//Egek, ajtók!//
//Rana//
* "Cseberből vederbe" tartja a közismert mondás. Az ugyan kérdéses, hogy ez most is így van-e Rana esetében, vagy nála inkább "cseberből pöcegödörbe", esetleg "cseberből szabad levegőre" a helyes állítás. Bárhogy is legyen, nem fogja megtudni a falak és a méretes pókhálók bámulásából a választ, így senkinek nem lehet ellenvetése, ha elindul a hívogató fényecske felé. Persze kivétel az éhes pók, aki nagy valószínűséggel a közelben ólálkodik, de egyelőre nem tárja fel magát és amennyiben nem fordul vissza a lány, úgy egy jó ideig távol is fog maradni bizonyára, hiszen aki az egész életét egy sötét lyukban éli le, annak nincs kedve a fény felé menni. A fény pedig nem közeledik ugyan, de Rana egyre közelebb ér hozzá és lassan a fényhez hangok is társulnak. Na meg jó pár elágazás jobbra-balra, előre-hátra, szinte amerre csak lát utakat pillant meg, de fény csak az egyik felől jön, így amennyiben továbbra is egyenesen halad hamarosan elérhet egy kis barátságos falakkal és még kisebb emberkéket, akik még barátságosabbak. Meg persze egy magasabb elf lányt is, ki - ha ezt nem is tudja (még) - Lianne.
A kis gnómszerűségek eleinte nem veszik észre, hacsak nem adja látható jelét ittlétének. Akkor pedig még nem lehet tudni mi fog jönni. *
//Lianne//
* Miután az elf továbbra is ki akar jutni innen és még segítséget is kér a lényektől, majd a teát is megissza a Vezér szemöldökét lejjebb eresztve és kissé morcosan rúg a földbe, majd motyog valamit az orra alatt, de aztán felsóhajt és így szól. *
- Természetesen, ha mindenképpen ki akarsz jutni, akkor tudunk segíteni, de mi sem tudjuk a pontos utat. * Mondja félig-meddig szomorúan, de mintha ez némi jókedvvel is eltöltené. *
- Küldök veled két embert, ha kell, hogy vezessenek, amíg tudják az utat "Fel". * Dönt végül az öreg és amennyiben a lány beleegyezik, úgy valóban két kisembert hív maga mellé és mondja el a feladatukat, ami természetesen ugyanaz, mint amit Lianne-nak is elmondott az imént.
Időközben viszont valami más zavarja meg a csendet. Vagy valaki? Egy koránt sem ismerős szőkeség lép be a terembe, aki elől egyből megrémülnek a kicsik és néhányan kiszaladnak a szobából, mások maradnak, de minél távolabb állnak tőle. Az öreg is így cselekszik és gyengéden meghúzza Lianne ruháját is, hogy siessen onnan. Persze nem mennek messzire, a szoba másik felében kuporodnak össze, nem mintha nem lehetne őket észrevenni, ha ott vannak. Az öreg a lány fülébe súgja. *
- Abból az irányból biztosan nem jó lények jönnek. * Hangjában legalább annyi a félelem, mint a meglepődöttség. *
//Vlendor & Karrem//
* A barbár férfi taktikája egyre inkább úgy tűnik, hogy előnyös lesz, mivel a padlóba ütött lyuk egyre nagyobb és a plafon útjába rakott tárgyak ugyan eltörtek már, de guggolva kényelmesen elérnek mindketten a lyukhoz. Azt még nem tudhatják, hogy lent mi vár rájuk, de biztosan jobb, mint itt fent, mivel itt csak szétnyomódnának, így minden bizonnyal leugranak a mélybe. Ha bármilyen eszközzel letesztelnék előbb a lyuk mélységét hallhatják, hogy igen nagy késéssel koppan / reccsen csak a ledobott tárgy, így legalább 10 métert kellene zuhanniuk a még ezután is kérdéses "teremhez". Nem túl bizalomgerjesztő, de valószínűleg a minimális túlélési esély jobban jön nekik, mint a biztos halál - avagy a préselő plafon... Vagy mégsem? Így hát rajtuk áll a döntés joga, hogy milyen elhalálozási módszert választanak, vagy inkább, hogy melyik a jobb választás - melyiknél nagyobb az esélye a túlélésnek. Vlendor idáig nem gondolkodott túl sokat, de most talán lesz egy kis feladat az agya számára. Karrem pedig... Karrem. *
//Nerilil & Lanix//
* A páros - legfőképpen Nerilil - úgy tűnik nem akar már sokáig maradni, így az egyik férfi nagyot sóhajt feláll az asztaltól. Nem megy sokáig, csak megfogja a székét és az asztalra teszi. Talán elég váratlan egy lépés, de ő faképpel lép fel először az asztalra, majd a székre, mely ugyan billeg egy ideig, de aztán megtalálja rajta az egyensúlyt és elveszi a kulcsot, melyet amint lelép újra a stabil talajra Nerililnek nyújt. *
- Próbáld meg. * Mondja mélabúsan és az ajtókra mutat. A lány bizonyára kap a lehetőségen - hacsak nem gondolja valamiféle csapdának ezt is - és megpróbálja kinyitni az ajtókat, de mind a három zárva marad, nem nyitja őket a kulcs. *
- Már próbáltuk mi is. * Kezdi az egyik, aztán aki a székre állt fel folytatja. *
- De nem jó hozzá ez a kulcs. Máshol pedig nincs egyetlen nyamvadt kulcs sem. * Így hát jön a harmadik. *
- Ha tudnánk, már rég távoztunk volna, de talán már évek is elteltek, mióta idekerültünk. Hogy miért? Senki sem tudja, hacsak nem azok, akik idehoztak minket. De talán még ők sem. * Rázza meg szomorúan a fejét. *
- Nem tettünk semmit, mégis bezártak minket ide. * Eddig most tudott meg bizonyára a legtöbbet a lány, na meg Lanix is, aki viszont egyelőre csak ámul és bámul.
Ezúttal nem ülnek vissza kártyázni, mindenki eldobja a lapjait és várják Nerilil reakcióját, hátha ő ki tud valamit találni. *