//Kancellária//
//A küszöb és azon túl//
*Dorawyna még mindig érdeklődve nézi a félvér fickót, akár még ő is könnyen észreveheti, mintha csak olvasni akarna az arcáról. Valójában nem olyan jó emberismerő, hogy az arcvonásaiból eldöntse, mi járatban van – tud olyan embert, aki ezt könnyen megítéli, de biztosan nem ő az. Ő a tényeket és összefüggéseket keresi, mégpedig tud is rá egy jó megoldást, bár nem vezet sok eredményre.
Ha vége a közjátéknak, és bejutnak az ajtón, Dorawyna még az eddiginél is otthonosabban mustrálja a berendezést, hiszen nem sokkal ezelőtt már megjegyezte, mi hol hevert, melyik irat hol volt az asztalon, amire rátette saját papírjait, satöbbi. Mikor végez a megfigyeléssel, akár ott van Jaz, akár nem tart velük, fennhangon megjegyzi:*
- Minden ugyanott van, mint eddig. Ez persze nem jelent sokat… *Teszi hozzá, de ez már a második eset, hogy megfigyelései pontosak, de nem ugrik fejest ostoba történetekbe és következtetésekbe. Egy tudós mindig tudja, mit tud – és mit nem.* De tény.
*Ahogy a kancellár hellyel kínálja, Dora megereszt egy elégedett mosolyt, nem titkolja, hogy ez a fordulat is feltűnt neki. Végre úgy kezelik, ahogy megérdemli. Nem mintha nem ült volna le különben is, de ez egy kedves gesztus felé. Egy szempillantást vet csak az elkészült iratra, majd elegánsan, mintegy legyezőként lebegteti meg a levegőben, hogy eléggé megszáradjon a pecsét. A papírlap felkavarja a kissé poros levegőt, a szellő meglegyinti a jelenlévők arcát. Kihasználja a bekövetkező hatásszünetet, hogy még egyszer átgondolja mondandóját a szállással kapcsolatban, aztán, mikor a kérdés felmerül, mint egy sakkbábut, könyörtelenül odacsapja a választ.*
- Attól függ.
*Nem tudja megvárni a hatást, nem tud belekezdeni abba sem, mitől függ, mert újabb látogatójuk van, de elégedetten dől hátra a széken, amíg újra szólhat. Bízik benne, hogy már ez is felkelti a kancellár kíváncsiságát, mert amíg Habrertus kíváncsi őrá, addig a kellő figyelmet is megkapja, ami a céljaihoz szükséges.*