//A harag napja//
//A hozzászólás +16-os jelenetet tartalmaz!//
//Natalayda vágás: sikeres//
//Sydnarus, Dromel, Natalayda//
*Hirtelen felgyorsulnak az események, vélhetően olyan dolgok történnek, melyekre egyik fél sem számított. Talán még Sydnarus az egyetlen, aki ok okozattal tisztában lévén egyetlen perdöntő rohamra bízza rá a saját és a bent tartózkodók életét. Mindenesetre a házban lévők mindegyikére az általános izgatottság lesz a jellemző. Van akiben a félelem is tombol, van, aki fel sem fogja, hogy megijedt, van, akit fizikai fájdalom borít el, s van, akit hamarosan kínzó lelki, de ne szaladjunk ennyire a végére.
Dromel válaszára az ifjú vezető sem retten, sőt, az ő mosolya is szélesedik. Már-már cinkosnak tekintendő a pillanat, persze ez korántsem így van. Mert a pillanat hamarosan megfagy. Mindeközben Sydnarus szinte akadálytalanul zúdul felfelé a lépcsőn, mint a fékevesztett áradat olvadás után a hegyekből, az apró csermelyt borzasztó folyammá duzzasztva. Kérdés persze, hogy a fent perlekedők mindezt miért nem veszik észre, de a lépcsőn, bár foszlányokban de mégis ott lévő bársony szőnyeg meglehetősen jól tompítja a lépteket, emellett valahogyan mindenki elfelejt a bejáratra figyelni. Natalaydának kisebb gondja is nagyobb annál, minthogy a vitába beszálljon, vagy őrszemet játsszon, mert fejbőrét lassan elválni érzi a fejétől. A kínzó fájdalom oly borzasztó, hogy szinte már-már elviselhetetlen. Szerencsére az őt cibálók pont nem vele vannak elfoglalva, persze ez nem jelenti azt, hogy ne jelentsen számukra kéjes örömet a hajának ráncigálása. Tudatuk oly torz, hogy tárgyként tekintenek rá, mert ebben a borzalomban a nemesek már csak eldobható tárgyaknak jók. Natalayda megacélozott lélekkel és a fájdalom okozta sokk hatása alatt bátor lépésre szánja el magát. A tipegő kis lábak ott sorakoznak mellette, így valójában nincs annyira nehéz dolga. Bár látását már a szemébe toluló könnyek homályosítják el, két apró bokát még éppen elkap a kaszáló mozdulatokkal. Az egyik vágás nem hatol mélyre, ez persze nem szab gátat a sugárzó vérnek, mert bizony artériát ért. Ez a jobbik verzió. A másik az épp csak serdülő achillesét vágja át, így semmi nem akadályozza meg abban, hogy azonnal térdre is essen, a fájdalomtól üvöltve, s kimeredt szemekkel tekintve az alant tócsában meggyűlő vérbe. A sors fintora, hogy Natalayda épp a haját markoló gyermek bokáját vágja át, így mikor az a fájdalomtól elengedi azt, a lány, a hirtelen elveszített támasz miatt épp a belőle kiömlő vérbe dől, s fürdik meg benne alaposan. A másik megvágott nem is ordít. Csak a földön ül, s bután, egyre fehérebb arccal mered, az ütemesen és lüktetve spriccelő árra, mi a lábából érkezik.*
- Anyaaaaa! Anyáááát akarooom! *Ordít fel szinte azonnal a másik mögötte, majd társával együtt elszalad a ház másik részébe, talán soha nem jönnek elő. Az biztos tudatukba a látvány beleégett. Nem fognak többé egy ellenálló csapathoz sem csatlakozni, ha valaha feldolgozzák társaik vérfürdőjének látványát. Natalayda tehát szabad, kérdés lelkével mi lesz, mert az viszont most került talán az örök rabságba.
A kavarodásban tehát senki nem veszi észre Sydnarus érkezését, ahogy az éppen támadó Dromel sem. Pedig sikeres lehetne a mozdulat, a vezér a körötte szétspriccelő csapatának látványára eszmélve kapja hátra a fejét, s hasonlatos kérdést intéz mindenkihez:*
- Mi a fasz?! *Kiált fel, s halálsápadtan bambul vérző és üvöltő beosztottaira. Dromel ekkor kapja állára a kardmarkolatot, Sydnarus második mozdulatával, fogai összekoccannak, a harapás bizony egy fél fogába kerül, mely szerencsére kiesik a szájából, mielőtt kábultan félretántorodik, szerencséjére egy ép falnak, így van lehetősége megrogyni, nem zuhan ki a vakvilágba. Az ifjú vezető talán ekkor éri el teljesítőképessége csúcsát. Térdre rogyva kezd keserves sírásba, s felnőtt léte immár a múlté, ismét megtanult gyermeknek lenni.
További kérdés már csak az, hogy a frissen verbuválódott csapat hogyan kíván tovább együttműködni. Ugyanis a lelkileg talán megviselt Natalayda, a fél fogát vesztett, csillagokat látó Dromel és a mindenre elszánt, bátor Sydnarus előtt immár nincs akadály. A gyermekek láthatóan veszélyt nem jelentenek rájuk, talán már soha nem jelentenek veszélyt semmire. További szándékuktól függően, a házból szabadon távozhatnak.*
//Aleimord, Sanzlyn, Naesala//
*Kint az utcán, a ház előtt sem más a helyzet. Sajnos a távolság miatt Aleimord kiáltásait sem Dromel, sem Natalayda nem hallhatja, azonban Naesala és a mellé lassan felsorakozó, félelmükben reszkető nemesek már annál inkább. Kissé kétkedve fogadják Sanzlyn érkezését, sokféle pletykát hallottak már, volt, hogy segíteni akartak rajtuk, aztán kirabolták őket. A bicegő végül belemegy, s hagyja, hogy ápolni kezdje őt. Naesalát mindeközben egyre érik az ingerek szinte minden oldalról, érthető hát, hogy a lány csak kapkodja a fejét, szavaira az asszony szinte sírva könyörög neki:*
- Dehát ismerem, innen való az utcánkból. *Zavartan kezd futni az érkezők között.* És őt is... meg őt is! Ő itt Rotan a Vileas házból, ő meg itt a fia Jinn. Nem hagyhatjuk őket itt! *Naesala, ha körbenéz már nem csak néhány embert lát, kis túlzással szinte megtelik az utca. Van, ki minden nélkül csak szakadt ruhában érkezett, megszeppent gyermekének kezét szorongatva, van ki egész nagy ládát húz maga után. Tényleg olyan minden, mint egy hatalmas és groteszk karaván.
Aleimordot pedig, mint hallhatjuk felszólítják. A kiabálása után nem csoda, ha Naesala kevésbé bízik meg benne, kérdés, hogy erre miként reagál. Egy biztos Sydnarusék pillanatokon beül megérkezhetnek és szembesülhetnek a látvánnyal.*
//Mindenki//
*Ki-ki az útjára, attól függően merre viszi a lélek, egy biztos. Gazdagnegyed utcái immár kiürültek. Csak az összegyűlő karaván és Sydnarusék csapata van jelen, szinte mindenki a Barakk körül csoportosul. Ha tovább kívánnak haladni, immár azt akadálytalanul megtehetik.*