//Meronnan, Azug, Atehaner, Dzsiszell, Vaszív//
*Épp folytatná a mondókáját a fogadósnak, mikor hátrafordul az ajtó nyitódására és nem más, mint Azog trappol be rajta aki egyenesen felé veszi az irányt.*
-Ennek örülök. *És valóban, nem utolsó dolog, ha egy termetes ork nem akarja betörni a fejét.*
-Mondtam, tekints orknak és levan a gond.
*Vigyorog rá, majd újabb nyekergés, és egy igazi csataló sétál be rajta egy szebb napokat megélt nő képében.
Dülledő szemekkel bámulja, szemmel láthatóan a nő is őt fixírozza.*
-Az éjszaka egy.... tündére! *Böki ki végül, majd megnyalja a száját.*
-Gyere közelebb babám, nem harapok. *Vigyorog rá és simít végig bajszán. Nem mondaná, hogy élete estéje lesz, de a semminél ez is jobb.
Ha közelebb jön, úgy elkapja a nő húsos derekát és az ölébe húzza.*
-Mi szél hozott erre? Lefogadnám, hogy pénzt szagolsz és nem is rossz a szimatod!
*Röhög fel hangosan az orkot fixírozva, hátha osztozik az örömében.
Újabb ajtónyílás, a szürke mágusuk az. Csak összeáll újra a kompánia. Most nem is bánja, csak az ökör mulat magába, vagy mi.*
-Á! *Kiált oda Atehanernek a sokasodástól felbátorodva.* -Foglalj helyet! Tudom, nem a Te kedvedre való hely, de hamarost továbbállunk. Néz vissza vigyorogva a nőre.*
Már meg sem lepődik az ajtó helyén beáramló fénnyalábtól, ezúttal Vaszív az.
*Bólintva üdvözli. Most, hogy visszatért nem is bánja, hogy az ork elment tőlük, hisz így csak harmadolni kellett az aranyat.
-Vaszív komám. Csak visszaevett a fene.
Hogy kihez? *Hökken meg, nem rémlik neki ez a Khunezk. Tán lenne az óriásnak harmadik neve?
Vaszív nőre vetett pillantása ugyan nem kerüli el a figyelmét és másnak olybá tűnhet, az orknak kedve támadt a nem túl angyali teremtéshez.*
-Hát mutassunk.
*Állítja fel öléből a nőt miközben annak méretes fenekére próbál csapni és igyekszik megragadni a karját.*
-Gyere tündérem, ez az ork férfiú mutatni kíván nekünk valamit. Hosszú még az este!
*Vigyorog a nőre, vet még egy jelentőségteljes pillantást a fogadósra majd kezével tessékelő mozdulatokat tesz a kijárat felé miközben véletlenül sem engedné el karját.*