//Namos ház//
//Közös vacsora//
*Nem várja meg, hogy Atehaner válaszoljon a kérdésére, mert Bato, akit amúgy kifejezetten tisztel, beszélni kezd. Valamiért úgy érzi, hogy az ő mondandóját csendben, s figyelmesen kell végighallgatnia. Az álmodozása még ráér, és Ate később is tud válaszolni Meira buta kérdéseire.
~Olyan szépen, és összeszedetten tud beszélni. Én miért nem tudok ilyet?~
Csodálja Bato kommunikációs képességeit, amihez annak tudtában, hogy ő fogadja az újoncokat, mostanra már bizonyára hozzászokott. Mindenesetre figyel a férfire, amíg az bemutatkozik.
Miután Bato elhallgatott, pár pillanatnyi csend következik, majd egy egész alacsony, meglehetősen furcsa lányka áll fel a székétől. Szegénykén látszik mennyire meg van ijedve, mennyire fél, pedig csak egy bemutatkozásról van szó. Az nem lehet annyira rossz. Gondolja magában Meira, aki szintén nem a bátorságáról híres. Őt is tisztelettel és csendben hallgatja végig, rajta azonban már jobban végignéz. Nem azért, mert bármi problémája lenne a kinézetével, azon nem is gondolkozik sokat, mivel tudja jól, milyen, ha valakit piszkálnak, lenéznek amiatt, mert ő más. Egyszerűen vele még nem találkozott, és egy ilyen bemutatkozás során sokkal több mindent lehet megtudni valakiről, mint azt sokan gondolnánk. Annyit azért megjegyez magában, hogy különösen démoni szemei vannak a kis Nolie-nak, akinek most már tudja a nevét is.
Rögtön az után, hogy Nolie befejezte, ő is feláll a székéről, és körbenéz.
~Huh, furcsa érzés, mikor minden szem téged néz.~
El is vörösödik picit, de végül megszólal.*
- Meira. Meira Sylvaris vagyok. Mindössze csak tizenhét éves. Én egy kis nevenincs faluban nőttem fel, már ha hívhatom egyáltalán magam felnőttnek. *Nevetgél kínosan.* Csak nemrég érkeztem Artheniorba. Nem önszántamból, csak nem volt más választásom. A mágia iránt mindig is érdeklődtem. Édesapám biztatott, hogy megvan a tehetségem hozzá, és ha sokat tanulok, egyszer még igazi varázsló is lehet belőlem. Aztán találkoztam ezzel a félvérrel itt ni! *Mutat boldogan Atehanerre.* Ő hozott engem ide, a Namos Házba, és azóta ez az otthonom, és nagyon remélem, hogy ti lesztek az új családom.
*Kicsit még meg is hatódik saját monológján, de a könnyeit azért visszatartja, inkább csak mosolyog.*
- Vízmágiát tanulok egyelőre. Hogy utána merre visz tovább az út, azt még nem tudom, majd kiderül.
*Majd, mint aki jól végezte dolgát ül vissza a helyére. Tudja jól, hogy most is csak össze-vissza beszélt, mint mindig, de azért próbálta a legjobbat kihozni magából.*