//A töketlen kalmár – mostanában//
*Blabla, íjászok, blabla, halál, blabla, még ha nincs is, akkor is keményebb a tökünk, mint az acél, blabla… Ilyen gondolatok kavarognak hősünk bólogató fejében. Nem igazán zökkenti ki Dereskobak pillantása se ebből a transzszerű állapotból. Véleménye szerint sokkal meghatóbb lenne a dolog, ha az itteniek néha ki is élveznék ama apró tényt, hogy Halax nem azért szorítja össze farpofáit, mert úgy kívánatosabb hátsója, meg nem is azért, mert a vadmálnát sose bírta a gyomra, hanem mert – egyelőre még csak átvitt értelemben – be van tojva. De hát itt, az Égiek fejlődésnek indult háta közepén még a becsületes kárörömöt vagy rosszindulatot se tanulják meg a lakók.
Mélyfilozófiai eszmefuttatását a lényeges dolgokat firtató kérdések szakítják félbe. Na jó, a való világba való visszatérést az összegzés kezdi meg, de a lényeg változatlan.
Elgondolkodva ütögeti meg száját. A sajátját. Valóban, innen is el lehet indulni! Csak azért nem zseniális a megközelítés, mert nem ő találta ki.*
- Hmmm… Férfi volt. Gondolom még most is az. Ember. Amolyan sublótarcú. Morcos képű. *Felkuncog.* Valószínűleg a vonásait maga faragta azzal a marha nagy baltával, amit magával hurcolt. De szakálla is volt, szóval borotválkozásra nem azt használta.* Széttárja karjait.* Tökéletesen beleillett az itteni környezetbe. Ha az segít valamit, a kapus ipse amolyan főhajjakendként viseltetett irányába.
*Megvonja vállát. Ennél többet akkor se tudna elmondani róla, ha keresztre feszítik. Vagy meggödrösítik. Mindegy, részletkérdés, lényegtelen! Inkább felkészül a nagy termékbemutatóra, lévén abban biztos, hogy a cucc sokkal bizalomgerjesztőbb, mint önmaga. Legalábbis jelen állapotában. Vigyorog is, csak hogy még nagyobb legyen a különbség.
A kordéhoz lép, színpadias mozdulattal rántja le a ponyvát a rakományról, és rángatja magához közelebb a két láda közül az egyiket. Egyik szebb napokat is látott késével felfeszíti a tetejét, és a művelet közben teljesen hátat fordít a nőnek. Wylson úgyis figyelmezteti, ha valami turpisság készül. De beszélni ezek alatt persze beszél, hisz a végén még epeömlést kapna.*
- Nos, hogy mit hoztam? Szerintem errefelé majd Vendégvárónak keresztelik el. Ezekkel a szépségekkel nem tele, hanem keresztültűzdelhetik az oktalan tirhuljálbelefeleendőket, lévén akkor lyukat üt még az acélba is, amin keresztül nyugodtan lehet kockázni is. *Felhorkant.* Ha valakit a tussal nyomnak hókon, az három napig egy irányba szalad. Működik esőben, hóban, viharban és forróságban is. A combosabbja kézzel is felhúzza, a könnyebb megoldások hívei meg csörlőzhetik. Gyönyörűek, és hasznosak, nincs mit cifrázni ezen.
*Mondjuk lehetne, és meg is tenné, de míg ajnározó délutánt tart, az események zajlanak. Az a görény méhkas pedig kaján csendben figyeli, ahogy növekszik a jelenlévők száma, és az Égiek minden kincséért se szólna Halaxnak, hogy a háta mögött fennforgás van.
Hősünk épp kibugyolálja a valaha olajos rongyok és egyszer talán friss szalma közé pakolt számszeríjat, amin nem látszik a hosszú és viszontagságos út, és vadvigyorral fordul vissza a sötét hajú perszónához. Mind a kettőhöz.*
- Íme, a…
*Eddigi beszélgetőpartnere ezt a pillanatot választja, hogy úgy üvöltsön, mint akinek a fogát húzzák. A Lamans nem is kicsit rezzen össze, avagy kis híján ugrik, mint a megriadt pisztráng. Fejét ide-oda kapkodja, hogy rájöjjön, mit is, merre is, miért is? A nyílpuskát védelmezően öleli át, mint az egyetlen biztos pontot ebben a felettébb barátságtalan szituációban.*
- Azért ennyire nem veszélyes…
*Szól halkan, magyarázkodóan, mintha gyilokszerszám lenne a kiáltozás kiváltója, míg szeme továbbra is úgy cikázik össze-vissza, mintha megunta volna eddigi kereteit, és inkább máshogy szeretne világot látni.
Barna bige, fekete bige, fal, íjászok, halál… Oroszlánok! Tigrisek! Medvék! Halál! Ládás! Innen senki sem megye… Az, hogy ebből csak párat észlel, semmit sem jelent. Itt vannak! Mindig itt vannak!
Elméje háttérében pedig visszhangzik egy mételyezően gúnyos kacaj. Wylsoné.*