//Az őrület határán//
*A feje alig mozdul, inkább csak a szemeivel pillant néha-néha a sugdolózók felé, részben zavarában, részben pedig elővigyázatosságból. Nincs kedve egy titokban kilőtt nyílvessző áldozatául esnie, ha éppen nem muszáj. Nem érti a sugdolózások okát. Bár nem valami gyakori név az Amine a mélységben sem, nem annyira egyedi, hogy csak és kizárólag ő rendelkezhessen vele. Akkor fagy csak meg vérében igazán a vér, ahogy a – vélhetően – matróna szájából felhangzik a teljes neve. Némán átkozza magát, hogy csak a családnevét rejtette el gondosan, azt hitte, ha csak az utónevét árulja el, nem fogják felismerni. A hideg évszakok miatt, családi sárkányt ábrázoló címerű köpenyét, hófehér, belül bundázottra cserélte át, így se ruhája, se más látható motívum nem tenné egyértelművé a családi hovatartozását. Arról nem is beszélve, hogy még mindig fogalma sincs róla, hogy hol van. Egy renegát ház ilyen közel a felszínhez… Kik ezek?*
- Sajnálom, de azt hiszem, összekevernek valakivel. Az én nevem Amine Shy'alei. Pirtianes városából érkeztem és Lihanech irányába tartottam, de őszintén szólva már jó ideje nem tudom, merre lehetek. Furcsa dolgok történtek a közelmúltban a felszínen, az emberek istenekről beszélnek. Ezek után kellene utánajárnom nagyrészt. Az igazat megvallva teljesen abban a hitben voltam, hogy egy törpék által használt alagútrendszerre bukkantam. *Csupa számára még ismeretlen városok, amikben ő nem nagyon járt. Habár a kettő közül lehet még régen érinthette az egyiket, nem tudja milyen településeken haladtak végig. Amíg nem lesz mestere a színjátéknak, számára a legkönnyebb mód beleképzelnie magát az adott helyzetekbe. Most például, hogy egy teljesen idegen nevet mondtak neki, és abból kell kimagyaráznia magát. Így a szavak nyomán arcára kúszó zavartság és értetlenség nagyon hiteles. Pedig fejéből már rég kiszállt minden vér. Mit értett az alatt a nő, hogy az utolsó? Legfiatalabb igen, de utolsó? Mintha fenyegetést hallana. Nem lehet ő az utolsó, nem történhetett semmi a családjával. És ha mégis? Akkor nem egy ilyen szedett-vedett bagázs fog tudni róla. Hiába nézte végig őket, egy ismerős arcot nem látott közöttük. Sok család, főleg az erősebbek rájuk jellemző színeket, viseleteket, néha hajstílust hordanak, és még lehetne sorolni. Ha valamelyik ismertebb ház lenne a városukból, és olyan öltözékben lennének, esetleg a közelében egy-egy jelvény előkerülne, talán tudna tippelni, de ez is abszurdum. Mit keresnének a nemesi házak bármelyikei is a felszín közelében. Már rég elveszítették volna a pozíciójukat.
Az az egy biztos, hogy ők nem erről jöttek fel a felszínre. Nem lehet közel a városukhoz! Ez lehetetlen!
Ekkor hasít csak belé ismét a felfedezés. Persze, hogy lehetetlen, hiszen ez csak egy játék. Egy próba. Egy egy órás időhúzás, amit egyetlen mondattal megszakíthatna. A lány szavai még mindig ott csengenek a fülében. Figyelheti őket. Hallania kell őket valahogy, ha bárki menekülőre akarná fogni. De ez még mindig nem nyugtatja meg, hogy fogalma sincs a fizikai támadások milyen hatással lennének rá valójában. Megsérülhet egyáltalán? Nem igazán akarja szándékosan kideríteni. Egyelőre valahogy ebből a helyzetből kell kimagyaráznia magát. Szerencsére több forgatókönyv, lehetséges kérdésekre születnek meg a válaszok a fejében, gondolatban egy teljesen új személyazonosságot kreálva magáról, családi hátteréről, koráról, mindenről. Kár, hogy még mindig van olyan, ami lebuktathatná, de egyelőre koncentráljon csak az elhangzottakra. Szépen, sorban.*
- Lekötelez Nagyasszony, de jó nekem itt is. *Ismét illedelmesen meghajol. Közben elgondolkozik azon, hogy ha nem ódzkodna a közelükbe menni a lelepleződéstől félve, ha valóban csak kevernék őt valami ismeretlennel, akkor se menne közelebb, és arra a következtetésre jut, hogy nem.*
- Nem tudom, hogy örüljek-e, vagy sajnáljam, hogy nem az vagyok, akinek hittek, de a felszín nem olyan veszélyes, mint a mélység, könnyű életben maradni fent. Azt hittem ennyire közel hozzá, Önök is jól ismerik.
*Csak néhány méter. Még mindig érzi a fenti levegőt. Nem véletlen hitte törpe alagutaknak, még mindig fogalma sincs, mit keres ennyi sötételf ilyen közel a felszínhez, akik úgy tűnik ismerik a családját. De szándékosan nem kérdez, nem érdeklődik, még csak csíráját sem mutat semmiféle érdeklődésnek, feszültségnek, nehogy még nagyobb gyanakvást keltsen. Úgyis tudja, hogy a legfőbb kérdéseire majd ki fogja megadni neki a választ, és őt kevesebb, mint egy órán belül el kell érnie. Ezekkel a gondolatokkal próbálja lenyugtatni a szívverését. A családja biztosan jól van.*