//Owairat rezidencia//
//Még az este -Zenolita//
*Még, ha a szavakból is nem lenne teljesen világos, hogy Mestere dicséretnek szánta az előbbi mondatát, Kipp merészkedik és odagondolja azt a kis pluszt, ami megszínezi a szürkés kijelentést.*
- Elvégre azért vagyunk itt, hogy egyszer legyőzzelek. *kacsint egyet fáradt mosollyal az arcán, majd tovább hallgatva a lány szavait, mosolya széles vigyorba csap át.*
- Az öreggel? Háhh! *felderül egy pillanat alatt arca, mikor arra terelődik szó, hogy Arnakh és Zen összecsapnak holnap.* - Csak vigyázz, nehogy meglepjen valamivel az a vén csirkefogó. *nem igazán csípi az öreg kalózt, talán a modora, talán más miatt, de összességében ő maximum a szó legszorosabb értelmében, legföljebb sültcsirkefogónak tudja elképzelni ebben a korában, amiben járhat a vénség.*
- Ám legyen. *vállat von, mert bár nem igazán fűlik hozzá a foga, hisz szívesen megnézné a nem mindennapi hosszúságú mérkőzést, mit a két harcos fog kivitelezni, azért el sem utasítja. Most, hogy reggel indul a karaván, kevesen vannak az őrségben, meg kell a munkát osztaniuk egymás között, ezt ő is nagyon jól tudja.*
- Állóképesség? Jól hangzik. *nem mutatja ki, de kissé örül, hogy nem a kék foltjára kell rázöldítenie a holnapi napon, hanem kicsit a határait fogják tologatni. Egyes számban, mert feltehetően Zenolita csak egy kényelmes kis magánedzést tart majd magának, míg a maiból kiindulva, Kippnek valami nem mindennapit fog levezényelni. Csak bírja szusszal.*
- Egy bőrvértet, értem, meglátom mennyi pénzem van, de az ingek mellett utána nézek ennek is. *egy pillanatra elmereng a nagy matekozásban, mert sajnos igencsak pénz szűkében van.*
- Már ne is haragudj, de egyáltalán ki mert szembeszállni veled? *bóknak szánja, reméli azzal a kis mosolykísérettel, amit küld a mondattal úgy fog lecsapódni, hogy bizony most kedveskedni akart a szőkeségnek, nem pedig gúnyolódni.*
- Úgy értem, hogy gondolom már korábban is volt nem kevés harci tapasztalatod és a balgák még így is kötözködtek? *helyesbít, hogy jobban érthető legyen szándéka, büszkesége egyszerűen nem engedi kimondani azt, hogy milyen jól teljesített ma és elismeri a bemutatott technikába fektetett idejét és energiáját. Helyette kicsit körüljárja a dolgot és hát utalósan, de azért magasztalja egy kicsit.*
*Az öklök emlegetése után tettet néhány mélyen elgondolkodott másodpercet, mintha eszébe jutnának a régi sérelmek, a feltépett sebek, a kiabálások és a nem kevés verés, mit elszenvedett gyerekkorában. Pontosa annyit nyújt ebben a szituációban, amennyit a mese kíván, nem játssza túl, de nem is lép át rajta olyan egyszerűen.*
- Itt leszek. *nem fűz az elköszönéshez túl sok mindent, egy bólintással jelzi, hogy számíthat rá és a részéről következhet a tanulási folyamat következő lépcsőfoka.*
- Jó éjt Zen. *az elköszönés után megindul szobája felé, útközben tesz néhány karkörzést, hogy felmérje milyen állapotban van válla. Elhúzott szája jelzi, hogy volt már jobb formában is a megrúgott része, kell neki egy kis idő, míg regenerálódik, jót fog neki tenni a fürdővíz.*
*Szobáját üresnek érzi így a kislány nélkül, jó lenne, ha egy kicsit csacsogna a fülébe, mint korábban, de hát ő különleges leány, nem lehet csak így itt marasztalni, vagy megmondani neki mit és hogyan csináljon. Majd visszatér, ebben biztos, viszont addig is neki feladata van. Méghozzá először egy frissítő mosakodás, utána pedig el kell mennie a piacra kicsit kérdezősködni egy bizonyos Adal-ház után és természetesen megvenni azokat az ingeket, melyeket már délelőtt is tervezett.
A pihenést hiába emlegette az most nem lesz, helyette járatja agyát, hogyan fogjon hozzá a kereséshez. Nemesi háznak tűnik a nevéből ítélve, valahol mintha már hallotta volna, de az is lehet, hogy csak szeretné, hogy ismerősen csengjen ez a név. Mindenesetre magára kanyarítja lehasznált ingét, magához veszi maradék pénzét és nyakába veszi a várost.
Kifelé menet senkivel nem találkozik, a kertben lévő karavánkísérőkkel nem foglalkozik, útja egyenesen a kapuhoz vezet, majd pedig a Piac felé veszi az irányt.*