// Fejvadászok //
*Nem fél Ukrom elfogadni a számára is felkínált sört, amit hamar le is gurít; az éltetű nedű tompítja a fájdalmakat, de egyben felfrissíti. Az idegen tömegből őt érő, váratlan dicséretek nem hozzák vad lázba, továbbra is halkan lépked és nem szószátyárkodik. De ezzel legalább tudja, hogy az ötlet legfontosabb eredményét elérte, és több szem rajta volt a meccs alatt. Ez azt jelenti, hogy a most következő, még izgalmasabb küzdelemkor elég vendég fogja őket bámulni ahhoz, hogy az orvgyilkosok a dolgukat csinálhassák, bár hogy innen mit tudnának kikotyvasztani, arról Ukrom egy darabig gondolkodhatna; a három közül kettő ork körül van véve húspajzzsal, a harmadikat pedig még csak nem is látja sehol. Reméli, hogy Darkhnak élesebb szeme van, akárhol is járkálhat ő.
Többször pislognia kell, hogy megbizonyosodjon arról, Syndrát látja e a két fontos célpont és számtalan más izomagy társaskörének középpontjában; a szürkebőrű nem tudja, mit tervezett el, vagy hogy hogyan fog onnan kisétálni, de igenis kíváncsi lenne rá. És úgy hiszi, Lilyennt is sikerül észrevennie egy ideig a már felismerhető szőke elf mellett, de utána a lányka magára lett hagyva. A biztonság kedvéért nem megy hozzá társaságot adni, habár a mozdulat felvetődik. Inkább elidegeníti magát a sokaságtól, hogy tisztán lássa a gyűrűt.
Morgtal nála sokkalta gyorsabb győzelme nem lepi meg túlzottan, de örömmel sem tölti el. Ha eddig nem, akkor most tisztává válik számára, hogy az ork bandita személyében egy olyan akadályra lelt, akit nem biztos, hogy le tud küzdeni. Elképesztően erős, méretéhez képest rendkívül gyors, és a mozdulatokból kivéve, sok tapasztalattal él az ökölvívás nem túl rejtett művészetében. Ha fegyverekkel küzdenének, több esélyt adna magának, de így...
Sötéten szemléli a vesztes óriás talán már csak földi maradványát. Ezen azon ritka alkalmak egyike, amikor Ukrom nem hiszi, képes lesz e az előtte lévő behemótot levinni. Tanulmányozza önnön látható testét, amik még továbbra is frissen hordják a matróz ajándékait. Aggódó tekintettel fordítja el a fejét és próbálja megkeresni társait, bármi bizalomgerjesztőt, akárcsak egy tekintetet próbálva magához venni. De nem megy, innen nehezen lát bármi felismerhetőt.
Ekkor hallja a bajnok hívását. Valami, talán a szavak sorrendje, talán a hatalmas orknak a hangja, vagy a felismerés, hogy ez lesz a leghatalmasabb kihívása, amivel ebben az estében szembe nézett eddig, de érzi, hogy felgyorsul a szívverése. Az új löketnyi vér éberré teszi, és egyenesen jövendő ellenfele szemeibe néz. Lassan feláll, és belép a körbe. Az a miniatűr kétségbeesés, aggodalom, mind elvesződik, amint pár lépésnyi távolságra találja magát Morgtaltól. Rögtön megnyugszik, a tömeg zaja szinte megszűnik füleihez eljutni. Egy mély lélegzetet vesz, és jobb öklét egy másodpercre a saját mellkasára teszi.*
- Csináljuk! *Jöjjön bármi is, bolond lett volna ezt kihagyni. Amit meg kellett tennie, azt éppen most teszi, így még csak azt se mondhatja, hátráltatja a küldetést. És most hogy itt áll, szinte örül, hogy egy ork bajnokkal küzdhet meg. Egyikőjüknek sem kell visszafogni magát.*