Arthenior - Polgárnegyed
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Arthenior főtere Wegtoreni Kalmár (új) Kaszárnya (új) | Polgárnegyed | Templom (új) Romváros és Meredély (új) Piactér (új) |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 143 (2841. - 2860. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3244-3263
2860. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-09-05 19:13:33
Üzenet elküldve: 2025-09-05 19:13:33
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek//
*Norennar elsőkézből tapasztalhatja meg Sa'Tereth kétélű módszerét, miközben Nori a karjai közé bújva élvezi az általa nyújtott, megnyugtató biztonságot. A vér és halál istene mindig is ilyen volt. Ad, és cserébe valamit elvesz. Mindketten kaptak egy megtörhetetlen barátságot, de közben ott lebeg szemük előtt a kétely is, hogy az érzéseik egymás iránt vajon valódiak, vajon a sajátjaik, vagy csupán egy szépnek tűnő átok az egész? Igen, az átok jó szó, hisz, aki nem képes viselni a bizonytalanság terhét, akár abba is beleőrülhet, hogy szeretetet érez. A feketeség legalább most boldog, mert végre nem kell attól tartania, hogy elhagyják. Most nincs miért félnie vagy görcsösen reszketnie attól rettegve, hogy az őt ölelő karok hirtelen eltűnnének örökre. Így most jó.
Végül mégis ő az, aki kibújik Norennar öleléséből, hogy újra a groteszk módon, minduntalan dobogó, gyémántba zárt élőhalott szív sorsáról tanakodjanak. Egyről a kettőre azonban nem jutnak, így a különös tárgy jobb híján újra a lány ágya alatt köt ki, ott, ahol a gyermekmesék szerint amúgy is bujkál minden rémség. Amikor aztán Norennar a pipát emlegeti, barnái felcsillannak, feketére festett ajkai pedig huncut mosolyra húzódnak.*
- Maradj itt! *Szólal fel, felpattan az ágyról, és a konyha irányába siet, majd miután a falak már épp eltakarták volna a sötételf elől, újra felbukkan, bekukucskálva a szoba ajtaján, és az arcára ragadt vigyorral újra szól.*
- Gyere! *Egészen hamar gondolja meg magát, de végül valóban a konyhában köt ki, ahol rövid ideig az egyik fiókban kutakodva előhalászik két kicsi, lezárt tárolóedényt, benne valamiféle aprított növénnyel, majd az asztal felé nyúl, ahonnan felkapja az ott hánykolódó csutkapipát.*
- Nekem is van, látod? Füstölhetünk együtt, és akkor a végén még valaki sárkányoknak néz minket. *Kuncogja, majd odalép Norennar Dwirinthalen elé, és a kezébe nyomja az egyik edényt, benne 3 Mérges Cyrold aprított leveleivel.
*
- Tedd ezt a pipádba, és meglátod, fene jó érzés lesz utána! Mintha a füsttel a világ összes gondja is huss, elszállna. *Kezeivel még mutatja is játékosan, ahogy köddé válnak a problémái. A másik adag dohányt természetesen megtartja magának, és ha Norennar nem tartja vissza, akkor újra a szabadba sietne, de az ajtóban megtorpan, visszanéz a sötételfre.*
- A szív. Hagyjam itt vagy hozzam? *Fordul vissza, választ várva a másiktól, majd, ha megkapja, akkor eszerint cselekedve a tárggyal együtt vagy anélkül lép ki az utcára, újra bezárva maguk mögött a lakás ajtaját.*
- Na, próbáld ki! *Noszogatja a férfit, természetesen már újra a növényre gondolva.*
*Norennar elsőkézből tapasztalhatja meg Sa'Tereth kétélű módszerét, miközben Nori a karjai közé bújva élvezi az általa nyújtott, megnyugtató biztonságot. A vér és halál istene mindig is ilyen volt. Ad, és cserébe valamit elvesz. Mindketten kaptak egy megtörhetetlen barátságot, de közben ott lebeg szemük előtt a kétely is, hogy az érzéseik egymás iránt vajon valódiak, vajon a sajátjaik, vagy csupán egy szépnek tűnő átok az egész? Igen, az átok jó szó, hisz, aki nem képes viselni a bizonytalanság terhét, akár abba is beleőrülhet, hogy szeretetet érez. A feketeség legalább most boldog, mert végre nem kell attól tartania, hogy elhagyják. Most nincs miért félnie vagy görcsösen reszketnie attól rettegve, hogy az őt ölelő karok hirtelen eltűnnének örökre. Így most jó.
Végül mégis ő az, aki kibújik Norennar öleléséből, hogy újra a groteszk módon, minduntalan dobogó, gyémántba zárt élőhalott szív sorsáról tanakodjanak. Egyről a kettőre azonban nem jutnak, így a különös tárgy jobb híján újra a lány ágya alatt köt ki, ott, ahol a gyermekmesék szerint amúgy is bujkál minden rémség. Amikor aztán Norennar a pipát emlegeti, barnái felcsillannak, feketére festett ajkai pedig huncut mosolyra húzódnak.*
- Maradj itt! *Szólal fel, felpattan az ágyról, és a konyha irányába siet, majd miután a falak már épp eltakarták volna a sötételf elől, újra felbukkan, bekukucskálva a szoba ajtaján, és az arcára ragadt vigyorral újra szól.*
- Gyere! *Egészen hamar gondolja meg magát, de végül valóban a konyhában köt ki, ahol rövid ideig az egyik fiókban kutakodva előhalászik két kicsi, lezárt tárolóedényt, benne valamiféle aprított növénnyel, majd az asztal felé nyúl, ahonnan felkapja az ott hánykolódó csutkapipát.*
- Nekem is van, látod? Füstölhetünk együtt, és akkor a végén még valaki sárkányoknak néz minket. *Kuncogja, majd odalép Norennar Dwirinthalen elé, és a kezébe nyomja az egyik edényt, benne 3 Mérges Cyrold aprított leveleivel.
*- Tedd ezt a pipádba, és meglátod, fene jó érzés lesz utána! Mintha a füsttel a világ összes gondja is huss, elszállna. *Kezeivel még mutatja is játékosan, ahogy köddé válnak a problémái. A másik adag dohányt természetesen megtartja magának, és ha Norennar nem tartja vissza, akkor újra a szabadba sietne, de az ajtóban megtorpan, visszanéz a sötételfre.*
- A szív. Hagyjam itt vagy hozzam? *Fordul vissza, választ várva a másiktól, majd, ha megkapja, akkor eszerint cselekedve a tárggyal együtt vagy anélkül lép ki az utcára, újra bezárva maguk mögött a lakás ajtaját.*
- Na, próbáld ki! *Noszogatja a férfit, természetesen már újra a növényre gondolva.*
2859. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-09-05 18:52:43
Üzenet elküldve: 2025-09-05 18:52:43
Rang: Játékos
IC üzenetek: 456
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 456
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
// Haza //
* Szívesen mondaná Nimonak, hogy majd megszokja és csak az első kivégzése nyomasztó, de ezt inkább most nem teszi. Mivel kicsit kába, ezért egyelőre, csak besegíti a hintóba és elindulnak haza a kúriájukba. Nixomia nem tudja, hogy mit is kéne mondania. Nem egy olyan alkat, aki mások megnyugtatásához ért. Inkább leteremtené őket a gyengeségük miatt, de a tündér az kivétel. Tény, hogy emiatt kicsit el is rontotta a kivégzési hangulatot, mert így nem kiabálhatott a nő hevesen, hogy pusztulj kutya, meg hasonlók.*
- Mondd csak Nimo, neked mi az életcélod?* Kérdezi zötykölődés közben a nő.*
- Tudod senki nem születik gonosznak. A környezetünk tesz azzá. Néz csak ki az ablakon. Mit látsz?* Húzza el a vastag függönyt. Az utcákon emberek jönnek és mennek. Koldusok rázzák a bögréjük, gyerekek cikáznak.*
- Nem lesz minden szegény gonosz és minden gazdag jó.* Elengedi a függönyt.* Ma láttál egy kivégzést, ez nyomot fog hagyni rajtad, a kérdés az, hogy milyen nyomot.* Most mélyen kutatja a tündért, kíváncsi, hogy miképpen fog formálódni, meg a sajátos módján próbálja feldolgoztatni vele a történteket.*
* Szívesen mondaná Nimonak, hogy majd megszokja és csak az első kivégzése nyomasztó, de ezt inkább most nem teszi. Mivel kicsit kába, ezért egyelőre, csak besegíti a hintóba és elindulnak haza a kúriájukba. Nixomia nem tudja, hogy mit is kéne mondania. Nem egy olyan alkat, aki mások megnyugtatásához ért. Inkább leteremtené őket a gyengeségük miatt, de a tündér az kivétel. Tény, hogy emiatt kicsit el is rontotta a kivégzési hangulatot, mert így nem kiabálhatott a nő hevesen, hogy pusztulj kutya, meg hasonlók.*
- Mondd csak Nimo, neked mi az életcélod?* Kérdezi zötykölődés közben a nő.*
- Tudod senki nem születik gonosznak. A környezetünk tesz azzá. Néz csak ki az ablakon. Mit látsz?* Húzza el a vastag függönyt. Az utcákon emberek jönnek és mennek. Koldusok rázzák a bögréjük, gyerekek cikáznak.*
- Nem lesz minden szegény gonosz és minden gazdag jó.* Elengedi a függönyt.* Ma láttál egy kivégzést, ez nyomot fog hagyni rajtad, a kérdés az, hogy milyen nyomot.* Most mélyen kutatja a tündért, kíváncsi, hogy miképpen fog formálódni, meg a sajátos módján próbálja feldolgoztatni vele a történteket.*
2858. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-09-04 21:00:20
Üzenet elküldve: 2025-09-04 21:00:20
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek//
*Miközben a lány elpanaszolja bánatát, Norennar csak ül, karjait a másik köré fonva, figyeli őt, és az apró remegéseket, és fájdalmat, amik a szavak mögött lappanganak. Amikor az elutasítottságról beszél, szorosabban öleli magához. A mellkasához húzza Norit, egyik keze ismét végig siklik a lány haján, a másik a lapockái között pihen meg. Próbál biztonságot nyújtani a lánynak. Az a biztos pont lenni amire most szüksége van. Nem szól közbe, csak ott van, stabilan, csendben. Bár elméje legmélyén ott munkálódik a kétely. A kétely abban, hogy valóban így akar-e cselekedni, vagy csak a lány mágiája az, ami tetteit és érzéseit vezényli. Igyekszik elhessegetni a gondolatot, bár tudja jól, hogy erre legfeljebb átmenetileg lesz képes.
Végül saját bátor kijelentésétől a feketeség is felvidul. A kuncogás hallva hősünk arcán is halovány mosoly jelenik meg. Ezt követően egy pillanatra felnéz a mennyezet irányába, mintha onnan várná az ihletet a válaszhoz, majd a fejét kissé oldalra billentve, halkan megszólal.*
- Jobban átgondolva kevesek leszünk hozzá ketten, de kezdeti elgondolásnak megteszi.
*Szeme sarkából Norira néz, és mikor a lány kibontakozik az ölelésből, nem tartja vissza. Lassan engedi el, még egy utolsó simítás erejéig megérinti a vállát, aztán ő is kiegyenesedik kissé. A gyémánt most újra a lány ujjai között pihen. Norennar figyeli a mozdulatot, ahogy a fény megtörik az éleken, és ahogy az a vékony kéz forgatja, mintha valóban csak egy játékszer lenne, nem valami ősi tárgy, amit ennyien birtokolni vágynak.
A kérdésre csak megrázza a fejét. Nem siet a válasszal, előbb végig simít a nyakán, hogy aztán ujjaival a csigolyáit masszírozza.*
- Kétlem, hogy az előző helynél jobban el tudnánk rejteni. Mármint nem az ágyad aljára gondolok most, hanem a sírkőre. És már azt is majdnem megtalálták a zöldbőrűek. Legalábbis, ha jól értettem abból, amit mondtál.
*Végül kicsit hátradől az ágyon, tenyereit a combjára támasztja, és egy hosszabb levegővétellel kifújja a korábbi pillanat súlyát. Ahogy a friss levegő gondolata felmerül, a szája sarka újra elmozdul.*
- Vagy a pipafüsttől. Már órák óta nem gyújtottam rá.
*Felsóhajt, ezúttal hangosabban, majd lendületes, de nem hirtelen mozdulattal felpattan az ágyról. Mozgásában bár kimért, megfigyelhető rajta a pipafű függők izgatott sietsége is. Még megropogtatja a nyakát, aztán Nori felé pillant, és némán várakozik. A tekintetéből ezúttal sem az ítélkezés, inkább a bizalom tükröződik.*
*Miközben a lány elpanaszolja bánatát, Norennar csak ül, karjait a másik köré fonva, figyeli őt, és az apró remegéseket, és fájdalmat, amik a szavak mögött lappanganak. Amikor az elutasítottságról beszél, szorosabban öleli magához. A mellkasához húzza Norit, egyik keze ismét végig siklik a lány haján, a másik a lapockái között pihen meg. Próbál biztonságot nyújtani a lánynak. Az a biztos pont lenni amire most szüksége van. Nem szól közbe, csak ott van, stabilan, csendben. Bár elméje legmélyén ott munkálódik a kétely. A kétely abban, hogy valóban így akar-e cselekedni, vagy csak a lány mágiája az, ami tetteit és érzéseit vezényli. Igyekszik elhessegetni a gondolatot, bár tudja jól, hogy erre legfeljebb átmenetileg lesz képes.
Végül saját bátor kijelentésétől a feketeség is felvidul. A kuncogás hallva hősünk arcán is halovány mosoly jelenik meg. Ezt követően egy pillanatra felnéz a mennyezet irányába, mintha onnan várná az ihletet a válaszhoz, majd a fejét kissé oldalra billentve, halkan megszólal.*
- Jobban átgondolva kevesek leszünk hozzá ketten, de kezdeti elgondolásnak megteszi.
*Szeme sarkából Norira néz, és mikor a lány kibontakozik az ölelésből, nem tartja vissza. Lassan engedi el, még egy utolsó simítás erejéig megérinti a vállát, aztán ő is kiegyenesedik kissé. A gyémánt most újra a lány ujjai között pihen. Norennar figyeli a mozdulatot, ahogy a fény megtörik az éleken, és ahogy az a vékony kéz forgatja, mintha valóban csak egy játékszer lenne, nem valami ősi tárgy, amit ennyien birtokolni vágynak.
A kérdésre csak megrázza a fejét. Nem siet a válasszal, előbb végig simít a nyakán, hogy aztán ujjaival a csigolyáit masszírozza.*
- Kétlem, hogy az előző helynél jobban el tudnánk rejteni. Mármint nem az ágyad aljára gondolok most, hanem a sírkőre. És már azt is majdnem megtalálták a zöldbőrűek. Legalábbis, ha jól értettem abból, amit mondtál.
*Végül kicsit hátradől az ágyon, tenyereit a combjára támasztja, és egy hosszabb levegővétellel kifújja a korábbi pillanat súlyát. Ahogy a friss levegő gondolata felmerül, a szája sarka újra elmozdul.*
- Vagy a pipafüsttől. Már órák óta nem gyújtottam rá.
*Felsóhajt, ezúttal hangosabban, majd lendületes, de nem hirtelen mozdulattal felpattan az ágyról. Mozgásában bár kimért, megfigyelhető rajta a pipafű függők izgatott sietsége is. Még megropogtatja a nyakát, aztán Nori felé pillant, és némán várakozik. A tekintetéből ezúttal sem az ítélkezés, inkább a bizalom tükröződik.*
2857. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-09-04 19:38:19
Üzenet elküldve: 2025-09-04 19:38:19
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek//
*Némileg meglepetésként éri, hogy ilyen egyszerűen adnak neki igazat. Párat pislog, mire felfogja, hogy nincs szükség arra, hogy bizonygassa az egyértelmű okát annak, hogy miért nem mehet Eeyr templomába. Azért, mert nem való oda. Egyáltalán nem. Meg sem rökönyödik azon, hogy Norennar is kimondja ezt a tényt, mert egyszerűen csak igaz.*
- Ezt már ne fogd rám. *Fogalma sincs, hogy mi baja lehet a templomiaknak a sötételf személyével, de miután úgy érzi, hogy a férfi minden egyes hozzáfűzött mondatával azt akarja elérni, hogy jobban fájjon a tettének következménye, mint a tenyerét végigszántó penge okozta sérülés, mindent magára vesz. Nem is bírja már sokáig egyedül viselni ezt a terhet, elgyengül, és ugyan bocsánatkérő szavak nem csúsznak ki a feketére festett ajkai közül, de azzal, ahogy először óvatosan közelebb ül Norennarhoz, majd hozzábújik, végül pedig át is öleli, többet is elmond annál, mint amit szavakkal ki tudott volna fejezni. Ahogy barátja viszonozza az ölelést, kis teste összerezzen, de aztán megnyugszik, elenged és kényelmesen helyezkedik el a biztonságot nyújtó, erős karok között.*
- Mindenki csalódik bennem. Ha nem most, akkor csalódtál volna máskor. Elhagytál volna, mint mások. Nem azért, mert nem tartanád a szavad, hanem mert én ilyen vagyok. *Nem mondja ki, de egyértelmű, hogy mivel tudná lezárni a gondolatait. Ugyan egyikük sem érezhetett belőle semmit, de ha a véreskü tette a dolgát, akkor Norennar a csalódások ellenére sem fog hátat fordítani neki, és ő ezt tudja. Talán önzőség mindez, de máshogy már nem lett volna esélye arra, hogy megmutassa, a sok borzalom ellenére van benne jó is, amit lehet szeretni… Ő csak egy kislány, aki túl gyorsan nőtt fel, miközben valójában soha nem is nőtt fel igazán, csak az élet belekényszerítette olyan helyzetekbe, ahonnan számára már nincs visszaút. Szeretné, ha végre valaki látná is, de hát egy szörnyeteget kevesen szeretnek.*
- Kénytelenek leszünk, mert most már itt vagyunk egymásnak. Ha akarjuk, ha nem. Abban meg segítek szívesen. *Kuncogja a gyilkolászós murit illetően. Régen vájta már ki bárkinek a szívét, egy orkért meg egyébként sem kár.*
- Akkor mit csináljak vele? Tegyem vissza az ágy alá vagy… máshová rejtjük el? *Veszi a kezébe újra a gyémántot, forgatja a kezei közt, nézegeti, míg Norennar válaszára vár.*
- Menjünk ki, hátha a friss levegőtől eszünkbe jut valami. *Ad egy újabb igazán „hasznos” tanácsot. Valójában csak amennyire nem akart kimenni még pár perce, most annyira nincs kedve már egy helyben ülni.*
*Némileg meglepetésként éri, hogy ilyen egyszerűen adnak neki igazat. Párat pislog, mire felfogja, hogy nincs szükség arra, hogy bizonygassa az egyértelmű okát annak, hogy miért nem mehet Eeyr templomába. Azért, mert nem való oda. Egyáltalán nem. Meg sem rökönyödik azon, hogy Norennar is kimondja ezt a tényt, mert egyszerűen csak igaz.*
- Ezt már ne fogd rám. *Fogalma sincs, hogy mi baja lehet a templomiaknak a sötételf személyével, de miután úgy érzi, hogy a férfi minden egyes hozzáfűzött mondatával azt akarja elérni, hogy jobban fájjon a tettének következménye, mint a tenyerét végigszántó penge okozta sérülés, mindent magára vesz. Nem is bírja már sokáig egyedül viselni ezt a terhet, elgyengül, és ugyan bocsánatkérő szavak nem csúsznak ki a feketére festett ajkai közül, de azzal, ahogy először óvatosan közelebb ül Norennarhoz, majd hozzábújik, végül pedig át is öleli, többet is elmond annál, mint amit szavakkal ki tudott volna fejezni. Ahogy barátja viszonozza az ölelést, kis teste összerezzen, de aztán megnyugszik, elenged és kényelmesen helyezkedik el a biztonságot nyújtó, erős karok között.*
- Mindenki csalódik bennem. Ha nem most, akkor csalódtál volna máskor. Elhagytál volna, mint mások. Nem azért, mert nem tartanád a szavad, hanem mert én ilyen vagyok. *Nem mondja ki, de egyértelmű, hogy mivel tudná lezárni a gondolatait. Ugyan egyikük sem érezhetett belőle semmit, de ha a véreskü tette a dolgát, akkor Norennar a csalódások ellenére sem fog hátat fordítani neki, és ő ezt tudja. Talán önzőség mindez, de máshogy már nem lett volna esélye arra, hogy megmutassa, a sok borzalom ellenére van benne jó is, amit lehet szeretni… Ő csak egy kislány, aki túl gyorsan nőtt fel, miközben valójában soha nem is nőtt fel igazán, csak az élet belekényszerítette olyan helyzetekbe, ahonnan számára már nincs visszaút. Szeretné, ha végre valaki látná is, de hát egy szörnyeteget kevesen szeretnek.*
- Kénytelenek leszünk, mert most már itt vagyunk egymásnak. Ha akarjuk, ha nem. Abban meg segítek szívesen. *Kuncogja a gyilkolászós murit illetően. Régen vájta már ki bárkinek a szívét, egy orkért meg egyébként sem kár.*
- Akkor mit csináljak vele? Tegyem vissza az ágy alá vagy… máshová rejtjük el? *Veszi a kezébe újra a gyémántot, forgatja a kezei közt, nézegeti, míg Norennar válaszára vár.*
- Menjünk ki, hátha a friss levegőtől eszünkbe jut valami. *Ad egy újabb igazán „hasznos” tanácsot. Valójában csak amennyire nem akart kimenni még pár perce, most annyira nincs kedve már egy helyben ülni.*
2856. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-09-04 17:45:47
Üzenet elküldve: 2025-09-04 17:45:47
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek//
*Norennar tekintete rögtön a lányra szegeződik, amikor meghallja az Eeyr templomáról tett indulatos kijelentést. Szemöldöke enyhén összehúzódik, ajkai megrezzennek, de nem szól. Csak nézi egy darabig, arcán nem látszik harag, legfeljebb némi fásultság. Látszik rajta, hogy a válasz bár nem lepte meg, a szavak mögött tomboló indulat már annál inkább. A lány folytatja, már kevésbé vehemensen, és Norennar ekkor sóhajt egyet. Lassan megrázza a fejét, miközben visszafordul a szekrény felé.*
- Nem… igazad van. *Mondja halkan.* - Valóban nem látnának ott téged szívesen.
*A hangja egészen tárgyilagos, mintha valami vitathatatlan tényt közölne. A bal kezét emeli fel, azt, amelyikkel megkötötték a véresküt. Tenyerén bár haloványan, épp csak a vonalak közt látszik még a lány alvadt vére, és bár meg van róla győzödve, hogy ez inkább egyfajta fantomérzés semmint a mágia hatása, de határozottan érez egyfajta bizsergést is. Norennar nézi, az alvadt vértől barnás vonalakat, mintha ki tudna olvasni belőle valamit. Néhány másodpercig csönd van, csak a kinti zajok szűrődnek be a résnyire nyitott ablakon.*
- Bár talán már engem se.
*Teszi hozzá félhangosan, inkább csak maga elé mormolva. Ahogy elhangzik a lány vallomása, Norennar elfordítja a fejét a tenyerétől, és szeme sarkából rápillant. Nem mozdul, amikor a feketeség közelebb húzódik hozzá, és nem szól rá, amikor vállának dönti a fejét. A tekintetében nincs ridegség, csak valami csendes, nehezen feloldódó szomorúság. Talán még most is azon töpreng, mi történt volna, ha hamarabb veszi észre a jeleket, vagy ha hangosabban mondja ki, amit érzett.*
- Nem…
*Kezd bele, azonban meg is akad, amikor megérzi a szorosan ölelő karokat maga körül. A mozdulat hirtelen jön, és meg is lepi hősünket. Szemei enyhén kikerekednek, keze megfeszül a combján, és pár lélegzetnyi ideig nem is viszonozza az ölelést. Aztán, mint aki végre megbékél magában a gondolattal, lassan ő is felemeli a karját, és átöleli a lányt.*
- Nem utállak. *Mondja végül halkan.* - Kicsit csalódtam, de ez az érzés majd elmúlik.
*Egy hosszú, mély lélegzetet vesz. Fejét enyhén oldalra dönti, arca a lány haját súrolja, és az egyik kezével finoman végigsimít a sötét tincseken.*
- Megoldjuk valahogy. *Teszi hozzá csendesen.* - Ha máshogy nem, hát magam vájom ki az új ork vezér szívét… és tesszük a másik mellé.
*A hangja már nem keserű, csak kimért. Mint aki, ha kell, valóban megtenné. És nem a bosszú miatt, hanem mert megígérte.*
*Norennar tekintete rögtön a lányra szegeződik, amikor meghallja az Eeyr templomáról tett indulatos kijelentést. Szemöldöke enyhén összehúzódik, ajkai megrezzennek, de nem szól. Csak nézi egy darabig, arcán nem látszik harag, legfeljebb némi fásultság. Látszik rajta, hogy a válasz bár nem lepte meg, a szavak mögött tomboló indulat már annál inkább. A lány folytatja, már kevésbé vehemensen, és Norennar ekkor sóhajt egyet. Lassan megrázza a fejét, miközben visszafordul a szekrény felé.*
- Nem… igazad van. *Mondja halkan.* - Valóban nem látnának ott téged szívesen.
*A hangja egészen tárgyilagos, mintha valami vitathatatlan tényt közölne. A bal kezét emeli fel, azt, amelyikkel megkötötték a véresküt. Tenyerén bár haloványan, épp csak a vonalak közt látszik még a lány alvadt vére, és bár meg van róla győzödve, hogy ez inkább egyfajta fantomérzés semmint a mágia hatása, de határozottan érez egyfajta bizsergést is. Norennar nézi, az alvadt vértől barnás vonalakat, mintha ki tudna olvasni belőle valamit. Néhány másodpercig csönd van, csak a kinti zajok szűrődnek be a résnyire nyitott ablakon.*
- Bár talán már engem se.
*Teszi hozzá félhangosan, inkább csak maga elé mormolva. Ahogy elhangzik a lány vallomása, Norennar elfordítja a fejét a tenyerétől, és szeme sarkából rápillant. Nem mozdul, amikor a feketeség közelebb húzódik hozzá, és nem szól rá, amikor vállának dönti a fejét. A tekintetében nincs ridegség, csak valami csendes, nehezen feloldódó szomorúság. Talán még most is azon töpreng, mi történt volna, ha hamarabb veszi észre a jeleket, vagy ha hangosabban mondja ki, amit érzett.*
- Nem…
*Kezd bele, azonban meg is akad, amikor megérzi a szorosan ölelő karokat maga körül. A mozdulat hirtelen jön, és meg is lepi hősünket. Szemei enyhén kikerekednek, keze megfeszül a combján, és pár lélegzetnyi ideig nem is viszonozza az ölelést. Aztán, mint aki végre megbékél magában a gondolattal, lassan ő is felemeli a karját, és átöleli a lányt.*
- Nem utállak. *Mondja végül halkan.* - Kicsit csalódtam, de ez az érzés majd elmúlik.
*Egy hosszú, mély lélegzetet vesz. Fejét enyhén oldalra dönti, arca a lány haját súrolja, és az egyik kezével finoman végigsimít a sötét tincseken.*
- Megoldjuk valahogy. *Teszi hozzá csendesen.* - Ha máshogy nem, hát magam vájom ki az új ork vezér szívét… és tesszük a másik mellé.
*A hangja már nem keserű, csak kimért. Mint aki, ha kell, valóban megtenné. És nem a bosszú miatt, hanem mert megígérte.*
2855. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-09-04 16:37:37
Üzenet elküldve: 2025-09-04 16:37:37
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek//
*Egy ideig még tartja a szemkontaktust Norennarral, de amikor elhangzanak a kemény, nyugodt, mégis fájdalmas szavak, nem bírja tovább. Elvörösödve kapja el a tekintetét, ugyanis jól tudja, hogy amit tett, arra nincs mentsége azon kívül, hogy megijedt, félt és emiatt jó ötletnek tűnt az, amit a fejében lévő hangok sugalltak.*
- Már nem tudom visszacsinálni. *Motyogja tehetetlenül. Szeretné, ha újra úgy ülnének egymás mellett, mielőtt az a rohadt fegyver egyáltalán szóba került. Az tehet mindenről. Persze, meg sem próbál újra a mellette ülő férfihez bújni, nem érezné helyesnek. Vérrel megpecsételt esküvel szerzett egy barátot magának, mégis úgy érzi, a levegő hidegebb közöttük, mint valaha.
Gondolatai messzire kalandoznak el, vissza az erdő mélyére, ahol minden elkezdődött. Eszébe jut a szőke elf leány, a gyűrűje, Szörnyecske, az ingovány a leégett hintó, a mocsárba ragadt ork teteme, a sír, az azt őrző, élő kőszobor, a láda és persze Yillith, aki talán mindenre tudja a választ, de okosan eltitkolta azt a halandó lány elől.
Ahogy a Vérkert szót visszahallja Norennartól, csupán félszegen bólint.*
- Igen. Ott találkoztam először Yillithtel, majd később egy másikkal is, egy hófehér lovaggal. Talán, ha az ott található oltár előtt megszólítanánk őket, lenne rá esély, hogy válaszolnak. *Ha démonokról van szó, akkor egyértelműen a Vérkert a legjobb esélyük, de a mélységi harcosnak úgy tűnik, más tervei vannak, melyek, mikor elhangoznak, Nori ijedten kapja rá a tekintetét.*
- Nem! *szólal meg hangosan tiltakozva.* Biztos, hogy nem teszem be a lábam Eeyr mocskos gödrébe, vagy ha igen, akkor ott nyomban porig is égetem az egészet. *Szavaiban a pusztítás iránti vágy köszön vissza, de szemei mégis rémületről árulkodnak. Bár a vipera haragja már nem fenyegeti, az Eeyrtől való rettegése nem múlt el teljesen. Kifújja a levegőt, mely segít, hogy másodszorra már nyugodtabban szólaljon meg.*
- Mármint… szerintem engem ott nem látnának szívesen, de ha azzal ki tudlak engesztelni, hogy elmegyek veled oda, akkor… akkor megpróbálom, de csak akkor, ha megvédesz Eeyrtől. *Esze ágában sem volna magától ilyet ígérni, de egy valamiféle furcsa késztetés azt mondatja vele, hogy neki is muszáj áldozatot hozni a barátjáért. Legalább akkorát, mint amekkorát ő hozott meg érte azzal, hogy önként vette alá magát a sötét rituálénak.*
- Ahj, rosszul esik, hogy utálsz. *Mondja ki végül azt, ami legjobban marcangolja most a sérült lelkét. Közelebb húzódik Norennarhoz, és ha hagyja, akkor a vállának dől. Akárhogy is, kérlelően néznek most barnái a másik jeges tekintetét keresve. Nagyon szeretné, ha mondana neki valamit, ami miatt úgy érezheti, hogy minden rendben van.
Ha eddig még nem lökte el őt a férfi, akkor most gondol egyet, és megpróbálja szorosan átölelni őt. Ez az ő bocsánatkérése, vigasztalása, ha már szavakkal nem megy.*
*Egy ideig még tartja a szemkontaktust Norennarral, de amikor elhangzanak a kemény, nyugodt, mégis fájdalmas szavak, nem bírja tovább. Elvörösödve kapja el a tekintetét, ugyanis jól tudja, hogy amit tett, arra nincs mentsége azon kívül, hogy megijedt, félt és emiatt jó ötletnek tűnt az, amit a fejében lévő hangok sugalltak.*
- Már nem tudom visszacsinálni. *Motyogja tehetetlenül. Szeretné, ha újra úgy ülnének egymás mellett, mielőtt az a rohadt fegyver egyáltalán szóba került. Az tehet mindenről. Persze, meg sem próbál újra a mellette ülő férfihez bújni, nem érezné helyesnek. Vérrel megpecsételt esküvel szerzett egy barátot magának, mégis úgy érzi, a levegő hidegebb közöttük, mint valaha.
Gondolatai messzire kalandoznak el, vissza az erdő mélyére, ahol minden elkezdődött. Eszébe jut a szőke elf leány, a gyűrűje, Szörnyecske, az ingovány a leégett hintó, a mocsárba ragadt ork teteme, a sír, az azt őrző, élő kőszobor, a láda és persze Yillith, aki talán mindenre tudja a választ, de okosan eltitkolta azt a halandó lány elől.
Ahogy a Vérkert szót visszahallja Norennartól, csupán félszegen bólint.*
- Igen. Ott találkoztam először Yillithtel, majd később egy másikkal is, egy hófehér lovaggal. Talán, ha az ott található oltár előtt megszólítanánk őket, lenne rá esély, hogy válaszolnak. *Ha démonokról van szó, akkor egyértelműen a Vérkert a legjobb esélyük, de a mélységi harcosnak úgy tűnik, más tervei vannak, melyek, mikor elhangoznak, Nori ijedten kapja rá a tekintetét.*
- Nem! *szólal meg hangosan tiltakozva.* Biztos, hogy nem teszem be a lábam Eeyr mocskos gödrébe, vagy ha igen, akkor ott nyomban porig is égetem az egészet. *Szavaiban a pusztítás iránti vágy köszön vissza, de szemei mégis rémületről árulkodnak. Bár a vipera haragja már nem fenyegeti, az Eeyrtől való rettegése nem múlt el teljesen. Kifújja a levegőt, mely segít, hogy másodszorra már nyugodtabban szólaljon meg.*
- Mármint… szerintem engem ott nem látnának szívesen, de ha azzal ki tudlak engesztelni, hogy elmegyek veled oda, akkor… akkor megpróbálom, de csak akkor, ha megvédesz Eeyrtől. *Esze ágában sem volna magától ilyet ígérni, de egy valamiféle furcsa késztetés azt mondatja vele, hogy neki is muszáj áldozatot hozni a barátjáért. Legalább akkorát, mint amekkorát ő hozott meg érte azzal, hogy önként vette alá magát a sötét rituálénak.*
- Ahj, rosszul esik, hogy utálsz. *Mondja ki végül azt, ami legjobban marcangolja most a sérült lelkét. Közelebb húzódik Norennarhoz, és ha hagyja, akkor a vállának dől. Akárhogy is, kérlelően néznek most barnái a másik jeges tekintetét keresve. Nagyon szeretné, ha mondana neki valamit, ami miatt úgy érezheti, hogy minden rendben van.
Ha eddig még nem lökte el őt a férfi, akkor most gondol egyet, és megpróbálja szorosan átölelni őt. Ez az ő bocsánatkérése, vigasztalása, ha már szavakkal nem megy.*
2854. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-09-04 14:36:28
Üzenet elküldve: 2025-09-04 14:36:28
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 25
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 25
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
*Egy másfél órát tölthetett a kaszárnyában, élesítgetve képességeit. Annak végeztével elhagyja a kaszárnyát, visszakapja becses fegyvereit. Gondolkozás nélkül veti bele magát a Polgárnegyed labirintusába. Inkább széles, izmos termete az ami veszélyesnek mutatja, mintsem a magassága. Ennek ellenére magabiztosan szeli a negyed utcáit, habár fogalma sincs, hogy pontosan mit is keres. Már ha keresne valamit. Inkább céltalanul mászkál, hátha valamibe belebotlik. Vagy valakibe. Egyszer jobbra fordul, utána meg balra, csak hogy néha visszakerüljön oda ahonnan indult. Ilyenkor visszafele megy és inkább a másik irányt választja. Mondhatná, hogy el akar tévedni, de nem ostoba. A Templom épülete segíti a tájékozódásban, szóval nem kell félnie, hogy nem találna vissza a kaszárnyához ha eltévedne. Amúgy sem nagy ez a város, nem fog hirtelen egy ismeretlen helyen kikötni, ahol teljesen más nyelvet beszélnek és olyan fajok lakják, akikről még soha senki nem hallott és nem is látta őket. Közben hangosan dúdol, ritmus nélkül, egy dalt, amelyet még otthonában hallott. Nem egy zenei tehetség, de idegességét jól tudja vele enyhíteni. Régi rossz szokása, hogy dúdol ha ideges. Erejében biztos, de mégsem tud teljesen magabiztosan végigbattyogni a város utcáin anélkül, hogy ne várna valamilyen sarkon vagy sikátorból valami lesből támadást.*
2853. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-09-04 11:40:15
Üzenet elküldve: 2025-09-04 11:40:15
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek//
*Norennar hosszasan nézi a lányt, arcán már nem látszik a korábbi fanyar derű. Amikor meghallja, miért is kellett az a véres rituálé, először csak enyhén felhúzza a szemöldökét, de aztán lesüti a szemét. Az állkapcsa megfeszül. Nem szól, csak lassan s csalódottan megrázza a fejét. Lassan elindul Nori felé, minden lépése kimért. Amikor odaér, egy finom kézmozdulattal megérinti a lány vállát. Közelebb hajol, hogy a lány szemébe nézhessen, és csendesen, de határozottan szól.*
- A szavamat adtam, nem?
*Nem vár választ. A hangja nyugodt, de van benne egyfajta meg nem értett keménység. Ezután leül mellé az ágy szélére. A matrac enyhén megmozdul a súlya alatt. Hátradől, kezeit maga mögött megtámasztja, fejét a fal felé fordítja, majd újra felsóhajt.*
- Bár tény… Egy kormos szavának nem nagyon hisznek az emberek.
*Egy darabig nem történik semmi. A szoba csendjét csak az utcáról beszűrődő neszek, távoli csizmák koppanása törik meg. Norennar tekintete a szekrényen pihen, de figyelme és gondolatai túlságosan is távol járnak a bútordarabtól ahhoz, hogy annak részleteit elemezze.
Amikor Nori újra megszólal, ezúttal már a kürtszóról, Norennar csak a szeme sarkából fordul felé. Nem szól közbe. A történetet, bár széttöredezetten és ismétlés nélkül hangzik el, figyelmesen hallgatja. A nevek, a helyszínek, az emlékfoszlányok mind apró jelek, amiket megpróbál megjegyezni, ha esetleg nem tette volna meg már korábban. Egy-két dolog ismerősen cseng, viszont hősünk számára nem könnyű megjegyezni az ilyen apró részleteket, ha nem társít hozzá megfelelő kontextust, ami a lánytól egy nehezen elvárható cselekedet lenne. Végül, mikor a feketeség eljut odáig, hogy befejezze mondandóját, akkor szólal meg ő is.*
- Vérkert? Hmm.
*Az állához emeli a kezét, ujjbegyei lassan végigsiklanak a borostás bőrön. A mozdulat türelmes, ráérős. A gondolatai nem állnak meg a szó hallatán, hanem tovább futnak egy lehetséges úton. Hangja már nem a lányhoz szól, inkább csak maga elé mormolva folytatja.*
- Talán a templomban is tudnának segíteni…
*Egy ideig még így ülnek egymás mellett. Norennar lassan kihúzza magát, kezei a térdére csúsznak.*
- Legalábbis a könyvtárba talán lehet róla valami. *Mondja egy újabb válrrándítással megtámogatva szavait.* - Elvégre lehet, hogy a szív ősibb, mint maga Sa'Tereth, viszont szerintem néhány könyv ott ősibb, mint a szív maga.
*Norennar hosszasan nézi a lányt, arcán már nem látszik a korábbi fanyar derű. Amikor meghallja, miért is kellett az a véres rituálé, először csak enyhén felhúzza a szemöldökét, de aztán lesüti a szemét. Az állkapcsa megfeszül. Nem szól, csak lassan s csalódottan megrázza a fejét. Lassan elindul Nori felé, minden lépése kimért. Amikor odaér, egy finom kézmozdulattal megérinti a lány vállát. Közelebb hajol, hogy a lány szemébe nézhessen, és csendesen, de határozottan szól.*
- A szavamat adtam, nem?
*Nem vár választ. A hangja nyugodt, de van benne egyfajta meg nem értett keménység. Ezután leül mellé az ágy szélére. A matrac enyhén megmozdul a súlya alatt. Hátradől, kezeit maga mögött megtámasztja, fejét a fal felé fordítja, majd újra felsóhajt.*
- Bár tény… Egy kormos szavának nem nagyon hisznek az emberek.
*Egy darabig nem történik semmi. A szoba csendjét csak az utcáról beszűrődő neszek, távoli csizmák koppanása törik meg. Norennar tekintete a szekrényen pihen, de figyelme és gondolatai túlságosan is távol járnak a bútordarabtól ahhoz, hogy annak részleteit elemezze.
Amikor Nori újra megszólal, ezúttal már a kürtszóról, Norennar csak a szeme sarkából fordul felé. Nem szól közbe. A történetet, bár széttöredezetten és ismétlés nélkül hangzik el, figyelmesen hallgatja. A nevek, a helyszínek, az emlékfoszlányok mind apró jelek, amiket megpróbál megjegyezni, ha esetleg nem tette volna meg már korábban. Egy-két dolog ismerősen cseng, viszont hősünk számára nem könnyű megjegyezni az ilyen apró részleteket, ha nem társít hozzá megfelelő kontextust, ami a lánytól egy nehezen elvárható cselekedet lenne. Végül, mikor a feketeség eljut odáig, hogy befejezze mondandóját, akkor szólal meg ő is.*
- Vérkert? Hmm.
*Az állához emeli a kezét, ujjbegyei lassan végigsiklanak a borostás bőrön. A mozdulat türelmes, ráérős. A gondolatai nem állnak meg a szó hallatán, hanem tovább futnak egy lehetséges úton. Hangja már nem a lányhoz szól, inkább csak maga elé mormolva folytatja.*
- Talán a templomban is tudnának segíteni…
*Egy ideig még így ülnek egymás mellett. Norennar lassan kihúzza magát, kezei a térdére csúsznak.*
- Legalábbis a könyvtárba talán lehet róla valami. *Mondja egy újabb válrrándítással megtámogatva szavait.* - Elvégre lehet, hogy a szív ősibb, mint maga Sa'Tereth, viszont szerintem néhány könyv ott ősibb, mint a szív maga.
2852. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-09-04 08:46:59
Üzenet elküldve: 2025-09-04 08:46:59
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek//
*Norennar hajmeresztő, mégis logikus gondolata a szívről látványosan elgondolkodtatja a feketeséget is. Az elmúlt percekben igazán elemében volt, csak úgy dőltek belőle a szavak, melyeket kimondásuk előtt egyetlen apró, pici pillanatig sem gondolt át, de most megáll. Nem egy fél levegővételért, hanem három egészért is, miközben ő is újra a tárgyat figyeli.*
- Tényleg… *Ad igazat a férfinek. Egy halott szív nem dobog, ami azt jelenti, hogy ez a valami nagyon is élő. De akkor miért viselkedett úgy, mint egy holttest? Miért mutatta a „tulajdonosának” utolsó élő pillanatait, ahogy a lángoló város főterén a fiatal lándzsás harcos megadja neki a kegyelemdöfést?*
- Yillith nem mondott semmit. Először azt mondta rá, hogy kacat… *Megakad mondandójában, míg látványosan erőlködik, hogy felidézze az emlékeit arról a zavaros pár percről, amikor a démon kimentette őt a kürtszó után az omladozó sírból, és ő a város közelében találta magát.*
~Ne veszítsd el…~ *Siet a segítségére a már jól ismert, mély hang a fejében, melyre Nori is újra felkapja a tekintetét, maga előtt Norennart látja, de addigra a sötételf már témát váltott és egy olyan kérdést tesz fel neki, mely legalább olyan fájdalmas, mint a vágás a kezén. Nagyon óvatosan végig is simít a kötésen, majd újra félrenéz.*
- Nem. Csak sokat csalódtam. Azt akartam, hogy te ne hagyj el, mert szomorú lennék. Így nem fogsz. *Ő is tudja, hogy amit tett, az nem volt más, csak önzőség, és hogy a cselekedete szembemegy minden alapigazsággal, ami a barátságra vonatkozik, de nem tehet róla, hogy nem tud már bízni. Norennaron kívül egyetlen barátja van csupán, Mai, de vele is kötöttek véresküt. Bár azt a fél-elf lány kérte, de így nem érzi rosszul magát, amiért Norennarral is megtette ugyanezt.*
- A kürtszó után menekültünk, olyan volt, mint egy földrengés. *Minden átmenet nélkül kezdi folytatni az emlékeiről szóló mesét, mintha csak most érték volna utol a saját gondolatai.*
- Aznap másodszor mentett meg Yillith a haláltól. A kürt őt is megzavarta, a szívről pedig azt mondta, hogy ősibb, mint maga Sa'Tereth. Arra kért, hogy ne veszítsem el… amíg… amíg nem tudom biztosan, hogy mi az… Norennar! Yillith tudja! Ő tudja, hogy mi ez! *Szemei riadtan kerekednek ki a felismeréstől, de az persze más kérdés, hogy valójában semmilyen eszköz nincs a kezében, amivel meg tudja szólítani a félistent, vagy legalábbis nem tud róla.*
- De nem tudom, hogy találhatnánk meg őt… talán a Vérkert… vagy Velar… tőle kaptam… nem tudom… *Mondandójának utolsó fele már ismét csak zagyvaság, kezdi összezavarni a megannyi gondolat, és ezúttal még az elméjén osztozkodó társa sem segít rajta.*
*Norennar hajmeresztő, mégis logikus gondolata a szívről látványosan elgondolkodtatja a feketeséget is. Az elmúlt percekben igazán elemében volt, csak úgy dőltek belőle a szavak, melyeket kimondásuk előtt egyetlen apró, pici pillanatig sem gondolt át, de most megáll. Nem egy fél levegővételért, hanem három egészért is, miközben ő is újra a tárgyat figyeli.*
- Tényleg… *Ad igazat a férfinek. Egy halott szív nem dobog, ami azt jelenti, hogy ez a valami nagyon is élő. De akkor miért viselkedett úgy, mint egy holttest? Miért mutatta a „tulajdonosának” utolsó élő pillanatait, ahogy a lángoló város főterén a fiatal lándzsás harcos megadja neki a kegyelemdöfést?*
- Yillith nem mondott semmit. Először azt mondta rá, hogy kacat… *Megakad mondandójában, míg látványosan erőlködik, hogy felidézze az emlékeit arról a zavaros pár percről, amikor a démon kimentette őt a kürtszó után az omladozó sírból, és ő a város közelében találta magát.*
~Ne veszítsd el…~ *Siet a segítségére a már jól ismert, mély hang a fejében, melyre Nori is újra felkapja a tekintetét, maga előtt Norennart látja, de addigra a sötételf már témát váltott és egy olyan kérdést tesz fel neki, mely legalább olyan fájdalmas, mint a vágás a kezén. Nagyon óvatosan végig is simít a kötésen, majd újra félrenéz.*
- Nem. Csak sokat csalódtam. Azt akartam, hogy te ne hagyj el, mert szomorú lennék. Így nem fogsz. *Ő is tudja, hogy amit tett, az nem volt más, csak önzőség, és hogy a cselekedete szembemegy minden alapigazsággal, ami a barátságra vonatkozik, de nem tehet róla, hogy nem tud már bízni. Norennaron kívül egyetlen barátja van csupán, Mai, de vele is kötöttek véresküt. Bár azt a fél-elf lány kérte, de így nem érzi rosszul magát, amiért Norennarral is megtette ugyanezt.*
- A kürtszó után menekültünk, olyan volt, mint egy földrengés. *Minden átmenet nélkül kezdi folytatni az emlékeiről szóló mesét, mintha csak most érték volna utol a saját gondolatai.*
- Aznap másodszor mentett meg Yillith a haláltól. A kürt őt is megzavarta, a szívről pedig azt mondta, hogy ősibb, mint maga Sa'Tereth. Arra kért, hogy ne veszítsem el… amíg… amíg nem tudom biztosan, hogy mi az… Norennar! Yillith tudja! Ő tudja, hogy mi ez! *Szemei riadtan kerekednek ki a felismeréstől, de az persze más kérdés, hogy valójában semmilyen eszköz nincs a kezében, amivel meg tudja szólítani a félistent, vagy legalábbis nem tud róla.*
- De nem tudom, hogy találhatnánk meg őt… talán a Vérkert… vagy Velar… tőle kaptam… nem tudom… *Mondandójának utolsó fele már ismét csak zagyvaság, kezdi összezavarni a megannyi gondolat, és ezúttal még az elméjén osztozkodó társa sem segít rajta.*
2851. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-09-03 22:44:36
Üzenet elküldve: 2025-09-03 22:44:36
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek//
*Norennar a lány válaszára egy ideig csak áll, karjait keresztbe fonva. Szemei a szívre siklanak újra, aztán vissza Norira. A kacajra nem reagál látványosan, csak enyhén összeszűkül a szeme, mintha a saját türelmét mérné fel belül.*
- A hullák szíve nem szokott dobogni.
*Jegyzi meg csendesen, a korábbi megnyugtatásra válaszul, hangjában valamiféle szemrehányó szárazsággal, de semmi éllel. Inkább csak emlékeztetőül hangzik, mint ítéletként.
Nem lép közelebb, nem ül le. Marad a szoba sarkában, háttal a falnak. Ujjai a nyakát dörzsölik lassan, mintha ezzel próbálná elhajtani a feszült gondolatokat. A lány kérdései, válaszai és a dobogó szív súlya együtt túl sok irányba húzza. A visszakérdezésre halkan fújtat, majd egyszerűen csak ennyit mond:*
- Őszintén? Csak az első két pontig jutottam el a tervezésben. Ergo, hogy megtaláljam, és hogy rájöjjek, mi a franc ez a bizonyos fegyver. Gondoltam, lesz még időm kitalálni, hogy utána mi legyen. Hát nem volt.
*Közben a tarkóját vakarja, majd tesz egy legyintés szerű gesztust és csalódott kezdi csóválni a fejét. Még mindig nem mozdul el a faltól, de tekintetét a feketeségen pihenteti, ahogy az az ágyon ülve próbálja megtalálni a számára legkényelmesebb pozíciót.*
- A démon barátaid nem mondtak semmit arról, hogy mit is kéne kezdeni ezzel?
*A kérdés nem gúnyos, nem is támadó. Egyszerűen kíváncsi. Ahogy a szavak elhangzanak, a gondolatai újra visszakanyarodnak oda, ahonnan egész nap indult. Valójában már akkor tudta, hogy nincs terve a végére. Csak azt tudta, hogy előbb kell eljutnia hozzá, mint az orkoknak. Ennyi volt. És most itt ülnek vele szemben egy szobában. A szív ott dobog az ágy alatt. Elméje racionálisabb fele még mindig azon a véleményen van, hogy el kéne pusztítaniuk azonban, azonban a másik jóval hangosabb fél, egyértelműen amellett van, hogy nem szabad, ugyanis a lány megharagudna rá és erre rámehet a barátságuk. És barátoknak kell maradniuk. Norennar fejében ez az utóbbi gondolat szöget üt.
A mélységi lassan elmosolyodik. Nem szélesen, inkább fanyarul, mintha most esett volna le benne valami egyszerű igazság.*
- Minden barátodat elvarázsolod?
*A kérdés úgy hangzik el, mint aki félig nevet, félig már elfogadta a választ. Nem vár komoly feleletet. Csak kieresztett egy mondatot, hogy kiürüljön a fejéből, mielőtt túlságosan is komolyan veszi. A tekintete mégis rajta marad a lányon, ahogy a válaszra vár. Nem sürgetően, inkább kutatva.*
*Norennar a lány válaszára egy ideig csak áll, karjait keresztbe fonva. Szemei a szívre siklanak újra, aztán vissza Norira. A kacajra nem reagál látványosan, csak enyhén összeszűkül a szeme, mintha a saját türelmét mérné fel belül.*
- A hullák szíve nem szokott dobogni.
*Jegyzi meg csendesen, a korábbi megnyugtatásra válaszul, hangjában valamiféle szemrehányó szárazsággal, de semmi éllel. Inkább csak emlékeztetőül hangzik, mint ítéletként.
Nem lép közelebb, nem ül le. Marad a szoba sarkában, háttal a falnak. Ujjai a nyakát dörzsölik lassan, mintha ezzel próbálná elhajtani a feszült gondolatokat. A lány kérdései, válaszai és a dobogó szív súlya együtt túl sok irányba húzza. A visszakérdezésre halkan fújtat, majd egyszerűen csak ennyit mond:*
- Őszintén? Csak az első két pontig jutottam el a tervezésben. Ergo, hogy megtaláljam, és hogy rájöjjek, mi a franc ez a bizonyos fegyver. Gondoltam, lesz még időm kitalálni, hogy utána mi legyen. Hát nem volt.
*Közben a tarkóját vakarja, majd tesz egy legyintés szerű gesztust és csalódott kezdi csóválni a fejét. Még mindig nem mozdul el a faltól, de tekintetét a feketeségen pihenteti, ahogy az az ágyon ülve próbálja megtalálni a számára legkényelmesebb pozíciót.*
- A démon barátaid nem mondtak semmit arról, hogy mit is kéne kezdeni ezzel?
*A kérdés nem gúnyos, nem is támadó. Egyszerűen kíváncsi. Ahogy a szavak elhangzanak, a gondolatai újra visszakanyarodnak oda, ahonnan egész nap indult. Valójában már akkor tudta, hogy nincs terve a végére. Csak azt tudta, hogy előbb kell eljutnia hozzá, mint az orkoknak. Ennyi volt. És most itt ülnek vele szemben egy szobában. A szív ott dobog az ágy alatt. Elméje racionálisabb fele még mindig azon a véleményen van, hogy el kéne pusztítaniuk azonban, azonban a másik jóval hangosabb fél, egyértelműen amellett van, hogy nem szabad, ugyanis a lány megharagudna rá és erre rámehet a barátságuk. És barátoknak kell maradniuk. Norennar fejében ez az utóbbi gondolat szöget üt.
A mélységi lassan elmosolyodik. Nem szélesen, inkább fanyarul, mintha most esett volna le benne valami egyszerű igazság.*
- Minden barátodat elvarázsolod?
*A kérdés úgy hangzik el, mint aki félig nevet, félig már elfogadta a választ. Nem vár komoly feleletet. Csak kieresztett egy mondatot, hogy kiürüljön a fejéből, mielőtt túlságosan is komolyan veszi. A tekintete mégis rajta marad a lányon, ahogy a válaszra vár. Nem sürgetően, inkább kutatva.*
2850. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-09-03 22:02:34
Üzenet elküldve: 2025-09-03 22:02:34
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek//
*Abban továbbra sem jeleskedik a lány, hogy tekintetéől leolvassa, hogy mire gondol a másik, de Norennar kérdésére már fájdalmasan ugyan, de halkan felkacag.*
- Rám parancsoltál, hogy adjam oda a kezemet. Én meg odaadtam. *Szélesedik arcán a vigyor, ahogy megtalálja a legjobb magyarázatot arra, hogy miért is hagyta, hogy barátja gondoskodjon róla ahelyett, hogy az egyszerűbb és talán kevésbé fájdalmas utat választotta volna a vízmágia csodájával.
Azt egyébként nem is sejti, hogy miféle torz gondolatokat erősít fel a férfiben azzal, hogy úgy meséli el a csúnya halált halt tündér szenvedését, mintha egy jóleső, délutáni, kerti sétáról magyarázna. Talán fel sem fogja, hogy egy épelméjű ember vagy jelen esetben sötételf teljesen más ingerküszöbbel rendelkezik, mint ő. Abban pedig egyre biztosabb lehet a mélységi, hogy a feketeségre nagyobb veszélyt jelent az a nagy szája, mint a fegyver után kajtató orkok hadserege. Így is csoda, hogy eddig még megúszta nagyobb probléma nélkül azt, hogy esetleg olyannak járjon el a szája az ilyesfajta történeteiről, aki nem tolerálná, netán elég befolyással is bírna ahhoz, hogy börtönbe vagy akár vesztőhelyre kerüljön miatta.
A fűző kérdését illetően ismételten felnevet. Úgy látszik, visszatért a jókedve. No, nem amiatt, mert Norennarhoz nem illene az említett ruhadarab, hanem az utána elhangzott mondat szórakoztatja ennyire.*
- Ne szarj be! Nincs elrejtve egy hulla sehol. Bááár, az ágy alatt végül is de, az volt. *Kalandozik el tekintete egy egészen apró pillanatig a gyémántban azóta is szüntelenül dobogó szívre. Ha a szó szoros értelmében gondol rá, akkor az bizony egy holttest, hisz a varázslata is működött vele.*
- A fűző az enyém, a vér rajta viszont már nem csak az enyém. *Tálalja játékosan a tényt, miközben figyeli, ahogy Norennar feláll abból a muris lánykérő pózból, és a szoba sarkába húzódik vissza.*
- Mi lesz? *Értetlen csillogás tekint vissza barnáiból a másikra. Erre már nem érkezik semmiféle frappáns válasz, sem hajmeresztő történet valahonnan az emlékeinek sötét bugyraiból.*
- Há' honnan tudjam? Visszateszem az ágy alá, gondolom. Eddig is jó helyen volt ott. Te kerested, nem neked kéne tudni, hogy akkor most mi legyen? Amúgy meg hulla, nem fegyver, az előbb beszéltük meg. *Javítja is ki most már teljesen feleslegesen, de azért valamiféle logikát követve Norennart, miközben ő továbbra is csak ül az ágyon, és úgy tűnik, hogy esze ágában sincs felkelni onnan.*
*Abban továbbra sem jeleskedik a lány, hogy tekintetéől leolvassa, hogy mire gondol a másik, de Norennar kérdésére már fájdalmasan ugyan, de halkan felkacag.*
- Rám parancsoltál, hogy adjam oda a kezemet. Én meg odaadtam. *Szélesedik arcán a vigyor, ahogy megtalálja a legjobb magyarázatot arra, hogy miért is hagyta, hogy barátja gondoskodjon róla ahelyett, hogy az egyszerűbb és talán kevésbé fájdalmas utat választotta volna a vízmágia csodájával.
Azt egyébként nem is sejti, hogy miféle torz gondolatokat erősít fel a férfiben azzal, hogy úgy meséli el a csúnya halált halt tündér szenvedését, mintha egy jóleső, délutáni, kerti sétáról magyarázna. Talán fel sem fogja, hogy egy épelméjű ember vagy jelen esetben sötételf teljesen más ingerküszöbbel rendelkezik, mint ő. Abban pedig egyre biztosabb lehet a mélységi, hogy a feketeségre nagyobb veszélyt jelent az a nagy szája, mint a fegyver után kajtató orkok hadserege. Így is csoda, hogy eddig még megúszta nagyobb probléma nélkül azt, hogy esetleg olyannak járjon el a szája az ilyesfajta történeteiről, aki nem tolerálná, netán elég befolyással is bírna ahhoz, hogy börtönbe vagy akár vesztőhelyre kerüljön miatta.
A fűző kérdését illetően ismételten felnevet. Úgy látszik, visszatért a jókedve. No, nem amiatt, mert Norennarhoz nem illene az említett ruhadarab, hanem az utána elhangzott mondat szórakoztatja ennyire.*
- Ne szarj be! Nincs elrejtve egy hulla sehol. Bááár, az ágy alatt végül is de, az volt. *Kalandozik el tekintete egy egészen apró pillanatig a gyémántban azóta is szüntelenül dobogó szívre. Ha a szó szoros értelmében gondol rá, akkor az bizony egy holttest, hisz a varázslata is működött vele.*
- A fűző az enyém, a vér rajta viszont már nem csak az enyém. *Tálalja játékosan a tényt, miközben figyeli, ahogy Norennar feláll abból a muris lánykérő pózból, és a szoba sarkába húzódik vissza.*
- Mi lesz? *Értetlen csillogás tekint vissza barnáiból a másikra. Erre már nem érkezik semmiféle frappáns válasz, sem hajmeresztő történet valahonnan az emlékeinek sötét bugyraiból.*
- Há' honnan tudjam? Visszateszem az ágy alá, gondolom. Eddig is jó helyen volt ott. Te kerested, nem neked kéne tudni, hogy akkor most mi legyen? Amúgy meg hulla, nem fegyver, az előbb beszéltük meg. *Javítja is ki most már teljesen feleslegesen, de azért valamiféle logikát követve Norennart, miközben ő továbbra is csak ül az ágyon, és úgy tűnik, hogy esze ágában sincs felkelni onnan.*
2849. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-09-03 19:00:15
Üzenet elküldve: 2025-09-03 19:00:15
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek//
*Mikor Norennar épp a lány sebét tisztítja, annak kifakadására csak halkan szívja be a levegőt, majd fújja a semmibe.*
~Ha mosnád a mindenféle rituális pengéidet, nem kéne kitisztítanom a sebet...~
*Nem mondja ki, tekintve, hogy nem óhajtja megszakítani a témát. Csak a szeme sarkából villan egy enyhe, fáradt mozdulat, aztán folytatja a dolgát. A sebet már rutinosan látja el: megtisztítja, szárazra törli, ellenőrzi a széleket, végül friss ronggyal gondosan, feszesen betekeri. Nem kapkod, de nem is húzza az időt, mozdulatai biztosak.
A groteszk történet hallatán egy pillanatra megtorpan. Felnéz a lányra, aztán félrebiccentett fejjel, enyhén felvont szemöldökkel nézi őt pár másodpercig. Úgy tűnik, kérdezni akar valamit... de végül csak visszatér a kötéshez. Jobb, ha most nem megy bele. Túl sok olyan története van a lánynak, amitől megkérdőjelezné a valóság határait, vagy amiktől visszatérne az érzete, hogy Nori meg akarja őt ölni.
Mire elkészül, a feketeség már újra fájdalmas nyögések és szitok nélkül képes beszélni. A megjegyzés, miszerint egyébként varázslattal is meggyógyíthatta volna magát, ezúttal tényleg arcon találja hősünket. Norennar egy pillanatig csak bámul rá. Szája enyhén nyitva marad, de nem jön ki rajta hang. Csak a tekintete beszél: „Ez most komoly?” Aztán sóhajt, mélyet. A homlokán megfeszül egy ránc, majd lehunyja a szemét, és megdörzsöli az orrnyergét.*
- Ennyire szeretted volna, hogy ellássalak?
*Teszi fel a kérdést tőle szokatlanul pimasz hangnemben. Mikor rákérdez a fűzőre, a válasz váratlanul éri, bár kétségkívül illik a lánynál tapasztalt logikához. A vállrándításra egy pillanatig nem reagál. Csak akkor néz fel, mikor a játékos ajánlat is elhangzik.*
- Szerintem nem az én méretem, és nem is az én stílusom.
*Válaszolja rezzenéstelen hangon, majd félrebillenti a fejét, és mintha tényleg elgondolkodna.*
- Ránézésre olyan, mintha egy halottról rángatták volna le.
*Teszi hozzá, lesütött tekintettel. Arca egy pillanatra elkomorodik. Némileg fintorog, ahogy az emlékképként villan át az agyán. Túl sok ilyet látott.
Aztán feláll, leporolja a térdéről a port, amit a padlón való térdelés gyűjtött össze, és a rongyokat elviszi a mosdótálba. Újra csend van a szobában. A sebet ellátta. A fegyver megvan. És a lány, úgy tűnik, már nem siet. Norennar egy pillanatra megáll a szoba sarkában, és halkan kérdezi:*
- Most mi lesz?
*A hangja halk, visszafogott. Persze hamar belenyilall a felismerés, hogy ez a kérdés egy olyan „mókamesternek” mint Nori egy elég magas labda, így megköszörüli torkát és folytatja.*
- Mármint a fegyverrel.
A hozzászólás írója (Norennar Dwirinthalen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.09.03 20:38:33
*Mikor Norennar épp a lány sebét tisztítja, annak kifakadására csak halkan szívja be a levegőt, majd fújja a semmibe.*
~Ha mosnád a mindenféle rituális pengéidet, nem kéne kitisztítanom a sebet...~
*Nem mondja ki, tekintve, hogy nem óhajtja megszakítani a témát. Csak a szeme sarkából villan egy enyhe, fáradt mozdulat, aztán folytatja a dolgát. A sebet már rutinosan látja el: megtisztítja, szárazra törli, ellenőrzi a széleket, végül friss ronggyal gondosan, feszesen betekeri. Nem kapkod, de nem is húzza az időt, mozdulatai biztosak.
A groteszk történet hallatán egy pillanatra megtorpan. Felnéz a lányra, aztán félrebiccentett fejjel, enyhén felvont szemöldökkel nézi őt pár másodpercig. Úgy tűnik, kérdezni akar valamit... de végül csak visszatér a kötéshez. Jobb, ha most nem megy bele. Túl sok olyan története van a lánynak, amitől megkérdőjelezné a valóság határait, vagy amiktől visszatérne az érzete, hogy Nori meg akarja őt ölni.
Mire elkészül, a feketeség már újra fájdalmas nyögések és szitok nélkül képes beszélni. A megjegyzés, miszerint egyébként varázslattal is meggyógyíthatta volna magát, ezúttal tényleg arcon találja hősünket. Norennar egy pillanatig csak bámul rá. Szája enyhén nyitva marad, de nem jön ki rajta hang. Csak a tekintete beszél: „Ez most komoly?” Aztán sóhajt, mélyet. A homlokán megfeszül egy ránc, majd lehunyja a szemét, és megdörzsöli az orrnyergét.*
- Ennyire szeretted volna, hogy ellássalak?
*Teszi fel a kérdést tőle szokatlanul pimasz hangnemben. Mikor rákérdez a fűzőre, a válasz váratlanul éri, bár kétségkívül illik a lánynál tapasztalt logikához. A vállrándításra egy pillanatig nem reagál. Csak akkor néz fel, mikor a játékos ajánlat is elhangzik.*
- Szerintem nem az én méretem, és nem is az én stílusom.
*Válaszolja rezzenéstelen hangon, majd félrebillenti a fejét, és mintha tényleg elgondolkodna.*
- Ránézésre olyan, mintha egy halottról rángatták volna le.
*Teszi hozzá, lesütött tekintettel. Arca egy pillanatra elkomorodik. Némileg fintorog, ahogy az emlékképként villan át az agyán. Túl sok ilyet látott.
Aztán feláll, leporolja a térdéről a port, amit a padlón való térdelés gyűjtött össze, és a rongyokat elviszi a mosdótálba. Újra csend van a szobában. A sebet ellátta. A fegyver megvan. És a lány, úgy tűnik, már nem siet. Norennar egy pillanatra megáll a szoba sarkában, és halkan kérdezi:*
- Most mi lesz?
*A hangja halk, visszafogott. Persze hamar belenyilall a felismerés, hogy ez a kérdés egy olyan „mókamesternek” mint Nori egy elég magas labda, így megköszörüli torkát és folytatja.*
- Mármint a fegyverrel.
A hozzászólás írója (Norennar Dwirinthalen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.09.03 20:38:33
2848. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-09-03 18:02:29
Üzenet elküldve: 2025-09-03 18:02:29
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek//
*Amit Norennar a szekrényben találhat, az gyakorlatilag a lány teljes ruhatára a rajta lévő, és a korábban levetett, most a földön hánykolódó darabokon kívül. Nincs sok holmija, de azok közül a fekete, selyemből szőtt felső, a hozzá tartozó, a lány bokájáig érő szoknya és a szintén fekete fűző szépségében elüt a többitől. Az egyszerűbb darabok viselője hétköznapi, polgári vagy épp kalandor életére utalnak, de az említett szett olyan, mintha Sa'Tereth előkelő palotájából szabadult volna ki, ahol azt a ruhát volt köteles viselni az éj hercegnőjeként.
A szekrény felső felében Norihoz mérten szokatlan rend uralkodik, de az alja már visszatükrözi a jól megszokott káoszt. Szakadt rongydarabok tömkelege, na meg az a szomorú sorsra ítélt másik fűző néz vissza rá, ami nem is kerüli el Norennar figyelmét, de a kíváncsiságát úgy tűnik, egyelőre megtartja magának. A férfi kilép a szobából, és eltűnik a lány szemei elől, így Nori hangosabban folytatja mondandóját, hogy biztosan jól hallja. Amikor visszaér hozzá, kíváncsian figyeli, ahogy letérdel elé, de a kezét már félve nyújtja felé. Már most érzi a sebből fakadó, erősödő fájdalmat, pedig Norennar még csak hozzá sem ért.*
- Au, baszd meg! *Fakad ki azonnal, ahogy a két vaskos ujj a seb két széléhez ér, de a szigorú tekinteteket látva erőt vesz magán, újra a térdelő férfi combjára helyezi a tenyerét, és összeszorított fogakkal tűri a tortúrát. Meg is érdemli, hisz nem volt kötelező ezt tennie magával. Próbálná nézni, hogy mi történik, de azt is csak fél szemmel teszi, a másikat becsukta, hátha az is segít elviselni a fájdalmat.*
- Megeszi? Fujj. Áááh-uuh! *Fogai csikorognak, ahogy egyszerre szisszen fel és kuncog Norennar ötletén.* A bátyám egyszer szétszórta egy tündér maradványait a szobájában ahelyett, hogy megette volna… *Meséli el a talán váratlan, groteszk történetet, míg van egy fél lélegzetvételnyi pillanata, mielőtt társa elkezdené bekötözni a sebét. Amint a kötés rákerült, óvatosan kezdi mozgatni az ujjait, végül hálásan elmosolyodik.*
- Köszönöm, de amúgy be tudtam volna gyógyítani mágiával. *Árulja el most, hogy Norennar a lány hisztijét hősies türelemmel viselve, gondosan ellátta a sebet.
Az ezt követő kérdés váratlanul éri, meglepettsége őszintén ül ki az arcára. Ő már el is felejtette azt a ruhadarabot, de most élénken sejlenek fel az emlékképek a szőke szépségről, a smaragdzöld íriszeiről, az átkozottul éles körmeiről, arról, hogy majdnem megfulladt, miután a hátára esett az ágyról, melyre az a picsa még rá is segített, ahogy a torkát szorongatta. Eszébe jut az átok, melytől minden okozott fájdalom az azt okozóra is visszaszáll, a groteszk szeánszuk, minden…*
- Az… hát már nem jó, eltört. Úgy nem lehet viselni, akkor minek mossam ki? *Ránt vállat értetlenül, számára ez teljesen normális így.*
- Miért? Szeretnéd, hogy neked adjam? *Kérdezi aztán játékosan, majd végül elhúzza a kezét Norennar lábáról, hogy egy kényelmesebb pózban helyezkedjen el az ágyon. Úgy látszik, most, hogy már mindketten tudják, mi az a bizonyos fegyver és hol van, neki már nem olyan sietős, hogy távozzanak.*
*Amit Norennar a szekrényben találhat, az gyakorlatilag a lány teljes ruhatára a rajta lévő, és a korábban levetett, most a földön hánykolódó darabokon kívül. Nincs sok holmija, de azok közül a fekete, selyemből szőtt felső, a hozzá tartozó, a lány bokájáig érő szoknya és a szintén fekete fűző szépségében elüt a többitől. Az egyszerűbb darabok viselője hétköznapi, polgári vagy épp kalandor életére utalnak, de az említett szett olyan, mintha Sa'Tereth előkelő palotájából szabadult volna ki, ahol azt a ruhát volt köteles viselni az éj hercegnőjeként.
A szekrény felső felében Norihoz mérten szokatlan rend uralkodik, de az alja már visszatükrözi a jól megszokott káoszt. Szakadt rongydarabok tömkelege, na meg az a szomorú sorsra ítélt másik fűző néz vissza rá, ami nem is kerüli el Norennar figyelmét, de a kíváncsiságát úgy tűnik, egyelőre megtartja magának. A férfi kilép a szobából, és eltűnik a lány szemei elől, így Nori hangosabban folytatja mondandóját, hogy biztosan jól hallja. Amikor visszaér hozzá, kíváncsian figyeli, ahogy letérdel elé, de a kezét már félve nyújtja felé. Már most érzi a sebből fakadó, erősödő fájdalmat, pedig Norennar még csak hozzá sem ért.*
- Au, baszd meg! *Fakad ki azonnal, ahogy a két vaskos ujj a seb két széléhez ér, de a szigorú tekinteteket látva erőt vesz magán, újra a térdelő férfi combjára helyezi a tenyerét, és összeszorított fogakkal tűri a tortúrát. Meg is érdemli, hisz nem volt kötelező ezt tennie magával. Próbálná nézni, hogy mi történik, de azt is csak fél szemmel teszi, a másikat becsukta, hátha az is segít elviselni a fájdalmat.*
- Megeszi? Fujj. Áááh-uuh! *Fogai csikorognak, ahogy egyszerre szisszen fel és kuncog Norennar ötletén.* A bátyám egyszer szétszórta egy tündér maradványait a szobájában ahelyett, hogy megette volna… *Meséli el a talán váratlan, groteszk történetet, míg van egy fél lélegzetvételnyi pillanata, mielőtt társa elkezdené bekötözni a sebét. Amint a kötés rákerült, óvatosan kezdi mozgatni az ujjait, végül hálásan elmosolyodik.*
- Köszönöm, de amúgy be tudtam volna gyógyítani mágiával. *Árulja el most, hogy Norennar a lány hisztijét hősies türelemmel viselve, gondosan ellátta a sebet.
Az ezt követő kérdés váratlanul éri, meglepettsége őszintén ül ki az arcára. Ő már el is felejtette azt a ruhadarabot, de most élénken sejlenek fel az emlékképek a szőke szépségről, a smaragdzöld íriszeiről, az átkozottul éles körmeiről, arról, hogy majdnem megfulladt, miután a hátára esett az ágyról, melyre az a picsa még rá is segített, ahogy a torkát szorongatta. Eszébe jut az átok, melytől minden okozott fájdalom az azt okozóra is visszaszáll, a groteszk szeánszuk, minden…*
- Az… hát már nem jó, eltört. Úgy nem lehet viselni, akkor minek mossam ki? *Ránt vállat értetlenül, számára ez teljesen normális így.*
- Miért? Szeretnéd, hogy neked adjam? *Kérdezi aztán játékosan, majd végül elhúzza a kezét Norennar lábáról, hogy egy kényelmesebb pózban helyezkedjen el az ágyon. Úgy látszik, most, hogy már mindketten tudják, mi az a bizonyos fegyver és hol van, neki már nem olyan sietős, hogy távozzanak.*
2847. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-09-02 20:33:09
Üzenet elküldve: 2025-09-02 20:33:09
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek//
*Norennar a szekrény felé pillant, és bár nem mondja ki, reméli, jól sejti, melyik bútordarabról van szó. Odalép, megáll előtte, majd már nyúlná is a kilincset, de a mozdulat megakad. Elhúzza a száját, enyhén meg is rándul az arca. A gondolat, hogy turkálnia kell a lány ruhái között, láthatóan nem tölt el különösebb lelkesedéssel. Egy pillanatig hezitál, végül vállat vonva kinyitja az ajtót.
A polcokon rend van, szokatlanul is, ahogy egy pillanatra átfut az agyán. Fekete selyemblúz, mellény, fehér felső, hosszú szoknya, gondosan összehajtva. Ahogy lejjebb hajol, szeme megakad egy másik darabon. Egy törött merevítőjű, megszáradt vérfoltokkal pettyezett fűző. Felvonja a szemöldökét. Nem kérdez, csak egy rövid pillanatig nézi, majd folytatja a keresést, és a szekrény aljában meg is találja, amit keresett. A rongyok között válogat, végül többet is kivesz: egyet a tisztításhoz, egyet a kötözéshez, a többit tartaléknak.
A konyhába indul. A mosdótálba belemártja a rongyot, majd kifacsarja. Eközben fél füllel hallgatja, a feketeség mondandóját. Nem szól bele. Az utolsó mondatokat már a szobaajtóból hallja, ahogy visszaér. Letérdel a lány elé, ronggyal a kezében, majd nyájas hangon így szól.*
- Add a kezed.
*Ha Nori így tesz, finoman a combjára emeli a karját, majd két ujjával óvatosan kifeszíti a sebet. A vizes ronggyal körkörösen kezdi tisztítani a vágást, kívülről befelé haladva, hogy a szennyeződést ne dörzsölje be mélyebbre. Megvizsgálja a sebszéleket, nem túl mély, de szabálytalan a vágás, pont olyan, amilyen egy harcra nem szánt tőrrel eshet.*
- Nos, remélem, sehogy sem lesz fegyver. *Szólal meg végül.* - Bízom benne, hogy inkább csak szimbólum. Valami, ami kell a vezérnek, hogy egyesítse a klánokat. Bár... az is lehet, hogy ha megeszi, megnő tőle.
*Egy halvány mosoly kúszik az arcára. Féloldalasan megvonja a vállát.*
- Nem értek a lovakhoz... Az ilyen mágikus, misztikus dolgok inkább a te szakterületed.
*Amíg beszél, már száraz rongy után nyúl, és finoman, egyenletes mozdulatokkal betekeri a lány tenyerét. A kötést feszesre húzza, de nem túl szorosra, hogy ne nyomja el a vérkeringést. A végeit megcsavarja, majd a saját hüvelykujjával rögzíti, míg szoros csomót nem köt rá.*
- Egyébként miért van egy még mindig véres fűző a szekrényedben? Ennyire azért nem nehéz kiszedni a vért a ruhából.
*Kérdezi félhangosan, anélkül hogy a szemkontaktust erőltetné. A hangja közömbös, mintha csak egy szokványos megfigyelést tenne, de közben figyeli a választ. Kézfeje még a kötésen nyugszik. Nem mozdul, amíg Nori nem szól vagy el nem húzódik.*
*Norennar a szekrény felé pillant, és bár nem mondja ki, reméli, jól sejti, melyik bútordarabról van szó. Odalép, megáll előtte, majd már nyúlná is a kilincset, de a mozdulat megakad. Elhúzza a száját, enyhén meg is rándul az arca. A gondolat, hogy turkálnia kell a lány ruhái között, láthatóan nem tölt el különösebb lelkesedéssel. Egy pillanatig hezitál, végül vállat vonva kinyitja az ajtót.
A polcokon rend van, szokatlanul is, ahogy egy pillanatra átfut az agyán. Fekete selyemblúz, mellény, fehér felső, hosszú szoknya, gondosan összehajtva. Ahogy lejjebb hajol, szeme megakad egy másik darabon. Egy törött merevítőjű, megszáradt vérfoltokkal pettyezett fűző. Felvonja a szemöldökét. Nem kérdez, csak egy rövid pillanatig nézi, majd folytatja a keresést, és a szekrény aljában meg is találja, amit keresett. A rongyok között válogat, végül többet is kivesz: egyet a tisztításhoz, egyet a kötözéshez, a többit tartaléknak.
A konyhába indul. A mosdótálba belemártja a rongyot, majd kifacsarja. Eközben fél füllel hallgatja, a feketeség mondandóját. Nem szól bele. Az utolsó mondatokat már a szobaajtóból hallja, ahogy visszaér. Letérdel a lány elé, ronggyal a kezében, majd nyájas hangon így szól.*
- Add a kezed.
*Ha Nori így tesz, finoman a combjára emeli a karját, majd két ujjával óvatosan kifeszíti a sebet. A vizes ronggyal körkörösen kezdi tisztítani a vágást, kívülről befelé haladva, hogy a szennyeződést ne dörzsölje be mélyebbre. Megvizsgálja a sebszéleket, nem túl mély, de szabálytalan a vágás, pont olyan, amilyen egy harcra nem szánt tőrrel eshet.*
- Nos, remélem, sehogy sem lesz fegyver. *Szólal meg végül.* - Bízom benne, hogy inkább csak szimbólum. Valami, ami kell a vezérnek, hogy egyesítse a klánokat. Bár... az is lehet, hogy ha megeszi, megnő tőle.
*Egy halvány mosoly kúszik az arcára. Féloldalasan megvonja a vállát.*
- Nem értek a lovakhoz... Az ilyen mágikus, misztikus dolgok inkább a te szakterületed.
*Amíg beszél, már száraz rongy után nyúl, és finoman, egyenletes mozdulatokkal betekeri a lány tenyerét. A kötést feszesre húzza, de nem túl szorosra, hogy ne nyomja el a vérkeringést. A végeit megcsavarja, majd a saját hüvelykujjával rögzíti, míg szoros csomót nem köt rá.*
- Egyébként miért van egy még mindig véres fűző a szekrényedben? Ennyire azért nem nehéz kiszedni a vért a ruhából.
*Kérdezi félhangosan, anélkül hogy a szemkontaktust erőltetné. A hangja közömbös, mintha csak egy szokványos megfigyelést tenne, de közben figyeli a választ. Kézfeje még a kötésen nyugszik. Nem mozdul, amíg Nori nem szól vagy el nem húzódik.*
2846. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-09-02 20:23:31
Üzenet elküldve: 2025-09-02 20:23:31
Rang: Játékos
IC üzenetek: 300
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 300
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Baljós kezdetek//
*Gyorsan akasztja bele lábát ruhába ami a földre hullott. Majd egy hanyag mozdulattal rúgja az arrébb, hogy a szoba közepén landoljon. Sérült az anyag vagy piszkos lesz? Most csöppet sem érdekli, amúgy is csak eltakarná azt az istenek adta gyönyörét a lánynak. Főben járó bűn lenne előle ezt elrejteni. Ezért is falja, csókolja mohón mintha azt hinné elakarnák venni tőle a másnap folyamán.
Csak annyira húzódik el, hogy a másik szemébe nézzenek, amíg látja bennük azt a kislányos szégyenkezést. A lány szavai egy csalfa mosolyt csalnak Lazziar arcára. Aki utána ismét visszahajol, hogy csókkal jutalmazza a lányt helyes válaszáért. Majd ismét elhúzódva annak füléhez hajol, hogy édes szavakat duruzsoljon bele.*
- Én is a tiéd. Nem fogom hagyni, hogy bárki elvegyen tőlem.
*Apró ígéretek, amik számára mindennél fontosabbak. Azzal, hogy a lány visszatért életébe. Egy jelzés volt Lazziarnak. Becsülje meg, értékelje. Mert egyik pillanatról a másikra elvesztheti őt. Életének egyetlen apró, de annál értékesebb örömét. Ki hitte volna, hogy a legutáltabb és legmegvetettebb teremtmény kerek e világon fogja a legboldogabbá tenni.
Szíve majd kiugrik mellkasából, de az érzés még fokozza, hogy a lány elkezdi ingét lebontani róla. Gombról gombra haladva. Le is tekint. Pusztán egy pillanatra a kéjtől remegő, bizonytalan kezekre. Ám nem segít, hagyja küzdjön meg a lány az élvezetéért. Továbbra is csókolva őt. Ezzel is biztatva, kiváló munkát végez. Pusztán száján húzódó elégedett vigyor ami árulkodik arról, milyen humorosnak véli a helyzetet. Hogy pont Rine lesz az, aki ilyen mohón akarja majd őt vetkőztetni.
A levert evőeszközök és poharakkal mit sem törődik. Ami a lába alá került, hanyagul arrébb tessékeli, mint a ruhát. Nem törődik tovább annál mint amit most érdemelnek. Az öregasszony is, meg csak főjön a levébe. Megérdemli amiért olyan szúrós szemmel mérte fel az ő Rinéjét.
Vállait jobbra balra mozgatva segíti a lányt, hogy az ing lekerüljön róla, hogy hasonló sorsra jusson mint a lány ruhája. És a lánynak sem kell sok idő, hogy utána az övével kezdjen el babrálni. Ám Lazziar nem fogja csak úgy hagyni. Amíg a lány azzal próbálkozik, hogy az ő férfiasságát kiszabadítsa ketrecéből. Addig ő csak jobban rájátszik a lány kérésére. És nem áll meg, sőt jobban rá is játszik a mozdulatokra. Összpontosítva a mozdulatokat a lány érzékeny gyöngyszemén. Amíg ő maga kissé hátra dőlve élvezi a műsort.*
-Gyerünk, meg lesz az.
*Hergeli a lányt kissé gúnyolódva, amíg a műsort élvezi. Ám lássanak csodát, az öv néhány másodperc játék után megadja magát, és nadrágja térdéig le is csúszik Lazziar segítségével. Merev férfiassága pedig a lány kezei elé tárul.
Figyeli a lány ösztönös mozgásait. Ujjaival a kényeztetést addig fokozta csak, amíg az övével játszott. Ám most hagyj a lánynak egy kis időt. Nem szeretné, hogy most még a csúcsra jusson. Fokozni akarja még a játékot. Hagyj a lánynak még egy kis, ki tudja lehet felbátorodik, és maga veszi kézbe az irányítást, tán a szó szoros értelmében.*
//Baljós kezdetek//
*Gyorsan akasztja bele lábát ruhába ami a földre hullott. Majd egy hanyag mozdulattal rúgja az arrébb, hogy a szoba közepén landoljon. Sérült az anyag vagy piszkos lesz? Most csöppet sem érdekli, amúgy is csak eltakarná azt az istenek adta gyönyörét a lánynak. Főben járó bűn lenne előle ezt elrejteni. Ezért is falja, csókolja mohón mintha azt hinné elakarnák venni tőle a másnap folyamán.
Csak annyira húzódik el, hogy a másik szemébe nézzenek, amíg látja bennük azt a kislányos szégyenkezést. A lány szavai egy csalfa mosolyt csalnak Lazziar arcára. Aki utána ismét visszahajol, hogy csókkal jutalmazza a lányt helyes válaszáért. Majd ismét elhúzódva annak füléhez hajol, hogy édes szavakat duruzsoljon bele.*
- Én is a tiéd. Nem fogom hagyni, hogy bárki elvegyen tőlem.
*Apró ígéretek, amik számára mindennél fontosabbak. Azzal, hogy a lány visszatért életébe. Egy jelzés volt Lazziarnak. Becsülje meg, értékelje. Mert egyik pillanatról a másikra elvesztheti őt. Életének egyetlen apró, de annál értékesebb örömét. Ki hitte volna, hogy a legutáltabb és legmegvetettebb teremtmény kerek e világon fogja a legboldogabbá tenni.
Szíve majd kiugrik mellkasából, de az érzés még fokozza, hogy a lány elkezdi ingét lebontani róla. Gombról gombra haladva. Le is tekint. Pusztán egy pillanatra a kéjtől remegő, bizonytalan kezekre. Ám nem segít, hagyja küzdjön meg a lány az élvezetéért. Továbbra is csókolva őt. Ezzel is biztatva, kiváló munkát végez. Pusztán száján húzódó elégedett vigyor ami árulkodik arról, milyen humorosnak véli a helyzetet. Hogy pont Rine lesz az, aki ilyen mohón akarja majd őt vetkőztetni.
A levert evőeszközök és poharakkal mit sem törődik. Ami a lába alá került, hanyagul arrébb tessékeli, mint a ruhát. Nem törődik tovább annál mint amit most érdemelnek. Az öregasszony is, meg csak főjön a levébe. Megérdemli amiért olyan szúrós szemmel mérte fel az ő Rinéjét.
Vállait jobbra balra mozgatva segíti a lányt, hogy az ing lekerüljön róla, hogy hasonló sorsra jusson mint a lány ruhája. És a lánynak sem kell sok idő, hogy utána az övével kezdjen el babrálni. Ám Lazziar nem fogja csak úgy hagyni. Amíg a lány azzal próbálkozik, hogy az ő férfiasságát kiszabadítsa ketrecéből. Addig ő csak jobban rájátszik a lány kérésére. És nem áll meg, sőt jobban rá is játszik a mozdulatokra. Összpontosítva a mozdulatokat a lány érzékeny gyöngyszemén. Amíg ő maga kissé hátra dőlve élvezi a műsort.*
-Gyerünk, meg lesz az.
*Hergeli a lányt kissé gúnyolódva, amíg a műsort élvezi. Ám lássanak csodát, az öv néhány másodperc játék után megadja magát, és nadrágja térdéig le is csúszik Lazziar segítségével. Merev férfiassága pedig a lány kezei elé tárul.
Figyeli a lány ösztönös mozgásait. Ujjaival a kényeztetést addig fokozta csak, amíg az övével játszott. Ám most hagyj a lánynak egy kis időt. Nem szeretné, hogy most még a csúcsra jusson. Fokozni akarja még a játékot. Hagyj a lánynak még egy kis, ki tudja lehet felbátorodik, és maga veszi kézbe az irányítást, tán a szó szoros értelmében.*
2845. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-09-02 19:45:12
Üzenet elküldve: 2025-09-02 19:45:12
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek//
*Egy pillanatig sem állt szándékában bántani Norennart, de nem hagyhatta, hogy akárcsak kis eséllyel is, de veszélybe kerüljön a Yillithnek tett ígérete, miszerint vigyázni fog arra a különösen furcsa, egyértelműen élőnek látszó, gyémántba zárt szívre, amit rövid kotorászás után elő is tud halászni az ágya alól, hogy most már nyíltan a sötételf kezébe nyomja. Türelmesen várja, hogy szóljon valamit, de nem azt kapja, amit várt.*
- Mi bajod? Nem találtad meg, amíg nem mondtam el, hol van. *Szokatlanul gyorsan sikerül rávágnia a komikus igazságot. Az ágy alja tökéletes rejtekhelynek bizonyult, hisz Norennar úgy sem szerzett tudomást a kőről, hogy ott ült felette. Nori vele együtt kuncog a tényen, de aztán elhallgat. Tekintetével követi a férfi szemeit, ahogy újra a furcsa szívet vizslatják. Annyira tényleg nem vicces, és ő nem is tudja csak csendben nézni. Azonban, mielőtt szólhatna, Norennar a kezéért aggódik, ami egyébként még mindig rettenetesen lüktet, a fájdalom nem múlik, és a vér is nyomot hagy mindenen, amit figyelmetlenül megérint vele. El is felejti, hogy néhány másodperccel ezelőtt szólni akart, így végül csak egyetlen szót nyög ki halkan.*
- Jó *bólint.* A szekrényben vannak rongydarabok. *Teszi még hozzá aztán, de nem mozdul, nem segít a másiknak kötözésre alkalmas anyagot keresni, inkább leül az ágyra, és próbálja összerakni a gondolatait. Amint úgy érzi, hogy sikerült, halkan szólal meg.*
- Biztos vagyok benne, hogy ez annak a hadvezérnek a szíve, aki az orkokat vezette Arthenior ellen. Megölték, majd a szívét ebbe a gyémántba zárták, eltemették egy sziklatömb mélyére, a kulcsot pedig elrejtették, hogy senki ne találhassa meg. Nos, nem sikerült nekik. De… ez a szív még él. Hogy lehetséges ez? És hogyan lehet belőle fegyver? *Szinte biztos benne, hogy Norennar nem fogja tudni megválaszolni ezeket a kérdéseket, nem is azért teszi fel őket, hogy választ kapjon rájuk, csupán számot vet arról, hogy mi lesz a közös feladatuk. Mindenáron megvédeni a tárgyat az orkoktól, miközben a lehető legtöbbet derítik ki róla úgy, hogy nem okoznak benne kárt.*
*Egy pillanatig sem állt szándékában bántani Norennart, de nem hagyhatta, hogy akárcsak kis eséllyel is, de veszélybe kerüljön a Yillithnek tett ígérete, miszerint vigyázni fog arra a különösen furcsa, egyértelműen élőnek látszó, gyémántba zárt szívre, amit rövid kotorászás után elő is tud halászni az ágya alól, hogy most már nyíltan a sötételf kezébe nyomja. Türelmesen várja, hogy szóljon valamit, de nem azt kapja, amit várt.*
- Mi bajod? Nem találtad meg, amíg nem mondtam el, hol van. *Szokatlanul gyorsan sikerül rávágnia a komikus igazságot. Az ágy alja tökéletes rejtekhelynek bizonyult, hisz Norennar úgy sem szerzett tudomást a kőről, hogy ott ült felette. Nori vele együtt kuncog a tényen, de aztán elhallgat. Tekintetével követi a férfi szemeit, ahogy újra a furcsa szívet vizslatják. Annyira tényleg nem vicces, és ő nem is tudja csak csendben nézni. Azonban, mielőtt szólhatna, Norennar a kezéért aggódik, ami egyébként még mindig rettenetesen lüktet, a fájdalom nem múlik, és a vér is nyomot hagy mindenen, amit figyelmetlenül megérint vele. El is felejti, hogy néhány másodperccel ezelőtt szólni akart, így végül csak egyetlen szót nyög ki halkan.*
- Jó *bólint.* A szekrényben vannak rongydarabok. *Teszi még hozzá aztán, de nem mozdul, nem segít a másiknak kötözésre alkalmas anyagot keresni, inkább leül az ágyra, és próbálja összerakni a gondolatait. Amint úgy érzi, hogy sikerült, halkan szólal meg.*
- Biztos vagyok benne, hogy ez annak a hadvezérnek a szíve, aki az orkokat vezette Arthenior ellen. Megölték, majd a szívét ebbe a gyémántba zárták, eltemették egy sziklatömb mélyére, a kulcsot pedig elrejtették, hogy senki ne találhassa meg. Nos, nem sikerült nekik. De… ez a szív még él. Hogy lehetséges ez? És hogyan lehet belőle fegyver? *Szinte biztos benne, hogy Norennar nem fogja tudni megválaszolni ezeket a kérdéseket, nem is azért teszi fel őket, hogy választ kapjon rájuk, csupán számot vet arról, hogy mi lesz a közös feladatuk. Mindenáron megvédeni a tárgyat az orkoktól, miközben a lehető legtöbbet derítik ki róla úgy, hogy nem okoznak benne kárt.*
2844. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-09-02 19:33:44
Üzenet elküldve: 2025-09-02 19:33:44
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Baljós kezdetek//
*A ruha reccsenésére egy pillanatra megfeszül, de ez csak pár szívdobbanásnyi megtorpanás. Ahogy füleiben felvisszhangzik mostohájának kiéhezett hangja, még azt is elfeledteti vele, hogy a ruha után kapjon, leellenőrizve, hogy az épségben maradt-e. Aprót nyelve hunyja le egy pillanatra a szemeit, miközben kezei tétova óvatossággal simítanak a férfi karjára.*
- Igen, a gondodat viselem majd.
*Sóhajtja még szégyenlősséggel a hangjában, de gondolatai nem rekednek meg ott, ahol egy elképzelt hasfájást gyógyítgat. A gondoskodása most sokkal inkább kész a férfi étvágyát enyhíteni. A szíve hangosan dobban, ahogy szembe találja magát mostohájával, ahogy Lazziar felemeli a pultra, és karjai közé zárja. Nem zökkenti ki a poharak, tányérok és evőeszközök csörgése, ahogy az összes a földre hullik. Most minden részét, minden érzékét a férfi tölti ki, így azzal sem törődik, hogy a földszinten az asszonyság tombol-e már mérgében. Amikor Lazziar ujjai végigsimítanak rajta, majd megállnak ott, ahol a legjobban várja, halkan, akaratlanul felnyög. Már nem tud és nem is akar visszafogni semmit, a teste magától adja a jeleket, hogy többre vágyik. Minden érintésre és csókjára, amihez önként kínálja fel magát. A topáz színű szemekbe merülve szinte Lazziar hangján hallja a kimondatlan szavakat, a vallomást, amik ugyan úgy izzanak az ő kékjeiben is. Csókjai mohón tapadnak mostohája ajkaira, minden csókban ott a türelmetlenség, a vágy. Ujjai közben nekiállnak Lazziar ingének, kapkodva oldja a gombokat, egyre gyorsabban, mert nem bírja kivárni, hogy érezhesse a bőrét. Amikor végre szabaddá válik, tenyere remegve siklik végig a bőrén, mintha egyszerűen nem tudna betelni vele. Nem áll meg itt, a keze már a nadrág övéhez nyúl. Türelmetlen mozdulatokkal próbálja kibontani, közben zihálva nyög fel Lazziar érintéseitől. Szinte elveszíti az irányítást saját maga fölött, minden idegszála csak arra vágyik, hogy végre semmi ne álljon közéjük. Amikor a kék szemek a férfi topázaiba akadnak, már nincs benne játékosság vagy szemtelenkedés. Csak tiszta, nyers vágy. Már nem gondolkodik eltitkolt barátokon, sem szántőföldeki ifjakon. Most csak egyetlen férfi tölti ki minden gondolatát, akinek most önként sétál bele a karmai közé.*
- Ne állj meg...
*Egyszerű szavak, de mindent elárulnak, amit érez. Azt a tüzet, ami benne tombol. A vágyat és azt a kimondatlan, őszinte érzést, ami ott lapul a szíve mélyén. Most újból teljesen átadja magát neki, és nem akar mást, csak hogy végre igazán egymáséi legyenek.*
//Baljós kezdetek//
*A ruha reccsenésére egy pillanatra megfeszül, de ez csak pár szívdobbanásnyi megtorpanás. Ahogy füleiben felvisszhangzik mostohájának kiéhezett hangja, még azt is elfeledteti vele, hogy a ruha után kapjon, leellenőrizve, hogy az épségben maradt-e. Aprót nyelve hunyja le egy pillanatra a szemeit, miközben kezei tétova óvatossággal simítanak a férfi karjára.*
- Igen, a gondodat viselem majd.
*Sóhajtja még szégyenlősséggel a hangjában, de gondolatai nem rekednek meg ott, ahol egy elképzelt hasfájást gyógyítgat. A gondoskodása most sokkal inkább kész a férfi étvágyát enyhíteni. A szíve hangosan dobban, ahogy szembe találja magát mostohájával, ahogy Lazziar felemeli a pultra, és karjai közé zárja. Nem zökkenti ki a poharak, tányérok és evőeszközök csörgése, ahogy az összes a földre hullik. Most minden részét, minden érzékét a férfi tölti ki, így azzal sem törődik, hogy a földszinten az asszonyság tombol-e már mérgében. Amikor Lazziar ujjai végigsimítanak rajta, majd megállnak ott, ahol a legjobban várja, halkan, akaratlanul felnyög. Már nem tud és nem is akar visszafogni semmit, a teste magától adja a jeleket, hogy többre vágyik. Minden érintésre és csókjára, amihez önként kínálja fel magát. A topáz színű szemekbe merülve szinte Lazziar hangján hallja a kimondatlan szavakat, a vallomást, amik ugyan úgy izzanak az ő kékjeiben is. Csókjai mohón tapadnak mostohája ajkaira, minden csókban ott a türelmetlenség, a vágy. Ujjai közben nekiállnak Lazziar ingének, kapkodva oldja a gombokat, egyre gyorsabban, mert nem bírja kivárni, hogy érezhesse a bőrét. Amikor végre szabaddá válik, tenyere remegve siklik végig a bőrén, mintha egyszerűen nem tudna betelni vele. Nem áll meg itt, a keze már a nadrág övéhez nyúl. Türelmetlen mozdulatokkal próbálja kibontani, közben zihálva nyög fel Lazziar érintéseitől. Szinte elveszíti az irányítást saját maga fölött, minden idegszála csak arra vágyik, hogy végre semmi ne álljon közéjük. Amikor a kék szemek a férfi topázaiba akadnak, már nincs benne játékosság vagy szemtelenkedés. Csak tiszta, nyers vágy. Már nem gondolkodik eltitkolt barátokon, sem szántőföldeki ifjakon. Most csak egyetlen férfi tölti ki minden gondolatát, akinek most önként sétál bele a karmai közé.*
- Ne állj meg...
*Egyszerű szavak, de mindent elárulnak, amit érez. Azt a tüzet, ami benne tombol. A vágyat és azt a kimondatlan, őszinte érzést, ami ott lapul a szíve mélyén. Most újból teljesen átadja magát neki, és nem akar mást, csak hogy végre igazán egymáséi legyenek.*
2843. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-09-02 18:14:12
Üzenet elküldve: 2025-09-02 18:14:12
Rang: Játékos
IC üzenetek: 300
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 300
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Baljós kezdetek//
*A tűz, a forróság, a vágy ami most átjárja minden porcikáját. Egy apró kis fűszerezéssel. A féltékenység amit a lány ügyesen elültetett fülébe. Most buzgón irányítja cselekedeteit. Hogy a lánynak megmutassa őt milyen fából is faragták. Őt nem fogják holmi paraszt fiúhoz hasonlítgatni, vagy ne tán még lecserélni. Az porba tiporná minden büszkeségét. Ezt nem hagyhatja.
Ujjai fürgén finoman járják át a lány bőrét. Lágyan, finoman cirógatva annak minden fedetlen porcikáját. Gyengéden belecsípve annak fedetlen mellbimbóiba, már csak a lány szemtelensége miatt. Nem is rest közben figyelni a lány rezzenéseit, ami különös elégedettséggel tölti el őt.
A lány mohó csókjai csak még jobban szítják a benne lángoló kéjt. Ölébe a forróság egyre jobban összpontosul, ahogy a lány kiereszti hangját. Azok az édes nyögések, igazi muzsika Lazziar fülének. Ha tehetné egész éjjel ezt hallgatná. Vagy ki tudja, lehet ki is fogja.
Egy felsőbb érzet kerekedik úrrá rajta, ahogy Rine szinte tálcán kínálja magát. Nem állva ellen egyetlen érintésének sem. Ruhája alól szinte játszó könnyedséggel szabadította fel a lány kebleit, ám derekán kissé megakad. Ám nem rest azt, halk reccsenések mellett a maradékától is megszabadítani a lányt. Hogy a szép ruha a földön landoljon végül.*
- Nem tartok ettől. Itt van az én drága húgom aki gondomat viselje.
*Súg bele kiéhezve a lány fülébe, ahogy pőre testén lassan melléről lefelé siklik a keze. Hogy annak lágy bőrét a hasán végig simítsa. Ám még mielőtt leérne a forróságot rejtő idomokhoz, megállítja kezét ezzel is fokozva a lányban dühöngő érzéseket. Nem fogja elsietni ezt az alkalmat sem.
Egy pillanatra engedi csak el végül a lányt, hogy maga irányába fordítsa őt egy gyors mozdulattal. Most kissé erősebben kapaszkodik meg a lány derekán. Hogy felemelje őt, és felültesse a konyha pultjára. Ezzel is félreseperve bármit amit oda raktak. Csöröghet a kupa, az evőeszköz vagy a tányér. Koppanjanak csak hangosan a padlón. Ezzel is hergelve a rosszindulatú asszonyságot az alsó emeleten.
Majd ismét magához öleli a lányt. Először elmerül a lány gyönyörű tekintetében. Mintha csak egy vallomást akarna tenni, némán. Ami a lány lelkének szól még nem a fülének. Tán ahhoz még túl gyáva, hogy kimondja túl korai. Nem kockáztatja meg. Viszont megmutathatja, hogy amit érez, az valós és úgy is gondolja ahogy.
Ismét forró csókba feledkezik el a másik telt ajkain. Ám kezei most még gyengéden tartják a lány arcát, hogy annak hajába túrjon a hevességben. Nyakát, fülét cirógassa. Ám egyik keze szépen lassan lejjebb csúszik ismét. Fürge ujjai kecsesen simítanak végig a lány bőrén. Ám most nem áll meg annak hasának határán.
Lágy érintéssel szánt a dombok közé, hogy ott lassú határozott mozdulatokkal kényeztesse kedvesét.*
//Baljós kezdetek//
*A tűz, a forróság, a vágy ami most átjárja minden porcikáját. Egy apró kis fűszerezéssel. A féltékenység amit a lány ügyesen elültetett fülébe. Most buzgón irányítja cselekedeteit. Hogy a lánynak megmutassa őt milyen fából is faragták. Őt nem fogják holmi paraszt fiúhoz hasonlítgatni, vagy ne tán még lecserélni. Az porba tiporná minden büszkeségét. Ezt nem hagyhatja.
Ujjai fürgén finoman járják át a lány bőrét. Lágyan, finoman cirógatva annak minden fedetlen porcikáját. Gyengéden belecsípve annak fedetlen mellbimbóiba, már csak a lány szemtelensége miatt. Nem is rest közben figyelni a lány rezzenéseit, ami különös elégedettséggel tölti el őt.
A lány mohó csókjai csak még jobban szítják a benne lángoló kéjt. Ölébe a forróság egyre jobban összpontosul, ahogy a lány kiereszti hangját. Azok az édes nyögések, igazi muzsika Lazziar fülének. Ha tehetné egész éjjel ezt hallgatná. Vagy ki tudja, lehet ki is fogja.
Egy felsőbb érzet kerekedik úrrá rajta, ahogy Rine szinte tálcán kínálja magát. Nem állva ellen egyetlen érintésének sem. Ruhája alól szinte játszó könnyedséggel szabadította fel a lány kebleit, ám derekán kissé megakad. Ám nem rest azt, halk reccsenések mellett a maradékától is megszabadítani a lányt. Hogy a szép ruha a földön landoljon végül.*
- Nem tartok ettől. Itt van az én drága húgom aki gondomat viselje.
*Súg bele kiéhezve a lány fülébe, ahogy pőre testén lassan melléről lefelé siklik a keze. Hogy annak lágy bőrét a hasán végig simítsa. Ám még mielőtt leérne a forróságot rejtő idomokhoz, megállítja kezét ezzel is fokozva a lányban dühöngő érzéseket. Nem fogja elsietni ezt az alkalmat sem.
Egy pillanatra engedi csak el végül a lányt, hogy maga irányába fordítsa őt egy gyors mozdulattal. Most kissé erősebben kapaszkodik meg a lány derekán. Hogy felemelje őt, és felültesse a konyha pultjára. Ezzel is félreseperve bármit amit oda raktak. Csöröghet a kupa, az evőeszköz vagy a tányér. Koppanjanak csak hangosan a padlón. Ezzel is hergelve a rosszindulatú asszonyságot az alsó emeleten.
Majd ismét magához öleli a lányt. Először elmerül a lány gyönyörű tekintetében. Mintha csak egy vallomást akarna tenni, némán. Ami a lány lelkének szól még nem a fülének. Tán ahhoz még túl gyáva, hogy kimondja túl korai. Nem kockáztatja meg. Viszont megmutathatja, hogy amit érez, az valós és úgy is gondolja ahogy.
Ismét forró csókba feledkezik el a másik telt ajkain. Ám kezei most még gyengéden tartják a lány arcát, hogy annak hajába túrjon a hevességben. Nyakát, fülét cirógassa. Ám egyik keze szépen lassan lejjebb csúszik ismét. Fürge ujjai kecsesen simítanak végig a lány bőrén. Ám most nem áll meg annak hasának határán.
Lágy érintéssel szánt a dombok közé, hogy ott lassú határozott mozdulatokkal kényeztesse kedvesét.*
2842. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-09-02 17:48:43
Üzenet elküldve: 2025-09-02 17:48:43
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek//
*Norennar nem mozdul, amikor a különös szavak elhangzanak. Csak áll, ujjai még mindig összefonódva a lányéval, és figyeli az arcát, aztán a levegőt, a környezetet. Tekintete végigpásztázza az utcát, mint aki valami mozgást, fényt vagy hangot vár. Egy jelzést, hogy történt valami. Hogy valami eldőlt, megváltozott, elkezdődött. De semmi. Minden marad, ahogy volt. A levegő ugyanolyan állott, a fák levelei épphogy moccanak, az utca csöndes. Nem érzi magát máshogy, nem rogy meg a lába, nem zsibbad el a karja. Még mindig él, s tekintve, hogy megfordult a fejében, hogy a varázslatot követően, az elkocsonyásodott belsőszerveit felköhögve szenved majd ki itt az utca kövén, ennél többet tán nem is kívánhat. Halkan fújja ki a levegőt, szinte nesztelenül, de ahogy kiengedi a tüdőben rekedt feszültséget, végre lazul a válla is.
A lány szavaira finoman bólint, aztán vállára emeli a tenyerét, épphogy megérintve őt. A mozdulat halk, szinte észrevétlen, de benne van minden, amit most nem akar kimondani.*
- Majd bent bekötözzük.
*Nem sieti el. Akkor indul csak, mikor a lány megfordul és kinyitja az ajtót. A nyikorgás ismerős, visszhangzik a szűk utcában, de most valahogy mégsem olyan nyugtalanító. Norennar némán követi őt, belép mögötte, majd megáll a szoba küszöbén. Figyeli, ahogy a lány letérdel, ahogy keresgél, ahogy előhúzza a tárgyat.
A dobbanás, ami kiszűrődik a gyémánt mélyéből, alig hallható, mégis úgy tűnik, mintha az egész szoba ráhangolódna. Norennar elveszi a felé nyújtott szívet. A tenyere alatt súlytalan, de a dobbanás ritmusa mégis valóságos. Nézi. Először tágra nyílt szemekkel, mintha nem akarna hinni a látványnak. Aztán hunyorítani kezd, mintha jobban bele akarna látni a kristály mélyébe. Végül, csak úgy magának, halkan felnevet. Rövid, tompa hang.*
- Szóval a „fegyvert”, ami eldönti világunk sorsát, az ágyad alatt rejtetted el. Ha a saját szememmel láttam volna, el se hinném.
*A szavai után újra lenéz a szívre. A dobbanása nem erős, mégis megkerülhetetlen. Tekintete elkomorul. Már nem mulatságos. Most, hogy előtte van, nem tudja, mit kezdjen vele. Az orkok kezébe nem kerülhet, az biztos. Ássa el a föld mélyére? Netán pusztítsa el? Ez tűnik a helyes gondolatnak, mégis tudja jól, hogy ez a lánynak nem tetszene. Így egy belső ösztön azt súgja neki, hogy ezt nem teheti meg. Végül megemeli a tekintetét, és visszanyújtja a lány felé a kristályt.*
- Gyere, kössük be a kezed.
*Mondja nyugodt hangon. Nem kérdez, nem vitatkozik. A lényeg most egyszerű: a lány vérzik, és ő már megígérte, hogy mellette marad. Most ez számít.*
*Norennar nem mozdul, amikor a különös szavak elhangzanak. Csak áll, ujjai még mindig összefonódva a lányéval, és figyeli az arcát, aztán a levegőt, a környezetet. Tekintete végigpásztázza az utcát, mint aki valami mozgást, fényt vagy hangot vár. Egy jelzést, hogy történt valami. Hogy valami eldőlt, megváltozott, elkezdődött. De semmi. Minden marad, ahogy volt. A levegő ugyanolyan állott, a fák levelei épphogy moccanak, az utca csöndes. Nem érzi magát máshogy, nem rogy meg a lába, nem zsibbad el a karja. Még mindig él, s tekintve, hogy megfordult a fejében, hogy a varázslatot követően, az elkocsonyásodott belsőszerveit felköhögve szenved majd ki itt az utca kövén, ennél többet tán nem is kívánhat. Halkan fújja ki a levegőt, szinte nesztelenül, de ahogy kiengedi a tüdőben rekedt feszültséget, végre lazul a válla is.
A lány szavaira finoman bólint, aztán vállára emeli a tenyerét, épphogy megérintve őt. A mozdulat halk, szinte észrevétlen, de benne van minden, amit most nem akar kimondani.*
- Majd bent bekötözzük.
*Nem sieti el. Akkor indul csak, mikor a lány megfordul és kinyitja az ajtót. A nyikorgás ismerős, visszhangzik a szűk utcában, de most valahogy mégsem olyan nyugtalanító. Norennar némán követi őt, belép mögötte, majd megáll a szoba küszöbén. Figyeli, ahogy a lány letérdel, ahogy keresgél, ahogy előhúzza a tárgyat.
A dobbanás, ami kiszűrődik a gyémánt mélyéből, alig hallható, mégis úgy tűnik, mintha az egész szoba ráhangolódna. Norennar elveszi a felé nyújtott szívet. A tenyere alatt súlytalan, de a dobbanás ritmusa mégis valóságos. Nézi. Először tágra nyílt szemekkel, mintha nem akarna hinni a látványnak. Aztán hunyorítani kezd, mintha jobban bele akarna látni a kristály mélyébe. Végül, csak úgy magának, halkan felnevet. Rövid, tompa hang.*
- Szóval a „fegyvert”, ami eldönti világunk sorsát, az ágyad alatt rejtetted el. Ha a saját szememmel láttam volna, el se hinném.
*A szavai után újra lenéz a szívre. A dobbanása nem erős, mégis megkerülhetetlen. Tekintete elkomorul. Már nem mulatságos. Most, hogy előtte van, nem tudja, mit kezdjen vele. Az orkok kezébe nem kerülhet, az biztos. Ássa el a föld mélyére? Netán pusztítsa el? Ez tűnik a helyes gondolatnak, mégis tudja jól, hogy ez a lánynak nem tetszene. Így egy belső ösztön azt súgja neki, hogy ezt nem teheti meg. Végül megemeli a tekintetét, és visszanyújtja a lány felé a kristályt.*
- Gyere, kössük be a kezed.
*Mondja nyugodt hangon. Nem kérdez, nem vitatkozik. A lényeg most egyszerű: a lány vérzik, és ő már megígérte, hogy mellette marad. Most ez számít.*
2841. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-09-02 16:50:54
Üzenet elküldve: 2025-09-02 16:50:54
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek//
*Azzal, hogy a múlt emlékeit idéző rituális fegyverrel sebet ejt a saját tenyerén, egyértelművé válik, hogy nem tágít attól az elhatározástól, hogy szavak helyett vérrel kívánja megpecsételni a barátságukat. Nem bízik már az egyszerű ígéretek erejében, talán soha nem is kellett volna, mégis most, amikor már magabiztosnak érzi magát, a fájdalom olyan erősen hasít bele a kézfejébe, majd villámgyors kígyó módjára siklik fel a karján és terjed szét az egész testében, mintha ez volna az ő büntetése azért, mert nem tud már bízni.
Vérző tenyerét nyújtja Norennar felé, és elvárja, hogy ujjaik egymásba fonódásával esküdjön meg neki az örök barátságára. A férfi keze azonban először nem mozdul, Nori arcán pedig egyre inkább kiül a türelmetlenség.*
- Kérem! *Sürget is szinte azonnal a mélységit. Ő egy tapodtat sem mozdul, megvárja, míg Norennar lép hozzá közelebb. A vaskos kéz közeledni kezd felé, de újra megáll. Csak a pillanat apró töredékei ezek, mégis olyannyira idegesíti őt, mintha hosszú napokat kellene várnia arra, hogy történjen valami. Végül aztán csak egymásra talál a két kéz, Nori pedig a fájdalom ellenére szorosan fonja ujjait a másikéi közé, majd hideg, mégis most már egy fokkal nyugodtabb tekintettel pillant fel a jeges íriszekbe.*
- Barátok maradunk. *Ennyit szól csak, majd mondadóját néhány idegen, talán nem is e világi szó követi, majd… nem történik semmi. Az égvilágon semmi jele nincs annak, hogy a rituálé sikeres volt-e. Semmi nem változik és egyikük sem érezhet semmi furcsát. Nem támad fel jobban a szél, nem kelnek fel a holtak sem álmukból, egyszerűen csak megtörténik.
A lány a kezét lassan húzza el, néhány pillanatra félrenéz, majd újra, most már tétovázva keresi Norennar tekintetét.*
- Fáj. *Panaszkodja, miközben ujjait gyengén összezárva, sérült kezét a mellkasához tartja, mintha csak féltené attól, hogy valaki vagy valami újra a vágáshoz érjen. Rövid ideig csak áll, majd egy hirtelen mozdulattal fordul vissza a lakás bejárata felé. Ép kezével nyúl érte, hogy ismét elfordítsa a kulcsot. Lenyomja a kilincset, gyengén meglöki az ajtót, mire az nyikorogva tárul ki előttük.*
- Gyere! *Szól Norennarnak, majd belép a házba, és egyenesen a szobájába siet. Letérdel az ágy elé, lehajol, és előhalássza a rejtélyes, gyémántba zárt, dobogó szívet, melyet most már bátran ad barátja kezébe. Akár tette a vér a dolgát, akár nem, most már megbízik benne. Nem szól egy szót sem, csak kérdően pillant fel újra a szakállas sötételfre, várva a reakciójára.*
A varázsló vérző tenyérrel egy másik személlyel kezet fog, melynek hatására a kézfogás előtt elmondott egyezségüktől egyikük sem képes eltérni. Mind a varázsló, mind a másik személy egyszerűen képtelen felrúgni vagy megszegni a megállapodást.
*Azzal, hogy a múlt emlékeit idéző rituális fegyverrel sebet ejt a saját tenyerén, egyértelművé válik, hogy nem tágít attól az elhatározástól, hogy szavak helyett vérrel kívánja megpecsételni a barátságukat. Nem bízik már az egyszerű ígéretek erejében, talán soha nem is kellett volna, mégis most, amikor már magabiztosnak érzi magát, a fájdalom olyan erősen hasít bele a kézfejébe, majd villámgyors kígyó módjára siklik fel a karján és terjed szét az egész testében, mintha ez volna az ő büntetése azért, mert nem tud már bízni.
Vérző tenyerét nyújtja Norennar felé, és elvárja, hogy ujjaik egymásba fonódásával esküdjön meg neki az örök barátságára. A férfi keze azonban először nem mozdul, Nori arcán pedig egyre inkább kiül a türelmetlenség.*
- Kérem! *Sürget is szinte azonnal a mélységit. Ő egy tapodtat sem mozdul, megvárja, míg Norennar lép hozzá közelebb. A vaskos kéz közeledni kezd felé, de újra megáll. Csak a pillanat apró töredékei ezek, mégis olyannyira idegesíti őt, mintha hosszú napokat kellene várnia arra, hogy történjen valami. Végül aztán csak egymásra talál a két kéz, Nori pedig a fájdalom ellenére szorosan fonja ujjait a másikéi közé, majd hideg, mégis most már egy fokkal nyugodtabb tekintettel pillant fel a jeges íriszekbe.*
- Barátok maradunk. *Ennyit szól csak, majd mondadóját néhány idegen, talán nem is e világi szó követi, majd… nem történik semmi. Az égvilágon semmi jele nincs annak, hogy a rituálé sikeres volt-e. Semmi nem változik és egyikük sem érezhet semmi furcsát. Nem támad fel jobban a szél, nem kelnek fel a holtak sem álmukból, egyszerűen csak megtörténik.
A lány a kezét lassan húzza el, néhány pillanatra félrenéz, majd újra, most már tétovázva keresi Norennar tekintetét.*
- Fáj. *Panaszkodja, miközben ujjait gyengén összezárva, sérült kezét a mellkasához tartja, mintha csak féltené attól, hogy valaki vagy valami újra a vágáshoz érjen. Rövid ideig csak áll, majd egy hirtelen mozdulattal fordul vissza a lakás bejárata felé. Ép kezével nyúl érte, hogy ismét elfordítsa a kulcsot. Lenyomja a kilincset, gyengén meglöki az ajtót, mire az nyikorogva tárul ki előttük.*
- Gyere! *Szól Norennarnak, majd belép a házba, és egyenesen a szobájába siet. Letérdel az ágy elé, lehajol, és előhalássza a rejtélyes, gyémántba zárt, dobogó szívet, melyet most már bátran ad barátja kezébe. Akár tette a vér a dolgát, akár nem, most már megbízik benne. Nem szól egy szót sem, csak kérdően pillant fel újra a szakállas sötételfre, várva a reakciójára.*
A varázsló vérző tenyérrel egy másik személlyel kezet fog, melynek hatására a kézfogás előtt elmondott egyezségüktől egyikük sem képes eltérni. Mind a varázsló, mind a másik személy egyszerűen képtelen felrúgni vagy megszegni a megállapodást.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3244-3263