//Őrség – Brynhild, Dharren, majd Shauri//
*Meghökkenve húzza hátra fejét a bögyös hölgyemény szavain és annak meglepő reakcióján.*
~Itt mindenki ilyen zabos?~ *Ráncolja a szemöldökét értetlenül. Egyszerűen képtelen megérteni, hogy mi volt a baj már megint mondandójával.*
- Nyugalom. *Emeli fel a kezét megadva magát a „kedves” szavaknak.* Arra értettem, hogy örülnék, ha nekem is ilyen adottságaim lennék. *Tekint le egy pillanatra a mellkasára. Bár nem deszka, de azért mégsem kebelcsoda. Mindenesetre, vagy sikerül lenyugtatni a mérges nőcskét, vagy nem, nem foglalkozik vele. ~Ez a hely egyértelműen nem nekem való.~ Kénytelen elismerni a tényt, valahogy nem érzi jól magát ennyi ellenszenves reakció után, nem is beszélve arról, hogy jelenleg Nadae is utálja. Hitetlenkedve rázza a fejét a kalóz szavaira, amivel bőven kifejezi véleményét erről az egészről. Mindenesetre azt a gondolatát, hogy inkább szándékosan elrontja ezt az egész üzletet, már el is veti, mert akkor biztos, hogy élve nem szabadulnának. Úgyhogy inkább reménykedik benne, hogy ha bejutnak, ott másabb lesz a helyzet.
Megkapják az ételt, s ő sem állja meg, hogy ne essen neki. Minden egyes falat megváltás a rumtól kikezdett gyomrának, s valóban miután máris félig tele a hasa, máris nyugodtabbnak érzi magát. Egészen addig, amíg Nadae hátba nem vágja. Ijedtében félrenyeli a falatot és köhögni kezd, miközben sötéten néz a nőre. Nem az zavarja, hogy miatta fulladt meg majdnem, sokkal inkább annak mondanivalója.*
- Az rám vár. *Mutatóujjával saját maga felé bök, amivel új irányt vett fel, a merő tagadásból hirtelen, mintha felvállalta volna, hogy mégis van valami közte és a mocsárlakó között.
Kényszeredetten indul meg Dharren felé és színi bájossággal mosolyog annak képébe, amíg beszél. Oldalához nyúl, hogy szablyáját ő maga is lecsatolja, de időközben többször is meggondolja magát, láthatóan nincs ínyére, hogy idegen kezekbe adja becses fegyverét, mi olyan számára, mintha egy testrésze lenne. Nyel egyet, majd az oldalán függő tőrhöz nyúl és azt is átadja, utána pedig, mint aki jól végezte dolgát álldogál, egészen addig amíg meg nem látja milyen alapos a motozás.*
- Ó, egy pillanat. *Torpan meg, majd lehajol és csizmájából is előhalássza a rejtett tőrét. Nem akarta, jobb, ha biztosan van nála egy tartalék, de elég feszültséget okozott már itt, nem hiányzik neki még egy.* A’sszem ennyi. *Tárja szét a karját és a férfi elé lép. Talán ha valamivel idillibben alakult volna kapcsolatuk kezdete most ő is kacéran vigyorogva élvezné, ahogy a fickó kezei további fegyverek után kutatnak rajta, most azonban unott ábrázattal várja, hogy vége legyen.*
- Hohó. *Vigyorodik el mégis, amikor olyan helyeken keresgél a férfi, ahova egyébként eszébe sem jutott rejteni fegyvert (egészen idáig).* - Látom volt már dolgod nővel. *Csusszan ki a száján egy apróság, pedig igazán megfogadta, hogy nem szólal meg többet.
Ha a tapogatásnak vége, kihúzza magát és arrébb szökken. A Dharrennel való kacérkodást meghagyja társnőjének, ő már tovább nem kívánja feszíteni a húrt, hogy ez a fickó fog vigyázni legféltettebb kincsére, a kardjára.
Követi Nadaet az íjas elf szőkeség felé, és elismerően méri végig, de tanulva a Hildis esetből, már meg sem mer szólalni. És amúgy is, nála tökéletesebb úgy sincs kerek e világon, maximum maga az egója.*