//Ágrólszakadt Janemita, Morwon//
*A fehér sólyom az utolsó pikkelyeket szedegeti körmei alól, mikor eszébe jut, hogy rá kell néznie kis kedvencére. Tekintetét végig futtatja a falucskán, csakhamar meg is leli, amit keres. A magas elf a félig elf mellett áll, már ahogy tud, elég ingatag a lába miatt. Megfordul Desna fejében, hogy milyen vicces lenne nekirepülni, hogy aztán kiejtse egyensúlyából és elvágódjon a földön. Az feldobná a napját, ha már ilyen egyhangú. Lép egyet, kettőt az óriásház gerincén, majd újra megállapodik, mert egy újabb alak csapódott a pároshoz, méghozzá egy elég nagydarab valaki.
Iluq visszautasítja a felkínált segítséget. Bottal még el tud mozogni, szép lassan követi is a lányt a fogadó felé. Nem szól sokat, miközben Janemita és Morwon társalognak. Azon töpreng, hogy mihez tudná hasonlítani azt a tojáskát. Nem lehet sok különbség, ha meleg fészek kell neki, nyílván az anyja is úgy keltegette, hogy ráhelyezte aranyos kis valagát. Egyszerűbb lett volna, ha hagyják, hogy kikeltse azt is és utáni ejtik el. Egy szomorú arckifejezést azért megenged magának. Szerette volna látni még éltében azt az állatot. Gyönyörű lehetett.
Felkapja a fejét, amikor az óriás rábólint a lány kérésére. Bemehet. De izgalmas. Ugrálna örömében, ha azzal nem vágná haza teljesen a lábát. Még, ha egy kis időre is, de láthatja a tojást, ez felvillanyozza, főleg, hogyha jól teljesít, akkor talán azt is megengedik, hogy rendszeresen foglalkozzon a kisfickókkal.*
- Na, na! *Fordul a lány felé, szemei csillognak, nem a betegségtől, hanem izgalomtól.* Menjünk, menjünk, már alig várom. *Int a fehér bajtársának, oda sem nézve. Éppen csak jelzi, hogy lelépnek, ha akar, jöjjön. A kézmozdulat után kimerevíti a karját függőlegesen és mutatóujját is kinyújtja, egyfajta figyelmeztetés a sólyomnak, hogy e tegyen semmi rosszat, ne támadjon meg senkit és semmit, mert átdugja az egyik nyilát a kis popóján és a csőrén húzza ki, hogy tűz fölött ropogósra süthesse.*