//Parfüm és pecsét - Elayras Osh háza//
//A hozzászólás +16-os elemeket tartalmaz!//
*A felvetésre, mely szerint nem csupán a csalárd kurtizán lenne az, ki hosszú hónapokat kivető esetlegesen közös megbízatásuk során szórakoztatná, élveteg mosoly lobban ajkain, mint ki már szinte látja maga előtt a lengébbnél is kihívóbb ruházatban kedvét kereső nőszemélyek kisebb hadát, ám puszta játék ez, mivel a vérhajút kívánja ingerelni kissé, hisz kellően jól ismeri ahhoz, hogy tudja, nem éppen elhanyagolható birtoklási vágyát semmi pénzért nem lenne hajlandó alább adni. Legalábbis egykoron így volt, mikor számolatlan alkalom kínálkozott volna efféle osztozkodásra, mégsem merült fel egyikükben sem, hogy a másik fél a leghalványabb mértékben is hajlana ilyesmire, s ebben hallgatólagosan megegyezve töltötték együtt idejüket, minden vágyukat egymáson élve ki, mintsem másokat vonjanak bele erkölcsöket távolról kerülő játszadozásaikba.
S ezen gondolatok mellé képek is társulnak, a múló idővel mind szebbé s visszavágyottabbá válók, melyek elhalványítják a mosolyt, s helyére talányos, ábrándhoz illő kifejezés kerül, talán még készségesebben festve meg az álcát, mi a lehetőségek méricskélésébe feledkezett tárgyalópartnerek sajátja. A nő kényelmes, látványosan élvezkedő nyújtózása nem zökkenti ki a kellemes emlékképek sorából, miként az sem, mikor csuklóját érik a karcsú ujjak, s tovafuttatják a hattyúfehér bőrön, máshol kerítve helyet számára, mindössze akkor tisztul ki ismét előtte a jelen képe, mikor a kurtizán felül, s alig sóhajnyira kerülnek csábítóan ingerlő ajkai, melyek nyughatatlanságáról a vágytól fűtött szavak sora tesz kellő bizonyságot.
Furcsa dolog a bizalom, a vak hit, hisz egykoron azzal viseltetett a kurtizán irányába, szemvillanásnyit sem hezitált volna, hogy bárkivel ölre menjen érte, netán fegyver elé vesse magát, ha azzal óvhatja a másikat, ám bármennyire is kezd fakulni az elmúlt két esztendő gyötrelmeinek emléke, bármennyire is fordul mind örömtelibbé a viszontlátás, a szavak súlyán mégis elmereng. Veszély, mely oly nagy, hogy a máskor semmilyen eszköztől vissza nem riadó nőszemély képes lenne szakítani megszokásaival, s bevonná a végrehajtás megtervezésébe, kikérné a véleményét, s ennek okaként a külön töltött időszak örömtelenségének megismétlődését jelöli meg, mint elkerülni kívánt lehetőséget. Az elgondolás kecsegtető, valahogy mégis elgondolkodtató, miként a vörös tincsekkel büszkélkedő kurtizán szabad karja nyaka köré fonódik, közvetlen mondandója nyomán, s szinte csitíthatatlan vágyról remegően mozdulnak azok a telt ajkak, hogy perzselő csókkal ragadják el, mintha ezzel pecsételhetné le az elhangzottakat, s söpörhetné félre a gondolatokat, melyek réseket keresnek a szavakkal megfestett indokban.
Engedhetné is, vágyná is a csábító száj forró érintését, melytől felolvadhatna a valóság, s holmi ébrenlét, s álom határán táncoló létbe merülhetnének, hol végtelen fesztelenséggel hajszolhatnák a testi örömöket, mégis megemelkedik lefoglalatlan karja, s puhán érinti mutatóujját az alsó ajakhoz, gátat szabva sóvárgásuk beteljesítésének első lépésének. Mintha menekülne a beteljesedés elől, avagy épp most próbálná sosem volt szemérmességét védelmezni, akként feszül ujjhegyével a mámorítóan selymes felületnek, a közelség miatt könnyen hallhatóan, szinte belesóhajtva a kurtizán szájába, miként erőt vesz magán, s messzire űzi az elgyengültséget, mi a másik jelenlétében túlontúl környékezi.*
- Akkor elmondhatnád, miről is lenne szó…
*Leheli vágytól rekedt, hevült hangon, pillantását a világ minden aranyáért sem kívánva elszakítani a kurtizán tekintetétől, melynek mélysége vonzza, ám akként dönt, ily könnyedén csak azért sem fog kötélnek állni.*
- Ha elárulnád, fesztelenül, minden gátlás nélkül időzhetnénk együtt…
*Negédes a hangja, miként a nő bőrére tapasztott markához tartozó ujjak könnyedén simítanak a bársonyos felületen, s alig mozdulva a másik felé, apró, kóstolgató csókot lehel a csábító vonalú száj jobb szegletébe.*