//Második szál//
//Namos ház//
//Kert//
*Nagy szemeivel pislog várja Atehaner reakcióját. Abban a pár pillanatban, amíg nem történik semmi, az idegességtől megfeszült testét ellazítja, próbál ő is megnyugodni. Tudja magától is, hogy talán egy kicsit túlreagálta a dolgot, de mikor a férfi megszólal, még inkább miután végig is hallgatja, már biztos benne, hogy ekkora elefántot nem kellett volna csinálnia a bolhából.*
- De... amiről te beszélsz, azt mind a természet hozta létre. Az az erő, amit én is a magaménak tudhatok egy nagyon kis részben. Nincs szükség hozzá kitalált entitásokra, hogy működjön. A természet önmagát mozgatja.
*Bármennyire is szeretné azt Atehaner, Meira egyáltalán nem érti, mi köze a természet furcsaságainak nem létező lényekhez. A másik dolog pedig az, hogy ő nem arról beszél, ami létezik. A könyves példát sem igazán érti, de picit gondolkozik a válasz előtt.
Hogy húzza az időt, közben vissza is ül a padra.*
- A könyvet egy valaha élő személy írta meg. Munkát fektetett bele, felfedezéseket tett. Annak a könyvnek értéke van. Értéke azáltal, hogy tiszteled a szerzőjének munkáját. Egy isten tevékenysége nem kézzel fogható, és nem is egyértelmű.
*Sóhajt, most már teljesen nyugodtan bújik újra Atehaner ölébe, miközben szoknyáját piszkálja afféle kényszer cselekvés gyanánt.*
- Ne haragudj, hogy gyengének hívtalak, nem arra gondoltam. Csak arra, hogy szeretném, ha önerődből képes lennél elérni a céljaid. Mármint úgy, hogy nincs szükséged Sa'Tereth elméjére, hogy előrébb juthass. Tudom, hogy nincs rá szükséged! Persze, segítséget kérni nem szégyen, de arra az esetre itt vagyok én. Vagy nem?
*Lila íriszei csillognak a napfényben, ahogy most kíváncsian néz párjára. Biztos benne, hogy kénytelen lesz elfogadni a tényt, miszerint Atehaner véleményét nem fogja tudni megváltoztatni az istenekkel kapcsolatban, de azt nem szeretné, ha fontosabbak lennének számára, mint ő.*
- Mondd csak, Sa'Tereth, vagy Teysus, vagy tudom is én, hogy nevezed őket a fontosabb neked, vagy én? Őszintén! Mert ha én, akkor ne fuss utánuk, én ugyanúgy segítek neked bármiben. És én tényleg segítek, nem csak egy illúziót keltek a fejedben.
*Picit elmosolyodik, fészkelődik a férfi ölében, persze csak ha az azóta is engedi neki, hogy ott üljön.*
- Igazából, amiről te azt hiszed, hogy az isteneid segítettek, az is csak rajtad múlt, de szeretném, ha elhinnéd. Ha hinnél magadban, hogy te is képes vagy mindenre istenek nélkül is, amit velük már megtettél. Mit gondolsz?
*Nem mozdul tovább, ehallgat, várja a választ.*