//A Család mindenek felett//
*Frangwen az Augstang család pazar kastélyában egy faburkolattal ellátott helyiségben, mely az ősi könyvek és iratok szagától terhes, egy asztalnál ül. Előtte egy csodálatos mahagóni íróasztal, telis tele fiókokkal, lapján írószerszámokkal, kalamárisokkal, tiszta pergamenekkel, és végül egy foszlóssá olvasott krónikával, melyet az ifjú elmélyülten tanulmányoz. Nagy múltú nemesi családok rokonságát követi nyomon a könyv. Ki hová házasodott be, kinek az unokatestvére, kinek távoli rokona. Egy átlagembernek mindez nem mond sokat. Nem úgy Frangwennek. Hosszú évek alatt megtanult mindent, ami tudható ezekről az emberekről, családokról, vagyon, híres cselekedetek, megállapodások, kevésbé fényes tettek. Ránéz egy névre, és pontosan tudja, hogy azért házasodott be egy másik nagy múltú családba, mert már teljesen elszegényedett, és csak így menekülhetett meg attól, hogy a napi betevőért dolgozzon, és ne a következő bálra készüljön. Minden feltárul az ifjú szeme előtt, aki abban a reményben áldozza idejét a kutatásaira, hogy később nagy hasznukat veszi. Annyira bele van merülve az olvasásba, hogy nem is veszi észre, mikor valaki belép a könyvtárba. Egy magas, jóképű férfi, aki hasonlít a krónikát olvasóra, olyasmi idős is lehet, de sokkal izmosabb. Öltözéke arról árulkodik, hogy nemrég vívóedzésen vett részt. Magabiztos, de zajtalan léptekkel lép oda a székhez, és hátulról rácsap a benne ülő hátára, aki erre felordít. Nagy hévvel feláll, hogy szembenézzen támadójával, ami kissé nehézkes. A másik férfi ugyanis kétrét görnyed a hahotázástól, és még véletlen sem tud felnézni.*
-Nagyon vicces, mondhatom. Még mindig olyan éretlen vagy, mint egy gyerek.
*A "gyerek" közben lecsendesíti a nevetését, és könnyeit törölgeti.*
-Ne haragudj, nem tudtam megállni. Bátyádként amúgy is kötelességem felkészíteni téged a váratlan helyzetekre.
*Frangwen erre már nem is válaszol, csak egy szúrós pillantást vet bátyjára. Megzavarták a munkában, ilyenkor nehezen rázódik vissza, inkább elteszi a könyvet, és odébb áll. Mentében egy szolga szólítja meg.*
-Fiatal úr! Levelet hoztam Önnek!
*Átveszi a levelet, s közben igyekszik palástolni izgatottságát. A pecsétről felismeri, hogy a városi tanácsnak dolgozó embere írta meg esedékes jelentését. Nem kis munka volt a városi tanácsba bejuttatnia valakit, akiben teljes mértékben megbízhat, és aki hitelesen informálni tudja, szinte az összes titkos ügyről, ami a tanácsban folyik, de a családi címer, és főleg a vagyon megoldotta a helyzetet. Sietve elvonul szobájába, és bezárkózik. A levél elég rövid, de aggasztó.
"Furcsa hírek keringenek Uram a Tanácsban. Egy főúr, aki korábban napi rendszerességgel megjelent a Tanács épületében, már hetek óta nem mutatta színét sem. Azt mondják beteg, de egy szolgálótól tudom, hogy nem tartózkodik otthon, és körbeérdeklődtem minden szóba jöhető helyen - persze megtartva névtelenségem - ahol gyógykezelhetnék, de semmi. Sehol nem találom. Ugyanakkor tegnapelőtt hallottam egy halálesetről. Mindent bizalmasan kezelnek körülötte, annyira, hogy nem sikerült egyebet megtudnom, minthogy a halott egykorú lehet a főúrral. Időközben több olyan törvényjavaslatot is elfogadott a Tanács, ami ellen a főúr és követői hosszú ideig küzdöttek."
Embere ugyan nem nevezte meg a főurat, de ő pontosan tudja, hogy Ephoil Ordoistról van szó. Több, mint két hete nem jelent meg sehol nyílvánosan, és senki nem tudja hová lett. A családja persze tagadja eltűnését, és betegségének hírét terjeszti.*
~Sokmindenkinek tapostál a tyúkszemére vén Ephoil, de vajon holtan fekszel-e egy törvényszéki helyiségben, lepellel letakarva, vagy bujdosol valahol? De miért is tennéd? Miért?~
*Az öregember még hasznos lehet számára, gyakran vallották ugyanazt az álláspontot. Persze csak akkor, ha még él. Hosszú ideig ül a levéllel kezében és gondolkozik. Alaposan meg kell fontolnia, mit tesz ez ügyben.*