//Bayde//
*Jól alakult a beszélgetés, de Nolie megint elrontja az egészet. Egy ártatlan kérdés miatt képes szinte hisztis jelenetet rendezni, és visszatér a fagyos, távolságtartó hangulat, ha csak egy pillanatra is. Lehajtott fejjel halad előre, lábai alatt szaladó kövezetet nézi meredten, mikor hirtelen Bayde tűnik fel előtte kedvesen vigyorogva. Ijedtében el is fordul oldalra, a nyüzsgő tömeg felé, képtelen lenne a szemébe nézni. A mutatvány viszont így is elérte a célját, nem bírja megállni, hogy egy halvány mosoly meg ne jelenjen arcán a komikus jelenetet figyelve a szeme sarkából.
Nincs ellenére a játék, ha nem kell megszólalnia. Egyre szélesedő mosollyal hallgatja az előadást a piaci nép változatos megjelenésének kifigurázásáról. Sosem érezte még ilyen jól magát egy reggeli vásárlás során sem, és most még a tömeg sincs ellenére, sőt. A végén azon kapja magát, hogy ő is furcsa alakokat keres közöttük, ám hamar fel is hagy a próbálkozással. Vigyora szégyenlős mosollyá szelídül a gondolatra, hogy ő is lehetne nevetség tárgya. A hófehér, szomorú képű porcelánbaba, aki fontosnak képzeli magát, pedig nem lenne más dolga, mint bájosan mosolyogni a boltba betérő vendégekre, hogy végre őt is megvegyék. Még erre sem képes, de azért játssza a nagylányt, aki egyedül megy le vásárolni, mintha ő is egy normális, városi tündér lenne a sok közül. Ám mindenki tudja, hogy nem az, hiába áltatja magát. Egy utcán nem tudna végigmenni anélkül, hogy ne kapjon valakitől egy sötét pillantást, ami azt üzeni: Kirabolhatnálak, és megölhetnélek, mert kicsi vagy és védtelen, de még ennyit sem érsz.
Egész elmerül a saját, beteges gondolataiban, észre sem veszi, hogy már egy ideje a gazdagnegyed egyik széles utcáját róják. Az elmúlt pár perc teljesen kiesett a számára, megszokásból haladt az utcán végig, és fogalma sincs, a férfi mondott-e neki valamit ez idő alatt.*
-Mindjárt megérkezünk.
*Mondja, csak hogy mondjon valamit, de nem téved nagyot. Az út végére érve jobbra kanyarodik, majd egy szűk sikátoron vág át, és megérkeznek a Namos kúriához. Fehérre meszelt falak, hatalmas ablakok, zöldellő előkert és egy vaskos, fából faragott kapu, ami megakadályozza, hogy csak úgy bárki bemenjen.*
-Itt is vagyunk.
*Pillant Baydéra. Hogy miért is mutatta meg neki, hol lakik ahelyett, hogy az utolsó sarkon elküldte volna, egy nagyon jó kérdés, de van rá magyarázata. Nem akarta ismét megbántani azzal, hogy megtartja a három lépés távolságot. Kedves volt hozzá, és lelkiismeretesen megpróbálta felvidítani, mert nem tudta, hogy lehetetlenre vállalkozik, ezek után nem zavarhatja csak úgy el. Megigazítja a karján lógó kosarat, majd előhalászik a kis táskájából egy kulcsot.*
-Öhm... *Nem tudja, mit kéne mondania.* Nem szeretnél bejönni? *Hát biztosan nem ezt!* Főzhetek teát, és maradt még egy kis sütemény tegnapról.
*~Fogd már be!~ Morogja magában, amiért még rá kellett kontráznia a meghívásra. Nem mintha nem látná szívesen vendégül, de az, hogy behívjon valakit a házba, akit alig egy órája ismer felér egy öngyilkos merénylettel.*