//Reydis Syna//
*Lassan, nyugodtan falatozgat, mit sem törődve a még konyhában is hallható gyomorkorgással. Nem hagyhatja szó nélkül az előző nap történteket, így hát némi büntetést kénytelen bevezetni, még akkor is, ha nem kezdi el pálcával, vagy más ahhoz hasonló eszközzel fenyíteni a kis bestiát. Esze ágában sincs most kihívni őt. Hadd maradjon csak ott, ahol van, megértve, hogy mi is a helyzet. Márpedig úgy tűnik, nagyon is érti, annak ellenére, hogy a kezdetekkor mily ostobán volt képes viselkedni. Na meg valamivel később is.
Eszegetése azonban előbb-utóbb véget ér. Amit csak tud, összeszed a konyhából, hogy a tartósabb étkeket kiválogatva, elcsomagolja azokat. Még jól jöhetnek az utazások során, főleg, ha egy kutyával kell együtt utazzon. Márpedig nagyra becsült kedvencét esze ágában sincs hátrahagyni. Az elkészült batyut vállára kapva megy vissza ebéhez. Ott hamar az ajtó mellett köt ki a csomag, miközben a félvér nyugodtan szemléli a rongyon elterülő lányt.*
- Menj az ágyra! *- adja ki máris utasítását, hogy ezáltal elérhetővé váljon számára az eddig padlón gyűrődő darab.
Azt felvéve forgatni kezdi ujjai közt. Még meg is szagolja, kíváncsian arra, hogy vajon mennyire kutyaszagú. Sajnálatára semennyire. Ez viszont talán nem is olyan nagy gond, hiszen így nem kell mindenhová korcs szagú rongyokat cipelnie magával. A ruhadarabot közben idővel két keze közé fogja. Közelebb lépve Reyhez, elvezetve keblei előtt az anyagot, megköti háta mögött egy gyors csomóval.*
- Ha ennyire megkedvelted ezt a rongyot, hozhatod, de te fogod cipelni *- fejti ki cselekedetének miértjét.
Most pedig, hogy ezt megoldotta, akár mehetnek is. Már azt is tudja, hogy hova. Keresztül a fél városon, egyenest a folyópartra, hogy onnan tovább mehessenek egy teljesen más környezetbe, miközben büszkén mutogatja kedvencét.*
- Gyere, indulunk! *- szólal fel máris.
Amíg a némber mellé ér, összeszedi minden holmiját, beleértve a nemrégiben elcsomagolt ételt is és mindennek biztos helyet keres, nehogy elhagyjon valamit. Mikor pedig ezzel kész, a pórázért nyúl, mi ebe nyakában lóg, bőszen követve őt, amerre megy, annál fogva pedig máris húzni kezdi őt a kijárat felé. Hogy addig mit művel a rá aggatott rongydarabbal, az nem érdekli. Az ő dolga, hogy ne hagyja el, így jobban teszi, ha vigyáz rá, vagy aludhat a csupasz földön a továbbiakban.*