//Eooghantar, Yeza//
//2. emeleti szoba//
*Hálás azért a nőnek, mert végre juttathat kaját a gyomrába és teljesen nyugodt, hogy immáron engedélyt is kapott rá tőle. Miután befejezték a gyors étvágycsökkentést, a nő is odatolja a saját üres tányérját, így elveszi tőle és azt is visszateszi az asztalra.
A kis játék úgy tűnik, eleinte szórakoztatja a vöröset, mert szemei járnak az ő és a saját tenyere között, de az arcáról nem igazán olvasható le, hogy a hallottakban is kedvét lelné. Még azután sem, hogy elnyomta azt az ízléstelen tréfát, nem gyakran szokta magát ilyen helyzetbe hozni, de ennél jobb ötlet nem akadt hirtelen a tarsolyában. Nem érti ő a női lélek ilyen mélységeit, ez a másik arcáról is leolvasható, ahogy egyre inkább gondterhelté és szomorúvá válik a levegő körülöttük. Aztán végre kinyitja a száját és véleményt nyilvánít, amit Eooghan tűkön ülve vár, bár amint a csattanó elhangzott, már sejtette, nem azt fogja kapni a pénzéért, amit elvárt.
~Ez most tényleg azt hiszi, hogy komolyan beszéltem?! ~ Szaladnak lágy barázdák a homlokára a gondolattól, aztán gyorsan kisimulnak. ~Az sem lenne annyira rossz, azt hiszem. ~ Nyugtázza végül egy „ezt megérdemelted öregem” mosollyal, csak úgy magának.
~Bizony! Össze van, de kegyetlenül zavarodva! Talán ketten kideríthetnénk… ~ Lapítja el a tekintetét óvatosan rácsúsztatva a közelebbi kezét a vörös combjára, de a mozdulat megakad, viszont visszakozni már nem akar, így a kéz ott marad, ha a nő nem dönt másképp. Nem érzi, hogy alkalmas lenne a pillanat egy ismételt lerohanásnak, pedig erre hivatkozva szívesen kóstolgatná még a vörös puha kebleit a nyelvével, ezúttal talán semmi sem zavarná meg a dologban. De most érzi, ez sem úgy sülne el, ahogy ő azt gondolja. Arra már arcizma sem rándul, hogy közli, egy csinos lány társaságát ő sem utasítaná vissza, mert ha ezt most meglovagolná, lehet furcsa gondolatokat szülne a másik fejében. Aztán úgy tűnik a nőt nagyon is izgatja a kitalált jóslat, sőt, túlságosan is elmerül a vélt halál és a körülményeinek felderítésében. Túlságosan is. Egészen elszomorítja a gondolat, hogy így kitölti ez a szomorú feltételezés, esetleg meghalhat, akár már ma is. Ez kétségtelen. ~Miért kell mindenből drámát csinálni? ~ Figyeli Yezát gondterhelt arccal, de a kérdésekre nem felel, minek tágítaná még jobban ezt a hülyeséget, főleg, ha ilyen hatással van a másikra? Az aggasztó női tenyérbe kedves csókot lehel, majd a nő szembogaraiba néz egyenest. Közben ki is veszi a kezéből a poharat és leteszi az ágy mellé. ~Talán már eleget ivott. ~*
-Ennyire aggaszt? Ígérj meg valamit. *Csúsztatja a kezét a vörös tarkójához és közelebb hajol, orrával végig simít a nőén, gyengéd tekintete szinte már dagályos.*
-Ha bajba keveredünk, szaladj el, míg feltartom őket, rendben? *Majd, ha engedi a nő lágyan megcsókolja, de nem egyszer, hanem sokszor, ajkai csak úgy izzanak, harapva szájat, bőrt hadakozva a cserfes nyelvecskével.*