Kikötő - Rumos Rókalyuk
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 43 (841. - 860. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
860. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-01-19 23:42:34
Üzenet elküldve: 2026-01-19 23:42:34
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 207
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 207
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Terhes Társaság//
*Az Elsőtiszt már meg sem lepődik a matrózon, aki az igazak álmát alussza a Rumos Róka bejárata előtt, úgy beburkolva sárba - és jobb nem belegondolni, hogy még mi egyébbe -, mint egy meleg takaróba. Emlékei szerint errefelé egyáltalán nem megy ritkaságszámba, hogy akinek odabent megunják a társaságát annak elkapják a grabancát és kihajítják, ahogy az sem, hogy a hazafelé induló tengeri medvék csupán eddig jutnak útjukon. Gyakorlott mozdulattal átlépi a kollégát, akinek kedélyes horkolásától szinte reng az egész utca és nagy erővel belöki az ősrégi, enyészetnek indult faajtót.
Belépni ebbe a szebb napokat is látott, lerúgott késdobálóba olyan számára, mint a hazatérés, legfőképp mert Deronunk afféle hazátlan, haszontalan haramiaként a világon semmiben nem tér el a Rumos nagyérdemű törzsvendégeitől. Magát magabiztosan kihúzva, ámbár meglehetősen ingatag léptekkel szeli át az ivót, hiába, az úton elfogyasztott lötty minden kétséget kizáróan munkához látott a szervezetében, ezt akárki láthassa. És ha már így van, az Elsőtisztet cseppet sem kell győzködni, hogy folytassa, amit elkezdett, így hát, a pulthoz érve rögvest ki is kér magának három Rumot 27 arany fejében.
Mielőtt azonban nekilátna végleg bevégezni a napját, eszébe jut, hogy azért mégiscsak oka van a jelenlétének, nem a puszta véletlen ette ide erre az átkozott helyre már megint. Szomorú ábrázattal fordul el a pulton pihenő italoktól, majd megfordul, hogy szemrevételezze a tiszteletreméltó nagyközönséget, hátha észrevesz egy, a szokásosnál is kétesebb alakot, vagy akár egy egész legénységet, akik nem vennék rossz néven a szolgálatait a bárkájukon.
Ide-oda kúszik szeme az összeverődött vendégseregen, asztalról asztalra, amikor is az egyik két emberből álló társaságra ösztönösen visszarebben tekintete. Először fel sem fogja, amit lát, csak annyi tűnik fel neki, hogy a kis duóból az egyik fejét feltűnően ugyanaz a rozsda eszi, mint a sajátját, aztán mint a villámcsapás, hasít belé a felismerés. Alaposan megdörgöli a szemeit egyszer, kétszer, mi több, háromszor! Hiszen Deronunk nem hisz a kísértetekben és most mégis ott ül egy előtte, kétség sem férhet hozzá! Egy pillanat erejéig átfut a fején, hogy vajon mégis mi lehetett abban az üvegben, aminek borzadályos tartalmát oly' állhatatosan fogyasztotta a hosszú séta közben.*
- Te utolsó, bitófára termett kurafi!
*Állapítja meg őszinte örömmel. Végül a millió meg egy gondolat és kérdés felett mégiscsak a kötelességtudat győzedelmeskedik, nem hiába lett őbelőle Az Elsőtiszt, na meg persze az a helyzet, hogy épp a legmegfelelőbb embert sodorta útjába a vakszerencsének csúfolt gyönyörű szajha. Nosza fel is kapja a három kupicát a pultról, mintha csak a sors is csaposnak rendelte volna és néhány imbolygó lépéssel át is szeli az ivót.*
- Jelentem Kapitány úr, az Elsőtiszt és a... hikk... legénység szolgálatra jelentkezik!
*Azzal le is teszi a három adag rumot az asztalra, kétséget sem hagyva szolgálatának minősége felől, majd a biztonság kedvéért még haptákba is vágja magát miközben arcára eszelősen széles vigyor kúszik.*
*Az Elsőtiszt már meg sem lepődik a matrózon, aki az igazak álmát alussza a Rumos Róka bejárata előtt, úgy beburkolva sárba - és jobb nem belegondolni, hogy még mi egyébbe -, mint egy meleg takaróba. Emlékei szerint errefelé egyáltalán nem megy ritkaságszámba, hogy akinek odabent megunják a társaságát annak elkapják a grabancát és kihajítják, ahogy az sem, hogy a hazafelé induló tengeri medvék csupán eddig jutnak útjukon. Gyakorlott mozdulattal átlépi a kollégát, akinek kedélyes horkolásától szinte reng az egész utca és nagy erővel belöki az ősrégi, enyészetnek indult faajtót.
Belépni ebbe a szebb napokat is látott, lerúgott késdobálóba olyan számára, mint a hazatérés, legfőképp mert Deronunk afféle hazátlan, haszontalan haramiaként a világon semmiben nem tér el a Rumos nagyérdemű törzsvendégeitől. Magát magabiztosan kihúzva, ámbár meglehetősen ingatag léptekkel szeli át az ivót, hiába, az úton elfogyasztott lötty minden kétséget kizáróan munkához látott a szervezetében, ezt akárki láthassa. És ha már így van, az Elsőtisztet cseppet sem kell győzködni, hogy folytassa, amit elkezdett, így hát, a pulthoz érve rögvest ki is kér magának három Rumot 27 arany fejében.
Mielőtt azonban nekilátna végleg bevégezni a napját, eszébe jut, hogy azért mégiscsak oka van a jelenlétének, nem a puszta véletlen ette ide erre az átkozott helyre már megint. Szomorú ábrázattal fordul el a pulton pihenő italoktól, majd megfordul, hogy szemrevételezze a tiszteletreméltó nagyközönséget, hátha észrevesz egy, a szokásosnál is kétesebb alakot, vagy akár egy egész legénységet, akik nem vennék rossz néven a szolgálatait a bárkájukon.
Ide-oda kúszik szeme az összeverődött vendégseregen, asztalról asztalra, amikor is az egyik két emberből álló társaságra ösztönösen visszarebben tekintete. Először fel sem fogja, amit lát, csak annyi tűnik fel neki, hogy a kis duóból az egyik fejét feltűnően ugyanaz a rozsda eszi, mint a sajátját, aztán mint a villámcsapás, hasít belé a felismerés. Alaposan megdörgöli a szemeit egyszer, kétszer, mi több, háromszor! Hiszen Deronunk nem hisz a kísértetekben és most mégis ott ül egy előtte, kétség sem férhet hozzá! Egy pillanat erejéig átfut a fején, hogy vajon mégis mi lehetett abban az üvegben, aminek borzadályos tartalmát oly' állhatatosan fogyasztotta a hosszú séta közben.*
- Te utolsó, bitófára termett kurafi!
*Állapítja meg őszinte örömmel. Végül a millió meg egy gondolat és kérdés felett mégiscsak a kötelességtudat győzedelmeskedik, nem hiába lett őbelőle Az Elsőtiszt, na meg persze az a helyzet, hogy épp a legmegfelelőbb embert sodorta útjába a vakszerencsének csúfolt gyönyörű szajha. Nosza fel is kapja a három kupicát a pultról, mintha csak a sors is csaposnak rendelte volna és néhány imbolygó lépéssel át is szeli az ivót.*
- Jelentem Kapitány úr, az Elsőtiszt és a... hikk... legénység szolgálatra jelentkezik!
*Azzal le is teszi a három adag rumot az asztalra, kétséget sem hagyva szolgálatának minősége felől, majd a biztonság kedvéért még haptákba is vágja magát miközben arcára eszelősen széles vigyor kúszik.*
859. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-01-19 19:20:22
Üzenet elküldve: 2026-01-19 19:20:22
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 29
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 29
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Terhes Társaság//
*Hosszú ideig fürkészi a kapitányi uniformisban cifrálkodó férfiembert. Immáron nem kell mérlegelnie, hogy az igazat szól-e, netán ugratja. Neki csak azt kell eldöntenie, hogy Draenon kapitánynak elmentek-e otthonról, vagy tényleg ennyire vakmerő.*
-Jaham. *Feleli meg a felé intézett kérdést nemes egyszerűséggel, miközben figyelmét immáron az köti le, hogy megsodorja az asztalon a dohányt. Szívfájdalom, de csekélyke maradt csupán nála. Az ablakpárkányon árválkodó, éppen csak, hogy nem csonkig égett gyertya lángjának segítségével hamar jóízű füstölésbe kezd.*
-Ha a szabadság egy hajóárbóc, a törvény vasszigora pedig a seggem, akkor... *Felpillant, a rejtvény pedig félbemarad. Meglepi, de a kérdés komoly. Ez még az orra előtt csípősen kígyózó dohányfüstön keresztül is jól látszik Draenon ábrázatán.*
-Nem tudom. Talán ha jobban hízna a zsebem az aranytól, akkor megmondanám.
*Vállat von. Érdekelné, vajon mi dühíti oly nagyon a másikat a várossal kapcsolatban. A város alatt pedig jó eséllyel Artheniort értette. Erre a válaszra azonban van egy olyan érzése, hogy várnia kell, így meg sem kérdezi.*
-Szóval komolyan gondolod. *Hátradől ültében. Jobbját hasfalán nyugtatja, baljával a sebtiben tekert cigarettát szorongatja. Szórakozottan szemléli a parázsló hamut a végén, mintha az megválaszolhatná a fel nem tett kérdéseket.*
-Egy kisebb, egyárbócos bárkát még talán... A többihez legénység is kell. Nem, mintha ne találnál itt olyat. *Elpislog Draenon válla felett, csak a biztonság kedvéért.*
-De gyorsnak kell lenni. Hamar híre megy egy efféle szervezkedésnek. De a lényegről nem beszéltünk. *Visszakúszik arcára a kaján félmosoly.*
-Mi van ebben nekem? A szabadságon kívül persze. *Leküldi torkán az első pohár rumot. Erős, ahogy azt elvárja egy ilyen helyen az ember, és nem is olyan édes, mint amit mondjuk a Sellőházban kapni. Nyelvével begyűjti az ajkán ragadt ízt, miközben töprengést színlel. Nem, mintha nem óhajtana a kapitánnyal tartani. Jobb dolga sincs, a következményekkel pedig általában nem szokott foglalkozni. Botorság lenne azonban nem elkérni az árát.*
A hozzászólás írója (Skarlát Thiraya) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.19 19:22:47
*Hosszú ideig fürkészi a kapitányi uniformisban cifrálkodó férfiembert. Immáron nem kell mérlegelnie, hogy az igazat szól-e, netán ugratja. Neki csak azt kell eldöntenie, hogy Draenon kapitánynak elmentek-e otthonról, vagy tényleg ennyire vakmerő.*
-Jaham. *Feleli meg a felé intézett kérdést nemes egyszerűséggel, miközben figyelmét immáron az köti le, hogy megsodorja az asztalon a dohányt. Szívfájdalom, de csekélyke maradt csupán nála. Az ablakpárkányon árválkodó, éppen csak, hogy nem csonkig égett gyertya lángjának segítségével hamar jóízű füstölésbe kezd.*
-Ha a szabadság egy hajóárbóc, a törvény vasszigora pedig a seggem, akkor... *Felpillant, a rejtvény pedig félbemarad. Meglepi, de a kérdés komoly. Ez még az orra előtt csípősen kígyózó dohányfüstön keresztül is jól látszik Draenon ábrázatán.*
-Nem tudom. Talán ha jobban hízna a zsebem az aranytól, akkor megmondanám.
*Vállat von. Érdekelné, vajon mi dühíti oly nagyon a másikat a várossal kapcsolatban. A város alatt pedig jó eséllyel Artheniort értette. Erre a válaszra azonban van egy olyan érzése, hogy várnia kell, így meg sem kérdezi.*
-Szóval komolyan gondolod. *Hátradől ültében. Jobbját hasfalán nyugtatja, baljával a sebtiben tekert cigarettát szorongatja. Szórakozottan szemléli a parázsló hamut a végén, mintha az megválaszolhatná a fel nem tett kérdéseket.*
-Egy kisebb, egyárbócos bárkát még talán... A többihez legénység is kell. Nem, mintha ne találnál itt olyat. *Elpislog Draenon válla felett, csak a biztonság kedvéért.*
-De gyorsnak kell lenni. Hamar híre megy egy efféle szervezkedésnek. De a lényegről nem beszéltünk. *Visszakúszik arcára a kaján félmosoly.*
-Mi van ebben nekem? A szabadságon kívül persze. *Leküldi torkán az első pohár rumot. Erős, ahogy azt elvárja egy ilyen helyen az ember, és nem is olyan édes, mint amit mondjuk a Sellőházban kapni. Nyelvével begyűjti az ajkán ragadt ízt, miközben töprengést színlel. Nem, mintha nem óhajtana a kapitánnyal tartani. Jobb dolga sincs, a következményekkel pedig általában nem szokott foglalkozni. Botorság lenne azonban nem elkérni az árát.*
A hozzászólás írója (Skarlát Thiraya) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.19 19:22:47
858. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-01-19 16:52:05
Üzenet elküldve: 2026-01-19 16:52:05
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 290
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 290
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Járt utak//
//Érintőlegesen Terhes Társaság//
*Dayaneer, mióta visszatért a Kikötőben, mondhatni gyakori vendége a Rumos Rókalyuknak. Elég sok helyivel kártyázott, netán ivott már, ennek köszönhetően egészen elszántan merné kijelenteni, hogy - ha nem is kedvelik feltétlenül de - többnyire megtűrik itt. Persze mindig akad emlékeztető arról, hogy nem egy nyugati szeráj vendégszeretetét élvezi, ma a változatosság kedvéért ez egy vörös liba hergelő kérdésének képében érkezik. Ha nem volna dolga még itt, valószínűleg nem nyelné le ilyen könnyen, most azonban csak undorodva villannak a zöldek a nő után, s alig hallhatóan morog az orra alatt*
- J'umuk haqira mahrūd *pontosítja sziszegve, hogy kinek is a szülőanyja egy szuka a jelenlévők közül, de magára erőltet egy mély lélegzetvétellel némi nyugalmat. Kényszeríti magát, hogy inkább a dolgával foglalkozzon, s az asztallapon csattanó korsó hangja rögtön fel is kelti a figyelmét. Fél füllel hallgatva a beszélgetést rendel magának egy pocsék 2 aranyas Sört, közben egyszer válla mögött hátrapillantva észreveszi, hogy magára hagyják az egyik tengerészt az asztalnál. Mégpedig azt, amelyik holmi kincset emlegetett, noha ez a része a kevésbé érdekes a wegtoreni kufár számára. Sokkalta jobban izgatja a képzeletét, min is kerülhetett bejelölésre az a matrózokat folyvást szédítő piros X.
Több se kell a kreolnak, kezében megtöltött korsójával hamar a magában iszogató fickó felé veszi az irányt, hogy aztán az asztalánál megállva támaszkodjon meg kicsit az egyik szék támláján.*
- Ne haragudj! *szólítja meg nyájasan, a szája sarkán halvány mosoly játszik* - Nem állt szándékomban hallgatózni, de úgy tűnt a cimboráid nem voltak valami jó hallgatóság. *alaposan komponált együttérzés dereng a zöldekben, miközben leheletnyit közelebb is hajol, hangján bizalmasan halkítva*
- Pedig amit mondtál, nos... *egy szívdobbanásnyi csend míg a megfelelő szót keresi* - meglehetősen érdekesnek hangzott. *bordó ajkai itt már kacér mosolyra nyúlnak.
Nem sürget, nem faggat azonnal. Csak ott áll, türelmesen, korsóját lazán ujjai között tartva, tekintete pedig - bár barátságos - éles figyelemmel szemléli a fickó vonásait. Azt puhatolja, mennyire találja nem kívánatosnak a váratlan társaságot*
//Érintőlegesen Terhes Társaság//
*Dayaneer, mióta visszatért a Kikötőben, mondhatni gyakori vendége a Rumos Rókalyuknak. Elég sok helyivel kártyázott, netán ivott már, ennek köszönhetően egészen elszántan merné kijelenteni, hogy - ha nem is kedvelik feltétlenül de - többnyire megtűrik itt. Persze mindig akad emlékeztető arról, hogy nem egy nyugati szeráj vendégszeretetét élvezi, ma a változatosság kedvéért ez egy vörös liba hergelő kérdésének képében érkezik. Ha nem volna dolga még itt, valószínűleg nem nyelné le ilyen könnyen, most azonban csak undorodva villannak a zöldek a nő után, s alig hallhatóan morog az orra alatt*
- J'umuk haqira mahrūd *pontosítja sziszegve, hogy kinek is a szülőanyja egy szuka a jelenlévők közül, de magára erőltet egy mély lélegzetvétellel némi nyugalmat. Kényszeríti magát, hogy inkább a dolgával foglalkozzon, s az asztallapon csattanó korsó hangja rögtön fel is kelti a figyelmét. Fél füllel hallgatva a beszélgetést rendel magának egy pocsék 2 aranyas Sört
, közben egyszer válla mögött hátrapillantva észreveszi, hogy magára hagyják az egyik tengerészt az asztalnál. Mégpedig azt, amelyik holmi kincset emlegetett, noha ez a része a kevésbé érdekes a wegtoreni kufár számára. Sokkalta jobban izgatja a képzeletét, min is kerülhetett bejelölésre az a matrózokat folyvást szédítő piros X.Több se kell a kreolnak, kezében megtöltött korsójával hamar a magában iszogató fickó felé veszi az irányt, hogy aztán az asztalánál megállva támaszkodjon meg kicsit az egyik szék támláján.*
- Ne haragudj! *szólítja meg nyájasan, a szája sarkán halvány mosoly játszik* - Nem állt szándékomban hallgatózni, de úgy tűnt a cimboráid nem voltak valami jó hallgatóság. *alaposan komponált együttérzés dereng a zöldekben, miközben leheletnyit közelebb is hajol, hangján bizalmasan halkítva*
- Pedig amit mondtál, nos... *egy szívdobbanásnyi csend míg a megfelelő szót keresi* - meglehetősen érdekesnek hangzott. *bordó ajkai itt már kacér mosolyra nyúlnak.
Nem sürget, nem faggat azonnal. Csak ott áll, türelmesen, korsóját lazán ujjai között tartva, tekintete pedig - bár barátságos - éles figyelemmel szemléli a fickó vonásait. Azt puhatolja, mennyire találja nem kívánatosnak a váratlan társaságot*
857. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-01-18 23:34:39
Üzenet elküldve: 2026-01-18 23:34:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 336
OOC üzenetek: 43
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 336
OOC üzenetek: 43
Játékstílus: Vakmerő
//Terhes Társaság//
//Érintőlegesen Járt utak//
-Szolgálatára, bármikor. *veti oda hasonlóan száraz cinizmussal a hangjában válaszul, majd lopve körbepillant, gyorsan felmérve a benti erőviszonyokat.
A szemrevételezésre oly' készségesen felajánlott hátsó fertályt ilyen módon teljes mértékben ignorálja - no nem azért, mert ne volna egyszerű férfi egyserű vágyakkal, inkább azért, mert egyrészt ezzel a lehetőséggel már korábban is élt, mikor a nő az utcán előtte sétálni méltóztatott, másrészt pedig a teátrális mozdulat célja ezúttal kettős volt: nem csupán a nőnek szóló játékosság volt mögötte, kalózunk a kalapja karimáját felhasználva arcát eltakarta a söntés vendégei elől, amíg meg nem bizonyosodott afelől, hogy nem ismert fel első pillanatásra senkit, s ilyenformán jó eséllyel őt magát sem ismerte fel ránézésre senki. Mindez csupán néhány szívdobbanásnyi ideig tartott, ám a végletekig kiszámított mozdulatsor volt, elvégre aligha óhajtaná fölöslegesen bárki figyelmét idejekorán magára vonni. Persze új cimborája nem bír magával, és bár már elsőre is látta, hogy tűzrőlpattant menyecskéről van szó, önkéntelen kis sóhaj hagyja el kalózunk ajkait az indokolatlan kötekedés láttán és hallatán.*
-Remek. Egy újabb zakkant szuka. *motyogja a bajsza alatt.*
-Mindig megtalálod őket. *teszi hozzá rezignáltan, majd kuncogva megrázza a fejét, elvégre tán nem is olyan véletlen, hogy egy hozzá hasonló kóbor eb hasonszőrű szukák társaságát vonzza.
Rutinos léptekkel lép a pulthoz, míg a vöröske asztalfoglalósdit játszik, gyorsan leszámol 36 csengő érmét, 4 ujjával mutatva, pontosan hány kupica Rumot óhajt rendelni.
A kocsmáros biccent, kitölti az italt, Draenon pedig gyakorlott mozdulattla ujjai közé kapja a négy kupicát és ruganyos léptekkel újdonsült társasága után ered.
Lehuppan a nővel szemben az asztalhoz, a négy kupicából kettőt elé tol, udvarias mosollyal biccent, s ő maga is bemutatkozik:*
-Draenon Kapitány, részemről az öröm. *megemeli a nő felé az egyik kupica rumot, majd végtelen elégedettséggel ledönti a torkán az égető, maró, mégis oly édes nedűt.
Megköszörüli a torkát, körülnéz, hogy megbizonyosodjon afelől, nincsenek fürkésző szemek és fülek, majd kalapját kobakjáról leemelve közelebb hajol és int a nőnek is, hogy tegyen hasonlóan. Szemeiben ezúttal nyoma sincs a cinkos csillogásnak, vagy bármiféle külső szemmel értelmezhető emberi érzelemnek, ezúttal nem játszadozik sem a nővel, sem a szavakkal.
Ha Thira közelebb hajol, Draenon úgy fordítja a kalapját, hogy takarja az arcukat, mintha csak titkos szeretőkként lopnának épp csókot egymástól. Természetesen a színjáték célja az, hogy még véletlenül se olvassa le senki a mondandóját az ajkairól, s amikor erről megbizonyosodott, csak akkor kezd beszélni.
Halkan, kimérten, tárgyilagosan.*
-Nem tréfának szántam. Szükségem van egy hajóra. Előbb persze egy legénységre is, de három jó matrózzal elkötöm bármelyik bárkát a kikötőből. Tartozik nekem ennyivel ez az átkozott város. *az utolsó mondatnál egy pillanatra sötét árnyék suhan át a férfi arcán, szemében a legzsigeribb gyűlölet villan meg, majd tűnik el nyomtalanul.
Elhúzódik, hátradől a székén, visszanyomja fejébe a kalapot, majd pár pillanatig fürkésző tekintettel vizslatja a nőt. Ujjai között forgatja az asztalon a megmaradt kupica rumot, mintha csak valamiféle talizmán volna, kínosan ügyelve rá, hogy egy csepp se vesszen kárba.*
-Érezted már magad szabadnak? *szegezi a kérdést a nőnek, ám még mielőtt válaszolhatna, folytatja:*
-Éltél valaha úgy, akár csak egy pillanatig, hogy nem verte láncra az akaratod és a vágyaid a törvény vasszigora?
//Érintőlegesen Járt utak//
-Szolgálatára, bármikor. *veti oda hasonlóan száraz cinizmussal a hangjában válaszul, majd lopve körbepillant, gyorsan felmérve a benti erőviszonyokat.
A szemrevételezésre oly' készségesen felajánlott hátsó fertályt ilyen módon teljes mértékben ignorálja - no nem azért, mert ne volna egyszerű férfi egyserű vágyakkal, inkább azért, mert egyrészt ezzel a lehetőséggel már korábban is élt, mikor a nő az utcán előtte sétálni méltóztatott, másrészt pedig a teátrális mozdulat célja ezúttal kettős volt: nem csupán a nőnek szóló játékosság volt mögötte, kalózunk a kalapja karimáját felhasználva arcát eltakarta a söntés vendégei elől, amíg meg nem bizonyosodott afelől, hogy nem ismert fel első pillanatásra senkit, s ilyenformán jó eséllyel őt magát sem ismerte fel ránézésre senki. Mindez csupán néhány szívdobbanásnyi ideig tartott, ám a végletekig kiszámított mozdulatsor volt, elvégre aligha óhajtaná fölöslegesen bárki figyelmét idejekorán magára vonni. Persze új cimborája nem bír magával, és bár már elsőre is látta, hogy tűzrőlpattant menyecskéről van szó, önkéntelen kis sóhaj hagyja el kalózunk ajkait az indokolatlan kötekedés láttán és hallatán.*
-Remek. Egy újabb zakkant szuka. *motyogja a bajsza alatt.*
-Mindig megtalálod őket. *teszi hozzá rezignáltan, majd kuncogva megrázza a fejét, elvégre tán nem is olyan véletlen, hogy egy hozzá hasonló kóbor eb hasonszőrű szukák társaságát vonzza.
Rutinos léptekkel lép a pulthoz, míg a vöröske asztalfoglalósdit játszik, gyorsan leszámol 36 csengő érmét, 4 ujjával mutatva, pontosan hány kupica Rumot óhajt rendelni.
A kocsmáros biccent, kitölti az italt, Draenon pedig gyakorlott mozdulattla ujjai közé kapja a négy kupicát és ruganyos léptekkel újdonsült társasága után ered.
Lehuppan a nővel szemben az asztalhoz, a négy kupicából kettőt elé tol, udvarias mosollyal biccent, s ő maga is bemutatkozik:*
-Draenon Kapitány, részemről az öröm. *megemeli a nő felé az egyik kupica rumot, majd végtelen elégedettséggel ledönti a torkán az égető, maró, mégis oly édes nedűt.
Megköszörüli a torkát, körülnéz, hogy megbizonyosodjon afelől, nincsenek fürkésző szemek és fülek, majd kalapját kobakjáról leemelve közelebb hajol és int a nőnek is, hogy tegyen hasonlóan. Szemeiben ezúttal nyoma sincs a cinkos csillogásnak, vagy bármiféle külső szemmel értelmezhető emberi érzelemnek, ezúttal nem játszadozik sem a nővel, sem a szavakkal.
Ha Thira közelebb hajol, Draenon úgy fordítja a kalapját, hogy takarja az arcukat, mintha csak titkos szeretőkként lopnának épp csókot egymástól. Természetesen a színjáték célja az, hogy még véletlenül se olvassa le senki a mondandóját az ajkairól, s amikor erről megbizonyosodott, csak akkor kezd beszélni.
Halkan, kimérten, tárgyilagosan.*
-Nem tréfának szántam. Szükségem van egy hajóra. Előbb persze egy legénységre is, de három jó matrózzal elkötöm bármelyik bárkát a kikötőből. Tartozik nekem ennyivel ez az átkozott város. *az utolsó mondatnál egy pillanatra sötét árnyék suhan át a férfi arcán, szemében a legzsigeribb gyűlölet villan meg, majd tűnik el nyomtalanul.
Elhúzódik, hátradől a székén, visszanyomja fejébe a kalapot, majd pár pillanatig fürkésző tekintettel vizslatja a nőt. Ujjai között forgatja az asztalon a megmaradt kupica rumot, mintha csak valamiféle talizmán volna, kínosan ügyelve rá, hogy egy csepp se vesszen kárba.*
-Érezted már magad szabadnak? *szegezi a kérdést a nőnek, ám még mielőtt válaszolhatna, folytatja:*
-Éltél valaha úgy, akár csak egy pillanatig, hogy nem verte láncra az akaratod és a vágyaid a törvény vasszigora?
856. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-01-18 22:58:01
Üzenet elküldve: 2026-01-18 22:58:01
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 29
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 29
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Terhes Társaság//
//Érintőlegesen Járt utak//
*Az ő sajátos szakmájukban őrültség nem alaposan körbejárni mindenkit, akivel összehozza őket a jószerencse, vagy épp a balsors. S hogy melyik, annak csak az idő lehet megmondója. Látott ő már évezredes cimborákat ölre menni koncon, s az árulás művészete is gyakran kifizetődő tett a végtelen tengeren. Eddig sokat nem tudott meg társaságától, de van egy olyan sejtése, hogy mélyebb vizeken hajózott és nagyobb hullámokat gyűrt le, mint ő. Ez a megérzés pedig arra sarkallja, hogy vele tartson.
Kifejezéstelen ábrázattal szemléli, a Rumos Rókalyuk ajtaján kilépő matróz miképp dől arcra a sárban, miután a Kapitány kellő eleganciával engedi útjára. A felkínált játékba ezúttal nem megy bele, legalábbis nem viszonozza a színpadias mozdulatot. Ha nem az ígéretes cimborája szólítaná hölgynek, bizonyosan néhány keresetlen szóval, rosszabb esetben egy könnyebb ökölcsapással hálálná meg az udvariasságot. Nem az a fajta, aki finoman ringó csípőkkel igyekszik elérni célját. Aki férfiak között száll tengerre, az efféle módszertant jó, ha tengerbe hajítja, mielőtt a fedélzetre lép. Persze menekülőútként olykor hasznos és jól bevált praktika, de a mindennapokban öngyilkosság. *
-Gáláns. *Veti oda azért, s mivel sokat remél újdonsült cimborájától, előremegy, s még azt is hagyja, hogy amaz megvizslassa hátsó fertályt, ha úgy tetszik. A férfiagy nem túl bonyolult.
Szinte vágni lehet a bűzös dohányfüstöt, ahogy kitárja a Rumos Rókalyuk ajtaját. Ugyanaz a kidőlt-bedőlt kricsmi, ahogy emlékezett rá. Fény is csak annyi esik be, amennyit a porlepte ablakok átengednek. A Kikötő "krémje" dőzsöl itt. Tengerészek dalolásznak az egyik sarokban, néhány, feltűnően kellemetlen fizimiskával megáldott alak kártyázik a másikban, a magányos lelkek pedig társaságra vágyván támasztják a pultot.
Könnyed, ruganyos léptekkel siet át a fogadótéren, megcélozva egy félreeső asztalt, s reményei szerint a nyomában van újdonsült kapitánya is.
A Kikötő színes forgatagából számos népség megfordul itt, általában sötét ügyletek okán. Ő pedig azonnal kiszúrja azt, aki a legkevésbé illik bele az általa alkotott képletbe.*
-Mit bámulsz, wegtoreni szuka?! *Tompít hangján, miközben ellép a szóban forgó Dayaneer asztala mellett, hogy lehetőleg csak ő hallja. Természetesen nem veheti biztosra, hogy a lánynak köze van a Tűz Városához, de a külcsín alapján erre tippel. Az sem igazán érdekli, ha téved. Ahogy az sem, hogy a meglehetősen hivalkodó teremtés valóban ránézett-e egyáltalán. Egyszerűen csak szeret kötekedni.
Nem fordul hátra reakciót lesve, helyette ledobja magát egy üres asztal mellé, csillogó tekintettel méricskélve a közeledő kapitányt.*
-Thira. *Mutatkozik be végül, ha a kalapos csatlakozik hozzá. Nem nyújt kezet, nem pukedlizik, csupán foghegyről veti oda a nevét.*
-Tréfáltál? Azzal, amit mondtál. *Halkan beszél, szinte már suttog, ahogy az asztalra támaszkodva, csillogó szemmel közelebb hajol. Elvégre efféle terveket nem illő nagy publikum előtt megtárgyalni.*
A hozzászólás írója (Skarlát Thiraya) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.18 22:58:34
//Érintőlegesen Járt utak//
*Az ő sajátos szakmájukban őrültség nem alaposan körbejárni mindenkit, akivel összehozza őket a jószerencse, vagy épp a balsors. S hogy melyik, annak csak az idő lehet megmondója. Látott ő már évezredes cimborákat ölre menni koncon, s az árulás művészete is gyakran kifizetődő tett a végtelen tengeren. Eddig sokat nem tudott meg társaságától, de van egy olyan sejtése, hogy mélyebb vizeken hajózott és nagyobb hullámokat gyűrt le, mint ő. Ez a megérzés pedig arra sarkallja, hogy vele tartson.
Kifejezéstelen ábrázattal szemléli, a Rumos Rókalyuk ajtaján kilépő matróz miképp dől arcra a sárban, miután a Kapitány kellő eleganciával engedi útjára. A felkínált játékba ezúttal nem megy bele, legalábbis nem viszonozza a színpadias mozdulatot. Ha nem az ígéretes cimborája szólítaná hölgynek, bizonyosan néhány keresetlen szóval, rosszabb esetben egy könnyebb ökölcsapással hálálná meg az udvariasságot. Nem az a fajta, aki finoman ringó csípőkkel igyekszik elérni célját. Aki férfiak között száll tengerre, az efféle módszertant jó, ha tengerbe hajítja, mielőtt a fedélzetre lép. Persze menekülőútként olykor hasznos és jól bevált praktika, de a mindennapokban öngyilkosság. *
-Gáláns. *Veti oda azért, s mivel sokat remél újdonsült cimborájától, előremegy, s még azt is hagyja, hogy amaz megvizslassa hátsó fertályt, ha úgy tetszik. A férfiagy nem túl bonyolult.
Szinte vágni lehet a bűzös dohányfüstöt, ahogy kitárja a Rumos Rókalyuk ajtaját. Ugyanaz a kidőlt-bedőlt kricsmi, ahogy emlékezett rá. Fény is csak annyi esik be, amennyit a porlepte ablakok átengednek. A Kikötő "krémje" dőzsöl itt. Tengerészek dalolásznak az egyik sarokban, néhány, feltűnően kellemetlen fizimiskával megáldott alak kártyázik a másikban, a magányos lelkek pedig társaságra vágyván támasztják a pultot.
Könnyed, ruganyos léptekkel siet át a fogadótéren, megcélozva egy félreeső asztalt, s reményei szerint a nyomában van újdonsült kapitánya is.
A Kikötő színes forgatagából számos népség megfordul itt, általában sötét ügyletek okán. Ő pedig azonnal kiszúrja azt, aki a legkevésbé illik bele az általa alkotott képletbe.*
-Mit bámulsz, wegtoreni szuka?! *Tompít hangján, miközben ellép a szóban forgó Dayaneer asztala mellett, hogy lehetőleg csak ő hallja. Természetesen nem veheti biztosra, hogy a lánynak köze van a Tűz Városához, de a külcsín alapján erre tippel. Az sem igazán érdekli, ha téved. Ahogy az sem, hogy a meglehetősen hivalkodó teremtés valóban ránézett-e egyáltalán. Egyszerűen csak szeret kötekedni.
Nem fordul hátra reakciót lesve, helyette ledobja magát egy üres asztal mellé, csillogó tekintettel méricskélve a közeledő kapitányt.*
-Thira. *Mutatkozik be végül, ha a kalapos csatlakozik hozzá. Nem nyújt kezet, nem pukedlizik, csupán foghegyről veti oda a nevét.*
-Tréfáltál? Azzal, amit mondtál. *Halkan beszél, szinte már suttog, ahogy az asztalra támaszkodva, csillogó szemmel közelebb hajol. Elvégre efféle terveket nem illő nagy publikum előtt megtárgyalni.*
A hozzászólás írója (Skarlát Thiraya) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.18 22:58:34
855. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-01-18 21:49:43
Üzenet elküldve: 2026-01-18 21:49:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 336
OOC üzenetek: 43
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 336
OOC üzenetek: 43
Játékstílus: Vakmerő
//Terhes Társaság//
*Draenon magában elégedetten konstatálja, hogy a célzás betalált, de hát ugye ki mint vet, azonképpen arat, s egyébiránt sem ő kezdeményezte a verbális kézitusát, csak viszonozta a nő udvarias gesztusát.*
-No lám, nem csak a nyelve éles, de az esze is vág. *szalad félvigyorra a férfi ajka, miközben jelentőségteljesen megkocogtatja a homlokát. Mármint a sajátját.*
-Valóban aligha veszélytelen egy efféle vállalkozás, no de hát kockázat nélkül oda a kaland is. *vonja meg nyeglén a vállát, majd a nő után indul. A tolakodó kérdésre tekintete egy pillanatra önkéntelenül is az ég felé szalad, de hát mit tehet az ember fia, ha ilyen jóképű, titokzatos és mindent egybevetve megnyerő jelenség, mint Kapitányunk, ugyebár.*
-Nem elég régen. *dünnyögi az orra alatt válaszul, ami pedig a Rumos Rókalyuk nevű méltán híres söntésben felszolgált ital minőségét illeti, azt vitatni aligha tudná, megint csak megvonja hát a vállát. Az volna meglepő, ha egy kikötői kocsmában embernek való italt szolgálnának fel.
A következő megjegyzésre viszont kalózunk már önéntelenül is felkuncog, egészen kezdi megkedvelni a nő humorát, nem is marad el adósa a visszavágással.*
-Ha a nyelvem helyett az öklömre tartana nagyobb igényt, velem lehet egyezkedni.
*A mozdulat, mellyel Kapitányunk kifordul az ablakon kilöttyintett undok szmötyi elől szinte ösztönös, azok sajátja, akik úgy nőttek fel, hogy ha nem óhajtottak mások végtermékétől bűzölögni egész nap, akkor kénytelenek voltak már idejekorán elsajátítani az utcai ganébalett áldatlan művészetét.
S valóban, szinte el sem tűnik Draenonnak, hogy ezredjére is kis híján áldozatul esett valami hétköznapi ocsmányságnak, figyelmét immáron főképp újdonsült hölgytársasága köti le. Elsősorban szakmai és túlélési szempontból, mert bár valóban megvan a kis vöröske sajátos bája, nem ő volna az első fehérnép, aki alantas módon, Kapitányunk jó természetét kihasználni igyekezett. Megfigyelni a nő mozdulatait, gesztusait, ahogy beszél, s nem is kerüli el figyelmét az sem, ahogy szinte mellékesen odavetett kérdésekkel igyekszik körbeszimatolni.*
-Egész életemben ettől az Istenek háta mögötti elátkozott koszfészektől menekültem, de a Sors szeszélyes szerető. *néz körül, miközben alig titkolt undor szalad keresztül az arcán egy pillanatra.*
-De ha az érdekel, hogy ITT és MOST mi célból vagyok, azt valóban majd odabent. *biccent fejével a fogadó ajtaja felé, ahová időközben megérkeztek minden további különösebb atrocitás nélkül.
Odabentről haloványan kihallatszik a részeg matrózok összetéveszthetetlen tivornyája, akiket aligha érdekel, a napnak mely szakában járunk éppen. Túl sok idő a tengeren, túl kevés rum és túl kevés nő. Ki hibáztathatná ezért hát őket, ha minden szárazföldön töltött pillanatot ki akarnak élvezni?
Kalózunk az ajtóhoz lépve belöki azt, s még éppen időben lép félre ahhoz, hogy egy szemmel láthatóan a végét járó matróz a nyakába boruljon.
Helyette végtelenül kecses mozdulattal kilép oldalra, s a tántorogva felé nyújtott baráti jobbot megragadván, mintha csak a táncpartnere volna, megpörgeti tengelye körül a részeg tengerészt, jobb lábát kitéve rásegít még egyet, majd kezét elengedve útjára ereszti őt. Amaz pedig, midőn nem volt ideje és érkezése feldolgozni még az eseményeket, immáron gyakorlott táncpartnere vezetése híján minden kecsességet nélkülözve vágódik hanyatt a sárba.
Kapitányunknak mindeközben a szeme sem rebben, az ajtón belépve teátrálisan meghajolva tartja azt a nő előtt.*
-Hölgyem... *még kalapot is emel, sőt szégyentelenül rá is kacsint a kis vörösre.*
A hozzászólás írója (Draenon Argien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.18 21:51:33
*Draenon magában elégedetten konstatálja, hogy a célzás betalált, de hát ugye ki mint vet, azonképpen arat, s egyébiránt sem ő kezdeményezte a verbális kézitusát, csak viszonozta a nő udvarias gesztusát.*
-No lám, nem csak a nyelve éles, de az esze is vág. *szalad félvigyorra a férfi ajka, miközben jelentőségteljesen megkocogtatja a homlokát. Mármint a sajátját.*
-Valóban aligha veszélytelen egy efféle vállalkozás, no de hát kockázat nélkül oda a kaland is. *vonja meg nyeglén a vállát, majd a nő után indul. A tolakodó kérdésre tekintete egy pillanatra önkéntelenül is az ég felé szalad, de hát mit tehet az ember fia, ha ilyen jóképű, titokzatos és mindent egybevetve megnyerő jelenség, mint Kapitányunk, ugyebár.*
-Nem elég régen. *dünnyögi az orra alatt válaszul, ami pedig a Rumos Rókalyuk nevű méltán híres söntésben felszolgált ital minőségét illeti, azt vitatni aligha tudná, megint csak megvonja hát a vállát. Az volna meglepő, ha egy kikötői kocsmában embernek való italt szolgálnának fel.
A következő megjegyzésre viszont kalózunk már önéntelenül is felkuncog, egészen kezdi megkedvelni a nő humorát, nem is marad el adósa a visszavágással.*
-Ha a nyelvem helyett az öklömre tartana nagyobb igényt, velem lehet egyezkedni.
*A mozdulat, mellyel Kapitányunk kifordul az ablakon kilöttyintett undok szmötyi elől szinte ösztönös, azok sajátja, akik úgy nőttek fel, hogy ha nem óhajtottak mások végtermékétől bűzölögni egész nap, akkor kénytelenek voltak már idejekorán elsajátítani az utcai ganébalett áldatlan művészetét.
S valóban, szinte el sem tűnik Draenonnak, hogy ezredjére is kis híján áldozatul esett valami hétköznapi ocsmányságnak, figyelmét immáron főképp újdonsült hölgytársasága köti le. Elsősorban szakmai és túlélési szempontból, mert bár valóban megvan a kis vöröske sajátos bája, nem ő volna az első fehérnép, aki alantas módon, Kapitányunk jó természetét kihasználni igyekezett. Megfigyelni a nő mozdulatait, gesztusait, ahogy beszél, s nem is kerüli el figyelmét az sem, ahogy szinte mellékesen odavetett kérdésekkel igyekszik körbeszimatolni.*
-Egész életemben ettől az Istenek háta mögötti elátkozott koszfészektől menekültem, de a Sors szeszélyes szerető. *néz körül, miközben alig titkolt undor szalad keresztül az arcán egy pillanatra.*
-De ha az érdekel, hogy ITT és MOST mi célból vagyok, azt valóban majd odabent. *biccent fejével a fogadó ajtaja felé, ahová időközben megérkeztek minden további különösebb atrocitás nélkül.
Odabentről haloványan kihallatszik a részeg matrózok összetéveszthetetlen tivornyája, akiket aligha érdekel, a napnak mely szakában járunk éppen. Túl sok idő a tengeren, túl kevés rum és túl kevés nő. Ki hibáztathatná ezért hát őket, ha minden szárazföldön töltött pillanatot ki akarnak élvezni?
Kalózunk az ajtóhoz lépve belöki azt, s még éppen időben lép félre ahhoz, hogy egy szemmel láthatóan a végét járó matróz a nyakába boruljon.
Helyette végtelenül kecses mozdulattal kilép oldalra, s a tántorogva felé nyújtott baráti jobbot megragadván, mintha csak a táncpartnere volna, megpörgeti tengelye körül a részeg tengerészt, jobb lábát kitéve rásegít még egyet, majd kezét elengedve útjára ereszti őt. Amaz pedig, midőn nem volt ideje és érkezése feldolgozni még az eseményeket, immáron gyakorlott táncpartnere vezetése híján minden kecsességet nélkülözve vágódik hanyatt a sárba.
Kapitányunknak mindeközben a szeme sem rebben, az ajtón belépve teátrálisan meghajolva tartja azt a nő előtt.*
-Hölgyem... *még kalapot is emel, sőt szégyentelenül rá is kacsint a kis vörösre.*
A hozzászólás írója (Draenon Argien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.18 21:51:33
854. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-01-18 19:59:50
Üzenet elküldve: 2026-01-18 19:59:50
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Járt utak//
*A Rumos hűen hírnevéhez kellemes teltséggel bír, a törzsvendégek itt indítják a napot a kemény munka előtt. Az éjszakai részegeseket a reggeliek váltják. A padlón még sem vér, sem hányás nem díszeleg. Persze ez pillanatok alatt megváltozhat. A pult egyik végében három jómadár csiripel, jó hangosan, a beszédük már kellően maszlagos, de még érteni a szavakat, csak kicsit lassabban és hangosabban mint ahogy azt elvárná az ember.*
-Micsoda! Még hogy én hazudok, te szukafattya?
*Az egyik erőteljesen a pultra csapja félig üres korsóját, és idegesen törli le koszos ingének ujjával a sörhabot a szakálláról. A haja maradéka csimbókosan lóg a vállára, öltözéke roppant egyszerű. Valamiféle dokkmunkás lehet, mert a válla bizony meglepően széles, és a tenyere is akár egy péklapát.*
-Minden hatban elmondod ugyanezt a szarságot, szerintem még magadat is átbaszod ezekkel a mesékkel jóember.
*A másik, cingár legény rosszallóan rázza is hozzá a fejét, jóllehet nem először és nem is utoljára hallják ezeket a történeteket.*
-Há' most mondom hogy láttam! A saját szememmel! Be volt rajta jelölve a kincs is!
*Erősködik a férfi, mire a harmadik kedélyesen mindkettő vállára csapja szőrös kezét.*
-Na elég vót ez reggelre gyerekek, menjünk mer a kapitány megúsztat minket ha megint egy fél napot késünk.
*Azzal halkan kuncogva elindul kifelé a rumosból, a fiatalabbik pedig egy sóhaj kíséretében követi őt.*
-Jó. Mindjárt megyek én is, csak ezt megiszom. Kurafik.
*Teszi hozzá a végén, lehetőleg úgy, hogy még biztosan hallják a távozók. Ő pedig ott marad egyedül a pultnál, bánatosan kortyolgatva maradék sörét.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.18 20:09:50
*A Rumos hűen hírnevéhez kellemes teltséggel bír, a törzsvendégek itt indítják a napot a kemény munka előtt. Az éjszakai részegeseket a reggeliek váltják. A padlón még sem vér, sem hányás nem díszeleg. Persze ez pillanatok alatt megváltozhat. A pult egyik végében három jómadár csiripel, jó hangosan, a beszédük már kellően maszlagos, de még érteni a szavakat, csak kicsit lassabban és hangosabban mint ahogy azt elvárná az ember.*
-Micsoda! Még hogy én hazudok, te szukafattya?
*Az egyik erőteljesen a pultra csapja félig üres korsóját, és idegesen törli le koszos ingének ujjával a sörhabot a szakálláról. A haja maradéka csimbókosan lóg a vállára, öltözéke roppant egyszerű. Valamiféle dokkmunkás lehet, mert a válla bizony meglepően széles, és a tenyere is akár egy péklapát.*
-Minden hatban elmondod ugyanezt a szarságot, szerintem még magadat is átbaszod ezekkel a mesékkel jóember.
*A másik, cingár legény rosszallóan rázza is hozzá a fejét, jóllehet nem először és nem is utoljára hallják ezeket a történeteket.*
-Há' most mondom hogy láttam! A saját szememmel! Be volt rajta jelölve a kincs is!
*Erősködik a férfi, mire a harmadik kedélyesen mindkettő vállára csapja szőrös kezét.*
-Na elég vót ez reggelre gyerekek, menjünk mer a kapitány megúsztat minket ha megint egy fél napot késünk.
*Azzal halkan kuncogva elindul kifelé a rumosból, a fiatalabbik pedig egy sóhaj kíséretében követi őt.*
-Jó. Mindjárt megyek én is, csak ezt megiszom. Kurafik.
*Teszi hozzá a végén, lehetőleg úgy, hogy még biztosan hallják a távozók. Ő pedig ott marad egyedül a pultnál, bánatosan kortyolgatva maradék sörét.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.18 20:09:50
853. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-01-18 15:45:33
Üzenet elküldve: 2026-01-18 15:45:33
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 290
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 290
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Járt utak//
*Hova is mehetne az ember lánya, ha utána akar járni valaminek a Kikötőben? Hát persze, hogy a jó öreg Rumosba a pletykás, szeszkós matrózok közé! Ilyen viszonylag korai órán még nem lengi körül az olcsó dohányok pipafüstje a teret, de a levegő azért most is állott. A Kikötővel kéz a kézben járó nyirkos halszag keveredik a savanykás sör nehéz aromájával, ezek már az évek alatt bőven beivódtak a rozoga fa bútorokba, a falakba és a padlóba, szabadulni sosem tudna tőlük a kricsmi.
Az ajtó nyikordulására felé fordul lustán néhány borpíros arc, de éppoly gyorsan el is veszti ezt az érdeklődést. A csizmája tompán koppan a ragacsos padlón, a kopott ablakon bevetülő szürke fényben porpelyhek táncolnak. A pult mögött egy fáradt képű kocsmáros törölget egy korsót, néhány matróz az egyik asztalnál hajol össze, félig üres kupák fölött cseverésznek, máshol egy magányos alak bámul bele a sörébe, mintha az élet nagy kérdéseire keresné a választ a korsó fenekén.
Ráérősen sétál a pultig, léptei alatt a rozoga hajópadló meg-megnyekken majd miközben arra vár, hogy valaki felvegye a rendelését, a fogadótér felé fordul karba tett kézzel. Zöld pillantásai alaposan pásztázzák a helyet ismerős arcok után kutatva a félhomályban.*
A hozzászólás írója (Bíborkéz Dayaneer) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.18 15:46:32
*Hova is mehetne az ember lánya, ha utána akar járni valaminek a Kikötőben? Hát persze, hogy a jó öreg Rumosba a pletykás, szeszkós matrózok közé! Ilyen viszonylag korai órán még nem lengi körül az olcsó dohányok pipafüstje a teret, de a levegő azért most is állott. A Kikötővel kéz a kézben járó nyirkos halszag keveredik a savanykás sör nehéz aromájával, ezek már az évek alatt bőven beivódtak a rozoga fa bútorokba, a falakba és a padlóba, szabadulni sosem tudna tőlük a kricsmi.
Az ajtó nyikordulására felé fordul lustán néhány borpíros arc, de éppoly gyorsan el is veszti ezt az érdeklődést. A csizmája tompán koppan a ragacsos padlón, a kopott ablakon bevetülő szürke fényben porpelyhek táncolnak. A pult mögött egy fáradt képű kocsmáros törölget egy korsót, néhány matróz az egyik asztalnál hajol össze, félig üres kupák fölött cseverésznek, máshol egy magányos alak bámul bele a sörébe, mintha az élet nagy kérdéseire keresné a választ a korsó fenekén.
Ráérősen sétál a pultig, léptei alatt a rozoga hajópadló meg-megnyekken majd miközben arra vár, hogy valaki felvegye a rendelését, a fogadótér felé fordul karba tett kézzel. Zöld pillantásai alaposan pásztázzák a helyet ismerős arcok után kutatva a félhomályban.*
A hozzászólás írója (Bíborkéz Dayaneer) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.18 15:46:32
852. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-01-14 19:25:48
Üzenet elküldve: 2026-01-14 19:25:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Wegtoreni Vitorlák//
//Zárás//
*Áthallások ide vagy oda, azért csak felhorkan az itteni "küzdőtér" említésére.*
-Igen méltatlan tett lenne haláltáncot járni egy efféle... *Jelzésértékűen körbehordozza szürke tekintetét.*
-Helyen. És valóban. *A bizalmaskodó hangvételt eleresztve dől hátra ültében, súlya alatt némi kelletlen recsegésre bírva a sokat megélt ülőalkalmatosságot.*
-Valóban ostoba dolog lenne kihívni a Láng Fattyát. *Nem holmi kikötői csőcselék szórakoztatására szakosodott és tudja, hogy ezzel a kupec is ugyanannyira tisztában van. Igaz, a Patkányok Bajnoka ellen sem kellett túl sokat unszolni, de a díjazás határozottan csábítóra sikerült.
Kérdésére kérdés a felelet, ez pedig meglepi. Persze könnyen lehet, hogy Dayaneer csupán köntörfalaz, netán játszik, mindenesetre azt várta, hogy hamar előáll valami frappáns kéréssel. A holmijáért nyúl, látszólag szedelőzködik.*
-Lesz időd kigondolni, mire visszatérek a Kikötőbe. *Nem könnyíti meg a zöldszemű dolgát.*
-Add át meleg üdvözletem a kisasszonyodnak. Hmm? *Feltápászkodik a székből, s ha hagyja, még elhaladtában megveregeti kellemes küllemmel megáldott szerencsevadász vállát.
Néhány, deszkapadlón döngő lépés, s már a sós levegőt szívja odakinn. Nem jeleskedik emberismeretből, de tapasztalatai révén nagyjából körvonalazódik benne, Dayaneer kinek is igyekszik kikaparni azt a bizonyos gesztenyét itt, a Kikötőben. Legfőképp saját magának. Nem áll távol tőle az efféle habitus. Elvégre Amilyen szórakoztató csevej volt ez, annyira tanulságos is. Persze a városőrök dolga foglalkoztatja leginkább. Ha csak sejtette volna... Talán más belátásra bírja a varjak fejét. Lesz min merengenie az Artheniorba vezető úton.*
//Wegtoreni Vitorlák//
//Zárás//
*Áthallások ide vagy oda, azért csak felhorkan az itteni "küzdőtér" említésére.*
-Igen méltatlan tett lenne haláltáncot járni egy efféle... *Jelzésértékűen körbehordozza szürke tekintetét.*
-Helyen. És valóban. *A bizalmaskodó hangvételt eleresztve dől hátra ültében, súlya alatt némi kelletlen recsegésre bírva a sokat megélt ülőalkalmatosságot.*
-Valóban ostoba dolog lenne kihívni a Láng Fattyát. *Nem holmi kikötői csőcselék szórakoztatására szakosodott és tudja, hogy ezzel a kupec is ugyanannyira tisztában van. Igaz, a Patkányok Bajnoka ellen sem kellett túl sokat unszolni, de a díjazás határozottan csábítóra sikerült.
Kérdésére kérdés a felelet, ez pedig meglepi. Persze könnyen lehet, hogy Dayaneer csupán köntörfalaz, netán játszik, mindenesetre azt várta, hogy hamar előáll valami frappáns kéréssel. A holmijáért nyúl, látszólag szedelőzködik.*
-Lesz időd kigondolni, mire visszatérek a Kikötőbe. *Nem könnyíti meg a zöldszemű dolgát.*
-Add át meleg üdvözletem a kisasszonyodnak. Hmm? *Feltápászkodik a székből, s ha hagyja, még elhaladtában megveregeti kellemes küllemmel megáldott szerencsevadász vállát.
Néhány, deszkapadlón döngő lépés, s már a sós levegőt szívja odakinn. Nem jeleskedik emberismeretből, de tapasztalatai révén nagyjából körvonalazódik benne, Dayaneer kinek is igyekszik kikaparni azt a bizonyos gesztenyét itt, a Kikötőben. Legfőképp saját magának. Nem áll távol tőle az efféle habitus. Elvégre Amilyen szórakoztató csevej volt ez, annyira tanulságos is. Persze a városőrök dolga foglalkoztatja leginkább. Ha csak sejtette volna... Talán más belátásra bírja a varjak fejét. Lesz min merengenie az Artheniorba vezető úton.*
851. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-01-09 23:52:41
Üzenet elküldve: 2026-01-09 23:52:41
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Napfelkelte//
* Yvon talán fel sem fogja, hogy ridegségével belegázol a lány lelkébe. Nem őt akarja büntetni, csak nem tudja, hogyan reagáljon a helyzetre. Egy tolvajnak segít megszabadulni a bilincseitől, ráadásul úgy, hogy nem is ismeri ezt a tolvajt. Mondhat magáról akármit. Talán csak Yvon bizalmába akar férkőzni, hogy le tudja szedni magáról azokat a vasakat, aztán majd hátba döfi őt. Mindez persze csak feltételezés, ahogyan az is, hogy talán nem is hazudik, egyszerűen szerencsétlen helyre született szerencsétlen időben.
Mindkettejük számára kényelmetlen percek telnek el, mire kiérnek, és ismét megkísérlik a verbális kommunikációt. Ő is érzi a hideget, de a lány didergése hamar rádöbbenti, hogy így még nem indulhatnak a városba. Épp a megoldáson kezdi törni a fejét, amikor Maavie megszólal. Yvon tágra nyílt szemekkel hallgatja őt, egy pillanatra azt is elfelejti, hogy miért volt mérges rá. Itt az idő neki is megszólalnia. *
– Megígértem, hogy segítek. Ennek kapcsán nem változott semmi. * Kezd bele, a megszokotthoz képest még mindig kissé hidegen. Egy darabig még nem mozdul, a homlokát vakarja, gondolkodik. Van jobb dolga is, hogy azon tűnődni, hogy mi lesz majd, ha a városba érnek. *
– Mielőtt elindulunk, venni kell valami melegebb ruhát neked. * Közli tényszerűen. Ha Maavie esetleg ellenkezne, tenyerét felemeli, próbálja leinteni a lány bárminemű próbálkozását. Jobban teszik, ha minél előbb elindulnak, mert hosszú út áll előttük. Inaslegényhez képest gyakorlott mozdulattal felugrik Sárkány hátára, majd mikor már biztosan ül a nyergen, kezét nyújtja a leánynak. Próbálja felsegíteni, amit hátasa minden bizonnyal türelmesen megvár, csak akkor indul el sétatempóban, amikor már mindketten rajta ülnek. *
– Kapaszkodj belém vagy a nyeregbe. Ne félj, nem fogunk még gyorsan menni. * Mostanra egészen könnyen beszél a lányhoz, de persze csak úgy, hogy a korábbi témát messziről elkerüli. Valószínűleg Maavie is bölcsebben tenné, ha most nem firtatná a dolgot. Talán eljön annak is az ideje. Ha minden a terv szerint halad, pár percen belül a tengerparton találják majd magukat. Yvon úgy tervezi, hogy ott vesz valami kabátot vagy anyagot a lánynak. Bár az itteni kereskedők igazi gazfickók, így nehéz velük alkut kötni, de megvan még az elmúlt napokban megkeresett pénzének a nagyja. *
* Yvon talán fel sem fogja, hogy ridegségével belegázol a lány lelkébe. Nem őt akarja büntetni, csak nem tudja, hogyan reagáljon a helyzetre. Egy tolvajnak segít megszabadulni a bilincseitől, ráadásul úgy, hogy nem is ismeri ezt a tolvajt. Mondhat magáról akármit. Talán csak Yvon bizalmába akar férkőzni, hogy le tudja szedni magáról azokat a vasakat, aztán majd hátba döfi őt. Mindez persze csak feltételezés, ahogyan az is, hogy talán nem is hazudik, egyszerűen szerencsétlen helyre született szerencsétlen időben.
Mindkettejük számára kényelmetlen percek telnek el, mire kiérnek, és ismét megkísérlik a verbális kommunikációt. Ő is érzi a hideget, de a lány didergése hamar rádöbbenti, hogy így még nem indulhatnak a városba. Épp a megoldáson kezdi törni a fejét, amikor Maavie megszólal. Yvon tágra nyílt szemekkel hallgatja őt, egy pillanatra azt is elfelejti, hogy miért volt mérges rá. Itt az idő neki is megszólalnia. *
– Megígértem, hogy segítek. Ennek kapcsán nem változott semmi. * Kezd bele, a megszokotthoz képest még mindig kissé hidegen. Egy darabig még nem mozdul, a homlokát vakarja, gondolkodik. Van jobb dolga is, hogy azon tűnődni, hogy mi lesz majd, ha a városba érnek. *
– Mielőtt elindulunk, venni kell valami melegebb ruhát neked. * Közli tényszerűen. Ha Maavie esetleg ellenkezne, tenyerét felemeli, próbálja leinteni a lány bárminemű próbálkozását. Jobban teszik, ha minél előbb elindulnak, mert hosszú út áll előttük. Inaslegényhez képest gyakorlott mozdulattal felugrik Sárkány hátára, majd mikor már biztosan ül a nyergen, kezét nyújtja a leánynak. Próbálja felsegíteni, amit hátasa minden bizonnyal türelmesen megvár, csak akkor indul el sétatempóban, amikor már mindketten rajta ülnek. *
– Kapaszkodj belém vagy a nyeregbe. Ne félj, nem fogunk még gyorsan menni. * Mostanra egészen könnyen beszél a lányhoz, de persze csak úgy, hogy a korábbi témát messziről elkerüli. Valószínűleg Maavie is bölcsebben tenné, ha most nem firtatná a dolgot. Talán eljön annak is az ideje. Ha minden a terv szerint halad, pár percen belül a tengerparton találják majd magukat. Yvon úgy tervezi, hogy ott vesz valami kabátot vagy anyagot a lánynak. Bár az itteni kereskedők igazi gazfickók, így nehéz velük alkut kötni, de megvan még az elmúlt napokban megkeresett pénzének a nagyja. *
850. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-01-09 22:52:35
Üzenet elküldve: 2026-01-09 22:52:35
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Napfelkelte//
*Nem volt sok ideje, hogy átgondolhassa, mit tegyen. Hirtelen nyúl Yvon kezéért, és onnan már nincs visszaút. A legtöbb részletet mellőzve nyílik meg a múltjáról, fogvatartásának okáról, reménykedve abban, hogy a mindeddig kedves fiú ezúttal is megértő és elfogadó lesz majd, de tévedett. Nem Yvon hibája ez, hát hogyan is gondolhatta volna, hogy bárki elfogadja majd őt? Hisz megmondták neki, többször is, ő csak egy mocskos kutya, és az egyetlen, amit megérdemel az életben, azok a láncai.
Hálás lehetne a fiúnak, amiért nem kapja meg azt a pofont, de az elrántott kéz mégis talán pont ugyanannyira fáj neki, csak nem az arcán, hanem a lelkében. Sok mindenre nem emlékszik gyerekkorából, de neki azt mondták, hogy már fogságban született, ahogy a halott anyja is rab volt már. Bármi is az igazság, szeretetből nem sok jutott neki ezen a világon, de úgy tűnik, neki ez a sorsa. Hogy ne szeressék.
Megszeppenve, némán követi hát Yvont a fogadótérbe, ahol ezek után már a pirítós sem esik olyan jól neki, főleg, hogy mindeközben társa annyira sem méltatja, hogy a szemeibe nézzen, pedig azok most is gyönyörű kéken csillognak. Nem sértődik meg miatta, hisz biztos neki van igaza, és megérdemli a hidegséget, amit kap tőle. Nem jut más eszébe, amivel javíthatna a helyzetén, csupán az, ha odaadja az este folyamán kialkudott szobájának árát. A kevéske arany végül Yvonnál is marad, de a hangulat mit sem változik, ugyanúgy szótlanul hagyják maguk mögött a fogadót. Odakint ma is kegyetlenül megmutatja magát a hideg, Maavie hamar dideregni is kezd. Próbálja magát a rongyos köpenyébe csomagolni, miközben a lábait is emelgeti folyamatosan, hogy egyszerre legalább csak az egyik fázzon.*
- Szép… *Nyögi ki halkan, mikor meglátja Sárkányt, a tarka lovat, akire egészen bizonytalanul pislog.* Ha… nem akarsz, nem kell segítened. Így is sokat tettél értem. Megértem, ha nem kellek neked… sem… *Beszél végül kissé maga ellen, de így érzi helyesnek. Bár Yvon kérte, hogy meséljen magáról, a vallomás után mégsem erőltetheti rá magát a fiúra. Végül az ajkaiba harap, úgy dönt, hogy talán inkább jobb, ha csendben marad, és úszik az árral. Lesz, ami lesz. Rosszabb talán már úgysem jöhet a majdnem halálra fagyásnál, miközben még éhen is hal.*
*Nem volt sok ideje, hogy átgondolhassa, mit tegyen. Hirtelen nyúl Yvon kezéért, és onnan már nincs visszaút. A legtöbb részletet mellőzve nyílik meg a múltjáról, fogvatartásának okáról, reménykedve abban, hogy a mindeddig kedves fiú ezúttal is megértő és elfogadó lesz majd, de tévedett. Nem Yvon hibája ez, hát hogyan is gondolhatta volna, hogy bárki elfogadja majd őt? Hisz megmondták neki, többször is, ő csak egy mocskos kutya, és az egyetlen, amit megérdemel az életben, azok a láncai.
Hálás lehetne a fiúnak, amiért nem kapja meg azt a pofont, de az elrántott kéz mégis talán pont ugyanannyira fáj neki, csak nem az arcán, hanem a lelkében. Sok mindenre nem emlékszik gyerekkorából, de neki azt mondták, hogy már fogságban született, ahogy a halott anyja is rab volt már. Bármi is az igazság, szeretetből nem sok jutott neki ezen a világon, de úgy tűnik, neki ez a sorsa. Hogy ne szeressék.
Megszeppenve, némán követi hát Yvont a fogadótérbe, ahol ezek után már a pirítós sem esik olyan jól neki, főleg, hogy mindeközben társa annyira sem méltatja, hogy a szemeibe nézzen, pedig azok most is gyönyörű kéken csillognak. Nem sértődik meg miatta, hisz biztos neki van igaza, és megérdemli a hidegséget, amit kap tőle. Nem jut más eszébe, amivel javíthatna a helyzetén, csupán az, ha odaadja az este folyamán kialkudott szobájának árát. A kevéske arany végül Yvonnál is marad, de a hangulat mit sem változik, ugyanúgy szótlanul hagyják maguk mögött a fogadót. Odakint ma is kegyetlenül megmutatja magát a hideg, Maavie hamar dideregni is kezd. Próbálja magát a rongyos köpenyébe csomagolni, miközben a lábait is emelgeti folyamatosan, hogy egyszerre legalább csak az egyik fázzon.*
- Szép… *Nyögi ki halkan, mikor meglátja Sárkányt, a tarka lovat, akire egészen bizonytalanul pislog.* Ha… nem akarsz, nem kell segítened. Így is sokat tettél értem. Megértem, ha nem kellek neked… sem… *Beszél végül kissé maga ellen, de így érzi helyesnek. Bár Yvon kérte, hogy meséljen magáról, a vallomás után mégsem erőltetheti rá magát a fiúra. Végül az ajkaiba harap, úgy dönt, hogy talán inkább jobb, ha csendben marad, és úszik az árral. Lesz, ami lesz. Rosszabb talán már úgysem jöhet a majdnem halálra fagyásnál, miközben még éhen is hal.*
849. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-01-09 14:49:43
Üzenet elküldve: 2026-01-09 14:49:43
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Napfelkelte//
* Szerencsére nem egyedül kell a lánynak lovagolnia, de azért lényegesnek tartotta feltenni ezt a kérdést. Így majd jobban figyel rá, de amúgy se tervezi átadni az irányítást neki. Ha Maavie kapaszkodik, nem fog semmi baja esni. Yvon már majdnem azt hiszi, hogy ezzel le is tudták a legfontosabb kérdéskört, amikor a lány váratlanul megragadja a kezét és vallomást tesz neki a múltjáról. A férfit persze meglepi a hirtelen jött őszinteség, de nem hagyja, hogy a lány esetlensége teljesen meglágyítsa a szívét. Amiket elmondott, azok súlyos vétkek, még Yvon szemében is, pedig ő sem Eeyr szent lovagja. Meglehet, nem olyan súlyos vétkek, hogy láncra verjenek miattuk valakit, de nem tudja a részleteket. Ráadásul ez el is gondolkodtatja, hogy vajon jó embernek segít-e? Keze megfeszül, de erős önuralommal megállja, hogy megpofozza Maaviet. Arca azonban eltorzul, immár nem az ártatlanságot látja a lányban, hanem a hazug tolvajt. Egy erőteljes mozdulattal elrántja karját, hátat fordít és szó nélkül halad le tovább a lépcsősoron.
~ Sokat lopott… Láncon a helye… Vajon mi mást vétett még, ha ezeket ilyen könnyen bevallotta? Betört? Mérget kevert? Embert is ölt? Nem, nem, nem… Miért ártana bárkinek? Ugyanakkor, miért lopna? Talán ugyanazért? ~ Nem érzi magát veszélyben a lánytól, hiszen ha akarta volna, este már megölhette volna, de ez nem menti fel korábbi tettei alól. Yvon nem dönt egyből, a fogadótérbe érve ugyanúgy megrendeli a pirítóst, hiszen egy kevés ételhez még egy gyilkosnak is joga lenne. El kell telnie egy kis időnek, míg ismét rá tud nézni a lányra. Amaz épp a pénzét próbálja a kezébe adni, de Yvon nyilván nem a tíz arany miatt segít vagy nem segít neki. Ennek ellenére egyelőre magánál tartja az érméket, és úgy tartja őket, mintha össze akarná zúzni őket tulajdon markával.
~ Vajon ezek is lopott aranyak? ~ Csalódott benne, de nem érzi úgy, hogy emiatt az egész akciót le kéne fújniuk. Talán idővel megenyhül, de egyelőre folytatja a némasági fogadalmat. Biccent egyet a fogadósnak, majd a küzdőtérként is szolgáló istálló felé fordul, és röviden Maaviere pillant, mielőtt elindulna oda. A lánytól kapott pénzt zsebre dugja. Ha Maavia követi, hamarosan megláthatja Sárkányt, a tarka paripát, aki el fogja vinni Artheniorba. *
– Sárkány a neve. * Szólal meg végül a férfi, miközben előre vezeti a lovat. *
* Szerencsére nem egyedül kell a lánynak lovagolnia, de azért lényegesnek tartotta feltenni ezt a kérdést. Így majd jobban figyel rá, de amúgy se tervezi átadni az irányítást neki. Ha Maavie kapaszkodik, nem fog semmi baja esni. Yvon már majdnem azt hiszi, hogy ezzel le is tudták a legfontosabb kérdéskört, amikor a lány váratlanul megragadja a kezét és vallomást tesz neki a múltjáról. A férfit persze meglepi a hirtelen jött őszinteség, de nem hagyja, hogy a lány esetlensége teljesen meglágyítsa a szívét. Amiket elmondott, azok súlyos vétkek, még Yvon szemében is, pedig ő sem Eeyr szent lovagja. Meglehet, nem olyan súlyos vétkek, hogy láncra verjenek miattuk valakit, de nem tudja a részleteket. Ráadásul ez el is gondolkodtatja, hogy vajon jó embernek segít-e? Keze megfeszül, de erős önuralommal megállja, hogy megpofozza Maaviet. Arca azonban eltorzul, immár nem az ártatlanságot látja a lányban, hanem a hazug tolvajt. Egy erőteljes mozdulattal elrántja karját, hátat fordít és szó nélkül halad le tovább a lépcsősoron.
~ Sokat lopott… Láncon a helye… Vajon mi mást vétett még, ha ezeket ilyen könnyen bevallotta? Betört? Mérget kevert? Embert is ölt? Nem, nem, nem… Miért ártana bárkinek? Ugyanakkor, miért lopna? Talán ugyanazért? ~ Nem érzi magát veszélyben a lánytól, hiszen ha akarta volna, este már megölhette volna, de ez nem menti fel korábbi tettei alól. Yvon nem dönt egyből, a fogadótérbe érve ugyanúgy megrendeli a pirítóst, hiszen egy kevés ételhez még egy gyilkosnak is joga lenne. El kell telnie egy kis időnek, míg ismét rá tud nézni a lányra. Amaz épp a pénzét próbálja a kezébe adni, de Yvon nyilván nem a tíz arany miatt segít vagy nem segít neki. Ennek ellenére egyelőre magánál tartja az érméket, és úgy tartja őket, mintha össze akarná zúzni őket tulajdon markával.
~ Vajon ezek is lopott aranyak? ~ Csalódott benne, de nem érzi úgy, hogy emiatt az egész akciót le kéne fújniuk. Talán idővel megenyhül, de egyelőre folytatja a némasági fogadalmat. Biccent egyet a fogadósnak, majd a küzdőtérként is szolgáló istálló felé fordul, és röviden Maaviere pillant, mielőtt elindulna oda. A lánytól kapott pénzt zsebre dugja. Ha Maavia követi, hamarosan megláthatja Sárkányt, a tarka paripát, aki el fogja vinni Artheniorba. *
– Sárkány a neve. * Szólal meg végül a férfi, miközben előre vezeti a lovat. *
848. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-01-07 22:37:57
Üzenet elküldve: 2026-01-07 22:37:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Napfelkelte//
*Ahogy Yvon végigtekint a szánalmas kinézetén, ő maga is lepillant a ruhának nem éppen nevezhető gönceire, és igen, ugyanazok vannak rajta, mint tegnap. A szakadt, fekete köpeny, nadrág, és valamilyen kinyúlt felső még felül, melyben, ha nem lenne rajta annyi kosz, tényleg úgy nézne ki, mintha egy gombóc árnyékként merítették volna ki őt a sötétségből.*
- Mehetünk. *Bólint egy aprót, mikor kékjei újra megtalálják Yvon szemeit. Mára sem vált gondolatolvasóvá, de a fiú mostani gondolatai kétségkívül jobban tetszenének neki, mint azok, amiket tegnap gondolt róla. Csendben követi hát jótevőjét a lépcsők felé, míg el nem hangzik egy fontos kérdés.*
- Majd kiderül. Amúgy nem, még nem ültem. *Rázza meg kicsit a fejét, miközben próbálja megerőltetni magát, hogy minél több részletre emlékezni tudjon azokból a sötét és ködös pillanatokról, melyeket megélt a szőkése közben, de nem, nem emlékszik lóra a történetben. Mielőtt azonban lemennének a lépcsőkön, hirtelen Yvon keze után nyúl, hogy megragadja azt. Ha sikerül, akkor a férfi egy igencsak komoly tekintetű Maaviet láthat most, ahogy határozottan és eltökélten pislog rá. Tudja, hogy ha meg akar, most kell megnyílnia, mert lent már mások is hallhatnák, amit mondani akar. Márpedig meg akar, még ha borzasztó nehéz is.*
- Sokat loptam. Azt mondták, egy átok vagyok, aki csak bajt hoz az egész világra. Hogy láncon a helyem, mint egy kutyának. Többször megszöktem, de mindig újra elfogtak. Hamar. De… most nem, azt hiszem, most már nem találnak meg… *Kérdés nélkül, váratlanul ad elő egy történetet, ami talán több kérdést vet fel annál, mint amennyit megválaszolt vele. Például azt, hogy ha egyszerű lopásért zárták be, akkor mi szükség lehetett a szigorú láncokra? Köztudott, hogy tolvajokkal nem szoktak a hatóságok ilyen kegyetlenül szigorúan bánni.
Nem sokkal később már a fogadórészben találják magukat, ahol úgy tűnik, mára is jut neki a finom pirítósokból. Nem bánja, hogy tegnap is ilyet evett, hisz nagyon is ízlett neki.*
- Köszönöm! Ó, és… tessék! Ennyit… ennyit tudok adni azért, amiért segítesz nekem. *Gyorsan előkotorja, majd Yvon Rëtkarakh kezébe nyomja a teljes vagyonát képező, kínkeservesen megkeresett 10 aranyát.*
*Ahogy Yvon végigtekint a szánalmas kinézetén, ő maga is lepillant a ruhának nem éppen nevezhető gönceire, és igen, ugyanazok vannak rajta, mint tegnap. A szakadt, fekete köpeny, nadrág, és valamilyen kinyúlt felső még felül, melyben, ha nem lenne rajta annyi kosz, tényleg úgy nézne ki, mintha egy gombóc árnyékként merítették volna ki őt a sötétségből.*
- Mehetünk. *Bólint egy aprót, mikor kékjei újra megtalálják Yvon szemeit. Mára sem vált gondolatolvasóvá, de a fiú mostani gondolatai kétségkívül jobban tetszenének neki, mint azok, amiket tegnap gondolt róla. Csendben követi hát jótevőjét a lépcsők felé, míg el nem hangzik egy fontos kérdés.*
- Majd kiderül. Amúgy nem, még nem ültem. *Rázza meg kicsit a fejét, miközben próbálja megerőltetni magát, hogy minél több részletre emlékezni tudjon azokból a sötét és ködös pillanatokról, melyeket megélt a szőkése közben, de nem, nem emlékszik lóra a történetben. Mielőtt azonban lemennének a lépcsőkön, hirtelen Yvon keze után nyúl, hogy megragadja azt. Ha sikerül, akkor a férfi egy igencsak komoly tekintetű Maaviet láthat most, ahogy határozottan és eltökélten pislog rá. Tudja, hogy ha meg akar, most kell megnyílnia, mert lent már mások is hallhatnák, amit mondani akar. Márpedig meg akar, még ha borzasztó nehéz is.*
- Sokat loptam. Azt mondták, egy átok vagyok, aki csak bajt hoz az egész világra. Hogy láncon a helyem, mint egy kutyának. Többször megszöktem, de mindig újra elfogtak. Hamar. De… most nem, azt hiszem, most már nem találnak meg… *Kérdés nélkül, váratlanul ad elő egy történetet, ami talán több kérdést vet fel annál, mint amennyit megválaszolt vele. Például azt, hogy ha egyszerű lopásért zárták be, akkor mi szükség lehetett a szigorú láncokra? Köztudott, hogy tolvajokkal nem szoktak a hatóságok ilyen kegyetlenül szigorúan bánni.
Nem sokkal később már a fogadórészben találják magukat, ahol úgy tűnik, mára is jut neki a finom pirítósokból. Nem bánja, hogy tegnap is ilyet evett, hisz nagyon is ízlett neki.*
- Köszönöm! Ó, és… tessék! Ennyit… ennyit tudok adni azért, amiért segítesz nekem. *Gyorsan előkotorja, majd Yvon Rëtkarakh kezébe nyomja a teljes vagyonát képező, kínkeservesen megkeresett 10 aranyát.
*
847. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-01-07 19:38:40
Üzenet elküldve: 2026-01-07 19:38:40
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Napfelkelte//
* Nem is kell olyan sokat várnia, hamarosan egy kócos szépség nyit ajtót neki. Valószínűleg nemrégiben kelhetett. Mondhatná, hogy nem akarta felébreszteni, de nem lenne igaz. Ha tényleg Artheniorba akarnak menni, nem lustálkodhatnak délig, minél előbb útra akar kelni, hogy még talán sötétedés előtt odaérjenek. Bár úgy számolja, akárhogy sietnek is, a kovácsműhelyt már csak másnap érheti el. *
– Szia! * Viszonozza a közvetlen köszöntést, ha nem is ugyanakkora lelkesedéssel, de őszintén örülve, hogy a lány nem szívódott fel az éjszaka. Yvon felvonja szemöldökét az elkezdett, majd be nem fejezett történetet halva. Úgy látszik, Maavie szülei nem sok mesét mondtak neki gyerekkorában, hiszen akkor tudná, hogy a történetek általában elkezdődnek valahol, aztán véget érnek – de nem csak úgy félúton, a mondat felénél. Hanem adott esetben mondjuk ott, ahol az álom véget ér. Ám ezt nem teszi szóvá, mert igazából van fontosabb teendőjük is, mint az álmokat megfejteni. *
– Remek. Akkor, ha elkészültél, indulhatunk. Persze csak a reggeli után. * Végignéz a lányon. Ha nem téved, ugyanabban a ruhában van, mint előző este. Sőt, úgy sejti, nincs is váltás ruhája. Persze mi tagadás, ő is ugyanabban van, és neki is csak egy tartalék öltözéke van. Az emberek többsége nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy minden nap mást vegyenek föl; ámde, ha egy szép napon feleségül veszi Maaviet, addigra be kell szereznie néhány új ruhát – magának és a lánynak is. De azért ne rohanjunk annyira előre, még épp csak a nevét tudja, már ha egyáltalán a saját nevén mutatkozott be.
Semmilyen történetet nem erőltet egyelőre. Ha Maavie is készen áll, leindulnak a fogadóba. Még útközben eszébe jut feltenni egy fontos kérdést. *
– Tudsz lovagolni? * Majd pontosít, hiszen ez nem is olyan fontos kérdés most. * – Vagyis… Ültél már lovon? * Merthogy, ha a lány azt hitte, hogy majd gyalogszerrel mennek Artheniorig, akkor nagyot tévedett. Úgy is mehetnének – legalább több idejük lenne ismerkedni és egymás történeteit hallgatni. Indulás előtt azonban még rendel a kedvenc pultosától négy szelet Piritóst 8 aranyért. Nem esik túlzásba. Úgy számolja, hogy az estét már a Pegazusban tölthetik, ahol aztán annyit ehetnek, amennyi beléjük fér – jóllehet, az eddigiek alapján lehetséges, hogy a lány már két pirítóstól tele lesz. *
* Nem is kell olyan sokat várnia, hamarosan egy kócos szépség nyit ajtót neki. Valószínűleg nemrégiben kelhetett. Mondhatná, hogy nem akarta felébreszteni, de nem lenne igaz. Ha tényleg Artheniorba akarnak menni, nem lustálkodhatnak délig, minél előbb útra akar kelni, hogy még talán sötétedés előtt odaérjenek. Bár úgy számolja, akárhogy sietnek is, a kovácsműhelyt már csak másnap érheti el. *
– Szia! * Viszonozza a közvetlen köszöntést, ha nem is ugyanakkora lelkesedéssel, de őszintén örülve, hogy a lány nem szívódott fel az éjszaka. Yvon felvonja szemöldökét az elkezdett, majd be nem fejezett történetet halva. Úgy látszik, Maavie szülei nem sok mesét mondtak neki gyerekkorában, hiszen akkor tudná, hogy a történetek általában elkezdődnek valahol, aztán véget érnek – de nem csak úgy félúton, a mondat felénél. Hanem adott esetben mondjuk ott, ahol az álom véget ér. Ám ezt nem teszi szóvá, mert igazából van fontosabb teendőjük is, mint az álmokat megfejteni. *
– Remek. Akkor, ha elkészültél, indulhatunk. Persze csak a reggeli után. * Végignéz a lányon. Ha nem téved, ugyanabban a ruhában van, mint előző este. Sőt, úgy sejti, nincs is váltás ruhája. Persze mi tagadás, ő is ugyanabban van, és neki is csak egy tartalék öltözéke van. Az emberek többsége nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy minden nap mást vegyenek föl; ámde, ha egy szép napon feleségül veszi Maaviet, addigra be kell szereznie néhány új ruhát – magának és a lánynak is. De azért ne rohanjunk annyira előre, még épp csak a nevét tudja, már ha egyáltalán a saját nevén mutatkozott be.
Semmilyen történetet nem erőltet egyelőre. Ha Maavie is készen áll, leindulnak a fogadóba. Még útközben eszébe jut feltenni egy fontos kérdést. *
– Tudsz lovagolni? * Majd pontosít, hiszen ez nem is olyan fontos kérdés most. * – Vagyis… Ültél már lovon? * Merthogy, ha a lány azt hitte, hogy majd gyalogszerrel mennek Artheniorig, akkor nagyot tévedett. Úgy is mehetnének – legalább több idejük lenne ismerkedni és egymás történeteit hallgatni. Indulás előtt azonban még rendel a kedvenc pultosától négy szelet Piritóst 8 aranyért.
Nem esik túlzásba. Úgy számolja, hogy az estét már a Pegazusban tölthetik, ahol aztán annyit ehetnek, amennyi beléjük fér – jóllehet, az eddigiek alapján lehetséges, hogy a lány már két pirítóstól tele lesz. *
846. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-01-07 18:06:35
Üzenet elküldve: 2026-01-07 18:06:35
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Napfelkelte//
*Nem is igazán emlékszik arra, hogy mi történt abban a pár percben, miután átsétált Yvontól a saját szobájába. A számára nagyon is kényelmes ágy úgy nyelte el, mintha az álomvilág egy végtelen mély lyuk volna, melybe az ember önszántából bele akarna esni, és azt kívánná, hogy soha ne érje el az alját. Még álmodik, amikor két koppanást hall, majd hirtelen elsötétül körülötte a káprázatos, képzelt világa. Riadtan nyílnak tágra szemei, majd néhány szívdobbanással később hirtelen fel is ül az ágyban. Nagyokat pislog, ahogy próbál magához térni, pedig ilyen kiadósat rég aludt már… kényelemben… melegben… Talán pont emiatt nehéz visszatérni a valóságba. Az ajtó felé pislog, majd ledobja magáról a takarót, lecsusszan az ágyról, és odalépked, hogy kinyissa azt. Ha Yvon szemfüles, akkor a léptek zajára felfigyelhet, de azt nem hallhatja, hogy kulcs fordulna a zárban, mert Maavie nem is zárta be a szobája ajtaját, az nyitva volt egész éjszaka. Az ajtó végül nyikorogva nyílik, a lányka pedig még most is koszosan, de mellé legalább már kócosan és álmosan, mégis kipihenten áll előtte.*
- Szia! *Örül meg a fiúnak, aki most már megbizonyosodhat róla, Maavie nemhogy nem rabolta ki és nem is ölte meg, de ahogy ígérte, még világgá sem szaladt.*
- Azt álmodtam, hogy… hmh… *Harap alsó ajkába, mikor azon kapja magát, hogy talán túlságosan is lelkessé vált. Még mindig nem akarja feleslegesen felhívni magára semmivel senki figyelmét, éppen ezért dönt úgy, hogy az álmáról sem akar inkább mesélni. Pedig szép volt, nagyon is szép, de így is, tartozik még egy sokkal szomorúbb történettel Yvonnak, már ha ő nem feledkezett meg róla egy éjszaka alatt, hogy megígérte neki, mindent elmond magáról, amit tud. Persze, amíg nem noszogatják, nem fog belekezdeni, így egyelőre csak csendben várja, mihez kezdenek most. Ha a cél továbbra is a fogadó, akkor minden további nélkül követni fogja oda Yvont.*
*Nem is igazán emlékszik arra, hogy mi történt abban a pár percben, miután átsétált Yvontól a saját szobájába. A számára nagyon is kényelmes ágy úgy nyelte el, mintha az álomvilág egy végtelen mély lyuk volna, melybe az ember önszántából bele akarna esni, és azt kívánná, hogy soha ne érje el az alját. Még álmodik, amikor két koppanást hall, majd hirtelen elsötétül körülötte a káprázatos, képzelt világa. Riadtan nyílnak tágra szemei, majd néhány szívdobbanással később hirtelen fel is ül az ágyban. Nagyokat pislog, ahogy próbál magához térni, pedig ilyen kiadósat rég aludt már… kényelemben… melegben… Talán pont emiatt nehéz visszatérni a valóságba. Az ajtó felé pislog, majd ledobja magáról a takarót, lecsusszan az ágyról, és odalépked, hogy kinyissa azt. Ha Yvon szemfüles, akkor a léptek zajára felfigyelhet, de azt nem hallhatja, hogy kulcs fordulna a zárban, mert Maavie nem is zárta be a szobája ajtaját, az nyitva volt egész éjszaka. Az ajtó végül nyikorogva nyílik, a lányka pedig még most is koszosan, de mellé legalább már kócosan és álmosan, mégis kipihenten áll előtte.*
- Szia! *Örül meg a fiúnak, aki most már megbizonyosodhat róla, Maavie nemhogy nem rabolta ki és nem is ölte meg, de ahogy ígérte, még világgá sem szaladt.*
- Azt álmodtam, hogy… hmh… *Harap alsó ajkába, mikor azon kapja magát, hogy talán túlságosan is lelkessé vált. Még mindig nem akarja feleslegesen felhívni magára semmivel senki figyelmét, éppen ezért dönt úgy, hogy az álmáról sem akar inkább mesélni. Pedig szép volt, nagyon is szép, de így is, tartozik még egy sokkal szomorúbb történettel Yvonnak, már ha ő nem feledkezett meg róla egy éjszaka alatt, hogy megígérte neki, mindent elmond magáról, amit tud. Persze, amíg nem noszogatják, nem fog belekezdeni, így egyelőre csak csendben várja, mihez kezdenek most. Ha a cél továbbra is a fogadó, akkor minden további nélkül követni fogja oda Yvont.*
845. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-01-07 12:51:12
Üzenet elküldve: 2026-01-07 12:51:12
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Napfelkelte//
* Nagyot nyújtózik, ahogy az álom hirtelen elszáll a szeméről. A keleti fekvésű ablakon kinézve megpillantja a narancssárgás színű égboltot, a felhős égbolt alatt pedig a vörös napkorong is kirajzolódik. Az ablakra fagyott dér szép látvány, de a rossz szigetelés miatt beáradó hideg annál aggasztóbb. Az ember azt gondolná, hogy a tengerparton mindig jobb idő van – ez talán így is van, de mihez képest? Nem kizárt, hogy Artheniorban már a hó is leesett. Semmi kedve hazautazni, de dolgozni se akar, így talán annál még mindig jobb egy szökött rablányt eszkortálni.
~ Tényleg, a lány! ~ Ekkor kap észbe, hogy milyen felelőtlen volt az este. Rögtön a zsebéhez nyúl, és hatalmas kő esik le a szívéről, amikor nemcsak a tőrét, de még a pénzét is a helyén találja. Mondjuk a csizmáját igazán levehette volna éjszakára, de olyan fáradt volt, hogy még arra se volt ereje. Maavie nagyot nő a szemében, mert bár az este megbízhatónak tűnt, ma reggelre, tiszta fejjel el se tudja hinni, hogy csak úgy elaludt egy nincstelen, aznap megismert fiatal kikötői lány mellett. Mintha egy barnamedve barlangjában hunyta volna álomra a szemeit, és reggel azon kapná magát, hogy a medve békésen alszik mellette. Na, már csak az kéne! Maavie ugyan nem mellette alszik, hanem (feltételezhetően) a szomszédos szobában, de a medvétől se várná el, hogy villásreggelivel fogadja. Éppen elég öröm számára, hogy életben van és megvan mindene.
Azért nem iszik előre a medve bőrére, hiszen Sárkányt még elköthették az éjszaka folyamán, de azért bizakodóan kel ki az ágyból és mivel felöltöznie se kell, egyből a kijárat felé indul. Kopog kettőt Maavie szobája ajtaján, vár egy darabig, fülel, hogy van-e bármi válasz, de ha nem, akkor kis várakozás után elindul le a fogadótérbe, hogy rendeljen valami harapnivalót reggelre, na meg az útra. Az is lehet, hogy ott találja a lányt. *
* Nagyot nyújtózik, ahogy az álom hirtelen elszáll a szeméről. A keleti fekvésű ablakon kinézve megpillantja a narancssárgás színű égboltot, a felhős égbolt alatt pedig a vörös napkorong is kirajzolódik. Az ablakra fagyott dér szép látvány, de a rossz szigetelés miatt beáradó hideg annál aggasztóbb. Az ember azt gondolná, hogy a tengerparton mindig jobb idő van – ez talán így is van, de mihez képest? Nem kizárt, hogy Artheniorban már a hó is leesett. Semmi kedve hazautazni, de dolgozni se akar, így talán annál még mindig jobb egy szökött rablányt eszkortálni.
~ Tényleg, a lány! ~ Ekkor kap észbe, hogy milyen felelőtlen volt az este. Rögtön a zsebéhez nyúl, és hatalmas kő esik le a szívéről, amikor nemcsak a tőrét, de még a pénzét is a helyén találja. Mondjuk a csizmáját igazán levehette volna éjszakára, de olyan fáradt volt, hogy még arra se volt ereje. Maavie nagyot nő a szemében, mert bár az este megbízhatónak tűnt, ma reggelre, tiszta fejjel el se tudja hinni, hogy csak úgy elaludt egy nincstelen, aznap megismert fiatal kikötői lány mellett. Mintha egy barnamedve barlangjában hunyta volna álomra a szemeit, és reggel azon kapná magát, hogy a medve békésen alszik mellette. Na, már csak az kéne! Maavie ugyan nem mellette alszik, hanem (feltételezhetően) a szomszédos szobában, de a medvétől se várná el, hogy villásreggelivel fogadja. Éppen elég öröm számára, hogy életben van és megvan mindene.
Azért nem iszik előre a medve bőrére, hiszen Sárkányt még elköthették az éjszaka folyamán, de azért bizakodóan kel ki az ágyból és mivel felöltöznie se kell, egyből a kijárat felé indul. Kopog kettőt Maavie szobája ajtaján, vár egy darabig, fülel, hogy van-e bármi válasz, de ha nem, akkor kis várakozás után elindul le a fogadótérbe, hogy rendeljen valami harapnivalót reggelre, na meg az útra. Az is lehet, hogy ott találja a lányt. *
844. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-01-06 20:15:05
Üzenet elküldve: 2026-01-06 20:15:05
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Naplemente//
*Fel sem fogja igazán, hogy a saját szobájának a kulcsát szorítja a kis ujjai között, de mégis azt érzi, hogy most boldog. Talán tényleg megérte a mai nap szenvedése, természetesen az is, hogy Borda bácsinak segített, különben az a tíz arany sem lenne nála, amit végül ki sem kellett fizetnie a kuckóért.*
- Ez igaz… *Apró győzelem, de sikerül Yvonnak mosolyt csalni Maavie arcára. Valóban muris volna falon keresztül beszélgetni. Kulcsot egyébként látott, a mogorva, sötét ruhás alakok mindig azzal nyitogatták az ajtót, ami mögé be volt zárva, de sosem értette, hogy miért zárják, hisz a láncai miatt amúgy sem tudott volna még a faltól sem elhúzódni, nemhogy az ajtón kimenni. Bár, végül mégis sikerült, de ez már egy másik történet, amit Yvon úgy tűnik, nem is fog tudni ma már ébren meghallgatni. Ami azt illeti, miközben figyeli a fiút, ahogy az ébren maradásért küzd, ő is egészen elálmosodik, és még az is eszébe jut, hogy talán beszélnie sem kell, ha Yvon is elalszik közben.*
- Nem megyek. *Nem megy. Nem megy sehová, ezt megígéri egy erőtlen fejrázás közben. A lányba sok ész, annyi sem szorult, de most mégis tudatosan húzza az időt, és várja, hogy Yvont végleg elnyomja az álom. Ha ez megtörténik, akkor egy egészen apró pillanatig végigfut elméjében a gondolat, hogy megpróbálja minden aranyától megfosztani őt, majd fut, amerre lát, vagy valami ilyesmi, de végül nem teszi. Ez a fiú túl jól bánt vele ahhoz, hogy ilyesmire vetemedjen, mindemellett pedig bízik benne és számít a segítségére. Így hát, ha azt tapasztalja, hogy amaz már javában húzza a lóbőrt, akkor halkan kisettenkedik a szobából, át a másikba, amit egészen hamar sikerül kinyitnia a kulccsal, még annak ellenére is, hogy az egyébként akad a zárban. Ígéretét azonban nem szegi meg, akár hajnal, akár már egészen reggel lesz akkor, mikor Yvon felébred, Maaviet az ágyban találhatja majd, elbújva a takaró alatt, összegömbölyödve, csuklyájával a fején, ahogy édesdeden alszik, mint valami kóbor kismacska.*
//Naplemente//
*Fel sem fogja igazán, hogy a saját szobájának a kulcsát szorítja a kis ujjai között, de mégis azt érzi, hogy most boldog. Talán tényleg megérte a mai nap szenvedése, természetesen az is, hogy Borda bácsinak segített, különben az a tíz arany sem lenne nála, amit végül ki sem kellett fizetnie a kuckóért.*
- Ez igaz… *Apró győzelem, de sikerül Yvonnak mosolyt csalni Maavie arcára. Valóban muris volna falon keresztül beszélgetni. Kulcsot egyébként látott, a mogorva, sötét ruhás alakok mindig azzal nyitogatták az ajtót, ami mögé be volt zárva, de sosem értette, hogy miért zárják, hisz a láncai miatt amúgy sem tudott volna még a faltól sem elhúzódni, nemhogy az ajtón kimenni. Bár, végül mégis sikerült, de ez már egy másik történet, amit Yvon úgy tűnik, nem is fog tudni ma már ébren meghallgatni. Ami azt illeti, miközben figyeli a fiút, ahogy az ébren maradásért küzd, ő is egészen elálmosodik, és még az is eszébe jut, hogy talán beszélnie sem kell, ha Yvon is elalszik közben.*
- Nem megyek. *Nem megy. Nem megy sehová, ezt megígéri egy erőtlen fejrázás közben. A lányba sok ész, annyi sem szorult, de most mégis tudatosan húzza az időt, és várja, hogy Yvont végleg elnyomja az álom. Ha ez megtörténik, akkor egy egészen apró pillanatig végigfut elméjében a gondolat, hogy megpróbálja minden aranyától megfosztani őt, majd fut, amerre lát, vagy valami ilyesmi, de végül nem teszi. Ez a fiú túl jól bánt vele ahhoz, hogy ilyesmire vetemedjen, mindemellett pedig bízik benne és számít a segítségére. Így hát, ha azt tapasztalja, hogy amaz már javában húzza a lóbőrt, akkor halkan kisettenkedik a szobából, át a másikba, amit egészen hamar sikerül kinyitnia a kulccsal, még annak ellenére is, hogy az egyébként akad a zárban. Ígéretét azonban nem szegi meg, akár hajnal, akár már egészen reggel lesz akkor, mikor Yvon felébred, Maaviet az ágyban találhatja majd, elbújva a takaró alatt, összegömbölyödve, csuklyájával a fején, ahogy édesdeden alszik, mint valami kóbor kismacska.*
843. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-01-06 18:31:31
Üzenet elküldve: 2026-01-06 18:31:31
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Naplemente//
* Megy! Illetve mennek. Felérve Yvonnak nem egy gyönyörű palota jut elsőként eszébe a szobáról, de egy éjszakára megteszi ez is. Sosem voltak hatalmas igényei, hiszen maga is polgári családba született, ahogy manapság hívni szokták azokat a szegény városlakókat, akiknek legalább van fedél a fejük felett. Maavie kérdésére előhúzza zsebéből a másik kulcsot, és átnyújtja neki. *
– A másik szoba a tiéd. Vagy felőlem választhatod ezt is, de gondoltam, egyszerűbb úgy beszélni, hogy nincs köztünk egy fal. Csak egy éjszakára béreltem ki mindkettőt, így holnap már nem alhatunk itt, hacsak nem fizetünk megint. * Magyarázza meg, hogy miért nem nyitotta még ki a másikat. Ezután nagyot ásít, és nekidől a hideg falnak. Ezzel egy időben sikerül a lánynak bevernie a lábát, mire Yvon inkább nem is mond semmit. Úgy tűnik, szoknia kell még a modern világ vívmányait, amilyen az ágy is. Vajon kulcsot látott már vagy az ajtó kinyitásában is segítenie kell majd neki? Persze nincs ellenére a segítségnyújtás, de ha őszinte akar lenni, meglehetősen szórakoztatónak tartja a lány ismerkedését a világgal. Egyúttal azonban el is szomorítja a tudat, hogy valószínűleg jó régóta láncra verve élt eleddig.
Viszont továbbra sem kap valódi választ a kérdésére, nem tud meg többet Maavie múltjáról. Helyette kap azonban kitérő választ és visszakérdezést. Sóhajt egyet, majd inkább elterül az ágyon, mivel a fal tényleg nagyon hideg és kemény is. Illetve hirtelen nagyon elálmosodik, mintha teste most kapott volna észbe, hogy egész nap dolgozott, és itt az idő lepihenni. *
– Rajtad áll. * Megint ásít egyet, és az oldalára fordul. *
– Persze, menjünk Artheniorba. * Megint ásít. *
– Holnap is ráér erről beszélgetni. Csak nehogy egyedül elindulj bárhova is! * Ha Maavie mégis elkezdene mesélni, talán sikerül még visszarázódnia az ébren lévők közé, egyéb esetben azonban lehet, hogy fel sem kel hajnalig. *
//Naplemente//
* Megy! Illetve mennek. Felérve Yvonnak nem egy gyönyörű palota jut elsőként eszébe a szobáról, de egy éjszakára megteszi ez is. Sosem voltak hatalmas igényei, hiszen maga is polgári családba született, ahogy manapság hívni szokták azokat a szegény városlakókat, akiknek legalább van fedél a fejük felett. Maavie kérdésére előhúzza zsebéből a másik kulcsot, és átnyújtja neki. *
– A másik szoba a tiéd. Vagy felőlem választhatod ezt is, de gondoltam, egyszerűbb úgy beszélni, hogy nincs köztünk egy fal. Csak egy éjszakára béreltem ki mindkettőt, így holnap már nem alhatunk itt, hacsak nem fizetünk megint. * Magyarázza meg, hogy miért nem nyitotta még ki a másikat. Ezután nagyot ásít, és nekidől a hideg falnak. Ezzel egy időben sikerül a lánynak bevernie a lábát, mire Yvon inkább nem is mond semmit. Úgy tűnik, szoknia kell még a modern világ vívmányait, amilyen az ágy is. Vajon kulcsot látott már vagy az ajtó kinyitásában is segítenie kell majd neki? Persze nincs ellenére a segítségnyújtás, de ha őszinte akar lenni, meglehetősen szórakoztatónak tartja a lány ismerkedését a világgal. Egyúttal azonban el is szomorítja a tudat, hogy valószínűleg jó régóta láncra verve élt eleddig.
Viszont továbbra sem kap valódi választ a kérdésére, nem tud meg többet Maavie múltjáról. Helyette kap azonban kitérő választ és visszakérdezést. Sóhajt egyet, majd inkább elterül az ágyon, mivel a fal tényleg nagyon hideg és kemény is. Illetve hirtelen nagyon elálmosodik, mintha teste most kapott volna észbe, hogy egész nap dolgozott, és itt az idő lepihenni. *
– Rajtad áll. * Megint ásít egyet, és az oldalára fordul. *
– Persze, menjünk Artheniorba. * Megint ásít. *
– Holnap is ráér erről beszélgetni. Csak nehogy egyedül elindulj bárhova is! * Ha Maavie mégis elkezdene mesélni, talán sikerül még visszarázódnia az ébren lévők közé, egyéb esetben azonban lehet, hogy fel sem kel hajnalig. *
842. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-01-06 17:42:27
Üzenet elküldve: 2026-01-06 17:42:27
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Naplemente//
*Illemet tanulni nem sok lehetősége adódott még az életben, így nem kívánja Yvon egészségére az elfogyott ételt, és bár Maavie bámulja egy ideig a maradékot, de nem nyúl érte. Talán, ha eltennék későbbre, de ilyesmit nem kér, csupán bólint a kérdésre, majd ő is feláll az asztaltól, és szótlanul követi a fiút a lépcsők felé, majd az emeletre is.*
- Megyek. *Válaszolja, jelezve, hogy nem veszett el, miközben a korlátba kapaszkodva lépked fel a lépcsőfokokon. Mire felérnek a szobákhoz, egészen el is fárad, de minden egyes nehéz lépés megéri. Nem zavarja őt a büdös, sem az, hogy mi, mennyire régi, de még az sem, hogy ki feküdt utoljára az ágyakban. Miután Yvon kinyitja az ajtót, és bepillant rajta, úgy érzi magát, mintha egy meseszép palotába léphetne be épp. Nem hazudott odalent, nincs rossz szándéka, így csak a már megszokott félénkségével lépked beljebb, de a szoba közepén bizonytalanul megáll.*
- A másikat nem nyitod ki? *Kérdezi, majd, mikor meglátja, ahogy Yvon a kezével barátságosan az ágyat paskolja, némi tétovázás után leül mellé. ~Milyen puha!~ áradozik magában az egyébként nem is annyira kényelmes ágyról. Ráadásul egészen magasak is, a lába nem is éri a földet rajta ülve, így azokat csak amolyan ösztönösen kezdi lóbálni, hogy aztán az egyiket jól be is üsse az ágy szélébe.*
- Au! *Nyöszörgi, majd végre újra Yvonra figyel, mikor elhangzik az az ominózus kérdés.*
- Én nem akartam. Te kérdezted. *Motyogja először, aztán hosszú másodpercekig nem szólal meg újra. Félrenéz, tekintete egyik falról a másikra vándorol, majd vissza a fiúra, aki valószínűleg a válaszát várja türelmesen.*
- Umm, most kellene elmondanom…? *Kérdezi ártatlanul, majd sóhajt egy nagyot.* És, ha elmondom, segítesz visszajutni a városba? *Nem alkudozni akar, csupán tudni, hogy továbbra is számíthat-e jótevőjére, vagy ez minden, amire hajlandó volt érte. Ha csupán ennyi, akkor is hálás lesz, de kevésbé szívesen fog mesélni.*
//Naplemente//
*Illemet tanulni nem sok lehetősége adódott még az életben, így nem kívánja Yvon egészségére az elfogyott ételt, és bár Maavie bámulja egy ideig a maradékot, de nem nyúl érte. Talán, ha eltennék későbbre, de ilyesmit nem kér, csupán bólint a kérdésre, majd ő is feláll az asztaltól, és szótlanul követi a fiút a lépcsők felé, majd az emeletre is.*
- Megyek. *Válaszolja, jelezve, hogy nem veszett el, miközben a korlátba kapaszkodva lépked fel a lépcsőfokokon. Mire felérnek a szobákhoz, egészen el is fárad, de minden egyes nehéz lépés megéri. Nem zavarja őt a büdös, sem az, hogy mi, mennyire régi, de még az sem, hogy ki feküdt utoljára az ágyakban. Miután Yvon kinyitja az ajtót, és bepillant rajta, úgy érzi magát, mintha egy meseszép palotába léphetne be épp. Nem hazudott odalent, nincs rossz szándéka, így csak a már megszokott félénkségével lépked beljebb, de a szoba közepén bizonytalanul megáll.*
- A másikat nem nyitod ki? *Kérdezi, majd, mikor meglátja, ahogy Yvon a kezével barátságosan az ágyat paskolja, némi tétovázás után leül mellé. ~Milyen puha!~ áradozik magában az egyébként nem is annyira kényelmes ágyról. Ráadásul egészen magasak is, a lába nem is éri a földet rajta ülve, így azokat csak amolyan ösztönösen kezdi lóbálni, hogy aztán az egyiket jól be is üsse az ágy szélébe.*
- Au! *Nyöszörgi, majd végre újra Yvonra figyel, mikor elhangzik az az ominózus kérdés.*
- Én nem akartam. Te kérdezted. *Motyogja először, aztán hosszú másodpercekig nem szólal meg újra. Félrenéz, tekintete egyik falról a másikra vándorol, majd vissza a fiúra, aki valószínűleg a válaszát várja türelmesen.*
- Umm, most kellene elmondanom…? *Kérdezi ártatlanul, majd sóhajt egy nagyot.* És, ha elmondom, segítesz visszajutni a városba? *Nem alkudozni akar, csupán tudni, hogy továbbra is számíthat-e jótevőjére, vagy ez minden, amire hajlandó volt érte. Ha csupán ennyi, akkor is hálás lesz, de kevésbé szívesen fog mesélni.*
841. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-01-05 22:46:09
Üzenet elküldve: 2026-01-05 22:46:09
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 290
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 290
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Wegtoreni Vitorlák//
*Mennyire különös belegondolni, hogy néhány esztendővel ezelőtt - ha nem is így, egymással szemben -, de talán ücsörögtek már egyazon helyen odahaza. Az Aréna harcosainak világa elválaszthatatlanul összefonódik a fényűzően élő gazemberekével, márpedig Dayaneer az utóbbi színtéren gyakorta megfordult, puccos fogadásokon, de akár néhanapján a méltán híres Teraszok bársonypamlagain is. Mégis, ezt a sokak által legfeljebb csak áhíthatott nyugati miliőt maguk mögött hagyva, egy lepukkant kikötői kricsmiben cseverésznek életükben először. Elképesztő milyen távolra üldözi a Tűz városa tulajdon gyermekeit!
Bár a korábbi kedvtelve fürkésző pillantások már előkészítették, mégis némi illetődöttséggel emelkedik finoman barna szemöldöke a kacérságot nem mellőző szavakra. Ajkára harapva elfojtott mosollyal néz most végig a férfin, egészen olyan, mintha kicsit mérlegelne.*
- Ó, itt is van küzdőtér *bök fejével az egyik ajtó felé, ami arrafelé vezet. Szándékos aljassággal érti félre, s bizony erről árulkodnak is az ibriszpillantások* - De meglehetősen ostoba dolog volna kihívni a Láng Fattyát, nem igaz? *felfedezhető valamiféle áthallás a duruzsolásban, folyvást kunkorodó mosolya megbújik sietve söre utolsó nyelete mögött.
Némi őszinte megnyugvással tölti el, hogy végtére is az egykori parancsnok nem leli örömét a gyilkolásban. Vannak, akiket kéjes mámorral tölt el egy élet kiontása, s a fajtájuknál bizony kevesebb veszélyes alak létezik - sajnos köreiben is akad egy-két olyan kapitány netán kufár, akiről ez köztudott, vagyonuk és hatalmuk azonban épp elég ahhoz, hogy ne vessék ki őket maguk közül. Az ember nem tehet mást, mint messzire elkerüli a fajtájukat.
A bizalmas közeledést épp csak egy óvatos mozdulattal követi, a halkabban csendülő megjegyzés közben pillantásai fürkészve szaladnak át a vendégeken. Első pillantásra úgy tűnhet, hogy néhány részeg matróztól nincs okuk tartani, valójában azért a helyzet nem ilyen egyszerű. Ismeri a fajtájukat, pár kupicával néhány pletykáért könnyen megvesztegethetők, s a helyi erők nem restek alkalmazni ezt a kényelmes módszert. Tudja, elvégre tőle sem áll távol az ilyesmi.
A hallottak persze elgondolkodtatják. Túl sokat ez eddig nem elmélkedett azon, vajon a Patkányok kikből is tevődnek össze, legfeljebb egy-egy amolyan hallomásból ismert helyi haramiáról tudja pontosan, hogy felcsapott közéjük. Szinte biztos abban viszont, hogy szegről végről néhány artheniorinak is akad érdekeltsége a Patkányok hatalmon tartásában - ez a világ már csak így működik.*
- Salyh li'salyh? *húzódik pimasz félmosolyra ajka az ajánlatra. Ama híres "szívességet szívességért" elv igencsak gyakorta forog kufárok száján egy cinkos kacsintás kíséretében, innen ismerszik fel az igazán szélhámos üzér. Persze így, a viador ajkairól csendülve sokkalta csalogatóbb, mint a bazársoron.*
- Mit is kérhetnék a nagy Denjaar Krultostól? *dől hátra a székében, egyik lábát másikon átvetve. Elsőre úgy tűnhet hangosan morfondíroz, de a zöldek hamarosan ötletre várva kutatják a szürkéket*
//Wegtoreni Vitorlák//
*Mennyire különös belegondolni, hogy néhány esztendővel ezelőtt - ha nem is így, egymással szemben -, de talán ücsörögtek már egyazon helyen odahaza. Az Aréna harcosainak világa elválaszthatatlanul összefonódik a fényűzően élő gazemberekével, márpedig Dayaneer az utóbbi színtéren gyakorta megfordult, puccos fogadásokon, de akár néhanapján a méltán híres Teraszok bársonypamlagain is. Mégis, ezt a sokak által legfeljebb csak áhíthatott nyugati miliőt maguk mögött hagyva, egy lepukkant kikötői kricsmiben cseverésznek életükben először. Elképesztő milyen távolra üldözi a Tűz városa tulajdon gyermekeit!
Bár a korábbi kedvtelve fürkésző pillantások már előkészítették, mégis némi illetődöttséggel emelkedik finoman barna szemöldöke a kacérságot nem mellőző szavakra. Ajkára harapva elfojtott mosollyal néz most végig a férfin, egészen olyan, mintha kicsit mérlegelne.*
- Ó, itt is van küzdőtér *bök fejével az egyik ajtó felé, ami arrafelé vezet. Szándékos aljassággal érti félre, s bizony erről árulkodnak is az ibriszpillantások* - De meglehetősen ostoba dolog volna kihívni a Láng Fattyát, nem igaz? *felfedezhető valamiféle áthallás a duruzsolásban, folyvást kunkorodó mosolya megbújik sietve söre utolsó nyelete mögött.
Némi őszinte megnyugvással tölti el, hogy végtére is az egykori parancsnok nem leli örömét a gyilkolásban. Vannak, akiket kéjes mámorral tölt el egy élet kiontása, s a fajtájuknál bizony kevesebb veszélyes alak létezik - sajnos köreiben is akad egy-két olyan kapitány netán kufár, akiről ez köztudott, vagyonuk és hatalmuk azonban épp elég ahhoz, hogy ne vessék ki őket maguk közül. Az ember nem tehet mást, mint messzire elkerüli a fajtájukat.
A bizalmas közeledést épp csak egy óvatos mozdulattal követi, a halkabban csendülő megjegyzés közben pillantásai fürkészve szaladnak át a vendégeken. Első pillantásra úgy tűnhet, hogy néhány részeg matróztól nincs okuk tartani, valójában azért a helyzet nem ilyen egyszerű. Ismeri a fajtájukat, pár kupicával néhány pletykáért könnyen megvesztegethetők, s a helyi erők nem restek alkalmazni ezt a kényelmes módszert. Tudja, elvégre tőle sem áll távol az ilyesmi.
A hallottak persze elgondolkodtatják. Túl sokat ez eddig nem elmélkedett azon, vajon a Patkányok kikből is tevődnek össze, legfeljebb egy-egy amolyan hallomásból ismert helyi haramiáról tudja pontosan, hogy felcsapott közéjük. Szinte biztos abban viszont, hogy szegről végről néhány artheniorinak is akad érdekeltsége a Patkányok hatalmon tartásában - ez a világ már csak így működik.*
- Salyh li'salyh? *húzódik pimasz félmosolyra ajka az ajánlatra. Ama híres "szívességet szívességért" elv igencsak gyakorta forog kufárok száján egy cinkos kacsintás kíséretében, innen ismerszik fel az igazán szélhámos üzér. Persze így, a viador ajkairól csendülve sokkalta csalogatóbb, mint a bazársoron.*
- Mit is kérhetnék a nagy Denjaar Krultostól? *dől hátra a székében, egyik lábát másikon átvetve. Elsőre úgy tűnhet hangosan morfondíroz, de a zöldek hamarosan ötletre várva kutatják a szürkéket*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 891-910