Arthenior - Polgárnegyed
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Arthenior főtere (új) Wegtoreni Kalmár Kaszárnya (új) | Polgárnegyed | Templom (új) Romváros és Meredély (új) Piactér (új) |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 154 (3061. - 3080. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3244-3263
3080. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-12-25 19:07:47
Üzenet elküldve: 2025-12-25 19:07:47
Rang: Játékos
IC üzenetek: 128
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 128
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Mikor két ösvény újra egybefut//
*Miközben élménybeszámolót tart, záporoznak a kérdések, de mindet amolyan költőinek veszi. Olykor mosolyogva bólogat, vagy szégyenlősen a bakancsa orrát bámulja, de többnyire csak lelkes és be sem áll a szája. Tényleg erre volt szüksége. Valamiféle érdeklődésre, ami jóideje úgy tűnt, hogy kiveszett a lányból. Legalábbis ha nem saját magáról volt szó.*
- Találkoztam, de nem direkt. Vagyis én nem tudtam, hogy az ő. Gyakoroltam, ő pedig kifigyelt, aztán… segített. Elsőre meg nem mondanám, hogy baj van vele. *Megingatja a fejét.* - Pedig jobb lenne, ha nem dolgoznának ilyenek közöttünk. Tudom, mit tett veled.
*Elrúg egy kavicsot, majd tovább folytatja.* - Gondoltam rá, hogy elárulom bent, de valahogy nem tűik helyesnek. Na ne aggódj, téged nem mártottalak volna be, mondjuk mindjárt más fényben lenne a te körözésed. Máshogy védelek majd meg. *Mert neki kész terve van még a körözésre vonatkozóan is. Viszont túl sokszor nem érdekelte ez a téma a lányt, így majd elintézi egyszer egyedül. Talán. Igyekszik legalábbis.
Eztán a lány következik. Csilingelő hangját bármeddig elhallgatná, még akkor is, ha a történetet már kismilliószor meghallgatta, mégis úgy issza a szavait, mintha először hallaná. Talán azért mondogatja ennyit, mert még benne sem állt össze minden. Trylnor türelmes, habár sajnos tényleg lassan mennie kell.*
- Tényleg sokat fejlődtél. *A tanulás sok energiát elvesz, a rossz történések pedig igencsak el tudják szigetelni az embert… de az elfet is. Ő már csak tudja. Bárhányszor rosszat látott, azonnal egymaga kívánt lenni, s legutóbb fel is szívódott teljesen. *
- Büszke vagyok rád. És anyukád is büszke lenne rád, de nem akkor, ha hanyagolod a szeretteid amiatt, mert bizonyítani akarsz. *Ebben szinte biztos.* - Néha pihenj is. *Megtorpan, mert eljött a pont, hogy tényleg más irányba kell mennie és már az időt sem tolhatja ki tovább. *
- Ha még egyszer valami rosszat akar tőled szólj. Most már tudok vele mit kezdeni. Az, meg hogy egy ilyen kell Mainak, az ő baja. *Vonja meg a vállát, aztán tesz egy tétova lépést Cilia felé. Csak nézi egy ideig, majd hirtelen megöleli, már sokkal nagyobb szeretettel és átéléssel, mint eddig.* - Kelatkor… Sietek reggel, szerintem Anviel beenged. De azért szólj neki, jó? Vigyázz magadra!
*Búcsúzkodni nem igazán kedvel, de most még az is jól esik neki. Mindenesetre szapora léptekkel indul meg a Kaszárnya felé, alig várva, hogy elteljen az a néhány nap.*
*Miközben élménybeszámolót tart, záporoznak a kérdések, de mindet amolyan költőinek veszi. Olykor mosolyogva bólogat, vagy szégyenlősen a bakancsa orrát bámulja, de többnyire csak lelkes és be sem áll a szája. Tényleg erre volt szüksége. Valamiféle érdeklődésre, ami jóideje úgy tűnt, hogy kiveszett a lányból. Legalábbis ha nem saját magáról volt szó.*
- Találkoztam, de nem direkt. Vagyis én nem tudtam, hogy az ő. Gyakoroltam, ő pedig kifigyelt, aztán… segített. Elsőre meg nem mondanám, hogy baj van vele. *Megingatja a fejét.* - Pedig jobb lenne, ha nem dolgoznának ilyenek közöttünk. Tudom, mit tett veled.
*Elrúg egy kavicsot, majd tovább folytatja.* - Gondoltam rá, hogy elárulom bent, de valahogy nem tűik helyesnek. Na ne aggódj, téged nem mártottalak volna be, mondjuk mindjárt más fényben lenne a te körözésed. Máshogy védelek majd meg. *Mert neki kész terve van még a körözésre vonatkozóan is. Viszont túl sokszor nem érdekelte ez a téma a lányt, így majd elintézi egyszer egyedül. Talán. Igyekszik legalábbis.
Eztán a lány következik. Csilingelő hangját bármeddig elhallgatná, még akkor is, ha a történetet már kismilliószor meghallgatta, mégis úgy issza a szavait, mintha először hallaná. Talán azért mondogatja ennyit, mert még benne sem állt össze minden. Trylnor türelmes, habár sajnos tényleg lassan mennie kell.*
- Tényleg sokat fejlődtél. *A tanulás sok energiát elvesz, a rossz történések pedig igencsak el tudják szigetelni az embert… de az elfet is. Ő már csak tudja. Bárhányszor rosszat látott, azonnal egymaga kívánt lenni, s legutóbb fel is szívódott teljesen. *
- Büszke vagyok rád. És anyukád is büszke lenne rád, de nem akkor, ha hanyagolod a szeretteid amiatt, mert bizonyítani akarsz. *Ebben szinte biztos.* - Néha pihenj is. *Megtorpan, mert eljött a pont, hogy tényleg más irányba kell mennie és már az időt sem tolhatja ki tovább. *
- Ha még egyszer valami rosszat akar tőled szólj. Most már tudok vele mit kezdeni. Az, meg hogy egy ilyen kell Mainak, az ő baja. *Vonja meg a vállát, aztán tesz egy tétova lépést Cilia felé. Csak nézi egy ideig, majd hirtelen megöleli, már sokkal nagyobb szeretettel és átéléssel, mint eddig.* - Kelatkor… Sietek reggel, szerintem Anviel beenged. De azért szólj neki, jó? Vigyázz magadra!
*Búcsúzkodni nem igazán kedvel, de most még az is jól esik neki. Mindenesetre szapora léptekkel indul meg a Kaszárnya felé, alig várva, hogy elteljen az a néhány nap.*
3079. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-12-25 18:13:50
Üzenet elküldve: 2025-12-25 18:13:50
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1218
OOC üzenetek: 118
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1218
OOC üzenetek: 118
Játékstílus: Megfontolt
*Nem jut túlságosan messze el a piactértől, mielőtt még egy gondolat ötlik a fejébe. Mégpedig az, hogy már egy ideje leadta a rendelését Merchennél, talán be kellene ugrania, megérdeklődni, miként áll a helyzet. Babkár híreivel nem tud sokat kezdeni, egyelőre teljesen hitetlenkedik a hasznosságukban, de az biztos, hogy mástól se hall semmit se, a távoli eseményekből. Ellenben, hogy sietségét meggyorsítsa és kifejezett kifogásként, hogy a másik kereskedő portékáját maga is kipróbálja, egy világosbarna üvegcsével meg is iszik, hogy lépteit sebesebben szedhesse visszafelé a piacra. Nem mintha bármi sürgős lenne a számára, azonban arra lehet ráébred, hogy nem csak az új füvek hiánya miatt aggódhat, a régi szerekből is talán kevesebbel készült, mint kellene. És még azt se értékelte igazán, hogy mintha a szükséges komponensek árai lefele indultak volna el. Talán megérné felkészülni, azzal szemben sincsenek kétségei, hogy ez csak ideiglenes. Hiszen semmi sem mutatja a számára, hogy mitől történne ez. A helyzet nem javul. Annyi pénze persze nincs, hogy mindenre felkészüljön, így lehet csak az új füvek felé nyit. Nem kétli, hogy Cagon már sokkal előtte jár a kísérletezésben, de nem is bánja. Ebben csak magára vethet.*
Megivott egy varázsitalt, ami a hétfokú skálán eggyel növeli a gyorsaságot a következő két körre.
Megivott egy varázsitalt, ami a hétfokú skálán eggyel növeli a gyorsaságot a következő két körre.
3078. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-12-23 14:50:06
Üzenet elküldve: 2025-12-23 14:50:06
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 61
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 61
Játékstílus: Vakmerő
//Mikor két ösvény újra egybefut//
*Nagyon szívesen levenné a fiú lelkéről ezt a terhet. Mint valami piszkos ágyneműt csak sutty, kicserélné. Hogy ne érezze magát rosszul azért ami történt. Azon úgy sem tudnak már mit kezdeni. És elvégre, ő az okozója annak amit Trylnor érez. Alaposan megkutyulták maguk körül ezt a levet.
Ártatlan kiskutya szemekkel nézi Trylnort, ahogy ő maga is rendbe szedi magát. Az az apró suta érintés is derekán jól esik neki. Ő maga is hasonló félénkséggel simít végig a másik kezén, amikor az tovább lép.
Ilyen apró lépések kellenek ahhoz, hogy újra építsék azt amit leromboltak. Pedig nagyon szívesen ugrana a fiú nyakába, hogy egy ijesztően szájközeli puszival riogassa mint annak idején. Amitől paradicsom vörössé vált a fiú arca. Az mindig megnevettette őt. De majd annak is eljön az ideje. Jobb ha hagyja most a fiút megbékélni először.*
- Persze megértem.
*Mondja szelíden. Nem is várhatta el a fiútól, hogy személyes testőre legyen amíg haza nem ér. Bármennyire is tetszik számára az ötlet, hogy egy egyenruhás "férfi" kísérje őt mint egy nemes kisasszonyt.
Kérdését félve ügyetlenül tette fel. Mert félt attól, hogy megint az a válasz jön mint amikor találkozásunk pillanatában hallott, és most is kísérti őt. "Semmi közöd hozzá". Ám meglepetésére, nem következik be. A fiú arca megenyhül, és a hosszú karok átnyúlva vállán magához húzzák őt. Tán álmodik? Csípjék meg de rögtön, mert pillanatra maga sem hiszi el.
Még arca is enyhén belepirul, ahogy a régi meghittséggel gyalogolnak egymás mellet összebújva. Arcán egy szelíd de annál boldogabb mosoly húzódik. Félően, de ő maga is át nyúl Trylnor háta mögött, hogy belekapaszkodjon derekába.
A smaragdok büszkén csillogva nézik a fiú áradozását. Csak hallgatja, ahogy a fiú nyelve megered és büszkén mesél arról, miféle dolgokat művel a nagyfiúk világában.
Nem is tudja hirtelen mire mit mondjon. Mert bizony történt egy valag a kis hercegével. Nagyon is örül annak, hogy megállja a helyét. Hogy biztonságban van.
Végül nem állja meg, néha néha közbe szól Trylnor mondandójába. De csak annyira, hogy a fiú lássa figyel minden szavára.*
- Meglátszik.
*Feleli az edzést illetően. És szabad karjával végig is simít egy pillanatra a fiú mellkasán. Majd vissza akasztja kezét a fiú csuklójára ami az ő vállán pihen.*
- Akkor megérte Mai óráin ücsörögni ugye?
*Teszi fel a röpke kérdést, de nem is vár rá igazán választ. Elvégre most a fiú beszél. Mintha emlékezne arra, hogy néha néha unta az írás olvasásos órákat. De ezek szerint megérte.
Majd a fiúval együtt kuncog fel a káromkodásokat illetően. Visszafogott igaz, de jól esik neki, hogy kissé felszabadúltabban tudnak beszélgetni.*
- Azt hiszem napokig suvickolhatnád az edényeket miatta.
*Teszi hozzá ismét röpke gondolatát Tyrlnor meséjéhez. Ám a végén, a mosoly elpárolog. Nem boldogsága ért végett hirtelen. Pusztán a meglepettségé lesz a főszerep.*
- Grael? Találkoztál vele?
*Nem is tudja igazán, hogy meglepetten-e, vagy hogy szégyenkezik. Eléggé vegyes érzelmei vannak ezzel kapcsolatban. Még a fejét is elgondolkodóan hajtja előre kissé lógatva. Hiszen a fiú tudja, mire kérte őt akkoriban a férfi. Ezért is tűzték ki a plakátokat.
Kérdései után a fiú tovább folytatja Graelt illető meglátásait. Amit persze figyelmesen hallgat.*
- Igen. Grael máshogy, látja a világot mint sokan mások.
*Hallgatta párszor a férfit, bár azok inkább leckék voltak számára. Mire figyeljen, kitől lophat és hogyan. Mit mondjon ha esetleg fülön csípik. Ritkán vagy inkább sosem volt olyas fajta beszélgetésük mint Maival. A férfi olyan rideg mint egy szikla, legtöbbször. Bár ő bízik abban, hogy a mögött a szikla szív alatt rejlik egy kis láng.
Majd ráterelődik a rivalda fény. Fejét meglepetten kapja fel.*
- Hát. Akad.
*Mondja szelíden. Majd kis szünet után folytatja csak, amikor úgy érzi össze szedte gondolatait.*
- Maival és Norival megtaláltuk az ingoványban a szüleim hintóját. De őket nem.
*Komorodik egy pillanatra a lány, mert valahol mindig is tudta lelke mélyén, hogy nem kerülnek elő. Csak elfordult a tény elől.*
- Viszont, a hintó látványa okozott olyan fejfájást amim néha volt. Biztos emlékszel rá. És eszembe jutott minden. A nevem, a szüleim, hogy hol laktunk.
*Folytatja egy nehéz sóhajjal együtt.*
- El is mentünk a házhoz, de ott már más lakik. A dolgainkat pedig eladták vagy elégették. Csupán egy pergamen maradt egy versel. Amit édesapám hagyott hátra amikor az amulett utáni keresésben.
*Egy kis szünet után folytatja csak.*
- Ezért támadták meg a hintónkat az orkok. Mert az amulett párja volt a kulcs valamihez. De oda már Mai nem engedett el. Nori ment a keresésre. Mi pedig a mágustoronyba mentünk. Ahol mint látod tanított nekem egy két fortélyt.
*Itt kezd megenyhülni a lány komorsága. Volt ideje megemészteni a történteket. Így végre képes volt pityergés nélkül elmondani röviden a történteket.*
- És azóta a templomba is járok, hogy Eeyr által adott erővel tudjak majd segíteni. Mint anya.
*Az enyhe mosoly itt reménytelibbé válik. Mert büszke arra, hogy képes Eeyr fényét arra használni, hogy másokon segítsen. Még ha az akár egy törött orr is.*
- Amúgy vicces, hogy Graelt említetted. Találkoztam vele a minap. Képzeld, Mainak vett gyűrűt. Szerintem megakarja kérni a kezét.
*Fejét a fiú karjára hajtja. Eszébe jut Trylnor ígérete, mi szerint ez vár majd rá is. Kíváncsi azonban miféle gyűrűvel fogja majd meglepni őt a fiú, na meg mikor.*
*Nagyon szívesen levenné a fiú lelkéről ezt a terhet. Mint valami piszkos ágyneműt csak sutty, kicserélné. Hogy ne érezze magát rosszul azért ami történt. Azon úgy sem tudnak már mit kezdeni. És elvégre, ő az okozója annak amit Trylnor érez. Alaposan megkutyulták maguk körül ezt a levet.
Ártatlan kiskutya szemekkel nézi Trylnort, ahogy ő maga is rendbe szedi magát. Az az apró suta érintés is derekán jól esik neki. Ő maga is hasonló félénkséggel simít végig a másik kezén, amikor az tovább lép.
Ilyen apró lépések kellenek ahhoz, hogy újra építsék azt amit leromboltak. Pedig nagyon szívesen ugrana a fiú nyakába, hogy egy ijesztően szájközeli puszival riogassa mint annak idején. Amitől paradicsom vörössé vált a fiú arca. Az mindig megnevettette őt. De majd annak is eljön az ideje. Jobb ha hagyja most a fiút megbékélni először.*
- Persze megértem.
*Mondja szelíden. Nem is várhatta el a fiútól, hogy személyes testőre legyen amíg haza nem ér. Bármennyire is tetszik számára az ötlet, hogy egy egyenruhás "férfi" kísérje őt mint egy nemes kisasszonyt.
Kérdését félve ügyetlenül tette fel. Mert félt attól, hogy megint az a válasz jön mint amikor találkozásunk pillanatában hallott, és most is kísérti őt. "Semmi közöd hozzá". Ám meglepetésére, nem következik be. A fiú arca megenyhül, és a hosszú karok átnyúlva vállán magához húzzák őt. Tán álmodik? Csípjék meg de rögtön, mert pillanatra maga sem hiszi el.
Még arca is enyhén belepirul, ahogy a régi meghittséggel gyalogolnak egymás mellet összebújva. Arcán egy szelíd de annál boldogabb mosoly húzódik. Félően, de ő maga is át nyúl Trylnor háta mögött, hogy belekapaszkodjon derekába.
A smaragdok büszkén csillogva nézik a fiú áradozását. Csak hallgatja, ahogy a fiú nyelve megered és büszkén mesél arról, miféle dolgokat művel a nagyfiúk világában.
Nem is tudja hirtelen mire mit mondjon. Mert bizony történt egy valag a kis hercegével. Nagyon is örül annak, hogy megállja a helyét. Hogy biztonságban van.
Végül nem állja meg, néha néha közbe szól Trylnor mondandójába. De csak annyira, hogy a fiú lássa figyel minden szavára.*
- Meglátszik.
*Feleli az edzést illetően. És szabad karjával végig is simít egy pillanatra a fiú mellkasán. Majd vissza akasztja kezét a fiú csuklójára ami az ő vállán pihen.*
- Akkor megérte Mai óráin ücsörögni ugye?
*Teszi fel a röpke kérdést, de nem is vár rá igazán választ. Elvégre most a fiú beszél. Mintha emlékezne arra, hogy néha néha unta az írás olvasásos órákat. De ezek szerint megérte.
Majd a fiúval együtt kuncog fel a káromkodásokat illetően. Visszafogott igaz, de jól esik neki, hogy kissé felszabadúltabban tudnak beszélgetni.*
- Azt hiszem napokig suvickolhatnád az edényeket miatta.
*Teszi hozzá ismét röpke gondolatát Tyrlnor meséjéhez. Ám a végén, a mosoly elpárolog. Nem boldogsága ért végett hirtelen. Pusztán a meglepettségé lesz a főszerep.*
- Grael? Találkoztál vele?
*Nem is tudja igazán, hogy meglepetten-e, vagy hogy szégyenkezik. Eléggé vegyes érzelmei vannak ezzel kapcsolatban. Még a fejét is elgondolkodóan hajtja előre kissé lógatva. Hiszen a fiú tudja, mire kérte őt akkoriban a férfi. Ezért is tűzték ki a plakátokat.
Kérdései után a fiú tovább folytatja Graelt illető meglátásait. Amit persze figyelmesen hallgat.*
- Igen. Grael máshogy, látja a világot mint sokan mások.
*Hallgatta párszor a férfit, bár azok inkább leckék voltak számára. Mire figyeljen, kitől lophat és hogyan. Mit mondjon ha esetleg fülön csípik. Ritkán vagy inkább sosem volt olyas fajta beszélgetésük mint Maival. A férfi olyan rideg mint egy szikla, legtöbbször. Bár ő bízik abban, hogy a mögött a szikla szív alatt rejlik egy kis láng.
Majd ráterelődik a rivalda fény. Fejét meglepetten kapja fel.*
- Hát. Akad.
*Mondja szelíden. Majd kis szünet után folytatja csak, amikor úgy érzi össze szedte gondolatait.*
- Maival és Norival megtaláltuk az ingoványban a szüleim hintóját. De őket nem.
*Komorodik egy pillanatra a lány, mert valahol mindig is tudta lelke mélyén, hogy nem kerülnek elő. Csak elfordult a tény elől.*
- Viszont, a hintó látványa okozott olyan fejfájást amim néha volt. Biztos emlékszel rá. És eszembe jutott minden. A nevem, a szüleim, hogy hol laktunk.
*Folytatja egy nehéz sóhajjal együtt.*
- El is mentünk a házhoz, de ott már más lakik. A dolgainkat pedig eladták vagy elégették. Csupán egy pergamen maradt egy versel. Amit édesapám hagyott hátra amikor az amulett utáni keresésben.
*Egy kis szünet után folytatja csak.*
- Ezért támadták meg a hintónkat az orkok. Mert az amulett párja volt a kulcs valamihez. De oda már Mai nem engedett el. Nori ment a keresésre. Mi pedig a mágustoronyba mentünk. Ahol mint látod tanított nekem egy két fortélyt.
*Itt kezd megenyhülni a lány komorsága. Volt ideje megemészteni a történteket. Így végre képes volt pityergés nélkül elmondani röviden a történteket.*
- És azóta a templomba is járok, hogy Eeyr által adott erővel tudjak majd segíteni. Mint anya.
*Az enyhe mosoly itt reménytelibbé válik. Mert büszke arra, hogy képes Eeyr fényét arra használni, hogy másokon segítsen. Még ha az akár egy törött orr is.*
- Amúgy vicces, hogy Graelt említetted. Találkoztam vele a minap. Képzeld, Mainak vett gyűrűt. Szerintem megakarja kérni a kezét.
*Fejét a fiú karjára hajtja. Eszébe jut Trylnor ígérete, mi szerint ez vár majd rá is. Kíváncsi azonban miféle gyűrűvel fogja majd meglepni őt a fiú, na meg mikor.*
3077. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-12-23 11:27:59
Üzenet elküldve: 2025-12-23 11:27:59
Rang: Játékos
IC üzenetek: 300
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 300
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Aggodalmak közt hagyva//
//Glynmaris lak//
*Képtelen halogatni. Bármennyire is lenne az kényelmes. Tölthetnék úgy az estét mint az apja levele érkezése előtti időkben. Meghittebben, ölelésekben és csókokban. Komolyan még vissza is sírja azt a fejfájásos elutasítást Rinétől amivel még a múltkor hagyta faképnél. Minthogy ezzel a ténnyel nézzen szembe a lánnyal együtt. Mert elbukott. Elbukott abban amit oly szentnek hitt magában. A lány védelme. Ettől a jövőtől képtelen. Behatással lesz rá bármennyire is szeretné, hogy ne legyen. Ha sikerül a házasság, és be tud épülni a nemesek közé. Bármi is volt vagy lett közöttük. Az a szerte fog foszlani. Mint egy nap szárította szakadt kötél, amit a tenger mosott partra ki tudja mikor.
Az érzés kölcsönös. Hasonlóan görcsös gyomorral várja a lány kitörését, esetleges összeomlását. És, ahogy ezzel számolt. Már látja is a kezdeti jeleket. A gyötrő arc kifejezést, az egyre jobban csillogó és vörösödő szemeket.
Saját arcán lévő komorság megenyhül pár röpke pillanat erejéig. Legszívesebben magához karolná a lány, és pátyolgatná. Elhitetné vele, hogy minden rendben lesz. Hogy az életüket majd valahogy megtartják majd. Az ő kis titkuk marad. Ám maga is tudja, hogy ezt a hazugságot. Bárhogy is öltöztetné fel. Még egy idiótának sem lenne képes előadni hihetően.
Ilyen érzés ez talán. A vereség. Amikor csak sodorja az embert az ár, de ő magatehetetlen.
Szemöldöke meglepetten kúszik fel. A lány megerőlteti magát, és összeszedetten emeli szóra fejét. Fájdalmas látvány. De mégis büszke. Valóban olyan erős, mint amaz nem egyszer már állította.
A sárgás tekintetek fájdalmasan mérik végig a lány. Amíg amaz megfogalmazza első gondolatait.
Csak egy hangos egyetértő hümmögés hagyja el torkát a házasságot illetően. A kérdésnél nem vág közbe, nem is volt szükséges csendre inteni. Tudta jól, hogy a lány lesz olyan okos, hogy összerakja a képet a fejében. Erről árulkodott öltözéke is, hogy merre járhatott az előző nap.
Majd egy következő kérdés, amire Lazziar csak elhajtja tekintetét. Hiszen benne már megfogalmazódott jó pár ötlet, jó pár terv. Volt ideje ezen gondolkodni. Csak arra nem jött még rá, hogy ezt miképp adja elő Rinének. Hát itt a "tökéletes" alkalom ezt megtenni.
Rine már most sejtheti, hisz Lazziar túlságosan is csendben van, és képtelen a szemébe nézni. Az ajánlat és a vele járó lehetőség. Csak túlságosan is kapóra jön. Amit nem halaszthat el a férfi. Akármennyire is szeretnék tagadni, ezt talán már mindketten tudják.
Még nem válaszol. Hagyja, hogy Rine megeméssze az egészet. Hogy benne is megformálódjon egy értékes vélemény. Ne csak a dac és a harag jöjjön ki. Most szüksége van a lányra. Jobban mint valaha.
Lazziar végül egy fárasztó sóhajjal engedi le karjait, hogy azt maga mögé helyezze el. Egyik markával a másik öklét fogva. Elindul Rine irányába, ám a karosszék mellett ellépve, a mögé lép. Tán könnyebb lesz így beszélnie. Hogy nem kell a lány lélektükrének haragos tekintetét állnia.*
- Apánk halottnak hitt amióta elhagytál minket. Úgy vélte így könnyebb elfogadni a tényt.
*Hangja hasonló mint Rineé. Üres, és kimért. Érzelmetlen.
Egy újabb lépés, de ekkor már Rinevel szembe kerülve guggol le a lány elé. A sárgás szemek szigorúan pillantanak rá. Ám az inkább határozottság mintsem tényleges szigor a lány felé. Tenyerével gyengéden a lány állát megérintve fordítja annak tekintetét sajátjához, hogy teljes figyelmét elnyerje.*
- Találok neked helyet. Jobbat mint azt hinnéd. Ígérem.
*Hogy az még mi lesz, ő maga sem tudja. De nem fogja Rinét szem elől téveszteni, és hátra hagyni.*
- És felejtsd el! Nem fogom hagyni, hogy bármelyik pökhendi nemesi féreg akár egy ujjal is hozzád érjen!
*Haragja csattan mint az ostor, de Rine is tudhatja ez nem neki szól. Ez pusztán egy eskü.*
//Glynmaris lak//
*Képtelen halogatni. Bármennyire is lenne az kényelmes. Tölthetnék úgy az estét mint az apja levele érkezése előtti időkben. Meghittebben, ölelésekben és csókokban. Komolyan még vissza is sírja azt a fejfájásos elutasítást Rinétől amivel még a múltkor hagyta faképnél. Minthogy ezzel a ténnyel nézzen szembe a lánnyal együtt. Mert elbukott. Elbukott abban amit oly szentnek hitt magában. A lány védelme. Ettől a jövőtől képtelen. Behatással lesz rá bármennyire is szeretné, hogy ne legyen. Ha sikerül a házasság, és be tud épülni a nemesek közé. Bármi is volt vagy lett közöttük. Az a szerte fog foszlani. Mint egy nap szárította szakadt kötél, amit a tenger mosott partra ki tudja mikor.
Az érzés kölcsönös. Hasonlóan görcsös gyomorral várja a lány kitörését, esetleges összeomlását. És, ahogy ezzel számolt. Már látja is a kezdeti jeleket. A gyötrő arc kifejezést, az egyre jobban csillogó és vörösödő szemeket.
Saját arcán lévő komorság megenyhül pár röpke pillanat erejéig. Legszívesebben magához karolná a lány, és pátyolgatná. Elhitetné vele, hogy minden rendben lesz. Hogy az életüket majd valahogy megtartják majd. Az ő kis titkuk marad. Ám maga is tudja, hogy ezt a hazugságot. Bárhogy is öltöztetné fel. Még egy idiótának sem lenne képes előadni hihetően.
Ilyen érzés ez talán. A vereség. Amikor csak sodorja az embert az ár, de ő magatehetetlen.
Szemöldöke meglepetten kúszik fel. A lány megerőlteti magát, és összeszedetten emeli szóra fejét. Fájdalmas látvány. De mégis büszke. Valóban olyan erős, mint amaz nem egyszer már állította.
A sárgás tekintetek fájdalmasan mérik végig a lány. Amíg amaz megfogalmazza első gondolatait.
Csak egy hangos egyetértő hümmögés hagyja el torkát a házasságot illetően. A kérdésnél nem vág közbe, nem is volt szükséges csendre inteni. Tudta jól, hogy a lány lesz olyan okos, hogy összerakja a képet a fejében. Erről árulkodott öltözéke is, hogy merre járhatott az előző nap.
Majd egy következő kérdés, amire Lazziar csak elhajtja tekintetét. Hiszen benne már megfogalmazódott jó pár ötlet, jó pár terv. Volt ideje ezen gondolkodni. Csak arra nem jött még rá, hogy ezt miképp adja elő Rinének. Hát itt a "tökéletes" alkalom ezt megtenni.
Rine már most sejtheti, hisz Lazziar túlságosan is csendben van, és képtelen a szemébe nézni. Az ajánlat és a vele járó lehetőség. Csak túlságosan is kapóra jön. Amit nem halaszthat el a férfi. Akármennyire is szeretnék tagadni, ezt talán már mindketten tudják.
Még nem válaszol. Hagyja, hogy Rine megeméssze az egészet. Hogy benne is megformálódjon egy értékes vélemény. Ne csak a dac és a harag jöjjön ki. Most szüksége van a lányra. Jobban mint valaha.
Lazziar végül egy fárasztó sóhajjal engedi le karjait, hogy azt maga mögé helyezze el. Egyik markával a másik öklét fogva. Elindul Rine irányába, ám a karosszék mellett ellépve, a mögé lép. Tán könnyebb lesz így beszélnie. Hogy nem kell a lány lélektükrének haragos tekintetét állnia.*
- Apánk halottnak hitt amióta elhagytál minket. Úgy vélte így könnyebb elfogadni a tényt.
*Hangja hasonló mint Rineé. Üres, és kimért. Érzelmetlen.
Egy újabb lépés, de ekkor már Rinevel szembe kerülve guggol le a lány elé. A sárgás szemek szigorúan pillantanak rá. Ám az inkább határozottság mintsem tényleges szigor a lány felé. Tenyerével gyengéden a lány állát megérintve fordítja annak tekintetét sajátjához, hogy teljes figyelmét elnyerje.*
- Találok neked helyet. Jobbat mint azt hinnéd. Ígérem.
*Hogy az még mi lesz, ő maga sem tudja. De nem fogja Rinét szem elől téveszteni, és hátra hagyni.*
- És felejtsd el! Nem fogom hagyni, hogy bármelyik pökhendi nemesi féreg akár egy ujjal is hozzád érjen!
*Haragja csattan mint az ostor, de Rine is tudhatja ez nem neki szól. Ez pusztán egy eskü.*
3076. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-12-23 00:23:11
Üzenet elküldve: 2025-12-23 00:23:11
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Aggodalmak közt hagyva//
//Glynmaris lak//
*Lazziar válaszától újból összeszorul a gyomra. Mintha maga is inkább elkerülné most ezt a beszélgetést, még akkor is, ha a kíváncsiság hajtja. Valahogy úgy érzi, hogy mostohájának viselkedése, az a ridegség, amivel a napokban annyiszor szemben találta magát, most éppen elég intő jel ahhoz, hogy ne akarjon sokat tudni. A másik oldalon viszont ott ég benne a bátyja iránti törődés, az, hogy nem akarja, hogy mindennel folytonosan egyedül kelljen a férfinak megküzdenie. Abba pedig bele sem mer gondolni, hogy minél inkább kibogozza a szálakat, azok csak egyre fájdalmasabb dolgokat sodornak elé.
Ahogy Lazziar kitessékeli az öléből nem ágál ellen. Hagyja, hogy a férfi felkeljen, majd nyomban vissza is ül a helyére, mikor oda vezeti. Onnantól pedig csendben kivár, s szinte pislogni is elfelejt, miközben szemeivel követi mostohájának útját a kabátig. A tekintetét csak akkor veszi le az arcáról, mikor a meggyötört papír előkerül annak zsebéből. Ahogy fivére visszatér és elé nyújtja a levelet, a kékek továbbra is rá szegeződnek, egészen pontosan a szarvasos pecsétre. Nehéz most megmondania, hogy mitől forog a gyomra. A félelemtől, hogy mit olvas majd el a sorokban, vagy attól, hogy az ő szemében is egyre inkább kirajzolódik az, hogy az apja csak egy féreg, akit a haszon hajt. Érzi, hogy az ujjai hidegek és egyre nyirkosabbak, így mielőtt a levélhez nyúlna kezeit gyorsan a hálóing anyagába törli. De nem halogathatja a végtelenségig, hogy a papírt megkaparintsa. Csendben veszi át a levelet. Először csak végigfuttatja ujjait a pecséten, amit jól ismer már, de talán ennyire még életében nem tartott tőle. Végül kibontja a pergament, de oly óvatossággal, mintha attól tartana, hogy ezzel valami szörnyű átkot szabadít nem csak magára, hanem egész Artheniorra, talán még a világra is. Azután olvasni kezd. Lassan és figyelmesen. Nem azért, mert nem értené a szavakat és az általuk formált mondatok jelentését, hanem éppen azért, mert a levél minden szava, a mondanivalója súlyos. Az eddigi aggodalmas, de sima vonások pedig ugyan azzal a lassúsággal válnak egyre árnyaltabbá, ahogy homlokát kezdi ráncolni és alsó ajkát harapdálni. Ritkán látni ilyennek, de volt már rá példa, így a látvány Lazziarnak sem idegen. Ez annak a lánynak a tekintete, aki a sorok végére érve a legszívesebben ordítva vágná a földhöz a levelet és nyitná meg apja alatt a földet, hogy az eltűnjön benne örökre.
Ahogy lassan minden a helyére kerül, ahogy minden értelmet nyer valami csendesen megszakad a mellkasában. Nem drámaian, épp csak annyira, ahogy az utolsó tartógerenda enged végül a tető súlyának. Megért mindent. Megérti mindazt, ami a levéllel és annak minden mondanivalójával együtt jár, és mégsem sír. Magát is meglepve nem is akar, mintha a könnyek valahol eltévedtek volna útközben. Pedig most mindennek érzi magát, csak ehhez valóban nem elég erősnek. Hiszen volt egy törékeny kis világuk, ami csak a kettejüké volt, mégis úgy tűnt, hogy a helyzetükhöz mérten háborítatlannak marad. És tessék, csak egy szarvasos pecsét kellett hozzá, hogy az úgy törjön darabokra, mint egy váza, amit most a legszívesebben a falhoz vágna. Csak ül a karosszékben, némán és bugyután, a levelet tartva, aminek a súlya nem a kezét húzza lefelé, hanem a szívét.*
- Egy elrendezett házasság.
*Szólal meg végül halkan, hangja mégis hideg pengeként metszi át a levegőt.*
- Bájos.
*Végül felpillant bátyjára. Tekintetében nincs harag, ellenben jókora neheztelés lapul, de nem fivére irányába. Ez annak a világnak szól, amiben élnek. Amiben túl naivan hitte, hogy fivére és ő lehetnek egyszerűen... ketten.
A levelet gondosan és óvatosan hajtja vissza, ügyelve arra, hogy azt ne gyűrje tovább. Mintha még mindig rendet próbálna parancsolni valamiben, ami éppen most esik menthetetlenül szét körülötte.
Terjeszkedés, behatás, befolyás. Mind olyan szavak, amik egy-egy újabb kalapácsütés annak a bizonyos koporsónak, arra a bizonyos, utolsó szögére. Ezt ő is érti jól. És elfogadja? Őszintén, még fogalma sincs, mert most egyszerűen... nem érez semmit. Nincs düh, csalódottság, harag, undor vagy féltékenység. Most még nincs semmi. Talán éppen azért, hogy ezt az egészet ne tegye elviselhetetlenebbé mostohája számára. Hiszen miben könnyítene most, ha tombolna, sírna, hisztizne? Még akkor is, ha érzi, hogy ez fáj és minden másodperc múlásával csak egyre elviselhetetlenebb. De, ha most igazán kiakad, azzal egyikőjüknek sem könnyít meg semmit sem. Valahol még büszke is lehetne magára, hogy száraz szemekkel pillant fel mostohájára, ahogy visszanyújtja a levelet, miközben úgy érzi, hogy az a szarvasos pecsét, a pergamenre vésett minden egyes szó csontig égeti az ujjain a húst. És mégsem ölt az arca haragot, csupán csak csendes és törékeny elfogadást.*
- Akkor nála voltál?
*Sóhajtja halkan, most pedig az ő ideje jött el, hogy leintse mostoháját mielőtt még szólhatna bármit is.*
- Persze, hogy nála. Buta kérdés volt.
*Ráz aprót a fején, mintha csak azért fedné meg magát, mert illemórán nem helyesen töltötte ki a teát a csészébe.*
- És mit akarsz tenni?
*Sóhajtja halkan, talán hosszú idő óta először ijesztően komolyan. Igazából talán tudja is a választ, valójában nem is erre kíváncsi. Hiszen valóban ostoba döntés volna fivére részéről, hanem élne egy ilyen lehetőséggel. Minden haladhatna terv szerint. Nemesi cím, vagyon, befolyás, selyemrévi kúria. Minden összejönne, ami ahhoz kell, hogy a nemességet nyíltan, mégis árnyékban maradva köphesse tarkón, azoknak az ostobáknak pedig talán fel sem tűnne. De...*
- Én akkor hol állok ebben az egészben? Megkaphatom a mutogatni való húgocska szerepét, aki csinosan fest majd néha-néha a közeletekben, ha a szükség úgy hozza, hogy leszedjetek a polcról leporolni?
*Dől hátra, majd jobban belesüpped a székbe, miközben az arcára most már lassan azért kiül az a dacos durcásság, amit oly gyakran kiváltott már belőle az apja.*
- Vagy talán apánk nekem is szán azért egy kérőt? Talán megbújik egy a mellénye zsebében, hogy teljesen be tudja magát biztosítani?
*Dünnyögi miközben kikönyököl a karfára, öklén pedig megtámasztja állát. Lazziarnak nem kell félnie, nem fogja menekülőre, nem fut el. Ott marad a karosszékben, csak kicsit összetörve, de még mindig mostohája mellett maradva.*
//Glynmaris lak//
*Lazziar válaszától újból összeszorul a gyomra. Mintha maga is inkább elkerülné most ezt a beszélgetést, még akkor is, ha a kíváncsiság hajtja. Valahogy úgy érzi, hogy mostohájának viselkedése, az a ridegség, amivel a napokban annyiszor szemben találta magát, most éppen elég intő jel ahhoz, hogy ne akarjon sokat tudni. A másik oldalon viszont ott ég benne a bátyja iránti törődés, az, hogy nem akarja, hogy mindennel folytonosan egyedül kelljen a férfinak megküzdenie. Abba pedig bele sem mer gondolni, hogy minél inkább kibogozza a szálakat, azok csak egyre fájdalmasabb dolgokat sodornak elé.
Ahogy Lazziar kitessékeli az öléből nem ágál ellen. Hagyja, hogy a férfi felkeljen, majd nyomban vissza is ül a helyére, mikor oda vezeti. Onnantól pedig csendben kivár, s szinte pislogni is elfelejt, miközben szemeivel követi mostohájának útját a kabátig. A tekintetét csak akkor veszi le az arcáról, mikor a meggyötört papír előkerül annak zsebéből. Ahogy fivére visszatér és elé nyújtja a levelet, a kékek továbbra is rá szegeződnek, egészen pontosan a szarvasos pecsétre. Nehéz most megmondania, hogy mitől forog a gyomra. A félelemtől, hogy mit olvas majd el a sorokban, vagy attól, hogy az ő szemében is egyre inkább kirajzolódik az, hogy az apja csak egy féreg, akit a haszon hajt. Érzi, hogy az ujjai hidegek és egyre nyirkosabbak, így mielőtt a levélhez nyúlna kezeit gyorsan a hálóing anyagába törli. De nem halogathatja a végtelenségig, hogy a papírt megkaparintsa. Csendben veszi át a levelet. Először csak végigfuttatja ujjait a pecséten, amit jól ismer már, de talán ennyire még életében nem tartott tőle. Végül kibontja a pergament, de oly óvatossággal, mintha attól tartana, hogy ezzel valami szörnyű átkot szabadít nem csak magára, hanem egész Artheniorra, talán még a világra is. Azután olvasni kezd. Lassan és figyelmesen. Nem azért, mert nem értené a szavakat és az általuk formált mondatok jelentését, hanem éppen azért, mert a levél minden szava, a mondanivalója súlyos. Az eddigi aggodalmas, de sima vonások pedig ugyan azzal a lassúsággal válnak egyre árnyaltabbá, ahogy homlokát kezdi ráncolni és alsó ajkát harapdálni. Ritkán látni ilyennek, de volt már rá példa, így a látvány Lazziarnak sem idegen. Ez annak a lánynak a tekintete, aki a sorok végére érve a legszívesebben ordítva vágná a földhöz a levelet és nyitná meg apja alatt a földet, hogy az eltűnjön benne örökre.
Ahogy lassan minden a helyére kerül, ahogy minden értelmet nyer valami csendesen megszakad a mellkasában. Nem drámaian, épp csak annyira, ahogy az utolsó tartógerenda enged végül a tető súlyának. Megért mindent. Megérti mindazt, ami a levéllel és annak minden mondanivalójával együtt jár, és mégsem sír. Magát is meglepve nem is akar, mintha a könnyek valahol eltévedtek volna útközben. Pedig most mindennek érzi magát, csak ehhez valóban nem elég erősnek. Hiszen volt egy törékeny kis világuk, ami csak a kettejüké volt, mégis úgy tűnt, hogy a helyzetükhöz mérten háborítatlannak marad. És tessék, csak egy szarvasos pecsét kellett hozzá, hogy az úgy törjön darabokra, mint egy váza, amit most a legszívesebben a falhoz vágna. Csak ül a karosszékben, némán és bugyután, a levelet tartva, aminek a súlya nem a kezét húzza lefelé, hanem a szívét.*
- Egy elrendezett házasság.
*Szólal meg végül halkan, hangja mégis hideg pengeként metszi át a levegőt.*
- Bájos.
*Végül felpillant bátyjára. Tekintetében nincs harag, ellenben jókora neheztelés lapul, de nem fivére irányába. Ez annak a világnak szól, amiben élnek. Amiben túl naivan hitte, hogy fivére és ő lehetnek egyszerűen... ketten.
A levelet gondosan és óvatosan hajtja vissza, ügyelve arra, hogy azt ne gyűrje tovább. Mintha még mindig rendet próbálna parancsolni valamiben, ami éppen most esik menthetetlenül szét körülötte.
Terjeszkedés, behatás, befolyás. Mind olyan szavak, amik egy-egy újabb kalapácsütés annak a bizonyos koporsónak, arra a bizonyos, utolsó szögére. Ezt ő is érti jól. És elfogadja? Őszintén, még fogalma sincs, mert most egyszerűen... nem érez semmit. Nincs düh, csalódottság, harag, undor vagy féltékenység. Most még nincs semmi. Talán éppen azért, hogy ezt az egészet ne tegye elviselhetetlenebbé mostohája számára. Hiszen miben könnyítene most, ha tombolna, sírna, hisztizne? Még akkor is, ha érzi, hogy ez fáj és minden másodperc múlásával csak egyre elviselhetetlenebb. De, ha most igazán kiakad, azzal egyikőjüknek sem könnyít meg semmit sem. Valahol még büszke is lehetne magára, hogy száraz szemekkel pillant fel mostohájára, ahogy visszanyújtja a levelet, miközben úgy érzi, hogy az a szarvasos pecsét, a pergamenre vésett minden egyes szó csontig égeti az ujjain a húst. És mégsem ölt az arca haragot, csupán csak csendes és törékeny elfogadást.*
- Akkor nála voltál?
*Sóhajtja halkan, most pedig az ő ideje jött el, hogy leintse mostoháját mielőtt még szólhatna bármit is.*
- Persze, hogy nála. Buta kérdés volt.
*Ráz aprót a fején, mintha csak azért fedné meg magát, mert illemórán nem helyesen töltötte ki a teát a csészébe.*
- És mit akarsz tenni?
*Sóhajtja halkan, talán hosszú idő óta először ijesztően komolyan. Igazából talán tudja is a választ, valójában nem is erre kíváncsi. Hiszen valóban ostoba döntés volna fivére részéről, hanem élne egy ilyen lehetőséggel. Minden haladhatna terv szerint. Nemesi cím, vagyon, befolyás, selyemrévi kúria. Minden összejönne, ami ahhoz kell, hogy a nemességet nyíltan, mégis árnyékban maradva köphesse tarkón, azoknak az ostobáknak pedig talán fel sem tűnne. De...*
- Én akkor hol állok ebben az egészben? Megkaphatom a mutogatni való húgocska szerepét, aki csinosan fest majd néha-néha a közeletekben, ha a szükség úgy hozza, hogy leszedjetek a polcról leporolni?
*Dől hátra, majd jobban belesüpped a székbe, miközben az arcára most már lassan azért kiül az a dacos durcásság, amit oly gyakran kiváltott már belőle az apja.*
- Vagy talán apánk nekem is szán azért egy kérőt? Talán megbújik egy a mellénye zsebében, hogy teljesen be tudja magát biztosítani?
*Dünnyögi miközben kikönyököl a karfára, öklén pedig megtámasztja állát. Lazziarnak nem kell félnie, nem fogja menekülőre, nem fut el. Ott marad a karosszékben, csak kicsit összetörve, de még mindig mostohája mellett maradva.*
3075. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-12-22 22:40:36
Üzenet elküldve: 2025-12-22 22:40:36
Rang: Játékos
IC üzenetek: 300
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 300
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Aggodalmak közt hagyva//
//Glynmaris lak//
*Abban biztos, hogy a lány sokkalta többet bír el mint ami látszik belőle. Ám ismeri már annyira, hogy tudja a határait. Ez a helyzet amibe most belecsöppent, bőven átfogja lépni a lány tűrés határát. Legalább is Lazziar ebben biztos. De ez csak akkor fog igazán kiderülni, ha végre készen áll kinyögni édesapja tervét.
De amíg míg tudja. Ki élvezi azt a békét, azt a megnyugtató közelségét a lánynak amit úgy kíván most. Mindennél jobban.
Még ha erős a lány, bár megtudná óvni attól ami történhetne vele. A puszta közelsége veszélyt jelenthet a lányra. Egy bosszú szomjtól vezérelt rivális, vagy még akár saját társa is veszélyt jelenthet rá. Ha Lazziar úgy dönt ki akar lépni ebből az átkozott alvilágból. A lány egy eszköz lehet azoknak, akik őt akarják legyőzni. Ettől akarja megkímélni. Ki tudja mit művelnének vele azok az alakok. Akik lelkiismeret furdalás nélkül vágnak el torkot, csennek el erszényt nincsenek egyenes moráljai. Ezt ő pontosan tudja. Rine talán csak sejtheti. Ő már látta, ő már átélte az ilyeneket. Saját teste ennek ékes példája. Minden egyes sebhely egy-egy emlék arról milyen világ ez amiben ő éli életét. Ettől védené meg a lányt.
Lassan de annál hangosabban, repedezik a jég Lazziar lelkében. Ahogy igyekszik lassan, megfontoltan megfogalmazni azt amit Rinének el kell mondani. Mert ha akarja ha nem. Ez a kényelmes kis életük hamarosan feje tetejére fog állni ha minden úgy alakul, ahogy annak lennie kell a tervei szerint. Bár nagyon szívesen változtatna ezen, ám a lehetőség túlságosan kecsegtető ahhoz, hogy kihagyja.
Megszakadt szível, és sajnálattal teli szempárokkal kémleli a másik kékjeit kérdése alkalmával. Mint aki már tudja, bármit is mond. Az lehet megfogja törni a lányt.*
-Sajnos muszáj lesz.
*Mondja egy nagy sóhajjal együtt. Mocorogni kezd, a lány finoman tessékeli ki öléből. Majd gyengéden megfogva kezét ülteti vissza a karosszékbe. Jobbnak látja ha a lány ülve fogadja majd a hírt. Ő maga pedig elsétál a bejárati ajtó elé. Hogy falon logó kabátja egyik rejtett zsebéből kivegyen egy gyűrött pergament. Szegény levél nem tehetett semmiről, bár ha Lazziartól múlott volna lehet darabokban végzi. Miért is nem tépte széjjel? Lehet csak attól félt, ha maga adja elő bizonyíték nélkül a történetet. Rine nem hitt volna neki. A gyűrött papírost lesújtó tekintettel egyenesíti ki Lazziar. Majd végül a lány kezébe adja azt.
A levél a Glynmaris ház szarvasos pecsétjét viseli. Rine biztosan felfogja ismerni, hisz nem egyszer láthatta már. Az írás pedig a következő, amit a gyűrődések miatt talán nehezen olvasható.*
"Lazziar
Ha végre kivakarod magad a kocsmák mocskából, ajánlom minden figyelmeddel olvasd el ezt a levelet te semmirekellő. És alaposan vésd a fejedbe. A bukás nem elfogadható eredmény!
Remélem volt alkalmad tanulmányozni az Artheniori népek szokásait és jellemvonásait, ahogy azt elválásunk alkalmával a fejedbe vertem. Szükséged lesz rá.
Ki kell terjesztenem behatásomat Artenior városában is, hogy vérvonalam jövője biztos lábakon álljon. Mert ha rajtad múlna én magam égethetném le kúriámat. Nem egy fattyúra van szükség egy sehonnani kurvától megértetted?
Tudásomra jutott, hogy a Sayqueves család egyik női sarja túlélte az Artheniori lázadásokat. A családjuk igazán befolyásos volt ezen sötét idők előtt. És, ahogy hírekből hallom lassan újra talpra állnak. Ám családjuk megcsappant, és vérvonaluk a kihalás szélére sodródott. Ezt az alkalmat ki kell használnunk.
Alenia Cirenhille Sayqueves kisasszonynak már elküldtem ezen levéllel együtt a házassági ajánlatomat, ahol téged ajánlottalak fel lehetséges kérőnek. Selyemrévben megtalálod majd a kúriáját.
Jól figyelj ide, mert én magam foglak Lihanechi tóba fojtani.
Szedd össze magad, és teljesítsd azt amiért felneveltelek. Legyen egy igazi örököse végre Glynmaris családnak."
*A levél tisztán kimondja apja mit vár el tőle. Lazziar csak áll. Azt várva mit fog szólni ehhez Rine. Bár a legrosszabbra számít. Karjait összefonva maga előtt arra vár, hogy ha a lány világgá akarna futni akkor hamar elkapja és magához szorítsa. Mert mi mást mondhatna jelenleg a lánynak. Nem talál szavakat A levél túlságosan is egyértelmű ahhoz, hogy Rine rájöjjön. A közösen eltervezett jövőjüknek a koporsójába veri bele az utolsó szöget.*
//Glynmaris lak//
*Abban biztos, hogy a lány sokkalta többet bír el mint ami látszik belőle. Ám ismeri már annyira, hogy tudja a határait. Ez a helyzet amibe most belecsöppent, bőven átfogja lépni a lány tűrés határát. Legalább is Lazziar ebben biztos. De ez csak akkor fog igazán kiderülni, ha végre készen áll kinyögni édesapja tervét.
De amíg míg tudja. Ki élvezi azt a békét, azt a megnyugtató közelségét a lánynak amit úgy kíván most. Mindennél jobban.
Még ha erős a lány, bár megtudná óvni attól ami történhetne vele. A puszta közelsége veszélyt jelenthet a lányra. Egy bosszú szomjtól vezérelt rivális, vagy még akár saját társa is veszélyt jelenthet rá. Ha Lazziar úgy dönt ki akar lépni ebből az átkozott alvilágból. A lány egy eszköz lehet azoknak, akik őt akarják legyőzni. Ettől akarja megkímélni. Ki tudja mit művelnének vele azok az alakok. Akik lelkiismeret furdalás nélkül vágnak el torkot, csennek el erszényt nincsenek egyenes moráljai. Ezt ő pontosan tudja. Rine talán csak sejtheti. Ő már látta, ő már átélte az ilyeneket. Saját teste ennek ékes példája. Minden egyes sebhely egy-egy emlék arról milyen világ ez amiben ő éli életét. Ettől védené meg a lányt.
Lassan de annál hangosabban, repedezik a jég Lazziar lelkében. Ahogy igyekszik lassan, megfontoltan megfogalmazni azt amit Rinének el kell mondani. Mert ha akarja ha nem. Ez a kényelmes kis életük hamarosan feje tetejére fog állni ha minden úgy alakul, ahogy annak lennie kell a tervei szerint. Bár nagyon szívesen változtatna ezen, ám a lehetőség túlságosan kecsegtető ahhoz, hogy kihagyja.
Megszakadt szível, és sajnálattal teli szempárokkal kémleli a másik kékjeit kérdése alkalmával. Mint aki már tudja, bármit is mond. Az lehet megfogja törni a lányt.*
-Sajnos muszáj lesz.
*Mondja egy nagy sóhajjal együtt. Mocorogni kezd, a lány finoman tessékeli ki öléből. Majd gyengéden megfogva kezét ülteti vissza a karosszékbe. Jobbnak látja ha a lány ülve fogadja majd a hírt. Ő maga pedig elsétál a bejárati ajtó elé. Hogy falon logó kabátja egyik rejtett zsebéből kivegyen egy gyűrött pergament. Szegény levél nem tehetett semmiről, bár ha Lazziartól múlott volna lehet darabokban végzi. Miért is nem tépte széjjel? Lehet csak attól félt, ha maga adja elő bizonyíték nélkül a történetet. Rine nem hitt volna neki. A gyűrött papírost lesújtó tekintettel egyenesíti ki Lazziar. Majd végül a lány kezébe adja azt.
A levél a Glynmaris ház szarvasos pecsétjét viseli. Rine biztosan felfogja ismerni, hisz nem egyszer láthatta már. Az írás pedig a következő, amit a gyűrődések miatt talán nehezen olvasható.*
"Lazziar
Ha végre kivakarod magad a kocsmák mocskából, ajánlom minden figyelmeddel olvasd el ezt a levelet te semmirekellő. És alaposan vésd a fejedbe. A bukás nem elfogadható eredmény!
Remélem volt alkalmad tanulmányozni az Artheniori népek szokásait és jellemvonásait, ahogy azt elválásunk alkalmával a fejedbe vertem. Szükséged lesz rá.
Ki kell terjesztenem behatásomat Artenior városában is, hogy vérvonalam jövője biztos lábakon álljon. Mert ha rajtad múlna én magam égethetném le kúriámat. Nem egy fattyúra van szükség egy sehonnani kurvától megértetted?
Tudásomra jutott, hogy a Sayqueves család egyik női sarja túlélte az Artheniori lázadásokat. A családjuk igazán befolyásos volt ezen sötét idők előtt. És, ahogy hírekből hallom lassan újra talpra állnak. Ám családjuk megcsappant, és vérvonaluk a kihalás szélére sodródott. Ezt az alkalmat ki kell használnunk.
Alenia Cirenhille Sayqueves kisasszonynak már elküldtem ezen levéllel együtt a házassági ajánlatomat, ahol téged ajánlottalak fel lehetséges kérőnek. Selyemrévben megtalálod majd a kúriáját.
Jól figyelj ide, mert én magam foglak Lihanechi tóba fojtani.
Szedd össze magad, és teljesítsd azt amiért felneveltelek. Legyen egy igazi örököse végre Glynmaris családnak."
*A levél tisztán kimondja apja mit vár el tőle. Lazziar csak áll. Azt várva mit fog szólni ehhez Rine. Bár a legrosszabbra számít. Karjait összefonva maga előtt arra vár, hogy ha a lány világgá akarna futni akkor hamar elkapja és magához szorítsa. Mert mi mást mondhatna jelenleg a lánynak. Nem talál szavakat A levél túlságosan is egyértelmű ahhoz, hogy Rine rájöjjön. A közösen eltervezett jövőjüknek a koporsójába veri bele az utolsó szöget.*
3074. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-12-22 22:05:51
Üzenet elküldve: 2025-12-22 22:05:51
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Aggodalmak közt hagyva//
//Glynmaris lak//
*Szeretne segíteni, ha máshogy nem hát azzal, hogy itt van, hogy hallgat, hogy figyel. Nem esik jól neki, hogy Lazziar minden terhet magának akar megtartani. Lehet, hogy a lány gyenge, de elbír ő sokkal többet, mint amennyit sokszor kinéznek belőle. De nem erőszakoskodik, kekeckedni pedig főleg nem kezd el. Talán idővel Lazziar úgy is belátja majd, hogy nem feltétlenül az a megoldás, hogy mindentől óvni akarja. De, ha most csak arra van szüksége, hogy csendes, biztonságos sziget legyen a viharos tenger hullámai között, hát akkor egyelőre az lesz. ujjai óvatosan érnek az arcához, finom mozdulattal követik a megfeszült vonásokat. Nem kérdez többet, csak türelmesen vár és hallgat, ha most úgy a kívánatos. Engedi, hogy fivére lélegezzen egy kicsit. Amikor mostohája ismét megszólal továbbra sem szól közbe, de utólag már úgy gondolja, hogy bár mégis megtette volna. Nem húzódik el a szoros ölelésből, sőt inkább még jobban belebújik, ahogy saját karjait is lassan a férfi dereka köré fonja. De a gondolatai hirtelen messzebb sodorják. Oda, ahol Lazziar utolsó szavai visszhangoznak újra és újra a fejében. Az ajkait összepréseli a hirtelen szorítástól, ami most egyszerre kínozza meg gyomrát és a szívét is. Sosem jó jel, ha az apjuk felbukkan. Még akkor sem, ha azt csak egy levél képében teszi. Bármit képes lett volna felsorolni, hogy mi lelhette a napokban fivérét, de apja hirtelen felbukkanása az eszébe sem jutott. Tudja jól, hogy milyen a kapcsolata a két férfinak, tudja, hogy egyáltalán nem a családi idill fenntartása vezetheti az öreget, az pedig csak még hátborzongatóbbá teszi az egészet, hogy apjuknak hirtelen feladata akad fivére számára. Ujjai akaratlanul is görcsösen markolnak mostohájának kabátjába, mert most kicsit összébb tudta rakni a képet. Ha nem is világosan, nem teljesen, abban már biztos, hogy az a feladat nem kecsegtet semmi jóval. Talán kedvezővel igen, ha másnak nem, hát apjuk számára, de jóval bizonyosan nem.
Hosszan felsóhajt mielőtt újból Lazziarra pillantana, de végül, ha nehezen is, de csak ráemeli a tekintetét, ismét felkutatva a gondterhelt topázokat.*
- És meg akarod most beszélni?
*Sóhajtja hosszan a kérdést, meghagyva benne azt a lehetőséget, hogy egyelőre mostohája megmaradhasson ebben a titokban, ami mardossa. Nem kérdez és nem erőszakoskodik. Most egyelőre csak itt van. Egyelőre. Előbb vagy utóbb úgy is kiderül a levél tartalma. A kérdés már csak az, hogy mikor lesz fájdalmasabb megtudni a teljes igazságot.*
//Glynmaris lak//
*Szeretne segíteni, ha máshogy nem hát azzal, hogy itt van, hogy hallgat, hogy figyel. Nem esik jól neki, hogy Lazziar minden terhet magának akar megtartani. Lehet, hogy a lány gyenge, de elbír ő sokkal többet, mint amennyit sokszor kinéznek belőle. De nem erőszakoskodik, kekeckedni pedig főleg nem kezd el. Talán idővel Lazziar úgy is belátja majd, hogy nem feltétlenül az a megoldás, hogy mindentől óvni akarja. De, ha most csak arra van szüksége, hogy csendes, biztonságos sziget legyen a viharos tenger hullámai között, hát akkor egyelőre az lesz. ujjai óvatosan érnek az arcához, finom mozdulattal követik a megfeszült vonásokat. Nem kérdez többet, csak türelmesen vár és hallgat, ha most úgy a kívánatos. Engedi, hogy fivére lélegezzen egy kicsit. Amikor mostohája ismét megszólal továbbra sem szól közbe, de utólag már úgy gondolja, hogy bár mégis megtette volna. Nem húzódik el a szoros ölelésből, sőt inkább még jobban belebújik, ahogy saját karjait is lassan a férfi dereka köré fonja. De a gondolatai hirtelen messzebb sodorják. Oda, ahol Lazziar utolsó szavai visszhangoznak újra és újra a fejében. Az ajkait összepréseli a hirtelen szorítástól, ami most egyszerre kínozza meg gyomrát és a szívét is. Sosem jó jel, ha az apjuk felbukkan. Még akkor sem, ha azt csak egy levél képében teszi. Bármit képes lett volna felsorolni, hogy mi lelhette a napokban fivérét, de apja hirtelen felbukkanása az eszébe sem jutott. Tudja jól, hogy milyen a kapcsolata a két férfinak, tudja, hogy egyáltalán nem a családi idill fenntartása vezetheti az öreget, az pedig csak még hátborzongatóbbá teszi az egészet, hogy apjuknak hirtelen feladata akad fivére számára. Ujjai akaratlanul is görcsösen markolnak mostohájának kabátjába, mert most kicsit összébb tudta rakni a képet. Ha nem is világosan, nem teljesen, abban már biztos, hogy az a feladat nem kecsegtet semmi jóval. Talán kedvezővel igen, ha másnak nem, hát apjuk számára, de jóval bizonyosan nem.
Hosszan felsóhajt mielőtt újból Lazziarra pillantana, de végül, ha nehezen is, de csak ráemeli a tekintetét, ismét felkutatva a gondterhelt topázokat.*
- És meg akarod most beszélni?
*Sóhajtja hosszan a kérdést, meghagyva benne azt a lehetőséget, hogy egyelőre mostohája megmaradhasson ebben a titokban, ami mardossa. Nem kérdez és nem erőszakoskodik. Most egyelőre csak itt van. Egyelőre. Előbb vagy utóbb úgy is kiderül a levél tartalma. A kérdés már csak az, hogy mikor lesz fájdalmasabb megtudni a teljes igazságot.*
3073. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-12-22 20:21:31
Üzenet elküldve: 2025-12-22 20:21:31
Rang: Játékos
IC üzenetek: 300
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 300
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Aggodalmak közt hagyva//
//Glynmaris lak//
*Belépése pillanatában magukra zárta az ajtót. Abban reménykedve, hogy a világ minden baját. Még ha egy pillanatra is de kizárta egy időre. Amíg képes levegőt kapni újra, hogy átgondolhassa miképpen játssza ki az élet által kapott kártyáit. Okosnak és megfontoltnak kell lennie. Ami nem mindig az erénye. Ebben pedig nem fog segíteni hirtelen haragja.
Látható, most is képes lett volna leharapni Rine fejét pusztán azért mert rosszkor kérdezett. Ez pedig nem járja. Nem vele.
Hogy lehetett akkora őrült, hogy az élet lehető legrosszabb társaságába behúzza a számára legértékesebb kincsét. A legtisztább dolgot amit el tud képzelni. Amit utolsó csepp véréig képes lenne védeni.
És mégis, most is haraggal fordul a lány irányába, aki úgy rezzen össze mint a nyárfa levél. Ezért is enyhül meg rideg szíve hamar. Azok a könyörgő kék szemek. A hófehér haj. Képtelen lenne rá sokáig haragudni. Hisz oly fontos számára.
Ám ettől még a helyzete nem lesz enyhébb. Mert fivére engedelmes kislány módjára az ölébe kucorodik. Igaz kellemesebb a nyomor. De sajnos attól még ott van.
Meg szeretné menteni ettől. De ahhoz már túl késő. Szálaikat már alaposan összekuszálták, és nem úgy tűnik mintha az hamar elengedne. Bár ez után a hír után Lazziar attól tart, Rine fogja ezt elvágni mintha semmi sem volna, mintha semmit sem jelentene számára.
Leginkább ettől retteg Lazziar. És már most érzi azt a szégyent, amit meg kell jegyezni életében ritkán érez, hogy fájdalmat fog neki okozni. Annak aki a lehető legfontosabb életében.
Érzi a lány pehely súlyát az ölében. A lágy anyag érintését ujjai között. És a másik érintését, ahogy az arcát kémlelve cirógatja. Az otthon illata most összpontosul csak igazán Lazziar számára. A hozzá bújt szőke buksira egy apró csókot lehet. Hosszú ujjaival pedig még bele is túr annak hajába lágyan, simogatva azt.
Egészen addig amíg Rine újra meg mer szólalni. De most már hűlt helye van a haragnak. Pusztán fáradt, csalódott szempárral nézhet szembe a másik.
Csendesen hallgatja végig a lányt. Nem szólal meg.
Nem tudja mit mondjon. Az igazat? Öltse fel azt a kedves úriember álarcot amit Alenianak is mutatott? Az lenne csak igazán kabaré a lány számára.
Azok a sárgák csak tanácstalanul, üresen merednek a lány csillogó kékjeibe. Amiből árad az aggodalom. Saját arcán egy izom sem mozdul, komoran néz csak a másikra, mint aki elvesztette a maradék reményét is.
Valamelyest vigasztalják a lány szavai. Ám csak ennyit tud kipréselni magából, hogy ennyivel megnyugtassa amazt. Legalább egy negyed siker. Meglátja majd elég lesz e a fináléra.*
- Hagyd meg nekem.
*Mondja egy nagy sóhajjal. Majd ő elrontja azt a kellemes pillanatot ami most kialakult közöttük. Ám még nem áll készen rá. Magához húzza a lány, olyan közel amennyire csak tudja. Karjai a másik köré fonódnak. A hátára szoruló karjával ami felér a másik hófehér tincséig mélyen beleszántva. Egy szoros fájdalmas ölelésbe. Ami talán még vészjóslónak is hathat a másiknak. Mint aki attól retteg elfogja veszíteni a másikat.
Pár másodpercnyi néma csönd telepszik le rájuk, amíg nem érzi azt, hogy újra megszólaljon. Ekkora enged csak a szoros ölelésből, hogy a másik szemébe nézzen.*
- Apánk levelet küldött. Feladata van számomra.
*Szólal meg végül ridegen és baljóslatúan.*
//Glynmaris lak//
*Belépése pillanatában magukra zárta az ajtót. Abban reménykedve, hogy a világ minden baját. Még ha egy pillanatra is de kizárta egy időre. Amíg képes levegőt kapni újra, hogy átgondolhassa miképpen játssza ki az élet által kapott kártyáit. Okosnak és megfontoltnak kell lennie. Ami nem mindig az erénye. Ebben pedig nem fog segíteni hirtelen haragja.
Látható, most is képes lett volna leharapni Rine fejét pusztán azért mert rosszkor kérdezett. Ez pedig nem járja. Nem vele.
Hogy lehetett akkora őrült, hogy az élet lehető legrosszabb társaságába behúzza a számára legértékesebb kincsét. A legtisztább dolgot amit el tud képzelni. Amit utolsó csepp véréig képes lenne védeni.
És mégis, most is haraggal fordul a lány irányába, aki úgy rezzen össze mint a nyárfa levél. Ezért is enyhül meg rideg szíve hamar. Azok a könyörgő kék szemek. A hófehér haj. Képtelen lenne rá sokáig haragudni. Hisz oly fontos számára.
Ám ettől még a helyzete nem lesz enyhébb. Mert fivére engedelmes kislány módjára az ölébe kucorodik. Igaz kellemesebb a nyomor. De sajnos attól még ott van.
Meg szeretné menteni ettől. De ahhoz már túl késő. Szálaikat már alaposan összekuszálták, és nem úgy tűnik mintha az hamar elengedne. Bár ez után a hír után Lazziar attól tart, Rine fogja ezt elvágni mintha semmi sem volna, mintha semmit sem jelentene számára.
Leginkább ettől retteg Lazziar. És már most érzi azt a szégyent, amit meg kell jegyezni életében ritkán érez, hogy fájdalmat fog neki okozni. Annak aki a lehető legfontosabb életében.
Érzi a lány pehely súlyát az ölében. A lágy anyag érintését ujjai között. És a másik érintését, ahogy az arcát kémlelve cirógatja. Az otthon illata most összpontosul csak igazán Lazziar számára. A hozzá bújt szőke buksira egy apró csókot lehet. Hosszú ujjaival pedig még bele is túr annak hajába lágyan, simogatva azt.
Egészen addig amíg Rine újra meg mer szólalni. De most már hűlt helye van a haragnak. Pusztán fáradt, csalódott szempárral nézhet szembe a másik.
Csendesen hallgatja végig a lányt. Nem szólal meg.
Nem tudja mit mondjon. Az igazat? Öltse fel azt a kedves úriember álarcot amit Alenianak is mutatott? Az lenne csak igazán kabaré a lány számára.
Azok a sárgák csak tanácstalanul, üresen merednek a lány csillogó kékjeibe. Amiből árad az aggodalom. Saját arcán egy izom sem mozdul, komoran néz csak a másikra, mint aki elvesztette a maradék reményét is.
Valamelyest vigasztalják a lány szavai. Ám csak ennyit tud kipréselni magából, hogy ennyivel megnyugtassa amazt. Legalább egy negyed siker. Meglátja majd elég lesz e a fináléra.*
- Hagyd meg nekem.
*Mondja egy nagy sóhajjal. Majd ő elrontja azt a kellemes pillanatot ami most kialakult közöttük. Ám még nem áll készen rá. Magához húzza a lány, olyan közel amennyire csak tudja. Karjai a másik köré fonódnak. A hátára szoruló karjával ami felér a másik hófehér tincséig mélyen beleszántva. Egy szoros fájdalmas ölelésbe. Ami talán még vészjóslónak is hathat a másiknak. Mint aki attól retteg elfogja veszíteni a másikat.
Pár másodpercnyi néma csönd telepszik le rájuk, amíg nem érzi azt, hogy újra megszólaljon. Ekkora enged csak a szoros ölelésből, hogy a másik szemébe nézzen.*
- Apánk levelet küldött. Feladata van számomra.
*Szólal meg végül ridegen és baljóslatúan.*
3072. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-12-22 19:14:05
Üzenet elküldve: 2025-12-22 19:14:05
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Aggodalmak közt hagyva//
//Glynmaris lak//
*Érzi, hogy valami nagyon nincsen rendben. Már akkor átjárta ez az érzés a csontjait mikor Lazziar belépett az ajtón. Nem volt az arcán az a kacér félmosoly, nem tett semmi élcelődő megjegyzést. Csak azt a súlyos és sötét aurát hozta át magával a küszöbön, ami már a napokban is körülötte lengett, de most lett igazán a kísérője. Nem tudja, hogy mi fojtogatja most jobban. A hangja utáni vágy, ami talán megtöri végre ezt a rideg, feszült csendet vagy talán éppen az, hogy lehet, még mindig ez a legjobb lehetőség a számukra. A csend. Az, ami most lehet, hogy egy törékeny páncél, ami megóvja őket attól, hogy akaratlanul és meggondolatlanul szavakkal ejtsenek sebet a másikon, mert már nem bírják a napok feszültsége miatti terhet elviselni tovább. Fogalma sincs, hogy mi játszódik le a férfiban. Hogy milyen teher nyomja Lazziar vállait. Azt sem tudja, hogy képes lenne-e rajta segíteni. Vagy egyáltalán akarna-e, ha tudná, hogy pontosan miről is van szó. Ez a tehetetlenség pedig jobban fáj most, mint mostohájának csendes őrlődésének látványa. Saját őrlődése pedig azonnal meggondolatlanságot szül és csicseregni kezd. Még, ha nem is sokat és azt is csak óvatosan, de láthatóan már ez is éppen elég, hogy mostoháját felbosszantsa. Látja, ahogy a tagjai megfeszülnek mielőtt szemben találja magát az ideges topáz szemmel. Ösztönösen összerezzen. Nem látványosan, épp csak annyira, hogy vállai megfeszüljenek, a szíve pedig kihagyjon egy ütemet. Igazán nem a hangerő az, ami most megijeszti, hanem az az él, amivel a rövid kérdés érkezik. Az a nyers feszültség, amit nem tud hová tenni, amitől egyszerűen úgy érzi, hogy a bátyja számára most... terhesen idegesítő. Azonnal elbizonytalanodik. Talán rosszkor kérdezett. Talán nem most kellett volna szóra nyitnia a száját. Talán egyszerűen attól is meg kéne kímélnie fivérét, hogy hangosabban vegye a levegőt. Talán most lenne igazán jó, ha visszabújna a konyhába, hogy véletlenül se legyen láb alatt.
Ahogy a sárga szem rávillan ösztönösen keresi benne a kapaszkodót az arcán, amit végül meg is talál. Ott van benne a kimerültség, a fájdalom, a mély, csontig hatoló fáradtság, amit nehéz megjátszani. Ennek felismerésétől pedig az ijedtsége azonnal szégyenné szelídül. Nem tudja mi zajlik fivérének fejében. Nem érti, hogy milyen terhek húzzák lefelé, milyen gondolatok marcangolják belülről. Azt viszont tudja, hogy, ha ismét kérdezne, megint csak falakba ütközne.
Amikor Lazziar végül felsóhajt, a düh pedig egy halk káromkodással távozik belőle, a saját lélegzete is enyhül. Figyeli, ahogy lassan hátradől a karosszékben, mintha minden, még a saját teste is hirtelen elviselhetetlenül nehézzé válna. Amikor pedig karja kinyúl felé, intve, hogy menjen oda, a lány szíve hirtelen összeszorul. Még sincs benne habozás, pusztán csak óvatosság, hogy ügyeljen arra, hogy tovább ne legyen ennél is idegesítőbb. Lassan lép közelebb, mintha attól tartana, hogy egy rossz mozdulattal megint csak felszítja a feszültséget. Amikor Lazziar keze megérinti enged, finom ujjait óvatosan csúsztatja fivére kezébe. Nem tiltakozik, mikor az ölébe húzza, inkább ösztönösen simul hozzá, mintha mindig is itt lett volna a helye.
Először nem szól semmit. Hallgatja a szavait, majd fejét a mellkasának döntve hallgatja a zaklatott szív minden dobbanását. A karok ölelésében most van valami fáradt, valami megadó, valami olyan, ami most jobban fáj a lány számára, mint a korábbi düh.*
- Nem tudom mi jár a fejedben.
*Szólal meg végül halkan. De a hangjában nincs szemrehányás, inkább csak törékeny óvatosság.*
- Nem tudom, hogy min keseregsz ennyire.
*A mondat végére a hangja szinte suttogássá szelídül, miközben izmai is megfeszülnek, mintha félne attól, hogy ismét kelletlenül sokat jártatja a száját. De végül mégis folytatja, mert nem bírja tovább magában tartani. Nem tudja a végtelenségig elbírni ezt a légkört vagy tovább nézni a néma szenvedését annak, aki a világa lett mostanra.*
- Talán nem tudok segíteni. De, ha van rá lehetőség, hogy ne kelljen egyedül cipelned mindezt, akkor...
*Halkan és hosszan felsóhajt miközben ujjai finoman simítanak mostohája arcára. Az arcán szomorkás mosoly játszik, szemeiben is csillog a félsz, az aggodalom. De mellette ott van az a makacs ragaszkodás is, ami nem engedi, hogy bátyját egyedül hagyja gyötrődni.*
- Akkor tudd, hogy én mindig itt vagyok neked.
*Amikor Lazziar kimondja, hogy nem tud rá haragudni, az a mosoly az ajkain valamivel bátrabbá válik. Felkutatja a topáz szemeket, a sajátjaiban pedig visszanéz a férfira az utóbbi napok okozta minden kimondatlan félelem, aggodalom és önvád.*
- Akkor jó. *Suttogja halkan.* Mert most nem biztos, hogy el tudnám viselni, ha még azt is elrontottam volna.
*Tovább pedig nem kérdez és nem feszeget. Csak ott marad, közel, csendesen és hagyja, hogy a jelenléte legyen válasz és kapaszkodó, amit most biztosan adni tud.*
//Glynmaris lak//
*Érzi, hogy valami nagyon nincsen rendben. Már akkor átjárta ez az érzés a csontjait mikor Lazziar belépett az ajtón. Nem volt az arcán az a kacér félmosoly, nem tett semmi élcelődő megjegyzést. Csak azt a súlyos és sötét aurát hozta át magával a küszöbön, ami már a napokban is körülötte lengett, de most lett igazán a kísérője. Nem tudja, hogy mi fojtogatja most jobban. A hangja utáni vágy, ami talán megtöri végre ezt a rideg, feszült csendet vagy talán éppen az, hogy lehet, még mindig ez a legjobb lehetőség a számukra. A csend. Az, ami most lehet, hogy egy törékeny páncél, ami megóvja őket attól, hogy akaratlanul és meggondolatlanul szavakkal ejtsenek sebet a másikon, mert már nem bírják a napok feszültsége miatti terhet elviselni tovább. Fogalma sincs, hogy mi játszódik le a férfiban. Hogy milyen teher nyomja Lazziar vállait. Azt sem tudja, hogy képes lenne-e rajta segíteni. Vagy egyáltalán akarna-e, ha tudná, hogy pontosan miről is van szó. Ez a tehetetlenség pedig jobban fáj most, mint mostohájának csendes őrlődésének látványa. Saját őrlődése pedig azonnal meggondolatlanságot szül és csicseregni kezd. Még, ha nem is sokat és azt is csak óvatosan, de láthatóan már ez is éppen elég, hogy mostoháját felbosszantsa. Látja, ahogy a tagjai megfeszülnek mielőtt szemben találja magát az ideges topáz szemmel. Ösztönösen összerezzen. Nem látványosan, épp csak annyira, hogy vállai megfeszüljenek, a szíve pedig kihagyjon egy ütemet. Igazán nem a hangerő az, ami most megijeszti, hanem az az él, amivel a rövid kérdés érkezik. Az a nyers feszültség, amit nem tud hová tenni, amitől egyszerűen úgy érzi, hogy a bátyja számára most... terhesen idegesítő. Azonnal elbizonytalanodik. Talán rosszkor kérdezett. Talán nem most kellett volna szóra nyitnia a száját. Talán egyszerűen attól is meg kéne kímélnie fivérét, hogy hangosabban vegye a levegőt. Talán most lenne igazán jó, ha visszabújna a konyhába, hogy véletlenül se legyen láb alatt.
Ahogy a sárga szem rávillan ösztönösen keresi benne a kapaszkodót az arcán, amit végül meg is talál. Ott van benne a kimerültség, a fájdalom, a mély, csontig hatoló fáradtság, amit nehéz megjátszani. Ennek felismerésétől pedig az ijedtsége azonnal szégyenné szelídül. Nem tudja mi zajlik fivérének fejében. Nem érti, hogy milyen terhek húzzák lefelé, milyen gondolatok marcangolják belülről. Azt viszont tudja, hogy, ha ismét kérdezne, megint csak falakba ütközne.
Amikor Lazziar végül felsóhajt, a düh pedig egy halk káromkodással távozik belőle, a saját lélegzete is enyhül. Figyeli, ahogy lassan hátradől a karosszékben, mintha minden, még a saját teste is hirtelen elviselhetetlenül nehézzé válna. Amikor pedig karja kinyúl felé, intve, hogy menjen oda, a lány szíve hirtelen összeszorul. Még sincs benne habozás, pusztán csak óvatosság, hogy ügyeljen arra, hogy tovább ne legyen ennél is idegesítőbb. Lassan lép közelebb, mintha attól tartana, hogy egy rossz mozdulattal megint csak felszítja a feszültséget. Amikor Lazziar keze megérinti enged, finom ujjait óvatosan csúsztatja fivére kezébe. Nem tiltakozik, mikor az ölébe húzza, inkább ösztönösen simul hozzá, mintha mindig is itt lett volna a helye.
Először nem szól semmit. Hallgatja a szavait, majd fejét a mellkasának döntve hallgatja a zaklatott szív minden dobbanását. A karok ölelésében most van valami fáradt, valami megadó, valami olyan, ami most jobban fáj a lány számára, mint a korábbi düh.*
- Nem tudom mi jár a fejedben.
*Szólal meg végül halkan. De a hangjában nincs szemrehányás, inkább csak törékeny óvatosság.*
- Nem tudom, hogy min keseregsz ennyire.
*A mondat végére a hangja szinte suttogássá szelídül, miközben izmai is megfeszülnek, mintha félne attól, hogy ismét kelletlenül sokat jártatja a száját. De végül mégis folytatja, mert nem bírja tovább magában tartani. Nem tudja a végtelenségig elbírni ezt a légkört vagy tovább nézni a néma szenvedését annak, aki a világa lett mostanra.*
- Talán nem tudok segíteni. De, ha van rá lehetőség, hogy ne kelljen egyedül cipelned mindezt, akkor...
*Halkan és hosszan felsóhajt miközben ujjai finoman simítanak mostohája arcára. Az arcán szomorkás mosoly játszik, szemeiben is csillog a félsz, az aggodalom. De mellette ott van az a makacs ragaszkodás is, ami nem engedi, hogy bátyját egyedül hagyja gyötrődni.*
- Akkor tudd, hogy én mindig itt vagyok neked.
*Amikor Lazziar kimondja, hogy nem tud rá haragudni, az a mosoly az ajkain valamivel bátrabbá válik. Felkutatja a topáz szemeket, a sajátjaiban pedig visszanéz a férfira az utóbbi napok okozta minden kimondatlan félelem, aggodalom és önvád.*
- Akkor jó. *Suttogja halkan.* Mert most nem biztos, hogy el tudnám viselni, ha még azt is elrontottam volna.
*Tovább pedig nem kérdez és nem feszeget. Csak ott marad, közel, csendesen és hagyja, hogy a jelenléte legyen válasz és kapaszkodó, amit most biztosan adni tud.*
3071. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-12-22 10:11:40
Üzenet elküldve: 2025-12-22 10:11:40
Rang: Játékos
IC üzenetek: 300
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 300
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Aggodalmak közt hagyva//
//Glynmaris lak//
*Egyetlen dolgot tudna csak felhozni amire jelenleg panaszkodhatna. Az a fejfájás amit az a kalamajka okozott számára amiben most nyakig benne van. A fenébe is Wrojthal és a terveikkel. A fenébe apjával és annak terjeszkedésével Artheniorba is. Mintha nem lenne elég az a vagyon amit amaz már ott összehordott magának. Mint egy mesebeli sárkány ami csak gyűjti az összehordott kincseit a barlang mélyén. Sosem elég. Új szövetséges, új szerződés, új tervek. A gépezet sosem állhat meg.
Ő meg benn rekedt a két fogaskerék között ismét. Amitől annak idején is menekülni próbált. Kitörni valahogy ebből a nemesi világból és egy izgalmasabb és sokkal egyszerűbbet élni. Kötelességek nélkül.
Kezdi úgy érezni, hogy ez talán sosem fog eljönni.
Lassan kattan hát az a kulcs. Mintha haza sem akarna jönni, de valami mégis ide húzta őt. Hisz hova máshova mehetne ebben a hideg nyomorúságos időben. Tán mintha reménykedett benne volna, hogy Rinét nem találja otthon. Nem mintha nem örülne most kedves mostohájának. Inkább csak azért, hogy több ideje legyen kigondolni mit mondjon neki. Miképp tálalhatja azt a szörnyű hírt amit apja üzent neki.
Amiben a közös kis életük puszta gondolata is hamuvá válik, mint az a darab fa amit Rine rakott nemrég a tűzre. Lassan égve el a haragos lángok közepette.
Innen már nincs vissza út. Belép hát a házba ahol megcsapja a meleg kandalló és az otthon illata. A legelső dolog amit megpillant azok a szép szemek, amikbe most oly unottan néz bele.
Mert még nem áll készen az aggodalomra, a kérdésekre. Merre járt, miért nem szól és hasonlók.
Nem hiába keresi rögtön a karosszéket, hogy oda végre lerogyjon mint valami vénember.
Szerencséjére Rine nem kezd bele a már megszokott testvéri huzavonába. Így ténylegesen van ideje átgondolni a helyzetét.
Bármit is mondott Rine az általa feltett kérdéseire. Az isten igazán meg sem hallotta most. Nem mintha nem figyelt volna, csak pusztán nincs helye már a fejében az ott kavargó gondolatok miatt.
Az edény hangos sikítása sem zavarja fel Lazziart. Mozdulatlan mint egy szobor. Azokat a masszírozó ujjakat leszámítva. Amik csak úgy szántják fel homlokán a bőrét.
Majd egy illat csapja meg az orrát amitől a szemöldöke is összerándul gyomrával együtt. Az utolsó dolog amit most látni akar. Az az átkozott tea. Amit Alenianal is kapott. Elvette a kedvét egy jó időre az ilyesmitől.
Hiába biztos benne, hogy Rinejé sokkal jobban esne neki. Most valahogy látni sem akarja.
Nem is mozdul hát, marad. És gondolkodik. Ám a csendet ami most rájuk ül a lány minduntalan meg akarja törni. Meg tudja érteni. Ő is szívesebben jött volna haza másképpen. Fogta volna karjai közé, és merült volna el egy forró csókban. De ez a nap most más. És a lány kérdése is roppantul irritálja. Hiszen a vak is láthatja. Nincs az ég egy adta világon semmi sem rendben. Ujjai görcsösen rándulnak össze homlokán kissé feljebb mozdulva, hogy a saját hajába markoljon bele dühében. Legszívesebben kitépni. Hogy a fájdalom húzza vissza őt a jelenbe, hogy kiszakítsa saját magát ebből a pokolból.*
- Úgy tűnik?
*Szólal fel mérgesen sziszegve. Feje félig fordul a lány irányába, hogy sárgás szemének egyikével villanjon a lányra.
De azok a szomorú kékek. Amik merednek rá. Képtelen a lányra haragudni. Amióta ismét visszatért hozzá, ő az egyetlen dolog aminek örülni tud ebben az átkozott városban.
Előre tekint és egy fájdalmas sóhaj hagyja el száját.*
- Fenébe is.
*Suttogja. Testét pedig hátra veti a karosszékben, fejét is hátra döntve a plafont nézi. Karja lágyan nyúl ki Rine irányába megadóan. Ujjaival int, hogy közeledjen felé.*
- Gyere ide.
*Szólal fel kellemesebb hangon. És ha a lány közelebb mer lépni hozzá, amint eléri gyengéden fogja meg, hogy az ölébe ültethesse. Majd karjait köré fonva bújjon hozzá.*
- Tudod jól nem tudok rád haragudni. Nagyon.
*Mondja most már kellemesebb hangnemben, kissé elviccelve helyzetét. Igyekszik nem felégetni azt a törékeny hidat amit már felhúztak maguk közé.*
//Glynmaris lak//
*Egyetlen dolgot tudna csak felhozni amire jelenleg panaszkodhatna. Az a fejfájás amit az a kalamajka okozott számára amiben most nyakig benne van. A fenébe is Wrojthal és a terveikkel. A fenébe apjával és annak terjeszkedésével Artheniorba is. Mintha nem lenne elég az a vagyon amit amaz már ott összehordott magának. Mint egy mesebeli sárkány ami csak gyűjti az összehordott kincseit a barlang mélyén. Sosem elég. Új szövetséges, új szerződés, új tervek. A gépezet sosem állhat meg.
Ő meg benn rekedt a két fogaskerék között ismét. Amitől annak idején is menekülni próbált. Kitörni valahogy ebből a nemesi világból és egy izgalmasabb és sokkal egyszerűbbet élni. Kötelességek nélkül.
Kezdi úgy érezni, hogy ez talán sosem fog eljönni.
Lassan kattan hát az a kulcs. Mintha haza sem akarna jönni, de valami mégis ide húzta őt. Hisz hova máshova mehetne ebben a hideg nyomorúságos időben. Tán mintha reménykedett benne volna, hogy Rinét nem találja otthon. Nem mintha nem örülne most kedves mostohájának. Inkább csak azért, hogy több ideje legyen kigondolni mit mondjon neki. Miképp tálalhatja azt a szörnyű hírt amit apja üzent neki.
Amiben a közös kis életük puszta gondolata is hamuvá válik, mint az a darab fa amit Rine rakott nemrég a tűzre. Lassan égve el a haragos lángok közepette.
Innen már nincs vissza út. Belép hát a házba ahol megcsapja a meleg kandalló és az otthon illata. A legelső dolog amit megpillant azok a szép szemek, amikbe most oly unottan néz bele.
Mert még nem áll készen az aggodalomra, a kérdésekre. Merre járt, miért nem szól és hasonlók.
Nem hiába keresi rögtön a karosszéket, hogy oda végre lerogyjon mint valami vénember.
Szerencséjére Rine nem kezd bele a már megszokott testvéri huzavonába. Így ténylegesen van ideje átgondolni a helyzetét.
Bármit is mondott Rine az általa feltett kérdéseire. Az isten igazán meg sem hallotta most. Nem mintha nem figyelt volna, csak pusztán nincs helye már a fejében az ott kavargó gondolatok miatt.
Az edény hangos sikítása sem zavarja fel Lazziart. Mozdulatlan mint egy szobor. Azokat a masszírozó ujjakat leszámítva. Amik csak úgy szántják fel homlokán a bőrét.
Majd egy illat csapja meg az orrát amitől a szemöldöke is összerándul gyomrával együtt. Az utolsó dolog amit most látni akar. Az az átkozott tea. Amit Alenianal is kapott. Elvette a kedvét egy jó időre az ilyesmitől.
Hiába biztos benne, hogy Rinejé sokkal jobban esne neki. Most valahogy látni sem akarja.
Nem is mozdul hát, marad. És gondolkodik. Ám a csendet ami most rájuk ül a lány minduntalan meg akarja törni. Meg tudja érteni. Ő is szívesebben jött volna haza másképpen. Fogta volna karjai közé, és merült volna el egy forró csókban. De ez a nap most más. És a lány kérdése is roppantul irritálja. Hiszen a vak is láthatja. Nincs az ég egy adta világon semmi sem rendben. Ujjai görcsösen rándulnak össze homlokán kissé feljebb mozdulva, hogy a saját hajába markoljon bele dühében. Legszívesebben kitépni. Hogy a fájdalom húzza vissza őt a jelenbe, hogy kiszakítsa saját magát ebből a pokolból.*
- Úgy tűnik?
*Szólal fel mérgesen sziszegve. Feje félig fordul a lány irányába, hogy sárgás szemének egyikével villanjon a lányra.
De azok a szomorú kékek. Amik merednek rá. Képtelen a lányra haragudni. Amióta ismét visszatért hozzá, ő az egyetlen dolog aminek örülni tud ebben az átkozott városban.
Előre tekint és egy fájdalmas sóhaj hagyja el száját.*
- Fenébe is.
*Suttogja. Testét pedig hátra veti a karosszékben, fejét is hátra döntve a plafont nézi. Karja lágyan nyúl ki Rine irányába megadóan. Ujjaival int, hogy közeledjen felé.*
- Gyere ide.
*Szólal fel kellemesebb hangon. És ha a lány közelebb mer lépni hozzá, amint eléri gyengéden fogja meg, hogy az ölébe ültethesse. Majd karjait köré fonva bújjon hozzá.*
- Tudod jól nem tudok rád haragudni. Nagyon.
*Mondja most már kellemesebb hangnemben, kissé elviccelve helyzetét. Igyekszik nem felégetni azt a törékeny hidat amit már felhúztak maguk közé.*
3070. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-12-22 00:49:56
Üzenet elküldve: 2025-12-22 00:49:56
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Aggodalmak közt hagyva//
//Glynmaris lak//
*A tagjai nehezen indulnak meg, úgy elgémberedett a fotelben. Minden izma sajog, a mozdulatai darabosak, ahogy lassan kikel. Mezítelen talpai óvatosan érik a hideg padlót, ahogy azért végül talpra áll. A vékony hálóruha halkan susog a lépteit követve, ahogy megindul a konyhába. Minden egyes lépése közben újra és újra lejátssza magában az elmúlt napokat. A megannyi hallgatást, terelést és a magányt. Az utolsó estét, amikor mostohája karjai közé bújhatott. Azt amikor kegyetlenül, de tényleg nem szándékosan hagyta faképnél. Igyekszik magát meggyőzni arról, hogy nem az ő hibája az, hogy ilyen rideg lett közöttük a napokban a levegő. Igyekszik azzal nyugtatni magát, hogy valami másról van szó, valami olyanról, amiről Lazziar azért nem beszél, mert ezzel csak őt akarja megvédeni. Talán egy újabb terv, talán Wrojthal ötöltek ki valamit. Bár, ha őszinte akar lenni ez sem hangozna sokkal megnyugtatóbb magyarázatnak, sőt talán még inkább aggódni kezdene miatta. Sehogy nem jó ez így. Attól pedig csak még rosszabb az egész, hogy most mindezen egyedül őrlődik. Na nem mintha a jelen helyzetükben ezen aggodalmait fivére elé merné tárni. Kínjában felnyögve dörzsöl kialvatlan, valószínűleg karikás szemeire, miközben a konyhába csoszog, hogy a kannában vizet forraljon legalább egy teának. Mást úgy sem nagyon tudna elviselni a gyomra, ami az órák előrehaladtával már borsó méretűre szűkülhetett. Az asztal mellett elhaladva a hidegre hűlt vacsora látványa fogadja, de a gyomra meg sem korran rá. Inkább határozottan tovább lép, hogy a kannát kézbe vegye és vizet töltsön bele, amit aztán a tűzhely lapjára tesz. A mozdulatai darabosak, mint akit csak a megszokás hajt. Az, hogy tudja a tea főzésének lépéseit, nem pedig az, hogy valóban odafigyel is arra, amit csinál. A tűzhelyben még pislákol a parázs. Sokszor felébredt hajnalban, így időnként megpakolta a tüzet fával, ezért az nem aludt ki teljesen. Így szerencsére nem hosszadalmas a művelet, amire abban újra melegen lobog a tűz, a víz pedig lassan kezdhet melegedni a kannában. A fülét ekkor üti meg a kulcs zörgése, a zár halk kattanása, majd az ahogy az ajtó óvatosan felsír. A víz nem marasztalja, egyedül is tud melegedni, így nyomban sarkon perdül és kisiet a konyhából. Az arcára egyszeriben ül ki a riadtság, majd rögvest az azt követő nyugalom, ahogy fivérét pillantja meg. Az aggódó kékek lassan mérik végig és való igaz, hogy az alig előbújó megnyugvást hamarosan a döbbenet váltja ki. Na nem mintha nem látta volna még soha kiöltözve fivérét, egyszerűen újabban, a jelen életvitelükben ezt túl idegennek és indokolatlannak tartja. De megjegyzést nem tesz rá, mert a fáradt arcot látva nem igazán tartja kívánatosnak, hogy kíváncsiskodni kezdjen. De ő maga mozdul és a férfi elé siet. Az ajkai elnyílnak, de még a levegőt sincs ideje beszívni, hogy szólhasson bármit is, rögvest csendre intik. Ajkait megilletődve préseli össze, ahogy sietve lép el Lazziar útjából. Inkább erősen alsóajkába harap, hogy most ne szaladjon ki semmi sértett butaság, amit szívesen fivére fejéhez vágna. Inkább nyúl, hogy lesegítse róla a kabátot, de mielőtt a mozdulat célt érne, a férfi tovább lép, a bakancsok távoznak a lábáról, a fáradt test pedig a karosszékbe roskad.
Visszarántja a kezeit, a szemeit pedig lesütve egy ideig csak a mezítelen lábujjait figyeli. Fogalma sincs mit mondhatna. Igen, jó lett volna, ha szól, hogy elmegy. Hogy ne várja. Hogy ne aggódjon. Megértette volna, nem buta. Ha nem szabad nem is kíváncsiskodik. Tudhatná Lazziar, hogy megbízhat benne. Tudja jól, hogy tervei vannak, azt is tudja, hogy nem akarja mindenbe beavatni, éppen azért, hogy megvédje. Hát akkor most mi a fenéért tűnik el egy szó nélkül, ha nem valóban arról van szó, hogy mérges rá amiatt az éjszaka miatt, amikor magára hagyta ott a konyhában? És ekkor a féltés és némi harag mellé beköltözik újra a bűntudat.*
- De aludtam.
*Válaszolja végül halkan és óvatosan, de szemeit továbbra sem emeli újra bátyjára. Továbbra is a lábait vagy éppen a padlót, vagy a szőnyeg szélét nézi. Bármi mást, mintha abból remélne valamit, amiből kiolvashatja, hogy hogyan törje meg kettejük között ezt a nyomorúságos hangulatot.*
- Valamennyit legalábbis.
*Rándít aprót a vállain, a konyhából pedig a kanna a segítségére siet a magas, vékony fütyüléssel, ami jelzi, hogy a víz elkészült.*
- Oh.
*Kapja fel a fejét a konyha irányába pillantva, majd csak mintha éppen menekülőre fogná, sietős léptekkel meg is indul. Egy rongyot felkapva emeli le a kannát a tűzről, majd félreteszi. Az asztalra pedig két csészét előkészít mézzel és teafüvekkel. Hamarost már a víz is gőzölög benne, amíg pedig a füvek áznak visszasétál a szobába. Hosszú másodpercekig csak csendben figyeli mostoháját, végül nagy levegőt véve pillant egyenesen az arcára. Vagyis inkább arra a kézre, ami oly nagy elszántsággal masszírozza a homlokát.*
- Minden...
*Szólal meg elvékonyodó, kissé ideges hangon, amit rögvest igyekszik egy torokköszörüléssel orvosolni.*
- Minden rendben?
*A hangja nem cseng sokkal határozottabban, de legalább már nem olyan elcseszettül nyávogós, mintha csak valami nyuszi lenne a bokor mélyén megbújva, akire éppen most lelt rá a vicsorgó róka, hogy elharapja a torkát, mert pechére éppen őt szemelte ki vacsorának.*
//Glynmaris lak//
*A tagjai nehezen indulnak meg, úgy elgémberedett a fotelben. Minden izma sajog, a mozdulatai darabosak, ahogy lassan kikel. Mezítelen talpai óvatosan érik a hideg padlót, ahogy azért végül talpra áll. A vékony hálóruha halkan susog a lépteit követve, ahogy megindul a konyhába. Minden egyes lépése közben újra és újra lejátssza magában az elmúlt napokat. A megannyi hallgatást, terelést és a magányt. Az utolsó estét, amikor mostohája karjai közé bújhatott. Azt amikor kegyetlenül, de tényleg nem szándékosan hagyta faképnél. Igyekszik magát meggyőzni arról, hogy nem az ő hibája az, hogy ilyen rideg lett közöttük a napokban a levegő. Igyekszik azzal nyugtatni magát, hogy valami másról van szó, valami olyanról, amiről Lazziar azért nem beszél, mert ezzel csak őt akarja megvédeni. Talán egy újabb terv, talán Wrojthal ötöltek ki valamit. Bár, ha őszinte akar lenni ez sem hangozna sokkal megnyugtatóbb magyarázatnak, sőt talán még inkább aggódni kezdene miatta. Sehogy nem jó ez így. Attól pedig csak még rosszabb az egész, hogy most mindezen egyedül őrlődik. Na nem mintha a jelen helyzetükben ezen aggodalmait fivére elé merné tárni. Kínjában felnyögve dörzsöl kialvatlan, valószínűleg karikás szemeire, miközben a konyhába csoszog, hogy a kannában vizet forraljon legalább egy teának. Mást úgy sem nagyon tudna elviselni a gyomra, ami az órák előrehaladtával már borsó méretűre szűkülhetett. Az asztal mellett elhaladva a hidegre hűlt vacsora látványa fogadja, de a gyomra meg sem korran rá. Inkább határozottan tovább lép, hogy a kannát kézbe vegye és vizet töltsön bele, amit aztán a tűzhely lapjára tesz. A mozdulatai darabosak, mint akit csak a megszokás hajt. Az, hogy tudja a tea főzésének lépéseit, nem pedig az, hogy valóban odafigyel is arra, amit csinál. A tűzhelyben még pislákol a parázs. Sokszor felébredt hajnalban, így időnként megpakolta a tüzet fával, ezért az nem aludt ki teljesen. Így szerencsére nem hosszadalmas a művelet, amire abban újra melegen lobog a tűz, a víz pedig lassan kezdhet melegedni a kannában. A fülét ekkor üti meg a kulcs zörgése, a zár halk kattanása, majd az ahogy az ajtó óvatosan felsír. A víz nem marasztalja, egyedül is tud melegedni, így nyomban sarkon perdül és kisiet a konyhából. Az arcára egyszeriben ül ki a riadtság, majd rögvest az azt követő nyugalom, ahogy fivérét pillantja meg. Az aggódó kékek lassan mérik végig és való igaz, hogy az alig előbújó megnyugvást hamarosan a döbbenet váltja ki. Na nem mintha nem látta volna még soha kiöltözve fivérét, egyszerűen újabban, a jelen életvitelükben ezt túl idegennek és indokolatlannak tartja. De megjegyzést nem tesz rá, mert a fáradt arcot látva nem igazán tartja kívánatosnak, hogy kíváncsiskodni kezdjen. De ő maga mozdul és a férfi elé siet. Az ajkai elnyílnak, de még a levegőt sincs ideje beszívni, hogy szólhasson bármit is, rögvest csendre intik. Ajkait megilletődve préseli össze, ahogy sietve lép el Lazziar útjából. Inkább erősen alsóajkába harap, hogy most ne szaladjon ki semmi sértett butaság, amit szívesen fivére fejéhez vágna. Inkább nyúl, hogy lesegítse róla a kabátot, de mielőtt a mozdulat célt érne, a férfi tovább lép, a bakancsok távoznak a lábáról, a fáradt test pedig a karosszékbe roskad.
Visszarántja a kezeit, a szemeit pedig lesütve egy ideig csak a mezítelen lábujjait figyeli. Fogalma sincs mit mondhatna. Igen, jó lett volna, ha szól, hogy elmegy. Hogy ne várja. Hogy ne aggódjon. Megértette volna, nem buta. Ha nem szabad nem is kíváncsiskodik. Tudhatná Lazziar, hogy megbízhat benne. Tudja jól, hogy tervei vannak, azt is tudja, hogy nem akarja mindenbe beavatni, éppen azért, hogy megvédje. Hát akkor most mi a fenéért tűnik el egy szó nélkül, ha nem valóban arról van szó, hogy mérges rá amiatt az éjszaka miatt, amikor magára hagyta ott a konyhában? És ekkor a féltés és némi harag mellé beköltözik újra a bűntudat.*
- De aludtam.
*Válaszolja végül halkan és óvatosan, de szemeit továbbra sem emeli újra bátyjára. Továbbra is a lábait vagy éppen a padlót, vagy a szőnyeg szélét nézi. Bármi mást, mintha abból remélne valamit, amiből kiolvashatja, hogy hogyan törje meg kettejük között ezt a nyomorúságos hangulatot.*
- Valamennyit legalábbis.
*Rándít aprót a vállain, a konyhából pedig a kanna a segítségére siet a magas, vékony fütyüléssel, ami jelzi, hogy a víz elkészült.*
- Oh.
*Kapja fel a fejét a konyha irányába pillantva, majd csak mintha éppen menekülőre fogná, sietős léptekkel meg is indul. Egy rongyot felkapva emeli le a kannát a tűzről, majd félreteszi. Az asztalra pedig két csészét előkészít mézzel és teafüvekkel. Hamarost már a víz is gőzölög benne, amíg pedig a füvek áznak visszasétál a szobába. Hosszú másodpercekig csak csendben figyeli mostoháját, végül nagy levegőt véve pillant egyenesen az arcára. Vagyis inkább arra a kézre, ami oly nagy elszántsággal masszírozza a homlokát.*
- Minden...
*Szólal meg elvékonyodó, kissé ideges hangon, amit rögvest igyekszik egy torokköszörüléssel orvosolni.*
- Minden rendben?
*A hangja nem cseng sokkal határozottabban, de legalább már nem olyan elcseszettül nyávogós, mintha csak valami nyuszi lenne a bokor mélyén megbújva, akire éppen most lelt rá a vicsorgó róka, hogy elharapja a torkát, mert pechére éppen őt szemelte ki vacsorának.*
3069. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-12-21 22:50:30
Üzenet elküldve: 2025-12-21 22:50:30
Rang: Játékos
IC üzenetek: 300
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 300
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Aggodalmak közt hagyva//
//Glynmaris lak//
*Hosszú egy napja volt. Sőt éjszakája. Egy egész délutánt kellett jó pofát vágnia egy nemesi hölgynek, és még ráadásul egy egész éjszakán át, sőt a reggelen is. Megterhelő és fárasztó volt azt a szemernyi apró jó oldalát mutatni ennyi időn keresztül. De nem volt választása.
Valamelyest apjának is meg akar felelni, még ha az csak egy apró része csupán lelki ismeretének. A sötétebb tervei Wrojthal jobban hajtotta a feladat irányába mint bármi más. Ami viszont szorongatja azt a kevés lelkiismeretét is ami megmaradt hosszú élete során. Az nem más mint Rine.
Miképp fogja majd ezt a hírt közölni a lánynak. Így is az utolsó pár nap borzasztó hangulatban telt kettőjük között. Hiába próbálta enyhíteni ezt kisebb nagyobb tereléssel. Hol bohókásabb, hol értelmetlenebbel. Alig tudott a lány szemébe nézni. Az a levél továbbra is otthon hagyott kabátja zsebében rejlik. Amit apjától kapott. Benne azzal a hírrel, hogy el kell vennie feleségül Aleniát. Ha törik ha szakad. Persze a rá eső fele a levélnek sokkalta durvább nyelvezettel szólt, mint az amit Alenia a kezébe vehetett. Hiszen miért is pazarolná édesapja a kedves szavakat drága fiára. Ha elhordhatja őt bármilyen haszontalan semmirekellőnek. Akinek jelenleg egy feladata van a családot illetően. Vegye feleségül a nemesi lányt. Kössön vele alkut az utódokkal kapcsolatosan. Én neveljen egy épkézláb örököst. Nem is magának. Édesapjának. Mintha ő maga képtelen lenne a családi üzlet vezetésére.
Nem is tudja mi bőszíti fel jobban Lazziart. Ez az egész ostoba szituáció amibe bele keverte magát. Vagy az, hogy apja annyira sem bízik benne, hogy a házasságot képes nyélbe ütni. Vagy az, hogy ő maga képtelen legyen a Lihanechi büszkeségét tovább vinni.
Isten igazából legszívesebben most úgy tenne mint, ahogy Rine tette akkoriban. Felvenni sátorfáját és úgy köddé válni, mint egy szürkeszamár a ködben.
Bár ilyen könnyű lenne. A baj az, hogy túlságosan ismeri Wrojth, kezd attól tartani, hogy ha kilép a sorból annak Rine inná meg a levét. Főleg azok után, hogy ismeri a lány arcát. A végén még bosszúból utána küldene valakit, hogy vágja el a torkukat. Azt pedig nem engedi meg. Valami megoldást kell találnia erre az ostoba helyzetre. Amit nemrégiben még ő maga akart annyira. Véget vetni ennek a nyomorúságos nemesi világnak. Pontot tenni a végére. És lehető legjobban megszednie magát olyan módon, hogy ő maga királynak érezné magát.
Szép álmok, szép elképzelések. A kivitelezés csupán az ami megkérdőjelezhető.
De ne szaladjon ennyire a végére. Hiába is szeretne már túllenni az egészen. Sajnos ez nem ilyen egyszerű.
Selyemrévet hátrahagyva, elbúcsúzott "leendő" kedvesétől. Mert sajnos még a leánykérés azért még odébb van. Még ha elfogadhatóan is sikerült az első találkozó. Alenia sokkalta keményebb fából faragták, minthogy mindenféle forró kása kerülgetés nélkül bele csapjon a közepébe. Ehhez is idő és türelem kell.
Miután már elveszett a romváros utcáin, és elvegyült a polgárnegyed utcáiban. Már lelohadt arcáról az a negédes megjátszott mosoly, amit eddig láthattak rajta a járókelők. Még masszírozni is kell az arcán lévő izmokat, annyira begörcsöltek a túlzott mosolygástól.
Sietős léptekkel szeli a polgárnegyed utcáit. Míg végül megérkezik ahhoz az ismert apró kutacskához.*
~ Csak ezt éljem túl. ~
*Néz fel a már felébredt napra. Ami lustán kúszik csak az ég tetejére. Abban reménykedve, hogy élje túl ezt a felfordulást.
Oda lép a lakásához felvezető lépcsőhöz. Ám mielőtt még egy lépést is tenne. Egy hatalmas levegőt vesz, és egy fájdalmas sóhaj hagyja el száját.
Azon gondolkodik mit is mondjon Rinének ha amaz otthon van. Mert sejtése alapján a lány biztosan ott lesz. Bár nagyon reméli most inkább amaz elment körbe nézni a városban. Tán a piacon van, hogy valami apró kelmét szerezzen magának, vagy valami ételnek valót. Mert hát ki tudja mi maradt meg az éléskamrájukban.
Lassú, komótos léptekkel érkezik fel a lépcsőn, majd megáll az ajtó előtt. A kulccsal babrál egy keveset mielőtt még belépne.
Ha rine fel is pattan, vagy elé lépne. Ő maga egy szót sem szól. Csak ridegen veti le elegáns kabátját. És a lány meglepetésére, bizony alaposan ki van öltözve a fiú. Szép tiszta ing rajta, a legjobb nadrág. Sőt még a cipője is úgy tűnik mint amit frissen keféltek ki.
Lazziar fáradt szemei csillannak csupán a lány felé ha amaz az ajtó hangjára már oda sietett a közelébe.*
- Veled meg mi történt? Egész este nem aludtál? Dolgom volt a városban. Tudom! szólnom kellett volna. Sajnálom.
*Szól kissé unottan és meglehetősen fáradtan. Még kezét is felemeli mondandója végén. A lány talán még szóhoz sem jutott de már csendre intené.
Leveti a lábáról a bakancsot. Egyik lábával a másikat segítve rúgja le azt magáról. Kisebb nagyobb mérges morgással. Majd lassú komótos léptekkel lép a apja karosszéke irányába, amiben úgy leroskad mint aki csak most jött volna meg a szénbányából. Egyik karjával a karfán könyökölve támasztja meg homlokát. Amit hevesen masszíroz. Látszólag gondterhelten gondolkozik valamin.*
//Glynmaris lak//
*Hosszú egy napja volt. Sőt éjszakája. Egy egész délutánt kellett jó pofát vágnia egy nemesi hölgynek, és még ráadásul egy egész éjszakán át, sőt a reggelen is. Megterhelő és fárasztó volt azt a szemernyi apró jó oldalát mutatni ennyi időn keresztül. De nem volt választása.
Valamelyest apjának is meg akar felelni, még ha az csak egy apró része csupán lelki ismeretének. A sötétebb tervei Wrojthal jobban hajtotta a feladat irányába mint bármi más. Ami viszont szorongatja azt a kevés lelkiismeretét is ami megmaradt hosszú élete során. Az nem más mint Rine.
Miképp fogja majd ezt a hírt közölni a lánynak. Így is az utolsó pár nap borzasztó hangulatban telt kettőjük között. Hiába próbálta enyhíteni ezt kisebb nagyobb tereléssel. Hol bohókásabb, hol értelmetlenebbel. Alig tudott a lány szemébe nézni. Az a levél továbbra is otthon hagyott kabátja zsebében rejlik. Amit apjától kapott. Benne azzal a hírrel, hogy el kell vennie feleségül Aleniát. Ha törik ha szakad. Persze a rá eső fele a levélnek sokkalta durvább nyelvezettel szólt, mint az amit Alenia a kezébe vehetett. Hiszen miért is pazarolná édesapja a kedves szavakat drága fiára. Ha elhordhatja őt bármilyen haszontalan semmirekellőnek. Akinek jelenleg egy feladata van a családot illetően. Vegye feleségül a nemesi lányt. Kössön vele alkut az utódokkal kapcsolatosan. Én neveljen egy épkézláb örököst. Nem is magának. Édesapjának. Mintha ő maga képtelen lenne a családi üzlet vezetésére.
Nem is tudja mi bőszíti fel jobban Lazziart. Ez az egész ostoba szituáció amibe bele keverte magát. Vagy az, hogy apja annyira sem bízik benne, hogy a házasságot képes nyélbe ütni. Vagy az, hogy ő maga képtelen legyen a Lihanechi büszkeségét tovább vinni.
Isten igazából legszívesebben most úgy tenne mint, ahogy Rine tette akkoriban. Felvenni sátorfáját és úgy köddé válni, mint egy szürkeszamár a ködben.
Bár ilyen könnyű lenne. A baj az, hogy túlságosan ismeri Wrojth, kezd attól tartani, hogy ha kilép a sorból annak Rine inná meg a levét. Főleg azok után, hogy ismeri a lány arcát. A végén még bosszúból utána küldene valakit, hogy vágja el a torkukat. Azt pedig nem engedi meg. Valami megoldást kell találnia erre az ostoba helyzetre. Amit nemrégiben még ő maga akart annyira. Véget vetni ennek a nyomorúságos nemesi világnak. Pontot tenni a végére. És lehető legjobban megszednie magát olyan módon, hogy ő maga királynak érezné magát.
Szép álmok, szép elképzelések. A kivitelezés csupán az ami megkérdőjelezhető.
De ne szaladjon ennyire a végére. Hiába is szeretne már túllenni az egészen. Sajnos ez nem ilyen egyszerű.
Selyemrévet hátrahagyva, elbúcsúzott "leendő" kedvesétől. Mert sajnos még a leánykérés azért még odébb van. Még ha elfogadhatóan is sikerült az első találkozó. Alenia sokkalta keményebb fából faragták, minthogy mindenféle forró kása kerülgetés nélkül bele csapjon a közepébe. Ehhez is idő és türelem kell.
Miután már elveszett a romváros utcáin, és elvegyült a polgárnegyed utcáiban. Már lelohadt arcáról az a negédes megjátszott mosoly, amit eddig láthattak rajta a járókelők. Még masszírozni is kell az arcán lévő izmokat, annyira begörcsöltek a túlzott mosolygástól.
Sietős léptekkel szeli a polgárnegyed utcáit. Míg végül megérkezik ahhoz az ismert apró kutacskához.*
~ Csak ezt éljem túl. ~
*Néz fel a már felébredt napra. Ami lustán kúszik csak az ég tetejére. Abban reménykedve, hogy élje túl ezt a felfordulást.
Oda lép a lakásához felvezető lépcsőhöz. Ám mielőtt még egy lépést is tenne. Egy hatalmas levegőt vesz, és egy fájdalmas sóhaj hagyja el száját.
Azon gondolkodik mit is mondjon Rinének ha amaz otthon van. Mert sejtése alapján a lány biztosan ott lesz. Bár nagyon reméli most inkább amaz elment körbe nézni a városban. Tán a piacon van, hogy valami apró kelmét szerezzen magának, vagy valami ételnek valót. Mert hát ki tudja mi maradt meg az éléskamrájukban.
Lassú, komótos léptekkel érkezik fel a lépcsőn, majd megáll az ajtó előtt. A kulccsal babrál egy keveset mielőtt még belépne.
Ha rine fel is pattan, vagy elé lépne. Ő maga egy szót sem szól. Csak ridegen veti le elegáns kabátját. És a lány meglepetésére, bizony alaposan ki van öltözve a fiú. Szép tiszta ing rajta, a legjobb nadrág. Sőt még a cipője is úgy tűnik mint amit frissen keféltek ki.
Lazziar fáradt szemei csillannak csupán a lány felé ha amaz az ajtó hangjára már oda sietett a közelébe.*
- Veled meg mi történt? Egész este nem aludtál? Dolgom volt a városban. Tudom! szólnom kellett volna. Sajnálom.
*Szól kissé unottan és meglehetősen fáradtan. Még kezét is felemeli mondandója végén. A lány talán még szóhoz sem jutott de már csendre intené.
Leveti a lábáról a bakancsot. Egyik lábával a másikat segítve rúgja le azt magáról. Kisebb nagyobb mérges morgással. Majd lassú komótos léptekkel lép a apja karosszéke irányába, amiben úgy leroskad mint aki csak most jött volna meg a szénbányából. Egyik karjával a karfán könyökölve támasztja meg homlokát. Amit hevesen masszíroz. Látszólag gondterhelten gondolkozik valamin.*
3068. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-12-21 17:44:40
Üzenet elküldve: 2025-12-21 17:44:40
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Aggodalmak közt hagyva//
//Glynmaris lak//
*Az elmúlt napok furcsán, és leginkább ijesztően csendesen teltek. Annak a hirtelen rátelepedő békének már nyoma sem volt, ami azóta kísérte, amióta végre átadta magát az érzéseinek és hagyta, hogy Lazziar magával ragadja, ahogyan ő is húzta magával mostoháját. Már nyoma sincs a békének, a nyugalomnak, a meghitten együtt töltött időnek. Most olyan, mintha maga a ház, minden egyes szoba, még a bútorok is feszülten visszatartanák a lélegzetüket. Ezt érezte az utóbbi pár reggelen, amikor felkelt és ez kísérte el egészen estig, amikor a lefekvéshez készülődött. Valami megváltozott, de most sem tudná megmondani, hogy mikor és hogyan.
Lazziar az utóbbi időben szokatlanul hallgatag volt, amikor itthon volt vele. Nem azzal a gúnyos, mogorva csenddel, amihez már régebbről hozzászokott. Ez más volt, nehezebb és ijesztőbb. Olyan, amitől a lány gyomra pillanatokon belül összeszorult. Mert a mogorva csendet ismeri, mert, ha arra rákérdezett akkor fivére legalább leteremtette, vagy elmagyarázta, hogy foglalkozzon a saját dolgával. De most, ha rákérdezett, hogy mi bántja, akkor mostohája csak legyintett, elterelte a szót, vagy valami jelentéktelen kifogással zárta le a beszélgetést. Így nem erőltette tovább a beszélgetést.
Talán kellett volna, mert tegnap reggelre, mire felébredt mostohája már nem volt sehol. Eleinte nem is tulajdonított neki nagyobb jelentőséget, hisz nem ez volt az első alkalom, hogy fivére egy szó nélkül, korán elment otthonról. Dolga akadt a városban vagy egyszerűen csak levegőre volt szüksége. De ahogy telt az idő és az ajtó egész nap zárva maradt, a lány szívében egyre csak nőtt a feszültség és az aggodalom. Estére már a vacsora is kihűlt az asztalon, de képtelen volt hozzányúlni vagy akár egy falatot is enni belőle.
Késő éjszakába nyúlva várt. Nem ment a szobájába, mert véletlenül sem akarta elszalasztani Lazziar érkeztét. Kint kuporgott a fotelben, az ébrenlét és az álom között megrekedve félúton, hogy, ha fivére hazatér, akkor biztosan meghallja. Nem akarta elmulasztani a pillanatot, nem akarta, hogy a férfi azt higgye, hogy nem számít neki. De az ajtó nem nyílt ki aznap éjszaka, így a mai reggelen ugyan úgy a magányos csend köszöntött rá. A ház így már nem csak feszültséggel van tele, hanem félelemmel is. Ekkor pedig éppen ideje lett, hogy magát kezdje el hibáztatni, hiszen semmi épeszű ötlete sem maradt, hogy mégis mi történhetett ilyen hirtelen a bátyjával. Minden pillanatban, újra és újra visszagondol arra az estére ott a konyhában. Amikor mostohája forró ölelésébe bújt, amikor a levegő vágytól volt nehéz. Amikor a teste végül cserbenhagyta és a rosszullét elől a szobájába menekült. Amikor bezárkózott, bátyját pedig otthagyta a kérdésekkel, magyarázatok nélkül. Mostanra pedig biztos benne, hogy Lazziar haragszik rá.*
//Glynmaris lak//
*Az elmúlt napok furcsán, és leginkább ijesztően csendesen teltek. Annak a hirtelen rátelepedő békének már nyoma sem volt, ami azóta kísérte, amióta végre átadta magát az érzéseinek és hagyta, hogy Lazziar magával ragadja, ahogyan ő is húzta magával mostoháját. Már nyoma sincs a békének, a nyugalomnak, a meghitten együtt töltött időnek. Most olyan, mintha maga a ház, minden egyes szoba, még a bútorok is feszülten visszatartanák a lélegzetüket. Ezt érezte az utóbbi pár reggelen, amikor felkelt és ez kísérte el egészen estig, amikor a lefekvéshez készülődött. Valami megváltozott, de most sem tudná megmondani, hogy mikor és hogyan.
Lazziar az utóbbi időben szokatlanul hallgatag volt, amikor itthon volt vele. Nem azzal a gúnyos, mogorva csenddel, amihez már régebbről hozzászokott. Ez más volt, nehezebb és ijesztőbb. Olyan, amitől a lány gyomra pillanatokon belül összeszorult. Mert a mogorva csendet ismeri, mert, ha arra rákérdezett akkor fivére legalább leteremtette, vagy elmagyarázta, hogy foglalkozzon a saját dolgával. De most, ha rákérdezett, hogy mi bántja, akkor mostohája csak legyintett, elterelte a szót, vagy valami jelentéktelen kifogással zárta le a beszélgetést. Így nem erőltette tovább a beszélgetést.
Talán kellett volna, mert tegnap reggelre, mire felébredt mostohája már nem volt sehol. Eleinte nem is tulajdonított neki nagyobb jelentőséget, hisz nem ez volt az első alkalom, hogy fivére egy szó nélkül, korán elment otthonról. Dolga akadt a városban vagy egyszerűen csak levegőre volt szüksége. De ahogy telt az idő és az ajtó egész nap zárva maradt, a lány szívében egyre csak nőtt a feszültség és az aggodalom. Estére már a vacsora is kihűlt az asztalon, de képtelen volt hozzányúlni vagy akár egy falatot is enni belőle.
Késő éjszakába nyúlva várt. Nem ment a szobájába, mert véletlenül sem akarta elszalasztani Lazziar érkeztét. Kint kuporgott a fotelben, az ébrenlét és az álom között megrekedve félúton, hogy, ha fivére hazatér, akkor biztosan meghallja. Nem akarta elmulasztani a pillanatot, nem akarta, hogy a férfi azt higgye, hogy nem számít neki. De az ajtó nem nyílt ki aznap éjszaka, így a mai reggelen ugyan úgy a magányos csend köszöntött rá. A ház így már nem csak feszültséggel van tele, hanem félelemmel is. Ekkor pedig éppen ideje lett, hogy magát kezdje el hibáztatni, hiszen semmi épeszű ötlete sem maradt, hogy mégis mi történhetett ilyen hirtelen a bátyjával. Minden pillanatban, újra és újra visszagondol arra az estére ott a konyhában. Amikor mostohája forró ölelésébe bújt, amikor a levegő vágytól volt nehéz. Amikor a teste végül cserbenhagyta és a rosszullét elől a szobájába menekült. Amikor bezárkózott, bátyját pedig otthagyta a kérdésekkel, magyarázatok nélkül. Mostanra pedig biztos benne, hogy Lazziar haragszik rá.*
3067. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-12-20 19:11:54
Üzenet elküldve: 2025-12-20 19:11:54
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
* A polgárnegyedbe visszaérve Pashthrának alkalma nyílik rá, hogy letesztelje a kapott kulcsot. Gond nélkül enged utat akaratának az ajtó, és tud besétálni új otthonába. Ott aztán fáradtan teszi le a földre a felszerelését, és néz körbe a lakásban. Nem kell szóljon, egyértelmű, hogy egyedül van, kedvesének nyoma sincs. Úgy dönt, hogy vár rá, végül is abban maradtak, hogy ha nem találja, akkor itt fog várakozni. Viszont ez nem jelenti azt, hogy nem csinálhatna semmit.
Elkezdi behordani a lováról a felszerelését, ez pedig egyedül nem kis feladat. Természetesen a lakásban nem talál bábut, amire feladhatná a páncélját, úgyhogy kénytelen neki a földön keresni helyet, bármennyire is utálja a padlón tárolni a drága, különleges acélt. Próbál odafigyelni a hely házigazdájára is, és nem félrepakolni a bútorokat, ahogy rendetlenséget sem szeretne csinálni. Végül abban a megoldásban egyez ki önmagával, hogy az ablaktól távol, a fal mellett kialakít egy kis sarkot, ahol nincsen túlságosan útban a sok fém. Itt először üres vásznakat helyez le a padlóra, hogy ne tegyen benne kárt, és ne karcolja meg a nehéz páncél, illetve ez arra is szolgál, hogy a párától védje a felszerelését. Így rendezi szépen sorba a kisebb, és nagyobb darabokat, úgy, hogy a lehető legkevesebb helyet szolgálják, de mégse egymás hegyén, hátán legyenek, elnyomja, és eldeformálva önmagukat.
Végül ugyan ide hozza be az orkoktól elvett, zsákszámra gyűjtött felszerelést is. Ezúttal van alkalma jobban szemügyre venni a tárgyakat, és be kell lássa, hogy bár nem túl értékesek, de azért mégis csak használható dolgok ezek. Bár a nyaklánc nem vált ki belőle különösebb érzelmeket, sejti, hogy a mágus undorodna tőlük, úgyhogy ezt kis zsákocskába teszi, a karkötővel együtt. Ugyan ebben kötnek ki a tőrök, mivel jelenleg nincs rájuk szüksége, majd egy hosszabb gondolkodás következik. A láncos buzogány páncélos ellenféllel szemben közel használhatatlan, egyedül a fejre leadott találatok érnek bármit, viszont ezzel célozni, és ütést bevinni olyan kis célpontra, mint egy fej, szinte lehetetlen. Éppen ezért úgy dönt, hogy ezt is itt hagyja, legalább addig, amíg nincs egy kis szabadideje, hogy a kaszárnyának ajándékozza. Ugyan ez a helyzet a lemezkabáttal, és a bőrvérttel is. A láncinget félreteszi, hátha Mai elfogadja tőle, hiszen ez már ér is valamit, és nyújt némi védelmet, nem úgy, mint a jelenlegi bőrpáncélja. Aprólékosan átvizsgál minden szemet, sérülést, repedést keresve rajta, de jóleső sóhajjal nyugtázza, hogy ilyet nem talál. Viszont a láncok vizsgálata közben rájön, hogy nem acél, hanem egyszerű fém, amit a kezében tart. Komor, zsémbes pillantással dobja végül ugyan oda, ahova a kaszárnyának szánt adományokat gyűjti. A fémben nem érezné a mágust biztonságban, úgyhogy mégse lesz neki jó ajándék. Kénytelen lesz felkeresse a kovácsot.
Az egyetlen dolog, amit kint hagy, az a lándzsa, ami tökéletes helyen van Kolosz oldalán. Még jól is jöhet, hogyha lovasok ellen harcolna. Viszont ezután a hosszú, és időigényes folyamat után sem találja sehol a mágust. Ez már aggodalommal tölti el, de úgy dönt, hogy nem szegi meg már első nap az adott szavát, és türelmesen fog várni, amíg kedvese hazaér. *
A hozzászólás írója (Pashthra Shungo'rol) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.20 19:18:52
Elkezdi behordani a lováról a felszerelését, ez pedig egyedül nem kis feladat. Természetesen a lakásban nem talál bábut, amire feladhatná a páncélját, úgyhogy kénytelen neki a földön keresni helyet, bármennyire is utálja a padlón tárolni a drága, különleges acélt. Próbál odafigyelni a hely házigazdájára is, és nem félrepakolni a bútorokat, ahogy rendetlenséget sem szeretne csinálni. Végül abban a megoldásban egyez ki önmagával, hogy az ablaktól távol, a fal mellett kialakít egy kis sarkot, ahol nincsen túlságosan útban a sok fém. Itt először üres vásznakat helyez le a padlóra, hogy ne tegyen benne kárt, és ne karcolja meg a nehéz páncél, illetve ez arra is szolgál, hogy a párától védje a felszerelését. Így rendezi szépen sorba a kisebb, és nagyobb darabokat, úgy, hogy a lehető legkevesebb helyet szolgálják, de mégse egymás hegyén, hátán legyenek, elnyomja, és eldeformálva önmagukat.
Végül ugyan ide hozza be az orkoktól elvett, zsákszámra gyűjtött felszerelést is. Ezúttal van alkalma jobban szemügyre venni a tárgyakat, és be kell lássa, hogy bár nem túl értékesek, de azért mégis csak használható dolgok ezek. Bár a nyaklánc nem vált ki belőle különösebb érzelmeket, sejti, hogy a mágus undorodna tőlük, úgyhogy ezt kis zsákocskába teszi, a karkötővel együtt. Ugyan ebben kötnek ki a tőrök, mivel jelenleg nincs rájuk szüksége, majd egy hosszabb gondolkodás következik. A láncos buzogány páncélos ellenféllel szemben közel használhatatlan, egyedül a fejre leadott találatok érnek bármit, viszont ezzel célozni, és ütést bevinni olyan kis célpontra, mint egy fej, szinte lehetetlen. Éppen ezért úgy dönt, hogy ezt is itt hagyja, legalább addig, amíg nincs egy kis szabadideje, hogy a kaszárnyának ajándékozza. Ugyan ez a helyzet a lemezkabáttal, és a bőrvérttel is. A láncinget félreteszi, hátha Mai elfogadja tőle, hiszen ez már ér is valamit, és nyújt némi védelmet, nem úgy, mint a jelenlegi bőrpáncélja. Aprólékosan átvizsgál minden szemet, sérülést, repedést keresve rajta, de jóleső sóhajjal nyugtázza, hogy ilyet nem talál. Viszont a láncok vizsgálata közben rájön, hogy nem acél, hanem egyszerű fém, amit a kezében tart. Komor, zsémbes pillantással dobja végül ugyan oda, ahova a kaszárnyának szánt adományokat gyűjti. A fémben nem érezné a mágust biztonságban, úgyhogy mégse lesz neki jó ajándék. Kénytelen lesz felkeresse a kovácsot.
Az egyetlen dolog, amit kint hagy, az a lándzsa, ami tökéletes helyen van Kolosz oldalán. Még jól is jöhet, hogyha lovasok ellen harcolna. Viszont ezután a hosszú, és időigényes folyamat után sem találja sehol a mágust. Ez már aggodalommal tölti el, de úgy dönt, hogy nem szegi meg már első nap az adott szavát, és türelmesen fog várni, amíg kedvese hazaér. *
A hozzászólás írója (Pashthra Shungo'rol) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.20 19:18:52
3066. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-12-18 17:00:08
Üzenet elküldve: 2025-12-18 17:00:08
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Váratlan esti látogató//
//Zárás//
- Én sem voltam egyedül. De kösz. *Feleli a dicséretféleségre. Továbbra sem tudja elfeledni azt, amikor látta hóhajú társát a csatában. A győzelmükben oroszlánrésze volt a férfinek, de tény, hogy ő is és mindenki más kivette belőle a részét.
A következő szavakra nem reagál, viszont azokkal már egyetért. Szerencséje van mindkettőjüknek, hogy eddig megúszták ennyivel. Bár, van egy olyan érzése, hogy a „Vadász” nem fog távozni, de ezúttal meg kell lepődnie. Nagyokat pislog, mert nem érti a hirtelen távozás okát, de végül arra a következtetésre jut, hogy talán felfogta, ha orkokra is veszélyes, akkor nem vele kellene kikezdenie éjnek évadján.*
- Szia… *Pislogva figyeli, ahogy az elf elcipeli a négylábú jószágot, majd sóhajtva fújja ki a levegőt. Végre vége. Fáradt tekintettel bámul még néhány pillanatig a sötétségbe, majd visszamegy a lakásba, bezárja maga mögött az ajtót, remélve, hogy most már eleget pihenhet, mielőtt bárki vagy bármi újra megzavarná a nyugalmát.*
A hozzászólás írója (Norileina Vylrien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.18 17:00:27
//Zárás//
- Én sem voltam egyedül. De kösz. *Feleli a dicséretféleségre. Továbbra sem tudja elfeledni azt, amikor látta hóhajú társát a csatában. A győzelmükben oroszlánrésze volt a férfinek, de tény, hogy ő is és mindenki más kivette belőle a részét.
A következő szavakra nem reagál, viszont azokkal már egyetért. Szerencséje van mindkettőjüknek, hogy eddig megúszták ennyivel. Bár, van egy olyan érzése, hogy a „Vadász” nem fog távozni, de ezúttal meg kell lepődnie. Nagyokat pislog, mert nem érti a hirtelen távozás okát, de végül arra a következtetésre jut, hogy talán felfogta, ha orkokra is veszélyes, akkor nem vele kellene kikezdenie éjnek évadján.*
- Szia… *Pislogva figyeli, ahogy az elf elcipeli a négylábú jószágot, majd sóhajtva fújja ki a levegőt. Végre vége. Fáradt tekintettel bámul még néhány pillanatig a sötétségbe, majd visszamegy a lakásba, bezárja maga mögött az ajtót, remélve, hogy most már eleget pihenhet, mielőtt bárki vagy bármi újra megzavarná a nyugalmát.*
A hozzászólás írója (Norileina Vylrien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.18 17:00:27
3065. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-12-18 16:48:16
Üzenet elküldve: 2025-12-18 16:48:16
Rang: Játékos
IC üzenetek: 17
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 17
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Készülődés//
*Tényleg nem zavarja a fegyver az asztalon. Majd letakarítja. Ha meg kell tisztítani akkor meg kell.* - Az idő még épp kiadja. *A kaszárnya nincs messze. Még elérnek oda is. Ott tud megbízható embereket találni. Belemegy ebbe a sötétvérű is. Hogy ott adja át az előleget. A tanúk is ott lesznek majd. A sötét vérű indulna. Erre Fesgrar is indulni kezd. Elteszi a batyut és mehetnek is. Bezárja maga mögött az ajtót. Kulcsra zárja. Indulhatnak is. Út közben megpróbál beszélgetni.* - Kellett már ölnie korábban? *Nem tudja miért de ezt kérdezi meg. Utólag nem jó a kérdés. De már kicsúszott. Nem sokat próbált sötét vérűvel beszélgetni eddig. Ezért feszült kicsit. Még meg kell szoknia. Eddig nem mondhat rosszat rá. Reméli ez így marad később.*
*Tényleg nem zavarja a fegyver az asztalon. Majd letakarítja. Ha meg kell tisztítani akkor meg kell.* - Az idő még épp kiadja. *A kaszárnya nincs messze. Még elérnek oda is. Ott tud megbízható embereket találni. Belemegy ebbe a sötétvérű is. Hogy ott adja át az előleget. A tanúk is ott lesznek majd. A sötét vérű indulna. Erre Fesgrar is indulni kezd. Elteszi a batyut és mehetnek is. Bezárja maga mögött az ajtót. Kulcsra zárja. Indulhatnak is. Út közben megpróbál beszélgetni.* - Kellett már ölnie korábban? *Nem tudja miért de ezt kérdezi meg. Utólag nem jó a kérdés. De már kicsúszott. Nem sokat próbált sötét vérűvel beszélgetni eddig. Ezért feszült kicsit. Még meg kell szoknia. Eddig nem mondhat rosszat rá. Reméli ez így marad később.*
3064. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-12-18 16:02:59
Üzenet elküldve: 2025-12-18 16:02:59
Rang: Játékos
IC üzenetek: 12
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 12
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
// Készülődés //
*Láthatóan nem zavarja a másikat, hogy a fegyvereit az asztalra pakolta ki. Mire ezzel végez már lassan felér a pincéből Fesgrar is. Meglepődik, hogy a segítségét megköszönik. Manapság nem sok köszönetet kapott, így egy jóleső biccentéssel reagál rá. Még egy félmosoly ki is ül az arcára. Az indulásra szintén reagál, de a kaszárnyán meglepődik. Megáll egy pillanatra.*
- Azt hittem oda már nem lesz időnk elmenni. *Ezt meg is jegyzi a férfinak, de ekkor az értelmét is meglátja. Tanúk kellenek a földművesnek, akik az átadás tényét biztos tanúsítanák bíróság előtt is. ~Nem olyan buta húzás.~ Nem mintha be akarná csapni a parasztot. Szeretne még maradni a városban, így nem érdeke eltenni a pénzt és lelépni. Persze még nincs hírneve sem errefelé, és nem is nagyon ismerik. Így kénytelen elfogadni ezt a lehetőséget.*
- Legyen így, ha ragaszkodik hozzá. *Azt nem tudja, hogy miért nem írtak épp papírt, s annyira nem is érdekli. Ha a fizető ügyfél ezt szeretné, akkor legyen ez. Azt azért még megjegyzi leendő munkaadója, hogy a tudását is bemutathatja röviden. Erre elvigyorodik. Ez már tetszik neki. Nincs mit szégyellenie. Igaz a gyakorlóeszközök nem a legjobbak erre a célra, de most csak ez maradt.*
- Megbeszéltük. Induljunk is, hogy napnyugtára a tisztáson legyünk. *Még időben éppen jók. A kaszárnyát is meg tudják járni, ha ügyesek. Fegyvereit biztosan rögzíti, majd kilép az ajtón, hogy elinduljanak a kaszárnya felé.*
*Láthatóan nem zavarja a másikat, hogy a fegyvereit az asztalra pakolta ki. Mire ezzel végez már lassan felér a pincéből Fesgrar is. Meglepődik, hogy a segítségét megköszönik. Manapság nem sok köszönetet kapott, így egy jóleső biccentéssel reagál rá. Még egy félmosoly ki is ül az arcára. Az indulásra szintén reagál, de a kaszárnyán meglepődik. Megáll egy pillanatra.*
- Azt hittem oda már nem lesz időnk elmenni. *Ezt meg is jegyzi a férfinak, de ekkor az értelmét is meglátja. Tanúk kellenek a földművesnek, akik az átadás tényét biztos tanúsítanák bíróság előtt is. ~Nem olyan buta húzás.~ Nem mintha be akarná csapni a parasztot. Szeretne még maradni a városban, így nem érdeke eltenni a pénzt és lelépni. Persze még nincs hírneve sem errefelé, és nem is nagyon ismerik. Így kénytelen elfogadni ezt a lehetőséget.*
- Legyen így, ha ragaszkodik hozzá. *Azt nem tudja, hogy miért nem írtak épp papírt, s annyira nem is érdekli. Ha a fizető ügyfél ezt szeretné, akkor legyen ez. Azt azért még megjegyzi leendő munkaadója, hogy a tudását is bemutathatja röviden. Erre elvigyorodik. Ez már tetszik neki. Nincs mit szégyellenie. Igaz a gyakorlóeszközök nem a legjobbak erre a célra, de most csak ez maradt.*
- Megbeszéltük. Induljunk is, hogy napnyugtára a tisztáson legyünk. *Még időben éppen jók. A kaszárnyát is meg tudják járni, ha ügyesek. Fegyvereit biztosan rögzíti, majd kilép az ajtón, hogy elinduljanak a kaszárnya felé.*
3063. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-12-18 10:47:05
Üzenet elküldve: 2025-12-18 10:47:05
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 82
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 82
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
// Váratlan esti látogató //
*Azért megnyugtató, hogy nem lesz rosszul a nő. Már csak az hiányzott volna, hogy elájuljon mindezek után. A felháborodás teljesen jogos a másik részéről, bár ezzel vitába tudna szállni, hiszen Lenxyn hibája az egész. De most ebben inkább nem kötözködik. Furcsa pillantásokat vet, amikor a nő megemlíti, hogy nincs veszélyben mert nem ártatlan. Már ezt kezdte volna elengedni, amikor hall egy még megdöbbentőbb dolgot. ~Nem élték túl? Ejha!~ Ezen meglepetten néz a lányra. Egy pár pillanatig meg sem szólal. Végül azért csak lereagálja.*
- Biztosan jó harcos lehetsz. Kevesen büszkélkedhetnek el ilyen tudással. *Nem kételkedik a nő szavában. Lenxynre pillant.*
- Nem jó helyre jöttél Lenxyn, szerencséd, hogy megúsztad ennyivel. *Nem kívánja tovább borzolni a nő kedélyeit, így még egyszer megpróbálja a hiúzt elcipelni.*
- Megpróbálom ismét elvinni. Ha sikerül, akkor még egyszer elnézését kérjük, mindketten. Minden jót Nori! *Ezzel egy lendülettel ismét odalép a hiúzhoz és a hasa alatt átkarolja majd felteszi a vállára, mint egy krumplis zsákot. Lenxyn ezt most kivételesen tűri. Mellső mancsaival megkapaszkodik a félvér vállában és amint távolodnak ő továbbra is kíváncsian nézi Norit. Ezúttal viszont, ha kelletlenül is, de hagyja, hogy gazdája elcipelje a helyszínről.*
*Azért megnyugtató, hogy nem lesz rosszul a nő. Már csak az hiányzott volna, hogy elájuljon mindezek után. A felháborodás teljesen jogos a másik részéről, bár ezzel vitába tudna szállni, hiszen Lenxyn hibája az egész. De most ebben inkább nem kötözködik. Furcsa pillantásokat vet, amikor a nő megemlíti, hogy nincs veszélyben mert nem ártatlan. Már ezt kezdte volna elengedni, amikor hall egy még megdöbbentőbb dolgot. ~Nem élték túl? Ejha!~ Ezen meglepetten néz a lányra. Egy pár pillanatig meg sem szólal. Végül azért csak lereagálja.*
- Biztosan jó harcos lehetsz. Kevesen büszkélkedhetnek el ilyen tudással. *Nem kételkedik a nő szavában. Lenxynre pillant.*
- Nem jó helyre jöttél Lenxyn, szerencséd, hogy megúsztad ennyivel. *Nem kívánja tovább borzolni a nő kedélyeit, így még egyszer megpróbálja a hiúzt elcipelni.*
- Megpróbálom ismét elvinni. Ha sikerül, akkor még egyszer elnézését kérjük, mindketten. Minden jót Nori! *Ezzel egy lendülettel ismét odalép a hiúzhoz és a hasa alatt átkarolja majd felteszi a vállára, mint egy krumplis zsákot. Lenxyn ezt most kivételesen tűri. Mellső mancsaival megkapaszkodik a félvér vállában és amint távolodnak ő továbbra is kíváncsian nézi Norit. Ezúttal viszont, ha kelletlenül is, de hagyja, hogy gazdája elcipelje a helyszínről.*
3062. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-12-18 10:29:51
Üzenet elküldve: 2025-12-18 10:29:51
Rang: Játékos
IC üzenetek: 17
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 17
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Készülődés//
*Elmondja a sötét vérűnek mire készül. Az végül megérti. Még meg is dicséri Fesgrart. Ez jól esik neki. Ritkán dicsérték meg. A segítséggel megkapja fentről az élelmet. Ezeket óvatosan leviszi a létrán. Nem kapkod mert nem akarna leesni. Mindent elhelyez az asztalra. Végül a korsót adják le neki amit átvesz. Óvatosan ezt is leviszi, de az asztal alá teszi. Ott nem borul majd fel a korsó. Nem is borítja fel senki. Lent a pincében elrendez mindent. Ezután feljön a létrán és lecsukja a csapóajtót.* - Ezzel meg is vagyunk. Köszönöm a segítséget. *A sötét vérűt fizeti de megköszöni neki.* - Lassan indulhatunk. A kaszárnyában kifizetem. *Ez jut eszébe. Ott talál majd egy vagy két városőrt. Tanúként előttük adná át a pénzt.* - Ott találnánk egy vagy két tanút. Előttük átadom az előleget. És röviden megmutathatja mit tud. *Írni nem tud és olvasni sem. Ezért gondolta ezt a megoldást. A tanúk előléphetnek ha valami nem jól alakul. Ez mindenkinek jó. Egy kicsi kamrához lép és kivesz onnan kevés élelmet. Egy kis kenyér meg szalonna. Ha megéheznek még jól jön. Ezt rongyba tekeri és elteszi. Felveszi a sarlóját meg egy tőrt ami még nála van. Ennyi az összes fegyvere. Ezek közül csak a sarlóval tud igazán bánni.* - Indulhatunk.
*Elmondja a sötét vérűnek mire készül. Az végül megérti. Még meg is dicséri Fesgrart. Ez jól esik neki. Ritkán dicsérték meg. A segítséggel megkapja fentről az élelmet. Ezeket óvatosan leviszi a létrán. Nem kapkod mert nem akarna leesni. Mindent elhelyez az asztalra. Végül a korsót adják le neki amit átvesz. Óvatosan ezt is leviszi, de az asztal alá teszi. Ott nem borul majd fel a korsó. Nem is borítja fel senki. Lent a pincében elrendez mindent. Ezután feljön a létrán és lecsukja a csapóajtót.* - Ezzel meg is vagyunk. Köszönöm a segítséget. *A sötét vérűt fizeti de megköszöni neki.* - Lassan indulhatunk. A kaszárnyában kifizetem. *Ez jut eszébe. Ott talál majd egy vagy két városőrt. Tanúként előttük adná át a pénzt.* - Ott találnánk egy vagy két tanút. Előttük átadom az előleget. És röviden megmutathatja mit tud. *Írni nem tud és olvasni sem. Ezért gondolta ezt a megoldást. A tanúk előléphetnek ha valami nem jól alakul. Ez mindenkinek jó. Egy kicsi kamrához lép és kivesz onnan kevés élelmet. Egy kis kenyér meg szalonna. Ha megéheznek még jól jön. Ezt rongyba tekeri és elteszi. Felveszi a sarlóját meg egy tőrt ami még nála van. Ennyi az összes fegyvere. Ezek közül csak a sarlóval tud igazán bánni.* - Indulhatunk.
3061. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-12-17 17:12:29
Üzenet elküldve: 2025-12-17 17:12:29
Rang: Játékos
IC üzenetek: 12
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 12
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
// Készülődés //
*A férfi nem egy szószátyár alak, de Vyl-t ez nem igazán zavarja. Jobb mintha össze-vissza fecsegő lenne. A csacsi megkötése nem tart sokáig így hamar választ is kap a kérdésére. ~Ork támadásra készül? Igen előrelátó egy ember.~ Talán azt mondaná, hogy kicsit túl aggódó is az ember, hogy a pincéjében felkészül egy ilyen helyzetre, de ma már nem lehet tudni. Bólint a férfinek, hogy megértette.*
- Igen előrelátó. Ritka ilyet látni. *Ezt meg kell dicsérje, mert a legtöbben talán tudomást sem vesznek erről a helyzetről, nemhogy raktározzanak készleteket. Az, hogy a pince mennyire alkalmas az más kérdés. Ide is beronthatnak és akkor annyi, de ezt most nem kezdi el feszegetni.*
- Persze, segítek. *Ugyan még nincs fizetve, de már úgy veszi mintha a kedves ügyféllel beszélne. A szamárról lepakolt dolgokat szépen elkezdi odahordani a másiknak a pinceajtóhoz. Megvárja míg minden adagot lent elhelyez, majd újabbakért megy. Utoljára adja le a vizeskorsót, persze óvatosan.*
- Azt hiszem mindennel megvagyunk. Nem maradt más az asztalon. *Ezt a pincében lévő férfinak kiáltja lefelé, amikor úgy látja, hogy odafent már nem maradt semmi. Igazából itt már megejthetnék az előleg kifizetését, de nem akar kapzsinak tűnni. Megegyeztek, hogy indulás előtt megtörténik az átadás, így megvárja amíg a földműves feljön a pincéből és akkor nyugodtabban térhetnek rá a folytatásra. Amíg a férfi felér, addig odamegy az asztalhoz, amire az élelem volt lepakolva. Most oda saját fegyvereit teszi ki, s a tegezét. Egy utolsó ellenőrzést végez rajtuk, hogy minden rendben. A kardon, a számszeríján, a nyílvesszőkön. Igaz volt ennél már jobb minőségű felszerelése, de jelenleg most ez van, ebből kell a legjobbat kihoznia. Alaposan átnéz mindent, mielőtt visszapakol magára mindent a helyére, egyesével.*
*A férfi nem egy szószátyár alak, de Vyl-t ez nem igazán zavarja. Jobb mintha össze-vissza fecsegő lenne. A csacsi megkötése nem tart sokáig így hamar választ is kap a kérdésére. ~Ork támadásra készül? Igen előrelátó egy ember.~ Talán azt mondaná, hogy kicsit túl aggódó is az ember, hogy a pincéjében felkészül egy ilyen helyzetre, de ma már nem lehet tudni. Bólint a férfinek, hogy megértette.*
- Igen előrelátó. Ritka ilyet látni. *Ezt meg kell dicsérje, mert a legtöbben talán tudomást sem vesznek erről a helyzetről, nemhogy raktározzanak készleteket. Az, hogy a pince mennyire alkalmas az más kérdés. Ide is beronthatnak és akkor annyi, de ezt most nem kezdi el feszegetni.*
- Persze, segítek. *Ugyan még nincs fizetve, de már úgy veszi mintha a kedves ügyféllel beszélne. A szamárról lepakolt dolgokat szépen elkezdi odahordani a másiknak a pinceajtóhoz. Megvárja míg minden adagot lent elhelyez, majd újabbakért megy. Utoljára adja le a vizeskorsót, persze óvatosan.*
- Azt hiszem mindennel megvagyunk. Nem maradt más az asztalon. *Ezt a pincében lévő férfinak kiáltja lefelé, amikor úgy látja, hogy odafent már nem maradt semmi. Igazából itt már megejthetnék az előleg kifizetését, de nem akar kapzsinak tűnni. Megegyeztek, hogy indulás előtt megtörténik az átadás, így megvárja amíg a földműves feljön a pincéből és akkor nyugodtabban térhetnek rá a folytatásra. Amíg a férfi felér, addig odamegy az asztalhoz, amire az élelem volt lepakolva. Most oda saját fegyvereit teszi ki, s a tegezét. Egy utolsó ellenőrzést végez rajtuk, hogy minden rendben. A kardon, a számszeríján, a nyílvesszőkön. Igaz volt ennél már jobb minőségű felszerelése, de jelenleg most ez van, ebből kell a legjobbat kihoznia. Alaposan átnéz mindent, mielőtt visszapakol magára mindent a helyére, egyesével.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3244-3263