// Zeekx Alphonsus //
*Arra sétál, mert arra van dolga, vagy nincs, de akkor is arra jár. Apró léptei alig érintik a földet, oly könnyedén rója egyik utcát a másik után. Csuklyáját fejére húzta, csillogó mézszemei villannak csak ki néha-néha, ha épp állát feljebb emeli a kelleténél.
Egy tömörülésnél aztán megáll, meglepetten nézi jobbról is a dolgot meg balról is, aztán gondol egyet és kíváncsiságát hagyva felülkerekedni, maga is csatlakozik a sokasághoz. Vékony testével könnyedén megtalálja az apró réseket, hogy előrébb juthasson, míg meg nem látja, amit a többiek néznek.
A férfit kezdi tanulmányozni, felméri miféle-kiféle lehet, buta hadováló, vagy bölcs szónokló, de a szavak kezdik meggyőzni, ahogy magában értelmezi őket.
A boldogság, a jókedv, ezeket Carsaadi is fontos szempontoknak tartja, ezért is igyekszik mosolyogni, hogy másoknak jó példát mutasson vele, a segítségnyújtást is kihallja belőle, ha benne van, ha nincs, s mikor a férfi ahhoz a mondathoz jut, miszerint " A nevetés tengere az mi a siralmak homokját elmossa", ott már határozottan bólogat is, felcsillanó szemekkel, sőt még a csuklyát is lehúzza, pedig ritkán szokta nyíltan, az utcán engedni láttatni magát.
A dal kellemes fülének, a fiatalnak bársonyos a hangja és a mondandó talán még bársonyosabb, ha lehet hova fokozni. Szinte ujjong szíve, amiért talált végre olyan embert, aki nem csak a fegyverekhez ért, s hatalmas remény kezd gyűlni benne Zeekx szerencséjére vagy balszerencséjére.
Mikor véget ért a szónoklat, Carsaadi úgy érzi, nem hallgathat és nem is állhat tovább, mintha mi sem történt volna, türelmesen kivárja sorát, s mikor úgy érezi nála a stafétabot megkocogtatja a férfi vállát, lábujjhegyre állva. *
- Ne haragudjon, hogy így magára török, de el kell mondanom lenyűgöz az amit hirdet - *jelenti ki halovány mosollyal ajkain, kezeit hamar háta mögé rejtve, és ott átkulcsolva. *