//Óda a kertészlegényhez//
*Amennyire Habrertus a sajátjaként szemléli a várost, Dora annyira nem érzi a magáénak ezt a kőből emelt szörnyeteget. A lány fák és elfek között nevelkedett, a mocsár partján békákat kergetett és kavicsot dobált, és éjjel a bogarak zümmögése altatta. A város, mint olyan, soha nem volt az ő világa, s még ilyen téren is különösen taszító számára Amon a maga katonás rendjével. A hatalom, az viszont más tészta, azért mindig hajlandó volt áldozni, egy darabon mindenképp. Például most épp a kancellárral sétál, karjába karolva, és a történelmi olvasmányain mereng. Halványan elmosolyodik a feltételezésre, hogy a történet drámai csattanóval zárul majd.*
- Nem, ötven esztendősen elvitte a csúz. *Jegyzi meg egykedvűen. Bár valószínűnek tartja, hogy Habrertus se lehet annál kevesebb, de Dora szakértő, azt is nagyon jól látja, hogy kedvenc kancellárját nem gyötri a köszvény, sőt, igen jól tartja magát.* Főleg a túlsúlyosakra veszélyes a kór. *Teszi hozzá mintegy magyarázón.* De néhányan még mindig azt rebesgetik, hogy a felesége ölte meg az uraságot. *Ezt pedig csak amolyan pikáns információként teszi hozzá, sejtelmes mosollyal, de hát ki tenne ilyet, ha nem Dora?*
- Igazándiból nincs okom nem tisztelni Cha'ysst. *Mereng, és nem is reflektál a többi elhangzott dologra, nehogy gyanút keltsen.* Sok mindenkit tisztelek, akivel egyben óvatos is vagyok. Őt is tisztelem. De enélkül a bárózás nélkül is tisztelném, ez csak amolyan formaság. És mondanom sem kell, hogy van, akit a rangja ellenére sem tisztelek.
*Ezt nem fejti ki bővebben, de a múltjából sok ilyet tudna mesélni. Most viszont kár a múlton rágódni, amikor sokkal szórakoztatóbb elfoglaltságuk is akad, meg a jó ital és a finom étel gondolata is felpezsdíti. Tovább is indulnak, eredetileg a Vaskorsó felé véve az irányt, amikor Dorát ismerős illat csapja meg. Látványosan a levegőbe szimatol.*
- Hó. És nocsak, vásár! *Mondja, és odapillantva már nem titok a számára, hogy a Tharg birtokokon valami igazi téli forgatag van készülőben. Legszívesebben most is ellátogatna oda, de úgy érzi, nem lenne igazságos kihagyni a mókából az egyik legfagyosabb teremtést, akit csak ismer.* Érdemes lenne szólnunk róla Estinek is. *Javasolja, hiszen egyértelmű, hogy a sötételfet a fogadóban találják, ő mindenképpen ott hagyta legutóbb. Nagyon mulatságos lenne piros sipkával a fején. Persze Dora Habrertusra bízza a döntést, merre tovább, és vele tart. Az idő sok mindent átfest, de Estit nem – Dorának még az is újdonság, hogy épp hiányzik neki változatlanul kormos bőrű, fekete szívű, örökké csipkelődő gyógyítótársa.*
A hozzászólás írója (Dorawyna Olaphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.12.27 22:40:35