//Kora esti látogató//
// A hozzászólás 16+ os elemeket tartalmaz. //
*Valóban kilép a gyertya fényéből, remélve, hogy mire ismét a férfi jobban szemügyre veszi, addigra vérét lecsillapítja annyira, hogy arcáról a pír halványul. De szíve heves kalapálásából ítélve erre jelenleg nincs esélye. Hirtelen badarságnak tartja, hogy megszökött a kényeztető karok közül. Még mindig felhevült, bőrén érzi a bársonyosan lágy, mégis szenvedélyesen izzó érintéseket.*
- Ez az ön esetében talán igaz lehet. Ritka mikor valaki egy éjszakára ölelő, izmos karok helyett inkább az ajkakra, s azokból is csupán csak okos szavakra vágyik. De, ha valaki le akarja élni kiválasztottjával az életét nem feltétlenül a külső szépség ez elsődleges. Gondolom maga sem eszi meg szívesen azt az almát, amely kívülről fényes, piros akár a vér, s zamatosságának nehéz ellenállni, de ha beleharap kukacos, az íze rothadt.
*Villannak is ki a smaragd szemek a sötét zugból, ahogy ismét a férfi kék íriszeit kutatják.*
- Időpazarlás kettőnk esetében. Hiszen valószínűleg maga csak akkor fog újra felkeresni, ha én kéretem. A hálószobában pedig lényegtelen, hogy mennyire tud okosakat szólni, ha ott férfi, ahol kell.
*Igen, ez az a démoni nő, akikről a rémhírek keringnek. Az a megolvaszthatatlan szív, a dölyfös és büszke, betörhetetlen asszony. Kicsit olyan érzés keríti hatalmába, mintha most minden csalódását, melyeket valaha az ellenkező nemtől elszenvedett Striden akarná megbosszulni, de teste ellenkezőleg gondolná, s erre egyre inkább eszét is noszogatja. Egyre inkább bújna vissza a karok közé, újra érezni a szenvedélyes csókokat, és azt az érintést bőrén.*
- A történelem múlt, vannak dolgok, amiket nem kell már felbolygatni, a zenét imádom, ahogyan egykor táncolni is szerettem rá, de az az idő is... nos már történelem. Kár az időt fecsérelni rá.
*Lép is tovább a sötétben, egy macska halk lépteivel. Gondolja, hogy a férfi tökéletesen szemmel tudja követni, de a kellemesen fedő sötétség tudatával sétál is tovább a szobában. Lassan újra a férfi közelébe ér, s nem sokkal később már mögötte állva hajol le, hogy hátulról nyaka köré fonhassa karjait. Sóhaja, melyet vendége füle mellett enged el, továbbra is vágyakozó, de most még nem enged a férfi csábításának. Akarja az érzést, hogy újból nem történhet meg vele, hogy akkora hatással bírjon rá egy hím, hogy szó nélkül nyújtsa oda magát neki. Még akkor sem, ha épp ez a férfi feladata, s ez az, ami miatt a ma éjszakát a nő portáján töltheti el. Ahogy a karok lágyan megpihennek a vállakon jobbjának ujjai már le is kalandoznak az ében bőrön, lassan vándorolva be ismét az ing alá. Újból feltérképezi a fehér motívumokat, mintha ujjaival akarná leolvasni róla mit is véstek fel a bársony bőrre egykor.*
- Inkább arról meséljen nekem, mi lesz magával, ha a szépsége kiég, ha már a híre nem lesz ennyire büszkélkedtető. Ha már nem fogják keresni a kegyeit, akkor mi lesz magával? Vagy, ha csak egyszerűen belecsömörlik ebbe az életmódba? Nem gondolt még soha arra, hogy talán egyszer találkozik valakivel, aki oly annyira elcsavarja a fejét, annyira megbabonázza, hogy képtelen lesz máshoz érni? Ha csak azon az egy személyen jár az esze, s úgy fog hiányozni magának, mint forró nyári napon egy kupa víz.
*Búgja érzékien a fülébe, majd mondandója végeztével végig is simít ajkaival a cimpán, ahogy ujjai már az ing gombjaival játszanak, lassan pattintva szét őket, felfedve a mezítelen ében bőrt, s az azt díszítő tetoválásokat. Ez az igazi vörös ördög, de hiába az akarat, hogy továbbra is tartása legyen. Mélyen belül bizony még mindig úgy reszket, mint kislány a nászéjszakán. A teste továbbra is lángra gyúlt, s hiába a magabiztosság hangja továbbra is remeg, légzése még mindig szaporább pihegés. Biztos abban, hogy a férfi, már csak tapasztaltságából eredően is, jól látja az apró jeleket, hogy nem sok választja el Chaet attól, hogy újra reszketeg őzikeként lapuljon meg a férfi karjai között.*