//A kandalló fényénél//
~Ez csak természetes.~
*A loknis szolgálólány büszkén kihúzza magát a dicséretre, bár nem olyan könnyű megvezetni, hogy mindenféle bóknak bedőljön, annak ellenére, hogy jól esik neki. Csak arról van szó, hogy Cilanney és ő, már sok éve együtt élnek, és annyi galibától mentette már ki a gnóm lányt, hogy az már nem is szolgálat, hanem egyenesen hivatás.*
- Celácska az életem *szól szűkszavúan, ám ezzel mindent elmond a kapcsolatukról. A szerény főhajtás után csak egy rövid szigorú villanás, ami azt jelzi, hogy valóban így van, és a szolgálólány bizony nem kenhető olyan könnyen, mint ahogyan az elsőre tűnik. Ha rajta múlik, és ha Cilanney nem rendelkezik másképp, valószínűleg a szobája előtt fog strázsálni.
Mielőtt azonban a folyosóra lépnének, Lyes megállítja Malt, Cilanney megtorpan, s felvázolt kérésre szélesedő mosolyával bújik a virágai mögé. Mal a kérésre pedig úgy vonja össze szemöldökét, mint ha Lyessal megbolondult volna.*
- Begyújtani? Nadehátaztnem *kezd bele, miközben Cinnre sandít.*
- Semmi gond Mal, Lyessal már korábban is említette, hogy szeretné. Nyugodtan pihenj le, majd megoldjuk *magabiztosabban hangzik, mint amennyire belül annak érzi magát Cinn. A szolgálólány bólint is egy pukedli kíséretében.*
- Természetesen, ha nem gond, akkor hát… de ha kellek, csak szólj Celácska.
*Cinn is bólint, hogy ebben is megegyeztek, majd ellép az elf mellett, hogy mutassa az utat. A házba vezető kanyarulatokon hamar túl vannak, mert a fáklya fényénél Cilanney úgy ismeri, mint a tenyerét. A nehéz fa ajtót az utánuk siető Mal már nyitja is a kulccsal, aztán Cinn a kilincsére fog, mely nyikorogva enged. Mielőtt belépne azonban, átadja a fáklyát Malnak, ő pedig gyakorlottan oltja el, s helyezi a tartóba a sajátjával és Lyesével együtt.
Cilanney a szoknyáját csippentve lép fel azon a két lépcsőfokon, s a tárt ajtón túl, a falikárpitot elhajtva enged utat a vendégnek.*
- Azgard hozott *üdvözli az elfet, karjával kecses ívet rajzolva a levegőben, bemutatva a szobát, ahová a sötét folyosók után érkeznek.*
- A nappali *mutatja be a szobát, a mélybordó falakat, az aranybetétes stukkókkal, az impozáns csillárt, ami csakis valamilyen nagyon ügyes gnóm keze által készülhetett el. A kandallót, amiben pattog még az esti parázs, a mellette lévő fotelon, még ott a gyapjútakaró, amibe Mal burkolózhatott, mielőtt türelmét végleg elveszítve Cilanney keresésére indult, aztán ott van az a sok kattogó, pörgettyűs szerkentyű, ami a sarki fakeretes vitrin mögött zizeg, kattog, és szöszmötöl. Mindegyik megéri a figyelmet, és felveti a kérdést, hogy ha a nappaliban ilyesmik vannak, mi lehet a laborban, vagy a dolgozószobában.
Cinn tovább sétál, egyenesen felfelé vezeti a társaságot, de Mal megelőzi őket a lépcsőn.*
- Csak gyorsan bevetem az ágyat, a kandalló, az Öné, Verjilan úr! *bocsátja előre, és mire a két megtért felér, s balra fordul a lépcsőtől, egy kétszárnyas ajtó, sarkig nyitva fogadja őket a négyszobás folyosón. Mögöttük a folyosó egy rövidebb szakasza folytatódik a lépcsőtől jobbra, ott csak két szoba ajtaja sötétlik egymással szemben.
A zöld szobába lépve feltárul, az olajzöld drapériákkal díszített, mintázatuk szerint sárgás kusza nyomatokkal, vagy talán kézzel festették. Az ajtótól balra eső falon láthatja Lyes a kandallót, ami mellett minden kellék megtalálható, vele szemben a normálméretű baldachinos ágy. Annak négy sarkánál a sötétzöld anyag, aranyszín zsineggel van a lábhoz kötve, csak a dísztakaró világosabb néhány árnyalattal. Nem hiába kapta színéről a nevét ez a szoba, Cilanney pedig nem véletlenül rendelte ezt Lyessalnak. Mindamellett, hogy az ő szobájával szemközt esik, Cilanney bátyja szokott itt megszállni, így ez a gesztus, amiről Lyessal nem is tud, ki sem derül, ha csak nem a falon a két festményből. Az egyiken, Cilanney egy sötétzöld, nyakig gombolt zsabós ruhában egy bordó bársonyszéken ül, szemüveg nélkül ugyan, mögötte pedig a támla mellett, a lány vállán pihentetett kezével, a bátyja, akinek világosabb rezesebb haja rövidre nyírva, szeme hasonló sötét éjszínű, ruházata pedig nemeseket megszégyenítően pedáns. A kisugárzás és tartás az, ami pedig a képről árulkodik, ami hitelessé teszi a tudós család sarjait. Cinn meg is áll a kép előtt, mosolyogva, kezében a virággal, mikor Mal magukra hagyja őket.*
- A fürdőt megmutassam? *kérdezi*
- Ne fáradj, pihenj csak le Mal, majd én megmutatom *Lyessal felé fordul a képtől, mikor a szolgálólány pukedli után távozik. Abban a pillanatban kapják derékon, ami miatt meglepett sötétkék szempár pillant felfelé. Rajta még a köpenye, a tarisznyája, kezében a virágai, amiket egy pillanatra sem tenne le, így csak bal tenyerét csúsztatja az elf felkarjára.*
- Én is szívesen beszélgetnék veled Lyessal, *szól csendesen* de még meg kell mutatnom a fürdőt, és… és ha ennél esetleg valamit, akkor…*kapja pillantását az ajtó felé* vagy ha innál egy kis bort még, de ha… *Láthatóan zavarban van, ezért aztán össze-vissza hebeg és habog. Csak orra facsarodik el az időközben beleszállt virágpor miatt. Grimaszba rándul a fitos orr környéke egyszer, majd még egyszer, végül harmadjára tüsszenti el magát, mindjárt háromszor. Kezét arca elé kapja, de a lendülettől, és a közelség okán, Lyessal mellkasát tökéletesen lefejeli, hacsak az nem hátrál el. Szemüvege vagy így, vagy úgy, de félrecsúszik, s a három tüsszentés után, bocsánatkérő tekintettel Lyessal felé igazgatja vissza azt.*
- Ne haragudj!