//Úton a Barakk felé//
*Nem tekinthető számára állandó helyszínnek a gazdagnegyed, leginkább csak átjárónak használja, hogy eljusson a barakkba. Ezekből a sorokból ki is derül, hogy a férfi, aki a Mohikán becenévre hallgat, bizony nem új a városban. Nagyjából egy teljes esztendeje tartózkodik Arthenior-ban, elszórva megtalálható volt mindenfelé, de a névjegyét még sehol sem sikerült letenni, azonban ez a sorozat most megszakadhat. Egy éve vár arra, hogy olyan munkát kapjon végre, amiért ebbe a városba érkezett az öreg mestere javaslatára. A mester megjósolta, hogy szükség lesz Mohikán szolgálataira egy nap a városnak, és lám úgy tűnik ez a nap is elérkezik végre. Magában mosolyog egyet, azonban fürkészi a gazdagnegyed csicsás úri épületeit, a kovácsoltvas kapukat, az őröket és a szolgákat, amint serényen tevékenykednek a zárt kapukon belül. Épp egy hófehér hintóra lesz figyelmes, amibe egy selyemruhába öltözött hölgy szál be éppen, és azonnal el is indul valamerre a kecses léptő lovak vezényletével. A bezárt helyek, udvarok, paloták látványa nem zavarja, ő is hasonlóképpen élt messze innen keletre egy kolostorban, persze nem ilyen luxusban, de ami kellett megvolt neki, sosem panaszkodott, mert remek kiképzésen esett át egy remek mester által, és kiváló harcost faragott belőle az élet. Az más kérdés, hogy nem hagyományos fegyverzettel rendelkezik, talán ez majd fel is fog tűnni az embereknek akikkel találkozik, de egy pusztakezes harcművésztől nem is várható el pallos, vagy barbár kard. Sőt mi több a világért sem cserélné el fegyvereit azokra. Egyrészt mert még a kolostorban készítették neki az idősebbek, másrészt mert ezeket forgatja már azóta, mióta az eszét tudja, és folyamatosan gyakorol is velük. Tovább sétálva édes illatok árasztják el orrát, odapillantva meglátja a sütödét, aminek kirakatába mindenféle finomság sorakozik. Ezután meglát egy ékszerüzletet és egy ruhás üzletet, amiben kelengyék meg minden ilyesmi látható, de legfőképpen női holmik. A koldulókat akik szembe jönnek vele normális módon elutasítja, egy év alatt eléggé felélte a készleteit, nincs fölösleges elszórni való pénze, így is be kell osztania az ételre, italra. Addig addig nézelődik, mígnem lassan maga mögött hagyja a gazdagnegyed pompáját, innen már csak egy tyúklépés választja el eredeti céljától. Izgalommal tölti el a gondolat, hogy vajon milyen lesz, kikkel fog ott találkozni, kik lehetnek majd idővel a társai... felgyorsítja lépteit.*