//Namos ház//
*Be kell vallania, nagyot csalódott, mikor a lépcsőfordulóban a barna hajú, lepcses szájú lányt pillantja meg. Bárki másnak jobban örült volna a csapatból. Még Rinonnak is, aki mogorva és elutasító vele, de legalább csendben van, így nem zavarnák egymást, miközben teszik a dolgukat, de mégsem lenne magányos. Meira ennek pont az ellentéte, ő akkor is zavarja, mikor csak levegőt vesz. Komolyan, nem is értei, hogyan tud valaki ennyire idegesítően létezni. De ezek csak a gondolatai, arcán halovány, de kedves mosoly terül el, mikor a másik odaér elé. Mégsem mondhatja az arcába, hogy inkább lenne megint egyedül, mint vele, és ha már itt van, legalább megtudhatja, mi történt, és mi van a többiekkel, azokkal, akiknek tényleg érdekli az állapota, akiket kedvel.*
-Biztosan.
*Bólogat őszintén mosolyogva. Bato aggódott érte, és ezt akarja erősíteni is magában. Az első férfi, aki képes volt megdobogtatni a szívét csak azért, mert figyelmes volt. Ilyen ez a gyermeki lélek, elég pár kedves szó, és máris a hős lovagot látja benne, aki képes lenne kihúzni a sötétségből. Nem mellesleg ő fogadta itt, a kúriában, vezette körbe, mutatta meg a szobáját. Mondhatni tényleg ő volt az, aki behozta az utcáról, és otthont adott neki.
~Nem is magyarázkodnék neked.~ Maga sem tudja, miért lett hirtelen ilyen ellenséges. Mintha a lányt hibáztatná csak azért, mert ő tért vissza, a többiek viszont nem. Igen, minden bizonnyal Meira hibája. Nem is akar többet hallani a kalandjukról, ezen az éles hangon semmiképpen sem. Majd ha valaki más is befut, és reméli, be fog, akkor tőle meghallgatja a teljes történetet.*
-Mágusnak született? *Kapja fel a fejét az érdekes témára.* Az mit jelent? Honnan tudhatja valaki, hogy mágusnak született, vagy csak beletanult?
*A másik lelkesedése újabb keserű ízt hoz magával. Nem tud vele együtt örülni, hiszen ez azt jelenti, hogy a kis liba tud valamit, amit ő nem, és jobb nála. Nem lehet jobb nála!*
-De, csodás! *Mosolyog.* Akkor a többieknek is meg tudod majd tanítani, amit a mestertől tanultál.
*Nehogy már csak ő tudja ezt a különleges dolgot. Batonak megengedi, hogy ügyesebb és okosabb legyen nála. Ő a tanítójuk, tőle ismerhetik meg a varászlás rejtelmeit, ahhoz viszont nem fűlik a foga, hogy Meirát is hasonló piedesztálra emelje.*
-Értem.
*Bólint. Tudja, ő rontotta el, hogy bele mert szólni az előadásba, felelőtlenül egy kérdést tett fel, ezzel újabb szóáradatot zúdított magára. Az a drága jó szíve, az tehet mindenről, amiért érdeklődést színlel, pedig őszintén, cseppet sem érdekli, merre járt. Az már sokkal inkább, miért nem maradt ott. Követi a társalgóba, habár nem áll szándékában sokáig társalogni. Belesüpped az egyik kényelmes kis fotelba, és vérszín íriszeit a lány természetellenes színű szemeire emeli. Eddig észre sem vette, milyen különös szemszínnel áldotta meg a sors.*
-Mit tervezel dolgozni? Elvállalsz valamit itt a városban?
*Mondjuk neki sem ártana. Nem igazán költekezik, és amióta a Namos házban lakik még ételre és kvártélyra sem kell külön költenie. Abban viszont igaza volt a lánynak, hogy Abogr mester nagyon drágán adja a tudást. Sok pénzre van szüksége, ha tovább szeretne majd fejlődni.*