Kikötő - Rumos Rókalyuk
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 42 (821. - 840. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
840. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-01-05 21:58:14
Üzenet elküldve: 2026-01-05 21:58:14
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Naplemente//
* A lány kéreti magát. Vagy csak tényleg nem éhes. Akárhogy is, Yvon úgy dönt, ebben most ráhagyja a másikra a döntést. Ő viszont éhes, úgyhogy mikor Maavie másodjára is megerősíti őt abban, hogy nem kér enni, visszahúzza maga elé, és eszik tovább. Persze nem annyira finom így már az étel, de tudja, hogy muszáj, különben egész éjszaka forgolódik majd az ágyában, mert üres a gyomra. Az is lehet, hogy csak tényleg nem nagy étkű a lány – ezzel nyugtatja magát, miközben tömi magába a pörköltet és a kenyereket. *
– Uhum… * Hümmögi teli szájjal a kérdésre. Már szinte meg is feledkezett róla, hogy magáról még jóformán semmit sem mondott. Persze lehet, hogy jobb is így, de örökké nem titkolózhat… Vagy mégis? Egyelőre a vacsora eltakarításával van elfoglalva, így Maavienek türelmesen kell várnia legalább két percet, mire Yvon ismét beszédképes lesz. A két szelet kenyér széle megmarad, illetve a pörköltnek is az utolsó pár falatja. Természetesen tudna még enni, ha akarna, de nem akar. Jóllakottságát jelezvén nagyot hümmög, majd a morzsákat leszórja kezéről az asztalra, meg a tányérra és ismét eltolja maga elől a tányért. *
– Ez jól esett. Úgy tele lettem, hogy még egy falattól kipukkadnék. * Próbálkozik, hátha így már ráfanyalodik a másik a maradékra, de ha nem, az se nagy baj. Ő se nyúl már hozzá. Majd valamelyik szolgáló vagy a kedves kocsmáros elviszi onnan. Ha esetleg Maavie mégis falatozna még egy keveset, úgy megvárja, míg végez, azután szólal csak meg. *
– Akkor mehetünk hát? * Kérdezi, és ha nincs ellenvetés, feláll az asztaltól és el is indul a feljárat felé. Útfélen azért még odaveti a fogadósnak. *
– Köszönjük a vacsorát, igazán hálásak vagyunk a nagylelkűségéért, kocsmáros uram! * Elindul a lépcsőn, fel a második emeletre. *
– Gyere! * Szól hátra a lánynak, mintha attól tartana, hogy az útközben elvesztette. Jó pár lépcsőfokot meg kell tenniük, mire odaérnek a szobáikhoz. Két egymás melletti, rozoga ajtajú lyuk. Az egyik kulccsal kinyitja az ajtót, majd egy kis erővel belöki azt. Dohos szag, régi bútorok és egy ki tudja mi mindent látott ágy. A Hét Varjúban sokkal többet adtak a kinézetre, de persze drágább is volt a hely. Neki ez is megteszi, amíg éjjel nem törik rá az ajtót a részeg matrózok vagy nem repülnek be az ablakon a kikötői hárpiák.
Belép, leül az ágy szélére, majd kezével invitálóan megpaskolja a mellette lévő üres ágyrészt. Ha Maavie idáig követte, bizonyára a szobába is követni fogja. Ha lenne nála fegyver, most tökéletes alkalma adódna elővenni, hiszen Yvon a legkevésbé sem számít rossz szándékra tőle. Arra már inkább, hogy a történet, amit hallani fog, nem lesz a legvidámabb. Erre fel is készül lélekben. *
– Nos… Miről is akartál mesélni? * Tudja jól, hogy nem könnyű az ilyenbe belekezdeni, ezért is nem ő akar először mesélni. Még mindig vannak benne kétségek. *
//Naplemente//
* A lány kéreti magát. Vagy csak tényleg nem éhes. Akárhogy is, Yvon úgy dönt, ebben most ráhagyja a másikra a döntést. Ő viszont éhes, úgyhogy mikor Maavie másodjára is megerősíti őt abban, hogy nem kér enni, visszahúzza maga elé, és eszik tovább. Persze nem annyira finom így már az étel, de tudja, hogy muszáj, különben egész éjszaka forgolódik majd az ágyában, mert üres a gyomra. Az is lehet, hogy csak tényleg nem nagy étkű a lány – ezzel nyugtatja magát, miközben tömi magába a pörköltet és a kenyereket. *
– Uhum… * Hümmögi teli szájjal a kérdésre. Már szinte meg is feledkezett róla, hogy magáról még jóformán semmit sem mondott. Persze lehet, hogy jobb is így, de örökké nem titkolózhat… Vagy mégis? Egyelőre a vacsora eltakarításával van elfoglalva, így Maavienek türelmesen kell várnia legalább két percet, mire Yvon ismét beszédképes lesz. A két szelet kenyér széle megmarad, illetve a pörköltnek is az utolsó pár falatja. Természetesen tudna még enni, ha akarna, de nem akar. Jóllakottságát jelezvén nagyot hümmög, majd a morzsákat leszórja kezéről az asztalra, meg a tányérra és ismét eltolja maga elől a tányért. *
– Ez jól esett. Úgy tele lettem, hogy még egy falattól kipukkadnék. * Próbálkozik, hátha így már ráfanyalodik a másik a maradékra, de ha nem, az se nagy baj. Ő se nyúl már hozzá. Majd valamelyik szolgáló vagy a kedves kocsmáros elviszi onnan. Ha esetleg Maavie mégis falatozna még egy keveset, úgy megvárja, míg végez, azután szólal csak meg. *
– Akkor mehetünk hát? * Kérdezi, és ha nincs ellenvetés, feláll az asztaltól és el is indul a feljárat felé. Útfélen azért még odaveti a fogadósnak. *
– Köszönjük a vacsorát, igazán hálásak vagyunk a nagylelkűségéért, kocsmáros uram! * Elindul a lépcsőn, fel a második emeletre. *
– Gyere! * Szól hátra a lánynak, mintha attól tartana, hogy az útközben elvesztette. Jó pár lépcsőfokot meg kell tenniük, mire odaérnek a szobáikhoz. Két egymás melletti, rozoga ajtajú lyuk. Az egyik kulccsal kinyitja az ajtót, majd egy kis erővel belöki azt. Dohos szag, régi bútorok és egy ki tudja mi mindent látott ágy. A Hét Varjúban sokkal többet adtak a kinézetre, de persze drágább is volt a hely. Neki ez is megteszi, amíg éjjel nem törik rá az ajtót a részeg matrózok vagy nem repülnek be az ablakon a kikötői hárpiák.
Belép, leül az ágy szélére, majd kezével invitálóan megpaskolja a mellette lévő üres ágyrészt. Ha Maavie idáig követte, bizonyára a szobába is követni fogja. Ha lenne nála fegyver, most tökéletes alkalma adódna elővenni, hiszen Yvon a legkevésbé sem számít rossz szándékra tőle. Arra már inkább, hogy a történet, amit hallani fog, nem lesz a legvidámabb. Erre fel is készül lélekben. *
– Nos… Miről is akartál mesélni? * Tudja jól, hogy nem könnyű az ilyenbe belekezdeni, ezért is nem ő akar először mesélni. Még mindig vannak benne kétségek. *
839. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-01-05 21:14:10
Üzenet elküldve: 2026-01-05 21:14:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Naplemente//
*Arra már ő maga is rájött, hogy a legnagyobb probléma a bilincsekkel pont az, hogy úgy lettek ráadva, hogy ne tudja levenni őket, de volt ideje megszokni, hogy rajta vannak. A sebeket is alattuk. Lehet, ha egyszer majd már nem kell viselnie őket, az lesz csak igazán szokatlan érzés. Persze, attól még bármit megadna, hogy valaki segítsen neki megszabadulni tőlük, de aranya, ahogy szobára, erre sem volna sok.
Ami Yvon gondolatait illeti, Maavie fejében valami teljesen más jár, mint az igazság. Csakis jót gondol a fiúról, rosszat egy cseppnyit sem, talán épp ezért is csillognak olyan szépen a kékjei, ahogy őt nézi. Mondjuk, csoda, hogy van még valami rajta, ami a sok kosz alatt tud csillogni, így, ha a mocsok alatt szép is lehetne akár, az most biztosan nem látszik rajta, legfeljebb csak elképzelni lehet őt tisztán, csinosan.
A fejét hevesen rázza, hogy furcsa mód ezzel helyeseljen a másiknak, megerősítve így, hogy a légynek sem akarna ártani. Beszélni azonban nem szeretne, vagyis inkább nem itt, ahol még a falnak is füle van, mert bár Yvonban mostanra teljes mértékben megbízik, másokban és magában a világban egyáltalán nem.*
- Jó. *Feleli röviden, meg bólint is egyet asztaltársasága kérésére, miszerint szeretné befejezni a vacsoráját. Ő addig elücsörög itt csendben, gondolja ő, ám ekkor Yvon tányérja egy halk, surlódó hang kíséretében kerül ele.*
- Umm… Nem kérek, köszönöm… *pislog nagyokat, elutasítva ezúttal a gesztust.* Tényleg nem. *Ma már ivott két bögre teát, evett két szelet pirítóst és egy süteményt is. Az ő kicsiny gyomra, amely körülbelül ennyi élelemnek a tizedéhez van szokva, bőven megtelt mára. Egy falat, annyi sem menne le több a torkán, még akkor sem, ha valójában az sem valami sok, amennyit eddig evett ma.*
- Majd mesélsz te is? Magadról. Még. *Motyogja inkább, hogy gyorsan el is terelje a témát másfelé az evésről.*
//Naplemente//
*Arra már ő maga is rájött, hogy a legnagyobb probléma a bilincsekkel pont az, hogy úgy lettek ráadva, hogy ne tudja levenni őket, de volt ideje megszokni, hogy rajta vannak. A sebeket is alattuk. Lehet, ha egyszer majd már nem kell viselnie őket, az lesz csak igazán szokatlan érzés. Persze, attól még bármit megadna, hogy valaki segítsen neki megszabadulni tőlük, de aranya, ahogy szobára, erre sem volna sok.
Ami Yvon gondolatait illeti, Maavie fejében valami teljesen más jár, mint az igazság. Csakis jót gondol a fiúról, rosszat egy cseppnyit sem, talán épp ezért is csillognak olyan szépen a kékjei, ahogy őt nézi. Mondjuk, csoda, hogy van még valami rajta, ami a sok kosz alatt tud csillogni, így, ha a mocsok alatt szép is lehetne akár, az most biztosan nem látszik rajta, legfeljebb csak elképzelni lehet őt tisztán, csinosan.
A fejét hevesen rázza, hogy furcsa mód ezzel helyeseljen a másiknak, megerősítve így, hogy a légynek sem akarna ártani. Beszélni azonban nem szeretne, vagyis inkább nem itt, ahol még a falnak is füle van, mert bár Yvonban mostanra teljes mértékben megbízik, másokban és magában a világban egyáltalán nem.*
- Jó. *Feleli röviden, meg bólint is egyet asztaltársasága kérésére, miszerint szeretné befejezni a vacsoráját. Ő addig elücsörög itt csendben, gondolja ő, ám ekkor Yvon tányérja egy halk, surlódó hang kíséretében kerül ele.*
- Umm… Nem kérek, köszönöm… *pislog nagyokat, elutasítva ezúttal a gesztust.* Tényleg nem. *Ma már ivott két bögre teát, evett két szelet pirítóst és egy süteményt is. Az ő kicsiny gyomra, amely körülbelül ennyi élelemnek a tizedéhez van szokva, bőven megtelt mára. Egy falat, annyi sem menne le több a torkán, még akkor sem, ha valójában az sem valami sok, amennyit eddig evett ma.*
- Majd mesélsz te is? Magadról. Még. *Motyogja inkább, hogy gyorsan el is terelje a témát másfelé az evésről.*
838. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-01-05 20:53:47
Üzenet elküldve: 2026-01-05 20:53:47
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Naplemente//
* Ahogy gondolta, a bilincset nem könnyű levenni. Mintha csak arra tervezték volna, hogy viselőjén maradjon. Azért bízik benne, hogy a városban tudnak vele kezdeni valamit. Most már kifejezetten idegesítik a vasak, mintha csak a saját kezén lennének. A sérülések is feltűnnek neki, de nem mond rá semmit. Mindent a maga idejében.
~ Micsoda embertelenség! De vajon mennyibe kerül egy rabszolga? ~ Örül, hogy a gondolatait csak ő hallja, különben biztos hamar elveszítené Maavie bizalmát. Persze érhetne akár több ezer aranyat is a lány, akkor se lenne szíve túladni rajta, mint valami portékán. Annál többet ér a becsülete. – Talán, ha egy ráncos, mogorva öregasszony lenne, akkor máshogy gondolná, de akkor már nem is adnának érte annyit. Kicsit elszégyelli magát a gondolattól, de ez aligha látszik meg rajta. Nem tett ő semmi rosszat, csak hagyta elkalandozni magát.
Miután visszatér az asztalhoz, folytathatják a beszélgetést. Természetesen a tíz aranyat eszébe se jut elkérni tőle. Valahogy úgy érzi, ebben a pillanatban, még ha szóvá tenné se lenne lehetséges – mintha egy mágikus erő meggátolná őket abban, hogy pénzt adjanak egymásnak. Furcsa érzés. Lehet, hogy csak kezd fáradni. *
– Ugyan, nincs mit! * Legyint a hálálkodásra, amit aztán a kérdései követnek. Ha pénzzel nem is, egy őszinte vallomással bizonyára meg tudja hálálni a lány Yvon jótettét. A javaslatra bólint. Ha már vannak szobáik, miért ne használják őket? *
– Legyen. Amúgy se nézném ki belőled. * Nevet fel, majd lassan leül a vigyor az arcáról. Pár perce még sokkal gyanakvóbb volt. Két szép szem így megbabonázta volna? Próbál egy kicsit uralkodni magán, és azért nem siet egyből szobára a félismeretlen lánnyal. *
– De előbb még befejezném a vacsorámat. * Hiszen mióta átült Maavie asztalához, hozzá sem nyúlt a pörkölthöz. Alig eszik két falatot, mikor ráeszmél, hogy valószínűleg nem csak ő éhes ennél az asztalnál. Lehet, hogy azért van csak tíz arany nála, mert korábban befalta a fél fogadót, de ezt mégsem tartja olyan valószínűnek. Még egy falat lecsúszik a torkán, de aztán odatolja a tányért a másik elé. Valahogy nincs úgy étvágya, hogy az asztaltársa nagy valószínűleg éhezik. *
– Egyél.
//Naplemente//
* Ahogy gondolta, a bilincset nem könnyű levenni. Mintha csak arra tervezték volna, hogy viselőjén maradjon. Azért bízik benne, hogy a városban tudnak vele kezdeni valamit. Most már kifejezetten idegesítik a vasak, mintha csak a saját kezén lennének. A sérülések is feltűnnek neki, de nem mond rá semmit. Mindent a maga idejében.
~ Micsoda embertelenség! De vajon mennyibe kerül egy rabszolga? ~ Örül, hogy a gondolatait csak ő hallja, különben biztos hamar elveszítené Maavie bizalmát. Persze érhetne akár több ezer aranyat is a lány, akkor se lenne szíve túladni rajta, mint valami portékán. Annál többet ér a becsülete. – Talán, ha egy ráncos, mogorva öregasszony lenne, akkor máshogy gondolná, de akkor már nem is adnának érte annyit. Kicsit elszégyelli magát a gondolattól, de ez aligha látszik meg rajta. Nem tett ő semmi rosszat, csak hagyta elkalandozni magát.
Miután visszatér az asztalhoz, folytathatják a beszélgetést. Természetesen a tíz aranyat eszébe se jut elkérni tőle. Valahogy úgy érzi, ebben a pillanatban, még ha szóvá tenné se lenne lehetséges – mintha egy mágikus erő meggátolná őket abban, hogy pénzt adjanak egymásnak. Furcsa érzés. Lehet, hogy csak kezd fáradni. *
– Ugyan, nincs mit! * Legyint a hálálkodásra, amit aztán a kérdései követnek. Ha pénzzel nem is, egy őszinte vallomással bizonyára meg tudja hálálni a lány Yvon jótettét. A javaslatra bólint. Ha már vannak szobáik, miért ne használják őket? *
– Legyen. Amúgy se nézném ki belőled. * Nevet fel, majd lassan leül a vigyor az arcáról. Pár perce még sokkal gyanakvóbb volt. Két szép szem így megbabonázta volna? Próbál egy kicsit uralkodni magán, és azért nem siet egyből szobára a félismeretlen lánnyal. *
– De előbb még befejezném a vacsorámat. * Hiszen mióta átült Maavie asztalához, hozzá sem nyúlt a pörkölthöz. Alig eszik két falatot, mikor ráeszmél, hogy valószínűleg nem csak ő éhes ennél az asztalnál. Lehet, hogy azért van csak tíz arany nála, mert korábban befalta a fél fogadót, de ezt mégsem tartja olyan valószínűnek. Még egy falat lecsúszik a torkán, de aztán odatolja a tányért a másik elé. Valahogy nincs úgy étvágya, hogy az asztaltársa nagy valószínűleg éhezik. *
– Egyél.
837. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-01-05 18:11:01
Üzenet elküldve: 2026-01-05 18:11:01
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Naplemente//
*Minden mindegy alapon meg sem próbál ellenkezni, csupán engedelmesen hagyja, hogy Yvon elkérje a kezét, feltűrje a kopottas ruha ujját és megnézze magának a béklyót. A maga módján egészen csinos kis karperec az vasból, pontosan úgy illik a lány vékony kezére, hogy ne szorítsa, de ne is tudjon kibújni belőle, illetve felfele se sokat tudjon csúszni a karján. Lánc már nincs ugyan rajta, de a helye jól látszik a bilincsen. Zár nem található rajta, a lakatnak szánt lyukakba vert szeggel vagy valami hasonlóval zárták be, egyértelműen azt sugallva, hogy nem igazán tervezték levenni róla. Itt-ott már jócskán látszik rajta a rozsdásodás is. Mindkét kezén és a lábain is van, illetve a nyakában is egy, de bizony még a fiúnak se szívesen mutogatja őket. Alatta néhány aprócska seb is látszik, ami természetesen attól van, ahogy a vas mozgás közben kidörzsölte szegénynek.*
- Nem lehet levenni. *Jegyzi meg az egyértelműt, majd mikor a tolvaj szó elhangzik, akkor egészen látványosan és sokatmondóan fordítja el a fejét.*
- Nem tudom, mi az a gálya… *Mondja esetlenül, majd egy hirtelen gondolattól vezérelve megkísérli elpanaszolni a legnagyobb gondját-baját Yvonnak, amit persze hamar meg is bán, de addigra már késő. Az úrfi felugrik a székéből, és egy igazi színdarabot is megszégyenítő jelenetet rendez le a kocsmárossal. Maavie meg sem moccan, csak kicsi, fekete gombócként szégyenkezik tovább a kandaló mellett kuporogva. Yvon persze mit sem tudhat arról, hogy mi is történt itt korábban, gondolván a gnóm doktorra és a betegekre, illetve az sem igaz, hogy kirabolták, de szegény lánynak eszébe sem jut közbeszólni. Ez nem az ő harca. Ez sem. Még akkor sem, ha érte vívják.*
- Van? *Kérdezi megszeppenve a fiút, majd hitetlenkedve pislog a csörgő-zörgő kulcsokra, melyeknek talán jobban örül így, hogy egy igazi szobához tartoznak, mintha a bilincseit nyitnák.*
- Köszönöm… *Suttogja maga elé, teljesen megfeledkezve arról, hogy azt a tíz aranyat, ami van nála, oda kellene adnia jótevőjének, ha már ilyen sokat segített rajta.
A következő kérdésre kékjei elsötétülnek, hirtelen nem is akaródzik neki a másik szemeibe nézni, de végül a csuklyája alól kipillantva csak megkeresi Yvon tekintetét.*
- Válaszolok neked, de lehetne, hogy… fent a szobában? Nincs fegyverem, nincs nálam semmi. Nem kell tőlem tartanod, senkit sem tudnék bántani. *Úgy gondolja, mindezt fontos elmondania, még ha a fiúnak minden joga meg is van nem hinni neki, de azt sem akarja, hogy Yvon sokkal rosszabbat feltételezzen róla, hisz valójában még ő maga sincs teljesen tisztában azzal, hogy kik és miért büntették.*
//Naplemente//
*Minden mindegy alapon meg sem próbál ellenkezni, csupán engedelmesen hagyja, hogy Yvon elkérje a kezét, feltűrje a kopottas ruha ujját és megnézze magának a béklyót. A maga módján egészen csinos kis karperec az vasból, pontosan úgy illik a lány vékony kezére, hogy ne szorítsa, de ne is tudjon kibújni belőle, illetve felfele se sokat tudjon csúszni a karján. Lánc már nincs ugyan rajta, de a helye jól látszik a bilincsen. Zár nem található rajta, a lakatnak szánt lyukakba vert szeggel vagy valami hasonlóval zárták be, egyértelműen azt sugallva, hogy nem igazán tervezték levenni róla. Itt-ott már jócskán látszik rajta a rozsdásodás is. Mindkét kezén és a lábain is van, illetve a nyakában is egy, de bizony még a fiúnak se szívesen mutogatja őket. Alatta néhány aprócska seb is látszik, ami természetesen attól van, ahogy a vas mozgás közben kidörzsölte szegénynek.*
- Nem lehet levenni. *Jegyzi meg az egyértelműt, majd mikor a tolvaj szó elhangzik, akkor egészen látványosan és sokatmondóan fordítja el a fejét.*
- Nem tudom, mi az a gálya… *Mondja esetlenül, majd egy hirtelen gondolattól vezérelve megkísérli elpanaszolni a legnagyobb gondját-baját Yvonnak, amit persze hamar meg is bán, de addigra már késő. Az úrfi felugrik a székéből, és egy igazi színdarabot is megszégyenítő jelenetet rendez le a kocsmárossal. Maavie meg sem moccan, csak kicsi, fekete gombócként szégyenkezik tovább a kandaló mellett kuporogva. Yvon persze mit sem tudhat arról, hogy mi is történt itt korábban, gondolván a gnóm doktorra és a betegekre, illetve az sem igaz, hogy kirabolták, de szegény lánynak eszébe sem jut közbeszólni. Ez nem az ő harca. Ez sem. Még akkor sem, ha érte vívják.*
- Van? *Kérdezi megszeppenve a fiút, majd hitetlenkedve pislog a csörgő-zörgő kulcsokra, melyeknek talán jobban örül így, hogy egy igazi szobához tartoznak, mintha a bilincseit nyitnák.*
- Köszönöm… *Suttogja maga elé, teljesen megfeledkezve arról, hogy azt a tíz aranyat, ami van nála, oda kellene adnia jótevőjének, ha már ilyen sokat segített rajta.
A következő kérdésre kékjei elsötétülnek, hirtelen nem is akaródzik neki a másik szemeibe nézni, de végül a csuklyája alól kipillantva csak megkeresi Yvon tekintetét.*
- Válaszolok neked, de lehetne, hogy… fent a szobában? Nincs fegyverem, nincs nálam semmi. Nem kell tőlem tartanod, senkit sem tudnék bántani. *Úgy gondolja, mindezt fontos elmondania, még ha a fiúnak minden joga meg is van nem hinni neki, de azt sem akarja, hogy Yvon sokkal rosszabbat feltételezzen róla, hisz valójában még ő maga sincs teljesen tisztában azzal, hogy kik és miért büntették.*
836. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-01-05 02:20:04
Üzenet elküldve: 2026-01-05 02:20:04
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Naplemente//
* Természetesen Yvon se az általa említett csapások miatt akarta elhagyni a várost. Ha negatívumokat szeretne keresni, a Kikötőben is találna bőven. Ám mégis itt van, talán mert a városhoz túl sok emlék fűzi. Türelmesen megvárja a lány válaszát. Amikor amaz megmutatja a bilincseket, és elmagyarázza, hogy mi a terve Artheniorban, Yvon nagyot sóhajt. Egy pillanatra azon is eltűnődik, hogy talán egy veszélyes gyilkos ül vele szemben, azért volt bilincsbe zárva. Ám ezt a gondolatot hamar elhessegeti, amikor Maavie ártatlanságról árulkodó kékjeibe néz. Kizárt dolog, hogy ez a lány szándékosan bántana bárkit is. Közelebb hajol, és bizalmas hangerővel szólal meg. *
– Öhm… Megnézhetem őket? * Ha Maavie engedi, úgy óvatosan kézbe veszi a kezét, felhúzza a ruhája ujját, hogy jobban szemügyre vehesse a béklyókat. Csak, hogy aztán elengedje, és megállapítsa, hogy ehhez az ő ereje és eszközkészlete kevés lesz. *
– Ehhez bizony kalapács vagy egy erős fűrész kéne… * Mondja elgondolkodva, egyből felmérve a lehetőségeket. *
– Esetleg egy ügyesebb tolvaj is tudna vele kezdeni valamit. De a kovács a biztos. Jó pénzért persze. * Teszi hozzá, elhúzva a száját. Szívesen segít a lánynak, de még csak nemrégiben érkezett a Kikötőbe, nem akar ottragadni a városban. A pénz meg a másik dolog – nem bővelkedik benne, Maavie pedig bizonyára még annyira sem. Így a legjobb lenne, ha úgy tudna neki segíteni, hogy a maradék pénze is megmaradjon. *
– De ezeket inkább ne mutogasd itt. Még azt hiszik, szökött gályarab vagy! * Gyorsan körbetekint, nem-e figyeli őket valaki. Talán túlságosan is elővigyázatos, de nem ismeri a lány történetét, így bármit el tud képzelni. Bár azt azért kizárná, hogy valóban gályarab volt ezelőtt.
A következő kérdésen meglepődik. Persze logikus, hogy a nemrég szökött rablánynak nincs pénze szobára sem, de valahogy túl hamar jött a kérés – amit aztán mégis inkább visszavon a másik. Talán ő is úgy érzi, hogy ezzel már túl sokat kért. Yvon azonban túl jószívű ahhoz, hogy visszautasítson egy segítségre szoruló csinos lányt. Akár százszor is átverhetnék, akkor sem hagyná, hogy a százegyedik kint fagyoskodjon az utcán, miközben ő a puha, meleg ágyában fekszik. *
– A smucig mivoltát neki! * Yvon félig tettetett, félig őszinte felháborodással tolja el székét az asztaltól, és nyomban Tinkhez siet. Izgatottan, hiszen most végre valami olyat tehet, aminek haszna lehet. Vagy kirakják mindkettőjüket a fogadóból. Ez még elválik. Megköszörüli a torkát, és belekezd. *
– Kocsmáros uram! Szeretném kifejezni mély csalódottságomat, mivel úgy hallottam, nem adott ki szobát a kisasszonynak, mert hiányzott két aranya! Jól van ez így, kocsmáros uram? Tán fagyjon is meg a kisasszony, amiért szegény párát épp a minap kirabolták?! Vagy azt akarja, hogy menjünk a Kikötő egy másik neves fogadójába aludni? A vacsora árát már kifizettem, de biztosíthatom, hogy amennyiben nem gondolja meg magát, és nem ad ki nekünk két szép takaros kis Szobát (2. emelet) 20 aranyért
… Akkor többé nem szállunk meg itt! Sőt, még talán a barátaink sem! * Azzal le is teszi a húsz aranyat a pultra, várva, hogy a kocsmáros elfogadja-e az ajánlatát. Amaz jól megnézi magának a fiatal férfit, ráncolja egy ideig a szemöldökét, de végül csak elrakja a pénzt. Két esetlegesen visszatérő vendég bőven megér neki négy aranyat, úgy tűnik, még a hangnem ellenére is.
Yvon elégedetten, két szobakulccsal távozik a pulttól. Ugyan feleennyire is lealkudhatta volna az árat, de amit akart, azt elérte. Ráadásul második emeleti szobát kaptak mindketten. *
– Most már van. * Vigyorodik el, megválaszolva Maavie korábbi kérdését. A két szobakulcsot leteszi az asztalra. Meg sem próbálja titkolni, hogy büszke magára, hogy ilyen könnyedén elintézte a dolgot, ráadásul a saját szobája árából is alkudott két aranyat. Jóllehet, még így is közel kétszer annyit fizetett, mintha csak a maga számára bérelt volna szobát, de tekinthetjük ezt hosszú távú befektetésnek is. Az üzlet már megköttetett, ennek örömére felemeli a poharát, és gyorsan lehúzza a rumot. Ezután ül csak vissza a székébe. *
– Hol is tartottunk? Ja, igen! Szeretnék segíteni neked. Viszont ahhoz tudnom kell, hogy ki vagy valójában. Honnan jöttél? Miért vannak azok rajtad? Keres téged valaki? * Yvon arca vörös. *
//Naplemente//
* Természetesen Yvon se az általa említett csapások miatt akarta elhagyni a várost. Ha negatívumokat szeretne keresni, a Kikötőben is találna bőven. Ám mégis itt van, talán mert a városhoz túl sok emlék fűzi. Türelmesen megvárja a lány válaszát. Amikor amaz megmutatja a bilincseket, és elmagyarázza, hogy mi a terve Artheniorban, Yvon nagyot sóhajt. Egy pillanatra azon is eltűnődik, hogy talán egy veszélyes gyilkos ül vele szemben, azért volt bilincsbe zárva. Ám ezt a gondolatot hamar elhessegeti, amikor Maavie ártatlanságról árulkodó kékjeibe néz. Kizárt dolog, hogy ez a lány szándékosan bántana bárkit is. Közelebb hajol, és bizalmas hangerővel szólal meg. *
– Öhm… Megnézhetem őket? * Ha Maavie engedi, úgy óvatosan kézbe veszi a kezét, felhúzza a ruhája ujját, hogy jobban szemügyre vehesse a béklyókat. Csak, hogy aztán elengedje, és megállapítsa, hogy ehhez az ő ereje és eszközkészlete kevés lesz. *
– Ehhez bizony kalapács vagy egy erős fűrész kéne… * Mondja elgondolkodva, egyből felmérve a lehetőségeket. *
– Esetleg egy ügyesebb tolvaj is tudna vele kezdeni valamit. De a kovács a biztos. Jó pénzért persze. * Teszi hozzá, elhúzva a száját. Szívesen segít a lánynak, de még csak nemrégiben érkezett a Kikötőbe, nem akar ottragadni a városban. A pénz meg a másik dolog – nem bővelkedik benne, Maavie pedig bizonyára még annyira sem. Így a legjobb lenne, ha úgy tudna neki segíteni, hogy a maradék pénze is megmaradjon. *
– De ezeket inkább ne mutogasd itt. Még azt hiszik, szökött gályarab vagy! * Gyorsan körbetekint, nem-e figyeli őket valaki. Talán túlságosan is elővigyázatos, de nem ismeri a lány történetét, így bármit el tud képzelni. Bár azt azért kizárná, hogy valóban gályarab volt ezelőtt.
A következő kérdésen meglepődik. Persze logikus, hogy a nemrég szökött rablánynak nincs pénze szobára sem, de valahogy túl hamar jött a kérés – amit aztán mégis inkább visszavon a másik. Talán ő is úgy érzi, hogy ezzel már túl sokat kért. Yvon azonban túl jószívű ahhoz, hogy visszautasítson egy segítségre szoruló csinos lányt. Akár százszor is átverhetnék, akkor sem hagyná, hogy a százegyedik kint fagyoskodjon az utcán, miközben ő a puha, meleg ágyában fekszik. *
– A smucig mivoltát neki! * Yvon félig tettetett, félig őszinte felháborodással tolja el székét az asztaltól, és nyomban Tinkhez siet. Izgatottan, hiszen most végre valami olyat tehet, aminek haszna lehet. Vagy kirakják mindkettőjüket a fogadóból. Ez még elválik. Megköszörüli a torkát, és belekezd. *
– Kocsmáros uram! Szeretném kifejezni mély csalódottságomat, mivel úgy hallottam, nem adott ki szobát a kisasszonynak, mert hiányzott két aranya! Jól van ez így, kocsmáros uram? Tán fagyjon is meg a kisasszony, amiért szegény párát épp a minap kirabolták?! Vagy azt akarja, hogy menjünk a Kikötő egy másik neves fogadójába aludni? A vacsora árát már kifizettem, de biztosíthatom, hogy amennyiben nem gondolja meg magát, és nem ad ki nekünk két szép takaros kis Szobát (2. emelet) 20 aranyért
… Akkor többé nem szállunk meg itt! Sőt, még talán a barátaink sem! * Azzal le is teszi a húsz aranyat a pultra, várva, hogy a kocsmáros elfogadja-e az ajánlatát. Amaz jól megnézi magának a fiatal férfit, ráncolja egy ideig a szemöldökét, de végül csak elrakja a pénzt. Két esetlegesen visszatérő vendég bőven megér neki négy aranyat, úgy tűnik, még a hangnem ellenére is. Yvon elégedetten, két szobakulccsal távozik a pulttól. Ugyan feleennyire is lealkudhatta volna az árat, de amit akart, azt elérte. Ráadásul második emeleti szobát kaptak mindketten. *
– Most már van. * Vigyorodik el, megválaszolva Maavie korábbi kérdését. A két szobakulcsot leteszi az asztalra. Meg sem próbálja titkolni, hogy büszke magára, hogy ilyen könnyedén elintézte a dolgot, ráadásul a saját szobája árából is alkudott két aranyat. Jóllehet, még így is közel kétszer annyit fizetett, mintha csak a maga számára bérelt volna szobát, de tekinthetjük ezt hosszú távú befektetésnek is. Az üzlet már megköttetett, ennek örömére felemeli a poharát, és gyorsan lehúzza a rumot. Ezután ül csak vissza a székébe. *
– Hol is tartottunk? Ja, igen! Szeretnék segíteni neked. Viszont ahhoz tudnom kell, hogy ki vagy valójában. Honnan jöttél? Miért vannak azok rajtad? Keres téged valaki? * Yvon arca vörös. *
835. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-01-03 16:19:07
Üzenet elküldve: 2026-01-03 16:19:07
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Naplemente//
*Szörnyen rosszul érezné magát, ha tudná, hogy legeslegbelül mit is gondol róla a jótevő fiú. Azok után, hogy önzetlenül kapott tőle süteményt, a legkevesebb, amit tehet, hogy nem hoz bajt a fejére. Ha elképzelhető volna, hogy miatta történik valami rossz, akkor azonnal elmenne innen. Nem akar ő senkinek rosszat, éppen ezért szereti jobban, mikor nem törődnek vele, de mégis, az önzetlen segítség a mai, nehéz nap után elmondhatatlanul jól esik neki.*
- Nem bántottál meg. *Mondja a fejét rázva, majd az elhangzottakra csak pislog, neki a legkisebb problémája is nagyobb, mint bármilyen lázadás, járvány vagy orkok együttvéve. Az életéért küzd a zord világ ellen, de napról-napra úgy érzi, vesztésre áll. Ezekre nem mond semmit, mert bármiről is legyen szó, az biztos, hogy ő csak egy apró porszem abban a gépezetben, ami az akkora eseményeket irányítja, melyek hatással lehetnek egy egész város életére.*
- Lehet. *Válaszolja végül az artheniori sütemény kérdésére, majd mielőtt a következőre is felelne, hosszú ideig csak hallgat. Talán úgy is tűnhet, mintha nem is akarna választ adni rá, pedig nem így van, csupán amit mondani akar, az bonyolultabb annál, mintsem, hogy azonnal meg tudja fogalmazni.*
- Nem tudom. Láttad ezeket, igaz? *Mutatja meg most már nyíltan Yvonnak a bilincskarikáit, hisz ő is tudja, hogy feleslegesen rejtegeti őket előle, mikor már észrevette, hogy rajta vannak.*
- Talán találok ott valakit, aki le tudja őket rólam venni. Kíméletesen… Ezt a helyet… nem szeretem. *Fűzi hozzá a kikötőt illetően, majd kékjeivel a fiú tekintetét fürkészve, rövid szünet után szólal meg újra.*
- Van szobád? Hely, ahol alhatsz. Én szerettem volna egyet, de a kocsmáros azt mondta, tíz arany nem elég rá. Tizenkettőt kér tőlem. Nincs annyim. *Nem meri nyíltan kimondani, hogy a sütemény után még egy szívességet szeretne kérni Yvontól, de olyan közel volt ma már egyszer a puha ágy ígérete, mégis csalódnia kellett. Megpróbált ugyanis a tíz aranyával becsületesen kivenni egy szobát, de falakba ütközött. Szigorú, mogorva falakba. Úgy érezte, ajánlhatna bármennyit, neki mindig két arannyal többe kerülne az a szoba, mint amennyije van, de talán… talán, ha jótevője megszánja… még egy kicsit jobban…*
- Nem. Mindegy. Felejtsd el… *Rázza meg végül a fejét. Nem kérhet ilyet senkitől.*
//Naplemente//
*Szörnyen rosszul érezné magát, ha tudná, hogy legeslegbelül mit is gondol róla a jótevő fiú. Azok után, hogy önzetlenül kapott tőle süteményt, a legkevesebb, amit tehet, hogy nem hoz bajt a fejére. Ha elképzelhető volna, hogy miatta történik valami rossz, akkor azonnal elmenne innen. Nem akar ő senkinek rosszat, éppen ezért szereti jobban, mikor nem törődnek vele, de mégis, az önzetlen segítség a mai, nehéz nap után elmondhatatlanul jól esik neki.*
- Nem bántottál meg. *Mondja a fejét rázva, majd az elhangzottakra csak pislog, neki a legkisebb problémája is nagyobb, mint bármilyen lázadás, járvány vagy orkok együttvéve. Az életéért küzd a zord világ ellen, de napról-napra úgy érzi, vesztésre áll. Ezekre nem mond semmit, mert bármiről is legyen szó, az biztos, hogy ő csak egy apró porszem abban a gépezetben, ami az akkora eseményeket irányítja, melyek hatással lehetnek egy egész város életére.*
- Lehet. *Válaszolja végül az artheniori sütemény kérdésére, majd mielőtt a következőre is felelne, hosszú ideig csak hallgat. Talán úgy is tűnhet, mintha nem is akarna választ adni rá, pedig nem így van, csupán amit mondani akar, az bonyolultabb annál, mintsem, hogy azonnal meg tudja fogalmazni.*
- Nem tudom. Láttad ezeket, igaz? *Mutatja meg most már nyíltan Yvonnak a bilincskarikáit, hisz ő is tudja, hogy feleslegesen rejtegeti őket előle, mikor már észrevette, hogy rajta vannak.*
- Talán találok ott valakit, aki le tudja őket rólam venni. Kíméletesen… Ezt a helyet… nem szeretem. *Fűzi hozzá a kikötőt illetően, majd kékjeivel a fiú tekintetét fürkészve, rövid szünet után szólal meg újra.*
- Van szobád? Hely, ahol alhatsz. Én szerettem volna egyet, de a kocsmáros azt mondta, tíz arany nem elég rá. Tizenkettőt kér tőlem. Nincs annyim. *Nem meri nyíltan kimondani, hogy a sütemény után még egy szívességet szeretne kérni Yvontól, de olyan közel volt ma már egyszer a puha ágy ígérete, mégis csalódnia kellett. Megpróbált ugyanis a tíz aranyával becsületesen kivenni egy szobát, de falakba ütközött. Szigorú, mogorva falakba. Úgy érezte, ajánlhatna bármennyit, neki mindig két arannyal többe kerülne az a szoba, mint amennyije van, de talán… talán, ha jótevője megszánja… még egy kicsit jobban…*
- Nem. Mindegy. Felejtsd el… *Rázza meg végül a fejét. Nem kérhet ilyet senkitől.*
834. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-01-03 16:01:27
Üzenet elküldve: 2026-01-03 16:01:27
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Nincstelenek//
//Zárás//
*A legkevésbé sincs most arra szüksége, hogy emlékeztessék rá, mennyire haszontalan semmirekellő is ő. Pont most, amikor minden tőle telhetőt megtett azért, hogy segítsen annak, aki ételt és italt adott neki. Szomorúságát leplezni sem tudja, de talán nem is akarja. Az asztalon aranyérmék koppannak előtte, melyek miatt értetlenül pislog fel az öreg gnómra. A „nagylelkűséget” végül újabb szavak követik, melyek, ha igazat is szólnak, rosszul esnek az aprócska lánynak. Már a másik tavernában is látnia kellett volna, hogy a bácsi néha meglehetősen furcsa tud lenni, de ő bízott benne és nem is csalódott. Mégis, mostanra már úgy érzi, hogy neki semmi keresnivalója nincs mellette. Bármennyire is próbálkozik beleadni minden erejét abba, hogy megdolgozzon azért a kicsiért, amit kapott, semmi sem bizonyul elégnek. A kapott szavakat szörnyű fájdalomként éli meg, de minden, mit válaszul szólhatna, benne ragad.*
- Én… köszönök mindent… *Nyög ki csupán ennyit megszeppenve, majd ugyanúgy, ahogy megérkezett ide, egy nincstelen senkiként távozik a fogadóból. Rá itt nincs szükség, ő nem kell senkinek, ami így is van jól, hisz nem ért semmihez. A hideget majd valahogy kibírja, s ha mégsem, este majd talán megpróbálkozik visszajönni ide, remélve, hogy nem kell szégyenkezve újra Borda bácsi szemeibe néznie. Az aranyat persze elrakja, az még jól fog jönni, ám nem vitte rá a lélek, hogy a gnóm előtt próbálja meg elkölteni. Amúgy is, pár arany többet ér egy kényelmes ágynál. Sokszor az életben maradást jelenti… Lesütött tekintettel, csuklyáját a fejére húzva, apró árnyként távozik egyelőre a fogadóból.*
//Zárás//
*A legkevésbé sincs most arra szüksége, hogy emlékeztessék rá, mennyire haszontalan semmirekellő is ő. Pont most, amikor minden tőle telhetőt megtett azért, hogy segítsen annak, aki ételt és italt adott neki. Szomorúságát leplezni sem tudja, de talán nem is akarja. Az asztalon aranyérmék koppannak előtte, melyek miatt értetlenül pislog fel az öreg gnómra. A „nagylelkűséget” végül újabb szavak követik, melyek, ha igazat is szólnak, rosszul esnek az aprócska lánynak. Már a másik tavernában is látnia kellett volna, hogy a bácsi néha meglehetősen furcsa tud lenni, de ő bízott benne és nem is csalódott. Mégis, mostanra már úgy érzi, hogy neki semmi keresnivalója nincs mellette. Bármennyire is próbálkozik beleadni minden erejét abba, hogy megdolgozzon azért a kicsiért, amit kapott, semmi sem bizonyul elégnek. A kapott szavakat szörnyű fájdalomként éli meg, de minden, mit válaszul szólhatna, benne ragad.*
- Én… köszönök mindent… *Nyög ki csupán ennyit megszeppenve, majd ugyanúgy, ahogy megérkezett ide, egy nincstelen senkiként távozik a fogadóból. Rá itt nincs szükség, ő nem kell senkinek, ami így is van jól, hisz nem ért semmihez. A hideget majd valahogy kibírja, s ha mégsem, este majd talán megpróbálkozik visszajönni ide, remélve, hogy nem kell szégyenkezve újra Borda bácsi szemeibe néznie. Az aranyat persze elrakja, az még jól fog jönni, ám nem vitte rá a lélek, hogy a gnóm előtt próbálja meg elkölteni. Amúgy is, pár arany többet ér egy kényelmes ágynál. Sokszor az életben maradást jelenti… Lesütött tekintettel, csuklyáját a fejére húzva, apró árnyként távozik egyelőre a fogadóból.*
833. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-01-03 14:15:57
Üzenet elküldve: 2026-01-03 14:15:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Nincstelenek//
* A kifakadásra halk kuncogással válaszol, a sajátos, jól felismerhető módján. Olyan nevetés ez, ami nem jókedvből fakad, ebben benne van több évtized összegyűlt, megfáradt keserűsége. Olyan ember nevetése ez, aki már régóta nem tud jókedvűen, őszintén nevetni. Talán a világ valójában kevésbé sötét, mint ahogy azt a gnóm látja, talán épp most rángatja magával a mélybe a segítőjét, de ezt nem tudhatja. Ő csak ezt ismeri, a magányt, a megvetést, és azt, hogy soha nem számíthat semmi jóra. Sose volt gazdag, befolyásos, vagy jómódú. Életében egyszer volt saját lakása, ahol nyugodtan alhatott és pihenhetett, de az olyan rég volt már, hogy alig emlékszik rá. *
- Ha így folytatod, semmi sem leszel, lány. * Sóhajt mélyet, mert egyelőre nincs túl jó véleménnyel Maavieről, aki saját elmondása szerint semmihez sem ért, és kitartás se szorult belé sok. Persze ha jobban ismerné, lehet, hogy pont azt mondaná, hihetetlen kitartás van benne, azonban nem sokat tud múltjáról, vagy arról, hogy milyen körülmények között élt. *
- Tessék. * Dob oda kelletlenül 8 aranyat Maavie Svilanak, a korábban kapott 2 aranyból és ebből már ki kellene jöjjön egy szoba az ivóban. *
- Vegyél ki magadnak egy szobát, ha annyira akarsz. Én dolgozom tovább, hogy legalább ennyivel segíthessek másokon, és ha a nap végére nincs elég pénzem, hát így jártam, majd alszok az utcán. Feküdj le, ha annyira akarsz, de ígérni nem tudok semmit. Nem ígérhetem meg, hogy nem veszik el a pénzed estig, ahogy azt sem, hogy a kocsmáros nem ver át, és adja ki másnak a szobádat. Nincs ráhatásom a szerencsédre és a balsorsra, úgyhogy ne kérd tőlem, hogy olyanra adjam a szavam, amit nem tudok betartani. * Motyogja mogorván, alig hallhatóan. Kezdi belátni, hogy jobban tud dolgozni egyedül, ha mást nem, hát legalább az állandó nyafogást megspórolja magának. Ezért pedig nyolc arany nem nagy ár. *
* A kifakadásra halk kuncogással válaszol, a sajátos, jól felismerhető módján. Olyan nevetés ez, ami nem jókedvből fakad, ebben benne van több évtized összegyűlt, megfáradt keserűsége. Olyan ember nevetése ez, aki már régóta nem tud jókedvűen, őszintén nevetni. Talán a világ valójában kevésbé sötét, mint ahogy azt a gnóm látja, talán épp most rángatja magával a mélybe a segítőjét, de ezt nem tudhatja. Ő csak ezt ismeri, a magányt, a megvetést, és azt, hogy soha nem számíthat semmi jóra. Sose volt gazdag, befolyásos, vagy jómódú. Életében egyszer volt saját lakása, ahol nyugodtan alhatott és pihenhetett, de az olyan rég volt már, hogy alig emlékszik rá. *
- Ha így folytatod, semmi sem leszel, lány. * Sóhajt mélyet, mert egyelőre nincs túl jó véleménnyel Maavieről, aki saját elmondása szerint semmihez sem ért, és kitartás se szorult belé sok. Persze ha jobban ismerné, lehet, hogy pont azt mondaná, hihetetlen kitartás van benne, azonban nem sokat tud múltjáról, vagy arról, hogy milyen körülmények között élt. *
- Tessék. * Dob oda kelletlenül 8 aranyat Maavie Svilanak
, a korábban kapott 2 aranyból és ebből már ki kellene jöjjön egy szoba az ivóban. * - Vegyél ki magadnak egy szobát, ha annyira akarsz. Én dolgozom tovább, hogy legalább ennyivel segíthessek másokon, és ha a nap végére nincs elég pénzem, hát így jártam, majd alszok az utcán. Feküdj le, ha annyira akarsz, de ígérni nem tudok semmit. Nem ígérhetem meg, hogy nem veszik el a pénzed estig, ahogy azt sem, hogy a kocsmáros nem ver át, és adja ki másnak a szobádat. Nincs ráhatásom a szerencsédre és a balsorsra, úgyhogy ne kérd tőlem, hogy olyanra adjam a szavam, amit nem tudok betartani. * Motyogja mogorván, alig hallhatóan. Kezdi belátni, hogy jobban tud dolgozni egyedül, ha mást nem, hát legalább az állandó nyafogást megspórolja magának. Ezért pedig nyolc arany nem nagy ár. *
832. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-01-03 13:56:34
Üzenet elküldve: 2026-01-03 13:56:34
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Naplemente//
– Tényleg. * Bólint ismét. Próbál óvatosan közeledni a lányhoz, hiszen azt az első pillanattól kezdve látja rajta, hogy nem könnyű eset. Ennek ellenére sikerül egy fájó pontot érintenie, méghozzá azt, hogy hol lakik. *
– Jó-jó, sehol se laksz, értem. * Ezt ráhagyja a lányra. A ruha alól kikandikáló béklyók és a viselkedése egyre inkább megerősítik benne, hogy ismét sikerült beletrafálnia a főnyereménybe. Csak remélni meri, hogy nem most szökött meg a fogvatartójától, és nem őt keresi a fél Kikötő… mert akkor ez a kocsma nem a legbiztonságosabb hely. Ráadásul most már együtt mutatkozott vele, így lehet, hogy ő is bajba kerülhet miatta.
~ Biztos, hogy megéri ez nekem? ~ Elgondolkodva nézi Maaivet. Bájos teremtés, annyi szent. A lány nincs jó véleménnyel a Kikötőről, és bár Yvonnak se volt eddig nagy sikere itt, de a városban sem. Ő azért még bizakodó. *
– Nem akartalak megbántani. * Szabadkozik, mert az mindig beválik. * – A városban is folyvást történik valami katasztrófa. Előbb a lázadás, aztán a járvány, most meg orkokról suttognak. * Bár az ork sereg még nem érte el Artheniort, bizonyára az lesz a következő célpontjuk. Yvon szeretne kimaradni mindebből. Nem gyávaságból, csak… megfontoltságból. *
– Illetve lefogadom, hogy Artheniorban nem készítenek ilyen finom süteményt sem. * Teszi hozzá, ő is megeresztve egy mosolyt a lány felé. *
– És, ha szabad kérdeznem… Mihez szeretnél ott kezdeni? Tudsz írni, olvasni? Vagy mihez értesz?
//Naplemente//
– Tényleg. * Bólint ismét. Próbál óvatosan közeledni a lányhoz, hiszen azt az első pillanattól kezdve látja rajta, hogy nem könnyű eset. Ennek ellenére sikerül egy fájó pontot érintenie, méghozzá azt, hogy hol lakik. *
– Jó-jó, sehol se laksz, értem. * Ezt ráhagyja a lányra. A ruha alól kikandikáló béklyók és a viselkedése egyre inkább megerősítik benne, hogy ismét sikerült beletrafálnia a főnyereménybe. Csak remélni meri, hogy nem most szökött meg a fogvatartójától, és nem őt keresi a fél Kikötő… mert akkor ez a kocsma nem a legbiztonságosabb hely. Ráadásul most már együtt mutatkozott vele, így lehet, hogy ő is bajba kerülhet miatta.
~ Biztos, hogy megéri ez nekem? ~ Elgondolkodva nézi Maaivet. Bájos teremtés, annyi szent. A lány nincs jó véleménnyel a Kikötőről, és bár Yvonnak se volt eddig nagy sikere itt, de a városban sem. Ő azért még bizakodó. *
– Nem akartalak megbántani. * Szabadkozik, mert az mindig beválik. * – A városban is folyvást történik valami katasztrófa. Előbb a lázadás, aztán a járvány, most meg orkokról suttognak. * Bár az ork sereg még nem érte el Artheniort, bizonyára az lesz a következő célpontjuk. Yvon szeretne kimaradni mindebből. Nem gyávaságból, csak… megfontoltságból. *
– Illetve lefogadom, hogy Artheniorban nem készítenek ilyen finom süteményt sem. * Teszi hozzá, ő is megeresztve egy mosolyt a lány felé. *
– És, ha szabad kérdeznem… Mihez szeretnél ott kezdeni? Tudsz írni, olvasni? Vagy mihez értesz?
831. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-01-03 13:05:24
Üzenet elküldve: 2026-01-03 13:05:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Naplemente//
*Egészen váratlanul éri, mikor a saját szavait hallja vissza, pislog is párat meglepettségében, de végül egy alig észrevehető félmosoly húzódik kicsiny szája szélére. Mókás ez a fiú, és kedves is, de akkor is olyan furcsa, hogy pont őt szúrta ki magának. Nem, még mindig nem tudja megérteni, hogy érdekelhet ő bárkit is.*
- Köszönöm. Kaptam. *Suttogja szinte a nevét illetően, majd megannyi, hosszas, belül megvívott harcot és saját magával szemben aratott győztes csatát követően végül meggyőzi magát arról, hogy meg szabad kóstolnia a süteményt. Az első falat íze felér egy csodával, mintha varázslat volna, mert teljesen biztos abban, hogy valami, ami ilyen finom, az nem létezhet csak úgy a világban.
Már épp felpillant, és tolná el magától a tányért, hogy a krémes nagy részét visszaadja annak, aki fizetett is érte, hisz arra még legmerészebb álmaiban sem gondolt volna, hogy mindet megeheti, de a fiú, Yvon, mintha képes volna a gondolatai közt olvasni, azelőtt bízza rá az összes süteményt, hogy megszólalhatna.*
- Tényleg? De… *Nagy levegőt vesz, majd kifújja, és egy ideig újra csak bámulja a megcsúfított édességet, majd kékjei hálásan tekintenek a vele szemben ülőre, aztán folytatja a falatozást.
Mikor kérdezik, látványosan kisebbre próbálja összehúzni magát, és közben, amint feltűnik neki, hogy a rongyos köpenyének ujja evés közben felcsúszott, és már nem takarja a csuklóját éktelenítő béklyót, ijedten próbálja meg újra elrejteni azt.*
- Nem lakok sehol! *vágja rá rémülten a kérdésre, szemeibe őszinte félelem költözik.* Rossz helyre jöttél. Itt minden van, de szerencse nincs. Artheniorban… voltam. Talán vissza kellene mennem oda. Itt még rosszabb. *Az eddigieknél egy kicsit tovább hallatja a hangját, ám semmi biztatót nem tud mondani a kikötőről.*
//Naplemente//
*Egészen váratlanul éri, mikor a saját szavait hallja vissza, pislog is párat meglepettségében, de végül egy alig észrevehető félmosoly húzódik kicsiny szája szélére. Mókás ez a fiú, és kedves is, de akkor is olyan furcsa, hogy pont őt szúrta ki magának. Nem, még mindig nem tudja megérteni, hogy érdekelhet ő bárkit is.*
- Köszönöm. Kaptam. *Suttogja szinte a nevét illetően, majd megannyi, hosszas, belül megvívott harcot és saját magával szemben aratott győztes csatát követően végül meggyőzi magát arról, hogy meg szabad kóstolnia a süteményt. Az első falat íze felér egy csodával, mintha varázslat volna, mert teljesen biztos abban, hogy valami, ami ilyen finom, az nem létezhet csak úgy a világban.
Már épp felpillant, és tolná el magától a tányért, hogy a krémes nagy részét visszaadja annak, aki fizetett is érte, hisz arra még legmerészebb álmaiban sem gondolt volna, hogy mindet megeheti, de a fiú, Yvon, mintha képes volna a gondolatai közt olvasni, azelőtt bízza rá az összes süteményt, hogy megszólalhatna.*
- Tényleg? De… *Nagy levegőt vesz, majd kifújja, és egy ideig újra csak bámulja a megcsúfított édességet, majd kékjei hálásan tekintenek a vele szemben ülőre, aztán folytatja a falatozást.
Mikor kérdezik, látványosan kisebbre próbálja összehúzni magát, és közben, amint feltűnik neki, hogy a rongyos köpenyének ujja evés közben felcsúszott, és már nem takarja a csuklóját éktelenítő béklyót, ijedten próbálja meg újra elrejteni azt.*
- Nem lakok sehol! *vágja rá rémülten a kérdésre, szemeibe őszinte félelem költözik.* Rossz helyre jöttél. Itt minden van, de szerencse nincs. Artheniorban… voltam. Talán vissza kellene mennem oda. Itt még rosszabb. *Az eddigieknél egy kicsit tovább hallatja a hangját, ám semmi biztatót nem tud mondani a kikötőről.*
830. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-01-03 12:14:28
Üzenet elküldve: 2026-01-03 12:14:28
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Naplemente//
* Yvon is tud ám kerek, egész mondatokban beszélni, csak vannak tényezők, amik megnehezítik a dolgát. Ilyen például az, ha úgy izgul, mintha az élete múlna ezen a beszélgetésen. Szerencsére ahogy egyre többet beszélnek, úgy oldódik a kezdeti feszültség, és úgy ő is kezdi újra úgy érezni, mintha ez csak egy átlagos beszélgetés lenne, nem a világ sorsát eldöntő küzdelem. Az is segít, hogy Maavie megengedi, hogy leüljön mellé. Yvon persze él is a lehetőséggel. Ez önbizalommal önti el a férfit, és bár továbbra se tudja, mit csinál, de kezdi úgy érezni, hogy jól csinálja azt. *
– Azt látom… Mármint, hogy lány vagy. * A nevét aligha látta rajta, de a neméről meg volt győződve eddig is. Tetszik neki, hogy Maavie ilyen szűkszavú, így van ideje átgondolni, hogy mit mondjon. *
– Szép név. * Jegyzi meg. Próbálja nem elárulni, hogy a lány neve kísértetiesen hasonlít egy másik elveszett lány nevére, akivel néhány éve Artheniorban ismerkedett meg. Persze annak már rég vége, szinte nem is emlékezett már rá eddig a pillanatig.
Mosolyogva figyeli Maavie belső küzdelmét, majd bátorítóan bólint az engedélykérésre. Ő sem szokott gyakran süteményt enni, és ami azt illeti, krémest még ő sem evett soha. Úgyhogy, ha úgy vesszük, Maavie a tesztalany, de ez bizonyára nincs ellenére. Yvonnak sincs, hiszen ő már attól is jóllakik, hogy nézheti, milyen örömmel eszik a lány. Közben meg is feledkezik a saját vacsorájáról. Ahogy ott ülnek, jobban szemügyre veszi a másik különös ékszereit, és kezd gyanút fogni. *
– Örülök, hogy ízlik. Tiéd az egész. * Úgy sejti, a lánynak szüksége van némi bátorításra, hogy az egészet meg merje enni. Közben próbál puhatolózva többet megtudni róla. *
– Szóval… Errefelé laksz vagy csak átutazóban vagy? Én Artheniorban nőttem fel, és ott éltem egész életemben, de eljöttem ide szerencsét próbálni.
//Naplemente//
* Yvon is tud ám kerek, egész mondatokban beszélni, csak vannak tényezők, amik megnehezítik a dolgát. Ilyen például az, ha úgy izgul, mintha az élete múlna ezen a beszélgetésen. Szerencsére ahogy egyre többet beszélnek, úgy oldódik a kezdeti feszültség, és úgy ő is kezdi újra úgy érezni, mintha ez csak egy átlagos beszélgetés lenne, nem a világ sorsát eldöntő küzdelem. Az is segít, hogy Maavie megengedi, hogy leüljön mellé. Yvon persze él is a lehetőséggel. Ez önbizalommal önti el a férfit, és bár továbbra se tudja, mit csinál, de kezdi úgy érezni, hogy jól csinálja azt. *
– Azt látom… Mármint, hogy lány vagy. * A nevét aligha látta rajta, de a neméről meg volt győződve eddig is. Tetszik neki, hogy Maavie ilyen szűkszavú, így van ideje átgondolni, hogy mit mondjon. *
– Szép név. * Jegyzi meg. Próbálja nem elárulni, hogy a lány neve kísértetiesen hasonlít egy másik elveszett lány nevére, akivel néhány éve Artheniorban ismerkedett meg. Persze annak már rég vége, szinte nem is emlékezett már rá eddig a pillanatig.
Mosolyogva figyeli Maavie belső küzdelmét, majd bátorítóan bólint az engedélykérésre. Ő sem szokott gyakran süteményt enni, és ami azt illeti, krémest még ő sem evett soha. Úgyhogy, ha úgy vesszük, Maavie a tesztalany, de ez bizonyára nincs ellenére. Yvonnak sincs, hiszen ő már attól is jóllakik, hogy nézheti, milyen örömmel eszik a lány. Közben meg is feledkezik a saját vacsorájáról. Ahogy ott ülnek, jobban szemügyre veszi a másik különös ékszereit, és kezd gyanút fogni. *
– Örülök, hogy ízlik. Tiéd az egész. * Úgy sejti, a lánynak szüksége van némi bátorításra, hogy az egészet meg merje enni. Közben próbál puhatolózva többet megtudni róla. *
– Szóval… Errefelé laksz vagy csak átutazóban vagy? Én Artheniorban nőttem fel, és ott éltem egész életemben, de eljöttem ide szerencsét próbálni.
829. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-01-02 20:14:36
Üzenet elküldve: 2026-01-02 20:14:36
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Naplemente//
*Még az is lehet, hogy őt és a fura, kedves fiút egymásnak teremtették az égiek is. Mindketten kiválóan tudnak nyökögni, és leplezni, hogy amúgy képesek egész mondatokban is beszélni, ha egy kicsit megerőltetik magukat. Maavie legalábbis tud, csak nem szeret, mert ha megszólal, azzal is többet láttatja magát, mint amennyire szeretné.*
- Azt… látom. *Pislog továbbra is értetlenül az első, egyébként kétségkívül igaznak tűnő megjegyzésre. Addig ő is eljutott, hogy egy sütemény van előtte. Azt, hogy finom-e, még nem tudja, hisz nem merte megkóstolni, de mindez, sőt, még a feltételezés, hogy ez volna a világ legfinomabb krémese sem magyarázza meg azt, hogy miért pont ő kapta, és főleg miért… ajándékba?*
- Nem… *Válaszolja kurtán az illedelmes kérdésre, mindkettőre igazából. Miért is zavarná bárki, ha oda ül mellé? Megteheti, joga van hozzá, még akkor is, ha ő már ott ül. Vele nem kell törődni. Várni pedig éppenséggel vár valakire, az igaz, de várni lehet tovább akkor is, ha valaki más is ül az asztalnál.*
- Én csak Maavie. Egy lány. Ennyi. *Feleli a bemutatkozó szavakra, miközben azon tűnődik, hogy a fiú vezetéknevét inkább meg sem próbálja még magában sem elismételni, mert még a végén szó szerint beletörne a nyelve. Tekintete aztán a pillanatnyi, zavart csend közepén ismét a tányérra téved, ahonnan továbbra is ínycsiklandóan figyel rá a sütemény.*
- Akkor… Ha szabad, megkóstolom. *Mondja, miközben engedélyt kérve pillant Yvonra, de ha megkapja, akkor bizonytalanul a villáért nyúl, és egy egészen apró falatot kóstol meg a rumos-krémesből. Hosszasan ízlelgeti, hagyja, hogy az édeskés íz szétterjedjen a szájában, majd lenyeli a falatot, kékjeibe pedig valami őszinte, boldog csillogás költözik.*
- Ez isteni! Sosem ettem még süteményt. *Lelkesedik, majd egy talán meglepő vallomással folytatja mondandóját.*
//Naplemente//
*Még az is lehet, hogy őt és a fura, kedves fiút egymásnak teremtették az égiek is. Mindketten kiválóan tudnak nyökögni, és leplezni, hogy amúgy képesek egész mondatokban is beszélni, ha egy kicsit megerőltetik magukat. Maavie legalábbis tud, csak nem szeret, mert ha megszólal, azzal is többet láttatja magát, mint amennyire szeretné.*
- Azt… látom. *Pislog továbbra is értetlenül az első, egyébként kétségkívül igaznak tűnő megjegyzésre. Addig ő is eljutott, hogy egy sütemény van előtte. Azt, hogy finom-e, még nem tudja, hisz nem merte megkóstolni, de mindez, sőt, még a feltételezés, hogy ez volna a világ legfinomabb krémese sem magyarázza meg azt, hogy miért pont ő kapta, és főleg miért… ajándékba?*
- Nem… *Válaszolja kurtán az illedelmes kérdésre, mindkettőre igazából. Miért is zavarná bárki, ha oda ül mellé? Megteheti, joga van hozzá, még akkor is, ha ő már ott ül. Vele nem kell törődni. Várni pedig éppenséggel vár valakire, az igaz, de várni lehet tovább akkor is, ha valaki más is ül az asztalnál.*
- Én csak Maavie. Egy lány. Ennyi. *Feleli a bemutatkozó szavakra, miközben azon tűnődik, hogy a fiú vezetéknevét inkább meg sem próbálja még magában sem elismételni, mert még a végén szó szerint beletörne a nyelve. Tekintete aztán a pillanatnyi, zavart csend közepén ismét a tányérra téved, ahonnan továbbra is ínycsiklandóan figyel rá a sütemény.*
- Akkor… Ha szabad, megkóstolom. *Mondja, miközben engedélyt kérve pillant Yvonra, de ha megkapja, akkor bizonytalanul a villáért nyúl, és egy egészen apró falatot kóstol meg a rumos-krémesből. Hosszasan ízlelgeti, hagyja, hogy az édeskés íz szétterjedjen a szájában, majd lenyeli a falatot, kékjeibe pedig valami őszinte, boldog csillogás költözik.*
- Ez isteni! Sosem ettem még süteményt. *Lelkesedik, majd egy talán meglepő vallomással folytatja mondandóját.*
828. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-01-02 17:52:04
Üzenet elküldve: 2026-01-02 17:52:04
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Naplemente//
* Kíváncsian figyeli a lány reakcióját, aki hitetlenkedve, de végül is csak elfogadja a süteményt. Yvon közben jóízűen falatozik, hiszen valóban elsősorban az éhségét csillapítani jött ide. Minden más csak ráadás. A lány kérdése jogos, és bár Yvonnak jóval több ideje volt kigondolnia a továbbiakat, ő sincs rá felkészülve. Viszont valamiféle választ kénytelen adni. *
– Hát, öhm… * Legyen őszinte? De mennyire? Nem akarja elijeszteni a lányt, de unalmasnak se akar tűnni. Ahogy keresi a tökéletes szavakat, rájön, hogy akármit is mond, az jobban veszi ki magát, mintha semmit se mond. Úgyhogy gyorsan kimondja az első szót, ami eszébe jut. *
– Sütemény. * Máris jobb. Rövid szünetet tart, lenyeli a falatot, amit mostanáig rágott, és máris úgy érzi, visszanyerte az önbizalmát. *
– Finom sütemény. Úgy hallottam, Lanawin-szerte itt készítik a legfinomabb rumos-krémest. Vétek volna kihagyni, nem? * Természetesen nem hallott ilyenről, de ahogy mondja, maga is elhiszi, és megjön hozzá a kedve. Kár, hogy magának rumot kért, és nem rumos süteményt, de most már nincs mit tenni, meg kell inni. Ahogy beszél, akaratlanul is egyre közelebb hajol a másikhoz, hogy ne kelljen keresztülharsognia az egész teret. Azonban ezen a ponton eszébe jut egy kényelmesebb mód a távolság leküzdésére. Egyik kezével felemeli a tányérját, a másikkal a rumot, és kitolja maga alól a széket, majd mutatóujjával Maavie asztala felé mutat. *
– Nem gond, ha átülök oda? Vagy vár valakire? ~ Talán rám? ~ * Ha a lány megengedi, hogy odaüljön, hát odaül. Ha nem, akkor marad a távkommunikáció. *
– Hadd mutatkozzak be, Yvon Rëtkarakh vagyok, a… ~ Kereskedők kereskedője… ~ * Még mielőtt kimondaná, meggondolja magát. Talán mégsem kéne nagyzolnia. Nem itt, ahol a falnak is füle van, és ha kirabolnák, rohanhatna Artheniorig, hogy panaszt tegyen. *
– Az egyszerű inaslegény, és sütemény-szakértő. Magácskát hogy hívják?
//Naplemente//
* Kíváncsian figyeli a lány reakcióját, aki hitetlenkedve, de végül is csak elfogadja a süteményt. Yvon közben jóízűen falatozik, hiszen valóban elsősorban az éhségét csillapítani jött ide. Minden más csak ráadás. A lány kérdése jogos, és bár Yvonnak jóval több ideje volt kigondolnia a továbbiakat, ő sincs rá felkészülve. Viszont valamiféle választ kénytelen adni. *
– Hát, öhm… * Legyen őszinte? De mennyire? Nem akarja elijeszteni a lányt, de unalmasnak se akar tűnni. Ahogy keresi a tökéletes szavakat, rájön, hogy akármit is mond, az jobban veszi ki magát, mintha semmit se mond. Úgyhogy gyorsan kimondja az első szót, ami eszébe jut. *
– Sütemény. * Máris jobb. Rövid szünetet tart, lenyeli a falatot, amit mostanáig rágott, és máris úgy érzi, visszanyerte az önbizalmát. *
– Finom sütemény. Úgy hallottam, Lanawin-szerte itt készítik a legfinomabb rumos-krémest. Vétek volna kihagyni, nem? * Természetesen nem hallott ilyenről, de ahogy mondja, maga is elhiszi, és megjön hozzá a kedve. Kár, hogy magának rumot kért, és nem rumos süteményt, de most már nincs mit tenni, meg kell inni. Ahogy beszél, akaratlanul is egyre közelebb hajol a másikhoz, hogy ne kelljen keresztülharsognia az egész teret. Azonban ezen a ponton eszébe jut egy kényelmesebb mód a távolság leküzdésére. Egyik kezével felemeli a tányérját, a másikkal a rumot, és kitolja maga alól a széket, majd mutatóujjával Maavie asztala felé mutat. *
– Nem gond, ha átülök oda? Vagy vár valakire? ~ Talán rám? ~ * Ha a lány megengedi, hogy odaüljön, hát odaül. Ha nem, akkor marad a távkommunikáció. *
– Hadd mutatkozzak be, Yvon Rëtkarakh vagyok, a… ~ Kereskedők kereskedője… ~ * Még mielőtt kimondaná, meggondolja magát. Talán mégsem kéne nagyzolnia. Nem itt, ahol a falnak is füle van, és ha kirabolnák, rohanhatna Artheniorig, hogy panaszt tegyen. *
– Az egyszerű inaslegény, és sütemény-szakértő. Magácskát hogy hívják?
827. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-01-02 16:36:51
Üzenet elküldve: 2026-01-02 16:36:51
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Naplemente//
*Úgy tűnik, hogy nagyon rosszul játssza a kékszemű, láthatatlan árnyék szerepét. Észrevették, de talán ennyivel meg is úszhatja. Egyetlen pillantás csupán, és a vizslató szemek máris újra elkerülik őt. A férfi nem közelíti meg, nem szól hozzá, még csak el sem mosolyodik, csupán leül a magának kiszemelt asztalhoz, és ez így is van jól. Ő ülhet tovább, magányosan, és próbálhatja feldolgozni azt a rengeteg ingert, mi a mai napon érte. Sokkal több volt az, mint amihez az ő sérülékeny lelke hozzá van szokva, hisz valljuk be, egy sötét cella mélyén kevés dolog szokott történni. Legfeljebb a víz csepeg a nedves plafonról, de az meg egy idő után már nem volt újdonság.
A következő meglepetés akkor éri, mikor Tink az ő asztalához lép oda egy süteménnyel, amit neki akar adni. Maavie hitetlenül pislog, és először megpróbálja elutasítani azt.*
- Szerintem ez tévedés. Miért fizetne nekem csak úgy bárki, bármit? Hisz mindenért meg kell dolgozni. *Ezt tanulta ma az öreg Borda bácsitól. Semmi sincs ingyen. Hogy ez így történt, erre pont az előtte álló kocsmáros a tanúja, de ő mégis ragaszkodik hozzá, hogy az édességet bizony neki szánták. Így hát a lány ott ül, megszeppenve, farkasszemet nézve a krémessel, miközben fel sem tudja fogni, hogy mi történik vele. Nem meri megkóstolni a süteményt, tekintete akaratlanul is a közelében ülő jótevőjére vándorol. Csak bámulja őt, és többször is nekiveselkedik, mire végre meg meri szólítani.*
- Hé! Izé… Köszönöm… De miért? *Hangzik el végül a jogos kérdés is, merthogy továbbra sem fér a fejébe, mivel érdemelte ki a jutalmat. Hisz nem tett ő semmit, még egy apró szívességet sem a másiknak, nem is ismeri őt. Ez nem lehet valóság.*
//Naplemente//
*Úgy tűnik, hogy nagyon rosszul játssza a kékszemű, láthatatlan árnyék szerepét. Észrevették, de talán ennyivel meg is úszhatja. Egyetlen pillantás csupán, és a vizslató szemek máris újra elkerülik őt. A férfi nem közelíti meg, nem szól hozzá, még csak el sem mosolyodik, csupán leül a magának kiszemelt asztalhoz, és ez így is van jól. Ő ülhet tovább, magányosan, és próbálhatja feldolgozni azt a rengeteg ingert, mi a mai napon érte. Sokkal több volt az, mint amihez az ő sérülékeny lelke hozzá van szokva, hisz valljuk be, egy sötét cella mélyén kevés dolog szokott történni. Legfeljebb a víz csepeg a nedves plafonról, de az meg egy idő után már nem volt újdonság.
A következő meglepetés akkor éri, mikor Tink az ő asztalához lép oda egy süteménnyel, amit neki akar adni. Maavie hitetlenül pislog, és először megpróbálja elutasítani azt.*
- Szerintem ez tévedés. Miért fizetne nekem csak úgy bárki, bármit? Hisz mindenért meg kell dolgozni. *Ezt tanulta ma az öreg Borda bácsitól. Semmi sincs ingyen. Hogy ez így történt, erre pont az előtte álló kocsmáros a tanúja, de ő mégis ragaszkodik hozzá, hogy az édességet bizony neki szánták. Így hát a lány ott ül, megszeppenve, farkasszemet nézve a krémessel, miközben fel sem tudja fogni, hogy mi történik vele. Nem meri megkóstolni a süteményt, tekintete akaratlanul is a közelében ülő jótevőjére vándorol. Csak bámulja őt, és többször is nekiveselkedik, mire végre meg meri szólítani.*
- Hé! Izé… Köszönöm… De miért? *Hangzik el végül a jogos kérdés is, merthogy továbbra sem fér a fejébe, mivel érdemelte ki a jutalmat. Hisz nem tett ő semmit, még egy apró szívességet sem a másiknak, nem is ismeri őt. Ez nem lehet valóság.*
826. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-01-02 14:33:39
Üzenet elküldve: 2026-01-02 14:33:39
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Naplemente//
* Miután kikérte az ételét és italát, van ideje szétnézni a fogadóban ülőkön. Lopva, hogy továbbra se vonja magára azoknak a bizonyos késdobálóknak a figyelmét. Yvonnak hosszú múltja van a magányosan ücsörgő fiatal nők megtalálásában és felkarolásában; így szúrja ki most Maaviet is. Valahogy nem illik a Rókalyuk összképébe, ahhoz túlzottan… ártatlan? Yvon abban sem biztos, hogy megérte-e már a felnőttkort, de ha itt ül a kocsmában, akkor bizonyosan tudja, mit csinál. Annak ellenére, hogy hamar kiszúrja őt, a férfi továbbra is az üres asztalhoz ül le, és úgy tesz, mint aki egy hosszú munkanap után csak szeretne egyedül lenni és lepihenni. Persze várakozás közben már azt tervezgeti, hogyan szólítja meg a lányt, mert hát nem olyan könnyű ez, még a sokadik alkalommal sem. Eltelik pár perc, a vacsorája elkészül, így feláll és a pulthoz megy, hogy átvegye. Ekkor súg valamit a Tink nevű kocsmárosnak, és letesz még 6 aranyat a pultra. Visszaül a helyére, és neki is lát a vaddisznópörköltnek. Tép hozzá a kenyérből is, jóízűen eszi az estebédjét. A lánnyal egyáltalán nem is foglalkozik, csak akkor néz óvatosan felé, amikor a pultos kisvártatva elindul az asztalok közé, és egy szelet Rumos-krémes süteményt tesz Maavie elé. *
– Ezt az úr állja. * Yvon a pénzszórással is hosszú múltat ápol, kiváltképp, ha nőkre kell költeni. Egyelőre nem lép, csak kíváncsian várja, hogy a másik elfogadja-e az ajándékot. Yvon elfogadná, mivel elég finomnak tűnik az a sütemény – de persze nem neki kell döntenie. *
//Naplemente//
* Miután kikérte az ételét és italát, van ideje szétnézni a fogadóban ülőkön. Lopva, hogy továbbra se vonja magára azoknak a bizonyos késdobálóknak a figyelmét. Yvonnak hosszú múltja van a magányosan ücsörgő fiatal nők megtalálásában és felkarolásában; így szúrja ki most Maaviet is. Valahogy nem illik a Rókalyuk összképébe, ahhoz túlzottan… ártatlan? Yvon abban sem biztos, hogy megérte-e már a felnőttkort, de ha itt ül a kocsmában, akkor bizonyosan tudja, mit csinál. Annak ellenére, hogy hamar kiszúrja őt, a férfi továbbra is az üres asztalhoz ül le, és úgy tesz, mint aki egy hosszú munkanap után csak szeretne egyedül lenni és lepihenni. Persze várakozás közben már azt tervezgeti, hogyan szólítja meg a lányt, mert hát nem olyan könnyű ez, még a sokadik alkalommal sem. Eltelik pár perc, a vacsorája elkészül, így feláll és a pulthoz megy, hogy átvegye. Ekkor súg valamit a Tink nevű kocsmárosnak, és letesz még 6 aranyat a pultra. Visszaül a helyére, és neki is lát a vaddisznópörköltnek. Tép hozzá a kenyérből is, jóízűen eszi az estebédjét. A lánnyal egyáltalán nem is foglalkozik, csak akkor néz óvatosan felé, amikor a pultos kisvártatva elindul az asztalok közé, és egy szelet Rumos-krémes süteményt
tesz Maavie elé. *– Ezt az úr állja. * Yvon a pénzszórással is hosszú múltat ápol, kiváltképp, ha nőkre kell költeni. Egyelőre nem lép, csak kíváncsian várja, hogy a másik elfogadja-e az ajándékot. Yvon elfogadná, mivel elég finomnak tűnik az a sütemény – de persze nem neki kell döntenie. *
825. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-01-02 13:18:29
Üzenet elküldve: 2026-01-02 13:18:29
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Naplemente//
*Odakint már kezdi elnyelni a kikötőt a sötétség, ahogy a nap végérvényesen eltűnik a végtelen tenger hullámai mögött. Most épp egyedül van, egy rendkívül fárasztó nap után ül még továbbra is a kandalló mellett, és élvezi a benne ropogó tűz árasztotta, kellemes meleget. Nem, nem a teste fáradt el, az már amúgy sem lehetne ennél fáradtabb, a lelke viseli nehezen azt, amit rögtönzött orvossegédként látnia kellett. Csuklyáját a fejére húzva, apró, fekete gombócként igyekszik csak egy kis árnynak tűnni, akivel nem is érdemes foglalkozni. Ám ekkora belép valaki a fogadóba, Maavie gyomra pedig összerándul. Nem, nem akar még egy beteget, sérültet, senkit sem ellátni. Szeme sarkából követi végig a férfi útját a pult irányába, és valamelyest megnyugodva tapasztalja, hogy nem tűnik sem sérültnek, sem betegnek. Ráadásul még pénze is van bőven, legalábbis abból, amennyi ideig sorolja a rendelését tud erre következtetni, ugyanis azt nem látja, hogy végül mennyi arany kerül a Tink nevű pultos elé.
Amikor a bátor hős, gazdag kereskedő megfordul, hogy helyet keressen magának, egy egészen apró pillanatig láthatja, ahogy a fáradt, kék szemek őt vizslatják, de hamar el is fordulnak tőle ijedten, ha tulajdonosa észreveszi, hogy látják őt. Nem kell őt látni, senkinek. Ő csak egy aprócska árnyék, egy senki, semmi. Ő csak úgy itt van, létezik, de jelentéktelenül…*
//Naplemente//
*Odakint már kezdi elnyelni a kikötőt a sötétség, ahogy a nap végérvényesen eltűnik a végtelen tenger hullámai mögött. Most épp egyedül van, egy rendkívül fárasztó nap után ül még továbbra is a kandalló mellett, és élvezi a benne ropogó tűz árasztotta, kellemes meleget. Nem, nem a teste fáradt el, az már amúgy sem lehetne ennél fáradtabb, a lelke viseli nehezen azt, amit rögtönzött orvossegédként látnia kellett. Csuklyáját a fejére húzva, apró, fekete gombócként igyekszik csak egy kis árnynak tűnni, akivel nem is érdemes foglalkozni. Ám ekkora belép valaki a fogadóba, Maavie gyomra pedig összerándul. Nem, nem akar még egy beteget, sérültet, senkit sem ellátni. Szeme sarkából követi végig a férfi útját a pult irányába, és valamelyest megnyugodva tapasztalja, hogy nem tűnik sem sérültnek, sem betegnek. Ráadásul még pénze is van bőven, legalábbis abból, amennyi ideig sorolja a rendelését tud erre következtetni, ugyanis azt nem látja, hogy végül mennyi arany kerül a Tink nevű pultos elé.
Amikor a bátor hős, gazdag kereskedő megfordul, hogy helyet keressen magának, egy egészen apró pillanatig láthatja, ahogy a fáradt, kék szemek őt vizslatják, de hamar el is fordulnak tőle ijedten, ha tulajdonosa észreveszi, hogy látják őt. Nem kell őt látni, senkinek. Ő csak egy aprócska árnyék, egy senki, semmi. Ő csak úgy itt van, létezik, de jelentéktelenül…*
824. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-01-02 12:06:19
Üzenet elküldve: 2026-01-02 12:06:19
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
* Yvon Rëtkarakh a bátor hős, gazdag kereskedő és még mi nem megérkezik a Rumos Rókalyukba, hogy megvacsorázzon és talán szállásra is leljen e helyen. Mivel legutóbbi befektetései a Hét Varjúban még nem térültek meg (legalábbis nem neki), ezért ma nem tervez hatalmas költekezést, tényleg csak a legszükségesebbeket rendeli meg. Ez történetesen egy 8 aranyba fájó Vaddisznópörkölt, két Szelet kenyér mellé 2 aranyért, és egy 5 aranyas pohár Rum. Amíg az étel elkészülését várja, lehuppan egy üres asztalhoz közel a pulthoz, és szétnéz az épületben. Jóval olcsóbb hely ez, mint a múltkori kocsma, de a bent lévő népeket elnézve, az árak tartalmazzák az életbiztosítás hiányát is. Inkább próbálja meghúzni magát, mielőtt még valamelyik matróznak baja lenne vele. Persze sosem tudhatja, lehet, hogy épp hallgatagsága miatt pécézik majd ki, de ennyire nem kell előre gondolni. Ha baj lesz, majd bátran előkapja a nyúlcipőjét, és keres egy másik helyet éjszakára. Egyelőre azonban semmi ilyesmi nem történik. Nézelődik, várakozik. *
* Yvon Rëtkarakh a bátor hős, gazdag kereskedő és még mi nem megérkezik a Rumos Rókalyukba, hogy megvacsorázzon és talán szállásra is leljen e helyen. Mivel legutóbbi befektetései a Hét Varjúban még nem térültek meg (legalábbis nem neki), ezért ma nem tervez hatalmas költekezést, tényleg csak a legszükségesebbeket rendeli meg. Ez történetesen egy 8 aranyba fájó Vaddisznópörkölt,
két Szelet kenyér mellé 2 aranyért, és egy 5 aranyas pohár Rum. Amíg az étel elkészülését várja, lehuppan egy üres asztalhoz közel a pulthoz, és szétnéz az épületben. Jóval olcsóbb hely ez, mint a múltkori kocsma, de a bent lévő népeket elnézve, az árak tartalmazzák az életbiztosítás hiányát is. Inkább próbálja meghúzni magát, mielőtt még valamelyik matróznak baja lenne vele. Persze sosem tudhatja, lehet, hogy épp hallgatagsága miatt pécézik majd ki, de ennyire nem kell előre gondolni. Ha baj lesz, majd bátran előkapja a nyúlcipőjét, és keres egy másik helyet éjszakára. Egyelőre azonban semmi ilyesmi nem történik. Nézelődik, várakozik. *
823. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-01-02 10:39:31
Üzenet elküldve: 2026-01-02 10:39:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Nincstelenek//
*Az élet nem megerősítette, hanem végtelenül meggyengítette szegény lányt. Nem azonnal szeretné a dolgokat, hanem végre. Nem sokat, nem az egész világot, csak egy egészen apró falatot belőle, amiről úgy hiszi, hogy talán még neki is megadathat, ám úgy tűnik, hogy mindez továbbra is csupán hiú remény marad.*
- Értem. *Válaszolja a keserű tényeket hallva a tőle már megszokott szűkszavúsággal. Fejét szomorkodva, fáradtan hajtja le, mert ennek a napnak talán még valóban messze a vége, de ő már túl hosszú ideje van talpon kiadós alvás nélkül ahhoz, hogy kezelni és bírni tudja azt a feszültséget és terhet, melyet az öreg doktor rótt rá, még akkor is, ha egy átlagos, kipihent lánynak nem volna sok az a feladat, amit kapott.*
- Már nem vagyok éhes, hála magának. *Teszi hozzá motyogva, hisz a pirítós mind egy szálig elfogyott a tányérról, és ez bizony számára már kiadós lakoma volt, mellyel teletölthette a napok óta összeszűkült, üres gyomrát. Mikor meghallja a másik lehetőséget, ma már nem először, akkor a fáradt, kék szemek, mintha egy pillanatra lángra lobbannának, olyan mérgesen kapja a tekintetét a gnómra.*
- Hagyjon már ezzel békén! Nem leszek kurva. *Fakad ki, de hamar észreveszi magát, és gyorsan inkább vissza is húzódik a csigaházába, vagy legalábbis a kandalló melegének közelébe.*
- Csináljuk, amit kell. Ha jönnek még, segítek, de ígérje meg, hogy van értelme! Ígérje meg, hogy a végén nem az utcán találom majd magam ma este is! *Kérleli Borda bácsit, bár jól tudja, hogy neki itt nem osztottak lapokat, nem várhat el senkitől semmit és végképp nem számíthat jutalomra, bármit is tesz. Az ösztöne azonban erős, pihenni szeretne nyugalomban, négy fal között, ott, ahol senki sem zavarja meg az álmát. Azt sem bánná, ha utána soha többé ki sem nyitná a szemét, csak hadd pihenjen meg végre ő is egy kicsit! Legalább egy rövid időre…*
- Vagy… segítsen visszajutni a városba… *Suttogja végül halkan, talán az öreg a vén füleivel meg sem hallja. Kezd rájönni, hogy hiba volt a kikötőbe jönni.*
*Az élet nem megerősítette, hanem végtelenül meggyengítette szegény lányt. Nem azonnal szeretné a dolgokat, hanem végre. Nem sokat, nem az egész világot, csak egy egészen apró falatot belőle, amiről úgy hiszi, hogy talán még neki is megadathat, ám úgy tűnik, hogy mindez továbbra is csupán hiú remény marad.*
- Értem. *Válaszolja a keserű tényeket hallva a tőle már megszokott szűkszavúsággal. Fejét szomorkodva, fáradtan hajtja le, mert ennek a napnak talán még valóban messze a vége, de ő már túl hosszú ideje van talpon kiadós alvás nélkül ahhoz, hogy kezelni és bírni tudja azt a feszültséget és terhet, melyet az öreg doktor rótt rá, még akkor is, ha egy átlagos, kipihent lánynak nem volna sok az a feladat, amit kapott.*
- Már nem vagyok éhes, hála magának. *Teszi hozzá motyogva, hisz a pirítós mind egy szálig elfogyott a tányérról, és ez bizony számára már kiadós lakoma volt, mellyel teletölthette a napok óta összeszűkült, üres gyomrát. Mikor meghallja a másik lehetőséget, ma már nem először, akkor a fáradt, kék szemek, mintha egy pillanatra lángra lobbannának, olyan mérgesen kapja a tekintetét a gnómra.*
- Hagyjon már ezzel békén! Nem leszek kurva. *Fakad ki, de hamar észreveszi magát, és gyorsan inkább vissza is húzódik a csigaházába, vagy legalábbis a kandalló melegének közelébe.*
- Csináljuk, amit kell. Ha jönnek még, segítek, de ígérje meg, hogy van értelme! Ígérje meg, hogy a végén nem az utcán találom majd magam ma este is! *Kérleli Borda bácsit, bár jól tudja, hogy neki itt nem osztottak lapokat, nem várhat el senkitől semmit és végképp nem számíthat jutalomra, bármit is tesz. Az ösztöne azonban erős, pihenni szeretne nyugalomban, négy fal között, ott, ahol senki sem zavarja meg az álmát. Azt sem bánná, ha utána soha többé ki sem nyitná a szemét, csak hadd pihenjen meg végre ő is egy kicsit! Legalább egy rövid időre…*
- Vagy… segítsen visszajutni a városba… *Suttogja végül halkan, talán az öreg a vén füleivel meg sem hallja. Kezd rájönni, hogy hiba volt a kikötőbe jönni.*
822. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-01-01 16:07:33
Üzenet elküldve: 2026-01-01 16:07:33
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Wegtoreni Vitorlák//
*Szívesen cserélné most a dohánybűzös, szűk fogadóteret egy fűszerillatú, wegtoreni szerájra. Asztaltársasága ugyanis akaratlanul is, de arra a világra emlékezteti. Nem szentimentális fajta, de a honvágy néhanapján kerülgeti. Kedve lenne színes ponyvák árnyékában hallgatni a kanun kellemes pendüléseit, miközben lágy, meleg szellő simogatja az arcát. A kérdésre megereszt egy mosolyt.*
-Ha arra vagy kíváncsi, miben lelem örömöm, rossz intézmény falai között kaptál el. *Acélszürke tekintetében kaján fény csillan.*
-Azt pedig, hogy jó vagyok-e benne, eldöntöd majd Te magad. *Szavai természetesen nem mellőzik a kihívást, de tovagörgeti a dolgot.*
-Sok öröm nincs az ölésben. Kivéve persze, ha célt szolgál. *Nem ecseteli ennél jobban. A kupec könnyen kitalálhatja gondolatait, elvégre élete részét azzal töltötte, hogy mások szórakoztatására, na meg önnön dicsőítésére gyilkolt.*
-Barátság a viharfiakkal? túlzás. Inkább üzletfelek. *Félrebiccentett fejjel vizslatja Dayaneert. Kíváncsi, hogy vajon tényleg csak ennyire kíváncsi a wegtoreni, netán valamiféle kását kerülget.*
-Mindamellett... *Közelebb hajol az asztal felett.*
-Valóban nem sokra tartom a kikötői rend őreit. Igen... Egy részét a helyi erőkből toborozták. Na de azok, akik a Vámházban ülnek... Ők honnét jöttek? Hmm? *Megrázza fejét, majd hátradől ültében, meghagyva a rejtvényt a levegőben. A választ ugyan nem tudja rá, de szavaiból kiderül; kötve hiszi, hogy a Kikötőből.
Ami saját kérdését illeti, Dayaneer kielégítő válasszal szolgál. Nem kételkedik az igazságtartalmában. Elvégre számtalan kiaknázatlan lehetőséget nyújt a Kikötő, legyen bármekkora is a mocsok e városban. Csak az nem látja, aki bolond.
A pipája már rég nem füstöl, az itala is elfogyott. Társalgásuk vélhetően a végéhez közelít, de ő nem siet sehova.*
-Azt kértem, tartsd nyitva a szemed nekem a Kikötőben. Úgy járja a hazai szokásjog, hogy Te magad is kérhetsz, Dayaneer. *Szórakozottan billenti hátra a szék lábát, miközben a kreol leányt fixírozza. Nem gondolná, hogy tehet bármit a másik wegtoreniért, így kérdésével inkább csak kifejezésre óhajtja juttatni, hogy ínyére volt csevejük.*
//Wegtoreni Vitorlák//
*Szívesen cserélné most a dohánybűzös, szűk fogadóteret egy fűszerillatú, wegtoreni szerájra. Asztaltársasága ugyanis akaratlanul is, de arra a világra emlékezteti. Nem szentimentális fajta, de a honvágy néhanapján kerülgeti. Kedve lenne színes ponyvák árnyékában hallgatni a kanun kellemes pendüléseit, miközben lágy, meleg szellő simogatja az arcát. A kérdésre megereszt egy mosolyt.*
-Ha arra vagy kíváncsi, miben lelem örömöm, rossz intézmény falai között kaptál el. *Acélszürke tekintetében kaján fény csillan.*
-Azt pedig, hogy jó vagyok-e benne, eldöntöd majd Te magad. *Szavai természetesen nem mellőzik a kihívást, de tovagörgeti a dolgot.*
-Sok öröm nincs az ölésben. Kivéve persze, ha célt szolgál. *Nem ecseteli ennél jobban. A kupec könnyen kitalálhatja gondolatait, elvégre élete részét azzal töltötte, hogy mások szórakoztatására, na meg önnön dicsőítésére gyilkolt.*
-Barátság a viharfiakkal? túlzás. Inkább üzletfelek. *Félrebiccentett fejjel vizslatja Dayaneert. Kíváncsi, hogy vajon tényleg csak ennyire kíváncsi a wegtoreni, netán valamiféle kását kerülget.*
-Mindamellett... *Közelebb hajol az asztal felett.*
-Valóban nem sokra tartom a kikötői rend őreit. Igen... Egy részét a helyi erőkből toborozták. Na de azok, akik a Vámházban ülnek... Ők honnét jöttek? Hmm? *Megrázza fejét, majd hátradől ültében, meghagyva a rejtvényt a levegőben. A választ ugyan nem tudja rá, de szavaiból kiderül; kötve hiszi, hogy a Kikötőből.
Ami saját kérdését illeti, Dayaneer kielégítő válasszal szolgál. Nem kételkedik az igazságtartalmában. Elvégre számtalan kiaknázatlan lehetőséget nyújt a Kikötő, legyen bármekkora is a mocsok e városban. Csak az nem látja, aki bolond.
A pipája már rég nem füstöl, az itala is elfogyott. Társalgásuk vélhetően a végéhez közelít, de ő nem siet sehova.*
-Azt kértem, tartsd nyitva a szemed nekem a Kikötőben. Úgy járja a hazai szokásjog, hogy Te magad is kérhetsz, Dayaneer. *Szórakozottan billenti hátra a szék lábát, miközben a kreol leányt fixírozza. Nem gondolná, hogy tehet bármit a másik wegtoreniért, így kérdésével inkább csak kifejezésre óhajtja juttatni, hogy ínyére volt csevejük.*
821. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-01-01 14:19:10
Üzenet elküldve: 2026-01-01 14:19:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Nincstelenek//
* Úgy tűnik, hogy az élet még nem erősítette meg eléggé szerencsétlen lányt. Azonnal akarja a dolgokat, de legalábbis minél előbb, anélkül, hogy igazán megdolgozna értük. Az öreg gnóm nem tudja eldönteni, hogy esetleg egy múltbeli elkényeztető gyermekkor, vagy a fogság miatt áll így a világhoz, és ő csak abban tud neki segíteni, hogy megmutassa, hogyan is működik a valódi élet. Úgyhogy az elhangzó szavakra megcsóválja a fejét. *
- Fiatal még a nap, és pénzünk sincs rá elég. * Sóhajt szomorúan az öreg, majd halkan felkuncog, na nem azért, mert szórakoztatja a másik szenvedése. *
- Ha lenne rá pénzünk, most nem itt szórakoznánk, én szomjasan, te éhesen, miközben azt se tudjuk, hogy hol tesszük majd le a fejünket a nap végén. Úgyhogy csak abban bízhatunk, hogy lesznek még szerencsétlenek, akik tőlünk várják a megoldást. * Teszi még hozzá, és magában azon gondolkodik, hogy mennyire elcseszett egy világ az, ahol a saját jóléte attól függ, hogy másiknak mennyire rossz. De sajnos ezt vállalta, amikor a kikötőbe érkezett, ez egy ilyen hely, és itt csak úgy lehet boldogulni, ha másik attól kevésbé boldogulnak. Talán még az olcsó gyógyítás a legetikusabb munka, amit itt végezni lehet. *
- Persze van más módja is a pénzszerzésnek. Ha gyorsan ágyat akarsz, a Sellőházban biztos adnak neked. Még ételt is, hogy kicsit kerekebb legyél ott, ahol kerekedni kell, és talán azt se várják el, hogy felmoss. * Emlékezteti komoran Maaviet az első szavaira, amit hozzá intézett. Valóban, a legtöbb hozzá fogható lány kurvának áll, mert az fizet a legjobban, és a leggyorsabban. Az öreg gnóm nem ítéli el őket ezért, sőt, sokkal többre tartja ezeket a nőket, mint a kikötő nagyját. Nem tolvajok, nem bántanak másokat, örömet adnak, csak megkérik annak az árát. Nehéz munka az övéké, de tiszteletre méltó. *
* Úgy tűnik, hogy az élet még nem erősítette meg eléggé szerencsétlen lányt. Azonnal akarja a dolgokat, de legalábbis minél előbb, anélkül, hogy igazán megdolgozna értük. Az öreg gnóm nem tudja eldönteni, hogy esetleg egy múltbeli elkényeztető gyermekkor, vagy a fogság miatt áll így a világhoz, és ő csak abban tud neki segíteni, hogy megmutassa, hogyan is működik a valódi élet. Úgyhogy az elhangzó szavakra megcsóválja a fejét. *
- Fiatal még a nap, és pénzünk sincs rá elég. * Sóhajt szomorúan az öreg, majd halkan felkuncog, na nem azért, mert szórakoztatja a másik szenvedése. *
- Ha lenne rá pénzünk, most nem itt szórakoznánk, én szomjasan, te éhesen, miközben azt se tudjuk, hogy hol tesszük majd le a fejünket a nap végén. Úgyhogy csak abban bízhatunk, hogy lesznek még szerencsétlenek, akik tőlünk várják a megoldást. * Teszi még hozzá, és magában azon gondolkodik, hogy mennyire elcseszett egy világ az, ahol a saját jóléte attól függ, hogy másiknak mennyire rossz. De sajnos ezt vállalta, amikor a kikötőbe érkezett, ez egy ilyen hely, és itt csak úgy lehet boldogulni, ha másik attól kevésbé boldogulnak. Talán még az olcsó gyógyítás a legetikusabb munka, amit itt végezni lehet. *
- Persze van más módja is a pénzszerzésnek. Ha gyorsan ágyat akarsz, a Sellőházban biztos adnak neked. Még ételt is, hogy kicsit kerekebb legyél ott, ahol kerekedni kell, és talán azt se várják el, hogy felmoss. * Emlékezteti komoran Maaviet az első szavaira, amit hozzá intézett. Valóban, a legtöbb hozzá fogható lány kurvának áll, mert az fizet a legjobban, és a leggyorsabban. Az öreg gnóm nem ítéli el őket ezért, sőt, sokkal többre tartja ezeket a nőket, mint a kikötő nagyját. Nem tolvajok, nem bántanak másokat, örömet adnak, csak megkérik annak az árát. Nehéz munka az övéké, de tiszteletre méltó. *
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 891-910