás pedig kidugja fekete sörényes fejét, hogy gazdája megsimogathassa. Megpaskolja a nyakát és beletúr a sörényébe, azonban a dögönyöző mozdulata félbeszakad, mert ekkor veszi észre, hogy Linerával valami nincs rendben. Jobb mellső lábát, állás közben nem terheli, megvezeti kicsit a kötélzet mellett.*
- De hiszen… te lesántultál. – *Állapítja meg némi aggodalommal, és már tapintja is végig a lova lábát. A fakó patás ina be van szűrődve, duzzadt és meleg. Lyz megjegyzésére halvány mosollyal és biccentéssel felel.*
- Igen, sokszor úgy érzem jobban, mint az emberekhez, bár bőven van még mit tanulnom. – *Miközben kivezeti a karámból lovát, úgy sétálnak, hogy Linerának a nyakára teszi a kezét, amin ugyanolyan billognyommal égetett szimbólum van, mint az ő kézfején. Ahseela csak húzódásnak véli a lábsérülést, ínszalag szakadásnak nem tapintotta nyomát. Bevezeti a folyóba lovát, hogy lábtőig ellepje a hideg víz a végtagjait. Linera pedig lenyújtva a nyakát, szájával babrál a vízfelszínén, de nem iszik, sőt álldogálás alatt olykor a hasa felé rúg a lábával vagy hátra fordítva fejét, lesunyt fülekkel kap a hasa felé. Ahseelát lassan feszültséggel tölti el lova állapota. Lyzendra ekkor kérdez közbe, hogy vállalná e a többi jószág napi ellátását is, beleértve a minxét és a szarvasét is. Egy pillantást vet a két erdei állatra, majd ismét Lyzre nézve felel.*
- Dehogy lenne teher. Nagyon szívesen megteszem. Köszönöm nővérem, hogy rám gondoltál. – *Hajtja meg magát kissé derékból az íjász szőkeség felé, akit nem sokra rá elszólítanak teendői. A druida lány és lova, viszont a folyó sekélyebb részében, várakoznak, hogy a hideg víz lehúzza a duzzanatot Linera lábáról. Ahseela amikor úgy véli, hogy kellő idő telt el, akkor kisétálnak a vízből, a parton lehajolva egy maroknyi agyagos iszappal bekeni lova fájó inát, majd zölden burjánzó füves részhez vezeti, de Linera nem kezd el legelni. Az elf lány azonnal tudja, hogy nagy baj van. Lova mellé lépve, hasára nyomja a fülét, meghallgatja mindkét oldalon, de nem hall semmi bélmozgást.*
~ Ez kólika lesz. ~
*Tudja, hogy ilyenkor nem tehet mást, minthogy mozgassa Linerát, a sántasága ellenére is. Rámarkolva sörényére felszökken a hátára. A folyó mentén a meredek töltés falon kezdi fel s le jártatni lovát, hogy stimulálja a bélmozgását.
A Testvériségben lovakat is tenyésztettek, a rubiliáni ménesben, innen is a billognyom Linera nyakán. A zsufafakó patás, Ahseela saját tenyésztésű, első csikója, teljesen más is a kapcsolatuk, mint Xonarral, hiszen szürke farkasát, kölyökként találta az erdőben, de Linerát maga segítette a világra.
A druida lány a nap további felében végig Linerával marad, azonban a jártatás és a közbe iktatott pihenők ellenére sem javul hátasa állapota, sőt rohamosan romlik. A végén már Linera a felfúvódás és a komoly alhasi görcsöktől kínlódva elfekszik és már az elf lány sem bírja rávenni, hogy felálljon. Lekuporodik Linerához és csendesen könnyezve simogatja orrhátát, mert már tudja, mit kell megtennie.*
- Sajnálom, ne haragudj, mindjárt vége. – *Ráhajol lova nyakára, úgy suttogja neki. Ahseela még egy csirke nyakát se vágta el soha, az ilyen feladatok alól mindig kihúzta magát a Rendházban is, amióta pedig a nagyvilágot járja, az ilyen dolgokat mindig Xonarra bízta, de farkasa már nincs vele és tudja, hogy ezt most neki kell megtennie. Nem bírja és nem is hagyhatja tovább szenvedni Linerát, de valahogy a lihanechi tónál történtek óta érzi is magában az ilyen dolgokhoz a kellő lelki erőt. Feláll lova mellől, előhúzza hátáról a lándzsáját. Mély levegőt vesz, majd a lándzsa hegyét Linera tarkójához tartja, lehunyja szemeit, könnyek futnak végig arcán, melyek elmossák az arcfestését. Két kézzel markol rá a lándzsára, mely megremeg, ahogy hezitál, majd kinyitva szemeit, ragyogózöld és sötétbarna szempárja egyszerre villan majd döf. Ahseela pár pillanatra maga elé réved, amikor lepillant, Linera már nem lélegzik. Remegő sóhajjal fúja ki a levegőt és sétál a folyóhoz lemosni lándzsájáról a vért. Eltéve a fegyvert, így áll hallgatagon lehunyt szemekkel a folyó sodrását hallgatva. Nehéz megmozdulnia, de nem állhat itt napestig, meg kell még adnia a végtisztességet Linerának. Nem szól senkinek, ezt is maga akarja elvégezni, meg úgy véli mások szemében Linera csak egy hátas jószág, ahogy Xonar meg csak egy vadállat. Maga sem tudja hogy és mennyi időbe telik, de elhúzza a folyóba lova tetemét, be egészen az erős sodrásig és a vízútjára bocsátja. Ahseela, ahogy kievickél a folyóból nemcsak csuromvizes, de fehér ingét is összevérezte. Kibújik belőle és azt is a vízbe hajítja. Váltóruhával a pásztorok asszonyai látják el. Holmiját is a karám közelébe hordja, a lószerszámokat, nyeregtáskáját, függőágyát és hátizsákját. Olajlámpását magához véve elmegy a kis fához, térdelő támaszba kuporodik, leülve sarkaira. Meggyújtja a lámpást és halkan egy imát mormol el Lineráért.*
- Láttalak téged testvérem és köszönetet mondok. Ahogy tested, a szellemed is immár messze jár, de én a szívemben őrzöm emlékedet. Örökké.
//Hat nappal később//
*Az elkövetkező hat napjai a munka jegyében teltek el. Ahseela feltűnés nélkül ténykedett a faluban és végezte el, amit éppen rábíztak, vagy megkérték, hogy segítsen be valahol. Segédkezett a többi elffel kötélen gerendákat felhúzni magasba a lombházakhoz. A jószágokkal minden nap foglakozott, a minxxel és a szarvassal egyetemben. Amúgy tehenet, kecskét fejt, megetette a baromfikat, begyűjtötte a tojást, szénát hordott a lovaknak, a szamárnak és moslékot öntött a disznóknak. Az épülő cölöpkerítés és a tornyok munkálataiba is csak asszisztálva vett részt. Bár a cölöpfalhoz felvetődött benne a vizesárok ötlete, amit még nem tett szóvá a többieknek, mivel nem volt még rá alkalma. Ügyes-bajos napi dolgai végeztével pedig, mindig elment egyet járni az artheniori erdősségbe. Hol gombászni, hol füveket gyűjteni, hol egy-egy egyszerű hurok csapdát felállítva megtámogatni a vadászok ténykedéseit a napi betevő falatért, arról nem is beszélve, hogy az erdő békéje segít feldolgoznia, hogy Linerától is búcsút kellett vennie. Éppen az egyik ilyen sétájáról tér be a kapun, amikor felfigyel a közelben beszélgetőkre; Datra, Lyzre, Umonra és Pyctára. Odasétál hozzájuk gondolván, hogy bedobja a közösbe ötletét. Elébük lépve, azonban néhány pillanatig egy szó nem sok annyi sem jön ki a száján, mert pillantása végigszalad a boros kupákon. Nosztalgikus emlékek szállják meg és szinte az orrában érzi az erjedő cefre szagát, merthogy a Testvériségben a rendfőnökasszony saját bort is termelt, amit tölgyfahordókban gondosan tárolt a rendház pincéjében, melynek kulcsát, mindig a nyakában hordta. Ahseela már felidézni sem tudja, hogy a rengeteg krumpli pucolás mellett, mennyi szőlőt kellett taposnia az erjesztő kádakban, persze erről sem szól, nehogy tudálékos libának tartsák. Köhint egyet, aztán így veszi magához a szót.*
- Sziasztok testvérek! – *Üti meg a közvetlenebb hangot, hiszen csak eltelt egy hat.*
- Remélem nem zavarok. – *Jegyzi meg burkoltan, mert érzékeli az ünnepélyes hangvételt, és persze nem szeretné elrontani a közhangulatot.*
- Látom, elkészült a cölöpfal. Az őrtornyok pazarul festenek. Arra gondoltam, hogy lehetne vizes árkot ásni a kerítéshez és lengőhidat építeni a kapuhoz, akkor még bemászni se tudna ide senki. Mit szóltok?
5036. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-06-09 22:26:14
Üzenet elküldve: 2019-06-09 22:26:14
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
*Miután elbúcsúzott Vieltől, és mindenkitől, aki még az útjába akadt, gyorsan felszerszámozza Uraságot, és a hátára pattanva a város felé veszi az irányt. Ezúttal sokkal gyorsabban halad, mint előző nap. Nem gyönyörködik a tájban és nem mereng azon, milyen kellemes az új életük, egyszerűen csak szeretne eljutni egyik pontból a másikba. Úgy tűnik, Uraság meglepően jól bírja ezt a tempót is, így menet közben párszor megpaskolja az állat nyakát, hogy érezze, igazán hálás, amiért csak úgy száguld vele Arthenior felé. ~Tarts ki, Lylli!~ suttogja magában vágta közben.*
5035. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-06-09 21:28:55
Üzenet elküldve: 2019-06-09 21:28:55
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Hat nappal később//
*Azóta, mióta Monsotor Lyz és Jayzion társaságában e helyre megérkezett, azóta a hat nap óta serényen dolgozik a többi falubélivel együtt. A többiekkel dolgozik a faházakon, ezek fogják az emberek lakhelyét adni. A mélységivel fel tudták fedezni a helyszínt, így többé-kevésbé tudja, hogy mit merre talál. A szerzetesnek elég nehezen mennek a tanulási folyamatok, de ez nem akadályozta meg abban, hogy megtanuljon pár dolgot arról, hogyan kell házat építeni. Most az óriás a szent fához indul, ahhoz a fához, melyet közösen ültettek, amelyért harcoltak. Monsotor letérdel a fa elé és egy rövid imádságot mormol a fa előtt. Ez eltart egy kis ideig, de az imádság befejeztével felkeresi Lyzt, hogy rákérdezzen, hogy van-e feladata számára. Egy cölöpkerítésnél leli őt Pycta, Umon és Datvinoolv társaságában. Az égimeszelő egyenesen Lyzendra felé tart, majd mikor már csak egy lépésnyire áll az elf nőtől, személyes kérdésével hozzá fordul:*
-Van valami feladatod számomra?
*Azóta, mióta Monsotor Lyz és Jayzion társaságában e helyre megérkezett, azóta a hat nap óta serényen dolgozik a többi falubélivel együtt. A többiekkel dolgozik a faházakon, ezek fogják az emberek lakhelyét adni. A mélységivel fel tudták fedezni a helyszínt, így többé-kevésbé tudja, hogy mit merre talál. A szerzetesnek elég nehezen mennek a tanulási folyamatok, de ez nem akadályozta meg abban, hogy megtanuljon pár dolgot arról, hogyan kell házat építeni. Most az óriás a szent fához indul, ahhoz a fához, melyet közösen ültettek, amelyért harcoltak. Monsotor letérdel a fa elé és egy rövid imádságot mormol a fa előtt. Ez eltart egy kis ideig, de az imádság befejeztével felkeresi Lyzt, hogy rákérdezzen, hogy van-e feladata számára. Egy cölöpkerítésnél leli őt Pycta, Umon és Datvinoolv társaságában. Az égimeszelő egyenesen Lyzendra felé tart, majd mikor már csak egy lépésnyire áll az elf nőtől, személyes kérdésével hozzá fordul:*
-Van valami feladatod számomra?
5034. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-06-09 16:56:49
Üzenet elküldve: 2019-06-09 16:56:49
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Hat nappal később//
//Datvinoolv, Lyz, Pycta, Umon//
*Talán sosem volt olyan, hogy viccelődésbe forduljon a beszélgetésük Pyctával. Az erődben folyton a feladataik kötötték le őket, a veszélyes erdőre mindig fokozottan figyelni kellett, és nyitott szemmel járni. Még akkor sem érezte magához közelebb, amikor helyettesének kérte fel Lyzt. Annyira legalábbis biztosan nem, hogy tréfáljon vele az elf szerzetes. Mil'Ochass számlájára írja ezt az oldottságot is, ami a vadászlánynak is felüdülés. Akárcsak az, hogy az újonnan épült fal tövében telepednek le egyre gyarapodó létszámban és egyre oldottabban. Mindenki keményen dolgozik, ebben Umonra és Dvinoolvra sem lehet panasz, és a látszatja meg is van. Bár sok minden hiányzik még, és terveik egyre csak gyarapodnak, Lyznek legalábbis a korábbiaktól eltérően egész sor terve van. Jólesőn pillant végig társain, akikkel a fal tövében telepszik le.
Arra nem számít, hogy egy játékos megjegyzés után, percek kérdése, és valóban ott lesz a kupa bor a kezében. Meglepetten figyeli a hordóval ügyeskedő szerzetest.*
- Valóban vadvédi? *csillan fel a szeme. Nem tudja eltitkolni, ugyan nem is akarja, hogy mennyire szerette azt a helyet, minden korlátja ellenére is.*
- Szerettem ott *keserédes mosolya, melyre szája széle húzódik, azt is elárulja, hiányzik neki az erőd. Umon poháremelésére hasonlóan tesz.*De szeretek itt is, főleg veletek.
*Umon köszönetére szeretetteljesen elmosolyodik. Úgy érzi, Umon köszönete több, mint amit tett, de mindenképpen jól esik neki. Nem gondolta, hogy a támogatása, és magától értetődő barátsága, ilyen fontos a férfinak.*
- Mil'Ochassra *fűzi Umon szavaira, de nem mond cirkalmas beszédet, nem fűzi tovább, de ebből az egy szóból is végtelen hála árad.
Jólesőn kortyol, majd Dat felé fordul.*
- Akkor, kedves Datvinoolv, megvan a holnapi feladat *mosolyodik a fiúra, miközben smaragdszín szemei felragyognak.* Amint készen vagytok a kocsmával, ünnepet rendezünk. Egy hat elegendő? *pillant végig a férfiakon. Már lüktető ujjára ügyet sem vet, már korábban oly sajgó szívét is foltozza az új otthon, a belé fektetett energia és a remények, s most még régi erdei otthonához hasonló ünnep is készülőben lesz. Úgy érzi, egészen eltelíti ez a jó érzés, hogy mellkasából egészen szétárad minden porcikájába, és újult energiával tölti el.*
- Igen, kár, hogy nincs itt Han. Szívesen megismertem volna. *Szavai őszinték, de a korábban is eltűnő elf lánynak talán ilyen a természete, s egyszer majd csak újra felbukkan.
A fa szentelés óta nem látta az elf lányt. Úgy gyanítja, az ima sikertelensége miatt, mehetett el, talán szégyenében, noha különösen viselkedett már akkor. Valamilyen oknál fogva, Pyctának kellett újra próbálnia a szentelést, melyre magyarázatot eleddig nem kaptak, így csak érzéseire hagyatkozhat Lyz is. Most viszont előre kell tekinteniük.*
- Umon, a könyvek is megvannak? Nem csak a bort mentetted ki ugye? Egy épületet húzhatnánk azoknak is. Ott tanulhatnának a gyerekek, vagy bárki, aki szeretne. Persze, csak ha megvannak még *egy gondolatnyi csend után vesz újabb levegőt, hogy újabb ötlettel álljon elő.*
- Ide a tornyokba pedig, jó lenne harangokat vagy nagyobb méretű éles hangú csengőket tenni, a fáklyák mellé, ami nappal is hatásos. Esetleg valamilyen fém korongot, amit kongatni lehet. Mindegyikbe egyet. Mit szóltok? *Sosem volt ilyen élénk talán, és az látszik, hogy nem ez az egy pohárka bor teszi azzá.* Hú... bocsánat *harapja be ajkait bűnbánóan.*
- Csapongok *hallgat el, mert további három nem különben kapcsolódó ötlettel tudna most szolgálni, amivel viszont nem szeretné elárasztani a többieket. Tudja, mindenre sor kerül, és a fontossági sorrend ebben a legfontosabb. A védelem pedig jelen esetben ennek a csúcsa.* Első a védelem. Felkeresek egy kovácsot, hátha megkalapálná nekünk. Mit szóltok?
//Datvinoolv, Lyz, Pycta, Umon//
*Talán sosem volt olyan, hogy viccelődésbe forduljon a beszélgetésük Pyctával. Az erődben folyton a feladataik kötötték le őket, a veszélyes erdőre mindig fokozottan figyelni kellett, és nyitott szemmel járni. Még akkor sem érezte magához közelebb, amikor helyettesének kérte fel Lyzt. Annyira legalábbis biztosan nem, hogy tréfáljon vele az elf szerzetes. Mil'Ochass számlájára írja ezt az oldottságot is, ami a vadászlánynak is felüdülés. Akárcsak az, hogy az újonnan épült fal tövében telepednek le egyre gyarapodó létszámban és egyre oldottabban. Mindenki keményen dolgozik, ebben Umonra és Dvinoolvra sem lehet panasz, és a látszatja meg is van. Bár sok minden hiányzik még, és terveik egyre csak gyarapodnak, Lyznek legalábbis a korábbiaktól eltérően egész sor terve van. Jólesőn pillant végig társain, akikkel a fal tövében telepszik le.
Arra nem számít, hogy egy játékos megjegyzés után, percek kérdése, és valóban ott lesz a kupa bor a kezében. Meglepetten figyeli a hordóval ügyeskedő szerzetest.*
- Valóban vadvédi? *csillan fel a szeme. Nem tudja eltitkolni, ugyan nem is akarja, hogy mennyire szerette azt a helyet, minden korlátja ellenére is.*
- Szerettem ott *keserédes mosolya, melyre szája széle húzódik, azt is elárulja, hiányzik neki az erőd. Umon poháremelésére hasonlóan tesz.*De szeretek itt is, főleg veletek.
*Umon köszönetére szeretetteljesen elmosolyodik. Úgy érzi, Umon köszönete több, mint amit tett, de mindenképpen jól esik neki. Nem gondolta, hogy a támogatása, és magától értetődő barátsága, ilyen fontos a férfinak.*
- Mil'Ochassra *fűzi Umon szavaira, de nem mond cirkalmas beszédet, nem fűzi tovább, de ebből az egy szóból is végtelen hála árad.
Jólesőn kortyol, majd Dat felé fordul.*
- Akkor, kedves Datvinoolv, megvan a holnapi feladat *mosolyodik a fiúra, miközben smaragdszín szemei felragyognak.* Amint készen vagytok a kocsmával, ünnepet rendezünk. Egy hat elegendő? *pillant végig a férfiakon. Már lüktető ujjára ügyet sem vet, már korábban oly sajgó szívét is foltozza az új otthon, a belé fektetett energia és a remények, s most még régi erdei otthonához hasonló ünnep is készülőben lesz. Úgy érzi, egészen eltelíti ez a jó érzés, hogy mellkasából egészen szétárad minden porcikájába, és újult energiával tölti el.*
- Igen, kár, hogy nincs itt Han. Szívesen megismertem volna. *Szavai őszinték, de a korábban is eltűnő elf lánynak talán ilyen a természete, s egyszer majd csak újra felbukkan.
A fa szentelés óta nem látta az elf lányt. Úgy gyanítja, az ima sikertelensége miatt, mehetett el, talán szégyenében, noha különösen viselkedett már akkor. Valamilyen oknál fogva, Pyctának kellett újra próbálnia a szentelést, melyre magyarázatot eleddig nem kaptak, így csak érzéseire hagyatkozhat Lyz is. Most viszont előre kell tekinteniük.*
- Umon, a könyvek is megvannak? Nem csak a bort mentetted ki ugye? Egy épületet húzhatnánk azoknak is. Ott tanulhatnának a gyerekek, vagy bárki, aki szeretne. Persze, csak ha megvannak még *egy gondolatnyi csend után vesz újabb levegőt, hogy újabb ötlettel álljon elő.*
- Ide a tornyokba pedig, jó lenne harangokat vagy nagyobb méretű éles hangú csengőket tenni, a fáklyák mellé, ami nappal is hatásos. Esetleg valamilyen fém korongot, amit kongatni lehet. Mindegyikbe egyet. Mit szóltok? *Sosem volt ilyen élénk talán, és az látszik, hogy nem ez az egy pohárka bor teszi azzá.* Hú... bocsánat *harapja be ajkait bűnbánóan.*
- Csapongok *hallgat el, mert további három nem különben kapcsolódó ötlettel tudna most szolgálni, amivel viszont nem szeretné elárasztani a többieket. Tudja, mindenre sor kerül, és a fontossági sorrend ebben a legfontosabb. A védelem pedig jelen esetben ennek a csúcsa.* Első a védelem. Felkeresek egy kovácsot, hátha megkalapálná nekünk. Mit szóltok?
5033. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-06-08 22:46:48
Üzenet elküldve: 2019-06-08 22:46:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1182
OOC üzenetek: 231
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1182
OOC üzenetek: 231
Játékstílus: Megfontolt
//Bújj, bújj Doki//
*Jót röhög a másikon aki tényleg olyan mint egy durcás kislány.*
-Persze, persze.
*Még szép, hogy tudta. Ha, azt mondta volna, hogy csak ki akarta használni a helyzetet, hogy a doki megtapizza akkor, azt talán még el is hitte volna. Így viszont... Arra, hogy menjenek vállat ránt és elindul. Ő enélkül is ment volna. Bár tény, hogy megérte ez a kis közjáték.*
-Nincs messze.
*Közli arra, hogy merre van a kúria. Hogy sötétedés előtt vissza kéne érniük ő kérdez.*
-Nem tudom. A ti házatok merre van?
*A siettetésre csak visszaszól.*
-Versenyt futni nem fogok kosárral a kézben.
~Pedig győznék. Mégiscsak én vagyok az elf.~
*Jót röhög a másikon aki tényleg olyan mint egy durcás kislány.*
-Persze, persze.
*Még szép, hogy tudta. Ha, azt mondta volna, hogy csak ki akarta használni a helyzetet, hogy a doki megtapizza akkor, azt talán még el is hitte volna. Így viszont... Arra, hogy menjenek vállat ránt és elindul. Ő enélkül is ment volna. Bár tény, hogy megérte ez a kis közjáték.*
-Nincs messze.
*Közli arra, hogy merre van a kúria. Hogy sötétedés előtt vissza kéne érniük ő kérdez.*
-Nem tudom. A ti házatok merre van?
*A siettetésre csak visszaszól.*
-Versenyt futni nem fogok kosárral a kézben.
~Pedig győznék. Mégiscsak én vagyok az elf.~
5032. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-06-08 20:36:19
Üzenet elküldve: 2019-06-08 20:36:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Pycta//
*Viel lételeme, hogy másoknak segítsen, és ahogy beszél, arra lesz figyelmes, mintha Pycta is jobban érezné magát a bőrében. Pycta szavai viszont felvillanyozzák, főleg ami a kis fácskát illeti.*
- Egy fa? Ez egy nagyon kedves ajándék Eeyr számára. A növények igazán közel állnak hozzá, az Ő Fényéből táplálkoznak. Egyszer mindenképpen meglátogatom majd, ha nem bánjátok. És nektek is hozok még süteményt, ha egyszer újra sikerül. Bevallom, most szerencsém volt, nem tudtam pontosan, hogy kell csinálni…
*Pycta véleményétől azonban már nem derül fel annyira. Szeretné, ha mielőbb jobban lenne a város, ha minden, ami eddig rossz volt, egy nap nem lenne az. Valahol abban is reménykedik, hogy maga Eeyr jelenik meg, és gyógyítja be a sebeket, de még Viel hittel teli kis szíve mélyén is érzi, hogy erre nincs igazán esély.*
- Én sokat tanultam, és te is. Talán másnak is sikerül jobb emberré válni. És nem mondom, hogy mindenkinek… *Fáj beismerni, de tényleg az emberek is hibásak voltak abban, ami történt.* De szeretném azt hinni, hogy a megfelelő időben, a megfelelő személyek között rákényszerülünk, hogy jók legyünk, és belátjuk, hogy ez az igazi út.
*Viel éppen elkapja Xauzur csupa fog mosolyát, ezért ösztönösen megborzong. Gyorsan le is tépi róla a szemét, és a fűben lapuló Árnyékhoz bújik. Az ő öleléséből nevet Pycta megjegyzésén ő is, megkönnyebbülve, hiszen nem fűzött sok reményt a pogácsájához, meg egy jó órája még ahhoz sem, hogy ma nem eszik meg ebédre – mármint Vielt. Hiszen valahol tőle ugyanúgy joggal koroghat a nagymacska hasa, mint neki a süteménytől, ez a körülmény pedig a lelke mélyén még mindig aggasztja.*
~ Eeyr biztos jobb sorsot szán nekem, mint hogy egy irbisz bendőjében végezzem. ~ *Nyugtatja magát, és erről eszébe is jut egy gondolat.*
- Pycta? Ha te nem lettél volna itt, szerinted… *Tart egy kis szünetet. Úgy érzi, hogy amit mondani akar, talán butaságnak tűnhet.* Xauzur felfalt volna? Kérlek, válaszolj őszintén. *Gyakran jár erre, és ha az irbisz sem ritka látogató, azért óvatosabban kell járkálnia a környéken. Közben önkéntelenül is Pycta pogácsájára néz, olyan egyszerűnek tűnik valamit vagy valakit megenni.*
//Pycta//
*Viel lételeme, hogy másoknak segítsen, és ahogy beszél, arra lesz figyelmes, mintha Pycta is jobban érezné magát a bőrében. Pycta szavai viszont felvillanyozzák, főleg ami a kis fácskát illeti.*
- Egy fa? Ez egy nagyon kedves ajándék Eeyr számára. A növények igazán közel állnak hozzá, az Ő Fényéből táplálkoznak. Egyszer mindenképpen meglátogatom majd, ha nem bánjátok. És nektek is hozok még süteményt, ha egyszer újra sikerül. Bevallom, most szerencsém volt, nem tudtam pontosan, hogy kell csinálni…
*Pycta véleményétől azonban már nem derül fel annyira. Szeretné, ha mielőbb jobban lenne a város, ha minden, ami eddig rossz volt, egy nap nem lenne az. Valahol abban is reménykedik, hogy maga Eeyr jelenik meg, és gyógyítja be a sebeket, de még Viel hittel teli kis szíve mélyén is érzi, hogy erre nincs igazán esély.*
- Én sokat tanultam, és te is. Talán másnak is sikerül jobb emberré válni. És nem mondom, hogy mindenkinek… *Fáj beismerni, de tényleg az emberek is hibásak voltak abban, ami történt.* De szeretném azt hinni, hogy a megfelelő időben, a megfelelő személyek között rákényszerülünk, hogy jók legyünk, és belátjuk, hogy ez az igazi út.
*Viel éppen elkapja Xauzur csupa fog mosolyát, ezért ösztönösen megborzong. Gyorsan le is tépi róla a szemét, és a fűben lapuló Árnyékhoz bújik. Az ő öleléséből nevet Pycta megjegyzésén ő is, megkönnyebbülve, hiszen nem fűzött sok reményt a pogácsájához, meg egy jó órája még ahhoz sem, hogy ma nem eszik meg ebédre – mármint Vielt. Hiszen valahol tőle ugyanúgy joggal koroghat a nagymacska hasa, mint neki a süteménytől, ez a körülmény pedig a lelke mélyén még mindig aggasztja.*
~ Eeyr biztos jobb sorsot szán nekem, mint hogy egy irbisz bendőjében végezzem. ~ *Nyugtatja magát, és erről eszébe is jut egy gondolat.*
- Pycta? Ha te nem lettél volna itt, szerinted… *Tart egy kis szünetet. Úgy érzi, hogy amit mondani akar, talán butaságnak tűnhet.* Xauzur felfalt volna? Kérlek, válaszolj őszintén. *Gyakran jár erre, és ha az irbisz sem ritka látogató, azért óvatosabban kell járkálnia a környéken. Közben önkéntelenül is Pycta pogácsájára néz, olyan egyszerűnek tűnik valamit vagy valakit megenni.*
5031. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-06-08 18:16:27
Üzenet elküldve: 2019-06-08 18:16:27
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Hat nappal később//
//Datvinoolv, Lyz, Pycta, Umon//
*Ahogy kényelembe helyezkednek, Umon végigtekint a baráti, vagy inkább már lassan testvéri társaságon. Datvinoolv, jóllehet, csak most érkezett, azonban önkéntelenül is ennek a részesévé válik, mert, ha nem vak, hát láthatja, hogy jóval többről van itt már szó, mint csupán bajtársias egybegyűlésről. Tekintetét szeretettel pihenteti, akár a lassan régi kerékvágásba visszatérő Pyctán, akár, a búzamezők aranyló kalászait idéző hajú Lyzendrán.*
- Csak egy perc! *Pattan fel boldogan, hogy a közeli szekérhez szaladjon. Onnan hordót emel le, nem túl nagyot, de épp elég legörgetni, majd lassan a társasághoz gurítja. Egy bőrtömlőről is gondoskodik, no meg poharakról. Miközben a hordót csapra veri, mely még vadvédi pincékből való, maga is válaszol.*
- Készen, Lyz, készen. *Törli meg izzadt homlokát.* Legalábbis ezzel. *Bólint a fal felé, majd mindenkinek tölt, a tömlőből Pyctának és a poharakat kiosztja.*
- Nem pancs, igazi vadvédi... *mondja csendesen, miközben fél szemmel Pyctára pillant.* Becsüld meg Dat... poros, mint a legrégebbi országút, hamvas, akár egy frissen felidézett, rég elfeledett emlék, kissé kesernyés utóízzel, de gyümölcsöző élményekkel gazdagon. *Biccent a férfinak mosolyogva, majd átadja az italt.*
- Pyctának friss forrásvíz jár... az új helyről, innen közelből. *Sóhajt fel.* Ízleld meg vezérem, nem fogsz benne csalódni. *A régi megnevezésnek már jelentősége talán nincs is, Umon szájához ragadt, akár a lép, a medve ajkaihoz, nem zavarja és nem is zavartatja magát emiatt, jól tudja, hogy neki soha nem lesz már vezére, mindig kissé kívülálló marad.*
- Az ünnep csodálatos ötlet, Lyz! *Emeli meg poharát, de még nem kortyol bele.* Ha adtok még néhány napot, Dattal és néhány elffel kipofozzuk a kocsmát. *Néz a férfira, ki épp az imént kérdezte, vajon holnap mi lesz?* Hogy mi lesz, cimbora?! *Nevet fel.* Hát munka, munka és munka! De pihenésképpen akár dolgozhatsz is! *Kacag tovább, aztán Pyctára néz.*
- Talán ez megfelelő válasz volt, barátom. *Szelídül mosollyá a kacaj.* Minél hamarabb nekilátunk, annál jobb. Nem fog sokat hozni, de bevétel lesz az is, meg... legalább eltöltöm az időm. *Biccent, aztán lassan feláll.*
- Nem tisztem, talán nem is érdemlem meg, azonban muszáj... *Halkan felsóhajt.* köszönetet mondanom kettőtöknek... és még ennek a kis embernek is mindenért. A múlt árnyai életem végéig a nyomomban lesznek, levetkezni a sötétséget soha nem tudom, miképp a fény sem szegődik szolgálatomba. De itt... itt ezen a helyen, talán újra jó lehet minden... *Néz körbe kissé fátyolos szemekkel.* Velem voltatok akkor is, amikor más már elfeledett. Velem voltatok akkor is, amikor én nem voltam veletek. Velem voltatok akkor is, amikor már az út véget ért, s nem volt tovább. Visszafordítottatok... ezt sohasem feledem. *Emeli fel poharát.* Az elf testvériségre, hol ugyan mindig mostoha leszek, torzonborz képemmel, széles vállammal... de ettől jobb családot nem is kívánhatnék magamnak. *A mondat végén kissé elcsuklik a hangja, majd egy-egy szeretetteljes pillantással adózik mindenkinek.*
- Mil'Ochasra. *Majd lehajtja az italt, s körbefuttatja szemét a táboron, mielőtt újra tölt, ha kell mindenkinek.* Kár, hogy Hanloren nincs itt... *Sóhajt fel suttogva, kissé sötétbe boruló tekintettel, majd elmosolyodva ismét a többiekre néz.*
//Datvinoolv, Lyz, Pycta, Umon//
*Ahogy kényelembe helyezkednek, Umon végigtekint a baráti, vagy inkább már lassan testvéri társaságon. Datvinoolv, jóllehet, csak most érkezett, azonban önkéntelenül is ennek a részesévé válik, mert, ha nem vak, hát láthatja, hogy jóval többről van itt már szó, mint csupán bajtársias egybegyűlésről. Tekintetét szeretettel pihenteti, akár a lassan régi kerékvágásba visszatérő Pyctán, akár, a búzamezők aranyló kalászait idéző hajú Lyzendrán.*
- Csak egy perc! *Pattan fel boldogan, hogy a közeli szekérhez szaladjon. Onnan hordót emel le, nem túl nagyot, de épp elég legörgetni, majd lassan a társasághoz gurítja. Egy bőrtömlőről is gondoskodik, no meg poharakról. Miközben a hordót csapra veri, mely még vadvédi pincékből való, maga is válaszol.*
- Készen, Lyz, készen. *Törli meg izzadt homlokát.* Legalábbis ezzel. *Bólint a fal felé, majd mindenkinek tölt, a tömlőből Pyctának és a poharakat kiosztja.*
- Nem pancs, igazi vadvédi... *mondja csendesen, miközben fél szemmel Pyctára pillant.* Becsüld meg Dat... poros, mint a legrégebbi országút, hamvas, akár egy frissen felidézett, rég elfeledett emlék, kissé kesernyés utóízzel, de gyümölcsöző élményekkel gazdagon. *Biccent a férfinak mosolyogva, majd átadja az italt.*
- Pyctának friss forrásvíz jár... az új helyről, innen közelből. *Sóhajt fel.* Ízleld meg vezérem, nem fogsz benne csalódni. *A régi megnevezésnek már jelentősége talán nincs is, Umon szájához ragadt, akár a lép, a medve ajkaihoz, nem zavarja és nem is zavartatja magát emiatt, jól tudja, hogy neki soha nem lesz már vezére, mindig kissé kívülálló marad.*
- Az ünnep csodálatos ötlet, Lyz! *Emeli meg poharát, de még nem kortyol bele.* Ha adtok még néhány napot, Dattal és néhány elffel kipofozzuk a kocsmát. *Néz a férfira, ki épp az imént kérdezte, vajon holnap mi lesz?* Hogy mi lesz, cimbora?! *Nevet fel.* Hát munka, munka és munka! De pihenésképpen akár dolgozhatsz is! *Kacag tovább, aztán Pyctára néz.*
- Talán ez megfelelő válasz volt, barátom. *Szelídül mosollyá a kacaj.* Minél hamarabb nekilátunk, annál jobb. Nem fog sokat hozni, de bevétel lesz az is, meg... legalább eltöltöm az időm. *Biccent, aztán lassan feláll.*
- Nem tisztem, talán nem is érdemlem meg, azonban muszáj... *Halkan felsóhajt.* köszönetet mondanom kettőtöknek... és még ennek a kis embernek is mindenért. A múlt árnyai életem végéig a nyomomban lesznek, levetkezni a sötétséget soha nem tudom, miképp a fény sem szegődik szolgálatomba. De itt... itt ezen a helyen, talán újra jó lehet minden... *Néz körbe kissé fátyolos szemekkel.* Velem voltatok akkor is, amikor más már elfeledett. Velem voltatok akkor is, amikor én nem voltam veletek. Velem voltatok akkor is, amikor már az út véget ért, s nem volt tovább. Visszafordítottatok... ezt sohasem feledem. *Emeli fel poharát.* Az elf testvériségre, hol ugyan mindig mostoha leszek, torzonborz képemmel, széles vállammal... de ettől jobb családot nem is kívánhatnék magamnak. *A mondat végén kissé elcsuklik a hangja, majd egy-egy szeretetteljes pillantással adózik mindenkinek.*
- Mil'Ochasra. *Majd lehajtja az italt, s körbefuttatja szemét a táboron, mielőtt újra tölt, ha kell mindenkinek.* Kár, hogy Hanloren nincs itt... *Sóhajt fel suttogva, kissé sötétbe boruló tekintettel, majd elmosolyodva ismét a többiekre néz.*
5030. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-06-08 09:54:18
Üzenet elküldve: 2019-06-08 09:54:18
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Megfontolt
//Hat nappal később//
//Datvinoolv, Lyz, Pycta, Umon//
*Az utolsó ütés hangja visszhangzik már csak az erdőben, Umon felszólítására el is engedi a cölöpöt, majd csípőre tett kézzel, mosolyogva szemléli meg művüket.*
-Csodás nap volt ez a mai!
*Törli meg izzadt homlokát, majd nevetve terül el hanyatt a fűben, szvetett végtagokkal. Ott is marad még egy ideig, hisz elfáradt a nagy munkálkodásban.*
-Szervusztok. *Köszön a többieknek, fejét alig mozdítva, a többi beszédet Umonra hagyja.
Arrébbpillant, megnézi, hogy megvannak-e még a cuccai, amiket még az építés előtt helyezett el ott, de ugyanott találja őket, ahol hagyta. Köpenye már rég nincs rajta, levette, hogy ne akadályozza a fegyvereivel együtt, most csak a tőre lóg az oldalán.*
-Inni? *kapja fel a fejét fektéből* Jó ötlet, menjünk! *maga se tudja miért, de hatalmas jókedvre derült*
-Aztán holnap mit csinálunk? *fordul most Umon felé*
//Datvinoolv, Lyz, Pycta, Umon//
*Az utolsó ütés hangja visszhangzik már csak az erdőben, Umon felszólítására el is engedi a cölöpöt, majd csípőre tett kézzel, mosolyogva szemléli meg művüket.*
-Csodás nap volt ez a mai!
*Törli meg izzadt homlokát, majd nevetve terül el hanyatt a fűben, szvetett végtagokkal. Ott is marad még egy ideig, hisz elfáradt a nagy munkálkodásban.*
-Szervusztok. *Köszön a többieknek, fejét alig mozdítva, a többi beszédet Umonra hagyja.
Arrébbpillant, megnézi, hogy megvannak-e még a cuccai, amiket még az építés előtt helyezett el ott, de ugyanott találja őket, ahol hagyta. Köpenye már rég nincs rajta, levette, hogy ne akadályozza a fegyvereivel együtt, most csak a tőre lóg az oldalán.*
-Inni? *kapja fel a fejét fektéből* Jó ötlet, menjünk! *maga se tudja miért, de hatalmas jókedvre derült*
-Aztán holnap mit csinálunk? *fordul most Umon felé*
5029. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-06-07 18:08:56
Üzenet elküldve: 2019-06-07 18:08:56
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 601
OOC üzenetek: 139
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 601
OOC üzenetek: 139
Játékstílus: Megfontolt
//Bújj, bújj Doki//
*Miután ismét feleszmél, mert, hogy a másik hangja és fizikai tapintása visszarántja a valóság mezsgyéjére és ismét jelen van testben és lélekben is, hogy az a dög végre távolabb került tőle.*
-Persze, tudtam ám. *Mondja, ugyanis végre eljutott a tudatáig az elf megjegyzése mi szerint csupán akkor van veszélyben, ha tényleg a pipacs félék közé tartozik.*
-Gyerünk, húzzunk akkor már innen!*Borzong bele már a gondolatba is, hogy nem tudja merre esett le a bogár. Gyanakodva nézegeti a talajt, amerre járnak, nehogy váratlanul megint megtámadja az a borzadály.*
-Merre is van az a kúria? *Nem igazán szeretne megint az erdőben éjszakázni, így jobb, ha sietteti az elfet.*
-Még sötétedés előtt vissza kéne érjünk.*Látja persze, hogy a másik nevet a szerencsétlenségén, ettől elönti a méreg az arcát, tiszta vörös, így jobb híján a földet bámulva mérgelődik magában.*
-Haladjunk már. *Nem igazán szereti, ha rajta múlatnak, főleg nem, ha egy ismeretlen szöszi elf teszi azt, legszívesebben bemosna neki, ha nem lenne rá szüksége.*
*Miután ismét feleszmél, mert, hogy a másik hangja és fizikai tapintása visszarántja a valóság mezsgyéjére és ismét jelen van testben és lélekben is, hogy az a dög végre távolabb került tőle.*
-Persze, tudtam ám. *Mondja, ugyanis végre eljutott a tudatáig az elf megjegyzése mi szerint csupán akkor van veszélyben, ha tényleg a pipacs félék közé tartozik.*
-Gyerünk, húzzunk akkor már innen!*Borzong bele már a gondolatba is, hogy nem tudja merre esett le a bogár. Gyanakodva nézegeti a talajt, amerre járnak, nehogy váratlanul megint megtámadja az a borzadály.*
-Merre is van az a kúria? *Nem igazán szeretne megint az erdőben éjszakázni, így jobb, ha sietteti az elfet.*
-Még sötétedés előtt vissza kéne érjünk.*Látja persze, hogy a másik nevet a szerencsétlenségén, ettől elönti a méreg az arcát, tiszta vörös, így jobb híján a földet bámulva mérgelődik magában.*
-Haladjunk már. *Nem igazán szereti, ha rajta múlatnak, főleg nem, ha egy ismeretlen szöszi elf teszi azt, legszívesebben bemosna neki, ha nem lenne rá szüksége.*
5028. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-06-07 13:15:32
Üzenet elküldve: 2019-06-07 13:15:32
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1182
OOC üzenetek: 231
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1182
OOC üzenetek: 231
Játékstílus: Megfontolt
//Bújj, bújj Doki//
*Int nem egy jó ember. Sok mindenért lehet őt utálni, de nőt nem ütne meg. Így csak továbbra is morcosan bólint a lány szavaira. Arra pedig hogy nem tudja, hogy megy ez felsőbb körökben határozottan jelenti ki.*
-Hát így biztos nem fog menni.
*Ez egy olyan dolog amivel hamar annyi lehet a csini jól fizető munkájának. Bár nem hiszi, hogy sóher úr annyira ragaszkodna ilyen megnevezésekhez, de ha igen akkor inkább lépne le minthogy egy kékvérű a gazdájának nevezze magát. A következő jelenet viszont megmosolyogtatja.*
-Édes vagy, de hacsak nem vagy tényleg pipacsvirág nem kell félned nem harap.
*Sőt, ahogy megállapítja ez a hernyó igencsak értelmes. Egyből megpróbál bejutni a lány felsője alá. Ha Int hernyó lenne ő is ezt tenné. A vörös reakciója meg minden pénzt megér. Az elf el is röhögi magát. Főleg mikor szinte a karjaiba ugrik.*
-Hoppá!
*Úgy nevet, hogy a könnye is kicsordul. Nem löki el a lányt, de nem is fogja meg. Nyitott tenyérrel megállítja míg a kosara is ott van ráakasztva.*
*Int nem egy jó ember. Sok mindenért lehet őt utálni, de nőt nem ütne meg. Így csak továbbra is morcosan bólint a lány szavaira. Arra pedig hogy nem tudja, hogy megy ez felsőbb körökben határozottan jelenti ki.*
-Hát így biztos nem fog menni.
*Ez egy olyan dolog amivel hamar annyi lehet a csini jól fizető munkájának. Bár nem hiszi, hogy sóher úr annyira ragaszkodna ilyen megnevezésekhez, de ha igen akkor inkább lépne le minthogy egy kékvérű a gazdájának nevezze magát. A következő jelenet viszont megmosolyogtatja.*
-Édes vagy, de hacsak nem vagy tényleg pipacsvirág nem kell félned nem harap.
*Sőt, ahogy megállapítja ez a hernyó igencsak értelmes. Egyből megpróbál bejutni a lány felsője alá. Ha Int hernyó lenne ő is ezt tenné. A vörös reakciója meg minden pénzt megér. Az elf el is röhögi magát. Főleg mikor szinte a karjaiba ugrik.*
-Hoppá!
*Úgy nevet, hogy a könnye is kicsordul. Nem löki el a lányt, de nem is fogja meg. Nyitott tenyérrel megállítja míg a kosara is ott van ráakasztva.*
5027. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-06-06 21:46:53
Üzenet elküldve: 2019-06-06 21:46:53
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Úton újra//
*Ritkán történik minden úgy, ahogyan arra eredetileg számít, de úgy tűnik, hogy a mai reggel kivétel ez alól, és persze éppen ezért örül is neki.
Korán kelt és ennek köszönhetően ahogyan arra számított, nem csak Lautól, hanem még állataiktól is el tudott köszönni indulás előtt.
Mindezek után érkezett Thim, aki láthatóan örömmel és jó étvággyal fogyasztotta el a neki kikészített reggelit.*
- Remélem, hogy ízlett a kecskesajt is. Félek tőle, hogy kicsit éretlen lett. Kellett volna még pár nap neki, hogy teljesen jó legyen, de mindenképpen ma szerettem volna elindulni. *szabadkozik kicsit, de miután ő is elkészült, táskájával a hátán, mindkét plüssnyulát magához ölelve elindul Thim oldalán egy új világ felé, bár természetesen csak képletesen, hiszen céljuk nagyon is ebben a világban van.*
- Amúgy pedig, dehogy haragszom! Nem te jöttél későn, én keltem túl korán. El szerettem volna mindenképpen búcsúzni Lautól mielőtt még elmegyünk. *mondja, amikor éppen elhagyják a birtok határát.
Közben óhatatlanul is eltűnődik rajta, hogy olyan sokszor járt már ezen a környéken, de reméli, hogy valamennyi korábbi útjánál ez lesz most a legfontosabb.
Mindezek ellenére talán még sem igazán néz ki úgy, mint aki teljesen útra kész. Sápadt még magához képest is, de talán látszik rajta az is, hogy valamennyi szinte bénító kétsége ellenére elszánt és határozott. Ugyanakkor az is igaz, és talán, ha Thim megismerte ennyire az elmúlt napokban, akkor sejtheti, hogy sokkal inkább szégyelli magát, mint haragos, csalódott, vagy bármi hasonló legyen azért az apróságért, hogy várnia kellett rá.*
- Inkább te ne haragudj, kérlek! Valahogy van egy olyan érzésem, hogy szívesen maradtál volna még otthon. *igyekszik is mindezt egyértelművé tenni, miközben ösztönösen nevezi, gondolkodás nélkül és jó szívvel közös otthonuknak a birtokot, ahol alig töltöttek néhány nappal többet egy hatnál. Mégis, ami azt illeti, amióta száműzték, számára ez a kis idő, a lehető legnyugalmasabb és legbékésebb időszak volt minden gond, Lylli betegsége és a kezdeti nehézségek ellenére is.*
- Igazság szerint én is maradtam volna még. Tudom, hogy sok a munka a ház körül, és szüksége lenne ránk a többieknek, mégsem tudtam tovább várni ezzel az úttal. Túl sokat vártam már így is erre ahhoz, hogy még többet várjak. *ismétel még szavakat is nagy izgalmában, ahogyan Thimet is, és önmagát is egyszerre igyekszik meggyőzni arról, hogy tényleg ez a legalkalmasabb nap arra, hogy elinduljanak a Mágustorony felé.*
- Sokkal jobban félnék most, hogyha egyedül kellene mennem. Nagyon hálás vagyok, hogy eljössz velem. De az is igaz, hogy sajnálom is, hogy itt vagy. Úgy értem, annyiból sajnálom, hogy talán önző volt a részemről, hogy kértem, hogy váltsd be az ígéretedet és kísérjél el. Lehet, hogy akkor is önző voltam, amikor ragaszkodtam ahhoz, hogy pont ma induljunk el. De mégis, akkor is! Túl sok mindent láttam és éltem át Artheniorban ahhoz már a lázadás előtt is, hogy csak úgy üldögéljek otthon nyugodtan. Akkor is a semmiből jött a baj, kétszer is, egymás után. Nem akarok többé kiszolgáltatott lenni és gyenge! Meg akarom tanulni, hogyan tudom megvédeni magamat, Laut és a többieket. Lau persze túl kedves és szerény ahhoz, hogy kimondja, sőt mindig tagadni fogja, hogyha felhozom, de én akkor is tudom, hogy amikor kis híján ránk gyújtották a házat, akkor ő mentette meg az életemet. Tartozom neki. És nektek is tartozom, hogy elfogadtatok. És mégis, hogyha holnap Lau úgy döntene, hogy elhagyjuk Szarvasligetet és elköltözünk az ismert világ másik felébe, akkor nagyon bánnám, és sajnálnám, hogy újabb otthont el kell hagyni, de vele mennék.
*Sóhajt egy nagyot miközben lábai kitartóan viszik előre tovább. Kicsit fél tőle, hogy már is túl sokat beszélt.
Attól is, hogy mindaz, amit eddig elmondott Thimnek éppen nem határozottságát, hanem határozatlanságát bizonyítják csupán, az attól való félelemmel együtt, hogy rossz döntést hozott.*
- Ne haragudj! *kéri hát végül szemeit kissé lesütve.*
- Úgy tűnik, hogy hajlamos vagyok túl keveset beszélni, vagy pedig éppen túl sokat akkor, hogyha nem vagyok biztos abban, amit csinálok éppen. Most inkább éppen az utóbbi történt. Szólj rám nyugodtan legközelebb, ha sokat beszélek! *kéri. Mindettől függetlenül kicsit megkönnyebbült. Bár sajnálja az elfet, amiért hirtelen és talán váratlanul minden kétségét a nyakába zúdította, ő a maga részéről kicsit mégis megkönnyebbült tőle.*
*Ritkán történik minden úgy, ahogyan arra eredetileg számít, de úgy tűnik, hogy a mai reggel kivétel ez alól, és persze éppen ezért örül is neki.
Korán kelt és ennek köszönhetően ahogyan arra számított, nem csak Lautól, hanem még állataiktól is el tudott köszönni indulás előtt.
Mindezek után érkezett Thim, aki láthatóan örömmel és jó étvággyal fogyasztotta el a neki kikészített reggelit.*
- Remélem, hogy ízlett a kecskesajt is. Félek tőle, hogy kicsit éretlen lett. Kellett volna még pár nap neki, hogy teljesen jó legyen, de mindenképpen ma szerettem volna elindulni. *szabadkozik kicsit, de miután ő is elkészült, táskájával a hátán, mindkét plüssnyulát magához ölelve elindul Thim oldalán egy új világ felé, bár természetesen csak képletesen, hiszen céljuk nagyon is ebben a világban van.*
- Amúgy pedig, dehogy haragszom! Nem te jöttél későn, én keltem túl korán. El szerettem volna mindenképpen búcsúzni Lautól mielőtt még elmegyünk. *mondja, amikor éppen elhagyják a birtok határát.
Közben óhatatlanul is eltűnődik rajta, hogy olyan sokszor járt már ezen a környéken, de reméli, hogy valamennyi korábbi útjánál ez lesz most a legfontosabb.
Mindezek ellenére talán még sem igazán néz ki úgy, mint aki teljesen útra kész. Sápadt még magához képest is, de talán látszik rajta az is, hogy valamennyi szinte bénító kétsége ellenére elszánt és határozott. Ugyanakkor az is igaz, és talán, ha Thim megismerte ennyire az elmúlt napokban, akkor sejtheti, hogy sokkal inkább szégyelli magát, mint haragos, csalódott, vagy bármi hasonló legyen azért az apróságért, hogy várnia kellett rá.*
- Inkább te ne haragudj, kérlek! Valahogy van egy olyan érzésem, hogy szívesen maradtál volna még otthon. *igyekszik is mindezt egyértelművé tenni, miközben ösztönösen nevezi, gondolkodás nélkül és jó szívvel közös otthonuknak a birtokot, ahol alig töltöttek néhány nappal többet egy hatnál. Mégis, ami azt illeti, amióta száműzték, számára ez a kis idő, a lehető legnyugalmasabb és legbékésebb időszak volt minden gond, Lylli betegsége és a kezdeti nehézségek ellenére is.*
- Igazság szerint én is maradtam volna még. Tudom, hogy sok a munka a ház körül, és szüksége lenne ránk a többieknek, mégsem tudtam tovább várni ezzel az úttal. Túl sokat vártam már így is erre ahhoz, hogy még többet várjak. *ismétel még szavakat is nagy izgalmában, ahogyan Thimet is, és önmagát is egyszerre igyekszik meggyőzni arról, hogy tényleg ez a legalkalmasabb nap arra, hogy elinduljanak a Mágustorony felé.*
- Sokkal jobban félnék most, hogyha egyedül kellene mennem. Nagyon hálás vagyok, hogy eljössz velem. De az is igaz, hogy sajnálom is, hogy itt vagy. Úgy értem, annyiból sajnálom, hogy talán önző volt a részemről, hogy kértem, hogy váltsd be az ígéretedet és kísérjél el. Lehet, hogy akkor is önző voltam, amikor ragaszkodtam ahhoz, hogy pont ma induljunk el. De mégis, akkor is! Túl sok mindent láttam és éltem át Artheniorban ahhoz már a lázadás előtt is, hogy csak úgy üldögéljek otthon nyugodtan. Akkor is a semmiből jött a baj, kétszer is, egymás után. Nem akarok többé kiszolgáltatott lenni és gyenge! Meg akarom tanulni, hogyan tudom megvédeni magamat, Laut és a többieket. Lau persze túl kedves és szerény ahhoz, hogy kimondja, sőt mindig tagadni fogja, hogyha felhozom, de én akkor is tudom, hogy amikor kis híján ránk gyújtották a házat, akkor ő mentette meg az életemet. Tartozom neki. És nektek is tartozom, hogy elfogadtatok. És mégis, hogyha holnap Lau úgy döntene, hogy elhagyjuk Szarvasligetet és elköltözünk az ismert világ másik felébe, akkor nagyon bánnám, és sajnálnám, hogy újabb otthont el kell hagyni, de vele mennék.
*Sóhajt egy nagyot miközben lábai kitartóan viszik előre tovább. Kicsit fél tőle, hogy már is túl sokat beszélt.
Attól is, hogy mindaz, amit eddig elmondott Thimnek éppen nem határozottságát, hanem határozatlanságát bizonyítják csupán, az attól való félelemmel együtt, hogy rossz döntést hozott.*
- Ne haragudj! *kéri hát végül szemeit kissé lesütve.*
- Úgy tűnik, hogy hajlamos vagyok túl keveset beszélni, vagy pedig éppen túl sokat akkor, hogyha nem vagyok biztos abban, amit csinálok éppen. Most inkább éppen az utóbbi történt. Szólj rám nyugodtan legközelebb, ha sokat beszélek! *kéri. Mindettől függetlenül kicsit megkönnyebbült. Bár sajnálja az elfet, amiért hirtelen és talán váratlanul minden kétségét a nyakába zúdította, ő a maga részéről kicsit mégis megkönnyebbült tőle.*
5026. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-06-06 13:53:16
Üzenet elküldve: 2019-06-06 13:53:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 601
OOC üzenetek: 139
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 601
OOC üzenetek: 139
Játékstílus: Megfontolt
//Bújj, bújj Doki//
*Eléggé meglepi a hirtelen hangulatváltozás, amit az elfnél okozott, össze is rezzen egy pillanatra, hiszen nem ismeri a szöszi természetét, számít a legrosszabbra, de reménykedik benne, hogy az elfek ebben sem egyformák. *
-Rendben, megértettem, szóval a munkaadód. *Húzza be még a nyakát is, nehogy le tudja kapni a fejét a helyéről.*
-Nem akartalan ezzel megbántani, csak nem tudom felsőbb körökben hogy is megy ez.*Von vállat. Majd közvetlen ez után szinte kővé dermed, nem akar okot adni a rajta előszeretettel mászkáló állatnak, hogy támadásba lendüljön.*
-Ez a micsoda csíp? Harap? *Nem igazán ismeri, így bármelyiket kinézné belőle. Elég nagy lelki erőt kellett magán venni, hogy meg merjen egyáltalán szólalni, rögvest utána ismét a levegőt kapkodja, mintha be kéne pótolnia a dumával elvesztegetett másodperceket is. Pont ezért az elf kérdését szinte nem is hallja a saját szívverésétől, amely erősen felhallatszik és kitölti a fejében a dög megjelenésétől keletkezett űrt. Mikor az állat átmászott a teljes kézfejét, minden ujjat jól megnézve, megindul felfelé az alkarján, hogy egyenest az inge által szabadon hagyott bejáratot vegye célba. Ekkor dönt úgy a teste, hogy ezt már nem hagyja, és erőteljes karlendítésekkel próbálja letaszítani magáról a betolakodót, majd rásegít a másik kezével is.*
-TAKARODJ! Tűnj már el! Eressz! *Hirtelen lódul meg a soklábú teremtmény és a levegőben magasra száll, közvetlenül a nő feje fölé, aki kihasználva az alkalmat gyorsanan ugrik el alóla, nem is törődve a körülötte lévő világgal. Így eshet meg, hogy amerre ugrik pont az a hely már foglalt is, háttal neki esik a szöszinek, ha az nem elég gyors.*
-Áh! *Sikkant fel, mikor maga mögött talál valami oda nem gondoltat, váratlant, félelmében el is feledkezett az elfről.*
*Eléggé meglepi a hirtelen hangulatváltozás, amit az elfnél okozott, össze is rezzen egy pillanatra, hiszen nem ismeri a szöszi természetét, számít a legrosszabbra, de reménykedik benne, hogy az elfek ebben sem egyformák. *
-Rendben, megértettem, szóval a munkaadód. *Húzza be még a nyakát is, nehogy le tudja kapni a fejét a helyéről.*
-Nem akartalan ezzel megbántani, csak nem tudom felsőbb körökben hogy is megy ez.*Von vállat. Majd közvetlen ez után szinte kővé dermed, nem akar okot adni a rajta előszeretettel mászkáló állatnak, hogy támadásba lendüljön.*
-Ez a micsoda csíp? Harap? *Nem igazán ismeri, így bármelyiket kinézné belőle. Elég nagy lelki erőt kellett magán venni, hogy meg merjen egyáltalán szólalni, rögvest utána ismét a levegőt kapkodja, mintha be kéne pótolnia a dumával elvesztegetett másodperceket is. Pont ezért az elf kérdését szinte nem is hallja a saját szívverésétől, amely erősen felhallatszik és kitölti a fejében a dög megjelenésétől keletkezett űrt. Mikor az állat átmászott a teljes kézfejét, minden ujjat jól megnézve, megindul felfelé az alkarján, hogy egyenest az inge által szabadon hagyott bejáratot vegye célba. Ekkor dönt úgy a teste, hogy ezt már nem hagyja, és erőteljes karlendítésekkel próbálja letaszítani magáról a betolakodót, majd rásegít a másik kezével is.*
-TAKARODJ! Tűnj már el! Eressz! *Hirtelen lódul meg a soklábú teremtmény és a levegőben magasra száll, közvetlenül a nő feje fölé, aki kihasználva az alkalmat gyorsanan ugrik el alóla, nem is törődve a körülötte lévő világgal. Így eshet meg, hogy amerre ugrik pont az a hely már foglalt is, háttal neki esik a szöszinek, ha az nem elég gyors.*
-Áh! *Sikkant fel, mikor maga mögött talál valami oda nem gondoltat, váratlant, félelmében el is feledkezett az elfről.*
5025. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-06-06 10:05:55
Üzenet elküldve: 2019-06-06 10:05:55
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Hat nappal később//
//Datvinoolv, Lyz, Pycta, Umon//
- Szóval ezért mondták, hogy tartsalak távol tőlük. *Mélázik el a választ hallva a csuhátlan csuhás arrafelé nézve, amerre az épülő lombházakon dolgoznak tovább az elfek. Persze végül felnevet, mert semmi ilyesmiről nem volt szó, de jól esik tréfálkozni kicsit a lánnyal. Rég volt ilyesmiben részük.
A lelkiismeretfurdalás már kezd oldódni benne az Erdőmélyén történtek és az azt követő események miatt, de mostanra úgy látszik, békés mederben folynak tovább az események.
Rájött, hogy bár az Erdő Szíve és az erdő az első számára, de Lyzendrát is meg kell védenie és nem is tervezi újra cserben hagyni. Bár nem mutatja, de ugyanolyan törékeny, mint bárki más és a férfiakkal sem volt szerencsés, mint az erdőmélyi szerzetes a nőkkel.
Elengedi a kezét és mosolyogva hallgatja az új kihívásokról szóló történetet.*
- Tudom, miről beszélsz, de jobb páncél helyett ruhát viselni. *Egészíti ki saját gondolataival. Bár a szerzetesvért kiváló páncél, a viselése azt jelenti számára, hogy háborúban van és minden perc, amit nélküle kell eltöltenie, ajándék a számára. Hisz az ő sorsa más.
Elindulnak az épülő, a hírek szerint csakhamar elkészülő cölöpkerítés felé, ahol Umon dolgozik az egy hata megismert férfivel. A kérdésére a kerítés meglétéről, Lyz válaszol, az erdőmélyi elf pedig érdeklődve hallgatja szavait.*
- Talán nem. *Mondja diplomatikusan, amikor Lyzendra visszakérdez és összefonja háta mögött a kezeit.
Amióta felszentelte az oltárt és a csemetefa már a Fákban Lakó hatalmának valódi szimbólumává vált, tudja, hogy meg kell védeni. Számít valamiféle támadásra, hisz a templom ostroma után a sötétség megígérte neki és Hanlorennek, hogy visszatér. Minél felkészültebbek, annál több esélyük van és a kerítés a felkészültséget fokozza.*
- Umon! Az Erdő Szíve áldjon benneteket. *Hajtja meg kissé magát amikor a cölöpkerítéshez érnek és megpillantja az átkozott szerzetest és társát.*
- Impozáns. *Néz végig a védelmüket szolgáló falon és tornyokon.
A fáklyás jelzőrendszerre csak kurtán bólint, éjjel biztosan jól működik majd, bár meglehet, hogy a cölöpkerítés előtti területet meg kell kicsit tisztítani a fáktól, hogy jól lehessen látni. A fák takarásában egy ügyesen rejtőzködő besurranó könnyedén elrejtőzhet.
Umon nevetésére maga is elmosolyodik. Örül, hogy nevetni hallja a férfit, mert korábban félt tőle, hogy eltévedt a fény felé vezető úton. S bár úgy érzi, sosem fog kilépni a fényre, a homályban marad, fény és árnyék határán, de ha nem veszíti szem elől a ragyogást, sosem borul rá teljes sötétség.
Az ivás kérdésére halkan felnevet, hisz jól tudja, hogy Umon semmit sem haladt a kocsmatervével. A lepárlók, amelyeket ki tudja, mikor kapott tőle, biztosan ott porosodnak még a szekéren. Ő tökéletesen elvan alkohol nélkül, legfeljebb friss vízzel tud szolgálni.
Lyzendra válaszára az italozást illetően csak a fejét rázza nevetve. Javíthatatlan népség, de szereti őket.*
- Jó ötlet, az építkezés végén mindenkire ráfér majd egy kis ünneplés. *Leül Lyzendra mellé és ha Dat is hasonlóan tesz, akkor a kerítés árnyékában kényelmesen leheveredhetnek a fűbe.*
- A kocsmát mikor szeretnéd felépíteni? *Kérdi Umont. Nem ítélte el sem korábban, sem most a fogadó tervét, leköti a szerzetest és talán egy kis bevételre is szert tesz a közösség.*
- Szívesen segítek. *Teszi hozzá felajánlva képességeit az épület renoválásában és az építésben.*
//Datvinoolv, Lyz, Pycta, Umon//
- Szóval ezért mondták, hogy tartsalak távol tőlük. *Mélázik el a választ hallva a csuhátlan csuhás arrafelé nézve, amerre az épülő lombházakon dolgoznak tovább az elfek. Persze végül felnevet, mert semmi ilyesmiről nem volt szó, de jól esik tréfálkozni kicsit a lánnyal. Rég volt ilyesmiben részük.
A lelkiismeretfurdalás már kezd oldódni benne az Erdőmélyén történtek és az azt követő események miatt, de mostanra úgy látszik, békés mederben folynak tovább az események.
Rájött, hogy bár az Erdő Szíve és az erdő az első számára, de Lyzendrát is meg kell védenie és nem is tervezi újra cserben hagyni. Bár nem mutatja, de ugyanolyan törékeny, mint bárki más és a férfiakkal sem volt szerencsés, mint az erdőmélyi szerzetes a nőkkel.
Elengedi a kezét és mosolyogva hallgatja az új kihívásokról szóló történetet.*
- Tudom, miről beszélsz, de jobb páncél helyett ruhát viselni. *Egészíti ki saját gondolataival. Bár a szerzetesvért kiváló páncél, a viselése azt jelenti számára, hogy háborúban van és minden perc, amit nélküle kell eltöltenie, ajándék a számára. Hisz az ő sorsa más.
Elindulnak az épülő, a hírek szerint csakhamar elkészülő cölöpkerítés felé, ahol Umon dolgozik az egy hata megismert férfivel. A kérdésére a kerítés meglétéről, Lyz válaszol, az erdőmélyi elf pedig érdeklődve hallgatja szavait.*
- Talán nem. *Mondja diplomatikusan, amikor Lyzendra visszakérdez és összefonja háta mögött a kezeit.
Amióta felszentelte az oltárt és a csemetefa már a Fákban Lakó hatalmának valódi szimbólumává vált, tudja, hogy meg kell védeni. Számít valamiféle támadásra, hisz a templom ostroma után a sötétség megígérte neki és Hanlorennek, hogy visszatér. Minél felkészültebbek, annál több esélyük van és a kerítés a felkészültséget fokozza.*
- Umon! Az Erdő Szíve áldjon benneteket. *Hajtja meg kissé magát amikor a cölöpkerítéshez érnek és megpillantja az átkozott szerzetest és társát.*
- Impozáns. *Néz végig a védelmüket szolgáló falon és tornyokon.
A fáklyás jelzőrendszerre csak kurtán bólint, éjjel biztosan jól működik majd, bár meglehet, hogy a cölöpkerítés előtti területet meg kell kicsit tisztítani a fáktól, hogy jól lehessen látni. A fák takarásában egy ügyesen rejtőzködő besurranó könnyedén elrejtőzhet.
Umon nevetésére maga is elmosolyodik. Örül, hogy nevetni hallja a férfit, mert korábban félt tőle, hogy eltévedt a fény felé vezető úton. S bár úgy érzi, sosem fog kilépni a fényre, a homályban marad, fény és árnyék határán, de ha nem veszíti szem elől a ragyogást, sosem borul rá teljes sötétség.
Az ivás kérdésére halkan felnevet, hisz jól tudja, hogy Umon semmit sem haladt a kocsmatervével. A lepárlók, amelyeket ki tudja, mikor kapott tőle, biztosan ott porosodnak még a szekéren. Ő tökéletesen elvan alkohol nélkül, legfeljebb friss vízzel tud szolgálni.
Lyzendra válaszára az italozást illetően csak a fejét rázza nevetve. Javíthatatlan népség, de szereti őket.*
- Jó ötlet, az építkezés végén mindenkire ráfér majd egy kis ünneplés. *Leül Lyzendra mellé és ha Dat is hasonlóan tesz, akkor a kerítés árnyékában kényelmesen leheveredhetnek a fűbe.*
- A kocsmát mikor szeretnéd felépíteni? *Kérdi Umont. Nem ítélte el sem korábban, sem most a fogadó tervét, leköti a szerzetest és talán egy kis bevételre is szert tesz a közösség.*
- Szívesen segítek. *Teszi hozzá felajánlva képességeit az épület renoválásában és az építésben.*
5024. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-06-05 23:09:14
Üzenet elküldve: 2019-06-05 23:09:14
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Hat nappal később//
//Pycta//
*Az összetartás, a közös ügy, a közös célok viszik előre őket, és ez boldogsággal tölti el az elf lányt. Korábban az erőd óta olyan gyakori gondterhelt kifejezés az arcán egyre kisimul. Nem szűnik meg teljesen, de amióta Pycta átköltöztette a sátrát a fához, sokkal nyugodtabb afelől is. A kerítésről nem is beszélve.
Vörösödő ujját szorítja, kissé elkínzott fintor fut át az arcán, amikor Pycta beéri.*
- Ne higgy nekik. Hazudnak. Pocsék ács vagyok. Közveszélyes is, csak nem merik mondani *apró vállrándítással jelzi, hogy nincs mit tenni, így van ez.
Sérült kezét Pycta sajátjai közé fogja. Jól esik neki, hogy óvón fordulnak felé, hisz többnyire csak megy, és önmagát sem kímélve dolgozik napról napra. Kellemes ez a csendesen vidám pillanat, még ha első hallomásra beugrik a tréfának s lehajtja fejét, akkor is. Tudja, hogy kevesen értenek a városiak közül is az íjhoz. Már válaszolna, hogy igaza van Pyctának, és jobb volna ha inkább maradna a kaptafánál, nem pedig kalapálna. Finom félmosoly húzódik szája szegletébe, amikor Pycta helyesbít, s aztán felemeli fejét is.*
- Örülök, mert tényleg jól érzem magam. Jól esik egy kicsit mást is csinálni. Egy kicsit másképp kifáradni. Egy egész faluban élni újra, nem pedig olyan bezárva. *Magyarázza meg, miközben visszakapja kezét, s újra maga szemléli meg a vöröslő ujját.* Még ha így is járok néha.
*Így elegendő este csak bedőlni az ágyba, ami nagyjából közepesen kényelmes, de ha kimerült, ezt aztán észre sem veszi. Amúgy sem fanyalogna soha.
Különös előnye a kimerültségnek, hogy nem jut ereje és ideje holmi szőke elf szeleburdiságokon gondolkodni, hogy mennyire rászedték. Repülnek így a napok, s halványulnak is.*
- Rendben, menjünk *fordul Pycta után, s indul újra ő maga is. Menet közben elidőzik tekintete az elf vállán. Korában nem látta azokat a szárnyakat, amik most ott sötétlenek, pedig sűrűn látta korábban az udvaron gyakorolni a fiúkkal fedetlen felsőtesttel. Szívesen rákérdezne, mint ahogyan a templomi eseményekre is kíváncsi volna, és oly sok minden másra is emellett, de mielőtt hang jönne ki a torkán, a kerítés kerül szóba.*
- Egyáltalán nem *válaszol azonnal határozottan, és megingathatatlan meggyőződéssel.*
- Sokkal nyugodtabb vagyok a fa végett, mióta épül a kerítés. Alig várom, hogy beállítsák az utolsó cölöpöt is. Miért? Szerinted túlzás?
*Minden szempontból fontos neki a kerítés. Idő közben a közösséget is megismerte, kezdenek szívébe férkőzni, és mint szeretteit védené a kerítés által. Már nem csak a fának szeretne védelmet nyújtani. A kérdés viszont elbizonytalanítja, talán éppen Pycta tartja túlzásnak.
//Hat nappal később//
//Pycta, Umon, Dat, és aki csatlakozik//
//Cölöpkerítésnél//
Hamar a kerítéshatárhoz érnek, éppen mikor az utolsó kalapácsütés a fák közé vész.*
- Nocsak! Készen vagytok? *hangzanak az elf lány tisztán csengő szavai. Jól esik látni, hogy más is hasonlóan elégedett az eredménnyel.
A fáklyás üzenő kiváltképp jó ötlet, csak majd az őrséget kell nagyon megválogatni hozzá. Különben sem állítana hebrencseket, ahhoz túl nagy értéket őriznek a számára.
Kényelmesen elhelyezkedik Umon egyik oldalán, s maga mellett paskolja a földet Pyctának, s int Datnak is, hogy ne maradjon le.*
- Hát, akkor igyunk Umon. De nehogy valami pancs legyen *játékos, komolytalan fenyegetés, amit nem lehet komolyan venni, s melybe ő maga is belemosolyog. Még dagadó ujját is megingatja Umon felé. Nem utasítja el az alkoholt, de nem szokott inni, csak ha kínálják, akkor is mértékkel. Most, pedig ha ünnepelnek, hát valóban megérdemel mindenki egy kortyot.*
- Ha meglesz a központi ház, ünnepelhetnénk is közösen. *Említi meg hangosan is, melyen már napok óta gondolkodik.* Mit gondoltok? Illő módon köszönthetnénk a nyarat, a tűz hónapjait. *Akárcsak annak idején, szülőfalujában.*
//Pycta//
*Az összetartás, a közös ügy, a közös célok viszik előre őket, és ez boldogsággal tölti el az elf lányt. Korábban az erőd óta olyan gyakori gondterhelt kifejezés az arcán egyre kisimul. Nem szűnik meg teljesen, de amióta Pycta átköltöztette a sátrát a fához, sokkal nyugodtabb afelől is. A kerítésről nem is beszélve.
Vörösödő ujját szorítja, kissé elkínzott fintor fut át az arcán, amikor Pycta beéri.*
- Ne higgy nekik. Hazudnak. Pocsék ács vagyok. Közveszélyes is, csak nem merik mondani *apró vállrándítással jelzi, hogy nincs mit tenni, így van ez.
Sérült kezét Pycta sajátjai közé fogja. Jól esik neki, hogy óvón fordulnak felé, hisz többnyire csak megy, és önmagát sem kímélve dolgozik napról napra. Kellemes ez a csendesen vidám pillanat, még ha első hallomásra beugrik a tréfának s lehajtja fejét, akkor is. Tudja, hogy kevesen értenek a városiak közül is az íjhoz. Már válaszolna, hogy igaza van Pyctának, és jobb volna ha inkább maradna a kaptafánál, nem pedig kalapálna. Finom félmosoly húzódik szája szegletébe, amikor Pycta helyesbít, s aztán felemeli fejét is.*
- Örülök, mert tényleg jól érzem magam. Jól esik egy kicsit mást is csinálni. Egy kicsit másképp kifáradni. Egy egész faluban élni újra, nem pedig olyan bezárva. *Magyarázza meg, miközben visszakapja kezét, s újra maga szemléli meg a vöröslő ujját.* Még ha így is járok néha.
*Így elegendő este csak bedőlni az ágyba, ami nagyjából közepesen kényelmes, de ha kimerült, ezt aztán észre sem veszi. Amúgy sem fanyalogna soha.
Különös előnye a kimerültségnek, hogy nem jut ereje és ideje holmi szőke elf szeleburdiságokon gondolkodni, hogy mennyire rászedték. Repülnek így a napok, s halványulnak is.*
- Rendben, menjünk *fordul Pycta után, s indul újra ő maga is. Menet közben elidőzik tekintete az elf vállán. Korában nem látta azokat a szárnyakat, amik most ott sötétlenek, pedig sűrűn látta korábban az udvaron gyakorolni a fiúkkal fedetlen felsőtesttel. Szívesen rákérdezne, mint ahogyan a templomi eseményekre is kíváncsi volna, és oly sok minden másra is emellett, de mielőtt hang jönne ki a torkán, a kerítés kerül szóba.*
- Egyáltalán nem *válaszol azonnal határozottan, és megingathatatlan meggyőződéssel.*
- Sokkal nyugodtabb vagyok a fa végett, mióta épül a kerítés. Alig várom, hogy beállítsák az utolsó cölöpöt is. Miért? Szerinted túlzás?
*Minden szempontból fontos neki a kerítés. Idő közben a közösséget is megismerte, kezdenek szívébe férkőzni, és mint szeretteit védené a kerítés által. Már nem csak a fának szeretne védelmet nyújtani. A kérdés viszont elbizonytalanítja, talán éppen Pycta tartja túlzásnak.
//Hat nappal később//
//Pycta, Umon, Dat, és aki csatlakozik//
//Cölöpkerítésnél//
Hamar a kerítéshatárhoz érnek, éppen mikor az utolsó kalapácsütés a fák közé vész.*
- Nocsak! Készen vagytok? *hangzanak az elf lány tisztán csengő szavai. Jól esik látni, hogy más is hasonlóan elégedett az eredménnyel.
A fáklyás üzenő kiváltképp jó ötlet, csak majd az őrséget kell nagyon megválogatni hozzá. Különben sem állítana hebrencseket, ahhoz túl nagy értéket őriznek a számára.
Kényelmesen elhelyezkedik Umon egyik oldalán, s maga mellett paskolja a földet Pyctának, s int Datnak is, hogy ne maradjon le.*
- Hát, akkor igyunk Umon. De nehogy valami pancs legyen *játékos, komolytalan fenyegetés, amit nem lehet komolyan venni, s melybe ő maga is belemosolyog. Még dagadó ujját is megingatja Umon felé. Nem utasítja el az alkoholt, de nem szokott inni, csak ha kínálják, akkor is mértékkel. Most, pedig ha ünnepelnek, hát valóban megérdemel mindenki egy kortyot.*
- Ha meglesz a központi ház, ünnepelhetnénk is közösen. *Említi meg hangosan is, melyen már napok óta gondolkodik.* Mit gondoltok? Illő módon köszönthetnénk a nyarat, a tűz hónapjait. *Akárcsak annak idején, szülőfalujában.*
5023. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-06-05 20:03:59
Üzenet elküldve: 2019-06-05 20:03:59
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Hajnali ceremónia//
//Zárás//
//Dat, Pycta//
- Azt hiszem őszintén mondhatom, hogy magam is örülök, hogy végül így döntöttem. *Bólintva viszonozza a kedves szavakat.* Vigyázz magadra, testvérem. *Bár nem elf, már megengedi magának a kifejezést, hiszen Pyctát, mintha egész életében ismerte volna, közel áll hozzá, közelebb mindenkinél. Hamar távozik, Umon fél szemmel még látja, ahogyan Lyz is megállítja, s alaposan ellátja. Elmosolyodik szakálla rejtekében, majd felsóhajt. A látvány az tán, mit már hatok óta újra látni akart, bár talán nem is tudott róla igazán. Lassan egy ismételt sóhaj után Dathoz fordul.*
- Na gyere, cimbora, ezer a dolgunk, erre vártam már ítéletidő óta. *Nevet fel hangosan, öblösen és őszintén. Egy kicsit játszik az elf kisgyerekekkel, kacagva kergeti meg őket, olykor ijesztgetve, tán kedvelik is, ki tudja, Umon esetében ez a helyzet nem olyan egyszerű. Az elf véneket keresi meg, Datvinoolvot mindenkinek bemutatja a kis közösségben, így talán már nem érzi magát kirekesztve. Amennyiben tud, hát segítséget is kér, mégiscsak gyorsabban haladnak majd többen, mint ketten.*
//Cölöpkerítés//
*Ígéretének megfelelően, természetesen a vénekkel egyeztetve a tábort körbevevő cölöpkerítés építkezésének fognak neki. Többen az erdőbe vonulnak, hogy kidőlt fákat keressenek, melyeket megtisztítva, méretre vágva leáshatnak, szorosan egymás mellé. A fa gyűjtése hosszadalmas és nehézkes folyamat, reményei szerint Dat bőséges segítséget nyújt számára, ahogyan talán az elf ifjak is, kik körbeveszik őket. Az erdő békéjét nem sértik meg, erre különöse figyelnek, emlékszik még a természet tiszteletére, erősebbé is vált benne azóta. A legünnepélyesebb pillanat talán az első cölöp leásása, alaposan meg is ünnepelik, az üdvrivalgás és ahogy egymás hátát lapogatják, az öblös puffanások messzire hallatszanak. Aztán még egy és még egy és még egy, egyiket a másik után. Esténként tábortűz mellett ülve, mindenki teszi a dolgát. Van ki bókolva szunnyad el, s van, ki a vadászok frissen fogott vadjából vágott húst süti. Csodás pillanatok ezek.*
//Hat nappal később//
//Datvinoolv, Lyz, Pycta, Umon//
*Az utolsó kalapácsütés hangja messzire száll, s Umon izzadt homlokát megtörölve egyenesedik fel.*
- Elengedheted, barátom! *Néz mosolyogva Datra, kit az imént kért meg, hogy az őrtorony utolsó támasztékát erősen fogja oda, míg a helyére szegeli azt. A közös munka, s az összefogás elegendő volt arra, hogy a folyótól kezdődően, a tábor védtelen oldalán legalább két ember magas cölöpök sorakozzanak szorosan egymás mellett, mélyen a földbe ásva. Természetesen akad egy nagyobb kapu is, melyet kitárva egy szekér kényelmesen kifér rajta, két befogott lóval maga előtt. Umon, Dat és az elfek a tábor két sarkán, két őrtoronyról is gondoskodtak, melyek a palánk fölé magasodva emelkednek ki a földből. Mellette a palánkon helyet kapott egy kis deszkaút is, épp csak annyira a palánk teteje alatt, hogy még mellkas tájékon maradjon korlát, így azon a részen akár több őrszem is elfér. A két toronyból egymásra lehet látni, s tetejükön fáklyáknak is akad hely, hogy jelezni tudjanak a tűzzel, veszély esetén. Lyzendra akkor érkezik, mikor mindnyájan büszkén szemlélik meg művüket, immár védettek a hirtelen támadások ellen, sőt meg is tudják azt figyelni.*
- Lyz! Pycta! *Derül fel a szeme.* Mit szóltok? *Mutat előre a toronyra, jóllehet bizonyára szemmel kísérték az építkezést, ez az első pillanat, amikor végre azt mondhatják elkészült.*
- Nézzétek a tetejét! *Mutat a fáklyákra.* A másikon is van, emellett középütt a központi épületen is lehet, persze biztonságos helyen. Ha valaki meggyújtja, a másik őr meggyújtja a másik toronyban is, majd a központi épület őre a középsőt. Így tudunk egymásnak jelezni, ha baj van! *Magyarázza büszkén. Umon semmilyen házat nem épített magának, jóllehet a kocsmájával is lassan haladt. Alkalmas ugyan már a vendégek fogadására, igyekezett berendezkedni, de még kiskertet kell ásni, a folyót elvezetni a szeszfőzéshez, a lugast elrendezni... rengeteg a munka.*
- Elfáradtam. *Nevetve rogy le a földre. De boldog nevetés ez.* Üljetek le mellém, mind, gyertek, csak egy pillanatra... *Sóhajt fel, Datra és Lyzre, majd a segítő közösség tagjaira nézve.* Inni kéne valamit. *Fejét hátrahajtva szakad ki belőle a kacaj.*
A hozzászólás írója (Umon Palasan) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.06.05 20:06:28
//Zárás//
//Dat, Pycta//
- Azt hiszem őszintén mondhatom, hogy magam is örülök, hogy végül így döntöttem. *Bólintva viszonozza a kedves szavakat.* Vigyázz magadra, testvérem. *Bár nem elf, már megengedi magának a kifejezést, hiszen Pyctát, mintha egész életében ismerte volna, közel áll hozzá, közelebb mindenkinél. Hamar távozik, Umon fél szemmel még látja, ahogyan Lyz is megállítja, s alaposan ellátja. Elmosolyodik szakálla rejtekében, majd felsóhajt. A látvány az tán, mit már hatok óta újra látni akart, bár talán nem is tudott róla igazán. Lassan egy ismételt sóhaj után Dathoz fordul.*
- Na gyere, cimbora, ezer a dolgunk, erre vártam már ítéletidő óta. *Nevet fel hangosan, öblösen és őszintén. Egy kicsit játszik az elf kisgyerekekkel, kacagva kergeti meg őket, olykor ijesztgetve, tán kedvelik is, ki tudja, Umon esetében ez a helyzet nem olyan egyszerű. Az elf véneket keresi meg, Datvinoolvot mindenkinek bemutatja a kis közösségben, így talán már nem érzi magát kirekesztve. Amennyiben tud, hát segítséget is kér, mégiscsak gyorsabban haladnak majd többen, mint ketten.*
//Cölöpkerítés//
*Ígéretének megfelelően, természetesen a vénekkel egyeztetve a tábort körbevevő cölöpkerítés építkezésének fognak neki. Többen az erdőbe vonulnak, hogy kidőlt fákat keressenek, melyeket megtisztítva, méretre vágva leáshatnak, szorosan egymás mellé. A fa gyűjtése hosszadalmas és nehézkes folyamat, reményei szerint Dat bőséges segítséget nyújt számára, ahogyan talán az elf ifjak is, kik körbeveszik őket. Az erdő békéjét nem sértik meg, erre különöse figyelnek, emlékszik még a természet tiszteletére, erősebbé is vált benne azóta. A legünnepélyesebb pillanat talán az első cölöp leásása, alaposan meg is ünnepelik, az üdvrivalgás és ahogy egymás hátát lapogatják, az öblös puffanások messzire hallatszanak. Aztán még egy és még egy és még egy, egyiket a másik után. Esténként tábortűz mellett ülve, mindenki teszi a dolgát. Van ki bókolva szunnyad el, s van, ki a vadászok frissen fogott vadjából vágott húst süti. Csodás pillanatok ezek.*
//Hat nappal később//
//Datvinoolv, Lyz, Pycta, Umon//
*Az utolsó kalapácsütés hangja messzire száll, s Umon izzadt homlokát megtörölve egyenesedik fel.*
- Elengedheted, barátom! *Néz mosolyogva Datra, kit az imént kért meg, hogy az őrtorony utolsó támasztékát erősen fogja oda, míg a helyére szegeli azt. A közös munka, s az összefogás elegendő volt arra, hogy a folyótól kezdődően, a tábor védtelen oldalán legalább két ember magas cölöpök sorakozzanak szorosan egymás mellett, mélyen a földbe ásva. Természetesen akad egy nagyobb kapu is, melyet kitárva egy szekér kényelmesen kifér rajta, két befogott lóval maga előtt. Umon, Dat és az elfek a tábor két sarkán, két őrtoronyról is gondoskodtak, melyek a palánk fölé magasodva emelkednek ki a földből. Mellette a palánkon helyet kapott egy kis deszkaút is, épp csak annyira a palánk teteje alatt, hogy még mellkas tájékon maradjon korlát, így azon a részen akár több őrszem is elfér. A két toronyból egymásra lehet látni, s tetejükön fáklyáknak is akad hely, hogy jelezni tudjanak a tűzzel, veszély esetén. Lyzendra akkor érkezik, mikor mindnyájan büszkén szemlélik meg művüket, immár védettek a hirtelen támadások ellen, sőt meg is tudják azt figyelni.*
- Lyz! Pycta! *Derül fel a szeme.* Mit szóltok? *Mutat előre a toronyra, jóllehet bizonyára szemmel kísérték az építkezést, ez az első pillanat, amikor végre azt mondhatják elkészült.*
- Nézzétek a tetejét! *Mutat a fáklyákra.* A másikon is van, emellett középütt a központi épületen is lehet, persze biztonságos helyen. Ha valaki meggyújtja, a másik őr meggyújtja a másik toronyban is, majd a központi épület őre a középsőt. Így tudunk egymásnak jelezni, ha baj van! *Magyarázza büszkén. Umon semmilyen házat nem épített magának, jóllehet a kocsmájával is lassan haladt. Alkalmas ugyan már a vendégek fogadására, igyekezett berendezkedni, de még kiskertet kell ásni, a folyót elvezetni a szeszfőzéshez, a lugast elrendezni... rengeteg a munka.*
- Elfáradtam. *Nevetve rogy le a földre. De boldog nevetés ez.* Üljetek le mellém, mind, gyertek, csak egy pillanatra... *Sóhajt fel, Datra és Lyzre, majd a segítő közösség tagjaira nézve.* Inni kéne valamit. *Fejét hátrahajtva szakad ki belőle a kacaj.*
A hozzászólás írója (Umon Palasan) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.06.05 20:06:28
5022. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-06-05 19:43:44
Üzenet elküldve: 2019-06-05 19:43:44
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1182
OOC üzenetek: 231
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1182
OOC üzenetek: 231
Játékstílus: Megfontolt
//Bújj, bújj Doki//
*A felajánlásra megrázza a fejét.*
-Egyelőre ennyi elég. Úgy, hogy csak sejtem miről van szó én se tudom mi kéne, hogy meggyógyítsam.
*Indul is el. Nem tudja mi járhat a lány fejében, de ha hallaná már tolná is le a gatyáját, hogy a szebbik felét odatartsa, hogy a vörös tényleg állhassa a szavát. A lány egy mondattal kiszakította az elfet az önsajnálatból. Sőt, egy szóval. Élesen villan a doki tekintete.*
-Nem gazdám! Munka adó. Inkább kötném fel magam minthogy gazdámnak hívjak egy kékvérűt.
*Tényleg nagyon dühös lett. Ha meg akarta őt sérteni a vörös akkor most véletlenül, de sikerül. Mikor pedig látja az elf a másik képén a változást előbb kérdőn néz majd meglátva a félelem forrását elvigyorodik.*
-Levegyem vagy megoldod?~Cica.~
*A felajánlásra megrázza a fejét.*
-Egyelőre ennyi elég. Úgy, hogy csak sejtem miről van szó én se tudom mi kéne, hogy meggyógyítsam.
*Indul is el. Nem tudja mi járhat a lány fejében, de ha hallaná már tolná is le a gatyáját, hogy a szebbik felét odatartsa, hogy a vörös tényleg állhassa a szavát. A lány egy mondattal kiszakította az elfet az önsajnálatból. Sőt, egy szóval. Élesen villan a doki tekintete.*
-Nem gazdám! Munka adó. Inkább kötném fel magam minthogy gazdámnak hívjak egy kékvérűt.
*Tényleg nagyon dühös lett. Ha meg akarta őt sérteni a vörös akkor most véletlenül, de sikerül. Mikor pedig látja az elf a másik képén a változást előbb kérdőn néz majd meglátva a félelem forrását elvigyorodik.*
-Levegyem vagy megoldod?~Cica.~
5021. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-06-05 19:14:37
Üzenet elküldve: 2019-06-05 19:14:37
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 119
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 119
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Zárás//
*Némán figyel, minden apró érintés ül, minden apró hang zöngéje cseppenként hat fülében, elmerül és törleszkedik, de csak belül, külsőleg látszólag semmi nem történik, pusztán a csend. Ha Kaiyko kérdezné, el tudná mondani, hogy saját földjei voltak, s bár azon gyümölcsök és zöldség, melyet ott művelt, tán itt meg sem teremnek, de kitartó és türelmes. Legalább ezt a képességet még magáénak tudhatja, bár az is lehet, hogy elfeledte már.*
- Akkor keress meg, Kaiyko... *Suhannak ki a suttogó szavak szinte némán a száján, mielőtt elhomályosodik a környezet, s a fák lombjai zöld csíkot húzva robognak el mellette, s ott találja magát a düledező viskó szélfútta falai között, sarlóval maga előtt a földön, keze érintetlenül.*
- Ő volt az. *Szédülve kapja kezét homlokához, s igyekszik magához térni. Lassan lehajol, hogy a sarlót övébe tűzve induljon el, már nem érzi a késztetést a fájdalomra. Olyan távolinak tűnik, akárha álom lett volna.*
//Zárás//
*Némán figyel, minden apró érintés ül, minden apró hang zöngéje cseppenként hat fülében, elmerül és törleszkedik, de csak belül, külsőleg látszólag semmi nem történik, pusztán a csend. Ha Kaiyko kérdezné, el tudná mondani, hogy saját földjei voltak, s bár azon gyümölcsök és zöldség, melyet ott művelt, tán itt meg sem teremnek, de kitartó és türelmes. Legalább ezt a képességet még magáénak tudhatja, bár az is lehet, hogy elfeledte már.*
- Akkor keress meg, Kaiyko... *Suhannak ki a suttogó szavak szinte némán a száján, mielőtt elhomályosodik a környezet, s a fák lombjai zöld csíkot húzva robognak el mellette, s ott találja magát a düledező viskó szélfútta falai között, sarlóval maga előtt a földön, keze érintetlenül.*
- Ő volt az. *Szédülve kapja kezét homlokához, s igyekszik magához térni. Lassan lehajol, hogy a sarlót övébe tűzve induljon el, már nem érzi a késztetést a fájdalomra. Olyan távolinak tűnik, akárha álom lett volna.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6203-6222