Arthenior - Polgárnegyed
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Arthenior főtere (új) Wegtoreni Kalmár (új) Kaszárnya (új) | Polgárnegyed | Templom (új) Romváros és Meredély (új) Piactér (új) |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 141 (2801. - 2820. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3244-3263
2820. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-29 23:34:22
Üzenet elküldve: 2025-08-29 23:34:22
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek//
*Elég ránézni Norira, hogy meg lehessen állapítani, nincs élete formájában, de mindezt most már azzal is tudja bizonyítani, hogy majdnem sikerült először a kezébe, majd utána a saját vagy Norennar lábába állítania a vérfoltoktól mocskos tőrt. Talán kissé még furcsállja is, hogy egy rosszalló szó, annyi sem hagyja el a sötételf száját, nincs ahhoz hozzászokva, hogy egy társaságban egyszerűen csak elfogadják minden hülyeségével együtt.
A beszélgetés közben egyre komolyabb formát ölt, ahogy lassan fény derül arra, hogy Norennarnak miben van szüksége segítségre, és arra is, hogy talán egészen véletlenül a jó ajtón kopogtatott be, még ha elsőre elég abszurdnak is tűnik, hogy a szórakozott, fekete emberlány legyen a megfelelő személy erre a feladatra.
Nori szavai egyre inkább értelmes mondatokat formálnak, ahogy a démonjairól beszél. Azokról még könnyen, de ahogy a lényegre tér, hangja elhalkul, és újra nehézzé válik minden egyes szót a megfelelő helyre pakolnia a mondandójában, amit kormos barátja nem teljesen jól ért meg, melyre a feketeség rázni is kezdi a fejét.*
- M-mm… Nem. A múltat, csak a múltat látom, a holtak halála előtti utolsó pillanatait. *Újra fájdalmasan szisszen fel, fogait összeszorítja, és igyekszik tűrni a fejében lüktető érzést, melyben Norennar gyenge érintése van a segítségére. Két szót mormol el valamilyen másik nyelven, miközben kezével végigsimít a homlokán, mintha csak az izzadtságot akarná letörölni róla, de valójában mágiával próbál enyhíteni a fájdalmán. Ez akár sikerül, akár nem, utána erőtlenül dől neki a mellette ülő férfinek, és ha engedi, akkor fejét a vállára hajtva próbál pihenni.*
- Arthenior főterén álltam… *Folytatja aztán ebben a pózban maradva azt, amibe korábban belekezdett.* A házak lángokban álltak, az utcákból halálsikolyokat lehetett hallani, ahogy orkok rángatták ki az embereket az utcára, hogy végezzenek velük. Az egyik ork a hadvezérük lehetett. Egy fiatal, lovas harcos ölte meg. Azt hiszem, hogy én ennek a harcosnak az emlékével harcoltam az erdő mélyén, mielőtt megszólalt a kürt. *Nori továbbra is képtelen arra, hogy a saját titkait megtartsa magának. Most azonban tudja, hogy talán jobb lett volna, ha csendben marad, de nem Norennar az egyetlen, aki segítségre szorul. Nem akarja egyedül cipelni ezt a terhet, de egyedül Maira sem háríthatja a felelősséget.*
- Ne haragudj, hogy ezt nem mondtam el legutóbb… De ez titok, jó? Nem tudhatja meg más. Csak te és Mai tudjátok. *Nem vesződik azzal, hogy elmesélje, ki az a Mai, csak próbál megnyugodni, miután a látomás emléke látványosan felzaklatta, pedig most csak beszélt róla.*
A varázsló végigsimít a célpont homlokán, melynek hatására a lázat vagy fájdalmat langyos víz érzete mossa el. A tünetek jelentősen enyhülnek.
*Elég ránézni Norira, hogy meg lehessen állapítani, nincs élete formájában, de mindezt most már azzal is tudja bizonyítani, hogy majdnem sikerült először a kezébe, majd utána a saját vagy Norennar lábába állítania a vérfoltoktól mocskos tőrt. Talán kissé még furcsállja is, hogy egy rosszalló szó, annyi sem hagyja el a sötételf száját, nincs ahhoz hozzászokva, hogy egy társaságban egyszerűen csak elfogadják minden hülyeségével együtt.
A beszélgetés közben egyre komolyabb formát ölt, ahogy lassan fény derül arra, hogy Norennarnak miben van szüksége segítségre, és arra is, hogy talán egészen véletlenül a jó ajtón kopogtatott be, még ha elsőre elég abszurdnak is tűnik, hogy a szórakozott, fekete emberlány legyen a megfelelő személy erre a feladatra.
Nori szavai egyre inkább értelmes mondatokat formálnak, ahogy a démonjairól beszél. Azokról még könnyen, de ahogy a lényegre tér, hangja elhalkul, és újra nehézzé válik minden egyes szót a megfelelő helyre pakolnia a mondandójában, amit kormos barátja nem teljesen jól ért meg, melyre a feketeség rázni is kezdi a fejét.*
- M-mm… Nem. A múltat, csak a múltat látom, a holtak halála előtti utolsó pillanatait. *Újra fájdalmasan szisszen fel, fogait összeszorítja, és igyekszik tűrni a fejében lüktető érzést, melyben Norennar gyenge érintése van a segítségére. Két szót mormol el valamilyen másik nyelven, miközben kezével végigsimít a homlokán, mintha csak az izzadtságot akarná letörölni róla, de valójában mágiával próbál enyhíteni a fájdalmán. Ez akár sikerül, akár nem, utána erőtlenül dől neki a mellette ülő férfinek, és ha engedi, akkor fejét a vállára hajtva próbál pihenni.*
- Arthenior főterén álltam… *Folytatja aztán ebben a pózban maradva azt, amibe korábban belekezdett.* A házak lángokban álltak, az utcákból halálsikolyokat lehetett hallani, ahogy orkok rángatták ki az embereket az utcára, hogy végezzenek velük. Az egyik ork a hadvezérük lehetett. Egy fiatal, lovas harcos ölte meg. Azt hiszem, hogy én ennek a harcosnak az emlékével harcoltam az erdő mélyén, mielőtt megszólalt a kürt. *Nori továbbra is képtelen arra, hogy a saját titkait megtartsa magának. Most azonban tudja, hogy talán jobb lett volna, ha csendben marad, de nem Norennar az egyetlen, aki segítségre szorul. Nem akarja egyedül cipelni ezt a terhet, de egyedül Maira sem háríthatja a felelősséget.*
- Ne haragudj, hogy ezt nem mondtam el legutóbb… De ez titok, jó? Nem tudhatja meg más. Csak te és Mai tudjátok. *Nem vesződik azzal, hogy elmesélje, ki az a Mai, csak próbál megnyugodni, miután a látomás emléke látványosan felzaklatta, pedig most csak beszélt róla.*
A varázsló végigsimít a célpont homlokán, melynek hatására a lázat vagy fájdalmat langyos víz érzete mossa el. A tünetek jelentősen enyhülnek.
2819. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-29 23:24:43
Üzenet elküldve: 2025-08-29 23:24:43
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 232
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 232
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
// A polgárnegyed fantomja //
* Samonyr élvezi a hölgytársaságot, nem csak azért, mert szemének kedves, de azért is, mert fülének is az. *
- Egyre inkább érdekel, hogy miféle játékokat űzhetsz. * Pillant Norrára, de nem lassít a sétán. Talán tényleg valaki igazán érdekes alakba botlott bele, szó szerint. Rég volt valaki, aki akár csak egy tizednyit is felcsigázta annyira, mint Relael, de Norra kezdi megközelíteni ezt az egy tizedet.
Amikor a nő a tekintetét keresi, nincs nehéz dolga. Samonyr boldogan vész el az igéző zöld szemekben. *
- Ugyan kérlek, máris szövetség? * Kérdez vissza, bár nem mond rögtön nemet. * Hiszen alig ismerjük egymást, és nem tudhatjuk, hogy mik a terveink, és mennyire hasonlóak azok. Attól tartok, jobban meg kell ismerjelek, kedves Norra, mielőtt erre választ adhatnék.
* Érdeklődve nézi a rövid hajú nőt, a bosszankodás nyomait keresi az arcán, vagy egyéb dolgot, ami elárulhatja valódi érzelmeit. Ha tényleg szövetséget szeretne, akkor valamit adnia kell, hogy az egykori nemes megbízzon benne. Ha a testét nem is, egy apró információmorzsát talán. Nehéz leolvasni a férfi arcáról, hogy milyen reakciót vár, mi lehet az, ami bebiztosíthatja ezt a szövetséget. Pedig a tekintete sok mindent elárul, kicsit őrült, szinte éhes szemek. Csak egy pillanatra, aztán hirtelen újra átveszi a helyét a maszk, a higgadt, modoros jellemekre jellemző ábrázat. *
- Úgy tudom, hogy egy időben nyíltan lehetett címet venni. Négyezer arany volt az ára, de ez a lehetőség már bezárult. Azt nem tudom, hogy házasság útján megszerezhető, vagy sem, viszont az biztos, hogy az utódok öröklik a felmenőjük címét. Az én családom már generációk óta nemes a városban, és ezzel így van szinte mindenki, aki nem az elmúlt időszakban vásárolta be magát. Számunkra alanyi jogon jár a nemesi bizonyítvány, amit éppen megyünk átvenni, és ezer arany mellé a birtok Selyemrévben.
* Samonyr élvezi a hölgytársaságot, nem csak azért, mert szemének kedves, de azért is, mert fülének is az. *
- Egyre inkább érdekel, hogy miféle játékokat űzhetsz. * Pillant Norrára, de nem lassít a sétán. Talán tényleg valaki igazán érdekes alakba botlott bele, szó szerint. Rég volt valaki, aki akár csak egy tizednyit is felcsigázta annyira, mint Relael, de Norra kezdi megközelíteni ezt az egy tizedet.
Amikor a nő a tekintetét keresi, nincs nehéz dolga. Samonyr boldogan vész el az igéző zöld szemekben. *
- Ugyan kérlek, máris szövetség? * Kérdez vissza, bár nem mond rögtön nemet. * Hiszen alig ismerjük egymást, és nem tudhatjuk, hogy mik a terveink, és mennyire hasonlóak azok. Attól tartok, jobban meg kell ismerjelek, kedves Norra, mielőtt erre választ adhatnék.
* Érdeklődve nézi a rövid hajú nőt, a bosszankodás nyomait keresi az arcán, vagy egyéb dolgot, ami elárulhatja valódi érzelmeit. Ha tényleg szövetséget szeretne, akkor valamit adnia kell, hogy az egykori nemes megbízzon benne. Ha a testét nem is, egy apró információmorzsát talán. Nehéz leolvasni a férfi arcáról, hogy milyen reakciót vár, mi lehet az, ami bebiztosíthatja ezt a szövetséget. Pedig a tekintete sok mindent elárul, kicsit őrült, szinte éhes szemek. Csak egy pillanatra, aztán hirtelen újra átveszi a helyét a maszk, a higgadt, modoros jellemekre jellemző ábrázat. *
- Úgy tudom, hogy egy időben nyíltan lehetett címet venni. Négyezer arany volt az ára, de ez a lehetőség már bezárult. Azt nem tudom, hogy házasság útján megszerezhető, vagy sem, viszont az biztos, hogy az utódok öröklik a felmenőjük címét. Az én családom már generációk óta nemes a városban, és ezzel így van szinte mindenki, aki nem az elmúlt időszakban vásárolta be magát. Számunkra alanyi jogon jár a nemesi bizonyítvány, amit éppen megyünk átvenni, és ezer arany mellé a birtok Selyemrévben.
2818. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-29 22:33:09
Üzenet elküldve: 2025-08-29 22:33:09
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
// A polgárnegyed fantomja //
* Két individuum sétál az utcán, az egyik Samonyr, a másik Norgen. Nem fogják egymást kezét, se egymás kosarát, s ha már itt tartunk semmijét se fogják a másiknak. Tökéletes első randevú. A férfi szavaitól nem érzi őt bolondabbnak, mint eddig. Kicsit kedvelni is kezdi az őszintesége miatt. *
– Értelek. * Válaszol szűkszavúan. Természetesen nem érti, miről beszél a férfi, de azt érti, hogy heves érzelmeket vált ki belőle még csak a múlt gondolata is. Ezt jó lesz észben tartani. Egyre inkább azt érzi, hogy ez a fickó, ha nem is százas, de a segítségére lehet még. Továbbra sem fogja minden titkát megosztani vele, de ha együtt akarnak dolgozni, gyakorolnia kell az őszinte beszédet. Vagy meg kell tanulnia még jobban hazudni. Vagy mindkettőt. Egy darabig csak csendben követi Samonyrt, míg a másik fütyörészik. Most valahogy nem zavarja még ez az idétlen viselkedés sem. Gondolatai cikáznak, próbálja tervét gondosan felépíteni, ahogy egy pók építené hálóját. Csak bele ne gabalyodjon saját hálójába! A hosszú hallgatás után csak megszólal. Még mindig az előzőekre reagál, de továbbviszi a beszélgetést. *
– Elhiheted, az én játékaim is kegyetlenek. Ezzel nem lesz gond. * Megereszt egy sokatmondó mosolyt a férfi felé. Nem magyarázza túl, tisztában van vele, hogy a férfi sokféleképpen értelmezheti a hallottakat, ő nem akar egyik gondolatnak sem elrontója lenni.
A poros utat nézi a lába előtt, így folytatja. *
– Céljaink hasonlóak, és úgy tűnik, az odavezető útról is hasonló elképzeléseink vannak. Nem akarok semmit elsietni, de… * Itt fejét felemeli és Samonyr tekintetét keresi. *
– Azt hiszem, szövetséget kéne kötnünk. Segítünk egymásnak. Ehhez viszont nem árt, ha jobban megismerjük egymást. És talán a felesleges hazudozást is mellőzhetnénk. * Ez persze csak egy javaslat részéről, amit nem kizárt, hogy kettejük közül neki lesz nehezebb betartani (habár felmerül a kérdés, hogy mi számít "felesleges" hazugságnak). Azt persze nem tudhatja, hogy a férfi mit titkol előle, csak azt tudja, hogy valamit titkol. Hiszen férfi. És ember is. Ezután egy könnyedebb, de hasonlóan fontos témát vet fel. Őszintén érdeklődik. *
– Egyébként mi kell ahhoz, hogy valaki nemes legyen Artheniorban? * Ha tippelnie kéne, a legfontosabb a pénz és a kapcsolatok, de az is lehet, hogy elég a pénz. Kellhet bármi más a városvezetésnek? *
* Két individuum sétál az utcán, az egyik Samonyr, a másik Norgen. Nem fogják egymást kezét, se egymás kosarát, s ha már itt tartunk semmijét se fogják a másiknak. Tökéletes első randevú. A férfi szavaitól nem érzi őt bolondabbnak, mint eddig. Kicsit kedvelni is kezdi az őszintesége miatt. *
– Értelek. * Válaszol szűkszavúan. Természetesen nem érti, miről beszél a férfi, de azt érti, hogy heves érzelmeket vált ki belőle még csak a múlt gondolata is. Ezt jó lesz észben tartani. Egyre inkább azt érzi, hogy ez a fickó, ha nem is százas, de a segítségére lehet még. Továbbra sem fogja minden titkát megosztani vele, de ha együtt akarnak dolgozni, gyakorolnia kell az őszinte beszédet. Vagy meg kell tanulnia még jobban hazudni. Vagy mindkettőt. Egy darabig csak csendben követi Samonyrt, míg a másik fütyörészik. Most valahogy nem zavarja még ez az idétlen viselkedés sem. Gondolatai cikáznak, próbálja tervét gondosan felépíteni, ahogy egy pók építené hálóját. Csak bele ne gabalyodjon saját hálójába! A hosszú hallgatás után csak megszólal. Még mindig az előzőekre reagál, de továbbviszi a beszélgetést. *
– Elhiheted, az én játékaim is kegyetlenek. Ezzel nem lesz gond. * Megereszt egy sokatmondó mosolyt a férfi felé. Nem magyarázza túl, tisztában van vele, hogy a férfi sokféleképpen értelmezheti a hallottakat, ő nem akar egyik gondolatnak sem elrontója lenni.
A poros utat nézi a lába előtt, így folytatja. *
– Céljaink hasonlóak, és úgy tűnik, az odavezető útról is hasonló elképzeléseink vannak. Nem akarok semmit elsietni, de… * Itt fejét felemeli és Samonyr tekintetét keresi. *
– Azt hiszem, szövetséget kéne kötnünk. Segítünk egymásnak. Ehhez viszont nem árt, ha jobban megismerjük egymást. És talán a felesleges hazudozást is mellőzhetnénk. * Ez persze csak egy javaslat részéről, amit nem kizárt, hogy kettejük közül neki lesz nehezebb betartani (habár felmerül a kérdés, hogy mi számít "felesleges" hazugságnak). Azt persze nem tudhatja, hogy a férfi mit titkol előle, csak azt tudja, hogy valamit titkol. Hiszen férfi. És ember is. Ezután egy könnyedebb, de hasonlóan fontos témát vet fel. Őszintén érdeklődik. *
– Egyébként mi kell ahhoz, hogy valaki nemes legyen Artheniorban? * Ha tippelnie kéne, a legfontosabb a pénz és a kapcsolatok, de az is lehet, hogy elég a pénz. Kellhet bármi más a városvezetésnek? *
2817. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-29 20:36:44
Üzenet elküldve: 2025-08-29 20:36:44
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek//
*A mozdulat váratlanul jön, mégis valahogy túlságosan is jellemző. Norennar oldalra pillant, és bár a szemei előbb a lány arcán időznek, hamar a kézben tartott pengére siklanak. Nem szól, csak figyel. Látja, ahogy az ujjai a penge végét fogják, és azt is, ahogy a fegyver lendül, feldobja, mintha csak próbára tenné saját magát, vagy azt, mennyire van még ura a testének. Egy pillanatra még ő is visszatartja a lélegzetét. A tőr azonban nem a markolatnál ér földet. Nem is a kézbe hullik. A penge megpördül, majd halk csörrenéssel koppan a padlón, alig egy hajszállal a lábujjak előtt.
Norennar szeme elkerekedik, de csak egy lélegzetvételnyi időre. A következő pillanatban már a fejét csóválja, lassan, apró mozdulattal, mintha nem először látná ezt a jelenetet. Lágy mozdulattal előrébb csúsztatja csizmája orrát, és félrepiszkálja a tőrt a padlóról. Nem mond semmit, nem korhol, nem oktat. Csak arrébb teszi, hogy ne legyen útban. Nem akarja, hogy a penge még egyszer véletlenül is rossz helyre kerüljön.
Nem néz közben a lányra, csak mikor az ismét megszólal, és az előzőekre reagálva ugyanazokat a szavakat forgatja vissza rá. Félrebillentett fejjel nézi, tekintete elidőzik a finom arcvonásokon, de nem válaszol. Csupán udvariasságból helyeslően bólint egyet. A démonokkal kapcsolatos eszmefuttatásra végül, lassú vállvonással felel.*
- Hiszek neked... *Mondja csendesen, de határozottan.* - És, ha ennyire segítőkészek, akkor most nekem is szükségem van a segítségükre.
*Arca szinte rezzenéstelen, csak a hangja árulta el, hogy amit mondott, azt komolyan is gondolta. Nem kerüli el a figyelmét Nori hirtelen elkomorodása. Tekintve, hogy most nem látja emögött a lány játékos szétszórtságát, sokkal inkább mintha Norennar rendkívül kényelmetlenre tapintott volna rá. Az elhangzó szavak hatására a mélységi szeme egy pillanatra összehúzódik, de mást nem árul el az arc. Nem kérdez vissza rögtön, csak figyel, és közben észreveszi a lány testtartásának finom feszülését, a vállak apró remegését, a tekintetbe költöző zavaros rémületet. Ekkor mozdul meg, kimért óvatossággal, mint mikor valaki közelebb hajol egy gyenge lánghoz, amit nem akar eloltani. Kezét lassan emeli, és óvatosan a lány vállára teszi, ujjai nyomán alig érezhető a súly. Szótlanul marad egy pillanatig, csak figyeli a másik arcát, mintha abból akarna kiolvasni minden választ, amit a szavak nem tudnak elmondani.*
- Hogyan? *Kérdezi végül. Hangja most halkabb, inkább tapogatózó, s közben nyugalmas sugároz.* - Mit láttál pontosan? A jövőt?
*Az utolsó szót kimondva, mintha valami jeges réteg húzódna végig a gerincén. Valami, amit nem akar tudni. Nem akar elhinni. De ha igaz, akkor másként kell tekintenie az egészre. Mindenre. És a lányra is.
Az érintés nem erősödik, nem lesz szorosabb, de nem is tűnik el. Marad, ha engedik. És ha nem, akkor is csak lassan húzódik vissza. Nem a vigasztalás vezeti, inkább a tudni akarás. A megértés vágya, és az abból fakadó nyugtalanság, hogy ha a jövőt valóban látni lehet... akkor vajon nem késnek-e már így is.*
*A mozdulat váratlanul jön, mégis valahogy túlságosan is jellemző. Norennar oldalra pillant, és bár a szemei előbb a lány arcán időznek, hamar a kézben tartott pengére siklanak. Nem szól, csak figyel. Látja, ahogy az ujjai a penge végét fogják, és azt is, ahogy a fegyver lendül, feldobja, mintha csak próbára tenné saját magát, vagy azt, mennyire van még ura a testének. Egy pillanatra még ő is visszatartja a lélegzetét. A tőr azonban nem a markolatnál ér földet. Nem is a kézbe hullik. A penge megpördül, majd halk csörrenéssel koppan a padlón, alig egy hajszállal a lábujjak előtt.
Norennar szeme elkerekedik, de csak egy lélegzetvételnyi időre. A következő pillanatban már a fejét csóválja, lassan, apró mozdulattal, mintha nem először látná ezt a jelenetet. Lágy mozdulattal előrébb csúsztatja csizmája orrát, és félrepiszkálja a tőrt a padlóról. Nem mond semmit, nem korhol, nem oktat. Csak arrébb teszi, hogy ne legyen útban. Nem akarja, hogy a penge még egyszer véletlenül is rossz helyre kerüljön.
Nem néz közben a lányra, csak mikor az ismét megszólal, és az előzőekre reagálva ugyanazokat a szavakat forgatja vissza rá. Félrebillentett fejjel nézi, tekintete elidőzik a finom arcvonásokon, de nem válaszol. Csupán udvariasságból helyeslően bólint egyet. A démonokkal kapcsolatos eszmefuttatásra végül, lassú vállvonással felel.*
- Hiszek neked... *Mondja csendesen, de határozottan.* - És, ha ennyire segítőkészek, akkor most nekem is szükségem van a segítségükre.
*Arca szinte rezzenéstelen, csak a hangja árulta el, hogy amit mondott, azt komolyan is gondolta. Nem kerüli el a figyelmét Nori hirtelen elkomorodása. Tekintve, hogy most nem látja emögött a lány játékos szétszórtságát, sokkal inkább mintha Norennar rendkívül kényelmetlenre tapintott volna rá. Az elhangzó szavak hatására a mélységi szeme egy pillanatra összehúzódik, de mást nem árul el az arc. Nem kérdez vissza rögtön, csak figyel, és közben észreveszi a lány testtartásának finom feszülését, a vállak apró remegését, a tekintetbe költöző zavaros rémületet. Ekkor mozdul meg, kimért óvatossággal, mint mikor valaki közelebb hajol egy gyenge lánghoz, amit nem akar eloltani. Kezét lassan emeli, és óvatosan a lány vállára teszi, ujjai nyomán alig érezhető a súly. Szótlanul marad egy pillanatig, csak figyeli a másik arcát, mintha abból akarna kiolvasni minden választ, amit a szavak nem tudnak elmondani.*
- Hogyan? *Kérdezi végül. Hangja most halkabb, inkább tapogatózó, s közben nyugalmas sugároz.* - Mit láttál pontosan? A jövőt?
*Az utolsó szót kimondva, mintha valami jeges réteg húzódna végig a gerincén. Valami, amit nem akar tudni. Nem akar elhinni. De ha igaz, akkor másként kell tekintenie az egészre. Mindenre. És a lányra is.
Az érintés nem erősödik, nem lesz szorosabb, de nem is tűnik el. Marad, ha engedik. És ha nem, akkor is csak lassan húzódik vissza. Nem a vigasztalás vezeti, inkább a tudni akarás. A megértés vágya, és az abból fakadó nyugtalanság, hogy ha a jövőt valóban látni lehet... akkor vajon nem késnek-e már így is.*
2816. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-29 19:37:22
Üzenet elküldve: 2025-08-29 19:37:22
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek//
*Halk játékos kacagás tör ki belőle Norennar válaszát hallgatva. Ha valaki másnak mesélne ugyanígy arról az estéről, aki nem tudja, hogy mi is történt pontosan a kísértetház falai között, talán egészen máshogy értelmezné a kellemes szót. Valamiért ez most különösen szórakoztatja a feketeséget, de nem fejti ki, hogy miért.
Jókedve azonban egycsapásra megszűnik, mintha soha nem is létezett volna, mikor a férfi története elér egy bizonyos szóhoz, melynek puszta kimondása is fájdalmas emlékeket léptet működésbe a lány megtört elméjében. Hirtelen annyira fáj a feje, hogy majdnem felugrik az ágyról, és a konyhába siet, hogy egy újabb adag fájdalomcsillapító vagy nyugtató főzetet nyakaljon be, de nem mozdul, legalábbis nem azonnal, és nem ezért. A földön lévő tőrért nyúl, és úgy tűnhet, hogy a válaszként feltett kérdései helyett sokkal érdekesebbnek találja, hogy azzal játszadozzon. Két ujjával a penge végét fogja meg, majd feldobja úgy, hogy az átforduljon a saját tengelye körül, célja pedig, hogy a markolatnál fogva kapja el újra, de túl tompák még a reflexei ahhoz, hogy a mozdulat sikerüljön. Az is csoda, hogy elég gyorsan el tudja húzni a kezét a penge útjából ahhoz, hogy ne vágja meg vele magát. A fegyver halk csörrenéssel landol újra a padlón, de Norinak nem esik baja miatta.*
- Ehh… Na tessék! Ennyire tudok vigyázni magamra… *Kuncog ismét, de most csak röviden, majd egy biztató mosollyal pillant fel a mellette ülő Norennarra. Egyelőre ő sem ér hozzá, pedig valójában szeretne, de minden porcikája azt súgja, hogy nem volna helyes.*
- Én a barátod vagyok, hisz mondtam neked. Kormos barátok vagyunk. *Az nem zavarja, hogy tulajdonképp a férfi is pontosan ugyanezt mondta az előbb, csak más irányból megközelítve a kérdést.
A második érvre aztán újra elkomorul a tekintete, na nem azért, mert a démon barátai is a mese részévé válnak, sokkal inkább amiatt, hogy a mélységi még nem is tudja, amit ő tud.*
- Egyrészt, ők teljesen e világiak, én tudom. Másrészt, ha hiszed, ha nem, talán már sokkal többet segítettek, mint azt gondolnád. *Szemei a szobát pásztázva keresik Szörnyecskét, hisz tulajdonképp mindennek ő és az átokkal belé zárt Yillith lehet az oka.*
- Azt mondtad, hogy ork. Ork invázió. *Ezeket a szavakat már csak motyogja, közben őszinte rettegés ül ki az arcára.* Norennar, én láttam. Az orkokat, a lángokba borult várost, a vérbefagyott utcákat. Pontosan azelőtt, hogy megszólalt az a fülsiketítő ricsaj. *A kürtszóra gondol, látomásáról azonban még csak szakadozva beszél. Fél attól, hogy megszegi a Mainak tett ígéretét, de azzal nyugtatja magát, hogy az csak az ágy alatt elrejtett gyémánt titokban tartásáról szól, arról pedig egy árva mukkot sem mond el. Még nem, hiába nehéz, talán túl nehéz is a számára egyedül viselni a felelősséget, ami vele jár.*
*Halk játékos kacagás tör ki belőle Norennar válaszát hallgatva. Ha valaki másnak mesélne ugyanígy arról az estéről, aki nem tudja, hogy mi is történt pontosan a kísértetház falai között, talán egészen máshogy értelmezné a kellemes szót. Valamiért ez most különösen szórakoztatja a feketeséget, de nem fejti ki, hogy miért.
Jókedve azonban egycsapásra megszűnik, mintha soha nem is létezett volna, mikor a férfi története elér egy bizonyos szóhoz, melynek puszta kimondása is fájdalmas emlékeket léptet működésbe a lány megtört elméjében. Hirtelen annyira fáj a feje, hogy majdnem felugrik az ágyról, és a konyhába siet, hogy egy újabb adag fájdalomcsillapító vagy nyugtató főzetet nyakaljon be, de nem mozdul, legalábbis nem azonnal, és nem ezért. A földön lévő tőrért nyúl, és úgy tűnhet, hogy a válaszként feltett kérdései helyett sokkal érdekesebbnek találja, hogy azzal játszadozzon. Két ujjával a penge végét fogja meg, majd feldobja úgy, hogy az átforduljon a saját tengelye körül, célja pedig, hogy a markolatnál fogva kapja el újra, de túl tompák még a reflexei ahhoz, hogy a mozdulat sikerüljön. Az is csoda, hogy elég gyorsan el tudja húzni a kezét a penge útjából ahhoz, hogy ne vágja meg vele magát. A fegyver halk csörrenéssel landol újra a padlón, de Norinak nem esik baja miatta.*
- Ehh… Na tessék! Ennyire tudok vigyázni magamra… *Kuncog ismét, de most csak röviden, majd egy biztató mosollyal pillant fel a mellette ülő Norennarra. Egyelőre ő sem ér hozzá, pedig valójában szeretne, de minden porcikája azt súgja, hogy nem volna helyes.*
- Én a barátod vagyok, hisz mondtam neked. Kormos barátok vagyunk. *Az nem zavarja, hogy tulajdonképp a férfi is pontosan ugyanezt mondta az előbb, csak más irányból megközelítve a kérdést.
A második érvre aztán újra elkomorul a tekintete, na nem azért, mert a démon barátai is a mese részévé válnak, sokkal inkább amiatt, hogy a mélységi még nem is tudja, amit ő tud.*
- Egyrészt, ők teljesen e világiak, én tudom. Másrészt, ha hiszed, ha nem, talán már sokkal többet segítettek, mint azt gondolnád. *Szemei a szobát pásztázva keresik Szörnyecskét, hisz tulajdonképp mindennek ő és az átokkal belé zárt Yillith lehet az oka.*
- Azt mondtad, hogy ork. Ork invázió. *Ezeket a szavakat már csak motyogja, közben őszinte rettegés ül ki az arcára.* Norennar, én láttam. Az orkokat, a lángokba borult várost, a vérbefagyott utcákat. Pontosan azelőtt, hogy megszólalt az a fülsiketítő ricsaj. *A kürtszóra gondol, látomásáról azonban még csak szakadozva beszél. Fél attól, hogy megszegi a Mainak tett ígéretét, de azzal nyugtatja magát, hogy az csak az ágy alatt elrejtett gyémánt titokban tartásáról szól, arról pedig egy árva mukkot sem mond el. Még nem, hiába nehéz, talán túl nehéz is a számára egyedül viselni a felelősséget, ami vele jár.*
2815. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-29 17:28:46
Üzenet elküldve: 2025-08-29 17:28:46
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 232
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 232
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
// A polgárnegyed fantomja //
* Bár a kosarat nem kapja meg, se a kart, ez nem szegi kedvét. Elindulnak mind a ketten, és Samonyr vezeti az utat, hiszen végül ő az, aki ismeri a várost, mint a tenyerét. Legalábbis állítólag. Az más kérdés, hogy Selyemrévben még ő sem igazán járt, főleg mert nem akart addig bemenni, amíg nincs saját kúriája, nehogy kevesebbnek érezze magát az ottaniaknál. Az senkinek sem tenne jót, ha Samonyrból előtörne a kisebbségi komplexusa. *
- Kérem, ne kérjen... kérlek, ne kérj elnézést. Néha engem is fáraszt a modoroskodás, de sajnos nekünk nemeseknek ez olyan, mint a harcosoknak a páncél. Még ha kényelmetlen is, muszáj viselnünk. * Színpadiasan sóhajt egyet, jó hosszan és mélyen, mint egy megfáradt öregember. Bizonyosan sokat gyakorolta már ezt a sóhajt, hogy ilyen remekül sikerül. *
- Én azért vagyok Artheniorban, hogy szembe nézzek a múltammal, és folytassam a megkezdett életem, miközben földre küldöm a múltam árnyékát, ráköpök, és összetaposom. De sajnos ehhez még nem vagyok elég erős, viszont a nemesi címem visszaszerzése egy kis lépés lesz a hosszú úton, aminek... nos, aminek a végén boldogan aludhatok végre. * Kap észbe, mielőtt végig mondaná, hogy valójában mi is várja annak a képzeletbeli útnak a végén. Pedig igen remek allegória lehetne. *
- Azt hiszem, amit mondani szeretnék, hogy nagyjából értem, mit érzel. Nekünk sem sokkal kellemesebb, fent az elefántcsonttoronyban. Csak a mi játékaink kegyetlenebbek, körültekintőbbek... a fenébe, miért mondok ki ennyi mindent ilyen nyíltan? * Kérdezi magától, és az út további részében vidáman fütyörészik inkább. Ha Norra meggyanúsítaná, hogy őrült, valószínűleg jogosan tenné. *
* Bár a kosarat nem kapja meg, se a kart, ez nem szegi kedvét. Elindulnak mind a ketten, és Samonyr vezeti az utat, hiszen végül ő az, aki ismeri a várost, mint a tenyerét. Legalábbis állítólag. Az más kérdés, hogy Selyemrévben még ő sem igazán járt, főleg mert nem akart addig bemenni, amíg nincs saját kúriája, nehogy kevesebbnek érezze magát az ottaniaknál. Az senkinek sem tenne jót, ha Samonyrból előtörne a kisebbségi komplexusa. *
- Kérem, ne kérjen... kérlek, ne kérj elnézést. Néha engem is fáraszt a modoroskodás, de sajnos nekünk nemeseknek ez olyan, mint a harcosoknak a páncél. Még ha kényelmetlen is, muszáj viselnünk. * Színpadiasan sóhajt egyet, jó hosszan és mélyen, mint egy megfáradt öregember. Bizonyosan sokat gyakorolta már ezt a sóhajt, hogy ilyen remekül sikerül. *
- Én azért vagyok Artheniorban, hogy szembe nézzek a múltammal, és folytassam a megkezdett életem, miközben földre küldöm a múltam árnyékát, ráköpök, és összetaposom. De sajnos ehhez még nem vagyok elég erős, viszont a nemesi címem visszaszerzése egy kis lépés lesz a hosszú úton, aminek... nos, aminek a végén boldogan aludhatok végre. * Kap észbe, mielőtt végig mondaná, hogy valójában mi is várja annak a képzeletbeli útnak a végén. Pedig igen remek allegória lehetne. *
- Azt hiszem, amit mondani szeretnék, hogy nagyjából értem, mit érzel. Nekünk sem sokkal kellemesebb, fent az elefántcsonttoronyban. Csak a mi játékaink kegyetlenebbek, körültekintőbbek... a fenébe, miért mondok ki ennyi mindent ilyen nyíltan? * Kérdezi magától, és az út további részében vidáman fütyörészik inkább. Ha Norra meggyanúsítaná, hogy őrült, valószínűleg jogosan tenné. *
2814. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-29 14:52:43
Üzenet elküldve: 2025-08-29 14:52:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
// A polgárnegyed fantomja //
– Induljunk. * Helyesel a férfi szavaira. A kosarát nem szeretné odaadni. A kezét még annyira sem. *
– Elboldogulok, köszönöm. * Feleli kissé távolságtartóan a felajánlásra. Viszont, ha a férfi elindul, ő is elindul vele. A polgárnegyeden át mennek, hiszen ez a leggyorsabb módja, hogy a Tanácsházára jussanak. Norgen még nők között se egyszerű eset. Ha nem vesszük figyelembe azt az aprócska tényezőt, hogy egy vérszomjas démon lelke lakozik a cuki pofi mögött, még akkor is. Akárhol jár, mindig éberen kell figyelnie, nehogy felfedje valódi mivoltát. Nem lehet senkivel őszinte, nem bízhat meg senkiben. Akárhova megy, mindig attól tart, hogy felismerik és üldözni kezdik. Ez nemrégiben meg is történt, no persze önnön hibájából, de ha Norgen szemszögéből nézzük a dolgot, ő csak azt teszi, ami a saját túléléséhez, illetve égető vágyainak csillapításához szükséges. Meg néha egy kicsit többet, csak úgy szórakozásból. Gyakran többet, tulajdonképpen. De a szórakozás mindenkinek kijár, nem igaz? Lényeg a lényeg, az eredar élete sem csupa móka és kacagás, még ha úgy is tűnik néha. Állandó feszültségben él, nem csoda hát, hogy a férfi közeledését kapásból utasítja vissza. *
– Elboldogulok, köszönöm. * Ismétli el ismét, amikor a másik a karjáért nyúlna. Pár másodperces néma csönd következik, aztán sóhajt egyet. *
– Elnézést, ha a viselkedésem illemtelen. * Nem emlékszik, hogy kért-e valaha bocsánatot ilyenért, de ha kért is, az nem volt őszinte. Most viszont félig-meddig őszinte a megbánása. Szokatlan neki ez a sok udvariaskodás, nem tudja elengedni magát; pedig a józan ész azt diktálná, hogy most játssza meg az illedelmes úri hölgyet, hogy felhasználhassa Samonyrt saját céljai elérésére. *
– Tudja… Tudod, sok megpróbáltatás ért mostanában. Azért jöttem Artheniorba, hogy új életet kezdjek, távol a múltam árnyékától. De úgy tűnik, magammal hoztam valamit, amit nem kellett volna… * Ismét félig-meddig igazat mond, de nem mélyül el a részletekben. Elég neki, ha a férfi megérti, hogy Norra egyelőre nincs oda az érintésért. Persze a nő szívesen érintené a másikat más körülmények között; jóllehet, nem épp úgy, ahogy azt Samonyr szeretné. *
– Induljunk. * Helyesel a férfi szavaira. A kosarát nem szeretné odaadni. A kezét még annyira sem. *
– Elboldogulok, köszönöm. * Feleli kissé távolságtartóan a felajánlásra. Viszont, ha a férfi elindul, ő is elindul vele. A polgárnegyeden át mennek, hiszen ez a leggyorsabb módja, hogy a Tanácsházára jussanak. Norgen még nők között se egyszerű eset. Ha nem vesszük figyelembe azt az aprócska tényezőt, hogy egy vérszomjas démon lelke lakozik a cuki pofi mögött, még akkor is. Akárhol jár, mindig éberen kell figyelnie, nehogy felfedje valódi mivoltát. Nem lehet senkivel őszinte, nem bízhat meg senkiben. Akárhova megy, mindig attól tart, hogy felismerik és üldözni kezdik. Ez nemrégiben meg is történt, no persze önnön hibájából, de ha Norgen szemszögéből nézzük a dolgot, ő csak azt teszi, ami a saját túléléséhez, illetve égető vágyainak csillapításához szükséges. Meg néha egy kicsit többet, csak úgy szórakozásból. Gyakran többet, tulajdonképpen. De a szórakozás mindenkinek kijár, nem igaz? Lényeg a lényeg, az eredar élete sem csupa móka és kacagás, még ha úgy is tűnik néha. Állandó feszültségben él, nem csoda hát, hogy a férfi közeledését kapásból utasítja vissza. *
– Elboldogulok, köszönöm. * Ismétli el ismét, amikor a másik a karjáért nyúlna. Pár másodperces néma csönd következik, aztán sóhajt egyet. *
– Elnézést, ha a viselkedésem illemtelen. * Nem emlékszik, hogy kért-e valaha bocsánatot ilyenért, de ha kért is, az nem volt őszinte. Most viszont félig-meddig őszinte a megbánása. Szokatlan neki ez a sok udvariaskodás, nem tudja elengedni magát; pedig a józan ész azt diktálná, hogy most játssza meg az illedelmes úri hölgyet, hogy felhasználhassa Samonyrt saját céljai elérésére. *
– Tudja… Tudod, sok megpróbáltatás ért mostanában. Azért jöttem Artheniorba, hogy új életet kezdjek, távol a múltam árnyékától. De úgy tűnik, magammal hoztam valamit, amit nem kellett volna… * Ismét félig-meddig igazat mond, de nem mélyül el a részletekben. Elég neki, ha a férfi megérti, hogy Norra egyelőre nincs oda az érintésért. Persze a nő szívesen érintené a másikat más körülmények között; jóllehet, nem épp úgy, ahogy azt Samonyr szeretné. *
2813. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-29 11:47:38
Üzenet elküldve: 2025-08-29 11:47:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 48
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 48
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
* Megköszöni Alamis tanácsát, habár nem egészen ért egyet a pap minden szavával. Úgy látszik, mindent az alapoktól kell felépítenie, mivel támogatásra (legalábbis a templom felől) nem számíthat. Akkor majd máshol keres támogatókat. Olyanokat, akik még tudják, mi a valódi hit. S, ha nem lel ilyeneket, majd megtanítja nekik ő maga. Tűzzel-vassal, ha kell. Persze jobban örülne, ha nem egyedül kéne végigmennie ezen a rögös úton, de nem tudja befolyásolni mások elméjét. Még nem. A templomból kiérve sóhajt egyet, majd jobb híján elindul valamerre. Majd csak kilyukad valahova, ahol lát valami érdekeset és tovább tudja szőni terveit. *
2812. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-29 10:30:21
Üzenet elküldve: 2025-08-29 10:30:21
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek//
*Norennar nem felel azonnal. Vállai alig észrevehetően mozdulnak, mintha a kérdés súlya alól akarna kibújni, de végül bólint. Tekintete a szobában bolyong egy pillanatig, mintha az árnyékok közt keresne valamit, aztán visszatalál a lány arcára.*
- Kicsit. Kellemes este volt. Azt a részét leszámítva, mikor még attól rettegtünk, hogy melyikünk ránt előbb kardot.
*Hangja nyugodt, tónusában ott bujkál valami halvány emléknyom, de nem enged neki különösebb jelentőséget. Tekintete röviden a szoba egyik sarkába téved, ahol egy ruhakupac alól kilóg egy szakadt övcsat, majd visszatér a lányra, aki mellette ül. Látja a fáradtságot az arcán, a kócos haj alatt megbújó árnyékokat a szeme körül.
Ahogy a szavak egyre mélyebbre vezetnek, előbb kíváncsiságot lát a lány szemében, de aztán egyetlen szó nyomán minden megváltozik. Nem csupán a tekintet törik meg, hanem valami belül is, hirtelen és fájdalmasan. Norennar szünet nélkül folytatja a mondandóját, de közben figyel. A test önkéntelen mozdulataira, a kezekre, amelyek ökölbe záródnak, a szoknya gyűrött szegélyére, amit most egyre erősebben szorít. Hallja a szisszenést, érzi a feszültség váltását.
Nem kérdez rá, de kétségkívül elraktározza magának.
A kérdés, ami ezután érkezik, újabb nyomot hagy benne. Nem az ellenségessége, hanem az a furcsa élesség, ami mögötte rejtőzik. Norennar halkan sóhajt, de válasz helyett csak figyel. A lány megmozdul, elhagyja az ágy szélét, és a földre nyúl a tőrért. A férfi ekkor enyhén előrehajol, s ahogy a pengét látja, homloka finoman ráncolódik. A vérnyomokat nem nehéz kiszúrni rajta, még így, félig megkopva sem. Valahol a gyomra mélyén lassú, tompa készenlét ébred, de a mozdulatai nyugodtak maradnak.*
- Ez lenne a terv
*Morogja, szinte a levegőbe, miközben pillantása a fegyverről visszakúszik a lány arcára. Nem bőbeszédű. Szavainak élét nem tompítja megértés vagy mentegetőzés. Egy pillanatra mintha kifejezéstelenül nézne maga elé, aztán újra megszólal.*
- Nincs túl sok barátom.
*Ebben nincs keserűség. Tényként közli. Mintha ez lenne az alapállapot, amihez rég hozzászokott. A hangja száraz, kimért, a szoba csendjébe illik, mint a félbehagyott mozdulatok vagy a rendezetlen lepedő.*
- Pláne nem olyan, aki vigyázni is tud magára, ha a dolgok elfajulnának.
*Itt sem szorul magyarázatra. Tudja, kivel beszél. A korábbi találkozások emlékei, a városi romokon keresztül vezető ösvény, a közös éjszaka és a reggeli csöndes távozás mind ott húzódnak a szavai alatt.*
- Ráadásul...
*Egy pillanatra elhallgat, mielőtt folytatná. Mintha ízlelgetné a gondolatot, vagy meggyőződne róla, érdemes-e kimondania.*
- Talán a nem teljesen e világi barátaid tudnának segíteni a keresésben.
*A hangsúlya nem gúnyos, nem kétkedő. Inkább úgy hat, mint aki elfogadta, hogy a világ nem fekete-fehér. És ha ez az árnyalat része a világnak, akkor haszna is lehet.
Visszadől egy kicsit a tenyerére, ujjai a matrac szélén pihennek, közel a lány combjához, de nem érintve azt. Nem néz el, nem kerüli a pillantását. Csak vár. A választ, vagy talán csak a gondolatok rendeződését. Ezúttal nem ő beszél többet.*
*Norennar nem felel azonnal. Vállai alig észrevehetően mozdulnak, mintha a kérdés súlya alól akarna kibújni, de végül bólint. Tekintete a szobában bolyong egy pillanatig, mintha az árnyékok közt keresne valamit, aztán visszatalál a lány arcára.*
- Kicsit. Kellemes este volt. Azt a részét leszámítva, mikor még attól rettegtünk, hogy melyikünk ránt előbb kardot.
*Hangja nyugodt, tónusában ott bujkál valami halvány emléknyom, de nem enged neki különösebb jelentőséget. Tekintete röviden a szoba egyik sarkába téved, ahol egy ruhakupac alól kilóg egy szakadt övcsat, majd visszatér a lányra, aki mellette ül. Látja a fáradtságot az arcán, a kócos haj alatt megbújó árnyékokat a szeme körül.
Ahogy a szavak egyre mélyebbre vezetnek, előbb kíváncsiságot lát a lány szemében, de aztán egyetlen szó nyomán minden megváltozik. Nem csupán a tekintet törik meg, hanem valami belül is, hirtelen és fájdalmasan. Norennar szünet nélkül folytatja a mondandóját, de közben figyel. A test önkéntelen mozdulataira, a kezekre, amelyek ökölbe záródnak, a szoknya gyűrött szegélyére, amit most egyre erősebben szorít. Hallja a szisszenést, érzi a feszültség váltását.
Nem kérdez rá, de kétségkívül elraktározza magának.
A kérdés, ami ezután érkezik, újabb nyomot hagy benne. Nem az ellenségessége, hanem az a furcsa élesség, ami mögötte rejtőzik. Norennar halkan sóhajt, de válasz helyett csak figyel. A lány megmozdul, elhagyja az ágy szélét, és a földre nyúl a tőrért. A férfi ekkor enyhén előrehajol, s ahogy a pengét látja, homloka finoman ráncolódik. A vérnyomokat nem nehéz kiszúrni rajta, még így, félig megkopva sem. Valahol a gyomra mélyén lassú, tompa készenlét ébred, de a mozdulatai nyugodtak maradnak.*
- Ez lenne a terv
*Morogja, szinte a levegőbe, miközben pillantása a fegyverről visszakúszik a lány arcára. Nem bőbeszédű. Szavainak élét nem tompítja megértés vagy mentegetőzés. Egy pillanatra mintha kifejezéstelenül nézne maga elé, aztán újra megszólal.*
- Nincs túl sok barátom.
*Ebben nincs keserűség. Tényként közli. Mintha ez lenne az alapállapot, amihez rég hozzászokott. A hangja száraz, kimért, a szoba csendjébe illik, mint a félbehagyott mozdulatok vagy a rendezetlen lepedő.*
- Pláne nem olyan, aki vigyázni is tud magára, ha a dolgok elfajulnának.
*Itt sem szorul magyarázatra. Tudja, kivel beszél. A korábbi találkozások emlékei, a városi romokon keresztül vezető ösvény, a közös éjszaka és a reggeli csöndes távozás mind ott húzódnak a szavai alatt.*
- Ráadásul...
*Egy pillanatra elhallgat, mielőtt folytatná. Mintha ízlelgetné a gondolatot, vagy meggyőződne róla, érdemes-e kimondania.*
- Talán a nem teljesen e világi barátaid tudnának segíteni a keresésben.
*A hangsúlya nem gúnyos, nem kétkedő. Inkább úgy hat, mint aki elfogadta, hogy a világ nem fekete-fehér. És ha ez az árnyalat része a világnak, akkor haszna is lehet.
Visszadől egy kicsit a tenyerére, ujjai a matrac szélén pihennek, közel a lány combjához, de nem érintve azt. Nem néz el, nem kerüli a pillantását. Csak vár. A választ, vagy talán csak a gondolatok rendeződését. Ezúttal nem ő beszél többet.*
2811. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-29 07:19:03
Üzenet elküldve: 2025-08-29 07:19:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek//
*A nappalok és az éjszakák rohamosan, a lány számára észrevétlenül teltek egymás után. Mostanra talán már azt sem tudná megmondani, hogy milyen napot írunk, annyira elvesztette a józan esze mellett az időérzékét is.*
- Dehogy! Bár, az is. *Csattan fel hangosan, majd a második mondatra el is halkul, ahogy Norennar a macskát említi. Vigyora furcsa, groteszk módon kúszik az arcára, majd még kuncog is egy keveset, majd aztán csak hosszan mered maga elé, de végül nem árulja el, hogy mire is gondolt a vicces ötlet alatt.
Az elméjében lakó lélek szavaira a legalább olyannyira káoszba fulladt, szétszórt elméje, mint ahogy a lakása kinéz, lassan, de magabiztosan kezd magára találni, melyben talán az a rengeteg víz, amit egyszerre megiszik is a segítségére van valamelyest.
Norennart is megkínálja itallal, majd a szobájába invitálja, ahol hamarosan szinte pontosan ugyanúgy ülnek egymás mellett az ágyon, mint első találkozásuk alkalmával a régi, talán a legtöbbek számára már el is feledett Dwirinthalen ház egyik szobájában.*
- Hiányzik? *Kérdez vissza a férfi első megjegyzésére, mintha csak furcsállná, hogy a másiknak porra és penészre van szüksége, hogy jól érezze magát. A néma csendet nem töri meg, nem türelmetlenkedik, ugyanis neki is jól esik a nyugalom.
Ahogy a sötételf beszélni kezd hozzá, kíváncsian emeli rá a szemébe lógó, kócos, fekete tincsei közül figyelő barnáit. Értelem kevés látszik a tekintetén, egészen addig, míg el nem hangzik az ork szó. Ekkor egy pillanatnyi, fájdalmas kép jelenik meg a lelki szemei előtt a korábbi látomásaiból, melyre fel is szisszen, mikor a képpel együtt a fejébe is váratlanul erős fájdalom nyilall, és gyűri össze a lábait takaró szoknya anyagát, ahogy hirtelen ökölbe szorítja az ölében pihenő mindkét kezét.*
- Mi közöm nekem ehhez? *Kérdése nem barátságtalan, csak a maga sajátos módján kérdez vissza, hogy mégis miért gondolja a mélységi, hogy pont ő tud segíteni neki ebben. Közben egy pillanatra feláll az ágyról, hogy felvegye végre a földről az ott árválkodó tőrt, talán még épp időben, mielőtt kellemetlen balesetet okozna vele magának vagy valaki másnak.*
- Keressem meg veled? *Tesz fel végül egy jobb, bár sokkal nem konkrétabb kérdést, miközben a markolatán lévő dísztől már igencsak megkopott fegyvert forgatja a kezei közt, melyre, ha Norennar rápillant, akkor rászáradt vér nyomait fedezheti fel rajta.*
*A nappalok és az éjszakák rohamosan, a lány számára észrevétlenül teltek egymás után. Mostanra talán már azt sem tudná megmondani, hogy milyen napot írunk, annyira elvesztette a józan esze mellett az időérzékét is.*
- Dehogy! Bár, az is. *Csattan fel hangosan, majd a második mondatra el is halkul, ahogy Norennar a macskát említi. Vigyora furcsa, groteszk módon kúszik az arcára, majd még kuncog is egy keveset, majd aztán csak hosszan mered maga elé, de végül nem árulja el, hogy mire is gondolt a vicces ötlet alatt.
Az elméjében lakó lélek szavaira a legalább olyannyira káoszba fulladt, szétszórt elméje, mint ahogy a lakása kinéz, lassan, de magabiztosan kezd magára találni, melyben talán az a rengeteg víz, amit egyszerre megiszik is a segítségére van valamelyest.
Norennart is megkínálja itallal, majd a szobájába invitálja, ahol hamarosan szinte pontosan ugyanúgy ülnek egymás mellett az ágyon, mint első találkozásuk alkalmával a régi, talán a legtöbbek számára már el is feledett Dwirinthalen ház egyik szobájában.*
- Hiányzik? *Kérdez vissza a férfi első megjegyzésére, mintha csak furcsállná, hogy a másiknak porra és penészre van szüksége, hogy jól érezze magát. A néma csendet nem töri meg, nem türelmetlenkedik, ugyanis neki is jól esik a nyugalom.
Ahogy a sötételf beszélni kezd hozzá, kíváncsian emeli rá a szemébe lógó, kócos, fekete tincsei közül figyelő barnáit. Értelem kevés látszik a tekintetén, egészen addig, míg el nem hangzik az ork szó. Ekkor egy pillanatnyi, fájdalmas kép jelenik meg a lelki szemei előtt a korábbi látomásaiból, melyre fel is szisszen, mikor a képpel együtt a fejébe is váratlanul erős fájdalom nyilall, és gyűri össze a lábait takaró szoknya anyagát, ahogy hirtelen ökölbe szorítja az ölében pihenő mindkét kezét.*
- Mi közöm nekem ehhez? *Kérdése nem barátságtalan, csak a maga sajátos módján kérdez vissza, hogy mégis miért gondolja a mélységi, hogy pont ő tud segíteni neki ebben. Közben egy pillanatra feláll az ágyról, hogy felvegye végre a földről az ott árválkodó tőrt, talán még épp időben, mielőtt kellemetlen balesetet okozna vele magának vagy valaki másnak.*
- Keressem meg veled? *Tesz fel végül egy jobb, bár sokkal nem konkrétabb kérdést, miközben a markolatán lévő dísztől már igencsak megkopott fegyvert forgatja a kezei közt, melyre, ha Norennar rápillant, akkor rászáradt vér nyomait fedezheti fel rajta.*
2810. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-29 02:40:51
Üzenet elküldve: 2025-08-29 02:40:51
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek//
*Norennar hosszú pillanatokig nem szól semmit. Csak áll ott a szoba közepén, a sűrű levegőben, amelyet áthat a növények illata, a festék szaga, és valami más is, valami, amit nem tudna megnevezni, de ismerős. Tekintete végig a lány mozdulatait követi, eleinte figyelmesen, de minden különösebb érzelem nélkül. Aztán az a kis rándulás, amikor meghallja a fejében megszólaló hangot, nem kerüli el a férfi figyelmét. Apró változás az arcon, a vállban, egy félhangnyi késés a mozdulatban, de pont elég ahhoz, hogy észrevegye. És ezzel együtt valami meg is mozdul benne. Nem lágyulás, inkább éberség.
Látja, ahogy a lány egyre lejjebb csúszik a fal mellett, tekintetét a mennyezetre szegezve, mintha ott keresne kapaszkodót. Már épp tenné a lépést felé, hogy elkapja, mielőtt elvágódik, de mire mozdulna, Norileina már kiegyenesedik. Visszanyeri az egyensúlyát, és a férfi mozdulata félúton megakad. Visszahúzza a karját, csak áll tovább, most már enyhén félrebillent fejjel.*
- Micsoda? Megfürdetni a macskát?
*Kérdezi hangját némi finom élcel fűszerezve, mintha csak a halk döbbenet és egy árnyalatnyi szórakozottság keveredne benne.
Aztán csendben figyeli, ahogy a lány lassan magára talál. A hangja, a gesztusai, a határozottabb léptek, mind árulkodnak róla, hogy visszarántja magát valahogy a mélyéről. A kérdés, amit Norennar felé intéz, és a pohár, amit kérés nélkül a kezébe nyom, már azt a Norit idézi, akit jobban ismer. Ő pedig elveszi az italt, egy bólintással köszöni meg, majd bár vonakodva, de bele is kortyol.
Az ott uralkodó káosz nem éri váratlanul. Egy pillanatra megáll az ajtóban, tekintete végigpásztázza a széttúrt lepedőt, a földön heverő tőrt, a félresöpört könyveket, aztán visszanéz Norileinára, aki már az ágyon ül. Nem kérdezi meg, miért nem takarított, nem rója fel, hogy úgy hívta ide, hogy alig tudja tartani magát. Csak leül mellé, szorosan a helyre, amit felajánlott neki.*
- Nosztalgikus. Épp csak a penész és a por szaga hiányzik.
*Jegyzi meg fanyarul, aztán hátradől kissé, egyik lábát keresztbe veti a másikon, és a poharat két kéz között forgatja.
Csend telepszik közéjük, de nem kényelmetlen. Inkább olyan, mint amikor az ember próbálja pontosan beosztani a szavait, hogy ne ejtsen többet, mint amennyi feltétlenül szükséges.*
- Egy fegyvert keresek. A város alatt lehet, vagy igazából bárhol azon belül, vagy annak környékén. Valószínűleg ősi. Még az első ork invázió korából származhat.
*Szólal meg végül. Nem emeli meg a hangját, nem fűzi hozzá, hogy miért. De a tekintete, ahogy a lány felé fordul, arról árulkodik, hogy nem véletlenül osztotta ezt meg vele.*
- Ez a fegyver... *Elharapja a mondatot, majd megvonja vállat.* - Még csak azt se tudom, hogy néz ki, vagy mire jó. De meg kell találnom, mielőtt rossz kezekbe kerülne, és te talán tudnál segíteni.
*Norennar hosszú pillanatokig nem szól semmit. Csak áll ott a szoba közepén, a sűrű levegőben, amelyet áthat a növények illata, a festék szaga, és valami más is, valami, amit nem tudna megnevezni, de ismerős. Tekintete végig a lány mozdulatait követi, eleinte figyelmesen, de minden különösebb érzelem nélkül. Aztán az a kis rándulás, amikor meghallja a fejében megszólaló hangot, nem kerüli el a férfi figyelmét. Apró változás az arcon, a vállban, egy félhangnyi késés a mozdulatban, de pont elég ahhoz, hogy észrevegye. És ezzel együtt valami meg is mozdul benne. Nem lágyulás, inkább éberség.
Látja, ahogy a lány egyre lejjebb csúszik a fal mellett, tekintetét a mennyezetre szegezve, mintha ott keresne kapaszkodót. Már épp tenné a lépést felé, hogy elkapja, mielőtt elvágódik, de mire mozdulna, Norileina már kiegyenesedik. Visszanyeri az egyensúlyát, és a férfi mozdulata félúton megakad. Visszahúzza a karját, csak áll tovább, most már enyhén félrebillent fejjel.*
- Micsoda? Megfürdetni a macskát?
*Kérdezi hangját némi finom élcel fűszerezve, mintha csak a halk döbbenet és egy árnyalatnyi szórakozottság keveredne benne.
Aztán csendben figyeli, ahogy a lány lassan magára talál. A hangja, a gesztusai, a határozottabb léptek, mind árulkodnak róla, hogy visszarántja magát valahogy a mélyéről. A kérdés, amit Norennar felé intéz, és a pohár, amit kérés nélkül a kezébe nyom, már azt a Norit idézi, akit jobban ismer. Ő pedig elveszi az italt, egy bólintással köszöni meg, majd bár vonakodva, de bele is kortyol.
Az ott uralkodó káosz nem éri váratlanul. Egy pillanatra megáll az ajtóban, tekintete végigpásztázza a széttúrt lepedőt, a földön heverő tőrt, a félresöpört könyveket, aztán visszanéz Norileinára, aki már az ágyon ül. Nem kérdezi meg, miért nem takarított, nem rója fel, hogy úgy hívta ide, hogy alig tudja tartani magát. Csak leül mellé, szorosan a helyre, amit felajánlott neki.*
- Nosztalgikus. Épp csak a penész és a por szaga hiányzik.
*Jegyzi meg fanyarul, aztán hátradől kissé, egyik lábát keresztbe veti a másikon, és a poharat két kéz között forgatja.
Csend telepszik közéjük, de nem kényelmetlen. Inkább olyan, mint amikor az ember próbálja pontosan beosztani a szavait, hogy ne ejtsen többet, mint amennyi feltétlenül szükséges.*
- Egy fegyvert keresek. A város alatt lehet, vagy igazából bárhol azon belül, vagy annak környékén. Valószínűleg ősi. Még az első ork invázió korából származhat.
*Szólal meg végül. Nem emeli meg a hangját, nem fűzi hozzá, hogy miért. De a tekintete, ahogy a lány felé fordul, arról árulkodik, hogy nem véletlenül osztotta ezt meg vele.*
- Ez a fegyver... *Elharapja a mondatot, majd megvonja vállat.* - Még csak azt se tudom, hogy néz ki, vagy mire jó. De meg kell találnom, mielőtt rossz kezekbe kerülne, és te talán tudnál segíteni.
2809. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-29 00:23:40
Üzenet elküldve: 2025-08-29 00:23:40
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek//
*Azért ekkora rendetlenségben ő sem szokott tartózkodni, de most épp igen. Az oka is megvan, mégpedig az, hogy nem véletlenül ajánlgatja ilyen serényen és szinte azonnal a különböző növényeket a váratlanul betoppanó Norennarnak. Napok óta az azokból készített szereken lóg ő is, ami talán csak a rengeteg fekete festéktől nem látszik a fáradt szemein, és bizony az ötlet, hogy megfürdesse a macskát is a nem épp józan gondolkodásának eredményeképp jutott az eszébe. Ugyanezért akarja lepasszolni is az állatot, sőt, még a sötételfet dicsérő szavak is a legutóbbi adag múló hatásának a következménye. Hogy mindez pont a lány őszinte érzéseit tükrözi, vagy csupán a szórakozottságát, azt talán csak az égiek tudják.*
- Miattam? *Kérdez vissza másodszor is, miután már megkapta a választ, és továbbra is furcsán, de érdeklődően pislog a férfire, ahogy figyeli azt a számára gondterheltnek tűnő sóhaját.*
~Szedd össze magad! Ez akár még érdekes is lehet a számunkra.~ *Csattan a jól ismert hang a fejében, mire a lány teste először összerezzen, majd kihúzza magát. Kissé kijózanítja az elméjében szóló, mély orgánum, így a segítség szót már ő is komolyan tudja venni. Ekkor rájön arra is, hogy valójában mennyire szarul érzi magát, így elereszti a macskát, háttal a falnak dől és a plafont kezdi bámulni.*
- Ahh, nem tudod, mi a francért kellett így kikészítenem magam? Olyan vicces ötletnek tűnt, tudod, de most rossz. *Magyarázza Norennarnak a nyűgjét úgy, hogy közben rá sem néz, miközben egyre lejjebb csúszik a falon, mintha csak folyadékként folyna le róla lassan, de mielőtt seggre ülne, újra kiegyenesedik. Végül összeszedi magát, és tekintetét újra Norennar felé fordítja.*
- Mondd el most! Érdekel. Kevés dolog van, amiben pont én tudhatok segíteni neked. De, le is ülhetünk, ha nem akarsz úgy állni ott, mint akit azzal bíztak meg, hogy engem őrizzen. *Beletúr fekete hajkoronájába, majd el is indul a konyha felé, de csak azért, hogy igyon egy pohár vizet. Utána újra teletölti a poharat, és Norennarnak is hoz egyet, kérdés nélkül nyomja a kezébe.*
- A szobában lesz elég hely. *Be is megy, rutinszerűen átlépi a földön heverő tőrt, majd ledobja magát a széttúrt ágyra, és megpaskolja maga mellett a lepedőt.*
- Gyere te is! Úgy, ahogy a házadban, csak most az én ágyamon. *Várja, hogy leüljön mellé a másik, és közben már a második pohár vizet kortyolgatja, hátha attól jobban lesz.*
*Azért ekkora rendetlenségben ő sem szokott tartózkodni, de most épp igen. Az oka is megvan, mégpedig az, hogy nem véletlenül ajánlgatja ilyen serényen és szinte azonnal a különböző növényeket a váratlanul betoppanó Norennarnak. Napok óta az azokból készített szereken lóg ő is, ami talán csak a rengeteg fekete festéktől nem látszik a fáradt szemein, és bizony az ötlet, hogy megfürdesse a macskát is a nem épp józan gondolkodásának eredményeképp jutott az eszébe. Ugyanezért akarja lepasszolni is az állatot, sőt, még a sötételfet dicsérő szavak is a legutóbbi adag múló hatásának a következménye. Hogy mindez pont a lány őszinte érzéseit tükrözi, vagy csupán a szórakozottságát, azt talán csak az égiek tudják.*
- Miattam? *Kérdez vissza másodszor is, miután már megkapta a választ, és továbbra is furcsán, de érdeklődően pislog a férfire, ahogy figyeli azt a számára gondterheltnek tűnő sóhaját.*
~Szedd össze magad! Ez akár még érdekes is lehet a számunkra.~ *Csattan a jól ismert hang a fejében, mire a lány teste először összerezzen, majd kihúzza magát. Kissé kijózanítja az elméjében szóló, mély orgánum, így a segítség szót már ő is komolyan tudja venni. Ekkor rájön arra is, hogy valójában mennyire szarul érzi magát, így elereszti a macskát, háttal a falnak dől és a plafont kezdi bámulni.*
- Ahh, nem tudod, mi a francért kellett így kikészítenem magam? Olyan vicces ötletnek tűnt, tudod, de most rossz. *Magyarázza Norennarnak a nyűgjét úgy, hogy közben rá sem néz, miközben egyre lejjebb csúszik a falon, mintha csak folyadékként folyna le róla lassan, de mielőtt seggre ülne, újra kiegyenesedik. Végül összeszedi magát, és tekintetét újra Norennar felé fordítja.*
- Mondd el most! Érdekel. Kevés dolog van, amiben pont én tudhatok segíteni neked. De, le is ülhetünk, ha nem akarsz úgy állni ott, mint akit azzal bíztak meg, hogy engem őrizzen. *Beletúr fekete hajkoronájába, majd el is indul a konyha felé, de csak azért, hogy igyon egy pohár vizet. Utána újra teletölti a poharat, és Norennarnak is hoz egyet, kérdés nélkül nyomja a kezébe.*
- A szobában lesz elég hely. *Be is megy, rutinszerűen átlépi a földön heverő tőrt, majd ledobja magát a széttúrt ágyra, és megpaskolja maga mellett a lepedőt.*
- Gyere te is! Úgy, ahogy a házadban, csak most az én ágyamon. *Várja, hogy leüljön mellé a másik, és közben már a második pohár vizet kortyolgatja, hátha attól jobban lesz.*
2808. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-28 23:29:26
Üzenet elküldve: 2025-08-28 23:29:26
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek//
*Norennar először nem tudja hova tenni a lány válaszát, ahogy az rá vágja, hogy ő is szép. Szeme egy pillanatra összeszűkül, mintha mérlegelné, mennyire lehet komolyan venni. A következő pillanatban azonban az ártatlan pislogás árulkodik arról, hogy talán nem gúnyból hangzott el. Vonakodva bólint, rekedtebben, mint akarta.*
- Köszönöm.
*Többet nem is fűz hozzá, de a szája sarkában ott marad egy halvány rándulás, amit mosolynak is lehetne nevezni. A macska felajánlására finoman megrázza a fejét, és elhárítja a lehetőséget.*
- Azt hiszem, megleszek nélküle. Köszönöm.
*Hangja halk, de határozott, közben szeme mégis egy pillanatra a csuromvizes állatra siklik, amely úgy néz vissza rá, mintha tényleg megsértődött volna. Egy apró horkantással fordítja el róla a tekintetét, majd átlép a küszöbön.
A lakásban megáll, hagy időt magának, hogy végigmérje a helyet. A káosz már az első pillanatban rácsap: a konyhaasztalon félig kihúzva pihenő kard, a növények közé szúrva, mintha valaki ott felejtette volna. A komód tetején álló, már valószínűleg romlott étel szúrós szaga megüti az orrát, és rövid, fintorba húzza az arcát. A fürdő előtti víz tócsái a lábai elé csillognak, a fény megtörik bennük, ahogy elhalad mellettük. A folyosó végére pillantva látja a szétdúlt ágyat, mellette a gondatlanul félretolt tőrt, amelynek pengéje csak arra vár, hogy valaki belerúgjon éjszaka.
A látványtól lassan kifújja a levegőt, a vállai kissé megemelkednek, majd visszaejti őket. Nem szól rá, nem tesz megjegyzést, de a szemei elárulják, hogy mindent észrevett. Mikor az ajtó csukódik mögötte, megfordul, és ismét a lány felé néz.
A kérdés, ahogy elhangzik, nem lepődteti meg. Arca alig változik, csak a szemében csillan meg valami rövid, nehezen megfejthető fény. Nem kapkodja el a választ, de nem is néz félre; végig rajta tartja a tekintetét, nyugodtan, mérlegelve. Csak egy apró bólintás jelzi, hogy megértette a kérdést, és kész válaszolni.*
- Miattad.
*Mondja végül. Szája szegletét lassan elhúzza, és mintha érezné annak súlyát, ami ez után jön, egy fáradt sóhaj szakad ki belőle.*
- Illetve... *Teszi hozzá, hangja most kissé rekedtebb.* - A segítségedet is szeretném kérni valami kapcsán.
*A szavak kimondása után a macskára pillant. Hosszú másodpercekig időzik rajta, mintha a könnyebbik utat keresné, hogy elterelje a figyelmét arról, ami igazán foglalkoztatja. A tekintet azonban lassan elernyed, és végül újra a lányra emeli a szürke íriszeit.*
- De erről majd egy kicsit később. *Folytatja egy fokkal derűsebb hangnemben.* - Nem szeretném máris a nyakadba zúdítani.
*Ahogy kimondja, karját lassan összefonja a mellkasa előtt. Tekintete nyugodt, rezzenéstelen, mégis élesen tartja a lányon, és a karjába szorított, csatakos macskán is. Nem fintorog, nem lágyul el, csak némán méri fel a látványt, mintha mindent pontosan a helyére akarna tenni magában. Nem fűz hozzá semmit, de a pillantásában ott a jelzés: látja, amit kell, és emiatt jött vissza.*
*Norennar először nem tudja hova tenni a lány válaszát, ahogy az rá vágja, hogy ő is szép. Szeme egy pillanatra összeszűkül, mintha mérlegelné, mennyire lehet komolyan venni. A következő pillanatban azonban az ártatlan pislogás árulkodik arról, hogy talán nem gúnyból hangzott el. Vonakodva bólint, rekedtebben, mint akarta.*
- Köszönöm.
*Többet nem is fűz hozzá, de a szája sarkában ott marad egy halvány rándulás, amit mosolynak is lehetne nevezni. A macska felajánlására finoman megrázza a fejét, és elhárítja a lehetőséget.*
- Azt hiszem, megleszek nélküle. Köszönöm.
*Hangja halk, de határozott, közben szeme mégis egy pillanatra a csuromvizes állatra siklik, amely úgy néz vissza rá, mintha tényleg megsértődött volna. Egy apró horkantással fordítja el róla a tekintetét, majd átlép a küszöbön.
A lakásban megáll, hagy időt magának, hogy végigmérje a helyet. A káosz már az első pillanatban rácsap: a konyhaasztalon félig kihúzva pihenő kard, a növények közé szúrva, mintha valaki ott felejtette volna. A komód tetején álló, már valószínűleg romlott étel szúrós szaga megüti az orrát, és rövid, fintorba húzza az arcát. A fürdő előtti víz tócsái a lábai elé csillognak, a fény megtörik bennük, ahogy elhalad mellettük. A folyosó végére pillantva látja a szétdúlt ágyat, mellette a gondatlanul félretolt tőrt, amelynek pengéje csak arra vár, hogy valaki belerúgjon éjszaka.
A látványtól lassan kifújja a levegőt, a vállai kissé megemelkednek, majd visszaejti őket. Nem szól rá, nem tesz megjegyzést, de a szemei elárulják, hogy mindent észrevett. Mikor az ajtó csukódik mögötte, megfordul, és ismét a lány felé néz.
A kérdés, ahogy elhangzik, nem lepődteti meg. Arca alig változik, csak a szemében csillan meg valami rövid, nehezen megfejthető fény. Nem kapkodja el a választ, de nem is néz félre; végig rajta tartja a tekintetét, nyugodtan, mérlegelve. Csak egy apró bólintás jelzi, hogy megértette a kérdést, és kész válaszolni.*
- Miattad.
*Mondja végül. Szája szegletét lassan elhúzza, és mintha érezné annak súlyát, ami ez után jön, egy fáradt sóhaj szakad ki belőle.*
- Illetve... *Teszi hozzá, hangja most kissé rekedtebb.* - A segítségedet is szeretném kérni valami kapcsán.
*A szavak kimondása után a macskára pillant. Hosszú másodpercekig időzik rajta, mintha a könnyebbik utat keresné, hogy elterelje a figyelmét arról, ami igazán foglalkoztatja. A tekintet azonban lassan elernyed, és végül újra a lányra emeli a szürke íriszeit.*
- De erről majd egy kicsit később. *Folytatja egy fokkal derűsebb hangnemben.* - Nem szeretném máris a nyakadba zúdítani.
*Ahogy kimondja, karját lassan összefonja a mellkasa előtt. Tekintete nyugodt, rezzenéstelen, mégis élesen tartja a lányon, és a karjába szorított, csatakos macskán is. Nem fintorog, nem lágyul el, csak némán méri fel a látványt, mintha mindent pontosan a helyére akarna tenni magában. Nem fűz hozzá semmit, de a pillantásában ott a jelzés: látja, amit kell, és emiatt jött vissza.*
2807. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-28 22:11:58
Üzenet elküldve: 2025-08-28 22:11:58
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek//
*Örül Norennarnak, de lehet, hogy ezt most igencsak kevesen hinnék el neki. Annyira váratlanul érte a felbukkanása, hogy egyelőre még nem igazán tud mit kezdeni sem a már szürkülésnek indult, most mégis lavinaként rázúduló emlékekkel, sem az ebből fakadó érzések katyvaszával.
A kapott bókra először csak pislog párat, végignéz magán, majd még feljebb tűrögeti karjain a ruha ujját.*
- Kösz. Te is szép vagy. *Pislog ártatlanul a férfire, akinek eddigre már fülig ér a szája, pedig még nem is adott neki egy slukk Ördögvigyort sem, de ami késik, az nem múlik, ahogy mondani szokták azok, akik ismerik az ilyesfajta szólásokat. Most már pontosan emlékszik rá, hogy ő meg ezt ígérte meg a sötételfnek.*
- Dehogy jövök ki vele! Nem kell? *Vágja rá aztán a macskával kapcsolatban, és már meg is próbálja rásózni szegény Szörnyecskét a mélységire, pedig a fekete cirmos nem is tehet semmiről, hát ő volt az áldozat. Legalábbis szerinte biztosan.
A lakásba belépve Norennar nem mást tapasztalhat, mint azt, amit úgy hívnak, káosz és rendetlenség. A tárgyak a legfurább helyen kaptak helyet, mint például mesterkardja valamiféle növények sokasága között, félig kihúzva a tokjából pihen a konyhaasztalon, míg a tegnap esti vacsorája az előszobában álló komód tetején figyel valószínűleg már teljesen megromolva. A fürdő előtt csupa víz a padló, köszönhetően a fürdetési kísérletnek, ha pedig Norennar a rövid folyosó végén tárva nyitva álló ajtón is bepillant, akkor a széttúrt ágyat láthatja, mellette a földön egy másik tőrrel, az még félig sincs a tokban, csak hogy biztosan elvágja a lábát, ha éjszaka, a sötétben véletlenül ki akarna menni pisilni.
Nori közben becsukja az ajtót maga mögött, és a férfi után lépked kíváncsian.*
- Miért jöttél? Azért, hogy adjak neked valami igazán jót a szivarodba? Van ám. Mi kell? Cyrold, hogy megnyugodj, esetleg altató, Rysha, hogy ne fájjon a fejed vagy Elija Csókjával fűszerezett bor, hogy jobban teljen a nőddel az este? *Azt már fel sem sorolja, hogy amennyiben Norennar arra vágyna, akkor hasfájást vagy dührohamot is tud neki okozni. Egy kérdés azonban még eszébe jut, de azt már félszegebben, a meglehetősen fura lelkesedés nélkül teszi fel.*
- Vagy csak miattam…? *Pislog a másikra, s közben most elég védtelenül fest, miközben felnyalábolja a földről a macskát, és nem foglalkozva azzal, hogy szerencsétlen csupa víz, magához öleli, mintha csak egy gyerekjáték volna az állat.*
A hozzászólás írója (Norileina Vylrien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.08.28 23:39:29
*Örül Norennarnak, de lehet, hogy ezt most igencsak kevesen hinnék el neki. Annyira váratlanul érte a felbukkanása, hogy egyelőre még nem igazán tud mit kezdeni sem a már szürkülésnek indult, most mégis lavinaként rázúduló emlékekkel, sem az ebből fakadó érzések katyvaszával.
A kapott bókra először csak pislog párat, végignéz magán, majd még feljebb tűrögeti karjain a ruha ujját.*
- Kösz. Te is szép vagy. *Pislog ártatlanul a férfire, akinek eddigre már fülig ér a szája, pedig még nem is adott neki egy slukk Ördögvigyort sem, de ami késik, az nem múlik, ahogy mondani szokták azok, akik ismerik az ilyesfajta szólásokat. Most már pontosan emlékszik rá, hogy ő meg ezt ígérte meg a sötételfnek.*
- Dehogy jövök ki vele! Nem kell? *Vágja rá aztán a macskával kapcsolatban, és már meg is próbálja rásózni szegény Szörnyecskét a mélységire, pedig a fekete cirmos nem is tehet semmiről, hát ő volt az áldozat. Legalábbis szerinte biztosan.
A lakásba belépve Norennar nem mást tapasztalhat, mint azt, amit úgy hívnak, káosz és rendetlenség. A tárgyak a legfurább helyen kaptak helyet, mint például mesterkardja valamiféle növények sokasága között, félig kihúzva a tokjából pihen a konyhaasztalon, míg a tegnap esti vacsorája az előszobában álló komód tetején figyel valószínűleg már teljesen megromolva. A fürdő előtt csupa víz a padló, köszönhetően a fürdetési kísérletnek, ha pedig Norennar a rövid folyosó végén tárva nyitva álló ajtón is bepillant, akkor a széttúrt ágyat láthatja, mellette a földön egy másik tőrrel, az még félig sincs a tokban, csak hogy biztosan elvágja a lábát, ha éjszaka, a sötétben véletlenül ki akarna menni pisilni.
Nori közben becsukja az ajtót maga mögött, és a férfi után lépked kíváncsian.*
- Miért jöttél? Azért, hogy adjak neked valami igazán jót a szivarodba? Van ám. Mi kell? Cyrold, hogy megnyugodj, esetleg altató, Rysha, hogy ne fájjon a fejed vagy Elija Csókjával fűszerezett bor, hogy jobban teljen a nőddel az este? *Azt már fel sem sorolja, hogy amennyiben Norennar arra vágyna, akkor hasfájást vagy dührohamot is tud neki okozni. Egy kérdés azonban még eszébe jut, de azt már félszegebben, a meglehetősen fura lelkesedés nélkül teszi fel.*
- Vagy csak miattam…? *Pislog a másikra, s közben most elég védtelenül fest, miközben felnyalábolja a földről a macskát, és nem foglalkozva azzal, hogy szerencsétlen csupa víz, magához öleli, mintha csak egy gyerekjáték volna az állat.*
A hozzászólás írója (Norileina Vylrien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.08.28 23:39:29
2806. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-28 20:52:23
Üzenet elküldve: 2025-08-28 20:52:23
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek//
*Norennar lassan engedi le a kezét a kopogás után, figyeli, ahogy a hang visszhangja bejárja a házat. A környék még mindig szinte kísértetiesen csendes, minden apró nesz élesebben hasít a levegőbe. Már épp kezdene azon gondolkodni, hogy talán senki sincs odabent, mikor a magas, panaszos kiáltás átszűrődik az ajtón. A férfi szemöldöke azonnal megemelkedik, a szája sarkában alig észrevehető, fanyar vonal jelenik meg. Ha eddig lett volna is benne bármi kétség, most már tudja, hogy nem tévedett el. Ez a hang, ez a fajta zsörtölődés túl ismerős ahhoz, hogy bárki másé lehessen. Karjait keresztbe fonja mellkasa előtt, és némán vár, amíg végül a nyikorgó ajtó lassan megmozdul.
A résen először csak a fény tör át, majd feltűnik a lány arca. A feketére festett szemek alól zavaros tekintet néz vissza rá, körülötte kócos tincsek lógnak szanaszét, mintha valami vadállat cibálta volna végig a fejét. A friss karmolás a bőrén még vörösen izzik, ahogy ujjaival próbálja letörölni róla a vért. Norennar egy hosszabb pillanatig csak figyeli, alaposan végigméri tetőtől talpig. A fekete ruha, a szakadt harisnya, a fáradt, de mégis kihívó tartás mind ismerős. Végül bólint, és halk hangon megszólal.*
- Jól festesz… Norileina.
*A mosolya szélesebb lesz, mint ahogy eredetileg szánta, szinte meglepi saját magát is, hogy ennyire őszintén kiszaladt belőle. Látja, ahogy a lány meglepetten pislog rá, szinte megdermed, mintha nem is hinne a szemének. Norennar a megjegyzésére aprót bólint, vállát lassan megvonja.*
- Megígértem. Legalábbis úgy rémlik.
*Hangja nyugodt, de benne van valami enyhe komolyság is. Szeme röviden elidőzik a friss sebeken, majd újra a barna íriszekbe néz. Nem kérdez rá, mi történt, nem feszegeti. A jelen pillanatban elég neki annyi, hogy a lány itt áll előtte, élve.
A következő pillanatban azonban már a macska bukkan elő. Szőre csapzott, bundájából vízcseppek hullanak a padlóra. Norennar tekintete lehajlik az állatra, a szájából halk, szórakozott kuncogás szakad fel. Érti már, mi volt az előbbi jelenet hátterében, és bár nem mondja ki, biztos benne, hogy a karmolások oka is ez a kísérlet lehetett.*
- Látom, még mindig jól kijöttök egymással.
*Jegyzi meg, hangjában a szokásos fanyar él. Szinte maga előtt látja, ahogy a makacs lány minden erejét latba veti, hogy megzabolázza a szőrgombócot, és ahogy a macska újra és újra az orra alá dörgöli, hogy senki sem ura felette. Valahol érzi is, mennyire illenek egymáshoz: mindketten vadak, mindketten nehezen engednek bárkinek is a közelébe, és ha véletlenül mégis, az csak nagy küzdelmek árán történik meg.
Amint a lány félrelép, Norennar él a kínált lehetőséggel és beljebb fárad. Lassan halad előre, de közben még egyszer lepillant a macskára, amely elégedetten fészkelődik gazdája lábánál.*
*Norennar lassan engedi le a kezét a kopogás után, figyeli, ahogy a hang visszhangja bejárja a házat. A környék még mindig szinte kísértetiesen csendes, minden apró nesz élesebben hasít a levegőbe. Már épp kezdene azon gondolkodni, hogy talán senki sincs odabent, mikor a magas, panaszos kiáltás átszűrődik az ajtón. A férfi szemöldöke azonnal megemelkedik, a szája sarkában alig észrevehető, fanyar vonal jelenik meg. Ha eddig lett volna is benne bármi kétség, most már tudja, hogy nem tévedett el. Ez a hang, ez a fajta zsörtölődés túl ismerős ahhoz, hogy bárki másé lehessen. Karjait keresztbe fonja mellkasa előtt, és némán vár, amíg végül a nyikorgó ajtó lassan megmozdul.
A résen először csak a fény tör át, majd feltűnik a lány arca. A feketére festett szemek alól zavaros tekintet néz vissza rá, körülötte kócos tincsek lógnak szanaszét, mintha valami vadállat cibálta volna végig a fejét. A friss karmolás a bőrén még vörösen izzik, ahogy ujjaival próbálja letörölni róla a vért. Norennar egy hosszabb pillanatig csak figyeli, alaposan végigméri tetőtől talpig. A fekete ruha, a szakadt harisnya, a fáradt, de mégis kihívó tartás mind ismerős. Végül bólint, és halk hangon megszólal.*
- Jól festesz… Norileina.
*A mosolya szélesebb lesz, mint ahogy eredetileg szánta, szinte meglepi saját magát is, hogy ennyire őszintén kiszaladt belőle. Látja, ahogy a lány meglepetten pislog rá, szinte megdermed, mintha nem is hinne a szemének. Norennar a megjegyzésére aprót bólint, vállát lassan megvonja.*
- Megígértem. Legalábbis úgy rémlik.
*Hangja nyugodt, de benne van valami enyhe komolyság is. Szeme röviden elidőzik a friss sebeken, majd újra a barna íriszekbe néz. Nem kérdez rá, mi történt, nem feszegeti. A jelen pillanatban elég neki annyi, hogy a lány itt áll előtte, élve.
A következő pillanatban azonban már a macska bukkan elő. Szőre csapzott, bundájából vízcseppek hullanak a padlóra. Norennar tekintete lehajlik az állatra, a szájából halk, szórakozott kuncogás szakad fel. Érti már, mi volt az előbbi jelenet hátterében, és bár nem mondja ki, biztos benne, hogy a karmolások oka is ez a kísérlet lehetett.*
- Látom, még mindig jól kijöttök egymással.
*Jegyzi meg, hangjában a szokásos fanyar él. Szinte maga előtt látja, ahogy a makacs lány minden erejét latba veti, hogy megzabolázza a szőrgombócot, és ahogy a macska újra és újra az orra alá dörgöli, hogy senki sem ura felette. Valahol érzi is, mennyire illenek egymáshoz: mindketten vadak, mindketten nehezen engednek bárkinek is a közelébe, és ha véletlenül mégis, az csak nagy küzdelmek árán történik meg.
Amint a lány félrelép, Norennar él a kínált lehetőséggel és beljebb fárad. Lassan halad előre, de közben még egyszer lepillant a macskára, amely elégedetten fészkelődik gazdája lábánál.*
2805. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-28 20:10:40
Üzenet elküldve: 2025-08-28 20:10:40
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek//
*A ház környéke csendes, az ép elmének talán kényelmetlenül csendes. Szélcsend van, nem zörögnek a fák levelei, sehol egy lélek. Olyannyira kihaltak most az utcák, hogy még a házak tűnhetnek a legélőbbnek a környéken.
Ahogy Norennar az ajtóhoz lép, és súlyos mozdulatokkal kopogtat, melynek hangja az elrugaszkodott elme számára egy óriás döngő lépteivel is felérne, úgy zengik be az épületet, mintha az a bizonyos múlt egyszerűen csak mindent elsöpörve próbálna betörni a feketeség otthonába. Ám a sors a mai napon is vicces kedvében jár, a sötételf odbabentről tisztán hallhat egy már-már fájdalmasan hangos, magas női hangot.*
- Áááuuu! Szállj már ki a hajamból, te büdös dög! Esküszöm megetetlek Yillithtel! *Majd hirtelen, mintha elvágták volna, szűnik meg a hisztéria. Valószínűsíthető, hogy a hang tulajdonosa ekkor figyel fel a kopogásra. Eltelik még néhány, hosszú másodperc, mire az ajtó nyikorogva nyílik, és Norileina kipillant rajta.
A lány nyúzott, haja tiszta kóc, amiért bizonyára az oly' bőszen szidott állat tehető felelőssé, ruházata egy fekete, térdig érő szoknyából, szakadt harisnyából és egy könyékig feltűrt, könnyed fekete felsőből áll. Arca most is, mint mindig, temérdek fekete festékkel van kifestve, ám ezúttal orcájának bal oldalán három, párhuzamos vékony csíkban, friss sebek is ékeskednek. A lány épp az abból szivárgó vért törölgeti le, amikor tudatosul benne, hogy ki is áll az ajtó másik oldalán.*
- Norennar? *Nem ugrik a másik nyakába, nem örömködik, még csak nem is köszön neki, megfagyva pislog csupán a hamuszürke arcra, melyet talán már el is felejtett volna, ha most nem jelent volna meg előtte. Így azonban minden emlék egyszerre önti el az elméjét a romos házról, a kettejük közti bizalmatlanságból átforduló, kezdetleges, ám annál inkább jóleső barátságról és arról az ígéretről, amit arra az esetre tett a kormosnak, amennyiben látják még egymást újra ebben az életben.*
- Nem gondoltam, hogy visszajössz hozzám. *Mondja ki őszintén, s közben a lány lábai körül feltűnik egy fekete árnyék, egy szőrgombóc, aki történetesen csuromvizes és meglehetősen morcos is, de azért dörgölőzik. Ez megmagyarázza a korábbi hangokat és a karmolásnyomokat is a feketeség arcán: Nori megpróbálta megfürdetni a macskát.*
- Inkább veszett volna el örökre abban a romhalmaz házadban. *Sziszegi, és közben félreáll az ajtóból, ezzel invitálva be vendégét.*
*A ház környéke csendes, az ép elmének talán kényelmetlenül csendes. Szélcsend van, nem zörögnek a fák levelei, sehol egy lélek. Olyannyira kihaltak most az utcák, hogy még a házak tűnhetnek a legélőbbnek a környéken.
Ahogy Norennar az ajtóhoz lép, és súlyos mozdulatokkal kopogtat, melynek hangja az elrugaszkodott elme számára egy óriás döngő lépteivel is felérne, úgy zengik be az épületet, mintha az a bizonyos múlt egyszerűen csak mindent elsöpörve próbálna betörni a feketeség otthonába. Ám a sors a mai napon is vicces kedvében jár, a sötételf odbabentről tisztán hallhat egy már-már fájdalmasan hangos, magas női hangot.*
- Áááuuu! Szállj már ki a hajamból, te büdös dög! Esküszöm megetetlek Yillithtel! *Majd hirtelen, mintha elvágták volna, szűnik meg a hisztéria. Valószínűsíthető, hogy a hang tulajdonosa ekkor figyel fel a kopogásra. Eltelik még néhány, hosszú másodperc, mire az ajtó nyikorogva nyílik, és Norileina kipillant rajta.
A lány nyúzott, haja tiszta kóc, amiért bizonyára az oly' bőszen szidott állat tehető felelőssé, ruházata egy fekete, térdig érő szoknyából, szakadt harisnyából és egy könyékig feltűrt, könnyed fekete felsőből áll. Arca most is, mint mindig, temérdek fekete festékkel van kifestve, ám ezúttal orcájának bal oldalán három, párhuzamos vékony csíkban, friss sebek is ékeskednek. A lány épp az abból szivárgó vért törölgeti le, amikor tudatosul benne, hogy ki is áll az ajtó másik oldalán.*
- Norennar? *Nem ugrik a másik nyakába, nem örömködik, még csak nem is köszön neki, megfagyva pislog csupán a hamuszürke arcra, melyet talán már el is felejtett volna, ha most nem jelent volna meg előtte. Így azonban minden emlék egyszerre önti el az elméjét a romos házról, a kettejük közti bizalmatlanságból átforduló, kezdetleges, ám annál inkább jóleső barátságról és arról az ígéretről, amit arra az esetre tett a kormosnak, amennyiben látják még egymást újra ebben az életben.*
- Nem gondoltam, hogy visszajössz hozzám. *Mondja ki őszintén, s közben a lány lábai körül feltűnik egy fekete árnyék, egy szőrgombóc, aki történetesen csuromvizes és meglehetősen morcos is, de azért dörgölőzik. Ez megmagyarázza a korábbi hangokat és a karmolásnyomokat is a feketeség arcán: Nori megpróbálta megfürdetni a macskát.*
- Inkább veszett volna el örökre abban a romhalmaz házadban. *Sziszegi, és közben félreáll az ajtóból, ezzel invitálva be vendégét.*
2804. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-28 19:34:23
Üzenet elküldve: 2025-08-28 19:34:23
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 300
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 300
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Baljós kezdetek//
*Szemei fel és alá mozognak, ahogy követi húgocskája mozdulatait a villával. Nehogy aztán valami rossz indíttatásból tényleg beleállítsa a végén, mert elszakad a másiknál a cérna. Akkor legalább valóban megtudná, miből faragták a kicsi édes ártatlan -már nem annyira ártatlan- törékeny kis Rinét.*
-Fogadni is mernék rá. Mit szólsz? A gyakorlás után. Egy vívás, első találat. Aki veszít mossa a másik ruháját. Mit szólsz?
*Vigyorog elégedetten, és sárgás szemeivel a másik tekintetét fürkészi. Benne már felgyulladt a versengésnek a vágya. Csak úgy mint régen amikor még úgy látta van értelme küzdeni édesapja kegyeiért. Erről jut eszébe, vajon az öreg mostanság, hogy tölti napjait? Sokkalta nyugodtabban élheti életét úgy, hogy nem kap napi értesülést fia kicsapongásairól. Nem törik borosüveg a könyvtárban, az éjszaka közepén nem kurjongatnak a kurtizánok, és a csendőrség sem húzza haza a félholt részeg fiát a takarodó utáni órákban. Biztos ott ül a hatalmas fotelében, és volt feleségei képét bámulja amíg el nem nyomja őt az álom. Egy olyan múltért óhajtozva. Ami sosem érkezik meg. Ezért is vetette meg apját. Képtelen volt elengedni azt, ami már rég nem volt az övé. Ezzel a haragot, a megvetést a bántalmakat is örökké a szívébe zárva. Megmérgezte maga körül családját. A munkába menekült, aminek az eredménye meg is látszott. Munkát teremtett lehetőséget, és hamar felemelkedett a nemesek közé. Lazziar akkor még fiatal volt, hogy ezt felfogja. Ám, ahogy cseperedett egyre jobban látta édesapja menthetetlen.
Tán jobb is így, Ő itt ebben a városban tengeti napjait. Vigyáz a kis házára, ahogy arra utasította. Minek? A mai napig nem derült ki számára. Tán tényleg befordíthatta volna a pénzét arra, hogy valami üzletember váljon belőle. Mint az itteni nagy kutyák, akik úgy szabják az adókat és az árakat, ahogy akarják. Ehelyett inkább ő is a múltban rekedt. Végül lehet nem esett messze az alma a fájától. De Lazziar legalább hajlandó a jelenben élni, annak örömeit magába szívni. A jövőre nem gondolva.
Egészen idáig. Mert most minden a feje tetejére áll. Rine jelenléte, rengeteg erőt adott számára. És olyan boldogságot amit eddig még nem érzett. Mintha most is részegíteni őt.
És már igaz, most a féltékenység mardossa őt, ahogy még egyszer felhozza "barátját". Oh drága Merlana, bár vágta volna el a torkát ott abban a szobában a pegazusban. Nem is lenne vele több baja. Lehet a végén azért a nő miatt üti meg a bokáját. Erre talán fogadni is merne.*
- Az szántóföldek ifjuinál mi?
*Ismétli el gonosz vigyorral, és bosszúálló tekintettel. Sandítson rá a lány, legalább élvezheti annak a gyümölcsét amit most kihozott belőle.
Ott is terem hát. Karjai közt áldozatával. Szorosan mégis lágyan fogva a lányt. Kezei alatt érzi a finom anyagát a ruhának amit nem rég vett neki a piacon. Hm nagy kár, sőt pénzkidobás de lehet a ruha fogja bánni Rine szemtelenkedését.
Szinte érzi, ahogy a lány elalél karjaiban. Azok a sárga ítélkező szemek, mintha enyhe megvetéssel néznének végig a lányon. Ám valami más dereng bennük. Büszkeség, és önelégültség. Hogy az övé, csakis az övé. Érzi vállán a lány fejét, amit a sóhajai közt hátra vettet. Nem is kell sok, hogy jobb kezét felemelve a lány torkához nyúljon. Annak finom bőrén pedig szépen lassan állától egészen a dekoltázsáig cirógassa. Kiélvezve a látványt, ahogy a lány bőre szinte megrezzen érintésétől.*
- Akkor egész éjjel fogok falatozni.
*Lassan mély bariton hangon dörmögi a szavakat, ám be sem fejezi azt szinte. Rá is harap a lány bőrére. Annak finom ízét kóstolgatva. Továbbra is jobb kezével felszegve gyengéden a lány fejét. Nem mintha szükséges, de éreztetni akarja fölényét, hogy ő vezet. Ő uralkodik a testén. Bal keze nem rest elvándorolni, hátra hagyva a szorítást. Elvégre a vad feladta a menekülést. Már ha volt is egyáltalán.
Végig fut keze a lány hasán végig simítva, fel a keblein azt mohón markolva, hogy utána válláról lehajtva a ruhát azt szabaddá tegye. Így enyhén érdes bőre a lány puha bőrére tapad. Annak keblét gyengéden masszírozva.
Az eddigi harapásokat és csókokat. Ami a lány nyakát illette, hirtelen szakad félbe. Kezével a lány arcát maga felé irányítja. Vágytól izzó tekintetével mélyen elmerül a lány szemeiben. Még egyszer megcsodálva annak gyönyörűségét. Hogy utána megőrizve annak szépségét fejében, lehunyva a szemét egy forró csókban egyesüljenek ismét. Lassan ízlelgeti a vörös, dús ajkakat. Így felszabadul jobb kezével pedig nem rest a másik válláról is lehúzni a ruhát. Hogy a lány keblei így végül teljesen szabadon legyenek.*
//Baljós kezdetek//
*Szemei fel és alá mozognak, ahogy követi húgocskája mozdulatait a villával. Nehogy aztán valami rossz indíttatásból tényleg beleállítsa a végén, mert elszakad a másiknál a cérna. Akkor legalább valóban megtudná, miből faragták a kicsi édes ártatlan -már nem annyira ártatlan- törékeny kis Rinét.*
-Fogadni is mernék rá. Mit szólsz? A gyakorlás után. Egy vívás, első találat. Aki veszít mossa a másik ruháját. Mit szólsz?
*Vigyorog elégedetten, és sárgás szemeivel a másik tekintetét fürkészi. Benne már felgyulladt a versengésnek a vágya. Csak úgy mint régen amikor még úgy látta van értelme küzdeni édesapja kegyeiért. Erről jut eszébe, vajon az öreg mostanság, hogy tölti napjait? Sokkalta nyugodtabban élheti életét úgy, hogy nem kap napi értesülést fia kicsapongásairól. Nem törik borosüveg a könyvtárban, az éjszaka közepén nem kurjongatnak a kurtizánok, és a csendőrség sem húzza haza a félholt részeg fiát a takarodó utáni órákban. Biztos ott ül a hatalmas fotelében, és volt feleségei képét bámulja amíg el nem nyomja őt az álom. Egy olyan múltért óhajtozva. Ami sosem érkezik meg. Ezért is vetette meg apját. Képtelen volt elengedni azt, ami már rég nem volt az övé. Ezzel a haragot, a megvetést a bántalmakat is örökké a szívébe zárva. Megmérgezte maga körül családját. A munkába menekült, aminek az eredménye meg is látszott. Munkát teremtett lehetőséget, és hamar felemelkedett a nemesek közé. Lazziar akkor még fiatal volt, hogy ezt felfogja. Ám, ahogy cseperedett egyre jobban látta édesapja menthetetlen.
Tán jobb is így, Ő itt ebben a városban tengeti napjait. Vigyáz a kis házára, ahogy arra utasította. Minek? A mai napig nem derült ki számára. Tán tényleg befordíthatta volna a pénzét arra, hogy valami üzletember váljon belőle. Mint az itteni nagy kutyák, akik úgy szabják az adókat és az árakat, ahogy akarják. Ehelyett inkább ő is a múltban rekedt. Végül lehet nem esett messze az alma a fájától. De Lazziar legalább hajlandó a jelenben élni, annak örömeit magába szívni. A jövőre nem gondolva.
Egészen idáig. Mert most minden a feje tetejére áll. Rine jelenléte, rengeteg erőt adott számára. És olyan boldogságot amit eddig még nem érzett. Mintha most is részegíteni őt.
És már igaz, most a féltékenység mardossa őt, ahogy még egyszer felhozza "barátját". Oh drága Merlana, bár vágta volna el a torkát ott abban a szobában a pegazusban. Nem is lenne vele több baja. Lehet a végén azért a nő miatt üti meg a bokáját. Erre talán fogadni is merne.*
- Az szántóföldek ifjuinál mi?
*Ismétli el gonosz vigyorral, és bosszúálló tekintettel. Sandítson rá a lány, legalább élvezheti annak a gyümölcsét amit most kihozott belőle.
Ott is terem hát. Karjai közt áldozatával. Szorosan mégis lágyan fogva a lányt. Kezei alatt érzi a finom anyagát a ruhának amit nem rég vett neki a piacon. Hm nagy kár, sőt pénzkidobás de lehet a ruha fogja bánni Rine szemtelenkedését.
Szinte érzi, ahogy a lány elalél karjaiban. Azok a sárga ítélkező szemek, mintha enyhe megvetéssel néznének végig a lányon. Ám valami más dereng bennük. Büszkeség, és önelégültség. Hogy az övé, csakis az övé. Érzi vállán a lány fejét, amit a sóhajai közt hátra vettet. Nem is kell sok, hogy jobb kezét felemelve a lány torkához nyúljon. Annak finom bőrén pedig szépen lassan állától egészen a dekoltázsáig cirógassa. Kiélvezve a látványt, ahogy a lány bőre szinte megrezzen érintésétől.*
- Akkor egész éjjel fogok falatozni.
*Lassan mély bariton hangon dörmögi a szavakat, ám be sem fejezi azt szinte. Rá is harap a lány bőrére. Annak finom ízét kóstolgatva. Továbbra is jobb kezével felszegve gyengéden a lány fejét. Nem mintha szükséges, de éreztetni akarja fölényét, hogy ő vezet. Ő uralkodik a testén. Bal keze nem rest elvándorolni, hátra hagyva a szorítást. Elvégre a vad feladta a menekülést. Már ha volt is egyáltalán.
Végig fut keze a lány hasán végig simítva, fel a keblein azt mohón markolva, hogy utána válláról lehajtva a ruhát azt szabaddá tegye. Így enyhén érdes bőre a lány puha bőrére tapad. Annak keblét gyengéden masszírozva.
Az eddigi harapásokat és csókokat. Ami a lány nyakát illette, hirtelen szakad félbe. Kezével a lány arcát maga felé irányítja. Vágytól izzó tekintetével mélyen elmerül a lány szemeiben. Még egyszer megcsodálva annak gyönyörűségét. Hogy utána megőrizve annak szépségét fejében, lehunyva a szemét egy forró csókban egyesüljenek ismét. Lassan ízlelgeti a vörös, dús ajkakat. Így felszabadul jobb kezével pedig nem rest a másik válláról is lehúzni a ruhát. Hogy a lány keblei így végül teljesen szabadon legyenek.*
2803. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-28 18:08:43
Üzenet elküldve: 2025-08-28 18:08:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek//
*Norennar lassan halad a Romváros omladozó utcáin. A kövek között gyökerek feszülnek, a házak romjai sötét árnyakat vetnek, s a csöndet csak a saját lépteinek koppanása töri meg. Többször is megáll, körbenéz, de a tájékozódás minden alkalommal csalóka. A hely tele van zsákutcákkal, félrebicsaklott falakkal, és olyan átjárókkal, amelyek egyik napról a másikra omlanak be. A férfi mégis kitartóan keresi az irányt, amely a Polgárnegyed felé vezetheti.
Egy szűk átjárónál átvág, majd egy omladozó boltíves kapualj alatt lép tovább, s ekkor valami ismerős érzés fut végig rajta. A falak repedései, a szűk udvar formája… mind ismerős. Pár pillanatig még kételkedik, de ahogy kiér az utca tágasabb részére, felismeri a régi mintázatot. Innen már emlékei szerint könnyebb dolga lesz.
Lassabbra veszi lépteit, mintha nem akarná elsietni a felismerés pillanatát. Minden apró jel után kutat: egy omladozó kémény, egy elhagyott kút, egy szétmállott fal, amelynek helye biztosan megmaradt benne. A város ezen része régen is nyomasztó volt, de most, ahogy a cél egyre közelebbinek tűnik, a szívében lassan feléled valami várakozás.
Az utca végén, kissé távolabb, megpillantja azt a házat, amelyet keresett. Nem különbözik sokban a környező épületektől, de a kőfal és a nyílászárók aránya, az ismerős formák mind megerősítik benne: jó helyen jár. A fáradt szemekben felcsillan valami halvány megkönnyebbülés.
Végül megáll egy régi, de gondozott ház előtt. A faajtó, a kőből rakott ablakkeret, az apró kovácsoltvas dísz mind arról árulkodik, hogy valóban elérkezett. Egy pillanatig csak figyeli, a tekintete végigsiklik a részleteken, mintha emlékezetébe akarná vésni a látványt. Aztán mélyet sóhajt, előre lép. Néhány szívdobbanásig habozik, majd felemeli a kezét, és koppant az ajtón. A kopogás hangja visszhangot ver az előtérben, mintha maga az épület is visszaadná a múlt súlyát. Norennar hátralép fél lépést, várakozva, tekintete az ajtófa repedésein pihen. Most már nincs kétség: elérte Nori otthonát.*
*Norennar lassan halad a Romváros omladozó utcáin. A kövek között gyökerek feszülnek, a házak romjai sötét árnyakat vetnek, s a csöndet csak a saját lépteinek koppanása töri meg. Többször is megáll, körbenéz, de a tájékozódás minden alkalommal csalóka. A hely tele van zsákutcákkal, félrebicsaklott falakkal, és olyan átjárókkal, amelyek egyik napról a másikra omlanak be. A férfi mégis kitartóan keresi az irányt, amely a Polgárnegyed felé vezetheti.
Egy szűk átjárónál átvág, majd egy omladozó boltíves kapualj alatt lép tovább, s ekkor valami ismerős érzés fut végig rajta. A falak repedései, a szűk udvar formája… mind ismerős. Pár pillanatig még kételkedik, de ahogy kiér az utca tágasabb részére, felismeri a régi mintázatot. Innen már emlékei szerint könnyebb dolga lesz.
Lassabbra veszi lépteit, mintha nem akarná elsietni a felismerés pillanatát. Minden apró jel után kutat: egy omladozó kémény, egy elhagyott kút, egy szétmállott fal, amelynek helye biztosan megmaradt benne. A város ezen része régen is nyomasztó volt, de most, ahogy a cél egyre közelebbinek tűnik, a szívében lassan feléled valami várakozás.
Az utca végén, kissé távolabb, megpillantja azt a házat, amelyet keresett. Nem különbözik sokban a környező épületektől, de a kőfal és a nyílászárók aránya, az ismerős formák mind megerősítik benne: jó helyen jár. A fáradt szemekben felcsillan valami halvány megkönnyebbülés.
Végül megáll egy régi, de gondozott ház előtt. A faajtó, a kőből rakott ablakkeret, az apró kovácsoltvas dísz mind arról árulkodik, hogy valóban elérkezett. Egy pillanatig csak figyeli, a tekintete végigsiklik a részleteken, mintha emlékezetébe akarná vésni a látványt. Aztán mélyet sóhajt, előre lép. Néhány szívdobbanásig habozik, majd felemeli a kezét, és koppant az ajtón. A kopogás hangja visszhangot ver az előtérben, mintha maga az épület is visszaadná a múlt súlyát. Norennar hátralép fél lépést, várakozva, tekintete az ajtófa repedésein pihen. Most már nincs kétség: elérte Nori otthonát.*
2802. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-28 01:17:37
Üzenet elküldve: 2025-08-28 01:17:37
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Baljós kezdetek//
*Rine a villa hegyét játékosan meglengeti bátyja felé, de közben szeme összehúzódik, mintha komolyan venné azt, hogy Lazziar ennyire nem bízik a képességeiben.*
- Hát hogy merészelsz így lenézni? Jól gondold meg. Tényleg azt hiszed, nem tudnálak elverni?
*Hangja sértettnek tűnik, de csak a látszat, belül pontosan tudja, hogy Lazziarnak tökéletesen igaza van és ő édes kevés a férfival szemben. Mégis, a büszkeségét nem engedi, hogy szó nélkül eltiporják. Aztán egy hirtelen csillanás villan a szemében, ahogy eljátszik egy másik fegyverrel, ami még mindig az ő kezében van, a féltékenység. Hirtelen elmosolyodik, felkapja a tányérokat, és ahogy elsétál az asztaltól, szemtelenül visszaszól.*
- De tudod mit? Ha velem ilyen nagy a szád, lehet, hogy inkább majd a "barátod" előtt kéne bizonyítanod, mennyire erős vagy. Én pedig majd bizonyítom a képességeimet a szántóföldek ifjainál.
*Sandít hátra sunyin, hogy lássa a férfi arcán azt a villanást, amit keres. Féltékennyé akarja tenni, ha már a karjában nincs fölénye, legalább a szavaival éreztesse vele, hogy tud sebezni.
Az edényeket leteszi a konyhaszekrényre, de nem tudja befejezni a játékot, mert Lazziar gyors léptekkel mögötte terem. Karjai hirtelen zárulnak rá, mellkasa szorosan simul a hátának, a forró lehelet pedig végigbizsergeti fülét. Amikor a férfi hangját meghallja, szíve kihagy egy ütemet. A szavak suttogása, a csók és a nyakát érő finom harapás olyan érzéseket lobbantanak benne, amiknek képtelen ellenállni. Halk, remegő sóhaj szakad fel belőle, ujjaival a szekrény szélébe kapaszkodik, hogy el ne olvadjon teljesen a szorításban. Lehunyja szemét, és a gondolatok villámként cikáznak benne. Sosem gondolta volna, hogy idáig jutnak, hogy pont mostohabátyja lesz az, akihez így simul, akinek először adta oda magát. És most ismét itt van, ugyanazzal a mindent elsöprő szenvedéllyel lobbantja lángra, mint akkor. Tudja, hogy nincs ereje Lazziar fölött, de az is világos, hogy nincs is kedve ellenállni. A féltékenység csak játék volt, a teste most már csak egyet akar, engedni neki. Fejét hátra hajtja, tarkóját a férfi vállára ejtve, nyakát önként kínálja, mintha néma vallomásként mondaná, hogy eszében sincs ellenkezni, mindene a férfié. Érzi Lazziar mellkasának feszülését a hátán, a birtokló karokat, amelyek úgy zárják magukba, mintha sosem akarnák elengedni. Hátra nyúl, ujjai lassan végigsimítanak a férfi arcán, majd a karját keresik, mintha még közelebb akarná húzni magához.
Ajkain játékos mosoly bujkál, ahogy rekedtes, csábító hangon megszólal.*
- Hm... És mennyire maradtál éhes? Mert lehet, hogy nem csak egy falat vagyok, hanem egy egész lakoma.
*Szavai egyszerre komiszak és csábítóak, miközben minden porcikája átadja magát neki. Nyakát akadályok nélkül kínálja fel, sóhajai és a szavai egyszerre élezik Lazziar éhségét, miközben a szívverése úgy dobol, mintha csak a férfi karjaiban akarna végleg elégni.*
//Baljós kezdetek//
*Rine a villa hegyét játékosan meglengeti bátyja felé, de közben szeme összehúzódik, mintha komolyan venné azt, hogy Lazziar ennyire nem bízik a képességeiben.*
- Hát hogy merészelsz így lenézni? Jól gondold meg. Tényleg azt hiszed, nem tudnálak elverni?
*Hangja sértettnek tűnik, de csak a látszat, belül pontosan tudja, hogy Lazziarnak tökéletesen igaza van és ő édes kevés a férfival szemben. Mégis, a büszkeségét nem engedi, hogy szó nélkül eltiporják. Aztán egy hirtelen csillanás villan a szemében, ahogy eljátszik egy másik fegyverrel, ami még mindig az ő kezében van, a féltékenység. Hirtelen elmosolyodik, felkapja a tányérokat, és ahogy elsétál az asztaltól, szemtelenül visszaszól.*
- De tudod mit? Ha velem ilyen nagy a szád, lehet, hogy inkább majd a "barátod" előtt kéne bizonyítanod, mennyire erős vagy. Én pedig majd bizonyítom a képességeimet a szántóföldek ifjainál.
*Sandít hátra sunyin, hogy lássa a férfi arcán azt a villanást, amit keres. Féltékennyé akarja tenni, ha már a karjában nincs fölénye, legalább a szavaival éreztesse vele, hogy tud sebezni.
Az edényeket leteszi a konyhaszekrényre, de nem tudja befejezni a játékot, mert Lazziar gyors léptekkel mögötte terem. Karjai hirtelen zárulnak rá, mellkasa szorosan simul a hátának, a forró lehelet pedig végigbizsergeti fülét. Amikor a férfi hangját meghallja, szíve kihagy egy ütemet. A szavak suttogása, a csók és a nyakát érő finom harapás olyan érzéseket lobbantanak benne, amiknek képtelen ellenállni. Halk, remegő sóhaj szakad fel belőle, ujjaival a szekrény szélébe kapaszkodik, hogy el ne olvadjon teljesen a szorításban. Lehunyja szemét, és a gondolatok villámként cikáznak benne. Sosem gondolta volna, hogy idáig jutnak, hogy pont mostohabátyja lesz az, akihez így simul, akinek először adta oda magát. És most ismét itt van, ugyanazzal a mindent elsöprő szenvedéllyel lobbantja lángra, mint akkor. Tudja, hogy nincs ereje Lazziar fölött, de az is világos, hogy nincs is kedve ellenállni. A féltékenység csak játék volt, a teste most már csak egyet akar, engedni neki. Fejét hátra hajtja, tarkóját a férfi vállára ejtve, nyakát önként kínálja, mintha néma vallomásként mondaná, hogy eszében sincs ellenkezni, mindene a férfié. Érzi Lazziar mellkasának feszülését a hátán, a birtokló karokat, amelyek úgy zárják magukba, mintha sosem akarnák elengedni. Hátra nyúl, ujjai lassan végigsimítanak a férfi arcán, majd a karját keresik, mintha még közelebb akarná húzni magához.
Ajkain játékos mosoly bujkál, ahogy rekedtes, csábító hangon megszólal.*
- Hm... És mennyire maradtál éhes? Mert lehet, hogy nem csak egy falat vagyok, hanem egy egész lakoma.
*Szavai egyszerre komiszak és csábítóak, miközben minden porcikája átadja magát neki. Nyakát akadályok nélkül kínálja fel, sóhajai és a szavai egyszerre élezik Lazziar éhségét, miközben a szívverése úgy dobol, mintha csak a férfi karjaiban akarna végleg elégni.*
2801. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-25 16:59:54
Üzenet elküldve: 2025-08-25 16:59:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 300
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 300
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Baljós kezdetek//
*Farkasszemet néz hát mostohájával. Akinek igazán jól felborzolta a kedélyeit a fegyverekkel való gyakorlás gondolata. Ki hitte volna, hogy ennyire kis harcos lélek bújt meg az ártatlan pofi mögött. Azt eddig is tudta, hogy kakaskodni szeretett a lány. Vele legalább is biztosan. Viszont sokkal simulékonyabb társaságban mint nyers bátyja Lazziar. Aki akkoriban alig tudta megállni sértő szavait a ház vendégeinek. Nem hiába kedvelte édesapja a leányt.*
- Igen azt.
*Feleli elégedetten. Fejét még tenyerébe is támasztja, úgy bámulja kihívóan a lányt. Lengetheti azt a villát a szeme elött, ahogy szeretné. Fenyegették már meg őt ennél rosszabbal is.
Bátorsága eddig tartott, amíg kedves Merlana létezése fel nem kerül az asztalra. Még szerencse nem volt olyan botor, kinyögje a nő nevét. Akkor lehet, hogy az utcán aludna. Tiszta párbajban, vagy ugratásban egy cseppet sem fél mostohájától. De egy biztos. Nem szeretné látni ha kitör belőle a féltékeny anyatigris. Sőt, semelyik nőnél nem szeretné azt látni. Egy dolog egy őrült törpével iszogatni. De egy őrült és emellett féltékeny nő. Képes felégetni a fél világot. Ki tudja mi bújik meg igazán mélyen a lányban. Amennyire ő ismeri egy igaz tünemény, aki a légynek sem tudna ártani. De mi rejtőzik igazán mélyen? Az igazi sötétségben. Amiben Lazziar, már mint maga sötétségében már elmerült párszor. Na de Rine? Volt valaha alkalma megtapasztalni azt, amikor az igazi ösztönök vezérlik tetteit? Egy dologban reménykedik. Hogy ennek sosem kell kiderülnie, mert szíve legmélyén fél attól, Rine megtörne és nem bírná. Ezzel őt még mélyebbre taszítva saját sötétségében. Az a kis emberi rész, ami képes szeretni, óvni, törődni bármivel e világon az mind a lány miatt létezik csak. Ha ez is elvész, Lazziarnek nem lesz veszteni valója. Annál veszélyesebb lény pedig nem létezhet, ami már nem veszthet semmit saját életén kívül.
Rine képes hátra hagyni az ő "titkos informátorának" a létezésének a boncolását. Helyette inkább Lazziar féltékenységére játszik. Azok a szavak, mozdulatok bizony megbolygatják férfi hiúságát Lazziarnak. Egy-egy mocskosabb kép villan be fejébe, és ha bár tudja nem igazak valamelyest mégis marcangolja őt a gondolat. Csak csendben figyeli a lányt, lélegzetét is visszafojtva. Annak kecses mozdulatait. Vöröslő ajkainak mozgását. Az ő arcára ha nem is vigyor, de inkább állatias vicsor kezd el húzódni, ahogy a lány feláll, mellé lép, majd elsétál a saját tányérjával.
Oh neki is elég volt mára a vacsorából. És most bizony másra vágyik. Felpattan hát ő maga is az asztaltól, a tányért hátra hagyva. Egy gyors lépéssel Rine mögött terem miután a lány a tányért már elhelyezte a másik konyhaasztalon. Karjait mint egy pók hirtelen rázárja. Fejét pedig szorosan a másikéhoz nyomva kezd halk duruzsolásba.*
- Hát én még éhes vagyok. Én talán nem érdemlem meg? Az én étvágyamat nem akarod ontani?
*Suttogja hízelgőn a másik hosszú fülébe közel. Hogy az érezze forró leheletét a bőrén. Majd lejjebb haladva egy csókot nyom a másik nyakára, hogy utána azt aljas módon gyengéden még meg is harapja. Kezével pedig mohón markolja a másik finom bőrét. Mint aki nem akarná elveszteni őt egy pillanatra sem. Még ha késő is van, az este hosszú. Talán nem lesznek fáradtak a holnapi gyakorláshoz.*
//Baljós kezdetek//
*Farkasszemet néz hát mostohájával. Akinek igazán jól felborzolta a kedélyeit a fegyverekkel való gyakorlás gondolata. Ki hitte volna, hogy ennyire kis harcos lélek bújt meg az ártatlan pofi mögött. Azt eddig is tudta, hogy kakaskodni szeretett a lány. Vele legalább is biztosan. Viszont sokkal simulékonyabb társaságban mint nyers bátyja Lazziar. Aki akkoriban alig tudta megállni sértő szavait a ház vendégeinek. Nem hiába kedvelte édesapja a leányt.*
- Igen azt.
*Feleli elégedetten. Fejét még tenyerébe is támasztja, úgy bámulja kihívóan a lányt. Lengetheti azt a villát a szeme elött, ahogy szeretné. Fenyegették már meg őt ennél rosszabbal is.
Bátorsága eddig tartott, amíg kedves Merlana létezése fel nem kerül az asztalra. Még szerencse nem volt olyan botor, kinyögje a nő nevét. Akkor lehet, hogy az utcán aludna. Tiszta párbajban, vagy ugratásban egy cseppet sem fél mostohájától. De egy biztos. Nem szeretné látni ha kitör belőle a féltékeny anyatigris. Sőt, semelyik nőnél nem szeretné azt látni. Egy dolog egy őrült törpével iszogatni. De egy őrült és emellett féltékeny nő. Képes felégetni a fél világot. Ki tudja mi bújik meg igazán mélyen a lányban. Amennyire ő ismeri egy igaz tünemény, aki a légynek sem tudna ártani. De mi rejtőzik igazán mélyen? Az igazi sötétségben. Amiben Lazziar, már mint maga sötétségében már elmerült párszor. Na de Rine? Volt valaha alkalma megtapasztalni azt, amikor az igazi ösztönök vezérlik tetteit? Egy dologban reménykedik. Hogy ennek sosem kell kiderülnie, mert szíve legmélyén fél attól, Rine megtörne és nem bírná. Ezzel őt még mélyebbre taszítva saját sötétségében. Az a kis emberi rész, ami képes szeretni, óvni, törődni bármivel e világon az mind a lány miatt létezik csak. Ha ez is elvész, Lazziarnek nem lesz veszteni valója. Annál veszélyesebb lény pedig nem létezhet, ami már nem veszthet semmit saját életén kívül.
Rine képes hátra hagyni az ő "titkos informátorának" a létezésének a boncolását. Helyette inkább Lazziar féltékenységére játszik. Azok a szavak, mozdulatok bizony megbolygatják férfi hiúságát Lazziarnak. Egy-egy mocskosabb kép villan be fejébe, és ha bár tudja nem igazak valamelyest mégis marcangolja őt a gondolat. Csak csendben figyeli a lányt, lélegzetét is visszafojtva. Annak kecses mozdulatait. Vöröslő ajkainak mozgását. Az ő arcára ha nem is vigyor, de inkább állatias vicsor kezd el húzódni, ahogy a lány feláll, mellé lép, majd elsétál a saját tányérjával.
Oh neki is elég volt mára a vacsorából. És most bizony másra vágyik. Felpattan hát ő maga is az asztaltól, a tányért hátra hagyva. Egy gyors lépéssel Rine mögött terem miután a lány a tányért már elhelyezte a másik konyhaasztalon. Karjait mint egy pók hirtelen rázárja. Fejét pedig szorosan a másikéhoz nyomva kezd halk duruzsolásba.*
- Hát én még éhes vagyok. Én talán nem érdemlem meg? Az én étvágyamat nem akarod ontani?
*Suttogja hízelgőn a másik hosszú fülébe közel. Hogy az érezze forró leheletét a bőrén. Majd lejjebb haladva egy csókot nyom a másik nyakára, hogy utána azt aljas módon gyengéden még meg is harapja. Kezével pedig mohón markolja a másik finom bőrét. Mint aki nem akarná elveszteni őt egy pillanatra sem. Még ha késő is van, az este hosszú. Talán nem lesznek fáradtak a holnapi gyakorláshoz.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3244-3263