//Második szál//
*Leon figyeli, hogy ízlik-e a lánynak az ital. Jobb ötlete nincs már csak a bor meg a víz, és egyik sem lenne szerinte jó választás. Azonban az isteneknek hála, a tündérkének ízlik a szörp, ez látszik is rajta. Ekkor jön a nehezebbik része a dolognak. A ruha, meg a vetkőzés, és amikor Soynara félrenyeli az italt, Leon mindenféle illemet félretéve, egyszerűen nevetni kezd. Nem a lány kárán, hanem egyszerűen a helyzet komikumán. Mikor befejezi, és felfogja, hogy miről szól a következő kérdés, egyszerűen legyint a kezével egyet.*
-Nem fontos annyira. Tizenvalahány éves lehet, és nem is igazi gyermekem, csak magamhoz vettem, hogy kiemeljem a nyomorból. *Szándékosan csak magát mondja, habár ebben annak a mélységi nőnek volt nagyobb szerepe. Leon magától sosem tett volna ilyen gesztust egy fiúgyermek felé. Ő is elboldogult egyedül, fiának is el kellett volna.* ~Mindegy is.~
-Ne törődj vele. *Keresztbe rakja a lábát, és elkényelmesedve hátradől.*
-Ami pedig a vetkőzést illeti, nem kell, ha nem érzed itt biztonságban magad. Elhiszem, hogy nehezedre van a helyzet, és meg is értem. Ha gondolod, nekem az is jó, hogy hazamész, ott átöltözöl, és visszahozod ezt a ruhát ide, vagy elmegyek érte. Meg lehet oldani, ha gondolkozunk. *Elővesz egy kulcscsomót és az egyik kulcsra mutatva az asztalra rakja.*
-Ez annak a szobának a kulcsa. *Az előzőé, ahova küldte a lányt átöltözni.*
-Magadra zárhatod, ha akarod, de garantálom, hogy nem fogok bemenni. ~Persze, csak ha szeretnéd. Bemegyek én, ha ez a szíved vágya!~ *Vigyorodik el.*