//Szép, új világ//
*Hát akkor jöjjön, aminek jönnie kell. Még mielőtt meglép a kiszemelt!
Szegényebb nem lesz, ezt Jaz is megmondta, a kis konyhalány meg nem néz ki kemény öklű amazonnak, szóval valóban nincs sok veszíteni valója.*
- Jó, de viselkedj!
*Határozza el végül magát, egy cinkos kacsintással hagyva maga mögött a srácot.
Ahogy léptei egyre közelebb viszik a cselédhez, szíve olyan ütemben kezd mind gyorsabban verni. Ez még kapóra jöhet!*
- Kisasszony! Kisasszony, ne haragudjon!
*Szólítja meg végül hangjából tisztán kivehető izgatottsággal, először még mögötte állva, majd egy mozdulattal elé toppanva. A kis szolgáló csak néz meglepetten, még egy lépést hátrál is a közvetlen közelséget bontani vágyva.*
- Bocsánat, nem akarnám megzavarni reggeli sétájában, ha nem lenne igazán szükségünk a segítségére!
*Kétségbeesetten liheg párat, még arca is kipirult. Ugyan ki mondaná meg, hogy ezt éppen a vizsgadrukk okozza? Ez a kis virágszál egészen biztosan nem, inkább pironkodva legyint a feltételezésen, miszerint úri kisasszonyként róná csak a lazító köröket, s biztosítja Ewicát, hogy nem zavarta meg semmiben.*
- A kedvesemmel...
*Mutat ezzel Jaz felé. Meglepően előrelátó módon úgy helyezkedett, hogy mentora vele szemben legyen, így ki tudja figyelni, mikor nem csinál semmi gyanúsat, a leánynak pedig háttal, hogy ne lássa végig, csak ha válla felett hátrapillant. Amint ez megvan, nem hagyja sokáig bámészkodni, folytatja is.*
-...megszöktünk. Apám...tudja apám nem neki szánt. Bárhogy erősködtünk nem adta áldását, az én szívem pedig beleszakad, ha nem lehetek az övé! *Szerelmes tekintetét először a cseléd válla fölé tereli, majd annak kíváncsiságtól éhesen csillogó íriszeibe mélyeszti.*
- Úgyhogy gyorsan kellett döntenünk, és szöknünk, nem tudtunk pénzt magunkhoz venni. Pedig a hajóhoz pénz kell, nekünk meg messze kell mennünk, hogy ne találjanak ránk! Ha esetleg volna pár...
*Meglepetésére belé fojtják a szót, a kis konyhalány pedig könnyekben kitörve keresi is erszényét, hogy pár aranyat Ewi markába rejtsen. Megnyugtatón simítja az érmékre záródó ujjait, vállát, majd sok sikert kívánva az ifjú párnak ereszti vissza a hősszerelmest társához.
Neki pedig több se kell, szalad is vissza a sráchoz, hogy a nyakába ugorjon, remélhetőleg nem túlságosan meglepve azt. Még egy hálálkodó intésre is futja tőle, ahogy látja, a kis cseléd még mindig őket figyeli. Ezzel már biztos leszerelhető.*
- Na? Milyen voltam?
*Kérdi súgva, ha már tisztának ítéli a levegőt, s jobb öklét szétnyitva, óvatosan mutatja be zsákmányát.*
A hozzászólás írója (Ewica Delis) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.07.27 15:43:59