//Wäoreyn, Yeza//
//A hozzászólás +16-os elemeket tartalmaz!//
*Szemhéja lassú mozdulattal csukódik le, lélegzete ütemről ütemre mélyül. A víz monoton, altató közegként öleli körül testét. No meg ott a zsongító beszélgetés, mely szintén az intenzív belső képekbe borítkozó félálomlét felé lökdösi lágyan, finoman.
Yeza közelében ez sokszor megtörtént. Gyakorta gondolkodott is rajta, hogy szeretője fülledt kisugárzása nem lebegteti-e át olyan tudatállapotba, melyben nem a józan ész a meghatározó, hanem pacsit adva átjátssza az irányítást valami mélyebbnek, valami őstől fogva szunnyadónak. Nem csak a vörös keveredett bajba elalvás miatt, neki is kijutott része hasonlóból. Egy ízben lőgyakorlaton ábrándozott el annyira, belefeledkezve az imádott test formáinak képzeletbeli bejárásába, hogy még a vesszőket is elfelejtette kihúzni a célból, a gyors, ritmusos váltásban érkező Renos pedig kis híján kicsipkézte a szívtájékát. Végül a reflexei megmentették, csak a vállán szerzett könnyebb sérüléseket, ami miatt három hatig nem nyúlhatott fegyverhez. Ellenben többet találkozhatott Niyss legpompásabb leánykájával, bezárva ezzel az ördögi kört.
Aztán szerencsére újra magához tér. Tán a szekrény éles, ám ezúttal jótékony csikordulásától, tán a harisnya anyagának alig hallható, ám csábító susogásától. Megbabonázva nézi a hajlékony, formás alakot, amint a legerotikusabb mozdulatokkal ölti fel a férfiszemnek oly kedves, alig valamit takaró kis semmiséget. Megemelkedik, a visszahulló vízcseppek a hullámok csatájából pompás formákat létrehozva érik el a felszínt. Ha a lány őzike, akkor a vadász most pompás, izmait ugrásra készen megfeszítő, szagot fogott, s rögvest kiélezett figyelemmel bíró ragadozóvá vált. Nyelvével végigsimít az ajkán. A préda felkeltette a figyelmét, ehhez kétség sem férhet. Végül megmoccan, előkészítve a kádból való kijutást.*
- Az artheniori kirendeltség léte azon információk közé tartozik, melyről Niyss leányainak nem kell, hogy tudomása legyen. Önmagában szükségtelen, és senki nem kockáztatta, hogy a titok valamilyen buja helyzetben felfedessék.
*Tudja, hogy erre a rőt veszedelem várhatóan morranni fog, hiszen az általa elképzelt profizmussal ilyen találgatások nem egyeztethetők össze. Esetében talán nem is, de volt már rá példa, hogy közülük megszédült valaki.*
- Különleges helyzetben, küldetés esetén tárják csak fel ezt a tényt előttük. És van, amiről még a vadászok sem tudhatnak. *Maga is csak töredékekkel bír az ügyben. Immár kinn áll a kád előtt, teljes csupaszságában, csak egy könnyű törölköző suhanása fogja fel a testén lassan végigcsordogáló vizes párát. Néhány lépéssel közelebb lopja magát.*
- Nekem Rins az itteni kapcsolatom. Vadász ő maga is, vélhetően a többiekkel egyetemben, akárhányan is legyenek. Vékony, kese fickó, ám izmaiban mégis szívós erő lapul. Az a fajta, akinek vág az esze, és az ábrázatára még csak ki sem ül, hogy mit érez és mire gondol valójában. A rabságodnak így teljesen hihetőnek kell tűnnie. Fegyvert sem adhatok neked, mert az egyik első dolguk lesz átkutatni mindkettőnket, így azt később kell eljuttatnom hozzád, ha össze akarunk dolgozni. Valamit igencsak védenek vagy éppen őriznek ott. Minden mást az állomány felmérése után tudunk megtenni, mégpedig hamar, mert az a gyanúm, hogy értesíteni fognak egy likvidálóosztagot.
*Velük még ő sem futna össze szívesen. A legválogatottabb, minden érzelemtől és megvesztegethetőségtől mentes figurák, akiknek még arcuk sem látszik soha. Tökéletes parancsvégrehajtók, megingás nélkül. Újabb lépések, sóvár pillantás a ringatózó gyöngyök mögötti finom hajlatokra, apró fejcsóva a fegyveröv meggyalázása láttán, de esze ágában sincs elrontani a játékot.*
- Én szökevény vagyok, amiről már jó eséllyel tudnak, te pedig feláldozható, egyikünk megmenekülésére sincs garancia. Viszont előnyben vagyunk velük szemben, mert tudjuk, merre vannak, ők pedig fordítva nem, így lesz némi időnk, amíg az erősítés megérkezik.
~ Ejj, a nyílvesszők! ~
*Féltett kincseit tartja tenyerében a vörös, ember még nem érintette őket büntetlenül. Nem torol azonban, helyette a sorok ritmusát, parázna lüktetését figyeli. A köntösért hajol, magába fogadja a kívánatos test illatát, a maradék vizet és a legnemesebb részeket már azzal szárogatja fel, végigsimítva magán, hívva a lány figyelmét, ezzel nyugtázva a vers elismerését. Már csak egyetlen lépés választja el tőle. Miután lélegzetvisszafojtva betelt az elébe tárulkozó pazar látvánnyal, végigcirógat a nyújtózkodó felkaron, gyöngéden siklik a keze a csípőn, hátulról forró bőrük összeér, ahogy rásegít a nyújtózásra. Közben félig felküzdi magát az asztalra. Ketten együtt érik el a zsinórt, a kívánt helyre varázsolva a függönyt. Megfordulva leül a tágas felületre, csupaszon és szabadon, minden vágyával egyetemben, vele szemben az alig takart, ám a természet által mégis gyönyörűen felékesített, szeretett nő. A köpenyke anyagát felsodorja, s azt használva, a vörös nyakát átfonva vele két kézzel, a lehető leggyöngédebb módon húzza maga felé.*
- Azt rebesgetik, Kyrossnak is van beépített embere ideát. Őt hamar meg kell találnunk, és kifaggatnunk, különben sosem jutunk el Wegtorenbe.
*Az pedig végzetes következményekkel járna mindkettejükre nézve.*