//Napváltás//
//Egy hattal később//
*Összedörzsöli a két tenyerét, és belehuhog. Ehhez a tevékenységhez kicsit hűvös az idő, de valamivel le kell kötnie magát, ha már mások a városhoz kötötték. Már egy hat is eltelt azóta, hogy megérkezett a Vashegyre és kissé szerencsétlen módon az első találkozása nem egy szemrevaló, eleven vászoncseléddel történt, hanem egy kevésbé eleven és kevésbé szemrevaló hullával. No, akkor kellett volna óvatosan visszaülnie Átok nyergébe, nyájasan közölnie a kapuőrrel, hogy sürgős dolga akadt - mondjuk a nénikéje érkezett meg Artheniorba, akinek egyetlen örököse és a gazdag rokonokkal bizony illik jóban lenni - és mire felfedezik a néhai kancellárt, ő már árkon-bokron túl jár. De most már mindegy. Egyelőre annak is örülnie kell, hogy nem vádolták azonnal gyilkossággal, nem vették fejét, sőt: még csak tömlöcbe sem zárták. Egész kényelmes szállása van az egyik, hosszúháznak nevezett épületben, igazán nem lehet panasza, aludt ő már rémesebb helyeken is. Igaz ugyan, hogy a szeme alatt kialakult sötét karikák is ide vezethetők vissza. Egyik kedves vendéglátója, bizonyos Vic, olyan hangosan horkol, hogy azt még mérföldekkel odább is kiválóan hallani, nemhogy egy ággyal arrébb.*
- Ne mocorogj már! *dörmög maga elé, ahogy Átok tesz egy-két lépést előre. Az öszvér elunta az ácsorgást, a művész még nem. Mert épp némi piktorkodással üti el a rendelkezésére álló, korlátlannak látszó időt: éppen az erődről készít szénrajzot. Ez csak elsőre tűnt egyszerű feladatnak, mert ama erődben vagy mágusok laknak, akik akaratának megfelelően változik az épület, vagy a thargok szeretik időről-időre átalakítani. Például pár nappal ezelőtt épp sikerült befejezni a művét. Ami azt illeti, el is ámult önnön tehetségétől, de ahogy összevetette a rajzot az erőddel észrevette, hogy nem stimmel valami. Pedig olyan szépen, részletekbe menően, a modell ilyen távolságból még kivehető vonásait figyelembe véve örökítette meg azt a fura szobrot a torony tetején, erre tessék! Sehol a szobor.
Ennek megfelelően ma reggel kicsit aggódva érkezett öszvérháton az erődhöz vezető ösvény aljába, mert könnyen lehet, hogy mire befejezné az újrakezdett rajzot, már egy csipkés tornyú, kevély kastély terpeszkedik a zömök erőd helyén. De nem.
Jóízűen pöfékel szeretett pipájával, előzékenyen köszönget a közelébe érő helyieknek, némelyiknek, természetesen elsősorban csinos leányoknak, felajánlja, hogy szerény díjazás mellett igényes portrét rajzol róluk. Nem árt egy kis mellékes kereset, ugye. Ki tudja mi jöhet még, és a szépen csengő arany ügyvédre is jó, ~Tudják a thargok, hogy mi fán terem a fiskális?~ de akár megvesztegetésre is. Sajnálatos módon azok az amoniak akikkel eddig találkozott, vajmi kevés érdeklődést mutatnak a művészetek iránt, leszámítva azt, hogy egy tagbaszakadt úriember művészi módon kezdett alkudni az öszvérére.*
- Jól van, jól van, menjünk... *teszi el az ív papirost és a szenet a nyeregkápára erősített kis asztalka megfelelő fakkjaiba, mert Átok már nagyon menne. De hova? Tehát ismét végigkocognak a tharg város utcáján, szép lassan, a pipából gomolygó füstbe burkolózva. Mint már annyiszor az elmúlt napok során. Talán lassan afféle látványosság lesz a Vashegyen.*
- Hamarabb tanulok meg valami kacifántos varázsigét, mint itt eldöntik, hogy bűnös vagyok-e vagy ártatlan? *morogja maga elé szinte mint egy mantrát* Hopp, bűnös? Egy frászt! Ártatlan vagyok, tekintetes magtiszter urak! Ha vétkes is vagyok valamiben, az csak korlátokat nem ismerő becsületességem. Mert bizony jelentettem a rettenetes esetet, ahogy azt kell, és nem igyekeztem magam kivonni a messze földön híres és korrekt vashegyi igazságszolgáltatás alól.
*Mivel egyelőre nem bírái előtt áll, a védőbeszéd rövid részletével is csak annyit ér el, hogy egy gyerek tátott szájjal bámul a fura alakra.*
- Szervusz, fiam! *köszön le öszvérhátról barátságosan* Szép reggelünk van, nemde? Fogadj el egy jó tanácsot! Ha találsz bárkit, aki a földön alszik, tagjait szétvetve és kicsit már kékül is, semmi esetre se próbáld felébreszteni! Fuss!
*Saját kiváló viccén kuncogva kocognak tovább, a gyerek pedig lélekszakadva szalad haza, újságolva a szenzációs hírekre kevésbé fogékony apjának, hogy a démonok visszatértek, épp az imént látott egyet.*
- Azt hiszem, meg fogok bolondulni. *állít fel gyors diagnózist a semmittevéstől szenvedő Habrertus, és mivel Átok pont ekkor legyint egyett túlméretezett füleivel, egyetértőleg hozzáteszi* Igazad van, már rég bekövetkezett.