//Az őrület határán//
//A hozzászólás +16 elemeket tartalmazhat//
*Lassan nyitja fel szemeit, melyeket csíp a sós könnyek folyama. Látása még homályos, de amikor észreveszi, hogy hol van azonnal minden kitisztul. Halk reszkető sóhajt hallat. Leemeli kezét fejéről és keze ereszkedésével megegyező pillanatban lassan kezd felemelkedi féltérdéről.
Megrökönyödve áll a szoba ajtajában. Tekintete a vörös kéznyomra siklik. Fogait összeszorítja, ajkai résnyire nyílnak ki. Hevesen ver a szíve, de amikor az ajtó kinyílik, mintha egy percre megállna. Szemei nagyra kerekednek, amennyire engedi mandula vágása. Pupillája a lehető legnagyobbra tágul.*
- Ezt nem…
*Suttogja, ahogy feltárul előtte a legborzalmasabb révület, amit valaha látott. Még a vadorkánnal is szembenézne, csak ne kelljen ezt a szörnyűséget látnia. Szép egyenletesen felsóhajt a zene szó és minden pillanattal egyre közelebb érzi magához. Balját a szíve felé emeli, mintha az a zene ritmusára lassan ketté akarna válni. Szeretné megfogni, erősen rá markolni és egyben tartani azt.
Nagyon szeretné, ha elhallgatna a borzalmas zaj. Számára ez nem szép, ez egyenesen abból a helyből szól, ahol a szörnyek, a szellemek, a gyilkosok születnek. Innen származik az emberiség minden sötét gondolata, minden mocska és ott nem terem se mosoly, se melegség.
Úgy érzi megfullad. Elnyeli a vér, ami a lába előtt hullámzik. Nagyon fáj neki így látnia tulajdon szüleit. Darabokra tépett fejjel. Minden emléke kezd széttörni, minden amit őrizgetett gyermekkorából most átveszi a helyét a terror, a rémület és még valami.*
- A harag. *Keze rövid, öreg botjára siklik, melyet övére erősítve hordoz magával.
Anyja feláll az ágyból és nevén szólítja.*
- Oh, nem… *Ingatja meg a fejét kétségek között. Nem akarja elhinni, nem akarja tudomásul venni, hogy az anyja most így néz ki. Egy hulla, amely levágott fejjel is képes mozogni és beszélni. Nem akarja elhinni amiket mond. Nem létezik, hogy azért történt mindez mert ő megfutamodott.
Lassan, minden lépést alaposan megtervezve lép be a szobába. Az élő vérre vetül a tekintete, a feliratra. Szemeiből a könnyek elkezdenek lassan folyni ismét, hogy forró arcán gőzzé váljanak.*
- Tudom, anyám. *Feleli keményen és erősen rámarkol a botjára, hogy a nő felé sújtson vele. Dühösen lendíti meg minden erejét beleadva. Nem gondol arra, hogy nem sikerülhet eltalálnia a nőt. Muszáj szétvernie, muszáj. Addig kell ütnie még mozog az átkozott boszorkány.
A malomnak égnie kell. A rémálomnak véget kell vetnie.
A félelem a haraggal együtt lobog a szívében, hol egyik, hol másik kerekedik felül, de nem engedheti, hogy valamelyik is megállítsa tetteiben.*