//Régi ismerősök//
*Akaratán kívül, de most kizárja régi ismerősét, Leont a társaságból. De talán megérti, s nem is bántja, hiszen úgy tűnik, hogy a elvan azzal az állattal, akit legszívesebben kinyuvasztana. De ezzel ráér később is foglalkozni, s az állatok megölés, s kibelezése amúgy is Bongyi hatásköre. Kezével azért int óvatosan a férfinak, hogy egyelőre maradjon nyugton, s ne tegyen semmit, még akkor sem, ha rosszra fordulna a helyzet. Csak akkor, ha jelez neki. Egy apró kézmozdulat ez, de sokszor használták.
S sajnos ezt ismerheti a vele szemben lévő is. Kire gyűlölettel telin tekint le. Még csak arra sem méltatja, hogy felálljon. Hallatlan! Az apró színjátszás nem zavarja meg. Rideg, gyűlölködő szürkékkel nézi, hogy próbálja tettetni magát a Démon. Csak áll egyenes, s lenézően tekint a másikra. Ezzel talán mindent elmondtak egymásról.*
- Ennek tudok csak a legjobban örülni.
*Válaszolja kifejezéstelenül. Vagyis próbálja, de hangjaiba mégis belecsempéződik némi düh. De mégis a legszebb öröm a káröröm, s ez ellen nem tud mit tenni. A kacagás hallatán ujjai csak még jobban ráfonódnak a tőr markolatára. Hosszú ujjai elfehérednek, de ezzel most nem foglalkozik.
~Miért is kéne foglalkoznom más bajával? Nem vagyok én szeretetszolgálat.~
Viszont kiejti a szavakat, melyek pengeként hatolnak belé. Szemeit összeszűkíti, de nincs ideje, hogy hasonló módon válaszoljon neki vissza. A hallotaktól kacagni támad kedve. Mégis előtte pengeként fut arcán végig egy gyilkos vigyor.
~Társak?~
S ahogy Aldren befejezi a mondatát ridegen nevet fel. Semmi öröm nincs ebben, csak a hidegség, s a közöny.*
- Fogalmi problémákkal küzdesz, drágám. Te sose voltál a Társam. Csak egy valaki voltál, akit rámsózott a Kapitány. *Vonja meg a vállát könnyedén.
Sose szerette az ilyen megbízatásokat, s sose kedvelte azokat sem, akikkel el kellett mennie. Ugyan ilyen a szőke Zara is, s a Démon is. A Szöszike mégis túl tudott lépni önön, bosszúján – lévén hogy tőle ő is számosszor visszakapta már a magáét.
Viszont újra előjön a téma, mely az utóbbi időben kényes számára. A társai.
~Valóban azok lennének?~
Ő értük bármit megtenne, tudja. Megtette ezt Felmar legénységével is, s talán megtenné újra. De kevés az olyan illető, kit Társának tudna nevezni… Főként a felmari incidens után.*
- De talán majd szólj nekik, hogy vigyázzanak velem. *Vigyorodik el, ridegen, s fejével Khyr társasága felé bök, jelezve, hogy ott vannak, akik még nem is ismerik.
Honnan is ismernék, hiszen alig pár hete, hónapja találkoztak csak. S eddig még nem volt olyan helyzet, hogy otthagyja őket. Igaz Lélekvesztő megléte nagy csábítás számára.
Ahogy elkalandozik gondolata, nem veszi észre, hogy kinyúlnak érte. Így hirtelen éri a fogás, mégis hagyja, hogy húzzák, nem állítja meg, nem tépi ki kezét. Előre dőlve, tesz néhány apró lépést, de nem fogja megadni a férfi számára az örömöt, hogy ölébe üljön. Ennél jóval makacsabb, s szabadabb szellemű. Térdével állítja meg magát, s annak mezítelensége hozzáér a férfi combjához. Ott pihenteti, de testsúlyát ránehezíti, így most mégis a másikon múlik, hogy meddig tartja meg. Egyéb esetre is felkészül lélekbe. Érzi, ahogy a szorítás miatt a penge a húsába mar, s apró sebén keresztül szivárog a vér. Vékony érben araszol végig csuklóján, hogy lassú cseppjeit ontsa a földre.
Szinte Aldren felé hajol, alig van légüres tér közöttük. Mégis készségesnek mutatkozik, hogy lehajoljon, egészen, még közelebb hozzá. Szabad kezével minden eshetőségre felkészül, nem adja meg könnyen magát. Izmai megfeszülnek, vibrálnak bőre alatt, mint egy macskáé, mely kész bármikor lecsapni áldozatára.
A kérdés hallatán epésen röhög fel, szinte a másik ajkaiba. Szemei gúnyosan tekintenek rá.*
- Állj be a sorba akkor. *Vihorássza.* - Talán egyszer sorra kerülsz.
*Vigyorog a másik képébe. Nem tudja, hogy melyik „kellesz” sorra is utal, de mindkettő elég hosszú. Mind az ellenségei, mind pedig akarói. De mindkettőtől igyekszik távol tartania magát, s olyan gyorsan elslisszani, ahogy csak tud. Mint régen. Kényelmesen térdel egyik lábával a férfi combján.*
- A játszószered nem leszek… *Suttogja vissza végül a férfinak, a fülébe, majd lassan a szája fölé hajol.* - Ehhez gyengébb embereket keress.
*Mondja végül, ridegen, szemeit összeszűkítve. Most jött el az ideje, hogy ha eddig nyugodhatott békésen a férfi combján, akkor letegye onnan, s bilincsbe zárt kezét is kiszabadítsa. De nem hátrál meg, innen néz le a férfira.*
- Mit keresel a Kikötőbe? Itt üldöznek, keresnek.
*Nem mintha ez nem lenne rá igaz, de eléggé ismeri már a környéket, hogy tudja, mikor és merre rejtőzhet el. Nem úgy a másik.*
~De ezzel is minek foglalkozok?~