//Második szál//
*Kicsit értetlenül néz, de amikor Lea megpróbál kicsúszni alóla, nem akadályozza meg. Ő egy egyszerű ember, neki kissé magas az, hogy valaki két embert szerethet egyszerre. Egyébként sem az a csélcsap fajta, ha szerelmes, akkor nem lát más nőt. És most az. Talán pont ezért is próbálja megérteni a másikat, Lea ezt hogyan tudja magában megoldani. Talán a Kaganhoz fűződő, szinte misztikus kapcsolat lehet az egyik ok. Ha így van, akkor valahol büszkének kéne lennie, elvégre nem akárkivel került egy polcra. De ez még elég nehezen megy.*
- Hova fog ez vezetni? Mit fognak mondani a népek? A Szellemjáró háremet tart a Vashegyen. Hát kell ez neked?
*Az érezhető, hogy ironizál és nem is gondolja komolyan. Van valami humorérzéke és azt is pontosan érzi, hogy Lea nem bántani akarja, soha nem is akarta. Muszáj lesz elfogadnia, hogy nemcsak ő ebben a történetben az áldozat, hanem a sárga szemű veszedelem is, bár ez egyelőre csak vonakodva ismeri fel. Nagyon úgy fest, hogy a pásztorórának lőttek, és bár a körülmények ezt talán indokolják is, valahol mégis bánja. Elvégre férfi, ugyebár. Most mindenesetre igyekszik rendbe szedni a ruházatát és kis csodálkozással veszi, ahogy Lea suttogva szólal meg. Sóhajt egyet, a kapott információ azért némileg más megvilágításba helyezi a kérdést. Ez persze nem jelenti azt, hogy boldogan tapsikolna vagy gondolkodás nélkül elfogadná mindezt, de legalább már nem él abban a hitben, hogy hülyére vették.*
- Nem biztos, hogy elejét akartam volna venni mindennek. *kicsit félreérti Lea szavait* Utólag visszagondolva bánnám, ha mindezt elmulasztottam volna. Kezdve az artheniori mutatványos bódéjától, eddig az istállóig. Mert nem szerettem ennyire senkit. És még mindig.
*Most tényleg úgy néz a nőre, mint akár csak pár nappal ezelőtt is, ugyanazzal a nagy szeretettel. Mással most nem foglalkozik, azzal sem, hogy miként lesz ezután. Kicsit talán az lehet benne, hogy olyan még úgysem volt, hogy nem volt sehogy. Vagy csak képtelen lenne azt mondani, hogy inkább kerüljék egymást ezentúl. A szalmaszálat azért igyekszik kiszabadítani a gubancos fürtökből, még ha ez nehezen is megy.*
- Milyen érdekes! *lepi meg hirtelen egy filozofikus hangulat* Mintha ez a szalmaszál lennék én. Olyan helyre, olyan helyzetbe keveredett, ahol semmi keresnivalója, mégsem akar szabadulni és nem is akarják engedni.
*Elneveti magát, érzi, hogy ez nem az ő asztala. Inkább kettétöri a szalmaszálat, úgy húzza ki a tincsek közül.*
- Talán ez a legjobb megoldás. Drasztikus, elpusztít, de gyors. Befejeztem!
*Eldobja a szalmadarabokat, mentegetőzve emeli fel a kezeit. Legszívesebben szorosan magához ölelné a másikat. És persze el sem engedné.*