//Sillerforw Villa//
- Jó. * Az egyik kedvenc szava ez. Egyszerű, rövid, és szinte bármilyen helyzetben használhatja, annak örülni fog az, akinek mondja. Ennek okán használja is rendszeresen, s most is. Aztán Qeron eltűnik, Parden megmarad, akárcsak Kormos. Aki egyébként nemcsak, hogy igen passzív résztvevője a városőr és a nemes randevújának, de erre még rá is tetőz azzal, hogy időközben el is szundít. Halk berregéssel jelzi tehát, hogy messze jár már a földtől. Talán egy végtelen mezőn egerészik, vagy egy építkezés kellős közepén, ahol felborít mindent és mindenkit, amit, s akit csak látni vél, vagy épp nem. Akárhogy is, a lényeg, hogy alszik.
Hamarosan visszaérkezik a ház ura, s kijelentésére Parden rendkívül megörül. *
- Jó! * Nem azért, mert olyan rossz volna ebben a kertben - bár azért nem érzi magát túl nagy biztonságban -, hanem csak, mert ezúttal tényleg érdekli a küldetése. Mármint, hogy megtalálják-e Sydmanust, illetve, hogyha megtalálják, akkor mit mond majd. Lehet, hogy nem is tud Parden feladatáról és csak az a katona vesztett el (vagy épp nyert meg) egy fogadást, aki közölte a férfival a teendőit, s az őrmester valójában nem is adott neki semmiféle küldetést. Na, majd most kiderül, csak érjenek el végre a barakkba! Na, meg legyen ott az őrmester is...
A kérdésre pislog párat, majd eszébe jut, hogy mi lehet a gond.
~ Idióta... ~ Szólal meg az ismerős hang, amelyik eddig elég régóta hallgatott. Segítség azonban nem érkezik sehonnan sem, így Parden magára marad és improvizálnia kell. *
- Mihöö... * Kezd bele, aztán megáll és újra megpróbálja. * Egyedül, meg a Kormos. * Bök állával a vállán pihenőre, aki továbbra is húzza a lóbőrt. Arról, hogy van egy belső hang is, inkább nem számol be, mert nincsenek túl jó tapasztalatai ezzel kapcsolatban. Se a fehér ruhások nem szeretik ezt, se mások. *
- Miért? * Kérdez vissza végül. *