// Kő kövön //
*Kedvese mellett hagyja el a Szegénynegyed csúf, zsúfolt és szűk utcácskáit a jóval biztonságosabb és puccosabb gazdagok negyede felé. Őt nem igazán hatják meg a szép házak, ápolt kertek, a kovácsolt vas kerítésen is csak azért állapodik meg tekintete, hogy megjegyezze magában mennyi fegyvert és páncélt lehetett volna gyártani abból az anyagból, amit így elpazaroltak. Gondolatait azonban megtartja magának és inkább a társaira figyel néha hátra pillantva. Igazából az egyetlen dolog, ami igazán megtetszik neki, az a színes virágok tengere, és az illat, amit árasztanak. A bűzös nyomornegyed után ez több, mint kellemes.
Gabrien szavaira elmosolyodik, de látja a Hóhajú fájdalmát. Meghagyja magának, hogy első dolga lesz rendbe tenni a férfi sebeit, aminek mélységétől függ a kitisztítás nehézsége. Betipeg hát a számára hatalmas épületbe végigmérve minden díszét. Sohasem látott még ilyet belülről.
A szolgálólányoknak nem ad semmit, nyilát inkább letámasztja az ebédlőben magához közel és mellé teszi tegezét is. Nem számít rá, hogy itt megtámadják, de ha mégis, akkor legyen szem előtt. Amíg magához nem veszi, addig meg ott sorakoznak övén dobótőrei.
A félrevonuló kolosszushoz lép, amíg a szolgálólányok megterítenek nekik, és nekilát az emberóriással közös erővel kipucolni a sebeket. Ezután az egyik tasakocskájából kis tégelyt vesz elő, amiből ujjacskájával finoman keneget valamennyit a lyukak köré, mielőtt bekötik.*
-Ez gyorsítja a gyógyulást.
*Ha a szolgálólányok jók, akkor Janemita szép kérésére hoznak neki kötszert, amivel befedheti Gabrien sebeit.
Mikor a ház ura befut, megszakítja a műveletet, hogy arra fordulhasson, amerre a férfi van. Szeret arra nézni, akinek a hangját hallja. A szavakon fennakad, neki is furcsa, hogy hetek óta tapasztalják a bajt a faluban, mégsem küldtek oda még senkit.*
~Ezért nem kellett volna kerítést csinálni a fegyveranyagból.~
*Megrázza a fejét, de továbbra is csendben van. Khan szavain nem akad fent, hiába tartja azokat erősnek egy lányát vesztett apával szemben, viszont azt nem vitatja, hogy a kóbor lovagnak igaza lehet. Az erdőkben sok borzadály kóricál, egy magányosan sétálgató nemeslány nem húzza ott sokáig.
Miután végeztek a sebkötözéssel megsimogatja a seb díszítette szakállas arcot egy szeretetteljes mosoly kíséretében, majd elfoglalja helyét az asztalnál az emberóriással együtt. Elégedetten néz a vöröslő italra maga előtt, pontosan erre vágyott, amikor elindult a barakkból, így elmosolyodva nyúl a pohárért, hogy szájához emelve belekortyoljon. Hallva a beszélgetés "üzleti" részét nem boldog, nagyon nincs kedve újra szembekerülni a halottizékkel megfelelő fegyverzet nélkül. Abban reménykedik, hogy másodszorra már nem lesznek olyan ijesztőek.
A tárgyalás Rilai asztala, így a továbbiakban is csak hegyezi a fülét és eszeget csendesen. A tervet ismeri és hallja, hogy a csaplárlány ahhoz tartja magát. Közben eszébe ötlik, hogy messziről is kárt tud tenni az élőholtakban, csak megfelelő nyilat kell szereznie hozzá. Ezt a felismerést sem hozza napvilágra még, megvárja, amíg Riali befejezi a tárgyalást és rátérnek a részletekre.*
A hozzászólás írója (Ágrólszakadt Janemita) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.08.25 11:22:46