Amon Ruadh - Amon Ruadh
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 24 (461. - 480. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
480. hozzászólás ezen a helyszínen: Amon Ruadh
Üzenet elküldve: 2024-06-28 12:50:46
Üzenet elküldve: 2024-06-28 12:50:46
ÚJ
![>Yagnar Rhagodar [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/12490_1713952355_ember_ferfi.jpg)
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 284
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 284
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//A Tűz Hajnala//
//Kayaerr Horgadar//
*Természetesen nem tesz eleget a nyelvével kapcsolatos kérésnek, csupán kedélyesen felszusszan.*
-Ha démont látsz, biztosan nem a nyelvéről fogod felismerni. *Lerágja a maradék húst is arról a combról, mielőtt a csontot egy arra kószáló kutya felé hajítaná. Talán pont Rheia valamelyik ölebe.*
-Bár még nem láttam démont valójában. De ha az volnék, előbb kötnék csomót a nyelvemre, minthogy démoninak tűnjék. *Előtte van a megannyi ábrázolás, s úgy hiszi, sejti, mire gondolhat a leányzó.*
-Öltél már. Helyes. *Hátradől székében, onnét fürkészi Kayaerrt.*
-Akkor nem féltelek. *Halovány, ravaszkás mosoly fut át ábrázatán.*
-A szakállam magam fonom. De lenne itt valami. Tudod... A fakészlet nagy részét most elhasználtuk. És a hideg szelek még odébb vannak, de fel kell rájuk készülnünk. Nem reszkethetnek a vashegyi asszonyok az erődben éjszakánként, nem igaz? *Kivár, miközben a borostyánszín tekintet a lányt fürkészi.*
-Nem azt kérem, hogy vágj fát. Arra ott lennének a thargföldi parasztok. Ám az ünnepség még eltart egy pár napig. Hozass hát helyettük egy-két szekér fát az erődbe, nehogy maholnap dideregjenek itt nekem a népek. *Elvégre akármennyire is különbözik Arthenior hierarchiájától a Vashegy, itt is akadnak jónevű családok és híres-hírhedt harcosok. Nem egy közülük pedig nem átallt Artheniorból menekült nemesasszonyt venni maga mellé. Nem, mintha ki óhajtaná elégíteni az igényeket itt fenn. Próbának viszont megteszi e feladat.*
-Keresd meg a két hosszúfülűt és fogd őket munkára. Thargok azok is, csak a vérük más. Megfogod őket ismerni. Thaleena és Tharasy a nevük, már ha jól emlékszem. Talán egy esztendővel ezelőtt érkezhettek ide őseink földjéről. Ilyenekre pont kapóra jönnek és félteni sem kell őket. De vigyázz velük, mert az ember fejére nőnek, ha hagyja. *Kíváncsi, helyt áll-e leány és van-e olyan kemény, mint amilyennek mutatja magát.*
-Láss hozzá, amikor jónak látod. *Elterpeszkedik a széken, kissé lejjebb is vonja magát rajta. Egész elkényelmesedett a szervezetébe juttatott étel is ital hatására.*
-Aztán hamarost azt is megnézzük, mennyire forgatod jól azt a kardot. Talán magam mellé veszlek, mint vérlovag. Akkor meg lesz dolga annak a fegyvernek. Amint vége az ünnepélynek. *Teszi még hozzá révetegen. Valóban rövidtávú tervei között szerepel a Szántóföldek meglátogatása sokadmagával. Előbb azonban az ünnepség.*
//Kayaerr Horgadar//
*Természetesen nem tesz eleget a nyelvével kapcsolatos kérésnek, csupán kedélyesen felszusszan.*
-Ha démont látsz, biztosan nem a nyelvéről fogod felismerni. *Lerágja a maradék húst is arról a combról, mielőtt a csontot egy arra kószáló kutya felé hajítaná. Talán pont Rheia valamelyik ölebe.*
-Bár még nem láttam démont valójában. De ha az volnék, előbb kötnék csomót a nyelvemre, minthogy démoninak tűnjék. *Előtte van a megannyi ábrázolás, s úgy hiszi, sejti, mire gondolhat a leányzó.*
-Öltél már. Helyes. *Hátradől székében, onnét fürkészi Kayaerrt.*
-Akkor nem féltelek. *Halovány, ravaszkás mosoly fut át ábrázatán.*
-A szakállam magam fonom. De lenne itt valami. Tudod... A fakészlet nagy részét most elhasználtuk. És a hideg szelek még odébb vannak, de fel kell rájuk készülnünk. Nem reszkethetnek a vashegyi asszonyok az erődben éjszakánként, nem igaz? *Kivár, miközben a borostyánszín tekintet a lányt fürkészi.*
-Nem azt kérem, hogy vágj fát. Arra ott lennének a thargföldi parasztok. Ám az ünnepség még eltart egy pár napig. Hozass hát helyettük egy-két szekér fát az erődbe, nehogy maholnap dideregjenek itt nekem a népek. *Elvégre akármennyire is különbözik Arthenior hierarchiájától a Vashegy, itt is akadnak jónevű családok és híres-hírhedt harcosok. Nem egy közülük pedig nem átallt Artheniorból menekült nemesasszonyt venni maga mellé. Nem, mintha ki óhajtaná elégíteni az igényeket itt fenn. Próbának viszont megteszi e feladat.*
-Keresd meg a két hosszúfülűt és fogd őket munkára. Thargok azok is, csak a vérük más. Megfogod őket ismerni. Thaleena és Tharasy a nevük, már ha jól emlékszem. Talán egy esztendővel ezelőtt érkezhettek ide őseink földjéről. Ilyenekre pont kapóra jönnek és félteni sem kell őket. De vigyázz velük, mert az ember fejére nőnek, ha hagyja. *Kíváncsi, helyt áll-e leány és van-e olyan kemény, mint amilyennek mutatja magát.*
-Láss hozzá, amikor jónak látod. *Elterpeszkedik a széken, kissé lejjebb is vonja magát rajta. Egész elkényelmesedett a szervezetébe juttatott étel is ital hatására.*
-Aztán hamarost azt is megnézzük, mennyire forgatod jól azt a kardot. Talán magam mellé veszlek, mint vérlovag. Akkor meg lesz dolga annak a fegyvernek. Amint vége az ünnepélynek. *Teszi még hozzá révetegen. Valóban rövidtávú tervei között szerepel a Szántóföldek meglátogatása sokadmagával. Előbb azonban az ünnepség.*
479. hozzászólás ezen a helyszínen: Amon Ruadh
Üzenet elküldve: 2024-06-23 21:37:14
Üzenet elküldve: 2024-06-23 21:37:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 51
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 51
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A Tűz Hajnala//
//Yagnar Rhagodar//
*Napját se tudja már, mikor evett utoljára tisztességes ételt, a hosszú úton idefelé sajnos kisebb túlzással ugyan, de száraz vakarón élt többnyire. Olyan lendülettel lapátolja magába az ételt, mint egy prédán osztozkodni nem akaró farkas, tán még morranna is egyet, ha valaki megpróbálná megállítani az evésben.
Ahogy végez azonban arca is kisimulni látszik, el is fogja egy pillanatra valamiféle euforikus érzés, melyet egy hosszú csenddel ki is kíván élvezni. Ettől még persze figyel a barbárra, követi pillantásaival a hadonászó pulykacombot, noha végül úgy tűnik nem ér célt. Elmosolyodik azonban rövid családfa summázásra.*
- Pedig esküdni mertem volna, hogy apámnak csak egy gyereke van. *horkan fel jókedvűen, Horpadttorkú Hargan sem volt épp a Horgadarok klánjának dicső harcosa. És bizony a lovaglásban sem volt világbajnok. Jó lett volna pedig a nőt látni, a szellemekkel nem okos dolog ujjat húzni, így azzal is vigyázni kell, aki beszél hozzájuk. Jobb tudni, ki az, akit ne haragítson magára.
Végignéz most a férfin, furcsaságok után kutatva a testén, vagy az arcán, utóbbit szemléli talán a legalaposabban. Tekintete elidőz a szőke szakállban megbújó szájon, mintha csak arra várna, hogy egy villás nyelv fedje fel magát, mely a démonság egyértelmű, letagadhatatlan jele lenne.*
- Nyújtsd ki a nyelved *szól határozottan, s ha eleget tesz ennek a férfi, ha nem, összefonja karjait és megállapítást tesz* - Nekem nem tűnsz démonnak.
*Dacosan állja a fürkésző pillantásokat, noha belül tart attól, hogy a borostyánok gyengének látják. Tény, nem élete legjobb formájában van, az elmúlt hatok kicsit megtépázták, beletelik majd egy kis időbe, mire visszaszerzi erejét.
Yagnar azonban úgy tűnik bölcsebb annál, minthogy alábecsülje, noha valószínűleg meglepné, ha tudná, mennyi vér is tapad valójában Kayaerr kezeihez. Ezt viszont esze ágában sincs megosztani vele, legalább is egyelőre biztos nem.*
- Öltem már *oszlatja el a találgatást* - És úgy hiszem értek is a kardforgatáshoz.
*Nem akarja magát túlságosan előadni, megtanulta már, hogy a nagyzolás könnyen bajba sodorja az embert.*
- Na ki vele! *hajol leheletnyit közelebb a bizalmasság jegyében* - Kellene valaki, aki befonja a szakállad? *vigyorodik el saját pimaszságán*
//Yagnar Rhagodar//
*Napját se tudja már, mikor evett utoljára tisztességes ételt, a hosszú úton idefelé sajnos kisebb túlzással ugyan, de száraz vakarón élt többnyire. Olyan lendülettel lapátolja magába az ételt, mint egy prédán osztozkodni nem akaró farkas, tán még morranna is egyet, ha valaki megpróbálná megállítani az evésben.
Ahogy végez azonban arca is kisimulni látszik, el is fogja egy pillanatra valamiféle euforikus érzés, melyet egy hosszú csenddel ki is kíván élvezni. Ettől még persze figyel a barbárra, követi pillantásaival a hadonászó pulykacombot, noha végül úgy tűnik nem ér célt. Elmosolyodik azonban rövid családfa summázásra.*
- Pedig esküdni mertem volna, hogy apámnak csak egy gyereke van. *horkan fel jókedvűen, Horpadttorkú Hargan sem volt épp a Horgadarok klánjának dicső harcosa. És bizony a lovaglásban sem volt világbajnok. Jó lett volna pedig a nőt látni, a szellemekkel nem okos dolog ujjat húzni, így azzal is vigyázni kell, aki beszél hozzájuk. Jobb tudni, ki az, akit ne haragítson magára.
Végignéz most a férfin, furcsaságok után kutatva a testén, vagy az arcán, utóbbit szemléli talán a legalaposabban. Tekintete elidőz a szőke szakállban megbújó szájon, mintha csak arra várna, hogy egy villás nyelv fedje fel magát, mely a démonság egyértelmű, letagadhatatlan jele lenne.*
- Nyújtsd ki a nyelved *szól határozottan, s ha eleget tesz ennek a férfi, ha nem, összefonja karjait és megállapítást tesz* - Nekem nem tűnsz démonnak.
*Dacosan állja a fürkésző pillantásokat, noha belül tart attól, hogy a borostyánok gyengének látják. Tény, nem élete legjobb formájában van, az elmúlt hatok kicsit megtépázták, beletelik majd egy kis időbe, mire visszaszerzi erejét.
Yagnar azonban úgy tűnik bölcsebb annál, minthogy alábecsülje, noha valószínűleg meglepné, ha tudná, mennyi vér is tapad valójában Kayaerr kezeihez. Ezt viszont esze ágában sincs megosztani vele, legalább is egyelőre biztos nem.*
- Öltem már *oszlatja el a találgatást* - És úgy hiszem értek is a kardforgatáshoz.
*Nem akarja magát túlságosan előadni, megtanulta már, hogy a nagyzolás könnyen bajba sodorja az embert.*
- Na ki vele! *hajol leheletnyit közelebb a bizalmasság jegyében* - Kellene valaki, aki befonja a szakállad? *vigyorodik el saját pimaszságán*
478. hozzászólás ezen a helyszínen: Amon Ruadh
Üzenet elküldve: 2024-06-19 14:41:46
Üzenet elküldve: 2024-06-19 14:41:46
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 507
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 507
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A Tűz Hajnala//
//Mágia & Sors – Útkeresés//
*Karheia bár sok időt tölt emberek között, de ennek ellenére időnként elsiklik apróbb részletek felett, ám Saidaa íriszeiben megjelenő hirtelen haragot nem tudja figyelmen kívül hagyni. Leplezetlenül szemléli a változásokat beszélgetőpartnere gesztusaiban, s igyekszik értelmezni azokat, hiszen az okát aligha tudná felfejteni. Nem kérdez külön rá, hiszen már ennyiből is érzi, hogy fájó pontra tapintott, valamire amihez semmi köze nincsen.*
- Úgy hiszem igen. Bár hogy ez másokra nézve is kedvező volna, ez már közel sem oly bizonyos.
*Nem firtatja, hogy a thargok hódító népek, mely jellemzően azt eredményezi, hogy ahol járnak ott fosztogatnak, vér folyik, s egyszerűen csak elveszik azt, amit szeretnének és képesek.
Aligha fogadták olyan felcsattanó lelkesedéssel bemutatkozását, mint ahogy Saidaa reagál rá. Döbbenten pislog a leányra, aki tovább érdeklődik iránta.*
- Igen, Rhagodar. Talán hallottál már rólam?
*Kissé távolságtartóvá válik, mert nem feltétlenül jelent ránézve jót az, hogy tudják a nevét és azt, hogy hol is van pontosan. Persze Saidaa nem olyannak tűnik, mint aki veszélyt jelentene rá, s főleg nem egy tharg ünnepség kellős közepén, ámbár a benne felcsapó paranoiának nem igen képes gátat szabni.*
- Ejha! Ez zavarba ejtően hízelgő.
*Kurtán felnevet, s igyekszik lecsillapítani gyanakvását.*
- Talán, maradjunk ennél. Miben volna segítségre szükséged?
*Saidaa zavarából arra következtet, hogy egy igen személyes ügyről lehet szó, minek hatására még éberebbé válik.*
- Szeretnéd hogy egy csendesebb helyre menjünk ezt megbeszélni?
//Mágia & Sors – Útkeresés//
*Karheia bár sok időt tölt emberek között, de ennek ellenére időnként elsiklik apróbb részletek felett, ám Saidaa íriszeiben megjelenő hirtelen haragot nem tudja figyelmen kívül hagyni. Leplezetlenül szemléli a változásokat beszélgetőpartnere gesztusaiban, s igyekszik értelmezni azokat, hiszen az okát aligha tudná felfejteni. Nem kérdez külön rá, hiszen már ennyiből is érzi, hogy fájó pontra tapintott, valamire amihez semmi köze nincsen.*
- Úgy hiszem igen. Bár hogy ez másokra nézve is kedvező volna, ez már közel sem oly bizonyos.
*Nem firtatja, hogy a thargok hódító népek, mely jellemzően azt eredményezi, hogy ahol járnak ott fosztogatnak, vér folyik, s egyszerűen csak elveszik azt, amit szeretnének és képesek.
Aligha fogadták olyan felcsattanó lelkesedéssel bemutatkozását, mint ahogy Saidaa reagál rá. Döbbenten pislog a leányra, aki tovább érdeklődik iránta.*
- Igen, Rhagodar. Talán hallottál már rólam?
*Kissé távolságtartóvá válik, mert nem feltétlenül jelent ránézve jót az, hogy tudják a nevét és azt, hogy hol is van pontosan. Persze Saidaa nem olyannak tűnik, mint aki veszélyt jelentene rá, s főleg nem egy tharg ünnepség kellős közepén, ámbár a benne felcsapó paranoiának nem igen képes gátat szabni.*
- Ejha! Ez zavarba ejtően hízelgő.
*Kurtán felnevet, s igyekszik lecsillapítani gyanakvását.*
- Talán, maradjunk ennél. Miben volna segítségre szükséged?
*Saidaa zavarából arra következtet, hogy egy igen személyes ügyről lehet szó, minek hatására még éberebbé válik.*
- Szeretnéd hogy egy csendesebb helyre menjünk ezt megbeszélni?
477. hozzászólás ezen a helyszínen: Amon Ruadh
Üzenet elküldve: 2024-06-16 19:32:42
Üzenet elküldve: 2024-06-16 19:32:42
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 284
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 284
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//A Tűz Hajnala//
//Yagnar Rhagodar//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A válaszra elmosolyodik szakálla alatt.*
-Úgy. *Bármennyire is bőbeszédű, furcsa mód egyebet nem mondd a leány származását illetően. A tettek majd beszélnek eleget. Elvégre volt itt egy másik Thargodrym leszármazott leány - s lám, úgy eltűnt, mintha sosem létezett volna. Azt gyanítja most, hogy kém lehetett. Ha pedig visszatér majd oda, ahonnét jött, hát az ő sara lesz, hogy nem húzatta karóra a kis bestét, míg módja volt rá.
Egy pillanatra az evést is abbahagyja, ahogy a leány féktelen zabálásba kezd mellette. Végül joviálisan felszusszan és a szájába töm még egy pulykacombot.*
-Nekem mondhatod. Annyit konyítok a füvekhez, mint az artheniori a fokoshoz. Na de a vérem! Karheia! *A csontos húscafat segítségével ad nyomatékot szavaival, majd igyekszik megkeresni vele vérét. Mivel ez nem sikerül, ismét visszatér a falatozáshoz.*
-Szellemekkel suttog és ért a füvekhez is. Biztos az anyai ág. Az atyja azt sem tudta, előre vagy hátra ül a lovon... De ez maradjon közöttünk. *Felgöcög.*
-Hümm! Démon! *Keresi meg a másik sárga tekintetet.*
-Hallottam már ezt. Mivel én még nem láttam olyat, ezért meg nem mondom. Folyik azoknak a vére vagy szikkadt? Lélegeznek-e? Esznek és isznak? Hát basznak-e? Mert ha igen, akkor akár lehetek démon is. *Alkarjába törli pofáját, majd visszalöki a fatányérba a lerágott csontot.
A visszakérdezésre kissé előrébb hajolva támaszkodik meg a térdén. Merengve fürkészi a lány tekintetét, már ha az állja az övét. Nagy sokára szólal meg csak újra, miután ismét felegyenesedett ültében.*
-Én azt mondom, öltél már. Nehéz út lehetett, amit bejártál idáig. Ha megalázkodtál volna, rabláncon lennél valahol a Thargodrymek között, nem pedig itt. Szólj, ha nem így van. *Közben a máglyarakások szép lassan leégnek. Valahol vidám énekszó csendül, s sokan csatlakoznak hozzá.*
-De értesz-e hozzá? Vagy ha ahhoz nem, akkor mihez? Már ha szeretnél itt, néped körében maradni, akkor nem rontja az esélyeid a válasz. Tudod, lenne itt valami... Egy apróság.
//Yagnar Rhagodar//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A válaszra elmosolyodik szakálla alatt.*
-Úgy. *Bármennyire is bőbeszédű, furcsa mód egyebet nem mondd a leány származását illetően. A tettek majd beszélnek eleget. Elvégre volt itt egy másik Thargodrym leszármazott leány - s lám, úgy eltűnt, mintha sosem létezett volna. Azt gyanítja most, hogy kém lehetett. Ha pedig visszatér majd oda, ahonnét jött, hát az ő sara lesz, hogy nem húzatta karóra a kis bestét, míg módja volt rá.
Egy pillanatra az evést is abbahagyja, ahogy a leány féktelen zabálásba kezd mellette. Végül joviálisan felszusszan és a szájába töm még egy pulykacombot.*
-Nekem mondhatod. Annyit konyítok a füvekhez, mint az artheniori a fokoshoz. Na de a vérem! Karheia! *A csontos húscafat segítségével ad nyomatékot szavaival, majd igyekszik megkeresni vele vérét. Mivel ez nem sikerül, ismét visszatér a falatozáshoz.*
-Szellemekkel suttog és ért a füvekhez is. Biztos az anyai ág. Az atyja azt sem tudta, előre vagy hátra ül a lovon... De ez maradjon közöttünk. *Felgöcög.*
-Hümm! Démon! *Keresi meg a másik sárga tekintetet.*
-Hallottam már ezt. Mivel én még nem láttam olyat, ezért meg nem mondom. Folyik azoknak a vére vagy szikkadt? Lélegeznek-e? Esznek és isznak? Hát basznak-e? Mert ha igen, akkor akár lehetek démon is. *Alkarjába törli pofáját, majd visszalöki a fatányérba a lerágott csontot.
A visszakérdezésre kissé előrébb hajolva támaszkodik meg a térdén. Merengve fürkészi a lány tekintetét, már ha az állja az övét. Nagy sokára szólal meg csak újra, miután ismét felegyenesedett ültében.*
-Én azt mondom, öltél már. Nehéz út lehetett, amit bejártál idáig. Ha megalázkodtál volna, rabláncon lennél valahol a Thargodrymek között, nem pedig itt. Szólj, ha nem így van. *Közben a máglyarakások szép lassan leégnek. Valahol vidám énekszó csendül, s sokan csatlakoznak hozzá.*
-De értesz-e hozzá? Vagy ha ahhoz nem, akkor mihez? Már ha szeretnél itt, néped körében maradni, akkor nem rontja az esélyeid a válasz. Tudod, lenne itt valami... Egy apróság.
476. hozzászólás ezen a helyszínen: Amon Ruadh
Üzenet elküldve: 2024-06-13 21:49:23
Üzenet elküldve: 2024-06-13 21:49:23
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 51
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 51
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A Tűz Hajnala//
//Yagnar Rhagodar//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A Horgadarok falva sohasem büszkélkedett túl nagy lélekszámmal. Olyannyira jelentéktelen volt, még a nem oly távoli Amon Maktar bevétele után is évekig elkerülték őket a harcok, s őszintén nem is igazán kívántak belefolyni a Thargodrymek belviszályába. Még úgy sem, hogy anyja maga is egy volt közülük. Asszonyok és taknyos kölykök - ennyi maradt hátra belőlük, mielőtt délnek indultak volna a túlélők az átkozott orkok és szövetségeseik elől menekülve.
Egy kurta pillanatra maga is a földet bámulja, arrébb rugdos egy kisebb követ, amit maga alatt talál.*
- Jól sejted. *Maga sem az az érzelgős fajta, noha a felsejlő emlékképeket jó volna most elnyomni egy újabb korttyal. Végre megpihenhet hosszú útja után, nincs idő arra, hogy a régmúlt dolgain keseregjen. Főleg nem egy jarl előtt. Gyorsan után is tölti kriglijét, hogy újabb kortyra emelhesse, de a szúrós kérdés hallatán megtorpan. Borostyán pillantásai Yagnar vonásait kutatják, azon morfondírozva, milyen válaszra számíthat. Természetesen esze ágában sincs az ő kénye szerint válaszolni, ha pengét szorítanák a torkához sem hazudna ebben, de jobb tudni, készülhet-e egy kis csetepatéra felelete miatt. Bár azok alapján, amit hallott róla, van egy aprócska sejtése afelől, mit szeretne hallani.
Végül csak beleiszik a serbe, aztán a bizonyos közelebbi székre merészkedik. Furcsa érzés lesz úrrá rajta a biztonságos távolság hiányától, talán izgalom volna? Vagy félelem? Azt sohasem vallaná be.*
- Kevés dicső Horgadar harcost énekeltek meg ~ Egyet sem ~ *teszi hozzá csak úgy magában, felesleges is kimondani* - Feledhető, pipogya alakok, akik leginkább az iváshoz értenek.
*Kicsit közelebb hajol, hangja és tekintete megkomolyodik, ahogy folytatja.*
- De ezerszer büszkébben vallom magam közéjük valónak, mint orkbaszó Thargodrymnek.
*A megvetés olyan nyilvánvalóan szisszen fogai közül, épphogy csak nem köp ki oldalra. Persze az ő családja a kezdetektől ellenezte a Hordgákkal való keveredést - az apja vélhetőleg Kagannal tartott volna, ha túléli a harcot-, de ez egy olyan dolog, ami örökre be fogja mocskolni a Vasbordájú vérvonalát.
Neki aztán nem kell kétszer mondani, hogy egyen. Ahogy megkapja a felhatalmazást, már keresi is a szemével az ételt, hogy aztán lecsaphasson valami húsra és némi kenyérre. Már nagy lendülettel eszik is, mikor a neve kapcsán kérdés érkezik. Némi morccal képén vonja össze szemöldökét, de még lenyeli a szájában lévő falatot mielőtt felelne.*
- "Kiserkenti véred, de gyógyít, ha kéred" *próbálja fordítani a kétsoros mondókafélét, amit a füvesasszony mondott mindig a kayaerről. A gyökerét főzte mindig, mikor valakit kínzott a láz.*
- Megszoktam már. *De persze örökké utálni fogja.
Hogy mennyire hiszi el a mendemondákat Yagnarról? Még magának sem sikerült eldöntenie, de mindenképpen figyelmesen hallgatja a történetet. Sokan sokfélét beszéltek a déli történésekről, túl sok jelentőséget nem tulajdonított nekik, sőt, egészen két hattal ezelőttig hatalmas sületlenségnek tartotta őket. Aztán jöttek azok a fránya álmok...*
- Hallottuk a történetet *harap újabb falatot, de már nem zavartatja magát azzal, hogy félig teli szájjal beszél* - Azt is hallottam, hogy emberalakot öltött démon vagy *nyel egyet és akaratlanul is elvigyorodik ezen* - Démon, akit az Alvó Isten küldött, hogy végezzen az Ősök Útjáról letért Thargodarok vérvonalával.
*Valahogy úgy sejti ez a szárnyra kapott história fényezni fogja a férfi önbecsülését. Nem ismeri ugyan, de érez benne valamiféle önhittséget.
Még befejezi a maradékot, majd ahogy leöblítette pár nyelet sörrel vacsoráját, immár jóllakott kisimultsággal fordul a jarl felé. Elegánsan visszafog egy feltörni készülő böfögést.*
- Valóban fiatal vagyok *csendül némi pimaszság a hangjában, szája sarkában bujkál egy aprócska mosoly is, miközben karba fonja kezeit* - Mit gondolsz, öltem már?
*Azt mondják a gyilkolás nyomot hagy a tekinteten. Kíváncsi a barbárnak sikerül-e kiolvasnia az övéből.*
//Yagnar Rhagodar//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A Horgadarok falva sohasem büszkélkedett túl nagy lélekszámmal. Olyannyira jelentéktelen volt, még a nem oly távoli Amon Maktar bevétele után is évekig elkerülték őket a harcok, s őszintén nem is igazán kívántak belefolyni a Thargodrymek belviszályába. Még úgy sem, hogy anyja maga is egy volt közülük. Asszonyok és taknyos kölykök - ennyi maradt hátra belőlük, mielőtt délnek indultak volna a túlélők az átkozott orkok és szövetségeseik elől menekülve.
Egy kurta pillanatra maga is a földet bámulja, arrébb rugdos egy kisebb követ, amit maga alatt talál.*
- Jól sejted. *Maga sem az az érzelgős fajta, noha a felsejlő emlékképeket jó volna most elnyomni egy újabb korttyal. Végre megpihenhet hosszú útja után, nincs idő arra, hogy a régmúlt dolgain keseregjen. Főleg nem egy jarl előtt. Gyorsan után is tölti kriglijét, hogy újabb kortyra emelhesse, de a szúrós kérdés hallatán megtorpan. Borostyán pillantásai Yagnar vonásait kutatják, azon morfondírozva, milyen válaszra számíthat. Természetesen esze ágában sincs az ő kénye szerint válaszolni, ha pengét szorítanák a torkához sem hazudna ebben, de jobb tudni, készülhet-e egy kis csetepatéra felelete miatt. Bár azok alapján, amit hallott róla, van egy aprócska sejtése afelől, mit szeretne hallani.
Végül csak beleiszik a serbe, aztán a bizonyos közelebbi székre merészkedik. Furcsa érzés lesz úrrá rajta a biztonságos távolság hiányától, talán izgalom volna? Vagy félelem? Azt sohasem vallaná be.*
- Kevés dicső Horgadar harcost énekeltek meg ~ Egyet sem ~ *teszi hozzá csak úgy magában, felesleges is kimondani* - Feledhető, pipogya alakok, akik leginkább az iváshoz értenek.
*Kicsit közelebb hajol, hangja és tekintete megkomolyodik, ahogy folytatja.*
- De ezerszer büszkébben vallom magam közéjük valónak, mint orkbaszó Thargodrymnek.
*A megvetés olyan nyilvánvalóan szisszen fogai közül, épphogy csak nem köp ki oldalra. Persze az ő családja a kezdetektől ellenezte a Hordgákkal való keveredést - az apja vélhetőleg Kagannal tartott volna, ha túléli a harcot-, de ez egy olyan dolog, ami örökre be fogja mocskolni a Vasbordájú vérvonalát.
Neki aztán nem kell kétszer mondani, hogy egyen. Ahogy megkapja a felhatalmazást, már keresi is a szemével az ételt, hogy aztán lecsaphasson valami húsra és némi kenyérre. Már nagy lendülettel eszik is, mikor a neve kapcsán kérdés érkezik. Némi morccal képén vonja össze szemöldökét, de még lenyeli a szájában lévő falatot mielőtt felelne.*
- "Kiserkenti véred, de gyógyít, ha kéred" *próbálja fordítani a kétsoros mondókafélét, amit a füvesasszony mondott mindig a kayaerről. A gyökerét főzte mindig, mikor valakit kínzott a láz.*
- Megszoktam már. *De persze örökké utálni fogja.
Hogy mennyire hiszi el a mendemondákat Yagnarról? Még magának sem sikerült eldöntenie, de mindenképpen figyelmesen hallgatja a történetet. Sokan sokfélét beszéltek a déli történésekről, túl sok jelentőséget nem tulajdonított nekik, sőt, egészen két hattal ezelőttig hatalmas sületlenségnek tartotta őket. Aztán jöttek azok a fránya álmok...*
- Hallottuk a történetet *harap újabb falatot, de már nem zavartatja magát azzal, hogy félig teli szájjal beszél* - Azt is hallottam, hogy emberalakot öltött démon vagy *nyel egyet és akaratlanul is elvigyorodik ezen* - Démon, akit az Alvó Isten küldött, hogy végezzen az Ősök Útjáról letért Thargodarok vérvonalával.
*Valahogy úgy sejti ez a szárnyra kapott história fényezni fogja a férfi önbecsülését. Nem ismeri ugyan, de érez benne valamiféle önhittséget.
Még befejezi a maradékot, majd ahogy leöblítette pár nyelet sörrel vacsoráját, immár jóllakott kisimultsággal fordul a jarl felé. Elegánsan visszafog egy feltörni készülő böfögést.*
- Valóban fiatal vagyok *csendül némi pimaszság a hangjában, szája sarkában bujkál egy aprócska mosoly is, miközben karba fonja kezeit* - Mit gondolsz, öltem már?
*Azt mondják a gyilkolás nyomot hagy a tekinteten. Kíváncsi a barbárnak sikerül-e kiolvasnia az övéből.*
475. hozzászólás ezen a helyszínen: Amon Ruadh
Üzenet elküldve: 2024-06-12 21:25:35
Üzenet elküldve: 2024-06-12 21:25:35
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 284
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 284
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//A Tűz Hajnala//
//Kayaerr Horgadar//
-Horgadar. *Megtorpan egy pillanatra, mintha egy nagyon különleges dolgot vett volna észre csizmája orrán.*
-Rég hallottam ily nevet. Nem sok maradt véreid közül, jól sejtem? *Hangja megkeményedik, de egyéb jelét nem adja együttérzésnek.*
-Hallottam atyádról. Ugyanakkor a háború szele nem ugyanakkor legyintett meg minket, így szánom, de nem ránthattam volna pengét akkor, mikor kellett volna. A mi fajtánk mindig a saját útját járta. *Egy szabad asztalfőt keres magának és hamar le is zuttyan a székre.*
-Thargodrym, azt mondod? *Homlokráncolva pillant a lányra. Egy szívdobbanásnyi ideig megvillan tekintete.*
-És mondd csak... Melyik ágad szíveled jobban? *Nem kínálja hellyel a leányt, talán nem is kell és leül magától. Ezek azonban fontos kérdések, melyekre mielőbb választ óhajt. Végül csak int a legközelebbi szék felé. Itt nincsenek túlzottan szem előtt, s nem is nyaggatják őt. Beszélhetnek.*
-Egyél, igyál. Bizonyára megfáradtál az út alatt, Kayaerr. Jó név. Mit gondolsz, illik hozzád? *Megtámaszkodik az asztalon és összekulcsolja kezeit ajkai előtt. Merengve szemléli a jövevényt. Van benne valami kitörni vágyó őserő, legalábbis első ránézésre.*
-Úgy. "A Visszatért". *Haloványan elmosolyodik.*
-Elhiszed-e a történetet? *Leönti torkán a korsó maradék tartalmát, mielőbb folytatná.*
-Kagan leánya oktalan fakasztott vért, s az Ősök Szelleme ezért méltón büntette. *Hangja könnyed, mintha csak azt mesélné épp, mit evett reggel.*
-Én pedig hosszú ideig árnyak között tengődtem, gyengén, akár a hűvös őszi szellő. Bőr alá kúsztam, múltat kísértettem. Majd farkasbőrbe bújtam s embervért ízleltem. *Szórakozottan dönti oldalra a fejét.*
-És mikor a próbát kiálltam, visszaküldtek, hogy népünk vezessem. Kayaerr!
*Tenyerével hirtelen az asztallapra csap.*
-Gyomor kell majd ahhoz, ami jő! Tudod-e, miért vették vérem a thargok? Hmm? *Megenged egy hitetlenkedő vigyort.*
-Felgyújtottam és kifosztottam egy falut. A nevükben. Elvettem a parasztoktól, mit nem tudtak megvédeni. Vért fakasztottam! Pontosan úgy, ahogy odahaza. Pontosan úgy, ahogy atyáink tették! És lám, nekem lett igazam. *Tűnődve simít végig szakállán, mielőtt kenyérérét és húsért nyúlna, hogy falatozásba fogjon.*
-Fiatalnak tűnsz. Öltél már? *Nem kertel. Tisztában van vele, hogy véreik, kik feltűnnek a Vashegyen nem látogatóba érkeznek. Számot kell hát vetnie azzal, mihez is kezdjen velük.*
//Kayaerr Horgadar//
-Horgadar. *Megtorpan egy pillanatra, mintha egy nagyon különleges dolgot vett volna észre csizmája orrán.*
-Rég hallottam ily nevet. Nem sok maradt véreid közül, jól sejtem? *Hangja megkeményedik, de egyéb jelét nem adja együttérzésnek.*
-Hallottam atyádról. Ugyanakkor a háború szele nem ugyanakkor legyintett meg minket, így szánom, de nem ránthattam volna pengét akkor, mikor kellett volna. A mi fajtánk mindig a saját útját járta. *Egy szabad asztalfőt keres magának és hamar le is zuttyan a székre.*
-Thargodrym, azt mondod? *Homlokráncolva pillant a lányra. Egy szívdobbanásnyi ideig megvillan tekintete.*
-És mondd csak... Melyik ágad szíveled jobban? *Nem kínálja hellyel a leányt, talán nem is kell és leül magától. Ezek azonban fontos kérdések, melyekre mielőbb választ óhajt. Végül csak int a legközelebbi szék felé. Itt nincsenek túlzottan szem előtt, s nem is nyaggatják őt. Beszélhetnek.*
-Egyél, igyál. Bizonyára megfáradtál az út alatt, Kayaerr. Jó név. Mit gondolsz, illik hozzád? *Megtámaszkodik az asztalon és összekulcsolja kezeit ajkai előtt. Merengve szemléli a jövevényt. Van benne valami kitörni vágyó őserő, legalábbis első ránézésre.*
-Úgy. "A Visszatért". *Haloványan elmosolyodik.*
-Elhiszed-e a történetet? *Leönti torkán a korsó maradék tartalmát, mielőbb folytatná.*
-Kagan leánya oktalan fakasztott vért, s az Ősök Szelleme ezért méltón büntette. *Hangja könnyed, mintha csak azt mesélné épp, mit evett reggel.*
-Én pedig hosszú ideig árnyak között tengődtem, gyengén, akár a hűvös őszi szellő. Bőr alá kúsztam, múltat kísértettem. Majd farkasbőrbe bújtam s embervért ízleltem. *Szórakozottan dönti oldalra a fejét.*
-És mikor a próbát kiálltam, visszaküldtek, hogy népünk vezessem. Kayaerr!
*Tenyerével hirtelen az asztallapra csap.*
-Gyomor kell majd ahhoz, ami jő! Tudod-e, miért vették vérem a thargok? Hmm? *Megenged egy hitetlenkedő vigyort.*
-Felgyújtottam és kifosztottam egy falut. A nevükben. Elvettem a parasztoktól, mit nem tudtak megvédeni. Vért fakasztottam! Pontosan úgy, ahogy odahaza. Pontosan úgy, ahogy atyáink tették! És lám, nekem lett igazam. *Tűnődve simít végig szakállán, mielőtt kenyérérét és húsért nyúlna, hogy falatozásba fogjon.*
-Fiatalnak tűnsz. Öltél már? *Nem kertel. Tisztában van vele, hogy véreik, kik feltűnnek a Vashegyen nem látogatóba érkeznek. Számot kell hát vetnie azzal, mihez is kezdjen velük.*
474. hozzászólás ezen a helyszínen: Amon Ruadh
Üzenet elküldve: 2024-06-11 21:10:19
Üzenet elküldve: 2024-06-11 21:10:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 51
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 51
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A Tűz Hajnala//
//Yagnar Rhagodar//
*A széles kapu méltóságteljesen nyikordul, halk sikolyra emlékeztető hangja zökkenti ki a nézelődésből. Fekete hajú elf nőstény vágtat el mellette, Kayaerrnek nincs túl sok ideje megszemlélni, épp csak egy pillantást sikerül vetni rá, s valamiért egyből hajviselete szúr szemet. Néhány fonott tincs, az ő népére jellemző gyűrűcskék libbennek, szemöldökeit pedig kicsit tanakodva vonja össze. Hallott ő ilyen-olyan keveredésekről itt délen, de a franc se gondolta, hogy még hosszúfülűekkel is... Az olyan Harghodar módi.
Figyeli még, ahogy az út elnyelni a lovast, majd fejét illetődve kapja a csendülő férfihang irányába. Kezét gyanakvóan rántaná először kardja markolatához, de épp csak egy aprócska mozdulatot tesz, s ahogy jobban kirajzolódik előtt a közelítő barbár alakja, tenyerét ernyedve engedi maga mellé vissza. Személyesen talán még nem volt alkalmuk találkozni, legfeljebb csak mikor gyerek volt, de Kayaerr bizony már rengeteget hallott Yagnar Rhagodarról, aki a Vashegy új jarlának nevezi magát. Óvatos macska módjára figyeli borostyán tekintete a férfi mozdulatait, keze határozottan, a szégyenlősség legkisebb jelét sem mutatva nyúl a korsó után, ha amaz el nem húzza. Átkozottul hosszú volt az út, ő meg most átkozottul szomjas, nem is rest néhány nagyobb korttyal kurtítani a korsó tartalmát. Karjával letörli a ser maradékát ajkairól, mielőtt végre megszólalna.*
- Hargan Horgadar *feleli a lendületes kortyoktól még kurtán. Apja ugyan ismert, de nem mondhatni, hogy a dicső harcok bajnoka, sokkal inkább a féktelen ivásé. Horpadttorkú Hargan, a Szédítő Pengéjű, a Torkos Törpe Taverna hatvannyolcadik sörivó bajnokságának bajnoka... ezek nem épp olyan címek, amivel valaki egy szem gyermeke oly lelkesen felvágna. Az öreg ugyan éltében finoman szólva sem volt diadalmas, de legalább halála barbárhoz méltó: a Thargodarok oldalán harcolva érte a Véres Menyegzőn.
A szőke fonatok valóban szegről végrőli rokoni szálról árulkodnak, úgy tartják a mítoszok, a Horgadarok, a Rhagodarok és Harghodarok egykor egy klán voltak, legalább is az évszázadok során jelentéktelenné töpörödött Horgadarok szeretik így tartani magukról.
Yagnar nem hagyja túlzottan szóhoz jutni a lányt, de oly rég volt, hogy valakihez szólt már, hogy egyelőre nem is bánja. Hangja kissé elpilledt a hosszú út csendjében. Ráérős léptekkel követi hát inkább a Vashegy új urát, közben magában elmélázva néz körbe s issza a város épületeinek és lakóinak látványát. Annyi klánjától távol töltött év után először kísérti meg az otthon melegének érzése, noha a Horgadarok falva egy tyúkszaros kis ól Amon Ruadhoz képest.
A holdpöröly történetére halvány mosolyra húzza száját orra alatt, kölyökkora óta nem hallotta már, de hamar visszaül a komolyság a képére.*
- A Sagát magam is jobban ismerem *szólal meg végül majd, mint aki otthon érzi magát, kényelembe helyezkedve lecsüccsen az asztalhoz. Söre maradékát csaknem teljes egészében gallér mögé küldi. Azért csak az apja lánya.* - Anyám Thargodrym volt.
*Magyarázza, miért is jártasabb a tharg mesékben, s úgy tűnik három mondattal sikerült is az egész családfáját Yagnar elé tárnia. Mindössze ő maradt hátra.*
- Kayaerr, tudod, mint az szúrós hegyi dudva *Nem jut most eszébe a neve a közös nyelven, de biztos tudja a másik, melyikre gondol. Amelyik mindig olyan konokul ráragad az ember nadrágjára. Az ember kedvesebb nevet nem is kívánhatna.*
- Te pedig Yagnar, a Visszatért, ha nem tévedek. *Északon úgy beszélik valami városi tharg fatty levágta a fejét egy baltával, nehéz volna tagadni, hogy ez is a motivációi között szerepelt, mikor útnak indult. Kíváncsi volt valóban visszatért-e a halálból, ahogy azt pletykálták.*
//Yagnar Rhagodar//
*A széles kapu méltóságteljesen nyikordul, halk sikolyra emlékeztető hangja zökkenti ki a nézelődésből. Fekete hajú elf nőstény vágtat el mellette, Kayaerrnek nincs túl sok ideje megszemlélni, épp csak egy pillantást sikerül vetni rá, s valamiért egyből hajviselete szúr szemet. Néhány fonott tincs, az ő népére jellemző gyűrűcskék libbennek, szemöldökeit pedig kicsit tanakodva vonja össze. Hallott ő ilyen-olyan keveredésekről itt délen, de a franc se gondolta, hogy még hosszúfülűekkel is... Az olyan Harghodar módi.
Figyeli még, ahogy az út elnyelni a lovast, majd fejét illetődve kapja a csendülő férfihang irányába. Kezét gyanakvóan rántaná először kardja markolatához, de épp csak egy aprócska mozdulatot tesz, s ahogy jobban kirajzolódik előtt a közelítő barbár alakja, tenyerét ernyedve engedi maga mellé vissza. Személyesen talán még nem volt alkalmuk találkozni, legfeljebb csak mikor gyerek volt, de Kayaerr bizony már rengeteget hallott Yagnar Rhagodarról, aki a Vashegy új jarlának nevezi magát. Óvatos macska módjára figyeli borostyán tekintete a férfi mozdulatait, keze határozottan, a szégyenlősség legkisebb jelét sem mutatva nyúl a korsó után, ha amaz el nem húzza. Átkozottul hosszú volt az út, ő meg most átkozottul szomjas, nem is rest néhány nagyobb korttyal kurtítani a korsó tartalmát. Karjával letörli a ser maradékát ajkairól, mielőtt végre megszólalna.*
- Hargan Horgadar *feleli a lendületes kortyoktól még kurtán. Apja ugyan ismert, de nem mondhatni, hogy a dicső harcok bajnoka, sokkal inkább a féktelen ivásé. Horpadttorkú Hargan, a Szédítő Pengéjű, a Torkos Törpe Taverna hatvannyolcadik sörivó bajnokságának bajnoka... ezek nem épp olyan címek, amivel valaki egy szem gyermeke oly lelkesen felvágna. Az öreg ugyan éltében finoman szólva sem volt diadalmas, de legalább halála barbárhoz méltó: a Thargodarok oldalán harcolva érte a Véres Menyegzőn.
A szőke fonatok valóban szegről végrőli rokoni szálról árulkodnak, úgy tartják a mítoszok, a Horgadarok, a Rhagodarok és Harghodarok egykor egy klán voltak, legalább is az évszázadok során jelentéktelenné töpörödött Horgadarok szeretik így tartani magukról.
Yagnar nem hagyja túlzottan szóhoz jutni a lányt, de oly rég volt, hogy valakihez szólt már, hogy egyelőre nem is bánja. Hangja kissé elpilledt a hosszú út csendjében. Ráérős léptekkel követi hát inkább a Vashegy új urát, közben magában elmélázva néz körbe s issza a város épületeinek és lakóinak látványát. Annyi klánjától távol töltött év után először kísérti meg az otthon melegének érzése, noha a Horgadarok falva egy tyúkszaros kis ól Amon Ruadhoz képest.
A holdpöröly történetére halvány mosolyra húzza száját orra alatt, kölyökkora óta nem hallotta már, de hamar visszaül a komolyság a képére.*
- A Sagát magam is jobban ismerem *szólal meg végül majd, mint aki otthon érzi magát, kényelembe helyezkedve lecsüccsen az asztalhoz. Söre maradékát csaknem teljes egészében gallér mögé küldi. Azért csak az apja lánya.* - Anyám Thargodrym volt.
*Magyarázza, miért is jártasabb a tharg mesékben, s úgy tűnik három mondattal sikerült is az egész családfáját Yagnar elé tárnia. Mindössze ő maradt hátra.*
- Kayaerr, tudod, mint az szúrós hegyi dudva *Nem jut most eszébe a neve a közös nyelven, de biztos tudja a másik, melyikre gondol. Amelyik mindig olyan konokul ráragad az ember nadrágjára. Az ember kedvesebb nevet nem is kívánhatna.*
- Te pedig Yagnar, a Visszatért, ha nem tévedek. *Északon úgy beszélik valami városi tharg fatty levágta a fejét egy baltával, nehéz volna tagadni, hogy ez is a motivációi között szerepelt, mikor útnak indult. Kíváncsi volt valóban visszatért-e a halálból, ahogy azt pletykálták.*
473. hozzászólás ezen a helyszínen: Amon Ruadh
Üzenet elküldve: 2024-06-09 23:15:13
Üzenet elküldve: 2024-06-09 23:15:13
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 284
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 284
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//A Tűz Hajnala//
//Relael zárás//
*Nagyon olybá fest, hogy egy követ fújnak a hosszúéletűvel. Relael vagy ennyire simulékony, vagy valóban azonosak céljaik. Elnézi az égbe szökő lángokat, míg hallgatja a lányt. Most, hogy némileg csillapodott kedélye és visszadőlt a székbe, hidegebb fejjel vethet számot mindazzal, amiről beszélnek épp.
Vendége közben vakmerőségéről is tanúbizonyságot tesz; oly közelségbe kerül, mintha ők egyébként is igen közelről ismernék egymást. Nem bánja a dolgot, épp ellenkezőleg; palástolatlan méri végig borostyán tekintetével a kínálatot. Ha már ily kényelmes távolságba kerültek, nem rest érdes tenyerével hátulról az elf combjába markolni, csak a miheztartás végett egy pillanatnyi szeszély erejéig. Talán arra is kíváncsi, mit szól mindehhez a másik.*
-Úgy legyen. A barátságot mi thargok mindig honoráljuk. *Csak szavai nyomán pillant fel a méregzöld szemekbe. Kíváncsi lenne, vajon mennyire simulékony az elf; ha kézen ragadná, hogy keresvén egy kietlenebb helyet tharg módi szerint magáévá tegye, vajon változna-e e habitus?*
-Ha a szükség szorítana, tudod, hol találsz. Az meg előbb-utóbb mindig megszorít minket. És ha a Kikötőbe vinne a szerencse, én is tudom, hol hajthatom a fejem álomra biztonságban. *Az elf irányába biccent. Nem óhajtja itt hagyni az ünnepélyt, még ha kecsegtető is e képzet. Erről tekintete is árulkodik. Elvégre mi a legrosszabb, ami kisülhetne belőle? Ugyanakkor akad egyéb tennivalója neki is; mindjárt kiszúr egy számára idegen, ám népük közül való leányt. Le sem tagadhatná származását.*
-Ha az Ősök Szellemei úgy akarják, úgy fogják vezetni a léptünk. *Még egy rakoncátlan mosoly is képére kúszik búcsúzóul, de hamar tovaszáll gondolata a forgatagban. Egy ideig még szórakozottan elnézi a távozó, ringó csípőt, mielőtt ismét megtöltené korsóját és felállna ültéből.*
//Kayaerr Horgadar//
-A Szellemek nem adtak még lehetőséget rá, hogy minden atyámfiával és leányával kezet rázzak, de előbb falok fel egy farkast, minthogy azt állítsam, láttalak már.
*Lép a sörrel teli korsóval a kezében a lányhoz. Alaposan végigméri, bár pillantása elsősorban kíváncsi. A fakorsót kínálóan a jövevény felé nyújtja, csak a miheztartás végett.*
-Kinek a leánya vagy? Inkább festesz az én véremnek, mint Thargodarnak... *Sokat sejtetően bök tulajdon lobonca felé. Meg sem várja a választ, már folytatja is.*
-Mit szólsz? Atyáink büszkék lennének. *Karjait széttárva fordul a hatalmas, lángoló máglyarakások felé, miközben elindul visszafelé. Azt várja, hogy a leány felzárkózzon mellé, efelől nem hagy túl sok kétséget.*
-Nem izzott azóta így az ég, mióta Gaiyann Rhagodar nem vágta hozzá a holdhoz pörölyét... *Megereszt egy vigyort az idegen leány felé.*
-De ez a mi mesénk csupán. A környékbeli öregek inkább a Thargodar és Thargodrym fámákat ismerik... *Jól hallhatóan szószátyár típus. Egy közeli asztalról újabb kupa után nyúl, s nem is rest megtölteni magának.*
-Hanem nem mondtad még meg a neved.
//Relael zárás//
*Nagyon olybá fest, hogy egy követ fújnak a hosszúéletűvel. Relael vagy ennyire simulékony, vagy valóban azonosak céljaik. Elnézi az égbe szökő lángokat, míg hallgatja a lányt. Most, hogy némileg csillapodott kedélye és visszadőlt a székbe, hidegebb fejjel vethet számot mindazzal, amiről beszélnek épp.
Vendége közben vakmerőségéről is tanúbizonyságot tesz; oly közelségbe kerül, mintha ők egyébként is igen közelről ismernék egymást. Nem bánja a dolgot, épp ellenkezőleg; palástolatlan méri végig borostyán tekintetével a kínálatot. Ha már ily kényelmes távolságba kerültek, nem rest érdes tenyerével hátulról az elf combjába markolni, csak a miheztartás végett egy pillanatnyi szeszély erejéig. Talán arra is kíváncsi, mit szól mindehhez a másik.*
-Úgy legyen. A barátságot mi thargok mindig honoráljuk. *Csak szavai nyomán pillant fel a méregzöld szemekbe. Kíváncsi lenne, vajon mennyire simulékony az elf; ha kézen ragadná, hogy keresvén egy kietlenebb helyet tharg módi szerint magáévá tegye, vajon változna-e e habitus?*
-Ha a szükség szorítana, tudod, hol találsz. Az meg előbb-utóbb mindig megszorít minket. És ha a Kikötőbe vinne a szerencse, én is tudom, hol hajthatom a fejem álomra biztonságban. *Az elf irányába biccent. Nem óhajtja itt hagyni az ünnepélyt, még ha kecsegtető is e képzet. Erről tekintete is árulkodik. Elvégre mi a legrosszabb, ami kisülhetne belőle? Ugyanakkor akad egyéb tennivalója neki is; mindjárt kiszúr egy számára idegen, ám népük közül való leányt. Le sem tagadhatná származását.*
-Ha az Ősök Szellemei úgy akarják, úgy fogják vezetni a léptünk. *Még egy rakoncátlan mosoly is képére kúszik búcsúzóul, de hamar tovaszáll gondolata a forgatagban. Egy ideig még szórakozottan elnézi a távozó, ringó csípőt, mielőtt ismét megtöltené korsóját és felállna ültéből.*
//Kayaerr Horgadar//
-A Szellemek nem adtak még lehetőséget rá, hogy minden atyámfiával és leányával kezet rázzak, de előbb falok fel egy farkast, minthogy azt állítsam, láttalak már.
*Lép a sörrel teli korsóval a kezében a lányhoz. Alaposan végigméri, bár pillantása elsősorban kíváncsi. A fakorsót kínálóan a jövevény felé nyújtja, csak a miheztartás végett.*
-Kinek a leánya vagy? Inkább festesz az én véremnek, mint Thargodarnak... *Sokat sejtetően bök tulajdon lobonca felé. Meg sem várja a választ, már folytatja is.*
-Mit szólsz? Atyáink büszkék lennének. *Karjait széttárva fordul a hatalmas, lángoló máglyarakások felé, miközben elindul visszafelé. Azt várja, hogy a leány felzárkózzon mellé, efelől nem hagy túl sok kétséget.*
-Nem izzott azóta így az ég, mióta Gaiyann Rhagodar nem vágta hozzá a holdhoz pörölyét... *Megereszt egy vigyort az idegen leány felé.*
-De ez a mi mesénk csupán. A környékbeli öregek inkább a Thargodar és Thargodrym fámákat ismerik... *Jól hallhatóan szószátyár típus. Egy közeli asztalról újabb kupa után nyúl, s nem is rest megtölteni magának.*
-Hanem nem mondtad még meg a neved.
472. hozzászólás ezen a helyszínen: Amon Ruadh
Üzenet elküldve: 2024-06-09 22:29:51
Üzenet elküldve: 2024-06-09 22:29:51
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 934
OOC üzenetek: 287
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 934
OOC üzenetek: 287
Játékstílus: Vakmerő
//A Tűz Hajnala//
*Igazából örömmel maradna még, egyrészt szívesen beszélgetne Yagnarral, s emellett némi tánc is jólesne a számára - utóbbi miatt majdnem el is csábul, de képes erre irányuló késztetésének ellenállni -, ám sikeresen leküzdi késztetését, amikor emlékezteti magát, hogy még mennyi temérdek teendője várja a tavernában.
Könnyen magával ragadja őt is Yagnar féktelen szenvedélye, ezért ő is mosolyogva emeli magasba kupáját. Csak úgy pulzál körülöttük minden, mintha a föld is megremegne alattuk. Ez a fajta sajátos érzés, amit a tömeg képes nyújtani mindig megrészegítette.
A kérdés hallatán kizökken, közben leheletnyit közelebb hajol, hogy érzékeny fülei a tharg vezér szavaira koncentrálhassanak.*
- Mindketten tudjuk, hogy mit szólnának ezen.
*Utolsó kortyos is felhörpinti, és az immáron üres kupáját az asztalra teszi, majd eltolja magától ezzel is jelezve szándékát a tácozásra.*
- Ha az a kérdés, hogy mit lennének képesek ez ellen tenni, ez számomra is kérdőjeles jelenleg. Én még gyengének látom a várost, de okozhat kellemetlen meglepetéseket.
*Lassan feláll helyéről, ellép széke mellett, majd a háttámlába kapaszkodva hajol előre. Beszéd közben forró lehelete Yagnar fülét csiklandozhatja, s ha felé pillant bizony dekoltázsába is kellő betekintést enged. Hogy véletlen volna? Aligha.*
- Jómagam is szeretném felmérni Arthenior erejét, s ha bármi érdemi információt szereztem ezzel kapcsolatban is, örömmel megosztom majd.
*Egy tőle megszokott bájos, de sokat sejtető mosollyal egyenesedik fel.*
- Köszönöm a felém irányuló nyitottságot.
*Egy főhajtással fejezi ki tiszteletteljes háláját, bármily nehéz is ez már a számára.*
- Remélem rövidesen ismételten lesz lehetőségünk beszélgetni.
*S amennyiben nem marasztalják, úgy rövidesen felkeresi lovát, hogy távozhasson.*
*Igazából örömmel maradna még, egyrészt szívesen beszélgetne Yagnarral, s emellett némi tánc is jólesne a számára - utóbbi miatt majdnem el is csábul, de képes erre irányuló késztetésének ellenállni -, ám sikeresen leküzdi késztetését, amikor emlékezteti magát, hogy még mennyi temérdek teendője várja a tavernában.
Könnyen magával ragadja őt is Yagnar féktelen szenvedélye, ezért ő is mosolyogva emeli magasba kupáját. Csak úgy pulzál körülöttük minden, mintha a föld is megremegne alattuk. Ez a fajta sajátos érzés, amit a tömeg képes nyújtani mindig megrészegítette.
A kérdés hallatán kizökken, közben leheletnyit közelebb hajol, hogy érzékeny fülei a tharg vezér szavaira koncentrálhassanak.*
- Mindketten tudjuk, hogy mit szólnának ezen.
*Utolsó kortyos is felhörpinti, és az immáron üres kupáját az asztalra teszi, majd eltolja magától ezzel is jelezve szándékát a tácozásra.*
- Ha az a kérdés, hogy mit lennének képesek ez ellen tenni, ez számomra is kérdőjeles jelenleg. Én még gyengének látom a várost, de okozhat kellemetlen meglepetéseket.
*Lassan feláll helyéről, ellép széke mellett, majd a háttámlába kapaszkodva hajol előre. Beszéd közben forró lehelete Yagnar fülét csiklandozhatja, s ha felé pillant bizony dekoltázsába is kellő betekintést enged. Hogy véletlen volna? Aligha.*
- Jómagam is szeretném felmérni Arthenior erejét, s ha bármi érdemi információt szereztem ezzel kapcsolatban is, örömmel megosztom majd.
*Egy tőle megszokott bájos, de sokat sejtető mosollyal egyenesedik fel.*
- Köszönöm a felém irányuló nyitottságot.
*Egy főhajtással fejezi ki tiszteletteljes háláját, bármily nehéz is ez már a számára.*
- Remélem rövidesen ismételten lesz lehetőségünk beszélgetni.
*S amennyiben nem marasztalják, úgy rövidesen felkeresi lovát, hogy távozhasson.*
471. hozzászólás ezen a helyszínen: Amon Ruadh
Üzenet elküldve: 2024-06-03 08:14:28
Üzenet elküldve: 2024-06-03 08:14:28
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 4
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 4
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A Tűz Hajnala//
//Mágia & Sors – Útkeresés//
*Saidaa zavartan legyint a kérdésre. Nem akarja kifejteni, hogy merre és kivel lakik. Kellően titkos helyen van az a pár lombház Arthenior közelében. Réges-régen még jócskán többen voltak, mostanra csak pár család maradt. A fiatalok szétszóródtak, ki kalandvágyból, ki pedig szerelemre lelt, és ki tudja még milyen indokokkal bomlasztották fel a közösséget. Pont mikor nekik kellett volna új szikrát csiholni belé, újraéleszteni a régi hagyományokat. Saidaa egy pillanatra méregre lobban, borostyánszín szemei felvillannak. Kívülről is egyértelmű lehet, hogy dühe nem Karheiára irányul, mert a világosbarna szempár erre az időre meredten, pár másodpercre szétkapcsolva a valóságtól a tűzbe bámul. Lassan, vontatottan válaszol, a mondat közben emeli tekintetét a nőre.*
- Egy falu az erdőben. Messze innen.
*Csupán ennyit mond, majd pár lassan múló pillanat múlva vissza is tér a megszokott élet a szemeibe. Örül a kedves fogadtatásnak – egyrészt mert nincsenek nála a fegyverei, másrészt mert kifejezetten hosszú útja volt, s jócskán ráfért egy falat étel. Ajkai halvány, de annál hálásabb mosolyra húzódnak, majd bekap egy falat sajtot.*
- Értem. Megtisztelő, hogy a részese lehetek. Kívánok minden jót népednek, remélem a bizakodásból és az érezhető összetartásból szép dolgok vannak szökkenőben.
*Karheia kérdése nyomán már az imént is komolyabb arckifejezésre váltott, ennek utolsó mondata sem mond ellent. Fürkésző, komoly tekintettel figyeli vendéglátóját.*
- Nehéz a változás. Nekem legalábbis biztosan.
*Gondolatban érkezése okára kalandozik, eszébe jutnak Elidyr bölcs szavai, majd hirtelen eltűnése. A változás nehéz. Mielőtt túl mélyen elmerülne elméje negatív spiráljában, meghallja a nő nevét. Meglepetésében egy pillanatra jobban megszorítja a másik kezét, majd észbe kapva gyorsan el is engedi.*
- Karheia!?
*Kicsit talán az illendőnél hangosabban mondja ki az imént hallott keresztnevet, szóval gyorsan halkabbra vált.*
- Rhagodar?
*Arca felderül. Szinte biztos benne, hogy beletalált, hogy jó helyen járt. Hogy végre egyszer rámosolyogtak azok, akiknek odafent rá kell, hogy mosolyogjanak ahhoz, hogy ekkora véletlen szerencse érhesse az elf lányát. Reakciója már úgyis elárulta, szóval nem kíván kertelni, bevallja a nőnek, hogy miért reagált ilyen erősen a nevére. Barátságos, lelkes hangon folytatja mondandóját az izgatottságtól picit lehalkukva.*
- Hozzád jöttem, téged kerestelek! Reményeim szerint, Te talán tudsz nekem segíteni.
*Zavartan süti le szemét, kicsit megilletődik önmagától. Szokatlan dolog az ennyire nyitott segítségkérés Saidaa számára. Egészen önálló életre nevelkedett, nem gyakran kellett segítséghez folyamodnia, pláne nem egy idegen faj, egy idegen közösség tagjától. De úgy érzi, nagyobb a baj annál, hogy megengedhesse magának a visszafogottság és csend luxusát. Úgy érzi, szüksége van szövetségesekre, segítőkre, s reméli, a nő nem fogja elutasítani.*
//Mágia & Sors – Útkeresés//
*Saidaa zavartan legyint a kérdésre. Nem akarja kifejteni, hogy merre és kivel lakik. Kellően titkos helyen van az a pár lombház Arthenior közelében. Réges-régen még jócskán többen voltak, mostanra csak pár család maradt. A fiatalok szétszóródtak, ki kalandvágyból, ki pedig szerelemre lelt, és ki tudja még milyen indokokkal bomlasztották fel a közösséget. Pont mikor nekik kellett volna új szikrát csiholni belé, újraéleszteni a régi hagyományokat. Saidaa egy pillanatra méregre lobban, borostyánszín szemei felvillannak. Kívülről is egyértelmű lehet, hogy dühe nem Karheiára irányul, mert a világosbarna szempár erre az időre meredten, pár másodpercre szétkapcsolva a valóságtól a tűzbe bámul. Lassan, vontatottan válaszol, a mondat közben emeli tekintetét a nőre.*
- Egy falu az erdőben. Messze innen.
*Csupán ennyit mond, majd pár lassan múló pillanat múlva vissza is tér a megszokott élet a szemeibe. Örül a kedves fogadtatásnak – egyrészt mert nincsenek nála a fegyverei, másrészt mert kifejezetten hosszú útja volt, s jócskán ráfért egy falat étel. Ajkai halvány, de annál hálásabb mosolyra húzódnak, majd bekap egy falat sajtot.*
- Értem. Megtisztelő, hogy a részese lehetek. Kívánok minden jót népednek, remélem a bizakodásból és az érezhető összetartásból szép dolgok vannak szökkenőben.
*Karheia kérdése nyomán már az imént is komolyabb arckifejezésre váltott, ennek utolsó mondata sem mond ellent. Fürkésző, komoly tekintettel figyeli vendéglátóját.*
- Nehéz a változás. Nekem legalábbis biztosan.
*Gondolatban érkezése okára kalandozik, eszébe jutnak Elidyr bölcs szavai, majd hirtelen eltűnése. A változás nehéz. Mielőtt túl mélyen elmerülne elméje negatív spiráljában, meghallja a nő nevét. Meglepetésében egy pillanatra jobban megszorítja a másik kezét, majd észbe kapva gyorsan el is engedi.*
- Karheia!?
*Kicsit talán az illendőnél hangosabban mondja ki az imént hallott keresztnevet, szóval gyorsan halkabbra vált.*
- Rhagodar?
*Arca felderül. Szinte biztos benne, hogy beletalált, hogy jó helyen járt. Hogy végre egyszer rámosolyogtak azok, akiknek odafent rá kell, hogy mosolyogjanak ahhoz, hogy ekkora véletlen szerencse érhesse az elf lányát. Reakciója már úgyis elárulta, szóval nem kíván kertelni, bevallja a nőnek, hogy miért reagált ilyen erősen a nevére. Barátságos, lelkes hangon folytatja mondandóját az izgatottságtól picit lehalkukva.*
- Hozzád jöttem, téged kerestelek! Reményeim szerint, Te talán tudsz nekem segíteni.
*Zavartan süti le szemét, kicsit megilletődik önmagától. Szokatlan dolog az ennyire nyitott segítségkérés Saidaa számára. Egészen önálló életre nevelkedett, nem gyakran kellett segítséghez folyamodnia, pláne nem egy idegen faj, egy idegen közösség tagjától. De úgy érzi, nagyobb a baj annál, hogy megengedhesse magának a visszafogottság és csend luxusát. Úgy érzi, szüksége van szövetségesekre, segítőkre, s reméli, a nő nem fogja elutasítani.*
470. hozzászólás ezen a helyszínen: Amon Ruadh
Üzenet elküldve: 2024-06-02 19:31:02
Üzenet elküldve: 2024-06-02 19:31:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 51
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 51
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A kapuban//
*Messziről hallja már a dobok ismerős ritmusát. Régi, zsigeri, de mégis homályba burkolózó emlékeket idéz fel benne még tacskókorából, valamilyen nagyobb ünnepség mozzanatai sejlenek fel előtte. A tűz melege, ősi énekek, öreg harcosok ahogy méltatják a régiek dicsőségét. Nem tapasztalhatott belőle túl sokat, mégis mélyen beleivódtak ezek az apróságok.
A zárt kapuk előtt torpan meg, s míg várja, hogy valakivel egyezkedhessen a bejutásról, alaposan, rejtett csodálattal szemléli meg a falakat, s a mögöttük magasodó épületeket. Amon Ruadhon már jóval a Thargodarok lázadása előtt is éltek a törzsszövetség tagjai, az akkor agresszívan terjeszkedő városok azonban a hegyekbe kényszerítették az itt élő őseiket. Több, mint ezer évet kellett várnia a hegynek, mire ismét északiak népesíthették be, s úgy tűnik ez a várakozás nem volt hiábavaló. Kagan és követői olyan erődöt húztak fel rá, amelyről az ősök csak álmodhattak, bár tény és való, meg kellett alkudnia hozzá a városi népségekkel.
Érdeklődő bámészkodásából nem messze egy félvér magyarázkodása zökkenti ki, akit látványosan végigmér. Tharg volna ő is? Nehezen tudná elképzelni, de úgy hallotta, szakítva az régiek hagyományával a Hadúr előszeretettel vette körül magát városi ficsúrokkal és nyálas nemes kisasszonykákkal, talán a piperkőc fattyú is közülük való.*
*Messziről hallja már a dobok ismerős ritmusát. Régi, zsigeri, de mégis homályba burkolózó emlékeket idéz fel benne még tacskókorából, valamilyen nagyobb ünnepség mozzanatai sejlenek fel előtte. A tűz melege, ősi énekek, öreg harcosok ahogy méltatják a régiek dicsőségét. Nem tapasztalhatott belőle túl sokat, mégis mélyen beleivódtak ezek az apróságok.
A zárt kapuk előtt torpan meg, s míg várja, hogy valakivel egyezkedhessen a bejutásról, alaposan, rejtett csodálattal szemléli meg a falakat, s a mögöttük magasodó épületeket. Amon Ruadhon már jóval a Thargodarok lázadása előtt is éltek a törzsszövetség tagjai, az akkor agresszívan terjeszkedő városok azonban a hegyekbe kényszerítették az itt élő őseiket. Több, mint ezer évet kellett várnia a hegynek, mire ismét északiak népesíthették be, s úgy tűnik ez a várakozás nem volt hiábavaló. Kagan és követői olyan erődöt húztak fel rá, amelyről az ősök csak álmodhattak, bár tény és való, meg kellett alkudnia hozzá a városi népségekkel.
Érdeklődő bámészkodásából nem messze egy félvér magyarázkodása zökkenti ki, akit látványosan végigmér. Tharg volna ő is? Nehezen tudná elképzelni, de úgy hallotta, szakítva az régiek hagyományával a Hadúr előszeretettel vette körül magát városi ficsúrokkal és nyálas nemes kisasszonykákkal, talán a piperkőc fattyú is közülük való.*
469. hozzászólás ezen a helyszínen: Amon Ruadh
Üzenet elküldve: 2024-05-26 20:53:58
Üzenet elküldve: 2024-05-26 20:53:58
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 507
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 507
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A Tűz Hajnala//
//Mágia & Sors – Útkeresés//
*Saidaa értetlensége számára rejtve marad, ezért Karheia nem is zavartatja magát, hogy részletesebb magyarázatot adjon neki, helyette annak rendje és módja szerint végzi el az apró rítust a hosszúéletűn. Úgy érzi az "idegen" elf kellő nyitottsággal adja át magát szokásaiknak, ez pedig máris jó képet fest le róla a mágus számára.*
- Egy falu az erdőben?
*Felvont szemöldökökkel jelzi meglepettségét. Hangja kételyektől mentes, inkább kíváncsisággal teli, melyet érdeklődő pillantása is tükröz, ezzel pedig reméli, hogy további beszédre ösztökélheti Saidaat. Persze amennyiben az elf nem mutat erre hajlandóságot, ő bizony nem fogja erőltetni.*
- Ugyan, a mai napon mindenkit szívesen látunk!
*Arról jótékonyan hallgat, hogy valójában a thargok közel sem olyan elutasítóak mint ahogy az hírlik róluk, elvégre Yagnar szeretné ha ez a nap különlegesebb lenne a többinél. S valahol az is.*
- A Tűz Hajnalát. A megújulást.
*Kicsit ízlelgeti a kérdést, illetve saját válaszát is. Nem akar túlzottan sok információt megosztani a thargok belsőviszályairól, ugyanakkor zárkózottnak sem óhajt tűnni.*
- Sok változás történ utóbbi időben a közösségünkben. Ezek között akadnak fájdalmasak, ám reményteliek is. A népem pedig mindig bizakodó a jövőt illetően, ezért hát ünneplünk!
*Egy darabka sajtot kezd el majszolni, s örömtől ragyogó tekintettel csodálja az őt körülvevő népet. Büszke rájuk, s leginkább arra büszke, hogy része lehet ennek a közösségnek.*
- Ugyan ugyan *megengedően legyint, elvégre valóban úgy gondolja, hogy Saidaanak semmi oka szabadkozni.* a thargok szokásai igen eltérőek az artheniori normáktól, s nem is gyakran mutatjuk ezt meg idegeneknek. Kell hozzá némi... mondjuk úgy, hogy fogékonyság.
*A megrágott falatot egy korty borral leöblíti, csak utána folytatja.*
- Új vezér került a trónusra, és harcosaink tábora is megváltozni látszik. Új idők, szokások, szemléletek idejét jelenti ez, melyek bár előremutatóak de a múltból merítenek. A thargok kissé elfeledték melyik út is a sajátjuk, s ezt a ködöt óhajtja az új vezérünk eloszlatni.
*Saidaa végtelen érdeklődése üdítő a számára, kicsit kényelmetlenül is érzi magát, mert Karheia nem szokott ennyit fecsegni, ám ezúttal ő is felszabadultabb.*
- Karheia. Örvendek Saidaa.
*Ismeri a városi üdvözlést, nem ódzkodik tőle, hanem viszonozza.*
- Az ünnepség iránti kíváncsiság hozott ide közénk? Egymagad jöttél, jól láttam?
//Mágia & Sors – Útkeresés//
*Saidaa értetlensége számára rejtve marad, ezért Karheia nem is zavartatja magát, hogy részletesebb magyarázatot adjon neki, helyette annak rendje és módja szerint végzi el az apró rítust a hosszúéletűn. Úgy érzi az "idegen" elf kellő nyitottsággal adja át magát szokásaiknak, ez pedig máris jó képet fest le róla a mágus számára.*
- Egy falu az erdőben?
*Felvont szemöldökökkel jelzi meglepettségét. Hangja kételyektől mentes, inkább kíváncsisággal teli, melyet érdeklődő pillantása is tükröz, ezzel pedig reméli, hogy további beszédre ösztökélheti Saidaat. Persze amennyiben az elf nem mutat erre hajlandóságot, ő bizony nem fogja erőltetni.*
- Ugyan, a mai napon mindenkit szívesen látunk!
*Arról jótékonyan hallgat, hogy valójában a thargok közel sem olyan elutasítóak mint ahogy az hírlik róluk, elvégre Yagnar szeretné ha ez a nap különlegesebb lenne a többinél. S valahol az is.*
- A Tűz Hajnalát. A megújulást.
*Kicsit ízlelgeti a kérdést, illetve saját válaszát is. Nem akar túlzottan sok információt megosztani a thargok belsőviszályairól, ugyanakkor zárkózottnak sem óhajt tűnni.*
- Sok változás történ utóbbi időben a közösségünkben. Ezek között akadnak fájdalmasak, ám reményteliek is. A népem pedig mindig bizakodó a jövőt illetően, ezért hát ünneplünk!
*Egy darabka sajtot kezd el majszolni, s örömtől ragyogó tekintettel csodálja az őt körülvevő népet. Büszke rájuk, s leginkább arra büszke, hogy része lehet ennek a közösségnek.*
- Ugyan ugyan *megengedően legyint, elvégre valóban úgy gondolja, hogy Saidaanak semmi oka szabadkozni.* a thargok szokásai igen eltérőek az artheniori normáktól, s nem is gyakran mutatjuk ezt meg idegeneknek. Kell hozzá némi... mondjuk úgy, hogy fogékonyság.
*A megrágott falatot egy korty borral leöblíti, csak utána folytatja.*
- Új vezér került a trónusra, és harcosaink tábora is megváltozni látszik. Új idők, szokások, szemléletek idejét jelenti ez, melyek bár előremutatóak de a múltból merítenek. A thargok kissé elfeledték melyik út is a sajátjuk, s ezt a ködöt óhajtja az új vezérünk eloszlatni.
*Saidaa végtelen érdeklődése üdítő a számára, kicsit kényelmetlenül is érzi magát, mert Karheia nem szokott ennyit fecsegni, ám ezúttal ő is felszabadultabb.*
- Karheia. Örvendek Saidaa.
*Ismeri a városi üdvözlést, nem ódzkodik tőle, hanem viszonozza.*
- Az ünnepség iránti kíváncsiság hozott ide közénk? Egymagad jöttél, jól láttam?
468. hozzászólás ezen a helyszínen: Amon Ruadh
Üzenet elküldve: 2024-05-21 20:09:53
Üzenet elküldve: 2024-05-21 20:09:53
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 284
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 284
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//A Tűz Hajnala//
-Önmagában az, hogy visszaküldtek, válasz nekem arra, hogy a feladatom teljesíteni kell. Ugyan, mi másért lennék itt?
*Innentől egy rövid ideig mindkettejük figyelmét magára vonja a fellobbanó tűz és a Karheia vezette rituálé.
Nem csak a lángok szöknek magasba, de az ő vérmérséklete is. Nem is rest választ adni, ahogy az asztal mellől felemelkedve szónoklatba kezd.*
-Arthenior! *Köpi a város nevét.*
-Sosem jártam még ott. De ha egyszer odavezet az Ősök Útja, lehet, hogy kő kövön nem marad! *Maga is felemeli kupáját, s körbefordul vele.*
-Mert nem csak ahhoz értünk, hogy földet míveljünk. Hódítók vére csörgedezik az ereinkben! És a jóslat, minek beteljesedésének élő szemtanúi vagyunk, elvezet minket egy szebb jövőbe! *Vigyorral arcán emeli magasba a kupát, hogy aztán leöntse a tartalmát a torkán.*
-Dobosok! Hadd táncoljon a nép! Minek az égig érő tűz, ha körbe se táncolják? *Az eddig csupán a rituálé alatt munkálkodó, tharg muzsikusok erősebb ütembe kezdenek.*
-Ismered a várost. *Fordul hirtelen Relael felé.*
-Mint mondottad. *Toldja még meg.*
-Mit gondolsz, mit szólnának, ha megsarcolnám a földijeiket? *Csak most pillant bele a zöldekbe. Látszik, kíváncsi a válaszra. Nagy levegőt vesz, ragadozótekintetét pedig az immáron táncoló nép felé fordítja. Láthatóan roppant elégedett a látvánnyal.*
-Önmagában az, hogy visszaküldtek, válasz nekem arra, hogy a feladatom teljesíteni kell. Ugyan, mi másért lennék itt?
*Innentől egy rövid ideig mindkettejük figyelmét magára vonja a fellobbanó tűz és a Karheia vezette rituálé.
Nem csak a lángok szöknek magasba, de az ő vérmérséklete is. Nem is rest választ adni, ahogy az asztal mellől felemelkedve szónoklatba kezd.*
-Arthenior! *Köpi a város nevét.*
-Sosem jártam még ott. De ha egyszer odavezet az Ősök Útja, lehet, hogy kő kövön nem marad! *Maga is felemeli kupáját, s körbefordul vele.*
-Mert nem csak ahhoz értünk, hogy földet míveljünk. Hódítók vére csörgedezik az ereinkben! És a jóslat, minek beteljesedésének élő szemtanúi vagyunk, elvezet minket egy szebb jövőbe! *Vigyorral arcán emeli magasba a kupát, hogy aztán leöntse a tartalmát a torkán.*
-Dobosok! Hadd táncoljon a nép! Minek az égig érő tűz, ha körbe se táncolják? *Az eddig csupán a rituálé alatt munkálkodó, tharg muzsikusok erősebb ütembe kezdenek.*
-Ismered a várost. *Fordul hirtelen Relael felé.*
-Mint mondottad. *Toldja még meg.*
-Mit gondolsz, mit szólnának, ha megsarcolnám a földijeiket? *Csak most pillant bele a zöldekbe. Látszik, kíváncsi a válaszra. Nagy levegőt vesz, ragadozótekintetét pedig az immáron táncoló nép felé fordítja. Láthatóan roppant elégedett a látvánnyal.*
467. hozzászólás ezen a helyszínen: Amon Ruadh
Üzenet elküldve: 2024-05-20 19:04:10
Üzenet elküldve: 2024-05-20 19:04:10
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 4
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 4
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A Tűz Hajnala//
//Mágia & Sors – Útkeresés//
*Szüleitől és közösségétől gyakran kapott megjegyzéseket rendhagyó külsejére vonatkozóan. Az elfek körülötte más színpalettával léteztek, erősebb kontrasztot alkotott hajuk bőrükkel és bőrük szemükkel. Saidaa-t leginkább a homok, az arany és a borostyán színek jellemzik, míg a többieket az erdő színei: a föld barnája, a lombok zöldje, az égbolt kékje és fehérje. Felnőtt korára hozzászokott ehhez, és rút kiskacsa helyett hattyúként kezdte látni magát. Kényelmesen létezik saját testében, és számára egyértelmű a különbség közte, és a sötételfek között, akikről inkább a holdvilág jut eszébe, önmagáról pedig a nap birodalma.
A szőkeség magyarázata nem elégíti ki kíváncsiságát, hiszen a szavak, amiket használ továbbra is ismeretlenek Saidaa számára.*
~ Algiz? Uruz? A jeleket hívják így...? ~
*Nem teszi szóvá értetlenségét, az áldás kifejezésre összpontosít, és hagyja, hogy a nő felrajzolja arcára a jeleket. Késztetése lenne belenézni egy tükörbe, megvizsgálni, hogy hogy fest, de erre most nincs lehetősége. Ehelyett hagyja, hogy átjárja az emelkedett érzés, amit a puha ujjak és a meleg vér elegye hagynak maguk után a bőrén. Nem tudja pontosan, hogy valós-e az érzet, vagy csak az ünnepség hangulata és a nő szavai okozzák. Mindenesetre kellemes, így nem kongat vészharangokat az elf fejében. Továbbra is éles figyelemmel követi a történéseket, a tömeghez intézett szavakat, melyre annak résztvevői hangos üdvrivalgásban törnek ki. Karheia szavainak hatásából arra a következtetésre jut, hogy a nőnek egyébként is fontos szerepe lehet ebben a közösségben. Saidaa emiatt izgatottá válik, és alig várja, hogy alkalma nyíljon rá, hogy egy csomó további kérdést intézhessen újdonsült beszélgetőpartnere felé.*
- Egy kis faluban élek az erdőben.
*Válaszol kellően konkrétan, de fenntarva némi titokzatosságot is. Nem ez a lényeg. Sokkal fontosabb kérdés lenne, hogy miért érkezett a barbár ünnepségre. Apró mosollyal hozzátesz még valamit.*
- Köszönöm a vendéglátást!
*Értékeli Karheia kedvességét, nem érez mögötte őszintétlenséget, és örül neki, hogy a nő helyet foglal mellette. Annak pedig végképp, hogy a szolgálóknak feltűnt, hogy Saidaa előtt még egy kupa sincs, és az ételek mellett ezt is gyorsan pótolják, így az elf elé egy borral telt pohár is kerül. Kérdéses, hogy milyen hatással lesz az alkohol a látomásaira. Ezzel még nem kísérletezett, de talán egy pohárka nem árt meg. Óvatosan belekortyol a nedűbe, és boldogan nyugtázza, hogy annak jó íze van, és nem túl erős, pedig a közönségből kiindulva arra számított, hogy izmosabb italt kap.*
- Mit ünneplünk pontosan?
*Kezdi a beszélgetést egy további kérdéssel. Szándékosan használ többesszám első személyt, hisz jelen pillanatban ő maga is az ünneplők táborát erősíti, főleg, hogy már rituális jelek is ékeskednek barnás arcbőrén. Mosolyogva tovább fűzi kérdését, megmutatva, hogy eddig is figyelt, és megjegyezte a kulcsszavakat, amiket az imént hallott a nőtől közvetlenül felé, és közvetve a tömegnek intézve.*
- Erő, védelem, egyesülés, ha jól gondolom. De van valami külön apropója? Kérlek, nézd el nekem tudatlanságom, az erdőben más szokások mentén éljük életünket.
- Egyébként Saidaa vagyok. *Mutatkozik be miután észbe kap, hogy nem is tudja, a másikat hogy hívják, kinek köszönheti a falatokat az asztalon. Megvárja amíg a Karheia bemutatkozik neki, és ha a nő a kezét is nyújtja, azt határozottan de kecsesen megrázza, és csak ezután fordítja figyelmét az ételek felé. Különösen a sajtok, a gyümölcsök és a zöldségek keltették fel érdeklődését.*
A hozzászólás írója (Saidaa Ilivaris) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.05.20 19:05:33
//Mágia & Sors – Útkeresés//
*Szüleitől és közösségétől gyakran kapott megjegyzéseket rendhagyó külsejére vonatkozóan. Az elfek körülötte más színpalettával léteztek, erősebb kontrasztot alkotott hajuk bőrükkel és bőrük szemükkel. Saidaa-t leginkább a homok, az arany és a borostyán színek jellemzik, míg a többieket az erdő színei: a föld barnája, a lombok zöldje, az égbolt kékje és fehérje. Felnőtt korára hozzászokott ehhez, és rút kiskacsa helyett hattyúként kezdte látni magát. Kényelmesen létezik saját testében, és számára egyértelmű a különbség közte, és a sötételfek között, akikről inkább a holdvilág jut eszébe, önmagáról pedig a nap birodalma.
A szőkeség magyarázata nem elégíti ki kíváncsiságát, hiszen a szavak, amiket használ továbbra is ismeretlenek Saidaa számára.*
~ Algiz? Uruz? A jeleket hívják így...? ~
*Nem teszi szóvá értetlenségét, az áldás kifejezésre összpontosít, és hagyja, hogy a nő felrajzolja arcára a jeleket. Késztetése lenne belenézni egy tükörbe, megvizsgálni, hogy hogy fest, de erre most nincs lehetősége. Ehelyett hagyja, hogy átjárja az emelkedett érzés, amit a puha ujjak és a meleg vér elegye hagynak maguk után a bőrén. Nem tudja pontosan, hogy valós-e az érzet, vagy csak az ünnepség hangulata és a nő szavai okozzák. Mindenesetre kellemes, így nem kongat vészharangokat az elf fejében. Továbbra is éles figyelemmel követi a történéseket, a tömeghez intézett szavakat, melyre annak résztvevői hangos üdvrivalgásban törnek ki. Karheia szavainak hatásából arra a következtetésre jut, hogy a nőnek egyébként is fontos szerepe lehet ebben a közösségben. Saidaa emiatt izgatottá válik, és alig várja, hogy alkalma nyíljon rá, hogy egy csomó további kérdést intézhessen újdonsült beszélgetőpartnere felé.*
- Egy kis faluban élek az erdőben.
*Válaszol kellően konkrétan, de fenntarva némi titokzatosságot is. Nem ez a lényeg. Sokkal fontosabb kérdés lenne, hogy miért érkezett a barbár ünnepségre. Apró mosollyal hozzátesz még valamit.*
- Köszönöm a vendéglátást!
*Értékeli Karheia kedvességét, nem érez mögötte őszintétlenséget, és örül neki, hogy a nő helyet foglal mellette. Annak pedig végképp, hogy a szolgálóknak feltűnt, hogy Saidaa előtt még egy kupa sincs, és az ételek mellett ezt is gyorsan pótolják, így az elf elé egy borral telt pohár is kerül. Kérdéses, hogy milyen hatással lesz az alkohol a látomásaira. Ezzel még nem kísérletezett, de talán egy pohárka nem árt meg. Óvatosan belekortyol a nedűbe, és boldogan nyugtázza, hogy annak jó íze van, és nem túl erős, pedig a közönségből kiindulva arra számított, hogy izmosabb italt kap.*
- Mit ünneplünk pontosan?
*Kezdi a beszélgetést egy további kérdéssel. Szándékosan használ többesszám első személyt, hisz jelen pillanatban ő maga is az ünneplők táborát erősíti, főleg, hogy már rituális jelek is ékeskednek barnás arcbőrén. Mosolyogva tovább fűzi kérdését, megmutatva, hogy eddig is figyelt, és megjegyezte a kulcsszavakat, amiket az imént hallott a nőtől közvetlenül felé, és közvetve a tömegnek intézve.*
- Erő, védelem, egyesülés, ha jól gondolom. De van valami külön apropója? Kérlek, nézd el nekem tudatlanságom, az erdőben más szokások mentén éljük életünket.
- Egyébként Saidaa vagyok. *Mutatkozik be miután észbe kap, hogy nem is tudja, a másikat hogy hívják, kinek köszönheti a falatokat az asztalon. Megvárja amíg a Karheia bemutatkozik neki, és ha a nő a kezét is nyújtja, azt határozottan de kecsesen megrázza, és csak ezután fordítja figyelmét az ételek felé. Különösen a sajtok, a gyümölcsök és a zöldségek keltették fel érdeklődését.*
A hozzászólás írója (Saidaa Ilivaris) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.05.20 19:05:33
466. hozzászólás ezen a helyszínen: Amon Ruadh
Üzenet elküldve: 2024-05-20 16:43:21
Üzenet elküldve: 2024-05-20 16:43:21
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 507
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 507
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A Tűz Hajnala//
//Mágia & Sors – Útkeresés//
*Saidaa különös teremtés Karheia szemében, de ez cseppet sem zavarja a barbár mágust. Persze felfigyel az elf magas termetére, a szokatlan sötét bőrére és sárga szemeire, melyektől inkább a mélységiek ragadozómacska jellegű megjelenése jut eszébe. Végül emlékezteti magát, hogy egyazon érme két oldalaitól nem is várható el akkora különbség. A mágus viszont ezekkel a külsőségekkel most nem törődve, nyitott szívvel üdvözli az idegent, aki ugyanúgy részt vehet rítusukban, mint tharg testvérei.*
- Az uruz az erő, algiz pedig a védelem. Egy áldás a Szellemektől.
*Az érdeklődést nem veszi zokon, türelmes magyarázata közben gyengéden Saidaa orcáira festi a két jelet, majd elégedetten szemléli a végeredményt. A hosszúéletű nem téved, a vér szinte teljesen elfogyott, ezért Karheia le is teszi amazt az üres asztalra. Nem zavarja a kezére száradó vér ragacsos érzése, helyette meleg mosollyal fordul a barbár sereglethez.*
- Ma mind egyek lettünk, drága testvéreim! A Szellemek óvjanak titeket és vezessenek utatokon!
*Rövid jókívánságát üdvrivalgás követi. Kupák emelkednek magasba, majd mindenki visszatér az ünnepség korábbi, békésebb medrébe. Egyelőre barátságos népeknek tűnhetnek, ám ahogy az ital fogy, a férfiak pedig egyre jobban belefeledkeznek a társalgásba, biztosan néhány ököl fog csattanni pár arcon.
Karheia úgy érzi, hogy Saidaa idegennek érzi magát közöttük, s ennek ellenkezőjéről szeretné meggyőzni, ezért úgy dönt, hogy rövid időre megállapodik a hosszúéletű mellett.*
- Honnan érkeztél közénk? Kérlek ne habozz otthon érezni magadat, biztos kimerített az út is!
*Túlzó kedvessége közben int néhány szolga irányába, akik nem restek fatálakat eléjük tenni és néhány harapnivalót is. Főleg egyszerűbb falatok kerülnek eléjük, sajtok, hurkák, zöldségek és gyümölcsök, Karheia számára viszont szemet gyönyörködtető ez a színes bőség. Egy rongyot is kér, melyben kezét megtörölve neki is lát egy-két falat elfogyasztásához.*
//Mágia & Sors – Útkeresés//
*Saidaa különös teremtés Karheia szemében, de ez cseppet sem zavarja a barbár mágust. Persze felfigyel az elf magas termetére, a szokatlan sötét bőrére és sárga szemeire, melyektől inkább a mélységiek ragadozómacska jellegű megjelenése jut eszébe. Végül emlékezteti magát, hogy egyazon érme két oldalaitól nem is várható el akkora különbség. A mágus viszont ezekkel a külsőségekkel most nem törődve, nyitott szívvel üdvözli az idegent, aki ugyanúgy részt vehet rítusukban, mint tharg testvérei.*
- Az uruz az erő, algiz pedig a védelem. Egy áldás a Szellemektől.
*Az érdeklődést nem veszi zokon, türelmes magyarázata közben gyengéden Saidaa orcáira festi a két jelet, majd elégedetten szemléli a végeredményt. A hosszúéletű nem téved, a vér szinte teljesen elfogyott, ezért Karheia le is teszi amazt az üres asztalra. Nem zavarja a kezére száradó vér ragacsos érzése, helyette meleg mosollyal fordul a barbár sereglethez.*
- Ma mind egyek lettünk, drága testvéreim! A Szellemek óvjanak titeket és vezessenek utatokon!
*Rövid jókívánságát üdvrivalgás követi. Kupák emelkednek magasba, majd mindenki visszatér az ünnepség korábbi, békésebb medrébe. Egyelőre barátságos népeknek tűnhetnek, ám ahogy az ital fogy, a férfiak pedig egyre jobban belefeledkeznek a társalgásba, biztosan néhány ököl fog csattanni pár arcon.
Karheia úgy érzi, hogy Saidaa idegennek érzi magát közöttük, s ennek ellenkezőjéről szeretné meggyőzni, ezért úgy dönt, hogy rövid időre megállapodik a hosszúéletű mellett.*
- Honnan érkeztél közénk? Kérlek ne habozz otthon érezni magadat, biztos kimerített az út is!
*Túlzó kedvessége közben int néhány szolga irányába, akik nem restek fatálakat eléjük tenni és néhány harapnivalót is. Főleg egyszerűbb falatok kerülnek eléjük, sajtok, hurkák, zöldségek és gyümölcsök, Karheia számára viszont szemet gyönyörködtető ez a színes bőség. Egy rongyot is kér, melyben kezét megtörölve neki is lát egy-két falat elfogyasztásához.*
465. hozzászólás ezen a helyszínen: Amon Ruadh
Üzenet elküldve: 2024-05-20 09:32:15
Üzenet elküldve: 2024-05-20 09:32:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 934
OOC üzenetek: 287
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 934
OOC üzenetek: 287
Játékstílus: Vakmerő
//A Tűz Hajnala//
*A kurta elmesélés nem kifejezetten elégíti ki Relael kíváncsiságát, ám ez esetben nem bánja ezt. A halál számára különösen rettenetes és végleges, s ennél már csupán az öregedés ijeszti meg jobban. Nem is hangolja le magát kérdezősködéssel, főleg mert úgy látja Yagnar is szeretné feledni a témát.*
- Ezt a feladatot egy jelenés suttogta, vagy csak egy ilyen...érzés formájában érkezett meg?
*Érdeklődik tovább, remélhetőleg nem feszítve túl a férfi türelmét, aki egyelőre készségesen avatja bele mindenbe, ám a tharg férfiak hozzá hasonlóan meglehetősen lobbanékonyak és célszerű óvatosan közeledni feléjük.
Miközben hallgat és figyel, arra is erősen koncentrál, hogy arca megmaradjon közömbösnek. A thargokat illető változásnak nem feltétlenül örül, elvégre neki már volt egy helye a régi közösségben, s úgy érezte valamilyen sajátos módon beilleszkedett. Most megint kissé idegen ebben a világban, ennek ellenére lelkesedést mutat.*
- Kedvelem a változásokat. Persze az új és ismeretlen lehet ijesztő, ám reményteli is.
*Tesz pontot Yagnar hosszú okfejtésének végére. Felfigyel arra, hogy a férfi tekintete most más irányba kalandozik, majd ezt követően egy hirtelen hőhullám simít végig szabad bőrfelületein. Csodálkozva pillant az érzet vélt forrásának irányába, s enyhe rémület járja át. Jól tudja, hogy Learon is nagy mágus, feltehetően hasonló borzalmakra volna képes, ám most látva az égig nyúló lángokat irigységből fakadó utálat fogja el. Ez az a fajta hatalom, melyet ha rajta múlna bizonyosan nem engedne senki kezébe, kivéve ha saját magáról van szó. Újra tölti kupáját, s amíg iszik, addig rendezi a benne fellobbanó heves érzéseket.*
- Micsoda tehetség!
*Lelkesedik miután megérzi magán Yagnar tekintetét. A férfin őszinte csodálatot lát, s ez valamennyire hatással van rá. Furcsa megállapításra jut magában, hogy a tharg vezér érzései olyan ragadósak, feltehetően ezért ül ott a trónuson más harcosok helyett.*
- Ezt bizony még Artheniorban is láthatják.
*Tudja, hogy a levegő városa mindig egy érzékeny pont a tharg vezéreknek, kíváncsi Yagnarból mit vált ki annak említése.
Érzi, hogy a tömeg mozgolódik, mely Karheia varázslatának és Yagnar buzdító beszédének összhatása. Relael felnevet, s nem azért, mert mulatságosnak találná a jelenetet - sokkal inkább ijesztőnek -, hanem mert a nép jókedvével sodródik.*
- Ha a Szellemek is úgy akarják, úgy legyen!
*Emeli meg kupáját Yagnarnak, majd a közelben lévőknek.*
*A kurta elmesélés nem kifejezetten elégíti ki Relael kíváncsiságát, ám ez esetben nem bánja ezt. A halál számára különösen rettenetes és végleges, s ennél már csupán az öregedés ijeszti meg jobban. Nem is hangolja le magát kérdezősködéssel, főleg mert úgy látja Yagnar is szeretné feledni a témát.*
- Ezt a feladatot egy jelenés suttogta, vagy csak egy ilyen...érzés formájában érkezett meg?
*Érdeklődik tovább, remélhetőleg nem feszítve túl a férfi türelmét, aki egyelőre készségesen avatja bele mindenbe, ám a tharg férfiak hozzá hasonlóan meglehetősen lobbanékonyak és célszerű óvatosan közeledni feléjük.
Miközben hallgat és figyel, arra is erősen koncentrál, hogy arca megmaradjon közömbösnek. A thargokat illető változásnak nem feltétlenül örül, elvégre neki már volt egy helye a régi közösségben, s úgy érezte valamilyen sajátos módon beilleszkedett. Most megint kissé idegen ebben a világban, ennek ellenére lelkesedést mutat.*
- Kedvelem a változásokat. Persze az új és ismeretlen lehet ijesztő, ám reményteli is.
*Tesz pontot Yagnar hosszú okfejtésének végére. Felfigyel arra, hogy a férfi tekintete most más irányba kalandozik, majd ezt követően egy hirtelen hőhullám simít végig szabad bőrfelületein. Csodálkozva pillant az érzet vélt forrásának irányába, s enyhe rémület járja át. Jól tudja, hogy Learon is nagy mágus, feltehetően hasonló borzalmakra volna képes, ám most látva az égig nyúló lángokat irigységből fakadó utálat fogja el. Ez az a fajta hatalom, melyet ha rajta múlna bizonyosan nem engedne senki kezébe, kivéve ha saját magáról van szó. Újra tölti kupáját, s amíg iszik, addig rendezi a benne fellobbanó heves érzéseket.*
- Micsoda tehetség!
*Lelkesedik miután megérzi magán Yagnar tekintetét. A férfin őszinte csodálatot lát, s ez valamennyire hatással van rá. Furcsa megállapításra jut magában, hogy a tharg vezér érzései olyan ragadósak, feltehetően ezért ül ott a trónuson más harcosok helyett.*
- Ezt bizony még Artheniorban is láthatják.
*Tudja, hogy a levegő városa mindig egy érzékeny pont a tharg vezéreknek, kíváncsi Yagnarból mit vált ki annak említése.
Érzi, hogy a tömeg mozgolódik, mely Karheia varázslatának és Yagnar buzdító beszédének összhatása. Relael felnevet, s nem azért, mert mulatságosnak találná a jelenetet - sokkal inkább ijesztőnek -, hanem mert a nép jókedvével sodródik.*
- Ha a Szellemek is úgy akarják, úgy legyen!
*Emeli meg kupáját Yagnarnak, majd a közelben lévőknek.*
464. hozzászólás ezen a helyszínen: Amon Ruadh
Üzenet elküldve: 2024-05-20 00:07:05
Üzenet elküldve: 2024-05-20 00:07:05
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 4
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 4
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Mágia & Sors – Útkeresés//
*Továbbra is éberen jártatja tekintetét a tömegen, mikor a hozzá képest a tér másik felén lobogó máglya lángjai hirtelen az egekbe csapnak. Mivel fókuszált állapotban van, ezért kívülről alig észlelhetően rökönyödik meg, hangot szinte nem ad ki, a levegőt az átlagosnál alig veszi hangosabban. Fekete íriszében visszatükröződnek a narancssárga nyalábok, száját pedig egy pillanatra eltátja. Ahol ül, onnan alig lát valamit a történésekből, hiszen szemmagassága a vele egyetemben ücsörgő emberek arcáig ér. Így csak találgatni tud magában. Elméje egyből a számára célszerű megoldás felé vándorol.*
~ Mi történt…? Varázslat? ~
*Persze lehetne az is, hogy valaki valamilyen éghető és égést elősegítő anyagból locsolt sokat a tűzre, de ez kevéssé volt szimpatikus gondolat. Meglepettből reménytelivé válik a tekintete, ahogy megmagyarázza magának, hogy valószínűleg mágia jelenlétében van. Persze, Lanawin földje elég nagy ahhoz, hogy bárki más keze lehessen a dologban azon az egy szem illetőn kívül, akit éppen keres.*
~ De mi van, ha…? Ekkora szerencsém nem lehet! Teljességgel kizárt. ~
*Gondolatai által lebénítva, egy helybe gyökerezve ül. Nem mer elindulni a mágia forrása felé. Így nem is látja a bárányáldozatot sem, csupán a tömeg izgatottságát érzékeli. A tűz felől hangosodik a jelenlévők moraja, biztos benne, hogy valami történik. Bizonyos idő elteltével észreveszi, hogy a tömegből egy fehér ruhás, szőke, fonatokkal tarkított hajú női alak kivált, és kezében egy fatállal elkezd sétálni a jelenlévők között, és valamilyen sötétebb folyadékkal alakzatokat ken az arra nyitottak arcára. A nő lassan közeledik felé, és végül meg is áll előtte. Ekkorra Saidaa már biztos benne, hogy a fatálban lévő folyadék vér. Felnéz az előtte álló ember nőszemélyre, majd feláll. Jócskán magasabb a fehér ruhás nőnél, de úgy érzi valamiért, hogy a cselekmény indokolja, hogy ő is két lábon álljon. Tiszteletlennek érezné, ha ülve elegyedne szóba a másikkal.*
- Mit jelent ez?
*Kérdezi röviden és kíváncsian, már-már udvariatlannak nevezhető módon, köszönés és bemutatkozás nélkül. Nem jön ennél értelmesebb kifejezés a szájára, tekintetével a fatálba bámul, melynek tartalma már valószínűleg jócskán megcsappant, hiszen sokan engedték, hogy a nő megfesse arcukat. A vér eddig mennyisége folytán és a távolság miatt feketének tűnt, de Saidaa mostanra tisztán látja a folyadék mélyvörös karimáját. Eztán a nő kék szemébe néz, és várja a választ. Ugyan hallotta a rövid mondatokat, amik a nő száját elhagyták ahogy haladt a tömegben, és ahogy közeledett felé, de ennél több magyarázatra van szüksége. Alapvetően nincs ellenére, hogy az ő arcához is hozzáérjen a másik, és rúnát fessen rá a meleg nedvvel. Ehhez azonban tudnia kell, hogy miről van itt szó. Idegen számára az ünnepség és a rítus is. Alapvetően is kíváncsi természetű, hát még most, amikor ilyen különös dolgok történnek egy számára ismeretlen helyen.*
*Továbbra is éberen jártatja tekintetét a tömegen, mikor a hozzá képest a tér másik felén lobogó máglya lángjai hirtelen az egekbe csapnak. Mivel fókuszált állapotban van, ezért kívülről alig észlelhetően rökönyödik meg, hangot szinte nem ad ki, a levegőt az átlagosnál alig veszi hangosabban. Fekete íriszében visszatükröződnek a narancssárga nyalábok, száját pedig egy pillanatra eltátja. Ahol ül, onnan alig lát valamit a történésekből, hiszen szemmagassága a vele egyetemben ücsörgő emberek arcáig ér. Így csak találgatni tud magában. Elméje egyből a számára célszerű megoldás felé vándorol.*
~ Mi történt…? Varázslat? ~
*Persze lehetne az is, hogy valaki valamilyen éghető és égést elősegítő anyagból locsolt sokat a tűzre, de ez kevéssé volt szimpatikus gondolat. Meglepettből reménytelivé válik a tekintete, ahogy megmagyarázza magának, hogy valószínűleg mágia jelenlétében van. Persze, Lanawin földje elég nagy ahhoz, hogy bárki más keze lehessen a dologban azon az egy szem illetőn kívül, akit éppen keres.*
~ De mi van, ha…? Ekkora szerencsém nem lehet! Teljességgel kizárt. ~
*Gondolatai által lebénítva, egy helybe gyökerezve ül. Nem mer elindulni a mágia forrása felé. Így nem is látja a bárányáldozatot sem, csupán a tömeg izgatottságát érzékeli. A tűz felől hangosodik a jelenlévők moraja, biztos benne, hogy valami történik. Bizonyos idő elteltével észreveszi, hogy a tömegből egy fehér ruhás, szőke, fonatokkal tarkított hajú női alak kivált, és kezében egy fatállal elkezd sétálni a jelenlévők között, és valamilyen sötétebb folyadékkal alakzatokat ken az arra nyitottak arcára. A nő lassan közeledik felé, és végül meg is áll előtte. Ekkorra Saidaa már biztos benne, hogy a fatálban lévő folyadék vér. Felnéz az előtte álló ember nőszemélyre, majd feláll. Jócskán magasabb a fehér ruhás nőnél, de úgy érzi valamiért, hogy a cselekmény indokolja, hogy ő is két lábon álljon. Tiszteletlennek érezné, ha ülve elegyedne szóba a másikkal.*
- Mit jelent ez?
*Kérdezi röviden és kíváncsian, már-már udvariatlannak nevezhető módon, köszönés és bemutatkozás nélkül. Nem jön ennél értelmesebb kifejezés a szájára, tekintetével a fatálba bámul, melynek tartalma már valószínűleg jócskán megcsappant, hiszen sokan engedték, hogy a nő megfesse arcukat. A vér eddig mennyisége folytán és a távolság miatt feketének tűnt, de Saidaa mostanra tisztán látja a folyadék mélyvörös karimáját. Eztán a nő kék szemébe néz, és várja a választ. Ugyan hallotta a rövid mondatokat, amik a nő száját elhagyták ahogy haladt a tömegben, és ahogy közeledett felé, de ennél több magyarázatra van szüksége. Alapvetően nincs ellenére, hogy az ő arcához is hozzáérjen a másik, és rúnát fessen rá a meleg nedvvel. Ehhez azonban tudnia kell, hogy miről van itt szó. Idegen számára az ünnepség és a rítus is. Alapvetően is kíváncsi természetű, hát még most, amikor ilyen különös dolgok történnek egy számára ismeretlen helyen.*
463. hozzászólás ezen a helyszínen: Amon Ruadh
Üzenet elküldve: 2024-05-19 23:18:03
Üzenet elküldve: 2024-05-19 23:18:03
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 284
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 284
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//A Tűz Hajnala//
-Meghalni. *Sajátosan villan tekintete, de lehet, hogy csak a lángok táncolnak benne.*
-Hideg. De megbékél vele az ember. Már ha az Ősök Szellemei nem vágják az arcába az ajtót, ahogy velem tették. Nem, mintha bánnám. *Sejtelmesen elmosolyodik.*
-Feladatom van! És ennél nagyobb felhatalmazás aligha kell rá. *Nem valószínű, hogy kimerítő válasszal szolgált a halál dolgát illetően, de látszik, nem óhajt több szót áldozni e témára.*
-A Tűz Hajnala valójában egy sámánasszony jóslata. "Nyughatatlanak a holtak. Lángok nyaldossák az ég alját, a patakok folyóvízzé duzzadnak, s vértől vereslenek majd. Új szelek fúnak. Csak az éli meg a másnapot, ki karddal arat. A holtak nyughatatlanak."
Valahogy így hangzik. *Hátradől ültében.*
-De nem vagyok tisztában az egésszel. Talán Karheia igen. *Biccent a leány irányába, aki kissé odébb áll tőlük és szemmel láthatóan felkészül a rituáléra.*
-Mindenesetre a tharg nép felemelkedésének órájának kezdete ez. Ezt ünnepeljük mi itt... *Egy elhaladó szolgálóleány felé nyújtja korsóját, ki engedelmesen tölti csurig vereslő borral.*
-A mi ünnepeink már csak ilyenek. Nincsenek naphoz kötve. Akkor ünnepeljük őket, mikor úgy érezzük, itt az ideje. Általában valami jóslatból fakadnak. *Magyarázza, miközben szórakozottan simít végig szakállán.*
-Persze nem minden jóslat teljesedik be. Néha máshogy őrölnek a Szellemek Malmai, mint ahogy azt mi elvárnánk tőlük. De ebben a jóslatban itt... *Biccent a lángok felé.*
-Hiszek. Hisz látom beteljesedni. *A zöld íriszek felé pillant. Kíváncsi, vajon olvashat-e bennük. Elcsíphet-e bennük átszellemülést, esetleg hitetlenséget.
Elcsípi Karheia tekintetét, majd mosolyogva biccent irányába. Ha szólni is kívánna újfent a néphez, az események bizony belé forrasztanák a szót; rokona ugyanis szemlátomást képes ténylegesen az egekig dagasztani a lángokat, alapos felhördülést váltva ki a bámészkodókból. Az egyik távoli földről érkezett vándor, ki addig nagy hangon mulattatta a körébe gyűlteket hihetetlennél hihetetlenebb történetekkel, valósággal lefordul a padról, amin ült.
Ő maga gyönyörködve szemléli a lángokat, s nem bírja levakarni arcáról a vigyort. Nem rest megkeresni tekintetével Relaelt sem. Elvégre valóban lélegzetelállító látvány immáron a tűzoszlop és kíváncsi, amaz mit szól hozzá.
Karheia végül rituáléba kezd, s körbejár övéi között a tállal.*
-Vér a véremből az a leány. *Mormogja nagy büszkén Relaelnek még.*
-Egészen feltüzesedik az ember a látottaktól! *Csapja le a korsót az asztalra.*
-Egyszer már porig égettem egy falut itt, s az összes ősöm a tanúm rá, hogy megteszem újra, ha arra kényszerítenek! *Ha nem is szónokol, de látszólag alaposan belejön a beszédbe.*
-Vérszag fogja betölteni az éjszakát, na meg a leányok sikolya! Ha! *Csap az asztalra.*
-Vidd hírül a Kikötőbe, hogy Thargia mit sem veszített fényéből! Hogy a farkasok óráján bizony mi üvöltünk majd a leghangosabban! *Talán a szervezetébe juttatott alkohol is mámorítja, de tekintete tiszta. Szemmel láthatóan még csak most lovalja bele magát.*
-Meghalni. *Sajátosan villan tekintete, de lehet, hogy csak a lángok táncolnak benne.*
-Hideg. De megbékél vele az ember. Már ha az Ősök Szellemei nem vágják az arcába az ajtót, ahogy velem tették. Nem, mintha bánnám. *Sejtelmesen elmosolyodik.*
-Feladatom van! És ennél nagyobb felhatalmazás aligha kell rá. *Nem valószínű, hogy kimerítő válasszal szolgált a halál dolgát illetően, de látszik, nem óhajt több szót áldozni e témára.*
-A Tűz Hajnala valójában egy sámánasszony jóslata. "Nyughatatlanak a holtak. Lángok nyaldossák az ég alját, a patakok folyóvízzé duzzadnak, s vértől vereslenek majd. Új szelek fúnak. Csak az éli meg a másnapot, ki karddal arat. A holtak nyughatatlanak."
Valahogy így hangzik. *Hátradől ültében.*
-De nem vagyok tisztában az egésszel. Talán Karheia igen. *Biccent a leány irányába, aki kissé odébb áll tőlük és szemmel láthatóan felkészül a rituáléra.*
-Mindenesetre a tharg nép felemelkedésének órájának kezdete ez. Ezt ünnepeljük mi itt... *Egy elhaladó szolgálóleány felé nyújtja korsóját, ki engedelmesen tölti csurig vereslő borral.*
-A mi ünnepeink már csak ilyenek. Nincsenek naphoz kötve. Akkor ünnepeljük őket, mikor úgy érezzük, itt az ideje. Általában valami jóslatból fakadnak. *Magyarázza, miközben szórakozottan simít végig szakállán.*
-Persze nem minden jóslat teljesedik be. Néha máshogy őrölnek a Szellemek Malmai, mint ahogy azt mi elvárnánk tőlük. De ebben a jóslatban itt... *Biccent a lángok felé.*
-Hiszek. Hisz látom beteljesedni. *A zöld íriszek felé pillant. Kíváncsi, vajon olvashat-e bennük. Elcsíphet-e bennük átszellemülést, esetleg hitetlenséget.
Elcsípi Karheia tekintetét, majd mosolyogva biccent irányába. Ha szólni is kívánna újfent a néphez, az események bizony belé forrasztanák a szót; rokona ugyanis szemlátomást képes ténylegesen az egekig dagasztani a lángokat, alapos felhördülést váltva ki a bámészkodókból. Az egyik távoli földről érkezett vándor, ki addig nagy hangon mulattatta a körébe gyűlteket hihetetlennél hihetetlenebb történetekkel, valósággal lefordul a padról, amin ült.
Ő maga gyönyörködve szemléli a lángokat, s nem bírja levakarni arcáról a vigyort. Nem rest megkeresni tekintetével Relaelt sem. Elvégre valóban lélegzetelállító látvány immáron a tűzoszlop és kíváncsi, amaz mit szól hozzá.
Karheia végül rituáléba kezd, s körbejár övéi között a tállal.*
-Vér a véremből az a leány. *Mormogja nagy büszkén Relaelnek még.*
-Egészen feltüzesedik az ember a látottaktól! *Csapja le a korsót az asztalra.*
-Egyszer már porig égettem egy falut itt, s az összes ősöm a tanúm rá, hogy megteszem újra, ha arra kényszerítenek! *Ha nem is szónokol, de látszólag alaposan belejön a beszédbe.*
-Vérszag fogja betölteni az éjszakát, na meg a leányok sikolya! Ha! *Csap az asztalra.*
-Vidd hírül a Kikötőbe, hogy Thargia mit sem veszített fényéből! Hogy a farkasok óráján bizony mi üvöltünk majd a leghangosabban! *Talán a szervezetébe juttatott alkohol is mámorítja, de tekintete tiszta. Szemmel láthatóan még csak most lovalja bele magát.*
462. hozzászólás ezen a helyszínen: Amon Ruadh
Üzenet elküldve: 2024-05-19 23:01:50
Üzenet elküldve: 2024-05-19 23:01:50
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 507
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 507
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A Tűz Hajnala//
//Mágia & Sors – Útkeresés//
*Karheia látja, hogy nagybátyja figyelmét leköti az elf fehérnép, s ez cseppet sincs ellenére. Ez idő alatt vált néhány szót a helyiekkel, ünnepel és kikapcsolódik. Rövidesen viszont úgy érzi, hogy ideje a mulatságot más mederbe terelnie. Kupáját ismételten magasba emelve kíván mindenkinek jó egészséget, majd az utolsó korty italait is felhörpinti, végül feltápászkodik helyéről. Egy rakoncátlan szőke fonat hullik arcába, melyet egyik ezüstszín hajdíszével helyére tűz, közben oldalazva tör magának utat a korábban hozott bárányhoz.
A kötelet fogva vezeti közelebb a tűzhöz az állatot, közben egy közepes méretű fatálat is magához vesz, amit ideiglenesen a földre helyez csupasz lábai elé. Jelentőségteljesen kedves rokonára pillant, aki akár ismételten szólhat az emberekhez, ha úgy óhajtja, vagy amennyiben megérzi rajta tekintetét. Karheia végül a tűzbe bámulva kezét is a lángok felé fordítva igyekszik táplálni annak pusztító erejét, s ezzel talán még Artheniorig is eljut annak füstje, ezzel is üzenve a városnak, hogy sose feledjék el jelenlétüket.
Végül a bemutatót követően letérdel az aprócska állat elé. Nem szívesen teszi azt, amit tenni fog, de igyekszik megacélozni magát. Népe ősi nyelvén mormol maga elé, s ebben a bárány áldozatáért köszönetet is mond. Váratlanul kerül kezébe egy ruhájába rejtett éles kés, mellyel határozottan és gyorsan metszi el a jószág torkát. Ujjai elfehérednek, miközben erősen tartja a tiltakozó és haldokló állatot, közben fogait is összeszorítva mereven nézi azt. Úgy érzi az állat félelmét és fájdalmát, mintha a sajátja volna, de elgyengülésnek jelét nem mutatja. A gyönge nyakból felbugyogó vért a tálba gyűjti egészen addig, amíg a szív végleg megszűnik dobbanni, s a pulzáló patak is kiapad.
Az állatot óvatosan, tisztelettel fekteti az oldalára, majd a fatálat veszi két kezébe. Felegyenesedve indul meg komótosan. Néhányan elé is lépnek, ekkor mutató és középsőujját a vérbe mártva egyszerű formákat és rúnákat fest a jelentkező arcára.*
- Vér a véremből! A Szellemek óvjanak!
*Így halad szépen lassan, s aki óhajt részt vehet egyszerű kis szertartásában. Amint az álldogálók elfogynak, az asztalok felé veszi az irányt, ott is a népesebbekkel kezdve, s csupán a végére toppan be Saidaa magányába.*
A varázsló tenyerét egy tűzforrás felé fordítja, melynek hatására a kiválasztott, közelében égő tűz ereje duplájára nő. Amint a varázsló elfordítja tenyerét, a hatás megszűnik.
//Mágia & Sors – Útkeresés//
*Karheia látja, hogy nagybátyja figyelmét leköti az elf fehérnép, s ez cseppet sincs ellenére. Ez idő alatt vált néhány szót a helyiekkel, ünnepel és kikapcsolódik. Rövidesen viszont úgy érzi, hogy ideje a mulatságot más mederbe terelnie. Kupáját ismételten magasba emelve kíván mindenkinek jó egészséget, majd az utolsó korty italait is felhörpinti, végül feltápászkodik helyéről. Egy rakoncátlan szőke fonat hullik arcába, melyet egyik ezüstszín hajdíszével helyére tűz, közben oldalazva tör magának utat a korábban hozott bárányhoz.
A kötelet fogva vezeti közelebb a tűzhöz az állatot, közben egy közepes méretű fatálat is magához vesz, amit ideiglenesen a földre helyez csupasz lábai elé. Jelentőségteljesen kedves rokonára pillant, aki akár ismételten szólhat az emberekhez, ha úgy óhajtja, vagy amennyiben megérzi rajta tekintetét. Karheia végül a tűzbe bámulva kezét is a lángok felé fordítva igyekszik táplálni annak pusztító erejét, s ezzel talán még Artheniorig is eljut annak füstje, ezzel is üzenve a városnak, hogy sose feledjék el jelenlétüket.
Végül a bemutatót követően letérdel az aprócska állat elé. Nem szívesen teszi azt, amit tenni fog, de igyekszik megacélozni magát. Népe ősi nyelvén mormol maga elé, s ebben a bárány áldozatáért köszönetet is mond. Váratlanul kerül kezébe egy ruhájába rejtett éles kés, mellyel határozottan és gyorsan metszi el a jószág torkát. Ujjai elfehérednek, miközben erősen tartja a tiltakozó és haldokló állatot, közben fogait is összeszorítva mereven nézi azt. Úgy érzi az állat félelmét és fájdalmát, mintha a sajátja volna, de elgyengülésnek jelét nem mutatja. A gyönge nyakból felbugyogó vért a tálba gyűjti egészen addig, amíg a szív végleg megszűnik dobbanni, s a pulzáló patak is kiapad.
Az állatot óvatosan, tisztelettel fekteti az oldalára, majd a fatálat veszi két kezébe. Felegyenesedve indul meg komótosan. Néhányan elé is lépnek, ekkor mutató és középsőujját a vérbe mártva egyszerű formákat és rúnákat fest a jelentkező arcára.*
- Vér a véremből! A Szellemek óvjanak!
*Így halad szépen lassan, s aki óhajt részt vehet egyszerű kis szertartásában. Amint az álldogálók elfogynak, az asztalok felé veszi az irányt, ott is a népesebbekkel kezdve, s csupán a végére toppan be Saidaa magányába.*
A varázsló tenyerét egy tűzforrás felé fordítja, melynek hatására a kiválasztott, közelében égő tűz ereje duplájára nő. Amint a varázsló elfordítja tenyerét, a hatás megszűnik.
461. hozzászólás ezen a helyszínen: Amon Ruadh
Üzenet elküldve: 2024-05-19 20:37:33
Üzenet elküldve: 2024-05-19 20:37:33
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 4
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 4
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Mágia & Sors – Útkeresés//
*Saidaa sietős lépteit komótosra lassítva érkezik a város kapujához, ahol kényelmetlenségére egy szűkszavú őr ellentmondást nem tűrően megfosztja fegyvereitől: hosszú íjától, nyílvesszőit rejtő tegezétől és combjára szíjazott tőrétől egyaránt. Érti ennek okát, de persze nem tetszik neki. Egy rövid sóhajjal kénytelen túl is lendülni a kérdésen. ~Úgysem tervezek bajt okozni…~ Gondolja, s reméli, hogy azok szándéka is tiszta, akikkel ma összesodorja az élet. Úgy hallotta, ünnepség van ma Amon Ruadh-ban. Ha ünnepség, akkor alkohol, ha alkohol, akkor agresszió. Ráadásul a Thargok területére merészkedik, akiket ugyan csak hírből ismer, de a mendemondák alapján elég kemény, harcedzett figuráknak tűnnek. Nyel egyet, majd egy határozott mozdulattal belép a kapun. Fontosabb dolga van annál, hogy félelme sarkon fordítsa.
Bőrből készült barna cipője talpa alig hallható, nyöszörgő hangot hagy maga után, ahogy az utcán lépdel követve a tömeget. Feltételezi, hogy arra van a legjobb esélye, ahol az emberek és egyéb népek a legnagyobb koncentrációban jelen vannak. Most majd kiderül, hihet-e a kerekded, jó szándékúnak tűnő asszonynak, aki határozatlan és tág kérdése alapján is útba igazította korábban a kikötőben.
Fenyőzöld, könnyű anyagból készült köpenyét szorosabban összefogja mellkasa előtt, így gátolva a szövet szabad lengését teste körül. A ruhadarab csuklyája nyugodtan pihen a hátán, sötét haja szabadon omlik rá annyi kivétellel, hogy arca körüli tincseket a hajtömegről leválasztva hátrafogta, hogy azok ne lógjanak a szemébe. A köpeny alatt bő ujjú homokszín blúzt visel, és oldalt felsliccelt sötétbarna szoknyát. Derekára kis selyem erszényt szíjazott, ujjaira pedig finoman kimunkált gyűrűket vett fel. Fülét szokásos fülbevalói díszítik, nyakát pedig szemalakú talizmánja.
Séta közben tekintetét lassan jobbra balra forgatja, keres valakit. Szemei cikáznak, vizslatják a forgatagot, annak ellenére, hogy nem tudja, hogy néz ki az illető, akivel találkozni szeretne. Akivel találkoznia kell. Csak egy nevet tud, semmi mást: Karheia Rhagodar. Úgy hallotta, a nő jártas a mágiában, – bár azt már nem tudja, hogy annak mely ágában – és ebből arra következtetett, hogy a segítségére lehet. Hátha… hátha segít neki elűzni a látomásokat és a rémálmokat. Sőt, mi több, hátha segít a mélyére nézni, és rájönni, miért jelentek meg? Éppen most… Saidaa biztos benne, hogy köze van Elidyr eltűnéséhez, még akkor is, ha az már majdnem egy évvel ezelőtt történt.
Lassan elérkezik a város főterére, ahol asztalok és egy máglya kapott helyet az ünnepség idejére. Itt elbizonytalanodik kissé, hisz az asztal körül társalgók szinte kivétel nélkül régi ismerősöknek tűnnek. Nem elég bátor ahhoz, hogy megszólítson valakit, így esetlenül és tanácstalanul ácsorog egy percig, majd kiszúr magának egy félreeső helyet, ahol nem ül senki. Megcélozza az üres asztalt, és letelepszik gondolkodni. Reméli, hogy az idegen arcokat figyelve megérkezik mellé a szerencse. Illetve azt is reméli, hogy a keresett boszorkány egyáltalán itt van az ünnepségen, és nem feleslegesen járta le a lábát, hogy megkeresse.*
*Saidaa sietős lépteit komótosra lassítva érkezik a város kapujához, ahol kényelmetlenségére egy szűkszavú őr ellentmondást nem tűrően megfosztja fegyvereitől: hosszú íjától, nyílvesszőit rejtő tegezétől és combjára szíjazott tőrétől egyaránt. Érti ennek okát, de persze nem tetszik neki. Egy rövid sóhajjal kénytelen túl is lendülni a kérdésen. ~Úgysem tervezek bajt okozni…~ Gondolja, s reméli, hogy azok szándéka is tiszta, akikkel ma összesodorja az élet. Úgy hallotta, ünnepség van ma Amon Ruadh-ban. Ha ünnepség, akkor alkohol, ha alkohol, akkor agresszió. Ráadásul a Thargok területére merészkedik, akiket ugyan csak hírből ismer, de a mendemondák alapján elég kemény, harcedzett figuráknak tűnnek. Nyel egyet, majd egy határozott mozdulattal belép a kapun. Fontosabb dolga van annál, hogy félelme sarkon fordítsa.
Bőrből készült barna cipője talpa alig hallható, nyöszörgő hangot hagy maga után, ahogy az utcán lépdel követve a tömeget. Feltételezi, hogy arra van a legjobb esélye, ahol az emberek és egyéb népek a legnagyobb koncentrációban jelen vannak. Most majd kiderül, hihet-e a kerekded, jó szándékúnak tűnő asszonynak, aki határozatlan és tág kérdése alapján is útba igazította korábban a kikötőben.
Fenyőzöld, könnyű anyagból készült köpenyét szorosabban összefogja mellkasa előtt, így gátolva a szövet szabad lengését teste körül. A ruhadarab csuklyája nyugodtan pihen a hátán, sötét haja szabadon omlik rá annyi kivétellel, hogy arca körüli tincseket a hajtömegről leválasztva hátrafogta, hogy azok ne lógjanak a szemébe. A köpeny alatt bő ujjú homokszín blúzt visel, és oldalt felsliccelt sötétbarna szoknyát. Derekára kis selyem erszényt szíjazott, ujjaira pedig finoman kimunkált gyűrűket vett fel. Fülét szokásos fülbevalói díszítik, nyakát pedig szemalakú talizmánja.
Séta közben tekintetét lassan jobbra balra forgatja, keres valakit. Szemei cikáznak, vizslatják a forgatagot, annak ellenére, hogy nem tudja, hogy néz ki az illető, akivel találkozni szeretne. Akivel találkoznia kell. Csak egy nevet tud, semmi mást: Karheia Rhagodar. Úgy hallotta, a nő jártas a mágiában, – bár azt már nem tudja, hogy annak mely ágában – és ebből arra következtetett, hogy a segítségére lehet. Hátha… hátha segít neki elűzni a látomásokat és a rémálmokat. Sőt, mi több, hátha segít a mélyére nézni, és rájönni, miért jelentek meg? Éppen most… Saidaa biztos benne, hogy köze van Elidyr eltűnéséhez, még akkor is, ha az már majdnem egy évvel ezelőtt történt.
Lassan elérkezik a város főterére, ahol asztalok és egy máglya kapott helyet az ünnepség idejére. Itt elbizonytalanodik kissé, hisz az asztal körül társalgók szinte kivétel nélkül régi ismerősöknek tűnnek. Nem elég bátor ahhoz, hogy megszólítson valakit, így esetlenül és tanácstalanul ácsorog egy percig, majd kiszúr magának egy félreeső helyet, ahol nem ül senki. Megcélozza az üres asztalt, és letelepszik gondolkodni. Reméli, hogy az idegen arcokat figyelve megérkezik mellé a szerencse. Illetve azt is reméli, hogy a keresett boszorkány egyáltalán itt van az ünnepségen, és nem feleslegesen járta le a lábát, hogy megkeresse.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 629-648