//NAPVÁLTÁS//
* Nem sokat alszik az éjjel, folyton Moglu' ágyára sandít, bár tudja, hogy ha ők is csak épp be tudtak sietni a kapun, Laoréknak esélyük sincs. Mégis valahogy mindig reménykedve néz rá a termetes ágyra, hátha az óriás benne alszik, mert az azt jelentené, hogy visszatértek.
Reggel aztán az első sugarakat megelőzve kel ki az ágyból, nincs már tovább maradása, hiába van odakinn még sötét. Hamar felöltözködik, aztán csendben kilopakodik, hogy ha esetleg a többiek aludnának még, ne ébresszen fel senkit.
Az ajtóban elborzadva tapasztalja, hogy az idő tegnaphoz képest sokat esett, hideg van, az ég is borús, ennek is megvan a maga gyönyöre. A lehelet ködös kavalkádja, a tájra ülő hideg levegő mint szemet kápráztató, hatalmas szívén a tündérkének mégis mély aggodalom ül. *
~ Remélem nem éjszakáztak odakinn. Oh Eeyr mond, hogy találtak maguknak meleg szállást ~ *míg gondoltban fohászkodik arcocskáját az égre emeli, aztán elindul. Először a kapuhoz megy, de még akkor nincs senki, csak egy őrlány. Picit elidőz ott, lesi, hátha jönnek, pipiskedik, de közelebb nem akar menni, nehogy megzavarja dolgában a nőt, bő fél óra után meg el is sétál onnan, gondolván, hogy inkább sétál egy kört, hátha úgy gyorsabban telik az idő, előbb jönnek a kinn ragadottak.
Mire visszatér a kapuhoz, már feljött a nap, s újból kisebb tömeg toporog, köztük a hadúr, a druida lányka s a tegnapi fiúcska. Megszaporázza lépteit, bár már a hideg kezdi áttörni palástja védelmét, didereg, remeg egész testében. Arcocskáját kicsípte a dér, orra is piros, meg ujjacskái is, amikkel fogja a köpönyege szélét, hogy valamelyest óvja testét a befurakodni kívánó hidegtől. *
- Jó reggelt - * köszön ő is illedelmesen, s épp elcsípi Rothawdar kérdését Laorékról, így ő azt már nem teszi fel, csak nagyon kíváncsian füleli a hadúr válaszát. *