//Taran//
*Nos, meglepő, milyen gyorsan változik Taran szemlélete, még a végén engedné is, hogy Taug beleöntse, pedig az elf szavaitól függetlenül lehet az még méreg. Bár persze, méreg az egész élet, mely lassan öl meg, na de hát ki is tudja mindezt elfogadni? Ebben az esetben az elfek elég rosszul járnának, Taugnak pedig egyértelmű az elmélete az életről: úgysincs jobb dolga, mint élni, akkor miért is halna meg?*
- Erősebé nem, csak agresszívabbá, és jobb alkalmakra tartogatom, mint ez. Ha mondjuk bökné valaki a szemem, akkor az kapná meg ezt az italt, kicsit bosszantanám, aztán kisvártatva az őrség vinné el *valami ilyesmit tervez az itallal, ezt kivételesen nem Rinannak tartogatja, neki talált már ki más dolgokat. Na meg Will... szerencsés esetben jól megbetegszik a napokban, aztán majd ha a halál környékezi, akkor rájön, hogy nem feltétlen jó ötlet Taugnak ellentmondani. Még akkor sem, ha teljesen valótlant állít. Mert akkor bizony jönnek a büntetések, amik nem nagyok, lehet éppenséggel teljes passzív állásfoglalás is a haláltusában, épp elég rossz az is, lévén más nem tudja ellátni.*
- A tűz *bólint* Bár nem említeném egy mondatban a kettőt. A tűzmágia valóban hatalmas, és talán veszedelmes tudomány is. Ha elsajátítja, hát nem szeretnék az ellensége lenni *vigyorog, és ezt valahol komolyan is gondolja, sőt, szeretne a szövetségese lenni, szeretné besorozni, hiszen egy tűzmágus átkozottul jól jönne.*
- Aki a tüzet uralja. Na de ki uralja valójában? *nem arra céloz, hogy ha beszervezné, akkor Taug lenne a vezére, így Taran maga a tűz lenne, hanem az elemnek kétes természetére, hiába hatalmas, ha éppen úgy hátba is támad, ahogyan ellenséged elhamvasztja. Persze Taran talán érti, talán nem, de ő is ilyesmiről beszél, láthatóan a tűzmágia gondolata egészen megbabonázza, és talán pont ilyen odaadó katonákra van Taugnak szüksége, hogy térdre kényszerítse a világot. Az ijesztés már kicsit érzékenyebben érinti:*
- Hogyaza... *kap a szívéhez. Hát persze, lehet valaki akármennyire gyakorlott az óvatosság művészetében, annak ellenére (vagy éppen azért) a leggyengébb trükkök néha óhatatlanul is működnek. Mondjuk a férfi nevetését látva igazából nem tud haragudni, láthatóan életvidám figura, talán kellemes vérfrissítés lenne a csapatnak a sok őrült, meg a munkamániás után.*
- Hogy bor? Nekem? *kapja fel a fejét, mert hát tény, hogy látta a második kupát, de nem rakta össze a képet. Ritkán van része ilyen gesztusokban, és nem is igényli őket. Persze ha így adódik, akkor már belekortyol, és megköszöni, akkor is, ha ő nem szereti alkohollal bódítani magát.*
- Mi kérem? *majd közelebb hajol* Mi azok vagyunk, akiket nem fogadott be senki. Sokak, akiket kitaszítottak, és nincs senkink a többieken kívül. Nem mondom, hogy mindenki teljesen normális a csapatban, de hát... ki mondhatja, hogy bárki az? *vigyorodik el, majd hátrébb hajol.*
- Tűzmágust még nem köszönthettünk a köreinkben, de sokkal érdekesebb figurákat... rengeteget. Csak hogy a legszélsőségesebb példákat hozzam, Wegtorenben volt köztünk olyan is, aki embert evett *enyhé fintorba torzul az arca a szavakra, így Taran láthatja, hogy ezzel nem értett egyet, viszont elfogadták* Ő azóta már eltűnt. Sajnos az leőző vezér tragikus balesetben elhunyt, így alig egy napja, de én vagyok a büszke vezér. Jómagam egy druida vagyok, aki csalódtam a fajtámban, és a világban, úgy érzem, rossz irányba haladunk. Azonkívül én vagyok a gyógyítójuk is, ha úgy tetszik, én felügyelem a gyógyfüeket, szereket, kencéket, mindent, ha valamelyikük dögvészt kap, én kúrálom ki *mosolyog enyhén, mert már nem egyszer volt rá példa, hogy valamelyiküket igen siralmas állapotból hozta vissza az életbe.*