Külső területek - Arthenior közelében
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 184 (3661. - 3680. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
3680. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-26 16:06:07
Üzenet elküldve: 2018-08-26 16:06:07
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Hogyan is érthetné Umon. Bár ez nem az ő hibája. Kevesen vannak, akik csendes beletörődéssel fogadnák, hogy az Erdő Szíve kényszeríti akaratát most a csuhásra. Hogy ő dönt a sorsa felett, irányítva minden lépését, tettét, kínnal és fájdalommal büntetve minden tétlen pillanatot. De eddig csak kapott az erdőtől. Nyugalmat, békét, élelmet és otthont. Itt az ideje, hogy most ő adjon vissza az erdőnek mindabból a kincsből, melyben a Fákban Lakó részesítette.
Amikor az átkozott szerzetes felpattan és idegesen kezd járkálni, majd szavait koncként veti az elf felé, Xauzur bundája újra felborzolódik a hátán, halk morgás adja tudtukra, hogy nagyon nincs ínyére a dolgok alakulása.*
- Menj, barátom. Kérlek. *Hallatszik az elf szomorúnak is nevezhető hangja. Nem tudja, meddig képes kordában tartani az irbiszt, meddig képes akaratával fogva tartani az elszabaduló fenevadat.
~ Egy elszabadult fenevad éppen elég most nekünk. ~
Az irbisz nem akar menni, de lassan mégis elhátrál és majd királyi tartással eltűnik a bokrok között. Nem megy messzire, ez biztos, de így a csuhás talán elejét tudja venni bizonyos nem kívánatos eseményeknek.
Újra Aneae-re terelődik a szó, s bár a hosszúéletű tudja, hogy miért éppen ebbe a mederbe terelte a szót a másik, mégis érzi, ahogy régi érzései felélednek benne, ám az azokkal együtt feltörő fájdalom a halántéka mögött jelzi, hogy uralkodnia kell magán és érzésein.
Nem mozdul, de végignézi, ahogy a másik gallyakat gyűjt és tüzet rak. A tárgyalás pálfordulása nem zavarja, számított rá, hogy bizonyos kérdésekre Umon is kíváncsi lehet és meg is érdemli, hogy megkapja a válaszait. Umon megérdemli.
A suttogásból ordítássá erősödő hangok nem zökkentik ki, magában máris az oly jól ismert mantrához fordul, hogy érzelmeit a megfelelő határok között tartsa. Ajkai hangtalan formálják a szavakat a kendő takarásában. Amikor pedig a tűz beleharap a vékonyka gallyakba és megvilágítja a szerzetes stigmák hálója alatt megbújó arcát, már tudja a változást, tisztában van vele, hogy kinek az éjfekete szemeibe pillant bele.
Az invitálást közönyös arccal fogadja, de nem a felszínre szabaduló átok miatt mozdul meg, hogy közelebb menjen a tűzhöz és megálljon a pattogó lángok másik oldalán ülő démonnal szemben.
Sima mozdulattal húzza ki hüvelyéből a wegtoreni kardot, a különleges, kék színben játszó acélon megcsillannak a lángok fényei, ahogy egyetlen könnyed mozdulattal ül le a másikkal szemben a sarkaira, a szélkönnyű mesterkardot keresztben maga elé fektetve.*
- Nem a te barátod vagyok, hanem Umoné és ha az Erdő Szívének küldetésével végeztem, módot és alkalmat találok rá, hogy megszabadítsam tőled őt, a Fákban Lakó engem úgy segéljen. *Nem a legjobb pillanatot választotta, hogy megfenyegessen egy túlvilági entitást, de jelen helyzetben ez a legkevésbé zavarja. Jobb lesz ha tudja az a démon, hogy napjai meg vannak számlálva. Haragoszöld tekintetét folyamatosan a teljes sötétségbe fúló szemeken tartja, pillantása sem rebben.*
- Umon nem fog engem cserbenhagyni, bár bűneim számosabbak az övénél. Eddig sem bírtál vele és ezután sem fogsz. Élvezd ki azt a pár pillanatot, ami adatott neked, mert hamarosan visszazár oda, ahol nem vagy más, mint egy tehetetlen gondolat. *Nyugodtan beszél, s ha a topázszemű említésétől azt várta az átok, hogy majd a csuhás kijön a sodrából, tévedett. Most pedig éppen ő kerül terítékre. Hisz fordítva is igaz, minél kontrollálatlanabb a démon, annál könnyebben nyeri vissza akaratát Umon.
S hogy esetleg a csuhásra támadna, hát az ellen ott van a bokrok között lapuló irbisz és a wegtoreni kard és a csuhás képességei. Kérdés, hogy az átok ki akarja-e próbálni magát bármelyik ellen?*
- Hallgatlak.
*Hogyan is érthetné Umon. Bár ez nem az ő hibája. Kevesen vannak, akik csendes beletörődéssel fogadnák, hogy az Erdő Szíve kényszeríti akaratát most a csuhásra. Hogy ő dönt a sorsa felett, irányítva minden lépését, tettét, kínnal és fájdalommal büntetve minden tétlen pillanatot. De eddig csak kapott az erdőtől. Nyugalmat, békét, élelmet és otthont. Itt az ideje, hogy most ő adjon vissza az erdőnek mindabból a kincsből, melyben a Fákban Lakó részesítette.
Amikor az átkozott szerzetes felpattan és idegesen kezd járkálni, majd szavait koncként veti az elf felé, Xauzur bundája újra felborzolódik a hátán, halk morgás adja tudtukra, hogy nagyon nincs ínyére a dolgok alakulása.*
- Menj, barátom. Kérlek. *Hallatszik az elf szomorúnak is nevezhető hangja. Nem tudja, meddig képes kordában tartani az irbiszt, meddig képes akaratával fogva tartani az elszabaduló fenevadat.
~ Egy elszabadult fenevad éppen elég most nekünk. ~
Az irbisz nem akar menni, de lassan mégis elhátrál és majd királyi tartással eltűnik a bokrok között. Nem megy messzire, ez biztos, de így a csuhás talán elejét tudja venni bizonyos nem kívánatos eseményeknek.
Újra Aneae-re terelődik a szó, s bár a hosszúéletű tudja, hogy miért éppen ebbe a mederbe terelte a szót a másik, mégis érzi, ahogy régi érzései felélednek benne, ám az azokkal együtt feltörő fájdalom a halántéka mögött jelzi, hogy uralkodnia kell magán és érzésein.
Nem mozdul, de végignézi, ahogy a másik gallyakat gyűjt és tüzet rak. A tárgyalás pálfordulása nem zavarja, számított rá, hogy bizonyos kérdésekre Umon is kíváncsi lehet és meg is érdemli, hogy megkapja a válaszait. Umon megérdemli.
A suttogásból ordítássá erősödő hangok nem zökkentik ki, magában máris az oly jól ismert mantrához fordul, hogy érzelmeit a megfelelő határok között tartsa. Ajkai hangtalan formálják a szavakat a kendő takarásában. Amikor pedig a tűz beleharap a vékonyka gallyakba és megvilágítja a szerzetes stigmák hálója alatt megbújó arcát, már tudja a változást, tisztában van vele, hogy kinek az éjfekete szemeibe pillant bele.
Az invitálást közönyös arccal fogadja, de nem a felszínre szabaduló átok miatt mozdul meg, hogy közelebb menjen a tűzhöz és megálljon a pattogó lángok másik oldalán ülő démonnal szemben.
Sima mozdulattal húzza ki hüvelyéből a wegtoreni kardot, a különleges, kék színben játszó acélon megcsillannak a lángok fényei, ahogy egyetlen könnyed mozdulattal ül le a másikkal szemben a sarkaira, a szélkönnyű mesterkardot keresztben maga elé fektetve.*
- Nem a te barátod vagyok, hanem Umoné és ha az Erdő Szívének küldetésével végeztem, módot és alkalmat találok rá, hogy megszabadítsam tőled őt, a Fákban Lakó engem úgy segéljen. *Nem a legjobb pillanatot választotta, hogy megfenyegessen egy túlvilági entitást, de jelen helyzetben ez a legkevésbé zavarja. Jobb lesz ha tudja az a démon, hogy napjai meg vannak számlálva. Haragoszöld tekintetét folyamatosan a teljes sötétségbe fúló szemeken tartja, pillantása sem rebben.*
- Umon nem fog engem cserbenhagyni, bár bűneim számosabbak az övénél. Eddig sem bírtál vele és ezután sem fogsz. Élvezd ki azt a pár pillanatot, ami adatott neked, mert hamarosan visszazár oda, ahol nem vagy más, mint egy tehetetlen gondolat. *Nyugodtan beszél, s ha a topázszemű említésétől azt várta az átok, hogy majd a csuhás kijön a sodrából, tévedett. Most pedig éppen ő kerül terítékre. Hisz fordítva is igaz, minél kontrollálatlanabb a démon, annál könnyebben nyeri vissza akaratát Umon.
S hogy esetleg a csuhásra támadna, hát az ellen ott van a bokrok között lapuló irbisz és a wegtoreni kard és a csuhás képességei. Kérdés, hogy az átok ki akarja-e próbálni magát bármelyik ellen?*
- Hallgatlak.
3679. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-26 15:15:21
Üzenet elküldve: 2018-08-26 15:15:21
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*Most a szerzetesen a felhorkanás sora. Eddig viszonylag kényelmesen ült, azonban ismételten felpattan, kezei ökölben, de valamilyen furcsa módon ismét megőrzi hidegvérét, így csak vállát rándítja meg.*
- Elment? Ennyi? Legyen elég? *Néz fel a csuklya takarásában, egyszerűen nem is érti, amit hall.*
- Érdekes. *Mondja eltűnődve.*
- Azt hittem ettől sokkal többet jelentett neked. Ha nem, hát nem! Végül is nem az én szerelmem volt. *Veti oda. Legbelül tomboló fájdalmat érez, de ki akarja mozdítani a csuhást végre ebből az állapotából. Mindent elnyom magában, ami elfé teheti, korábban Pycta, Umonnal hasonlóképp cselekedett, bár abban is biztos, hogy nem számíthat túl sok jóra. Mindenesetre alaposan felkészült rá testileg és lelkileg is. Hátratett kézzel kezd fel alá járkálni, lassan bekúszik a sötét a fák közé, úgy öleli körbe törzsüket, mint a hideg, jelenleg a szerzetes jeges nyugalommal dobogó szívét.*
- Hah! Vicces amúgy! *Kacag fel hidegen és hirtelen, nevetésének hangja visszhangzik a fák között, érdekes módon egyetlen madár sem száll fel a felcsattanó hangra.*
- Tudod, sokat gondolkodtam rajta, hogy utána megyek. Vajon ez csak, amolyan kósza megbánásféle lehetett részemről? De hát azok a topáz szemek... hmmm...
*Mélázik el, majd színpadiasan széttárja kezeit, közben semleges tekintettel figyeli Pycta minden apró mozdulatát. Már nem vezér, nem jár neki az ezért kijáró tisztelet, Umon egyenlő félként, végre pusztán talán _csak_ barátjaként kezelheti. Feltéve ha ez még mindig áll. Még mindig nem válaszol a Lyzzel kapcsolatos kérdésekre.*
- Hát... ha te nem, akkor majd én. *Vonja meg ismét vállát, s száraz ágak gyűjtésébe fog, majd apró halmokba kupacolja egy tisztább részen. Sok a környező gally, messzire nem kell mennie, tulajdonképpen pillanatok alatt készen is van, közben egy halk monoton dalocskát dudorászik, mintha csak valamiféle táborban lenne.*
- Hová sietsz? *Guggol le a leendő tűz mellé.* Sok mindent meg kell még beszélnünk. Sooook-sok mindent.
*A társalgás ilyetén menete akár furcsa fordulatot is vehet, hiszen Pycta hívta Umont tárgyalni és nem fordítva, most mégis ő beszél többet.*
- Hiszen már nem tartanak fel a bokros vezéri teendőid, lemondtál róla, NEM EMLÉKSZEL??!! *Egyenesedik fel hirtelen, utolsó két szavát ismét ingerülten kiáltva. A további mondatokat szinte darálja, folyamatosan, gyorsan és ritmikusan. Suttogó hangja fokozatosan emelkedik, míg végül a tetőfokára hág.*
- Előbb Xotara, kaptam magyarázatot? Nem. Aztán Aenae. Kaptam magyarázatot? Hát nem. Aztán te! Kaptam magyarázatot? Ugyan dehogyis, NEM! *Rázza meg szinte hisztérikusan nevetve fejét.*
- Aztán Lyz!! Bokros teendők? Hát teszek rá, tudod? TESZEK RÁTOK! *Üvölti. A távolban seregélyraj kap szárnyra méltatlankodva. Visszaguggol lassan a tűz mellé, csuklya alatti tekintetét végig a vezéren és mozdulatain tartva.*
- És most... leülsz ide... e mellé a kurva tűz mellé... és beszélgetsz velem, mint régen. *Még mindig a volt vezért nézi, akkor is, mikor a kovaköveket összepattintja, s arcát megvilágítja a korom sötétben hirtelen felpattanó játékos szikrák fénye. Úgy szövik be a stigmák, hogy szinte egy szabad bőrfelület sem látszik, fekete háló kusza szövevénye takar mindent. Látszólag talpalatnyi helyük sincs mozdulni, mégis vonaglik az összes, egymáson tekeredve. Csak két biztos pont van ebben a természetellenesen mozgó gépezetben. Azok a szerzetes mélyen ülő, tiszta és szénfekete szemei, hol a szemfehérje régen nincs már.*
- Kukuuuuuucs! *Vigyorodik el kísértetiesen, még szabad kezével kacéran integet is, míg végül a tűz fellobban, s ismét színpadiasan kínálja hellyel a volt vezért.*
- Beszélgessünk... barátom! Bort nem hoztam, pedig kellett volna. *Fittyed le a szája.* Nyugi, nem harapok! *Fejét hátrahajtva nevet fel.* Naaaa, ülj már le, mi lesz! Elmagyarázok mindent, mielőtt naaaagy-nagy feladatokkal bízol meg. *Néz ismét komolyan.*
A hozzászólás írója (Umon Palasan) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.08.26 15:58:31
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*Most a szerzetesen a felhorkanás sora. Eddig viszonylag kényelmesen ült, azonban ismételten felpattan, kezei ökölben, de valamilyen furcsa módon ismét megőrzi hidegvérét, így csak vállát rándítja meg.*
- Elment? Ennyi? Legyen elég? *Néz fel a csuklya takarásában, egyszerűen nem is érti, amit hall.*
- Érdekes. *Mondja eltűnődve.*
- Azt hittem ettől sokkal többet jelentett neked. Ha nem, hát nem! Végül is nem az én szerelmem volt. *Veti oda. Legbelül tomboló fájdalmat érez, de ki akarja mozdítani a csuhást végre ebből az állapotából. Mindent elnyom magában, ami elfé teheti, korábban Pycta, Umonnal hasonlóképp cselekedett, bár abban is biztos, hogy nem számíthat túl sok jóra. Mindenesetre alaposan felkészült rá testileg és lelkileg is. Hátratett kézzel kezd fel alá járkálni, lassan bekúszik a sötét a fák közé, úgy öleli körbe törzsüket, mint a hideg, jelenleg a szerzetes jeges nyugalommal dobogó szívét.*
- Hah! Vicces amúgy! *Kacag fel hidegen és hirtelen, nevetésének hangja visszhangzik a fák között, érdekes módon egyetlen madár sem száll fel a felcsattanó hangra.*
- Tudod, sokat gondolkodtam rajta, hogy utána megyek. Vajon ez csak, amolyan kósza megbánásféle lehetett részemről? De hát azok a topáz szemek... hmmm...
*Mélázik el, majd színpadiasan széttárja kezeit, közben semleges tekintettel figyeli Pycta minden apró mozdulatát. Már nem vezér, nem jár neki az ezért kijáró tisztelet, Umon egyenlő félként, végre pusztán talán _csak_ barátjaként kezelheti. Feltéve ha ez még mindig áll. Még mindig nem válaszol a Lyzzel kapcsolatos kérdésekre.*
- Hát... ha te nem, akkor majd én. *Vonja meg ismét vállát, s száraz ágak gyűjtésébe fog, majd apró halmokba kupacolja egy tisztább részen. Sok a környező gally, messzire nem kell mennie, tulajdonképpen pillanatok alatt készen is van, közben egy halk monoton dalocskát dudorászik, mintha csak valamiféle táborban lenne.*
- Hová sietsz? *Guggol le a leendő tűz mellé.* Sok mindent meg kell még beszélnünk. Sooook-sok mindent.
*A társalgás ilyetén menete akár furcsa fordulatot is vehet, hiszen Pycta hívta Umont tárgyalni és nem fordítva, most mégis ő beszél többet.*
- Hiszen már nem tartanak fel a bokros vezéri teendőid, lemondtál róla, NEM EMLÉKSZEL??!! *Egyenesedik fel hirtelen, utolsó két szavát ismét ingerülten kiáltva. A további mondatokat szinte darálja, folyamatosan, gyorsan és ritmikusan. Suttogó hangja fokozatosan emelkedik, míg végül a tetőfokára hág.*
- Előbb Xotara, kaptam magyarázatot? Nem. Aztán Aenae. Kaptam magyarázatot? Hát nem. Aztán te! Kaptam magyarázatot? Ugyan dehogyis, NEM! *Rázza meg szinte hisztérikusan nevetve fejét.*
- Aztán Lyz!! Bokros teendők? Hát teszek rá, tudod? TESZEK RÁTOK! *Üvölti. A távolban seregélyraj kap szárnyra méltatlankodva. Visszaguggol lassan a tűz mellé, csuklya alatti tekintetét végig a vezéren és mozdulatain tartva.*
- És most... leülsz ide... e mellé a kurva tűz mellé... és beszélgetsz velem, mint régen. *Még mindig a volt vezért nézi, akkor is, mikor a kovaköveket összepattintja, s arcát megvilágítja a korom sötétben hirtelen felpattanó játékos szikrák fénye. Úgy szövik be a stigmák, hogy szinte egy szabad bőrfelület sem látszik, fekete háló kusza szövevénye takar mindent. Látszólag talpalatnyi helyük sincs mozdulni, mégis vonaglik az összes, egymáson tekeredve. Csak két biztos pont van ebben a természetellenesen mozgó gépezetben. Azok a szerzetes mélyen ülő, tiszta és szénfekete szemei, hol a szemfehérje régen nincs már.*
- Kukuuuuuucs! *Vigyorodik el kísértetiesen, még szabad kezével kacéran integet is, míg végül a tűz fellobban, s ismét színpadiasan kínálja hellyel a volt vezért.*
- Beszélgessünk... barátom! Bort nem hoztam, pedig kellett volna. *Fittyed le a szája.* Nyugi, nem harapok! *Fejét hátrahajtva nevet fel.* Naaaa, ülj már le, mi lesz! Elmagyarázok mindent, mielőtt naaaagy-nagy feladatokkal bízol meg. *Néz ismét komolyan.*
A hozzászólás írója (Umon Palasan) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.08.26 15:58:31
3678. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-26 13:26:19
Üzenet elküldve: 2018-08-26 13:26:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Egy kifejlett irbisz bármilyen harcost képes volna legyőzni, talán még azokat is, akik fegyverrel vennék fel a harcot vele. Ám pusztakézzel biztos volna a vereség. A csuhás tudja ezt és valószínűleg Umon is. Mindketten ismerik képességeik korlátait, de kellő önfegyelemmel képesek kezelni azokat.
Amikor Xauzur visszatér az elkendőzött arcú elf mellé, a csuhás a fejére teszi jobbját, megsimítja az izmos nyakat, az égnek meredő szőrt, a feszültség jeleit.
Meghallgatja Umon szavait Lyzendra-ról, mindig is sejtette, hogy a szőke elf vadász különleges helyet foglal el az átkozott szerzetes szívében, nem szerelem az, annál sokkal komolyabb érzéseket sejt a szavai mögött.*
- Nem kerül ő, de egy vezér feladatai olykor nem hagynak lehetőséget saját kapcsolatai ápolására. *Nem felmenteni akarja Lyz-t, csak elmondani, hogy mennyi időt és energiát követel egy olyan felelős szerep, mint a vezérség.*
- Nem... vagyok... vezér. *Sziszegi a választ, majd a felhorgadó haragot egy sóhajjal igyekszik levedleni.*
- Mert ezt _én_ kérem tőled. *Közli hidegen. Amióta elhagyta Vadvédet Aenae távozása után, azóta nem beszélt a fővadásszal, így esélye sem lehetett, hogy ilyet kérjen a csuhástól. Itt most ő maga szeretné, hogy Umon segítségére legyen Lyzendra-nak.
A csuhás elf már nem gondol a régi időkre, nem teheti, mert kilengő gondolataiért mindig kínnal kell fizetnie, ezért rég letett már erről a luxusról, hogy az elmúlt szép időkön merengjen.
A dögtisztás említésére ráncba szalad a szépen ívelt szemöldök, mert nem tudja, miről beszél Umon, de szavaiból kiérzi, hogy nem valami kedves dolog történhetett.*
- Igen, ha szüksége nincs is, megérdemli, hogy valaki segítse őt, ha már én magára hagytam. *Önkorbácsolásnak tűnhet, de valóban így tett. Aenae említése viszont kizökkenti egy pillanatra, amitől azonnal belémarnak a kín kutyái.*
- Aenae... *Szisszen fel, haragoszöld tekintetét összerántja a fájdalom.*
- ...elment. Legyen ennyi elég. *Ahogy a fájdalom korbácsa végigvág idegein egy pillanatra talán meg is inog, de gyorsan összeszedi magát és újra szembenéz Umonnal. Az átkozott szerzetes a történteket akár betudhatja a szomorúságnak, hogy a topázszemű elhagyta a csuhást, de a valóság ettől merőben eltérő.*
- Nekem hamarosan mennem kell. Nem maradhatok. *Reagálja le a tűz gyújtására tett megjegyzést. Már így is sokat időzött, ki tudja, az Erdő Szíve mikor űzi vissza küldetéséhez, bár most hálás a Fákban Lakónak a szabad pillanatokért, amivel megajándékozta. Ám nem szeretné türelmét feszegetni felesleges tétlenkedéssel és a fájdalmat sem kívánja, de a fontos dolgokért képes volna ennél több kínnal is fizetni.*
*Egy kifejlett irbisz bármilyen harcost képes volna legyőzni, talán még azokat is, akik fegyverrel vennék fel a harcot vele. Ám pusztakézzel biztos volna a vereség. A csuhás tudja ezt és valószínűleg Umon is. Mindketten ismerik képességeik korlátait, de kellő önfegyelemmel képesek kezelni azokat.
Amikor Xauzur visszatér az elkendőzött arcú elf mellé, a csuhás a fejére teszi jobbját, megsimítja az izmos nyakat, az égnek meredő szőrt, a feszültség jeleit.
Meghallgatja Umon szavait Lyzendra-ról, mindig is sejtette, hogy a szőke elf vadász különleges helyet foglal el az átkozott szerzetes szívében, nem szerelem az, annál sokkal komolyabb érzéseket sejt a szavai mögött.*
- Nem kerül ő, de egy vezér feladatai olykor nem hagynak lehetőséget saját kapcsolatai ápolására. *Nem felmenteni akarja Lyz-t, csak elmondani, hogy mennyi időt és energiát követel egy olyan felelős szerep, mint a vezérség.*
- Nem... vagyok... vezér. *Sziszegi a választ, majd a felhorgadó haragot egy sóhajjal igyekszik levedleni.*
- Mert ezt _én_ kérem tőled. *Közli hidegen. Amióta elhagyta Vadvédet Aenae távozása után, azóta nem beszélt a fővadásszal, így esélye sem lehetett, hogy ilyet kérjen a csuhástól. Itt most ő maga szeretné, hogy Umon segítségére legyen Lyzendra-nak.
A csuhás elf már nem gondol a régi időkre, nem teheti, mert kilengő gondolataiért mindig kínnal kell fizetnie, ezért rég letett már erről a luxusról, hogy az elmúlt szép időkön merengjen.
A dögtisztás említésére ráncba szalad a szépen ívelt szemöldök, mert nem tudja, miről beszél Umon, de szavaiból kiérzi, hogy nem valami kedves dolog történhetett.*
- Igen, ha szüksége nincs is, megérdemli, hogy valaki segítse őt, ha már én magára hagytam. *Önkorbácsolásnak tűnhet, de valóban így tett. Aenae említése viszont kizökkenti egy pillanatra, amitől azonnal belémarnak a kín kutyái.*
- Aenae... *Szisszen fel, haragoszöld tekintetét összerántja a fájdalom.*
- ...elment. Legyen ennyi elég. *Ahogy a fájdalom korbácsa végigvág idegein egy pillanatra talán meg is inog, de gyorsan összeszedi magát és újra szembenéz Umonnal. Az átkozott szerzetes a történteket akár betudhatja a szomorúságnak, hogy a topázszemű elhagyta a csuhást, de a valóság ettől merőben eltérő.*
- Nekem hamarosan mennem kell. Nem maradhatok. *Reagálja le a tűz gyújtására tett megjegyzést. Már így is sokat időzött, ki tudja, az Erdő Szíve mikor űzi vissza küldetéséhez, bár most hálás a Fákban Lakónak a szabad pillanatokért, amivel megajándékozta. Ám nem szeretné türelmét feszegetni felesleges tétlenkedéssel és a fájdalmat sem kívánja, de a fontos dolgokért képes volna ennél több kínnal is fizetni.*
3677. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-25 23:40:07
Üzenet elküldve: 2018-08-25 23:40:07
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
// Második szál //
// Éjszakázás //
// A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz //
* Ideje, hogy nem csak őt szolgálják ki, hanem ő is a másikat. A szelíd simogatások hamar meghozzák az eredményt, végig a férfit figyeli, s mikor megtalálják egymás tekintetét visszanéz a mély,vágytól izzó szempárba. Vörös, mint a rózsa, ez egész biztos, mert retteg attól, ami most fog következni. Sok mindent hallott már róla, többek között, hogy fáj és vérrel is járhat. De Dramért megéri, az ő boldogságáért ez nem ár.
Bólint a kérdésre, behunyja szemét, összeszorítja fogát és megérzi az odalenn szétáradó fájdalmat. Ajkába harap, hogy csak egy halkabb nyögés csússzon ki száján. Nem tudja vérzik-e ám furcsa érzés ám bátya ad időt szokni a helyzetet, gyengéd vele és lassan kezdi Wym újra érezni a dolgot, a kezdeti rossz érzés halványuló lüktetéssé csitul, s az az előbbi valami a vérében kezd szétáradni, durvább, intenzívebb örömet nyújtva neki és nem sokkal Dram előtt sikerül is eljutnia, amiért az egészet kezdték.
Amikor fivére kéri, elengedi, bár nem esik le neki, hogy miért is, csak mikor már megtörtént a dolog, s magában csodálja a másik elfet, hogy milyen okos és előrelátó volt, mert, hogy ilyenkor neki ez eszébe nem jutott volna az is biztos.
Mélyen zihálva pillant testvérére, nagy, kerek szemekkel, lényegében kezd tisztulni a kép és az, hogy mit tettek. *
// Éjszakázás //
// A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz //
* Ideje, hogy nem csak őt szolgálják ki, hanem ő is a másikat. A szelíd simogatások hamar meghozzák az eredményt, végig a férfit figyeli, s mikor megtalálják egymás tekintetét visszanéz a mély,vágytól izzó szempárba. Vörös, mint a rózsa, ez egész biztos, mert retteg attól, ami most fog következni. Sok mindent hallott már róla, többek között, hogy fáj és vérrel is járhat. De Dramért megéri, az ő boldogságáért ez nem ár.
Bólint a kérdésre, behunyja szemét, összeszorítja fogát és megérzi az odalenn szétáradó fájdalmat. Ajkába harap, hogy csak egy halkabb nyögés csússzon ki száján. Nem tudja vérzik-e ám furcsa érzés ám bátya ad időt szokni a helyzetet, gyengéd vele és lassan kezdi Wym újra érezni a dolgot, a kezdeti rossz érzés halványuló lüktetéssé csitul, s az az előbbi valami a vérében kezd szétáradni, durvább, intenzívebb örömet nyújtva neki és nem sokkal Dram előtt sikerül is eljutnia, amiért az egészet kezdték.
Amikor fivére kéri, elengedi, bár nem esik le neki, hogy miért is, csak mikor már megtörtént a dolog, s magában csodálja a másik elfet, hogy milyen okos és előrelátó volt, mert, hogy ilyenkor neki ez eszébe nem jutott volna az is biztos.
Mélyen zihálva pillant testvérére, nagy, kerek szemekkel, lényegében kezd tisztulni a kép és az, hogy mit tettek. *
3676. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-25 20:32:09
Üzenet elküldve: 2018-08-25 20:32:09
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Semleges tekintettel figyeli a morgó irbiszt, tisztában van vele, hogy egy nagymacskával nem bírna el, mégsem okoz benne ez különösebben feszültséget. A távolságot továbbra is tartja, külsőleg Pyctát nem rázza meg mondandójának lényege, azonban erre nem is számított. A hideg öntudat mindig is jellemezte, minden körülmény között. Xauzur nem messze tőle megáll, Umon, tekintetével végig kíséri mozgását, legbelül azért minden eshetőségre felkészül, kezei ökölben, aztán a ragadozó megtorpan, talán Pycta szólt neki. Valami van azonban az elf hideg önfejűségében, ami a régi időkre emlékezteti a barna csuhást, még akkor is, ha láthatóan sötétségbe burkolózik, s arcát maszkkal fedi. Lassan megnyugszik, bár van még titok, mit az elfnek tudnia kell, mielőtt bármivel megbízza, de ennek még nem most jött el az ideje. Szomorú tekintettel néz az egykori vezérre, s maga előtt összefonva kezeit lágyan meghajol.*
- Lyzendrának? Ó, a szépséges sivatag aranyló homokszemei... *Suttogja halkan, szemei elrévedve a csuklya alatt.* Az istenekre, de régen láttam már! *Felcsapja tekintetét.* De ő is kerül engem, mióta... mióta kénytelen volt átvenni a stafétát tőled. Miért nem ő mondja meg, ha szüksége van rám. *Tárja szét ismét kezeit.* Valahol legbelül mégis vezér vagy Pycta, ezt nem lehet egy csettintéssel *csettint jobb kezével* eltüntetni.
*Immár csendes szavai talán az elf fülein keresztül elméjében is csengenek. Mint a horizonton lassan lenyugvó nap utolsó sugarai, talán némi reményt is táplálnak, mert Umon valójában reménykedik. A régi időkre nem vágyik, az halott már, régen oszlásnak indult. De a társaság néhány tagja legbelül hiányzik neki. A gyertyafényes esték, a boros üvegért való könyörgések a morcosan mosolygó Pyctától, Banya dorgáló hangja, majd a vacsora utáni takarítás, mely közben olykor eldúdolt egy dalt. Aztán a vízkerék, talán azóta is méltóságteljesen forog. Ennek hangot is akar adni, nem tudja bentartani.*
- Tudod... hiányzol. Semmi sem a régi már. A dögtisztáson valami megváltozott, ahogy ott álltam egyedül, Sythra és Medve pedig kéz a kézben indultak a barlangba. Ott még nem tudtam, hogy nem vársz bennünket mikor hazaérünk, fáradtan és mocskosan. *Legyint, s a korábban támasztott fa tövébe ül, anélkül, hogy Pycta feltett kérdésére még mindig válaszolna. Ehelyett inkább ő tesz fel egy kérdést:*
- És... úgy érzed csak Lyzendrának van szüksége segítségre, Pycta? Hol van Aenae? Róla miért nem beszélsz? *Nem fél, mikor a kérdést felteszi, bár tudja nagyon jól, lehet indulatokat szül, hisz nálánál senkinek nincs kevesebb joga Aenae Thargodarról beszélni vagy kérdezni. Pycta utolsó kérdése még mindig lóg a levegőben, de muszáj, hogy egy-két dolgot tisztázzanak mielőtt azt megválaszolja. Pyctának is muszáj lesz néhány új körülményt megismerni, mielőtt Umont kéri meg Lyzendra segítőjének. Néhány sok mindent befolyásoló körülményt.*
- Sötétedik. *Suttogja, miközben felnéz.* Tüzet kellene gyújtanunk. Sok mindent meg kell még beszélnünk. *Mondja komoran, s arcának vonalai lassan nem látszódnak a sötétben, pedig stigmái tánca elindul, mozgásuk immár nem lassú és művi, sokkal inkább egymásba folynak, s összefüggő láncolatot alkotnak a szerzetes arcán. Umon érzi ezt, de nem kívánja közölni.*
*Semleges tekintettel figyeli a morgó irbiszt, tisztában van vele, hogy egy nagymacskával nem bírna el, mégsem okoz benne ez különösebben feszültséget. A távolságot továbbra is tartja, külsőleg Pyctát nem rázza meg mondandójának lényege, azonban erre nem is számított. A hideg öntudat mindig is jellemezte, minden körülmény között. Xauzur nem messze tőle megáll, Umon, tekintetével végig kíséri mozgását, legbelül azért minden eshetőségre felkészül, kezei ökölben, aztán a ragadozó megtorpan, talán Pycta szólt neki. Valami van azonban az elf hideg önfejűségében, ami a régi időkre emlékezteti a barna csuhást, még akkor is, ha láthatóan sötétségbe burkolózik, s arcát maszkkal fedi. Lassan megnyugszik, bár van még titok, mit az elfnek tudnia kell, mielőtt bármivel megbízza, de ennek még nem most jött el az ideje. Szomorú tekintettel néz az egykori vezérre, s maga előtt összefonva kezeit lágyan meghajol.*
- Lyzendrának? Ó, a szépséges sivatag aranyló homokszemei... *Suttogja halkan, szemei elrévedve a csuklya alatt.* Az istenekre, de régen láttam már! *Felcsapja tekintetét.* De ő is kerül engem, mióta... mióta kénytelen volt átvenni a stafétát tőled. Miért nem ő mondja meg, ha szüksége van rám. *Tárja szét ismét kezeit.* Valahol legbelül mégis vezér vagy Pycta, ezt nem lehet egy csettintéssel *csettint jobb kezével* eltüntetni.
*Immár csendes szavai talán az elf fülein keresztül elméjében is csengenek. Mint a horizonton lassan lenyugvó nap utolsó sugarai, talán némi reményt is táplálnak, mert Umon valójában reménykedik. A régi időkre nem vágyik, az halott már, régen oszlásnak indult. De a társaság néhány tagja legbelül hiányzik neki. A gyertyafényes esték, a boros üvegért való könyörgések a morcosan mosolygó Pyctától, Banya dorgáló hangja, majd a vacsora utáni takarítás, mely közben olykor eldúdolt egy dalt. Aztán a vízkerék, talán azóta is méltóságteljesen forog. Ennek hangot is akar adni, nem tudja bentartani.*
- Tudod... hiányzol. Semmi sem a régi már. A dögtisztáson valami megváltozott, ahogy ott álltam egyedül, Sythra és Medve pedig kéz a kézben indultak a barlangba. Ott még nem tudtam, hogy nem vársz bennünket mikor hazaérünk, fáradtan és mocskosan. *Legyint, s a korábban támasztott fa tövébe ül, anélkül, hogy Pycta feltett kérdésére még mindig válaszolna. Ehelyett inkább ő tesz fel egy kérdést:*
- És... úgy érzed csak Lyzendrának van szüksége segítségre, Pycta? Hol van Aenae? Róla miért nem beszélsz? *Nem fél, mikor a kérdést felteszi, bár tudja nagyon jól, lehet indulatokat szül, hisz nálánál senkinek nincs kevesebb joga Aenae Thargodarról beszélni vagy kérdezni. Pycta utolsó kérdése még mindig lóg a levegőben, de muszáj, hogy egy-két dolgot tisztázzanak mielőtt azt megválaszolja. Pyctának is muszáj lesz néhány új körülményt megismerni, mielőtt Umont kéri meg Lyzendra segítőjének. Néhány sok mindent befolyásoló körülményt.*
- Sötétedik. *Suttogja, miközben felnéz.* Tüzet kellene gyújtanunk. Sok mindent meg kell még beszélnünk. *Mondja komoran, s arcának vonalai lassan nem látszódnak a sötétben, pedig stigmái tánca elindul, mozgásuk immár nem lassú és művi, sokkal inkább egymásba folynak, s összefüggő láncolatot alkotnak a szerzetes arcán. Umon érzi ezt, de nem kívánja közölni.*
3675. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-25 13:50:24
Üzenet elküldve: 2018-08-25 13:50:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Ha nem volna a másik szerzetes viselkedése furcsa, nem jönne rá, hogy zavarban van. Nem is zavarban van, inkább feszültnek érzi Umon-t. Mégpedig azért, mert egy szerzetes ritkán kíváncsi a körmei állapotára. Nem reagál semmit, ugyanolyan mozdulatlan áll, mint amikor a férfi megpillantotta őt a lombok alatt. Vár. Ez tisztán látszik rajta.
A felé dobott sértést fel sem veszi, mert úgy érzi, hogy alaptalan. Vezérként igyekezett mindig az erőd érdekeit figyelni, minden saját igényét a klán érdekei mögé helyezte, de most úgy tűnik, arra már senki sem emlékszik. Szomorúsághoz hasonló érzelem környékezi meg, de mostani küldetésének tudata hamar elnyomja személyes érzéseit. Ami feladata volt Vadvédben, elvégezte.
A hirtelen mozdulatra sem reagál, bár ökleit megfeszíti, de Xauzur már nem ennyire érzéketlen. Umon lépéseire az elf és az átkozott szerzetes közé ugrik. Orrán ráncba gyűrődik a bőr, ahogy kivillantja tépőfogait, minden izma megfeszül, egyetlen ugrással képes volna átszelni a közöttük fennálló távolságot, hogy széttépje Umon-t. Halk morgása vészjósló aláfestőzenét ad a vadvédi szerzetes szavainak.
A csuhás hagyja, hogy Umon érzései kitombolják magukat, hogy a fejéhez vágjon mindent, ami a szívét nyomja. Mert igaza van. Mindenben és nem is akar védekezni a vádak ellen, nyugodtan tűri, hogy pálcát törjön felette és elítélje minden tettéért, de tudja, hogy büntetését nem tőle fogja megkapni.*
- Xauzur. *Suttogja halkan, melyből talán az átkozott férfi nem hall semmit, csak a szóra nyíló ajkak árnyát láthatja a kendő takarásában. Az irbisz még utoljára Umon-ra villantja tépőfogait, majd egy bosszús morranással megfordul, hogy újra megkerülve a csuhás elfet, megálljon mellette.*
- Nem nekem van szükségem rád. *Szólal meg kifejezéstelen hangon a beálló csendben.*
- Hanem Lyzendra-nak. *Hangzik a név, s mintha árnyaltnyi szomorúság fűszerezné a mosolytalan szavakat.*
- Cserben hagytam és egyedül. Nem mondom, hogy sajnálom, mert az nem segít senkin. Nem kérem, hogy értsétek meg, csak azt, hogy fogadjátok el. Nem vagyok a sorsom ura, nem vagyok szabad, de nekem is megvan a feladatom. *Talán magyarázkodik, talán csak tényeket közöl. Nehéz megállapítani, ha semmiféle érzelem nem színezi a hangot.*
- Segítsd őt, légy mellette és támogasd. Szüksége lesz rá és nem azért, mert egyedül képtelen volna rá. Jobb vezető lesz, mint én valaha voltam. *Fejezi be, miközben a csuklya takarásában az árnyakat fürkészi Umon arcán.*
- Megteszed nekem? *Kérdi nyugodt hangon, válaszra várva.*
*Ha nem volna a másik szerzetes viselkedése furcsa, nem jönne rá, hogy zavarban van. Nem is zavarban van, inkább feszültnek érzi Umon-t. Mégpedig azért, mert egy szerzetes ritkán kíváncsi a körmei állapotára. Nem reagál semmit, ugyanolyan mozdulatlan áll, mint amikor a férfi megpillantotta őt a lombok alatt. Vár. Ez tisztán látszik rajta.
A felé dobott sértést fel sem veszi, mert úgy érzi, hogy alaptalan. Vezérként igyekezett mindig az erőd érdekeit figyelni, minden saját igényét a klán érdekei mögé helyezte, de most úgy tűnik, arra már senki sem emlékszik. Szomorúsághoz hasonló érzelem környékezi meg, de mostani küldetésének tudata hamar elnyomja személyes érzéseit. Ami feladata volt Vadvédben, elvégezte.
A hirtelen mozdulatra sem reagál, bár ökleit megfeszíti, de Xauzur már nem ennyire érzéketlen. Umon lépéseire az elf és az átkozott szerzetes közé ugrik. Orrán ráncba gyűrődik a bőr, ahogy kivillantja tépőfogait, minden izma megfeszül, egyetlen ugrással képes volna átszelni a közöttük fennálló távolságot, hogy széttépje Umon-t. Halk morgása vészjósló aláfestőzenét ad a vadvédi szerzetes szavainak.
A csuhás hagyja, hogy Umon érzései kitombolják magukat, hogy a fejéhez vágjon mindent, ami a szívét nyomja. Mert igaza van. Mindenben és nem is akar védekezni a vádak ellen, nyugodtan tűri, hogy pálcát törjön felette és elítélje minden tettéért, de tudja, hogy büntetését nem tőle fogja megkapni.*
- Xauzur. *Suttogja halkan, melyből talán az átkozott férfi nem hall semmit, csak a szóra nyíló ajkak árnyát láthatja a kendő takarásában. Az irbisz még utoljára Umon-ra villantja tépőfogait, majd egy bosszús morranással megfordul, hogy újra megkerülve a csuhás elfet, megálljon mellette.*
- Nem nekem van szükségem rád. *Szólal meg kifejezéstelen hangon a beálló csendben.*
- Hanem Lyzendra-nak. *Hangzik a név, s mintha árnyaltnyi szomorúság fűszerezné a mosolytalan szavakat.*
- Cserben hagytam és egyedül. Nem mondom, hogy sajnálom, mert az nem segít senkin. Nem kérem, hogy értsétek meg, csak azt, hogy fogadjátok el. Nem vagyok a sorsom ura, nem vagyok szabad, de nekem is megvan a feladatom. *Talán magyarázkodik, talán csak tényeket közöl. Nehéz megállapítani, ha semmiféle érzelem nem színezi a hangot.*
- Segítsd őt, légy mellette és támogasd. Szüksége lesz rá és nem azért, mert egyedül képtelen volna rá. Jobb vezető lesz, mint én valaha voltam. *Fejezi be, miközben a csuklya takarásában az árnyakat fürkészi Umon arcán.*
- Megteszed nekem? *Kérdi nyugodt hangon, válaszra várva.*
3674. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-25 13:21:49
Üzenet elküldve: 2018-08-25 13:21:49
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1633
OOC üzenetek: 313
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1633
OOC üzenetek: 313
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
- Na igen. A szakácsnők általában már csak ilyen… egyéniségek. Minél jobban főznek, annál több a flepnijük is. De amíg jó az útravaló, addig azért ki lehet bírni, nem igaz? *A Lyzendra által kínált sok étel láttán az ő szívének is meg kell enyhülnie. Nem is olyan rossz az az ork szakácsnő. Csak inkább levest adjon nyakleves helyett.*
- Na mert a te vized az nem poshadt meg. *Rosszallóan csóválja a fejét miközben közelebb hozza a tömlőjét. Rögtön oda is kínálja Lyznek.*
- Hrothgaar. Biztosan remek nyílhegyeket készít, de hogy az íjakat is maga készíti-e, azt nem tudom. Arra lehet mást kell találnod. *A fejét vakargatva találgatja, hogy ki lehet a vashegyi íjkészítő.*
- Egy próbát azért megérhet. Az úton meg majd természetesen vigyázok, ha rászánom magam. Eddig sem kellett nagyon félteni, kibírtam én már sok mindent. *Visszaül a földön terített asztal mellé és tovább csipeget.*
- Hát ha ilyen szeszélyes, hogy imádkozni kell hozzá, akkor meg kell adni neki, ami jár. Ezek a másik istenek is elég nagy galibát csináltak. *Mondja evés közben.*
- Na igen. A szakácsnők általában már csak ilyen… egyéniségek. Minél jobban főznek, annál több a flepnijük is. De amíg jó az útravaló, addig azért ki lehet bírni, nem igaz? *A Lyzendra által kínált sok étel láttán az ő szívének is meg kell enyhülnie. Nem is olyan rossz az az ork szakácsnő. Csak inkább levest adjon nyakleves helyett.*
- Na mert a te vized az nem poshadt meg. *Rosszallóan csóválja a fejét miközben közelebb hozza a tömlőjét. Rögtön oda is kínálja Lyznek.*
- Hrothgaar. Biztosan remek nyílhegyeket készít, de hogy az íjakat is maga készíti-e, azt nem tudom. Arra lehet mást kell találnod. *A fejét vakargatva találgatja, hogy ki lehet a vashegyi íjkészítő.*
- Egy próbát azért megérhet. Az úton meg majd természetesen vigyázok, ha rászánom magam. Eddig sem kellett nagyon félteni, kibírtam én már sok mindent. *Visszaül a földön terített asztal mellé és tovább csipeget.*
- Hát ha ilyen szeszélyes, hogy imádkozni kell hozzá, akkor meg kell adni neki, ami jár. Ezek a másik istenek is elég nagy galibát csináltak. *Mondja evés közben.*
3673. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-25 01:40:54
Üzenet elküldve: 2018-08-25 01:40:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
// Második szál //
// Éjszakázás //
// A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz //
* Dram kívánsága szinte parancs a lány számára, mintha csak érezné, hogy a férfi már nehezen bír magával. Mondjuk elég látványosan szenved, szóval nehezebb lehet nem észrevenni, mint igen. Ahogy az arcát cirógatja a fiatal elf és szólongatja már tudja, hogy mi jön. Óvatosan visszahúzza hát nyelvét, elemeli ajkait, és elemelkedik teljes testével is, ahogy óvatosan feljebb mászik. Mélyen a szemébe néz, amikor már ott áll a kapuban, izgatottsággal és vággyal teli tekintetet ez, de fürkésző is egyben.*
- Biztos? * Kérdezi, de minek, mert a választ már meg se várja. Magához öleli, és óvatosan megteszi az utolsó "lépést", azt a mindössze tizenhét centimétert, ami még elválasztotta őket attól, hogy tényleg eggyé váljanak. Magához öleli a lányt, és ügyel rá, hogy finoman mozogjon.*
- Szólj hogyha nagyon fáj... * Suttogja közben, mert nem akarja, hogy túl durva legyen, hogy elrontson bármit is. Így mozog elég sokáig, amit csak onnan tud, hogy Dram érzi, ahogy már egész verejtékes az egész teste. Amúgy nem tudja, hogy mennyi idő telik el, amikor legközelebb megszólal.*
- Engedj... * Suttogja, mert nem akarja, hogy gyerekük szülessen. Szerencsére Dram magja így a lány combjára kerül, és nem egyéb helyekre, ahol nem lenne túl szerencsés elszórni azokat. *
// Éjszakázás //
// A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz //
* Dram kívánsága szinte parancs a lány számára, mintha csak érezné, hogy a férfi már nehezen bír magával. Mondjuk elég látványosan szenved, szóval nehezebb lehet nem észrevenni, mint igen. Ahogy az arcát cirógatja a fiatal elf és szólongatja már tudja, hogy mi jön. Óvatosan visszahúzza hát nyelvét, elemeli ajkait, és elemelkedik teljes testével is, ahogy óvatosan feljebb mászik. Mélyen a szemébe néz, amikor már ott áll a kapuban, izgatottsággal és vággyal teli tekintetet ez, de fürkésző is egyben.*
- Biztos? * Kérdezi, de minek, mert a választ már meg se várja. Magához öleli, és óvatosan megteszi az utolsó "lépést", azt a mindössze tizenhét centimétert, ami még elválasztotta őket attól, hogy tényleg eggyé váljanak. Magához öleli a lányt, és ügyel rá, hogy finoman mozogjon.*
- Szólj hogyha nagyon fáj... * Suttogja közben, mert nem akarja, hogy túl durva legyen, hogy elrontson bármit is. Így mozog elég sokáig, amit csak onnan tud, hogy Dram érzi, ahogy már egész verejtékes az egész teste. Amúgy nem tudja, hogy mennyi idő telik el, amikor legközelebb megszólal.*
- Engedj... * Suttogja, mert nem akarja, hogy gyerekük szülessen. Szerencsére Dram magja így a lány combjára kerül, és nem egyéb helyekre, ahol nem lenne túl szerencsés elszórni azokat. *
3672. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-25 01:30:24
Üzenet elküldve: 2018-08-25 01:30:24
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 14
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 14
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Átkozza a napot, hogy egyáltalán lóra ült, látszik is, hogy megjárta miatta.*
~ Egyáltalán miért ülnek gnómok ennyire magas helyekre? ~
*Hirtelen valaki megszólítja, Alve pedig, mivel rossz kedve van, ingerlékenyen is vág vissza az idegennek.*
- Egy póni! *javítja ki, aztán jön csak rá, hogy lehet, ez nem okos ötlet. Mármint lehet ez valami banditaféle is, aki kötözködni jött. Vagy még ennél is rosszabb, talán valami távoli gnóm rokon, aki miatt aztán vérig lesz sértve a családjuk fele. Nagyot, drámait sóhajtva fordul a felé nyújtott sebes kéz felé, és végigméri a fickót.
Koszosnak nem koszos, de nem túl meggyőző. Alve el se tudja képzelni, minek kell történnie egy emberrel, hogy ennyi heg borítsa be. A ruhája meg! Mintha mindenféle arthenioritól lopkodta volna össze, a nemestől kezdve a haramiáig. Mulatságos látvány is lehetne, ha Alve messziről nézné, és nem vele történne. Most viszont csak bambulja a kezet.*
- Bocsánat az előbbiért. *teszi hozzá udvariasan. Nagyon hezitál, de végül megfogja a kezet, és felhúzza magát. Persze a termete még így is meg se közelíti Lorewét, és ez érthetően zavarja kicsit.*
- Alvessys Nerimyar vagyok. A póni pedig buta… illetve Bu… Búza. *igazítja ki magát dadogva.* Nem vagyok jó lovas. *teszi hozzá, és reméli, hogy ez a kedélyes beszélgetés nem oda fog vezetni, hogy a fickó végezzen vele. Nagyon kegyetlen dolog lenne ezért érdeklődést tettetni.*
*Átkozza a napot, hogy egyáltalán lóra ült, látszik is, hogy megjárta miatta.*
~ Egyáltalán miért ülnek gnómok ennyire magas helyekre? ~
*Hirtelen valaki megszólítja, Alve pedig, mivel rossz kedve van, ingerlékenyen is vág vissza az idegennek.*
- Egy póni! *javítja ki, aztán jön csak rá, hogy lehet, ez nem okos ötlet. Mármint lehet ez valami banditaféle is, aki kötözködni jött. Vagy még ennél is rosszabb, talán valami távoli gnóm rokon, aki miatt aztán vérig lesz sértve a családjuk fele. Nagyot, drámait sóhajtva fordul a felé nyújtott sebes kéz felé, és végigméri a fickót.
Koszosnak nem koszos, de nem túl meggyőző. Alve el se tudja képzelni, minek kell történnie egy emberrel, hogy ennyi heg borítsa be. A ruhája meg! Mintha mindenféle arthenioritól lopkodta volna össze, a nemestől kezdve a haramiáig. Mulatságos látvány is lehetne, ha Alve messziről nézné, és nem vele történne. Most viszont csak bambulja a kezet.*
- Bocsánat az előbbiért. *teszi hozzá udvariasan. Nagyon hezitál, de végül megfogja a kezet, és felhúzza magát. Persze a termete még így is meg se közelíti Lorewét, és ez érthetően zavarja kicsit.*
- Alvessys Nerimyar vagyok. A póni pedig buta… illetve Bu… Búza. *igazítja ki magát dadogva.* Nem vagyok jó lovas. *teszi hozzá, és reméli, hogy ez a kedélyes beszélgetés nem oda fog vezetni, hogy a fickó végezzen vele. Nagyon kegyetlen dolog lenne ezért érdeklődést tettetni.*
3671. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-24 23:09:57
Üzenet elküldve: 2018-08-24 23:09:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
// Második szál //
// Éjszakázás //
// A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz //
* A markolásra hangosabbat nyög, de így se tud már csendben maradni, amit Dram művel vele attól már zihál és a levegőt is kapkodva szívja be. Új érzés kezdi felütni fejét a lány testében, valami amiből egyre többet akar, mintha forrna a vére, pezsegne és minden egyes pezsgőbuborék egyszerre akarna szétpukkanni, egyre hangosabb és hangosabb ahogy nyög, sóhajtozik, hümmög, s ujjai megmarkolják gyengén a férfi haját, majd elengedi és inkább erősen a lepedőbe kap, mert úgy érzi már muszáj megkapaszkodnia.
Ahogy egy pillanatra testvérére néz, megpillantja szemében az őrlődést, nagyot nyel, tudja a másik mit akar. *
- Dram, Dram - * szelíden megcirógatja fivére arcát és beletúr hajába, hangja szelíd, búgó és kissé rekedt * - Dram készen állok - * reméli, hogy többet nem kell mondania, mert így is elvörösödött már. Fél egy picit, fél az ismeretlentől, de biztos abban, hogy a legjobb embernek adja oda magát, az elsőt, a legfontosabbat. *
// Éjszakázás //
// A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz //
* A markolásra hangosabbat nyög, de így se tud már csendben maradni, amit Dram művel vele attól már zihál és a levegőt is kapkodva szívja be. Új érzés kezdi felütni fejét a lány testében, valami amiből egyre többet akar, mintha forrna a vére, pezsegne és minden egyes pezsgőbuborék egyszerre akarna szétpukkanni, egyre hangosabb és hangosabb ahogy nyög, sóhajtozik, hümmög, s ujjai megmarkolják gyengén a férfi haját, majd elengedi és inkább erősen a lepedőbe kap, mert úgy érzi már muszáj megkapaszkodnia.
Ahogy egy pillanatra testvérére néz, megpillantja szemében az őrlődést, nagyot nyel, tudja a másik mit akar. *
- Dram, Dram - * szelíden megcirógatja fivére arcát és beletúr hajába, hangja szelíd, búgó és kissé rekedt * - Dram készen állok - * reméli, hogy többet nem kell mondania, mert így is elvörösödött már. Fél egy picit, fél az ismeretlentől, de biztos abban, hogy a legjobb embernek adja oda magát, az elsőt, a legfontosabbat. *
3670. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-24 18:52:55
Üzenet elküldve: 2018-08-24 18:52:55
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
// Második szál //
// Éjszakázás //
// A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz //
* A nyögésre jóleső érzéssel rezzen egyet. Felcsigázza, hogy a nevét hallja, tetszik neki. Szeretné még többet hallani, de közben megmarkolja finoman az egyik dombot is, ami kezei ügyébe akadt. A másik kezének ujjai továbbra is fel s alá cikáznak a lányon, persze nem ész nélkül, finoman, óvatosan cirógatva. Elég sokáig kényezteti így Wymnit, pedig már nagyon szeretne a tettek mezejére lépni. Folyton emlékeztetnie kell magát, hogy ne siessen, hogy higgadjon még le, hogy várjon még vele. Nagyon nehéz dolga van ilyen szempontból, észre se veszi, amikor ösztönösen mozog egy kicsit a csípője, kiélvezve, ahogy az ágy megcirógatja őt is odalent. Amikor feltűnik neki ami csinál, akkor abbahagyja, mert ezzel is csak azt éri el, hogy még jobban kívánja, hogy még inkább be akarja fejezni amit most művel, hogy valami mást kezdjen el. *
~ Nyugalom Dram, eljön annak is az ideje... ~
A hozzászólás írója (Drameiloten Sayqueves) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.08.24 18:55:29
// Éjszakázás //
// A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz //
* A nyögésre jóleső érzéssel rezzen egyet. Felcsigázza, hogy a nevét hallja, tetszik neki. Szeretné még többet hallani, de közben megmarkolja finoman az egyik dombot is, ami kezei ügyébe akadt. A másik kezének ujjai továbbra is fel s alá cikáznak a lányon, persze nem ész nélkül, finoman, óvatosan cirógatva. Elég sokáig kényezteti így Wymnit, pedig már nagyon szeretne a tettek mezejére lépni. Folyton emlékeztetnie kell magát, hogy ne siessen, hogy higgadjon még le, hogy várjon még vele. Nagyon nehéz dolga van ilyen szempontból, észre se veszi, amikor ösztönösen mozog egy kicsit a csípője, kiélvezve, ahogy az ágy megcirógatja őt is odalent. Amikor feltűnik neki ami csinál, akkor abbahagyja, mert ezzel is csak azt éri el, hogy még jobban kívánja, hogy még inkább be akarja fejezni amit most művel, hogy valami mást kezdjen el. *
~ Nyugalom Dram, eljön annak is az ideje... ~
A hozzászólás írója (Drameiloten Sayqueves) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.08.24 18:55:29
3669. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-24 09:24:34
Üzenet elküldve: 2018-08-24 09:24:34
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*A válasz alatt kezeit szétbontja, majd körmeit nézi meg alaposan. Nem látszik rajta, de belülről mardossák a szavak és a másik közönye. Nem várt magyarázatot, senki sem tartozik neki magyarázattal, bár tény, hogy az utóbbi hatok nagyon megviselték. Tartja magát, mert tartania kell magát, de legbelül legszívesebben a földbe döngölné barátját, ha tehetné, mert egy szó nélkül elhagyta. Nem Vadvédet, nem a csapatot, őt hagyta el.*
- Ühüm... persze, soha nem is volt időd magyarázkodni. *Néz fel hirtelen az elfre, majd önuralma úgy száll tova, mint a megzavart légy, indulatosan és zümmögve. A szóáradat régen felépített gátakat tör át, s a tajtékzó indulatok elöntenek mindent, mi eddig talán a nyugalom szigete volt.*
- Figyeljek? Figyeljek jól?! Áhá... szóval szükséged van rám? *Néhány lépéssel közelebb lép, de figyelve a vad és az elf közötti távolságra nem túl közel, épp csak annyira, hogy a megvillanó szemek és a harag sötét árnyai jól kivehetők legyenek a mélyre húzott csuklya alatt.*
- Szó nélkül veled mentem volna!! *Nyújtja ki jobb karját, s mutat rá az elfre.* Akárhová! Nem számított volna! *Tárja szét kezeit az erdő fái felé, feddő szavai megülik a levegőt, nem foglalkozik már vele, hogy valaha vezére volt, most pusztán az elf áll előtte, egy régen barátnak tekintett személy. Csak legyint aztán, s hátratett kézzel mászkál fel, s alá, mint űzött vad. Sosem volt olyan jó érzelmeinek huzamos elrejtésében, mint a vezér, igaz, soha nem is törekedett erre. Csak, ha szükség volt rá. Ha nem akarta, hogy feltörjön a gonosz. Stigmái haragvón mocorognak arcán, ezt kiválóan érzi, de legbelül tudja, hogyha nem akarja, nem fog feltörni már semmi, ettől nincs félnivalója. Hirtelen megáll, majd kezét ismét karba fonva figyel fel, végleg elengedve mindent, bár sóhajtás nem hagyja el ajkát:*
- Mondd, mit vársz tőlem? *Suttogja halkan, s lemondóan. Természetesen nincs akadály, melynek ne ugrana neki Pyctáért az elfért, ki befogadta, segítette és kitartott mellette. Pontosan ezért felelős is a csuhásért, Umon elsősorban emiatt kezeli fenntartásokkal, mert minden ereje szükséges volt ahhoz, hogy ne tépjen szét mindenkit, az elf távozásának hírére. A benne tomboló indulatok könnyen felszínre hozzák, mit nem akar. De a beszélgetésnek ezzel vélhetően nincs vége, legalábbis legbelül ezt érzi. De talán majd egy másik életben... mikor az elf nem siet annyira. Megint.*
*A válasz alatt kezeit szétbontja, majd körmeit nézi meg alaposan. Nem látszik rajta, de belülről mardossák a szavak és a másik közönye. Nem várt magyarázatot, senki sem tartozik neki magyarázattal, bár tény, hogy az utóbbi hatok nagyon megviselték. Tartja magát, mert tartania kell magát, de legbelül legszívesebben a földbe döngölné barátját, ha tehetné, mert egy szó nélkül elhagyta. Nem Vadvédet, nem a csapatot, őt hagyta el.*
- Ühüm... persze, soha nem is volt időd magyarázkodni. *Néz fel hirtelen az elfre, majd önuralma úgy száll tova, mint a megzavart légy, indulatosan és zümmögve. A szóáradat régen felépített gátakat tör át, s a tajtékzó indulatok elöntenek mindent, mi eddig talán a nyugalom szigete volt.*
- Figyeljek? Figyeljek jól?! Áhá... szóval szükséged van rám? *Néhány lépéssel közelebb lép, de figyelve a vad és az elf közötti távolságra nem túl közel, épp csak annyira, hogy a megvillanó szemek és a harag sötét árnyai jól kivehetők legyenek a mélyre húzott csuklya alatt.*
- Szó nélkül veled mentem volna!! *Nyújtja ki jobb karját, s mutat rá az elfre.* Akárhová! Nem számított volna! *Tárja szét kezeit az erdő fái felé, feddő szavai megülik a levegőt, nem foglalkozik már vele, hogy valaha vezére volt, most pusztán az elf áll előtte, egy régen barátnak tekintett személy. Csak legyint aztán, s hátratett kézzel mászkál fel, s alá, mint űzött vad. Sosem volt olyan jó érzelmeinek huzamos elrejtésében, mint a vezér, igaz, soha nem is törekedett erre. Csak, ha szükség volt rá. Ha nem akarta, hogy feltörjön a gonosz. Stigmái haragvón mocorognak arcán, ezt kiválóan érzi, de legbelül tudja, hogyha nem akarja, nem fog feltörni már semmi, ettől nincs félnivalója. Hirtelen megáll, majd kezét ismét karba fonva figyel fel, végleg elengedve mindent, bár sóhajtás nem hagyja el ajkát:*
- Mondd, mit vársz tőlem? *Suttogja halkan, s lemondóan. Természetesen nincs akadály, melynek ne ugrana neki Pyctáért az elfért, ki befogadta, segítette és kitartott mellette. Pontosan ezért felelős is a csuhásért, Umon elsősorban emiatt kezeli fenntartásokkal, mert minden ereje szükséges volt ahhoz, hogy ne tépjen szét mindenkit, az elf távozásának hírére. A benne tomboló indulatok könnyen felszínre hozzák, mit nem akar. De a beszélgetésnek ezzel vélhetően nincs vége, legalábbis legbelül ezt érzi. De talán majd egy másik életben... mikor az elf nem siet annyira. Megint.*
3668. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-24 01:37:02
Üzenet elküldve: 2018-08-24 01:37:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
// Második szál //
// Éjszakázás //
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
* A nyögésre elmosolyodik, nagyon aranyosnak találja és tovább fokozza izgalmát. Ujjai a férfi segítségével új helyre vándorolnak, ettől az élménytől halkan felnyög, először csak egyik ujja hegyével ér hozzá, majd másodjára, mikor már látja, hogy nem harap óvatosan a markába veszi és simogatja hüvelykujjával.
Az őt ért simogatásokra összerezzen és hangosabbat nyög, térdei befelé fordulnak, mintha össze akarná zárni lábát, ám aztán visszahúzódik, túl jó érzés ahhoz, hogy ennyire könnyen véget érjen.
Amikor hátára fektetik felkönyököl szemei kíváncsian fürkészik az elfet, a csókok bizsergetik bőrét, mintha vérében táncolna valamiféle csodálatos érzés és az száguldozna fel és le, majd jön az, ahol a legérzékenyebb. *
- Oh Drahm... * sóhajt fel hátravetve fejét ahogy átengedi magát az érzéki csókoknak. Mi a fenének vártak erre az éjszakára 40 évet, már legalább tíz éve űzniük kelletne ezt a hobbit. *
A hozzászólást Mátrix (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2018.08.27 19:14:35, a következő indokkal:
Fejléc javítása
// Éjszakázás //
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
* A nyögésre elmosolyodik, nagyon aranyosnak találja és tovább fokozza izgalmát. Ujjai a férfi segítségével új helyre vándorolnak, ettől az élménytől halkan felnyög, először csak egyik ujja hegyével ér hozzá, majd másodjára, mikor már látja, hogy nem harap óvatosan a markába veszi és simogatja hüvelykujjával.
Az őt ért simogatásokra összerezzen és hangosabbat nyög, térdei befelé fordulnak, mintha össze akarná zárni lábát, ám aztán visszahúzódik, túl jó érzés ahhoz, hogy ennyire könnyen véget érjen.
Amikor hátára fektetik felkönyököl szemei kíváncsian fürkészik az elfet, a csókok bizsergetik bőrét, mintha vérében táncolna valamiféle csodálatos érzés és az száguldozna fel és le, majd jön az, ahol a legérzékenyebb. *
- Oh Drahm... * sóhajt fel hátravetve fejét ahogy átengedi magát az érzéki csókoknak. Mi a fenének vártak erre az éjszakára 40 évet, már legalább tíz éve űzniük kelletne ezt a hobbit. *
A hozzászólást Mátrix (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2018.08.27 19:14:35, a következő indokkal:
Fejléc javítása
3667. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-24 00:34:57
Üzenet elküldve: 2018-08-24 00:34:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
// Második szál //
// Éjszakázás //
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Mikor már mindketten megszabadultak mindentől, amit feleslegesnek ítéltek, akkor folytathatják a csókolózást, és a lány a férfi nyakába csókol, mire az halkan felnyög. Észre se vette, hogy Wymni mennyire megcsodálta a testét, annyira el volt foglalva annak testével és részleteivel, bár ő már látott hasonlókat, attól még mindig kellemes számára újakat megfigyelni. Ahogy a lány a combját simogatja, egyik kezével óvatosan lenyúl, és áthelyezi a kezét, hogy egy kellemesen ponton kalandozhasson, miközben maga is így tesz, csak természetesen a lánnyal. Persze óvatos, és ügyel rá, hogy ne vegye el szüzességét az ujjaival, és egy rövid játszadozás után átfordítja a lányt a hátára, hogy megmutasson neki valami újat. Óvatosan végigcsókolva testét nyelvével is érinti ott, ahol még nem érintette férfi soha, miközben karjaival továbbra is a testét cirógatja, különös tekintettel a kis dombokra. Nem siet, nem kapkod, ez most tökéletes kell legyen, erre most oda kell figyeljen. Bárcsak több tapasztalata lenne a témában... ezt is egy hülye kisasszonytól tanulta, azt se tudja, hogy mennyire élvezheti a lány, aki most az ágyában fekszik. Kissé aggódva pislog fel, hogy lássa a kapott reakciókat, de még mindig nem hagyja abba amit csinál. *
A hozzászólást Mátrix (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2018.08.27 19:14:08, a következő indokkal:
Fejléc javítása
// Éjszakázás //
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Mikor már mindketten megszabadultak mindentől, amit feleslegesnek ítéltek, akkor folytathatják a csókolózást, és a lány a férfi nyakába csókol, mire az halkan felnyög. Észre se vette, hogy Wymni mennyire megcsodálta a testét, annyira el volt foglalva annak testével és részleteivel, bár ő már látott hasonlókat, attól még mindig kellemes számára újakat megfigyelni. Ahogy a lány a combját simogatja, egyik kezével óvatosan lenyúl, és áthelyezi a kezét, hogy egy kellemesen ponton kalandozhasson, miközben maga is így tesz, csak természetesen a lánnyal. Persze óvatos, és ügyel rá, hogy ne vegye el szüzességét az ujjaival, és egy rövid játszadozás után átfordítja a lányt a hátára, hogy megmutasson neki valami újat. Óvatosan végigcsókolva testét nyelvével is érinti ott, ahol még nem érintette férfi soha, miközben karjaival továbbra is a testét cirógatja, különös tekintettel a kis dombokra. Nem siet, nem kapkod, ez most tökéletes kell legyen, erre most oda kell figyeljen. Bárcsak több tapasztalata lenne a témában... ezt is egy hülye kisasszonytól tanulta, azt se tudja, hogy mennyire élvezheti a lány, aki most az ágyában fekszik. Kissé aggódva pislog fel, hogy lássa a kapott reakciókat, de még mindig nem hagyja abba amit csinál. *
A hozzászólást Mátrix (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2018.08.27 19:14:08, a következő indokkal:
Fejléc javítása
3666. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-24 00:30:22
Üzenet elküldve: 2018-08-24 00:30:22
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*A várakozás percei lassan peregnek, de a csuhásnak nincs ellenére ez a békés, nyugodt állapot. Amióta elhagyta Erdőmélyét, ritka kincs az ehhez hasonló pillanat és mint olyat, ki kell élveznie minden cseppjét, hisz ki tudja, mikor lehet újra része benne, ha elhagyja a vadont, hogy küldetését folytassa.
Laza tartásban ül egy vaskos törzsű fa gyökerei közt, miközben halk fohászt mormol a Fákban Lakóhoz. A magány cseppet sem zavarja, olyan neki, mint egy nyugtató, láthatatlan gömb, amely körbeöleli és kizár minden zavaró tényezőt. Jobb is így, senkivel sem kellene találkoznia ebben az állapotban, node, akadnak események, amikor nem engedheti meg magának ezt a luxust. Ilyen ez a mostani is. Nem segítségre van szüksége, legalábbis nem olyanra, amikor bárkinek is vele kellene tartania. Küldetése van, útja és célja, mely ellen sem ereje, sem akarata nincs ellenkezni. Elfogadta, hogy az ő sorsa nem a saját kezében van, hogy olyan eszköz, ha úgy tetszik, fegyver, melyet maga az Erdő Szíve irányít. Persze az érzései megvannak, a hiány, a szomorúság, a magány érzése ugyanúgy meg van benne, de az olyan szép dolgok, mint az otthon, barátok és Kagaenae érintése, csókja már távoli emléknek tűnnek. Olyan pillanatoknak, amelyek mintha egy másik élethez tartoznának. Nem tudja, valaha lesz-e része újra efféle kegyben, de most nem is azért van itt, hogy ilyeneken elmélkedjen.
Nem nehéz felismerni a zajokat, amelyek eljutnak hozzá. Felkel ültéből és pár lépéssel előre megy, az elé, amely épp sebesen felé tart. Nincs kétsége afelől, mi vagy inkább ki érkezik és kit hoz magával. A kendő alatt mosolytalanul fogadja a bokrok közül előugró irbiszt, aki villámgyorsan mellette terem és megkerülve őt megáll mellette. A pillanatokkal később felbukkanó másik alak kétségtelenné teszi, hogy Xauzur elvégezte a rábízott feladatot.
Umon nem kíván közelebb lépni a csuháshoz, de suttogása elér hozzá. Az elf mozdulatlan szoborként áll kis terpeszben, karjait maga mellett nyugtatva, mint valami bosszúangyal, arcát kendővel takarva. Az első szavakat mintha meg sem hallaná, a kérdés ahogy jött, úgy száll el a széllel. Annak a küldetésnek az emléke sem más, mint egy másik élet félbehagyott feladata. Egyelőre lényegtelen.*
- Sosem voltam vezér. Hiba volt azt gondolnom, hogy valaha is az lehettem volna. *Válaszol színtelen hangon. Ha rosszul is esik neki a felé köpött szó, nem mutatja ki.*
- Nem az én feladatom. *Teszi hozzá, mintha ezzel bármit is képes volna megmagyarázni. Tartása nem változik, ugyanolyan egyenesen áll az átkozott szerzetes előtt, mint amikor először megpillantotta. A sűrűn összeboruló lombozaton át csak olykor-olykor szűrődik át némi fény megvilágítva a szürke csuhás alakot.*
- Nincs időm magyarázkodásra, figyelj jól. *Mondja hidegen. Hangjában nyoma sincs az egykori nyugalomnak, barátságosságnak. Mintha nem is ugyanaz az elf volna, akit valamikor, talán egy másik életben megismert Umon. Pedig ő az, ebben biztos lehet.*
*A várakozás percei lassan peregnek, de a csuhásnak nincs ellenére ez a békés, nyugodt állapot. Amióta elhagyta Erdőmélyét, ritka kincs az ehhez hasonló pillanat és mint olyat, ki kell élveznie minden cseppjét, hisz ki tudja, mikor lehet újra része benne, ha elhagyja a vadont, hogy küldetését folytassa.
Laza tartásban ül egy vaskos törzsű fa gyökerei közt, miközben halk fohászt mormol a Fákban Lakóhoz. A magány cseppet sem zavarja, olyan neki, mint egy nyugtató, láthatatlan gömb, amely körbeöleli és kizár minden zavaró tényezőt. Jobb is így, senkivel sem kellene találkoznia ebben az állapotban, node, akadnak események, amikor nem engedheti meg magának ezt a luxust. Ilyen ez a mostani is. Nem segítségre van szüksége, legalábbis nem olyanra, amikor bárkinek is vele kellene tartania. Küldetése van, útja és célja, mely ellen sem ereje, sem akarata nincs ellenkezni. Elfogadta, hogy az ő sorsa nem a saját kezében van, hogy olyan eszköz, ha úgy tetszik, fegyver, melyet maga az Erdő Szíve irányít. Persze az érzései megvannak, a hiány, a szomorúság, a magány érzése ugyanúgy meg van benne, de az olyan szép dolgok, mint az otthon, barátok és Kagaenae érintése, csókja már távoli emléknek tűnnek. Olyan pillanatoknak, amelyek mintha egy másik élethez tartoznának. Nem tudja, valaha lesz-e része újra efféle kegyben, de most nem is azért van itt, hogy ilyeneken elmélkedjen.
Nem nehéz felismerni a zajokat, amelyek eljutnak hozzá. Felkel ültéből és pár lépéssel előre megy, az elé, amely épp sebesen felé tart. Nincs kétsége afelől, mi vagy inkább ki érkezik és kit hoz magával. A kendő alatt mosolytalanul fogadja a bokrok közül előugró irbiszt, aki villámgyorsan mellette terem és megkerülve őt megáll mellette. A pillanatokkal később felbukkanó másik alak kétségtelenné teszi, hogy Xauzur elvégezte a rábízott feladatot.
Umon nem kíván közelebb lépni a csuháshoz, de suttogása elér hozzá. Az elf mozdulatlan szoborként áll kis terpeszben, karjait maga mellett nyugtatva, mint valami bosszúangyal, arcát kendővel takarva. Az első szavakat mintha meg sem hallaná, a kérdés ahogy jött, úgy száll el a széllel. Annak a küldetésnek az emléke sem más, mint egy másik élet félbehagyott feladata. Egyelőre lényegtelen.*
- Sosem voltam vezér. Hiba volt azt gondolnom, hogy valaha is az lehettem volna. *Válaszol színtelen hangon. Ha rosszul is esik neki a felé köpött szó, nem mutatja ki.*
- Nem az én feladatom. *Teszi hozzá, mintha ezzel bármit is képes volna megmagyarázni. Tartása nem változik, ugyanolyan egyenesen áll az átkozott szerzetes előtt, mint amikor először megpillantotta. A sűrűn összeboruló lombozaton át csak olykor-olykor szűrődik át némi fény megvilágítva a szürke csuhás alakot.*
- Nincs időm magyarázkodásra, figyelj jól. *Mondja hidegen. Hangjában nyoma sincs az egykori nyugalomnak, barátságosságnak. Mintha nem is ugyanaz az elf volna, akit valamikor, talán egy másik életben megismert Umon. Pedig ő az, ebben biztos lehet.*
3665. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-23 23:13:58
Üzenet elküldve: 2018-08-23 23:13:58
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Hosszú ideje ül csendesen, s a falról bámulja a fák felett elhúzódó végtelen horizontot. Az erőd néptelen, s csendes, csak olykor hallatszik belőle némi beszédhang, korábbi zsongása a múlté már. Fején csuklya, s érzéseit próbálja legyűrni, melyek olykor el-eluralkodnak rajta. Ismét egyedül van. Vannak bár körülötte, de a társaságot nem keresi, valami eltört benne, valami megtört benne. Talán a késztetés a jobb után, talán az erő az akarat után, talán a szándék egy szebb világ után. A maga mellett heverő kavicsok közül markol meg egyet, majd céltalanul hajítja a sűrűbe, nem vár visszaválaszt, csak a kis csattanást hallja, ahogy a kő földet ér. Semmi sem mozdul. Egyesek azt gondolhatják, hogy elhagyta magát, pedig ez nem így van. Testét szikárrá edzette a gyakorlótér kiállított farönkjei, lelkét pedig megacélozta a magány. Senkire nem tud támaszkodni, volt barátságok vesztek el, Lyzendra feladatainak él, s inkább vezér, mint előadó, hol van már a találkozás öröme, s az együtt szavalt pillanatok. Az erdő csendjét hirtelen nesztelen zajok verik fel, Umon valószínűleg észre sem venné, ha nem volna oly néma az erdő. Ebben a csendben, még a legtapasztaltabbaknak is nehezére esik a lopakodás, főként, ha az illetőnek ez nem is áll szándékában, mert akiért jött, pont nem messze tőle, a falon üldögél törökülésben. Némán áll fel, ha menni kell, hát menni kell, bármi várja a sűrűben, ha halál, akkor a halál. Messze kisebb gondot ettől nem tud elképzelni. Fejébe húzott, s testét körbeölelő csuklyája alatt stigmái mozgása régen nem látszanak már. Pedig ott vannak. Ott bizony. De nincs kinek érzéseit mutassák. Kisebb tornászmozdulatokba illik, ahogy a fal külső részén leereszkedik, majd nagyot dobbanva, ruganyos térdekkel ér földet páros lábbal. Ki előtte áll, számára nem ismeretlen, sőt emlékek hordozója, nagyon távoli emlékeké.*
- Xauzur. *Sziszegi.* Hát a gazdád merre jár? Már téged is elhagyott? *Szemei feketén villannak meg a csuklya alatt, s kérdésére halk morgás a válasz, tudja nagyon jól, hogy az irbisz nem kedveli. Jogos a sérelme meg kell hagyni, a láthatatlan démont nem lehet legyőzni, bármekkora ragadozó is legyen a vad. Umon emiatt sziszegésétől eltekintve kellő óvatossággal áll meg messze az állat előtt, s nem közelít. Hagyja, hogy az mondja el mi végre jött.*
- Nincs már eleség, hacsak nem értem jöttél, vadállat! *Suttogja a szavakat, de az irbisz egy ismételt morranás után utolsót pillant, majd megiramodik és rövid idő után megáll, majd visszanéz.*
- Pompás. *Köpi a szavakat, majd eliramodik.* Gondolom _neki_ derogált visszajönni, persze, ha baj van, jól jön az öreg csuhás! *Mintha csak sejtené mit akar az állat. Jól bírja a tempót, s a szűk ösvényeket immár kiválóan ismeri, a néma egyedül töltött séták alatt kellően kitapasztalta már. Így csak fut, szinte levegőt sem kell vennie, hisz olykor a világba ordította bánatát, a fulladás és a görcsös zokogás megfeszített határáig. De a hang elvész, a torok gyengül, csak a halk suttogás és a mardosó érzelmek maradnak, a magány feldíszített oltárára feszítve. Sejtése szerint Erdőmélye széléig futnak, az irbisz sokkal gyorsabb, így néha megállni kényszerül, hogy hangos morgással adja tudtára a szerzetesnek, igyekezzen már. A túloldalon, valahol, talán már az artheniori út sejlik, de itt még a rengeteg fái húzódnak. Hamarosan megállni kényszerül, Xauzur egy ismeretlen, mégis ismerős alak mellett áll meg békésen. Csak egy valaki lehet, kit az állat így megtűr maga mellett. A csuhás lépteit lelassítja, majd két öles levegővétellel kényszeríti testét és elméjét a nyugalomra és nem utolsó sorban a közönyre. Látótávolságban megáll, majd kifejezéstelen, számukra láthatatlan tekintettel a párosra néz, előbb az irbiszre, majd az alakra.*
- Talán megtaláltad, a hőn áhított maihhineidet? *Egy öreg fának támasztva vállát, karba font kézzel sziszegi fogai között a szavakat, suttogását eléggé erősítve ahhoz, hogy a kiváló elf fülek meghallhassák. Még nem fejezte be, de az utolsó szót, szinte köpi szájából:*
- Vezérem. *A távolságot nem csökkenti, karba font keze és hideg testtartása arról árulkodhat, hogy neki nem is áll szándékában közelebb menni.*
*Hosszú ideje ül csendesen, s a falról bámulja a fák felett elhúzódó végtelen horizontot. Az erőd néptelen, s csendes, csak olykor hallatszik belőle némi beszédhang, korábbi zsongása a múlté már. Fején csuklya, s érzéseit próbálja legyűrni, melyek olykor el-eluralkodnak rajta. Ismét egyedül van. Vannak bár körülötte, de a társaságot nem keresi, valami eltört benne, valami megtört benne. Talán a késztetés a jobb után, talán az erő az akarat után, talán a szándék egy szebb világ után. A maga mellett heverő kavicsok közül markol meg egyet, majd céltalanul hajítja a sűrűbe, nem vár visszaválaszt, csak a kis csattanást hallja, ahogy a kő földet ér. Semmi sem mozdul. Egyesek azt gondolhatják, hogy elhagyta magát, pedig ez nem így van. Testét szikárrá edzette a gyakorlótér kiállított farönkjei, lelkét pedig megacélozta a magány. Senkire nem tud támaszkodni, volt barátságok vesztek el, Lyzendra feladatainak él, s inkább vezér, mint előadó, hol van már a találkozás öröme, s az együtt szavalt pillanatok. Az erdő csendjét hirtelen nesztelen zajok verik fel, Umon valószínűleg észre sem venné, ha nem volna oly néma az erdő. Ebben a csendben, még a legtapasztaltabbaknak is nehezére esik a lopakodás, főként, ha az illetőnek ez nem is áll szándékában, mert akiért jött, pont nem messze tőle, a falon üldögél törökülésben. Némán áll fel, ha menni kell, hát menni kell, bármi várja a sűrűben, ha halál, akkor a halál. Messze kisebb gondot ettől nem tud elképzelni. Fejébe húzott, s testét körbeölelő csuklyája alatt stigmái mozgása régen nem látszanak már. Pedig ott vannak. Ott bizony. De nincs kinek érzéseit mutassák. Kisebb tornászmozdulatokba illik, ahogy a fal külső részén leereszkedik, majd nagyot dobbanva, ruganyos térdekkel ér földet páros lábbal. Ki előtte áll, számára nem ismeretlen, sőt emlékek hordozója, nagyon távoli emlékeké.*
- Xauzur. *Sziszegi.* Hát a gazdád merre jár? Már téged is elhagyott? *Szemei feketén villannak meg a csuklya alatt, s kérdésére halk morgás a válasz, tudja nagyon jól, hogy az irbisz nem kedveli. Jogos a sérelme meg kell hagyni, a láthatatlan démont nem lehet legyőzni, bármekkora ragadozó is legyen a vad. Umon emiatt sziszegésétől eltekintve kellő óvatossággal áll meg messze az állat előtt, s nem közelít. Hagyja, hogy az mondja el mi végre jött.*
- Nincs már eleség, hacsak nem értem jöttél, vadállat! *Suttogja a szavakat, de az irbisz egy ismételt morranás után utolsót pillant, majd megiramodik és rövid idő után megáll, majd visszanéz.*
- Pompás. *Köpi a szavakat, majd eliramodik.* Gondolom _neki_ derogált visszajönni, persze, ha baj van, jól jön az öreg csuhás! *Mintha csak sejtené mit akar az állat. Jól bírja a tempót, s a szűk ösvényeket immár kiválóan ismeri, a néma egyedül töltött séták alatt kellően kitapasztalta már. Így csak fut, szinte levegőt sem kell vennie, hisz olykor a világba ordította bánatát, a fulladás és a görcsös zokogás megfeszített határáig. De a hang elvész, a torok gyengül, csak a halk suttogás és a mardosó érzelmek maradnak, a magány feldíszített oltárára feszítve. Sejtése szerint Erdőmélye széléig futnak, az irbisz sokkal gyorsabb, így néha megállni kényszerül, hogy hangos morgással adja tudtára a szerzetesnek, igyekezzen már. A túloldalon, valahol, talán már az artheniori út sejlik, de itt még a rengeteg fái húzódnak. Hamarosan megállni kényszerül, Xauzur egy ismeretlen, mégis ismerős alak mellett áll meg békésen. Csak egy valaki lehet, kit az állat így megtűr maga mellett. A csuhás lépteit lelassítja, majd két öles levegővétellel kényszeríti testét és elméjét a nyugalomra és nem utolsó sorban a közönyre. Látótávolságban megáll, majd kifejezéstelen, számukra láthatatlan tekintettel a párosra néz, előbb az irbiszre, majd az alakra.*
- Talán megtaláltad, a hőn áhított maihhineidet? *Egy öreg fának támasztva vállát, karba font kézzel sziszegi fogai között a szavakat, suttogását eléggé erősítve ahhoz, hogy a kiváló elf fülek meghallhassák. Még nem fejezte be, de az utolsó szót, szinte köpi szájából:*
- Vezérem. *A távolságot nem csökkenti, karba font keze és hideg testtartása arról árulkodhat, hogy neki nem is áll szándékában közelebb menni.*
3664. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-23 23:10:56
Üzenet elküldve: 2018-08-23 23:10:56
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
// Második szál //
// Éjszakázás //
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
* A férfi nadrágját tartó madzagot gyermekjáték kioldani és ezután az szinte magától le is mászik a testről, majd Wym a lehető legtávolabbi sarokba hajítja kuncogva, mielőtt visszacsúszna bátya kezeibe a forró csókokért. A rajta lévő ruha is hamar eltűnik, így már egészen más érzés, forró bőr forró bőrt érint, nem pedig hideg anyagot. Wym már mindent érez, a férfi vágyának látszó megtestesülését is.
Ez utóbbi kicsit zavarba ejti a lányt, lévén, hogy hasonló testrészt még életében nem látott, max lovaknál, de a maga fajából ez az első, ám iparkodik szokni a látványt.
Közben a simogatások, cirógatások segítenek neki ellazulni.
Ajkait elszakítja testvéréétől és annak nyakába csókol kis részen kiszívva a bőrt, ujjaival a férfi combját fedezi fel. *
A hozzászólást Mátrix (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2018.08.27 19:13:45, a következő indokkal:
Fejléc javítása
// Éjszakázás //
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
* A férfi nadrágját tartó madzagot gyermekjáték kioldani és ezután az szinte magától le is mászik a testről, majd Wym a lehető legtávolabbi sarokba hajítja kuncogva, mielőtt visszacsúszna bátya kezeibe a forró csókokért. A rajta lévő ruha is hamar eltűnik, így már egészen más érzés, forró bőr forró bőrt érint, nem pedig hideg anyagot. Wym már mindent érez, a férfi vágyának látszó megtestesülését is.
Ez utóbbi kicsit zavarba ejti a lányt, lévén, hogy hasonló testrészt még életében nem látott, max lovaknál, de a maga fajából ez az első, ám iparkodik szokni a látványt.
Közben a simogatások, cirógatások segítenek neki ellazulni.
Ajkait elszakítja testvéréétől és annak nyakába csókol kis részen kiszívva a bőrt, ujjaival a férfi combját fedezi fel. *
A hozzászólást Mátrix (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2018.08.27 19:13:45, a következő indokkal:
Fejléc javítása
3663. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-23 22:15:32
Üzenet elküldve: 2018-08-23 22:15:32
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*A visszatérés mindig örömteli, bár a történtek fényében akad némi rossz érzés benne. Mióta elment, hatalmasat fordult vele a világ és minden megváltozott. Csak egy dolog állandó. Az erdő. Az erdő mindig ott volt neki és ezután is ott lesz mindig. Ahogy most is ott van, amikor maga mögött hagyja a lápvidék bűzös világát. Bármennyire is nem szereti a mocsarat, mégis az a természetes akadály Erdőmélye és a lakott területek között. Ugyanúgy megvédi a várost és környékét az erdőmélyi ragadozóktól, mint a fák birodalmát a mohó emberektől és egyéb fajoktól. Pár szívdobbanásnyi időre megáll a természetes határon és csak figyeli a szélben hajladozó lombokat. A szívét könnyű érzés futja el, ahogy átjárja az Erdő Szívének ereje. Olyan érzés, amely feltölti, szeretne fejest ugrani belé, mint egy hűs vizű tóba nyár idején és mélyre merülni a békés semmiben.
Megindul előre és a sűrű vadonba veti magát, léptei szinte repítik előre és pillanatokon belül eltűnik a fák között. Ismerős utakat jár be, de olyan ösvényeket használ, amelyeket kevesen ismerhetnek, csak azok, akik a legjobban ismerik az erdőt, mint ő maga. Tudja, merre kell mennie, hogy megkeresse azt a barátot, akire most a leginkább szüksége van és pár órás út után már ott is térdel a sűrűn nőtt bokrok között.*
- Xauzur. *Szólítja meg a fákat, a növényeket. Bár nem beszél fennhangon, hangját felkapja a szél és messzire viszi. Már csak várnia kell, de a türelem mindig is az erényei közé tartozott. Haragoszöld tekintete a fákat fürkészi, légzése halk és ütemes. Csuhája már csak részleteiben hasonlít egykori mivoltára, mostanra bőrszíjak feszülnek mellkasán, a hátára csatolt kardot tartó alkalmatosság. Megviselt a durva daróc, alkarján friss karcolásoktól terhes alkarvédő, lábán a könnyű nemezcsizmába tűrte és szíjakkal fogta le bő nadrágját. Fején csuklya, arca előtt szürke kendő, bal csuklójára a városi hullaszállítók fekete kendőjét kötötte.
Csak számolja szívdobbanásait, de nem kell sokáig várnia, mert mögötte szinte hangtalan ér földet egy hatalmas ugrással Erdőmélye királya, egy kifejlett irbisz.*
- Az Erdő Szíve áldjon, barátom. *Köszönti a csuhás Xauzur-t, ahogy a nagymacska felé fordul. Az irbisz ragadozótekintetében a viszontlátás öröme villan, ahogy fejét az elf karjának dörgöli.*
- Feladatom van számodra. *Néz a sárga szemekbe a csuhás.*
- Menj el Vadvédbe és keresd meg nekem Umon-t. Csak őt és senki mást. Vezesd ide hozzám. *Kérleli az irbiszt, aki a keresett személy említésére mintha ódzkodna a feladattól. Pár pillanat csak, majd egy nemtetszését kifejező morranással megindul, majd három hatalmas ugrással eltűnik a bokrok között.
A csuhás tudja, hogy Xauzur nem kedveli Umon-t, de most félre kell tennie az érzéseit, mert neki szüksége van az átkozott szerzetesre.
Az irbisz távoztával felkel az avarból, majd megindul visszafelé. A szívébe rossz érzés furakodik attól, hogy nem személyesen megy, de mindenkinek jobb lesz így. Neki most más feladata van, amibe nem fér bele most egy kitérő. Hamarosan vissza kell mennie, újra el kell hagynia Erdőmélyét. De visszatér még, ez az egy állandó, mint az erdő maga.*
*A visszatérés mindig örömteli, bár a történtek fényében akad némi rossz érzés benne. Mióta elment, hatalmasat fordult vele a világ és minden megváltozott. Csak egy dolog állandó. Az erdő. Az erdő mindig ott volt neki és ezután is ott lesz mindig. Ahogy most is ott van, amikor maga mögött hagyja a lápvidék bűzös világát. Bármennyire is nem szereti a mocsarat, mégis az a természetes akadály Erdőmélye és a lakott területek között. Ugyanúgy megvédi a várost és környékét az erdőmélyi ragadozóktól, mint a fák birodalmát a mohó emberektől és egyéb fajoktól. Pár szívdobbanásnyi időre megáll a természetes határon és csak figyeli a szélben hajladozó lombokat. A szívét könnyű érzés futja el, ahogy átjárja az Erdő Szívének ereje. Olyan érzés, amely feltölti, szeretne fejest ugrani belé, mint egy hűs vizű tóba nyár idején és mélyre merülni a békés semmiben.
Megindul előre és a sűrű vadonba veti magát, léptei szinte repítik előre és pillanatokon belül eltűnik a fák között. Ismerős utakat jár be, de olyan ösvényeket használ, amelyeket kevesen ismerhetnek, csak azok, akik a legjobban ismerik az erdőt, mint ő maga. Tudja, merre kell mennie, hogy megkeresse azt a barátot, akire most a leginkább szüksége van és pár órás út után már ott is térdel a sűrűn nőtt bokrok között.*
- Xauzur. *Szólítja meg a fákat, a növényeket. Bár nem beszél fennhangon, hangját felkapja a szél és messzire viszi. Már csak várnia kell, de a türelem mindig is az erényei közé tartozott. Haragoszöld tekintete a fákat fürkészi, légzése halk és ütemes. Csuhája már csak részleteiben hasonlít egykori mivoltára, mostanra bőrszíjak feszülnek mellkasán, a hátára csatolt kardot tartó alkalmatosság. Megviselt a durva daróc, alkarján friss karcolásoktól terhes alkarvédő, lábán a könnyű nemezcsizmába tűrte és szíjakkal fogta le bő nadrágját. Fején csuklya, arca előtt szürke kendő, bal csuklójára a városi hullaszállítók fekete kendőjét kötötte.
Csak számolja szívdobbanásait, de nem kell sokáig várnia, mert mögötte szinte hangtalan ér földet egy hatalmas ugrással Erdőmélye királya, egy kifejlett irbisz.*
- Az Erdő Szíve áldjon, barátom. *Köszönti a csuhás Xauzur-t, ahogy a nagymacska felé fordul. Az irbisz ragadozótekintetében a viszontlátás öröme villan, ahogy fejét az elf karjának dörgöli.*
- Feladatom van számodra. *Néz a sárga szemekbe a csuhás.*
- Menj el Vadvédbe és keresd meg nekem Umon-t. Csak őt és senki mást. Vezesd ide hozzám. *Kérleli az irbiszt, aki a keresett személy említésére mintha ódzkodna a feladattól. Pár pillanat csak, majd egy nemtetszését kifejező morranással megindul, majd három hatalmas ugrással eltűnik a bokrok között.
A csuhás tudja, hogy Xauzur nem kedveli Umon-t, de most félre kell tennie az érzéseit, mert neki szüksége van az átkozott szerzetesre.
Az irbisz távoztával felkel az avarból, majd megindul visszafelé. A szívébe rossz érzés furakodik attól, hogy nem személyesen megy, de mindenkinek jobb lesz így. Neki most más feladata van, amibe nem fér bele most egy kitérő. Hamarosan vissza kell mennie, újra el kell hagynia Erdőmélyét. De visszatér még, ez az egy állandó, mint az erdő maga.*
3662. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-23 17:26:58
Üzenet elküldve: 2018-08-23 17:26:58
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
// Második szál //
// Éjszakázás //
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
* Wymni nem ellenkezik, úgyhogy megtörténik a pozíció váltás, és a vetkőztetés is. Csak egy pillanatig időzik el a felbukkanó látványon, hamar újra csókokba temetkeznek. Ahogy a lány lefelé vándorol, észreveheti, hogy a nadrágot egy könnyen kioldozható csomó tartja a helyén, ha meghúzza, akkor egyből elenged, és szinte magától csúszik le az anyag. Természetesen Dram segít ha kell, hogy megszabaduljon a felesleges ruhától, sőt, ha már így belemelegedtek, akkor finom ujjainak óvatos vándorlásával feltérképezi azt is, hogy a lány viselt-e bármit a hosszú póló alatt. Ha igen, akkor attól is megszabadítja. Egyelőre viszont csak eddig merészkedik, a hátán és a hátsóján játszadozik gyengéden, kicsit hagyja, hogy a lány is tesztelje ezeket az új érzéseket, és hogy olyan tempóban haladhassanak, ami neki is megfelel. Amúgy is, testvérének amennyire új lehet a heves csók, annyira pezsdítő is, és nem akarja megfosztani ettől azzal, hogy túl hamar mutat neki valami mást. Aztán ki tudja, az is lehet, hogy Wymni lesz az, aki meglepi, és megteszi a következő lépést. Egyelőre viszont nem foglalkozik azzal, hogy mi következik, csak a jelennel törődik. *
A hozzászólást Mátrix (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2018.08.27 19:13:24, a következő indokkal:
Fejléc javítása
// Éjszakázás //
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
* Wymni nem ellenkezik, úgyhogy megtörténik a pozíció váltás, és a vetkőztetés is. Csak egy pillanatig időzik el a felbukkanó látványon, hamar újra csókokba temetkeznek. Ahogy a lány lefelé vándorol, észreveheti, hogy a nadrágot egy könnyen kioldozható csomó tartja a helyén, ha meghúzza, akkor egyből elenged, és szinte magától csúszik le az anyag. Természetesen Dram segít ha kell, hogy megszabaduljon a felesleges ruhától, sőt, ha már így belemelegedtek, akkor finom ujjainak óvatos vándorlásával feltérképezi azt is, hogy a lány viselt-e bármit a hosszú póló alatt. Ha igen, akkor attól is megszabadítja. Egyelőre viszont csak eddig merészkedik, a hátán és a hátsóján játszadozik gyengéden, kicsit hagyja, hogy a lány is tesztelje ezeket az új érzéseket, és hogy olyan tempóban haladhassanak, ami neki is megfelel. Amúgy is, testvérének amennyire új lehet a heves csók, annyira pezsdítő is, és nem akarja megfosztani ettől azzal, hogy túl hamar mutat neki valami mást. Aztán ki tudja, az is lehet, hogy Wymni lesz az, aki meglepi, és megteszi a következő lépést. Egyelőre viszont nem foglalkozik azzal, hogy mi következik, csak a jelennel törődik. *
A hozzászólást Mátrix (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2018.08.27 19:13:24, a következő indokkal:
Fejléc javítása
3661. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-23 15:51:23
Üzenet elküldve: 2018-08-23 15:51:23
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
// Második szál //
// Éjszakázás //
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
* A csók édes és gyönyörű érzés és azonnal bánja, hogy ennyi évet várt, hogy kipróbálja, milyen is ez. Mohóbb, többet akar, hevesebben csókol, s közben lassan úgy érzi, hogy legbelül magában valami izzani kezd, mint a hevült parázs.
A férfi hátradől, magára húzva lányt, aki igyekszik minél közelebb lenni hozzá. Jólesnek az érintések, így még soha senki sem ért hozzá. Az ujjak kellemesen bizsergetik bőrét, már nem is érzi a vizes ruha hűvösségét, aztán már a ruhát sem, mikor Dram leveszi róla, seperc alatt.
Nagyot nyel, kicsit izgul, de kezd ráérezni az ízére és már el is felejtette, hogy talán ez nem helyes, hogy ezt nem szabad. Majd aggódik miatta máskor, egy olyan pillanatban, amit nem lehet ilyen csodálatosan tökéletes dolgokkal kitölteni, mint ezt az éjszakát, mert ez a mai csak az övé és Dramé, nem pedig az elvárásoké.
Ujjai a férfi mellkasáról vándorolnak le a hasára, majd végigsimít a barna nadrágon. Nem tetszik neki, annyira...sokat takaró darab, tökre előnytelen, meg amúgy is szőnyegként sokkal hatékonyabb lenne a padlón. Ezt a gondolatmenetet meg is kísérli véghezvinni Wym az új lakberendező. *
A hozzászólást Mátrix (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2018.08.27 19:12:53, a következő indokkal:
Fejléc javítása
// Éjszakázás //
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
* A csók édes és gyönyörű érzés és azonnal bánja, hogy ennyi évet várt, hogy kipróbálja, milyen is ez. Mohóbb, többet akar, hevesebben csókol, s közben lassan úgy érzi, hogy legbelül magában valami izzani kezd, mint a hevült parázs.
A férfi hátradől, magára húzva lányt, aki igyekszik minél közelebb lenni hozzá. Jólesnek az érintések, így még soha senki sem ért hozzá. Az ujjak kellemesen bizsergetik bőrét, már nem is érzi a vizes ruha hűvösségét, aztán már a ruhát sem, mikor Dram leveszi róla, seperc alatt.
Nagyot nyel, kicsit izgul, de kezd ráérezni az ízére és már el is felejtette, hogy talán ez nem helyes, hogy ezt nem szabad. Majd aggódik miatta máskor, egy olyan pillanatban, amit nem lehet ilyen csodálatosan tökéletes dolgokkal kitölteni, mint ezt az éjszakát, mert ez a mai csak az övé és Dramé, nem pedig az elvárásoké.
Ujjai a férfi mellkasáról vándorolnak le a hasára, majd végigsimít a barna nadrágon. Nem tetszik neki, annyira...sokat takaró darab, tökre előnytelen, meg amúgy is szőnyegként sokkal hatékonyabb lenne a padlón. Ezt a gondolatmenetet meg is kísérli véghezvinni Wym az új lakberendező. *
A hozzászólást Mátrix (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2018.08.27 19:12:53, a következő indokkal:
Fejléc javítása
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6204-6223