//A nagy egyenlőség napja//
//Hazatérés//
//A hozzászólás +16-os jelenetet tartalmaz//
*Az ifjú vezér utasítása nem először hangozhat el, mert óriási hatással van minden egyes körülötte álló gyerekre. Megiramodnak az elf felé, mint a nyíl, arcuk elszánt és dühös, mintha csak saját portájukra pottyant volna be valaki, egy kicsit talán ez jelenleg így is van, legalábbis ők bizonyára ezt érzik. A rohamnak nem is lenne vége, ha az elf nem oly határozott, s a kijelentésre a meztelen sarkak fékeznek le hirtelen, az elrongyolódott, olykor megégett szőnyegen. Egyedül a vezérpalánta marad határozott, kinek kétfelé is figyelni kell, mert láthatóan a szobából is rángatnak ki valakit. A látvánnyal elégedett lehet, mert szinte azonnal visszafordul az elf férfi felé:*
- Különben? *Húzza fel gunyorosan tekintetét, s egy laza mozdulattal rázza le a már kiszenvedett patkányt kése éléről, hogy annak vértől iszamós felületén csillanjon meg az ablakokon betűző fény.*
- A nő kéne mi?! *Kérdezi fennhéjázva.* Nos, nekem is, de mint látod, már valójában az enyém... *Itt a mondat azonban megszakad. Ugyanis a korábban még visító és sivalkodó ember leány már könyörögni is kezd, s miközben hangos fohásza száját elhagyja, immár térdre is esik. A röhögés gyorsan terjed, persze, kik a férfira figyelnek, azok csak azért röhögnek, mert hallják, hogy a többi is ezt teszi. Hajtja őket a csordaszellem. Natalaydanak nem szükséges a ványadt kezekből tőrt kicsavarni, ugyanis az egyik gyerek bokájára erősítve kitapinthat egyet. A gyermek talán a felnőttektől látta, hogy így kell odaszerelni, mindenesetre a lány sikeresen veszi azt magához úgy, hogy abból semmit nem vesznek észre. Jóllehet ebben az is megsegíti, hogy jelenleg el vannak telve a nagy fogástól, az ifjú vezértől bizonyára dicséretre számíthatnak. Meg is indulnak azon nyomban, úgy, ahogy eddig, a hajánál ráncigálva a lányt. Kissé erősebben rá kell fogni, mert bizony rengeteg hajszál a gyerekek kezében marad.*
- Ti ketten! Ide gyertek! *Ordít a vezér a másik két szabadon állónak, kik annak rendje módja szerint indulnak is felé, hogy az elf férfi tiszteletlensége miatt közösen vegyenek elégtételt. A másik kettő Natalaydát vonja maga után. Egyelőre semmi egyéb nem történik, talán a férfi szavai hatottak, mert tanácstalanság érződik a határozott kérdések mögött is.*
//A nagy egyenlőség napja//
//A hatodik utca//
//A harmadik - kerülő//
*A Barakkba vezető út, nem rózsákkal van kiültetve. Olykor kövezet, olykor törött bútor, olykor vér, de semmiféleképpen a kedélyes utazás Sydnarus és Naesala osztályrésze. Kihívás, kihívás után, érezhetik, persze gondolatban úgy tartják, ki valahol megment egy életet, az százszorosan köszönik meg, jóllehet a felelősség is a megmentőre terhelődik. Valahogy így gondolkodhat Sydnarus is, ki nemesebb a nemesnél, pedig ruházata alapján katona. De katona a javából, nem hagy hátra senkit. Hogy ez később milyen áldozatokkal járhat, vagy járni fog-e egyáltalán, azt nem lehet tudni. Mindenesetre a kiáltást hallva azonnal cselekszik. S még a kissé megtorpanó Naesalát is meggyőzi négy mondattal. A hű társ az utasításnak megfelelően cselekszik, még ha hallhatóan kevéssé is ért egyet az elöljáró utasításával.*
- Valamennyire tudok... *Hallatszik a nemes asszonytól a válasz, a lovaglást érintő kérdésre. Megvárja, míg Nae a lóról leszáll, s nemesek módjára mindkét lábát kifordítja oldalra, kezével szorosan fogva a gyeplőt. Esze ágában sincs elmenni.
Sydnarus gond nélkül jut el a házig, annak ajtaján is beléphet, s ha már bent van, szemközt hasonló lépcsővel találkozhat, mint a másik házban. Annyi különbséggel, hogy ezúttal nem kéjes nyögések, hanem harcias beszélgetés és fájdalom ittas sikolyt hallhat. Ez a sikoly más, mint korábban, talán nem olyan elkeseredett és gyenge.
Ha Naesala azt gondolta, hogy ezúttal az őrködés kapcsán talán a kihalt utcán kevésbé lesz feladata, nos, ez nem így van. Ahogy Sydnarus beront a házba, az utca végéről hirtelen egy pár tűnik fel, láthatóan batyukkal. Érdekes módon egy eddig lakatlannak tűnő házból is érkeznek hárman, talán az apa, az anya és egy hasonló forma szutykos kisleány, mint akit már cipelnek magukkal. A kislány sír, Naesala azt is meghallhatja, miért. Kedvenc maciját hagyta fenn, s az apa már nem engedi őt vissza. Az utcasarkon feltűnő pár mögött, újabb ember érkezik, ezúttal egyedül, aztán egy gnóm. Aztán egy vérző elf, bár sebét bekötötték lábán, azért még sántít kicsit. Nem kell hozzá, csak néhány pillanat, és Naesala kapkodhatja tekintetét. Talán a wegtoreni karaván tévesztette el az utat? Nem valószínű, hisz a megrakott szekerek és illatozó áruk helyett csak gyorsan összedobált holmik és szenvedő tekintetek láthatók. Mielőtt Naesala reagálhatna bármit, a mellette lovon ülő nemes asszony leugrik, s az egyik közeledő felé szalad:*
- Iliz! Iliz, te vagy az? *Az eddigi határozott és kemény vonásokat egy perc alatt önti el a könny. Megrázó, ahogy a két asszony összeölelkezik fél úton, a másik még batyuját is eldobja. De sír a karon ülő gyermeke is, ki csak úgy csupaszon fekszik kezén, apró keszkenővel betakarva. A felkelés nem válogat. Korra, nemre, fajra tekintet nélkül öl és pusztít. Vér, vagy könny, nem számít mi áztatja az utcát, s az arcokat. Nem számít az sem, hogy valaki tehet-e bármiről. Itt már csak a könyörület adhat megváltást. Ha létezik ilyen egyáltalán.*
- Gyertek! Ők segíteni jöttek! *Mutat zokogva Naesalára a nemes asszony.* Gyertek, ne féljetek! Van még remény! *Naesala láthatja, ahogy a szépen sorakozók, kik tán egyébként is hozzájuk indultak, lassan gyülekeznek előtte, persze tisztességes távolságban, látva annak fegyverét.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.09.18 20:51:49