//Az örökkévalóság katonája//
*Dongnor bár megmentette a fegyverét a lovag próbálkozásától, hogy eltörje és megkímélte magát is attól, hogy ennek elkerülése érdekében a lovag játszadozzon vele, azonban így elvesztette szinte beleszólását a küzdelembe. Miután az ellenállás megszűnik a lándzsán a lovag beleviszi a lábmozgásának lendületét, hogy már a saját súlya vigye a fegyvert, elengedi a szorításából. Amikor pedig megáll a lába, egyszerűen hagyja, hogy kiforduljon belőle. Ez pedig meg is történik, amikor visszafele ismétli meg a manővert, már magától esik ki a lándzsa hegye és csattan a földön a hosszú szálfegyver. A lovagnak döntenie kellene, hogy megpróbálja a kevés idejét azzal tölteni, hogy rálép a fegyverre vagy pedig feláll, végül a felállás mellett dönti. Dongnornak van ideje arra hogy visszaszerezze a fegyverét, bár egy hét-kilenc lábnyira is került a vége, ha kockáztat és a lovagot megközelíti, akkor csak öt lábra tudja elmarni a közepénél a lándzsát, viszont könnyedén a fegyvertartó kar távolságába kerülhet. Ekkor megláthatja Oriizát, aki felé tekint és az óriás fegyvertelen karja mögött húzódik meg, egy lépéssel. Arcáról leolvashatja, hogy rá vár, ha kimentené a fegyvert, vállalja az elterelő szerepét, még ha neki ez elég hálátlan feladat. Így is marja, hogy a karmaival nem tud behatolni a lovag bőre alá, ezért annyi kárt tesz benne, amennyit gyenge fegyverei engednek. Viszont, ez az óriáson nem segít, akit a kritikus pillanatban magára hagytak a lovaggal, amit már semmi nem tart vissza. Egy kegyetlenül 'önfeláldozó' és jelen helyzetben inkább aljas dolgot lát a lovagtól, aki a fegyverét a saját testével védi meg, megkezdvén előrelépését és dőlését, a saját vállközepébe 'kérve' az óriás elsöprő támadását. És bele is kapja, az óriás 'vasa' beleszárnyal a páncélzatba, három-négy hüvelyknyivel is, ezzel biztosítva magának egy szilárd ágyat, melybe bele is tört. Ami jobban zavarja, hogy most, bár vékonyan is, de belelát a fém alá és még több fémet talál, és ezek rétegein keresztül át futott pengéje. Pontosabban szinte félpengéje, hiszen ezen kegyetlen csel megvédte a lovag fegyverét, de az óriásét nem kímélte, így elvesztette a fegyverhossz-harcot, még ha ideiglenesen is. Ugyanis a fémszörnyeteg is belátta, hogy a lovag képes lenne elpusztítani az ő fegyverét és még most is megteheti, igaz, sokkal rosszabb feltételekkel. Agbrerve nem okolhatja egészében magát vagy a társait azért, mert nem segítettek, hiszen nem tudhatták, hogy mikor és miben kellene segíteniük, nem érthették meg ezen csapás fontosságát. Ettől függetlenül, össze kell szedniük magukat és még jobban összedolgozniuk, ha le akarják győzni a lovagot. Az óriásnak még van egy fegyvere, mellyel képes lehet befejezni azt, amit az előzővel elkezdett, ezen túl, ellenfelüknek már van egy gyenge pontja, egy rés, melyet ők alkottak a páncélra. Nem derűs, de nem reménytelen a helyzet. Ellentétben a kinti állapotokkal, ugyanis... kezd nagyon is sötétedni, ami itt kint nem zavaró, hiszen a hold fénye a fehér házakon és a kövezeten visszaverődve ad nekik elegendő látási viszonyt, ezen túl egyáltalán nem felhős az ég, viszont a labirintusban... Újra kell értékelniük a küzdelmet. És mindenek előtt, több csapatmunka kell.*