// Fejvadászok //
*Lassított felvétellel látja maga előtt, ahogyan maradék erejével és dühével beindított horogja az ork bajnok fedetlen orcájába talál, ahogyan az onnan meginduló vér ugyanúgy jut önnön öklére, mint ahogy amaz arca összes részére. Érzelmekkel teli szemtanúja volt, ahogy a még nála is megszégyenítően magasabb kolosszus teste kártyavárként omlik előtte össze, ütése mögötti lendülettől közel annyi távot téve meg le, mintha csak saját szándékból indult volna meg egy kortyó sörre, még ha nem is lábakkal. Megpróbál felordítani, de oxingénhiány miatt az félúton köhögéssé válik, és mire Ukrom zihálva ismét riválisára tudja venni kimerült tekintetét, csak Morthal lábait látja, amik párhuzamossá váltak a szálkás fapadlóval. Jelen pillanatban arra sincsen ereje, hogy fejét feljebb emelje. Görnyedten, combjait fogva kapkod levegőért, miközben igyekszik felfogni, mi is történt, miért is állt meg a küzdelem, és miért lett egy másodpercnyi meghitt csönd után a szokásosnál is hangosabb a körülötte lévő tömeg.
Így mire sikerült agyának felérnie a jelen körülményekkel, valaki idegen mond valamit amitől többen is elkezdenek valamilyen "sziklát" éljenezni.*
~ Várjunk, a szikla az én vagyok. vagyis engem ünnepelnek. vagyis... nyertem. ~ *Nem érzi magának nyertesnek. Minden porcikája fáj, főleg a gyomra, alig áll lábán a fáradtságtól, és még csak úgy sem érzi, hogy hogy egyhamar egy ágyban találhatja magát, vagy akárcsak egy vödör víz közelében, amivel mind önnön-és ellenfele vérét lemoshatja magáról.
Egy nehéz erszényt is a kezében tarthat, ami kevésbé tölti el jókedvvel, mint a kérdéssel, hogy akkor most mi legyen. Még önnön szerény értékelése szerint is túlteljesítette magát, de hogy ezután mi legyen vele, vagy a még eszméleténél kívüli testtel amit maguknak kéne tudniuk, arról vagy nem esett szó, vagy nem jut az most eszébe. Nem mintha feltűnés nélkül ki tudná húzni a célpontot a kocsmából, és nem mintha képes lenne most rá.
Egyhamar csak egyenesen tudja tartani fejét, de egyik társát sem látja az eszét veszett tömegben. Csak egy másik helyet tippelhet meg, ahol lehetnek, legalábbis kettő. És ahogy az említett tömeg erős hangulatrepedezésének szem-és fültanúja lehet, rájön, hogy itt az idő elhagyni a helyszínt, nem ülhet le pihenni. De egyvalamit azért megpróbál.
Afele az irányba kezd botorkálni, széles tenyerét meggyötört hastájékánál tartva, ahol az őt beírató gnómot és asztalát eszébe véste. Ha sikerül észrevennie a kisembert, meglehetősen közel hajol hozzá, és így morog:*
- Ha az felébred, mondjátok meg neki, hogy őt és a fivérét kint akarom látni a sikátornál. Csak ők. Beszédem van vele. *Abban bízik, hogy a győzelemmel, valamint valószínűleg a szokásosnál is megfélemlítőbb kinézetével legalább az egyik orkot tájékoztatni fogják kéréséről. És hogy nem egy csapattal toldják meg. Amint ezen szavak elhagyják vicsorgó ajkait, megcélozza a kijáratot, és hátra sem nézve, fegyverével elhagyja a ringet, majd a fogadót.*