Arthenior - Polgárnegyed
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Arthenior főtere Wegtoreni Kalmár (új) Kaszárnya (új) | Polgárnegyed | Templom (új) Romváros és Meredély (új) Piactér (új) |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 137 (2721. - 2740. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3244-3263
2740. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-19 21:11:05
Üzenet elküldve: 2025-08-19 21:11:05
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Királynő üti a gyalogot//
//Sub Rosa Panzió//
*Fájdalmas mosoly és szomorú tekintet az, amivel most reagálni tud Pashthra egyébként imponáló szavaira, miszerint sokkal nagyobb fájdalommal büntetné azokat, akik kövekkel dobálták őt, csak mert arról mert dalolni, amit a szívében érzett. Nem tudja, mit is mondhatna rá, hisz nem haragszik azokra, akik ezt tették vele. Kellene, de nem tud. Hiába látja most már tisztán, hogy mennyire igazságtalanul bántak vele, az üzenet számára mégis az volt, hogy takarodjon, neki nincs keresnivalója még a csőcselék között sem.*
- Köszönöm… *Ennyit lehel csak ki az ajkain, de őszinte hálával. A kövek, melyek eltalálták, fájdalmat okoztak neki, de hála Pashthra-nak, egy kicsit most enyhült ez a fájdalom. Ami pedig a tökéletességet vagy annak megjátszását illeti, őszintén meglepődik a bölcs megszólaláson, amit a fiú fűz hozzá.*
~Hogy mennyire igaza van…~ *Szeretne tökéletes lenni, és most visszakapta a reményt, hogy lehet az, még akkor is, ha a régi Merlanát nem rejti örökre álarc mögé. Sőt, talán ő is kell hozzá.
A dalban, amit előad, saját maga is elmerül, és arra a pár percre megszűnik létezni körülötte minden. Nincs más, csak a dal és ő, ami valóban egy álomvilágba repíti el, még akkor is, ha a történet maga csak a végére válik széppé. Miután végzett, kíváncsian, kissé félve pillant Pashthra szemeibe. Akaratlanul is felvillannak előtte a képek, ahogy éles kövek repülnek felé, hiába tudja, hogy ez most nem fog újra megtörténni. Nemhogy nem történik meg, de a szavak, melyek elhangzanak, azok olyan jól esnek neki, hogy kedve támadna rögtön eldobni az öléből a lantot, és az asztalon keresztül mászva a fiú nyakába ugrani, de türtőzteti magát. Széles mosolya jelzi csak, hogy mennyire örül, hogy tetszett neki a dal.*
- Én sokáig azt hittem, hogy erre a világra nem vagyok való. *Jegyzi meg játékosan az egyébként szomorú tényt.* Nem, nem tudok róla, hogy az lennék, de ha mégis, akkor is inkább Teysus oldalán járnám Lanawin földjeit, hogy mindenhol ilyen örömöt okozhassak. Ha egy kemény harcost is meg tudok siratni, akkor talán bárkit sikerül. *Nevetgél ő már kiszakadva a dal komor hangulatából. Előre nyújtózkodik, és megpróbálja letörölni a könnycseppeket Pashthra arcáról.*
- Nem csak a dalnak szólnak ezek a könnyek, igaz? *Szembesíti saját könnyeivel a másikat, majd iszik egy újabb kortyot az üvegből, végül újra hátra dől, és közben újra ösztönösen kezdi pengetni a lantot halkan, de igazi dalt most nem játszik rajta.*
- Mesélj! *Nem teszi hozzá, hogy „ha szeretnél”, mert kíváncsi, de persze semmi sem kötelező, azonban úgy érzi, egymás előtt, ma este már nem léteznek titok, még ha ezzel most valójában saját magának is hazudik.*
//Sub Rosa Panzió//
*Fájdalmas mosoly és szomorú tekintet az, amivel most reagálni tud Pashthra egyébként imponáló szavaira, miszerint sokkal nagyobb fájdalommal büntetné azokat, akik kövekkel dobálták őt, csak mert arról mert dalolni, amit a szívében érzett. Nem tudja, mit is mondhatna rá, hisz nem haragszik azokra, akik ezt tették vele. Kellene, de nem tud. Hiába látja most már tisztán, hogy mennyire igazságtalanul bántak vele, az üzenet számára mégis az volt, hogy takarodjon, neki nincs keresnivalója még a csőcselék között sem.*
- Köszönöm… *Ennyit lehel csak ki az ajkain, de őszinte hálával. A kövek, melyek eltalálták, fájdalmat okoztak neki, de hála Pashthra-nak, egy kicsit most enyhült ez a fájdalom. Ami pedig a tökéletességet vagy annak megjátszását illeti, őszintén meglepődik a bölcs megszólaláson, amit a fiú fűz hozzá.*
~Hogy mennyire igaza van…~ *Szeretne tökéletes lenni, és most visszakapta a reményt, hogy lehet az, még akkor is, ha a régi Merlanát nem rejti örökre álarc mögé. Sőt, talán ő is kell hozzá.
A dalban, amit előad, saját maga is elmerül, és arra a pár percre megszűnik létezni körülötte minden. Nincs más, csak a dal és ő, ami valóban egy álomvilágba repíti el, még akkor is, ha a történet maga csak a végére válik széppé. Miután végzett, kíváncsian, kissé félve pillant Pashthra szemeibe. Akaratlanul is felvillannak előtte a képek, ahogy éles kövek repülnek felé, hiába tudja, hogy ez most nem fog újra megtörténni. Nemhogy nem történik meg, de a szavak, melyek elhangzanak, azok olyan jól esnek neki, hogy kedve támadna rögtön eldobni az öléből a lantot, és az asztalon keresztül mászva a fiú nyakába ugrani, de türtőzteti magát. Széles mosolya jelzi csak, hogy mennyire örül, hogy tetszett neki a dal.*
- Én sokáig azt hittem, hogy erre a világra nem vagyok való. *Jegyzi meg játékosan az egyébként szomorú tényt.* Nem, nem tudok róla, hogy az lennék, de ha mégis, akkor is inkább Teysus oldalán járnám Lanawin földjeit, hogy mindenhol ilyen örömöt okozhassak. Ha egy kemény harcost is meg tudok siratni, akkor talán bárkit sikerül. *Nevetgél ő már kiszakadva a dal komor hangulatából. Előre nyújtózkodik, és megpróbálja letörölni a könnycseppeket Pashthra arcáról.*
- Nem csak a dalnak szólnak ezek a könnyek, igaz? *Szembesíti saját könnyeivel a másikat, majd iszik egy újabb kortyot az üvegből, végül újra hátra dől, és közben újra ösztönösen kezdi pengetni a lantot halkan, de igazi dalt most nem játszik rajta.*
- Mesélj! *Nem teszi hozzá, hogy „ha szeretnél”, mert kíváncsi, de persze semmi sem kötelező, azonban úgy érzi, egymás előtt, ma este már nem léteznek titok, még ha ezzel most valójában saját magának is hazudik.*
2739. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-19 20:31:04
Üzenet elküldve: 2025-08-19 20:31:04
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Egy kis csend a vihar előtt//
*Norennar ösztönösen mozdul, amint az ajkára lehelt apró csókot érzi. Nem tolakodóan, inkább óvatosan viszonozza, mintha hosszú idő óta most először merne reagálni ilyen nyílt gesztusra. A szemei egy pillanatra lehunyódnak, aztán mikor a nő eltávolodik, lassan, melegen elmosolyodik.*
- Szóval fürdő.
*Ismétli el a nő szavait. Hangjában ott van valami halk derű, ami ritkán szökik a felszínre.
A dallamos dúdolás, ami a távolodó léptekkel száll felé, különös nyugalmat hoz rá. A fülében megtörik a dallam, ahogy a mécsesek lobbanása, a fa recsegése és a kinti halk zajok keverednek hozzá. Csak áll, és figyeli, ahogy a nő mozdulatai betöltik a szobát. Nem sürgeti a csendet, hagyja, hogy átjárja a játékos ritmus, amit hall.
Amikor hallja a könnyed megjegyzést a Pegazus fényűzéséről, elmosolyodik, és lassan megrázza a fejét.*
- Nem is kell. A közelséged már ellazít. Viszont az út porát már nem mossa le rólam. Én meg nem szeretném még több ruhád összepiszkolni.
*A szavak őszintén csengenek. Van bennük fáradtság, de ugyanakkor szelíd figyelem is, ahogy a nő felé pillant. A kihűlt vízről szóló magyarázatot szótlanul hallgatja végig, csak egyet bólint, és mély sóhajjal emelkedik fel a székről. A mozdulat lassú, kimért, mintha a testében hordozott napok súlyát is le kellene rázni.
Lassan, türelmesen kezdi oldani a páncél szíjait. Az ujjai biztosan járnak, de minden egyes fémcsat halk, kattanó hangja mintha a véglegességet jelentené. Tudja, hogy ezek a darabok már nem kísérik sokáig. Egykor harcokat, sebeket, túlélést jelentettek, most viszont csak emlékként maradnak. A mellvért lassan kerül a sarokba, aztán az alkarvédők következnek.
Egy pillanatra megáll, amikor a nő a hálóruháját a vízbe mártja, és az anyag átnedvesedve rásimul a bőrére. Norennar tekintete ösztönösen akad meg rajta, de nem kapja el. Inkább egy halvány, pajkos mosoly szalad végig a szája szélén.*
- Te is csatlakozol hozzám?
*Kérdezi, miközben éppen az egyik szíjat lazítja az alkarján. A hangja játékos, de a szemeiben ott marad a fáradtság, amit nem tud eltakarni.
Ahogy a nő a kérdését veti fel arról, mi az, amit meg akar mutatni, Norennar lassan bólint, majd mosollyal felel.*
- Egy ajándék, amit a tanácstól kaptam a városért tett szolgálataimért. Szerintem neked is tetszeni fog.
*Közben folytatja a felesleges ruhadarabok leoldását. Lépésről lépésre kerül le róla minden, míg végül csak a fekete inge, a kopottas, sötétbarna nadrágja és a csizmája marad. Az ing ujját feltűri, a karján futó tetoválások előtűnnek a fényben. A mécsesek lángja játékosan vonul végig a mintákon, mintha saját történetet rajzolnának rá.
A páncél maradékát a sarokba támasztja, majd egy pillanatra csak áll, és hagyja, hogy a csend közéjük telepedjen. A mozdulatokban ott van a fáradtság, de ugyanakkor egyfajta megkönnyebbülés is: mintha régi terheket tenne le a földre, amik hosszú időn át szorították a vállát. Tekintete visszatalál a nőre, és egy szívdobbanásnyi ideig csak figyeli, ahogy mozog, ahogy a házban minden tárgy köré életet varázsol.
Belül érzi, hogy ezek a percek mások, mint bármelyik nap a városban vagy a pusztában. Van benne valami, amihez rég nem volt része: az otthon illúziója. Nem biztos, hogy megérdemli, és nem tudja, meddig tarthat, de most, ahogy a mécsesek fényében a fáradt test végre leveheti a páncélt, úgy érzi, talán mégis megtalálta, amit keresett.*
*Norennar ösztönösen mozdul, amint az ajkára lehelt apró csókot érzi. Nem tolakodóan, inkább óvatosan viszonozza, mintha hosszú idő óta most először merne reagálni ilyen nyílt gesztusra. A szemei egy pillanatra lehunyódnak, aztán mikor a nő eltávolodik, lassan, melegen elmosolyodik.*
- Szóval fürdő.
*Ismétli el a nő szavait. Hangjában ott van valami halk derű, ami ritkán szökik a felszínre.
A dallamos dúdolás, ami a távolodó léptekkel száll felé, különös nyugalmat hoz rá. A fülében megtörik a dallam, ahogy a mécsesek lobbanása, a fa recsegése és a kinti halk zajok keverednek hozzá. Csak áll, és figyeli, ahogy a nő mozdulatai betöltik a szobát. Nem sürgeti a csendet, hagyja, hogy átjárja a játékos ritmus, amit hall.
Amikor hallja a könnyed megjegyzést a Pegazus fényűzéséről, elmosolyodik, és lassan megrázza a fejét.*
- Nem is kell. A közelséged már ellazít. Viszont az út porát már nem mossa le rólam. Én meg nem szeretném még több ruhád összepiszkolni.
*A szavak őszintén csengenek. Van bennük fáradtság, de ugyanakkor szelíd figyelem is, ahogy a nő felé pillant. A kihűlt vízről szóló magyarázatot szótlanul hallgatja végig, csak egyet bólint, és mély sóhajjal emelkedik fel a székről. A mozdulat lassú, kimért, mintha a testében hordozott napok súlyát is le kellene rázni.
Lassan, türelmesen kezdi oldani a páncél szíjait. Az ujjai biztosan járnak, de minden egyes fémcsat halk, kattanó hangja mintha a véglegességet jelentené. Tudja, hogy ezek a darabok már nem kísérik sokáig. Egykor harcokat, sebeket, túlélést jelentettek, most viszont csak emlékként maradnak. A mellvért lassan kerül a sarokba, aztán az alkarvédők következnek.
Egy pillanatra megáll, amikor a nő a hálóruháját a vízbe mártja, és az anyag átnedvesedve rásimul a bőrére. Norennar tekintete ösztönösen akad meg rajta, de nem kapja el. Inkább egy halvány, pajkos mosoly szalad végig a szája szélén.*
- Te is csatlakozol hozzám?
*Kérdezi, miközben éppen az egyik szíjat lazítja az alkarján. A hangja játékos, de a szemeiben ott marad a fáradtság, amit nem tud eltakarni.
Ahogy a nő a kérdését veti fel arról, mi az, amit meg akar mutatni, Norennar lassan bólint, majd mosollyal felel.*
- Egy ajándék, amit a tanácstól kaptam a városért tett szolgálataimért. Szerintem neked is tetszeni fog.
*Közben folytatja a felesleges ruhadarabok leoldását. Lépésről lépésre kerül le róla minden, míg végül csak a fekete inge, a kopottas, sötétbarna nadrágja és a csizmája marad. Az ing ujját feltűri, a karján futó tetoválások előtűnnek a fényben. A mécsesek lángja játékosan vonul végig a mintákon, mintha saját történetet rajzolnának rá.
A páncél maradékát a sarokba támasztja, majd egy pillanatra csak áll, és hagyja, hogy a csend közéjük telepedjen. A mozdulatokban ott van a fáradtság, de ugyanakkor egyfajta megkönnyebbülés is: mintha régi terheket tenne le a földre, amik hosszú időn át szorították a vállát. Tekintete visszatalál a nőre, és egy szívdobbanásnyi ideig csak figyeli, ahogy mozog, ahogy a házban minden tárgy köré életet varázsol.
Belül érzi, hogy ezek a percek mások, mint bármelyik nap a városban vagy a pusztában. Van benne valami, amihez rég nem volt része: az otthon illúziója. Nem biztos, hogy megérdemli, és nem tudja, meddig tarthat, de most, ahogy a mécsesek fényében a fáradt test végre leveheti a páncélt, úgy érzi, talán mégis megtalálta, amit keresett.*
2738. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-19 19:56:14
Üzenet elküldve: 2025-08-19 19:56:14
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Egy kis csend a vihar előtt//
*Egy újabb történet, amit a hangsúlyból úgy ítél meg, hogy jobb nem megbolygatni. De könnyít valamennyit a tény, hogy azért nem éhen jár Norennar. Így csak megértőn bólint és ezt is hagyja háborítatlanul. Ahogy hátra billenti a fejét és meglátja az arcára húzódó mosolyt, az ő ajkai is bátrabban viszonozzák azt. Kezei végül mozdulnak, hogy finoman közre fogják a férfi arcát, hüvelykujjaival gyengéden cirógatva a bőrére. Ám a hallottakra amilyen biztosan ült ki az a mosoly az arcára, olyan hamar fagy is le róla, kissé megrökönyödve pillantva bele a világos szemekbe. Az ajkai nyomban elnyílnak, némán már formálják is a kérdést, de a szó még időben benne ragad, ahogy Norennar is elharapja a mondat végét. Most újból nehezére esik, hogy tovább kerülgesse a témát. De még mindig előrébb tartja a férfit saját kíváncsiságánál. Így szelíd mosollyal hajol lejjebb, puhán csókolva az ajka szegletébe.*
- Szóval fürdő.
*Duruzsolja a szúrós szakállba, majd vissza kiegyenesedve húzza el kezeit és ismét ellép a férfitól. Halk, játékos dúdolásba kezd, ahogy a dézsa felé indítja meg lépteit.*
- Hát nem tudok olyan luxussal szolgálni, mint a Pegazus, de talán azért mégis tudok valamennyit segíteni a problémán.
*Kuncogja halkan, ahogy a dézsa szélén megtámaszkodik egyik kezével, míg a másikat csuklóig a vízbe mártja.*
- Nos, tegnap készítettem vizet, de végül nem vettem rá magam, hogy megmártózzam. Elég volt a tál is. Igaz, hogy ez már rég kihűlt. Viszont van egy fazéknyi bekészítve, csak alá kell gyújtani, ha van annyi időd és türelmed még.
*Pillant hátra a válla fölött, majd kiegyenesedve törli a kezét egyszerűen a vékony hálóruhába. Az anyagnak csak egy pillanat kell, hogy magába szívja a vizet és a fehér, ázott anyag alól áttűnjön az obszidián szín bőr.
Ha érkezik válasz azt már menet közben csípi el, ahogy a kályha felé indul, hogy intézkedjen a víz dolgában. Szerencsére a gondolatainak csak egy pillanatnyi idejük volt arra, hogy visszatérjenek oda, ahol orkot és vért emlegetett Norennar. Az említett "valami" most átvette az irányítást és szemeiben kíváncsi csillogással sandít a férfira.*
- Valóban? És mi volna az?
*Fordul vissza közben a munkájához. Elsőre nem sikerül, de pár próbálkozás után a kályhában megigazgatott fa már halkan ropog, hogy a fazékban meghűlt víz újra melegedni kezdjen. Amíg a tűz, a fazék és a víz teszi a dolgát, addig tovább lép, hogy a szekrényből kerítsen elő egy törölközőt. Annak ellenére, hogy eddig gyűlölt itt lenni, most elég otthonosan mozog. Talán a több napos bezártság tehet róla, hogy egy kicsit megbarátkozott a kis romhalmazzal. Talán az, hogy most újra lehetősége nyílik Norennarról gondoskodni. Bármi is az ok, azon nem változtat, hogy az arcán napok óta először szinte eltüntethetetlenül megül a szelíd, vidám mosoly.*
*Egy újabb történet, amit a hangsúlyból úgy ítél meg, hogy jobb nem megbolygatni. De könnyít valamennyit a tény, hogy azért nem éhen jár Norennar. Így csak megértőn bólint és ezt is hagyja háborítatlanul. Ahogy hátra billenti a fejét és meglátja az arcára húzódó mosolyt, az ő ajkai is bátrabban viszonozzák azt. Kezei végül mozdulnak, hogy finoman közre fogják a férfi arcát, hüvelykujjaival gyengéden cirógatva a bőrére. Ám a hallottakra amilyen biztosan ült ki az a mosoly az arcára, olyan hamar fagy is le róla, kissé megrökönyödve pillantva bele a világos szemekbe. Az ajkai nyomban elnyílnak, némán már formálják is a kérdést, de a szó még időben benne ragad, ahogy Norennar is elharapja a mondat végét. Most újból nehezére esik, hogy tovább kerülgesse a témát. De még mindig előrébb tartja a férfit saját kíváncsiságánál. Így szelíd mosollyal hajol lejjebb, puhán csókolva az ajka szegletébe.*
- Szóval fürdő.
*Duruzsolja a szúrós szakállba, majd vissza kiegyenesedve húzza el kezeit és ismét ellép a férfitól. Halk, játékos dúdolásba kezd, ahogy a dézsa felé indítja meg lépteit.*
- Hát nem tudok olyan luxussal szolgálni, mint a Pegazus, de talán azért mégis tudok valamennyit segíteni a problémán.
*Kuncogja halkan, ahogy a dézsa szélén megtámaszkodik egyik kezével, míg a másikat csuklóig a vízbe mártja.*
- Nos, tegnap készítettem vizet, de végül nem vettem rá magam, hogy megmártózzam. Elég volt a tál is. Igaz, hogy ez már rég kihűlt. Viszont van egy fazéknyi bekészítve, csak alá kell gyújtani, ha van annyi időd és türelmed még.
*Pillant hátra a válla fölött, majd kiegyenesedve törli a kezét egyszerűen a vékony hálóruhába. Az anyagnak csak egy pillanat kell, hogy magába szívja a vizet és a fehér, ázott anyag alól áttűnjön az obszidián szín bőr.
Ha érkezik válasz azt már menet közben csípi el, ahogy a kályha felé indul, hogy intézkedjen a víz dolgában. Szerencsére a gondolatainak csak egy pillanatnyi idejük volt arra, hogy visszatérjenek oda, ahol orkot és vért emlegetett Norennar. Az említett "valami" most átvette az irányítást és szemeiben kíváncsi csillogással sandít a férfira.*
- Valóban? És mi volna az?
*Fordul vissza közben a munkájához. Elsőre nem sikerül, de pár próbálkozás után a kályhában megigazgatott fa már halkan ropog, hogy a fazékban meghűlt víz újra melegedni kezdjen. Amíg a tűz, a fazék és a víz teszi a dolgát, addig tovább lép, hogy a szekrényből kerítsen elő egy törölközőt. Annak ellenére, hogy eddig gyűlölt itt lenni, most elég otthonosan mozog. Talán a több napos bezártság tehet róla, hogy egy kicsit megbarátkozott a kis romhalmazzal. Talán az, hogy most újra lehetősége nyílik Norennarról gondoskodni. Bármi is az ok, azon nem változtat, hogy az arcán napok óta először szinte eltüntethetetlenül megül a szelíd, vidám mosoly.*
2737. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-19 19:16:05
Üzenet elküldve: 2025-08-19 19:16:05
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Királynő üti a gyalogot//
//Sub Rosa Panzió//
* Érdeklődve hallgatja a történetet, nem szól, nem mesél magáról, mert nem érzi úgy, hogy az ő története érdekes lenne, vagy bárkit is érdekelne. Főleg nem úgy, hogy a bárd ilyen kalandos életről beszél, hajózásokról, és arról, hogy milyen fontos szerepet töltött be ezeknek az embereknek az életében. Mert az, aki a legsötétebb éjjelen is tartja valakiben a lelket, az a legfontosabb személy. Harcosként tudja, hogy a megtört morál gyakorlatilag halálos ítélet is egyben. Érdekes, hogy milyen különbözően is látják az életet, és a szerepet, amit betöltenek benne. *
- A szomorú dalok sokszor őszintébbek, komolyabbak, mélyebbek. Szeretem azt, amikor igaz érzelmek jönnek át a dalból. * Vonja meg a vállát, nehéz elmondania, hogy mire is gondol, se nem költő, se nem énekes. Nem tanult soha verselemzést, vagy éneklési technikákat, és éppen ezért nem tudja egyszerűen elmondani, hogy mit is szeret annyira a szomorú dalokban. *
- De aki kövekkel dobált meg, annak el kellett volna törni a kezét. * Teszi még hozzá, sötét tekintettel, amiből látszik, hogy komolyan gondolja, amit mond. Merlanának talán kétségei sincsenek afelől, hogy ha most itt lenne valaki ezek közül az emberek közül, akkor Pash felugrana, és valóban odalépne, hogy kezét törje, hogy elvegye a kedvét minden hasonló dologtól. Megint csak egy olyan dolog, amit nem tud rendesen kifejezni, hogy miért is óvná ennyire a másikat, hogy mi az, ami ennyire feldühíti ebben a megjegyzésben. Csak azt tudja, hogy ezt érzi, hogy bántaná azokat, akik bántották a bárdot, hogy éreztetné velük ugyan azt, amit vele éreztettek. Vad, ösztönös dolog ez, ami a fiú legmélyéből fakad.
Abban pedig, hogy a nő ne lenne tökéletes, csak kételkedni tud. Hiszen minden, amit eddig látott, ezt tükrözi, azok a dolgok is, amik állítólag már nem a színjáték részei, mint a festék nélküli arc. Pash őszintén hiszi, hogy egy közel tökéletes partnert talált, még ha gyerekes is így gondolkodni valakiről. Ő most nem akar hibákat keresni, és nem is talál. Persze nem is ismerik még egymást igazán. *
- Aki meg tudja játszani, hogy tökéletes, az igazából csak önmagát veri át azzal, hogy elhiteti magával, ez csak megjátszás. * Mondja inkább, egy sokat látott ember bölcsességével. Pedig igazából tanára mondta ezt neki, még amikor gyerek volt. A fiatal harcos kötötte az ebet a karóhoz, hogy a mozdulat, amit eltanult miközben nézte, nem igazán tökéletes, csak egy mimika, egy hamis utánzat. Lehet, hogy akkor, abban a szituációban igaz is volt mesterének mondata. Viszont most érzi csak igazán annak, amikor ezt kimondja. Szerinte a bárd csak átveri önmagát azzal, hogy lekicsinyli saját képességeit. És amikor a dalt hallja, akkor már teljes mértékben meg van győződve erről. *
- Biztos vagy benne, hogy nem te vagy a negyedik entitás, aki átjött Eeyrrel, csak eddig jól titkoltad? Nekem kezd gyanús lenni, hogy nem erről a világról való vagy. * Bús mosoly ül az arcán, egy-két könnycsepp gördül le jobb szeméből. Ez a sokadik alkalom az este folyamán, hogy könnyek szöknek a szemébe, de most először veszíti el a csatát, és törnek maguknak utat, le a fehér bőrön, egészen az álláig, hogy onnan tovább cseppenjenek a földre. Láthatóan megérintette őt a dal, nem is tudja, hogy mi mást mondhatna még. Önmagát is megtalálta a dalban, úgy érzi, hogy ez valahol róla is szól, hiszen ő is álarcot kellett húzzon, ő se lehetett soha az, aki valóban akart lenni. Már nem is tudja, hogy milyen lett volna a fiú, ha utat tör az, amit szeretett volna, ha azt teheti, amit akar. Már nem is számít, mert már ilyen lett. *
//Sub Rosa Panzió//
* Érdeklődve hallgatja a történetet, nem szól, nem mesél magáról, mert nem érzi úgy, hogy az ő története érdekes lenne, vagy bárkit is érdekelne. Főleg nem úgy, hogy a bárd ilyen kalandos életről beszél, hajózásokról, és arról, hogy milyen fontos szerepet töltött be ezeknek az embereknek az életében. Mert az, aki a legsötétebb éjjelen is tartja valakiben a lelket, az a legfontosabb személy. Harcosként tudja, hogy a megtört morál gyakorlatilag halálos ítélet is egyben. Érdekes, hogy milyen különbözően is látják az életet, és a szerepet, amit betöltenek benne. *
- A szomorú dalok sokszor őszintébbek, komolyabbak, mélyebbek. Szeretem azt, amikor igaz érzelmek jönnek át a dalból. * Vonja meg a vállát, nehéz elmondania, hogy mire is gondol, se nem költő, se nem énekes. Nem tanult soha verselemzést, vagy éneklési technikákat, és éppen ezért nem tudja egyszerűen elmondani, hogy mit is szeret annyira a szomorú dalokban. *
- De aki kövekkel dobált meg, annak el kellett volna törni a kezét. * Teszi még hozzá, sötét tekintettel, amiből látszik, hogy komolyan gondolja, amit mond. Merlanának talán kétségei sincsenek afelől, hogy ha most itt lenne valaki ezek közül az emberek közül, akkor Pash felugrana, és valóban odalépne, hogy kezét törje, hogy elvegye a kedvét minden hasonló dologtól. Megint csak egy olyan dolog, amit nem tud rendesen kifejezni, hogy miért is óvná ennyire a másikat, hogy mi az, ami ennyire feldühíti ebben a megjegyzésben. Csak azt tudja, hogy ezt érzi, hogy bántaná azokat, akik bántották a bárdot, hogy éreztetné velük ugyan azt, amit vele éreztettek. Vad, ösztönös dolog ez, ami a fiú legmélyéből fakad.
Abban pedig, hogy a nő ne lenne tökéletes, csak kételkedni tud. Hiszen minden, amit eddig látott, ezt tükrözi, azok a dolgok is, amik állítólag már nem a színjáték részei, mint a festék nélküli arc. Pash őszintén hiszi, hogy egy közel tökéletes partnert talált, még ha gyerekes is így gondolkodni valakiről. Ő most nem akar hibákat keresni, és nem is talál. Persze nem is ismerik még egymást igazán. *
- Aki meg tudja játszani, hogy tökéletes, az igazából csak önmagát veri át azzal, hogy elhiteti magával, ez csak megjátszás. * Mondja inkább, egy sokat látott ember bölcsességével. Pedig igazából tanára mondta ezt neki, még amikor gyerek volt. A fiatal harcos kötötte az ebet a karóhoz, hogy a mozdulat, amit eltanult miközben nézte, nem igazán tökéletes, csak egy mimika, egy hamis utánzat. Lehet, hogy akkor, abban a szituációban igaz is volt mesterének mondata. Viszont most érzi csak igazán annak, amikor ezt kimondja. Szerinte a bárd csak átveri önmagát azzal, hogy lekicsinyli saját képességeit. És amikor a dalt hallja, akkor már teljes mértékben meg van győződve erről. *
- Biztos vagy benne, hogy nem te vagy a negyedik entitás, aki átjött Eeyrrel, csak eddig jól titkoltad? Nekem kezd gyanús lenni, hogy nem erről a világról való vagy. * Bús mosoly ül az arcán, egy-két könnycsepp gördül le jobb szeméből. Ez a sokadik alkalom az este folyamán, hogy könnyek szöknek a szemébe, de most először veszíti el a csatát, és törnek maguknak utat, le a fehér bőrön, egészen az álláig, hogy onnan tovább cseppenjenek a földre. Láthatóan megérintette őt a dal, nem is tudja, hogy mi mást mondhatna még. Önmagát is megtalálta a dalban, úgy érzi, hogy ez valahol róla is szól, hiszen ő is álarcot kellett húzzon, ő se lehetett soha az, aki valóban akart lenni. Már nem is tudja, hogy milyen lett volna a fiú, ha utat tör az, amit szeretett volna, ha azt teheti, amit akar. Már nem is számít, mert már ilyen lett. *
2736. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-19 19:01:06
Üzenet elküldve: 2025-08-19 19:01:06
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Egy kis csend a vihar előtt//
*Norennar mozdulatlanul ül, amikor a szavak elhangzanak. Lassan bólint, apró mozdulat ez, de benne van a beleegyezés. Elfogadja a nő ajánlatát, hogy őrizzék meg ezt az egyelőrét. Nem akarja szavakkal tovább rontani, ami most olyan törékenynek tűnik, mintha bármelyik pillanatban széthullhatna. A mécsesek fénye játékosan remeg az arcán, a szeme sarkában apró árnyékokat vetve.
Amikor a következő mondatot hallja, mélyen felsóhajt. A vállai kissé előreesnek, mintha a sóhajjal együtt engedne ki valamit abból a feszültségből, ami napok óta szorítja. A hangja halkan tör fel, kissé érdesen, de tisztán.*
- Nem vagyok benne biztos, hogy tényleg megtehetem. De nem érdekel. Legalább erre az egy estére nem.
*Ahogy kimondja, szinte maga is meglepődik rajta. A saját hangja idegenül cseng a fülében, mert ritkán engedi meg magának, hogy ilyen könnyedén valljon be bármit is. A csók a halántékán aztán végképp kizökkenti. Lehunyja a szemét, és csak érzi a közelséget, a bőr melegét. Amikor a nő kiegyenesedik, a kezét nem húzza el, és Norennar ujjai még mindig a kézfejet tartják.
Belül lassan feloldódik valami. Nem teljesen, de mintha egy pillanatra megszűnne az a szorító magány, ami hosszú időn át kísérte. Nem gondol a harcokra, nem gondol azokra a tekintetekre, amelyekben ellenséget vagy félelmet látott. Most először érzi újra, hogy van valaki, akihez tartozhat, és akihez visszatérhetett. A vállán ott marad a teher, de legalább most úgy érzi, van kivel megosztania. Nem szokott hozzá ehhez az érzéshez, mégis hagyja, hogy átjárja, mintha legalább erre az estére elhihetné, hogy nem kell egyedül cipelnie mindent.
A kérdésre, hogy evett-e, csak lassan megrázza a fejét. A hangja halk, kissé tétova, mintha nem lenne kedve részletezni.*
- Ez is egy hosszú történet, de ettem.
*Ahogy kimondja, egy pillanatra elréved. Eszébe jut Nestar, és a bájitalok, amiket tőle kapott és, hogy mi lett volna, ha ezeket még azelőtt beszerezte volna, hogy útnak indul a pusztára.*
~Akkor talán Strat…~
*A gondolatmenet itt meg is akad. Ezen gondolatok árnyékot vetnek a tekintetére, de csak egy szívdobbanásnyi időre. Utána visszafordul a jelenhez.
Amikor a nő arról beszél, hogy elmehetnének a fogadóba, vagy lepihenhetne, előbb csak a szemeit lehunyja, majd lassan elmosolyodik. Nem szélesen, inkább játékosan, bár a mosoly mögött még mindig ott lapul a komorság. A fejét hátradönti, hogy a nőre nézzen.*
- Őszintén? Szívem szerint inkább lefürdenék… Szerintem még mindig van rajtam egy kis ork vé… Eh… Mindegy, a lényeg, hogy lefürdenék.
*A szavak közben az ajkai szögletében halványan megvillan a pajkosság, de a szemei elárulják, hogy a gondolatai még mindig súlyosabbak annál, semhogy egy mosoly teljesen elfedhesse őket. Lassan vesz levegőt, mintha időt adna magának, majd hozzáteszi.*
- Illetve van valami a fogadónál, amit majd megmutatnék.
*A hangja most már határozottabb, de nem sietős. Inkább úgy szól, mint aki először engedi meg magának, hogy ne a súlyok körül forogjon minden. A mécsesek lángjai közben lassan megremegnek a huzattól, árnyékok táncolnak a falon. Norennar tekintete a nőn időzik, a szemeiben pedig ott van az a különös kettősség: a fájdalom, amit hordoz, és a megkönnyebbülés, hogy most van kivel osztoznia benne.*
*Norennar mozdulatlanul ül, amikor a szavak elhangzanak. Lassan bólint, apró mozdulat ez, de benne van a beleegyezés. Elfogadja a nő ajánlatát, hogy őrizzék meg ezt az egyelőrét. Nem akarja szavakkal tovább rontani, ami most olyan törékenynek tűnik, mintha bármelyik pillanatban széthullhatna. A mécsesek fénye játékosan remeg az arcán, a szeme sarkában apró árnyékokat vetve.
Amikor a következő mondatot hallja, mélyen felsóhajt. A vállai kissé előreesnek, mintha a sóhajjal együtt engedne ki valamit abból a feszültségből, ami napok óta szorítja. A hangja halkan tör fel, kissé érdesen, de tisztán.*
- Nem vagyok benne biztos, hogy tényleg megtehetem. De nem érdekel. Legalább erre az egy estére nem.
*Ahogy kimondja, szinte maga is meglepődik rajta. A saját hangja idegenül cseng a fülében, mert ritkán engedi meg magának, hogy ilyen könnyedén valljon be bármit is. A csók a halántékán aztán végképp kizökkenti. Lehunyja a szemét, és csak érzi a közelséget, a bőr melegét. Amikor a nő kiegyenesedik, a kezét nem húzza el, és Norennar ujjai még mindig a kézfejet tartják.
Belül lassan feloldódik valami. Nem teljesen, de mintha egy pillanatra megszűnne az a szorító magány, ami hosszú időn át kísérte. Nem gondol a harcokra, nem gondol azokra a tekintetekre, amelyekben ellenséget vagy félelmet látott. Most először érzi újra, hogy van valaki, akihez tartozhat, és akihez visszatérhetett. A vállán ott marad a teher, de legalább most úgy érzi, van kivel megosztania. Nem szokott hozzá ehhez az érzéshez, mégis hagyja, hogy átjárja, mintha legalább erre az estére elhihetné, hogy nem kell egyedül cipelnie mindent.
A kérdésre, hogy evett-e, csak lassan megrázza a fejét. A hangja halk, kissé tétova, mintha nem lenne kedve részletezni.*
- Ez is egy hosszú történet, de ettem.
*Ahogy kimondja, egy pillanatra elréved. Eszébe jut Nestar, és a bájitalok, amiket tőle kapott és, hogy mi lett volna, ha ezeket még azelőtt beszerezte volna, hogy útnak indul a pusztára.*
~Akkor talán Strat…~
*A gondolatmenet itt meg is akad. Ezen gondolatok árnyékot vetnek a tekintetére, de csak egy szívdobbanásnyi időre. Utána visszafordul a jelenhez.
Amikor a nő arról beszél, hogy elmehetnének a fogadóba, vagy lepihenhetne, előbb csak a szemeit lehunyja, majd lassan elmosolyodik. Nem szélesen, inkább játékosan, bár a mosoly mögött még mindig ott lapul a komorság. A fejét hátradönti, hogy a nőre nézzen.*
- Őszintén? Szívem szerint inkább lefürdenék… Szerintem még mindig van rajtam egy kis ork vé… Eh… Mindegy, a lényeg, hogy lefürdenék.
*A szavak közben az ajkai szögletében halványan megvillan a pajkosság, de a szemei elárulják, hogy a gondolatai még mindig súlyosabbak annál, semhogy egy mosoly teljesen elfedhesse őket. Lassan vesz levegőt, mintha időt adna magának, majd hozzáteszi.*
- Illetve van valami a fogadónál, amit majd megmutatnék.
*A hangja most már határozottabb, de nem sietős. Inkább úgy szól, mint aki először engedi meg magának, hogy ne a súlyok körül forogjon minden. A mécsesek lángjai közben lassan megremegnek a huzattól, árnyékok táncolnak a falon. Norennar tekintete a nőn időzik, a szemeiben pedig ott van az a különös kettősség: a fájdalom, amit hordoz, és a megkönnyebbülés, hogy most van kivel osztoznia benne.*
2735. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-19 18:54:33
Üzenet elküldve: 2025-08-19 18:54:33
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Királynő üti a gyalogot//
//Sub Rosa Panzió//
*Miközben a lant húrjait igyekszik rábírni, hogy az ő kívánsága szerint, kristálytiszta, dallamos hangon szólaljanak meg, mesél is egy keveset magáról. A kikötőről, a kocsmákban hajnalig tartó dalolászásról, és a hajókon való éneklésről, ahol a tenger vad hullámait meglovagolni készülő legénységnek adhatott bátorságot az éneke. Valahol szép idők voltak azok is, kötelesség, illem és elvárások nélkül. Nem volt semmije, de szabad volt. Már nem sírja azokat a napokat vissza, mert nehezek voltak, mégis, a mai este úgy hatott rá, hogy leporolja, mit a múlt örökre az emlékeibe vésett. Sokat változott azóta, de az az ártatlan, cserfes lány is ő, és még ma is ott van benne, csak elbújt.
Figyelme a hangszeré, mégsem kerüli el Pashthra hangulatváltozása, de most nem akarja megzavarni. Bármi is jár a fejében, hagyja, hogy egyedül, csendben élje át a gondolatait, ezért is réved inkább a messzeségbe, a csillagok fényét figyelve.*
- Tényleg? Azt hittem, senki sem szereti őket. *Fordul végül vissza, mikor újra beszélni hallja a fiút.* Volt, hogy kövekkel dobáltak meg, és boszorkánynak neveztek, pedig én csak azt énekeltem, amit a szívemben éreztem. Akkor nem úgy éltem meg, hogy a dal rossz, azt gondoltam, rám nincs szüksége a világnak. *Mesél, és közben esze ágában sincs megszólni társát amiatt, hogy hogyan nyitja ki az üveget. Amúgy is rengeteg illemszabályt megszegtek már, amibe a lány belegondolva halkan kacag fel. Rajta nincs cipő, a fiún ing, és még csak poharuk sincs, amiből ihatnának. Nem érdekli. Örömmel veszi a kezébe az üveget, és jól meg is húzza, majd hosszú másodpercekig ízleli a finom nedűt.*
- Mmm… isteni. *Ennyit mond csak rá, majd Pashthra elé tolja az üveget, ő pedig még egy utolsó próbaképp megpengeti sorban a húrokat, először fentről lefelé, majd lentről felfelé is. ~Tökéletes.~
Nem számított rá, hogy a fiú ezt következő kérdésében pont ezt a szót hallja viszont, hirtelen még meg is lepődik rajta, de aztán csak elmosolyodik.*
- Semmiben sem vagyok tökéletes Pashthra, csak jól játszom el, hogy igen. *Az ital témája így már feledésbe is merül, Merlana pedig még egyszer megkeresi tekintetével a másik kékjeit, hogy megbizonyosodjon figyelméről, majd viszonylag lassú, lágy, olykor melankolikus dallamot kezd játszani a lantján, és a korábbi dúdolás helyett énekhangját megmutatva kezd bele egy dalba, amit pont úgy, ahogy a zenét hozzá, játék közben talál ki.*
Álom, álom, édes álom,
Sötét van, ez nem az én világom.
Lehunyom a szemem, de azt kívánom,
Bárcsak véget érne a rémálmom.
Egy lány volt csupán, kinek nem jutott fény,
Könnyek közt írt újabb, s újabb regényt.
Álarcot húzott, hogy senki se lássa,
Hogyan tör szét szíve, dől le a vára.
Nevetni tanult, mint szabad madár,
Játszotta, hogy boldog, gazdag leány.
De a tükörbe nézve más arc köszönt vissza,
A mosoly mögött csend van, de lelke tiszta.
Álom, álom, édes álom,
Csak játszol velem, de nem bánom,
Lehunyom a szemem, s azt látom,
Ő én vagyok, de miért fázom?
Szíve talán egyszer újra rátalál
A mosolyra, mi talán el sem veszett a múltban.
A dal, mi most a csendbe szól halkan
Fénybe fordítja át a múlt összes sötét árnyát.
Álom, álom, édes álom,
Gyönyörű, mesés, szép világom.
Lehunyom a szemem, s azt kívánom,
Hogy ez a mese végre valósággá váljon.
*A dal záróakkordjai már énekszó nélkül hangzanak el, majd végül elcsendesül lant is. Néhány pillanatig csak néz a vele szemben ülőre, majd játékosan elmosolyodik, de egy szót sem szól. Az előadása után Pashthra-é a jog, hogy elsőként mondjon véleményt arról, amit hallott.*
//Sub Rosa Panzió//
*Miközben a lant húrjait igyekszik rábírni, hogy az ő kívánsága szerint, kristálytiszta, dallamos hangon szólaljanak meg, mesél is egy keveset magáról. A kikötőről, a kocsmákban hajnalig tartó dalolászásról, és a hajókon való éneklésről, ahol a tenger vad hullámait meglovagolni készülő legénységnek adhatott bátorságot az éneke. Valahol szép idők voltak azok is, kötelesség, illem és elvárások nélkül. Nem volt semmije, de szabad volt. Már nem sírja azokat a napokat vissza, mert nehezek voltak, mégis, a mai este úgy hatott rá, hogy leporolja, mit a múlt örökre az emlékeibe vésett. Sokat változott azóta, de az az ártatlan, cserfes lány is ő, és még ma is ott van benne, csak elbújt.
Figyelme a hangszeré, mégsem kerüli el Pashthra hangulatváltozása, de most nem akarja megzavarni. Bármi is jár a fejében, hagyja, hogy egyedül, csendben élje át a gondolatait, ezért is réved inkább a messzeségbe, a csillagok fényét figyelve.*
- Tényleg? Azt hittem, senki sem szereti őket. *Fordul végül vissza, mikor újra beszélni hallja a fiút.* Volt, hogy kövekkel dobáltak meg, és boszorkánynak neveztek, pedig én csak azt énekeltem, amit a szívemben éreztem. Akkor nem úgy éltem meg, hogy a dal rossz, azt gondoltam, rám nincs szüksége a világnak. *Mesél, és közben esze ágában sincs megszólni társát amiatt, hogy hogyan nyitja ki az üveget. Amúgy is rengeteg illemszabályt megszegtek már, amibe a lány belegondolva halkan kacag fel. Rajta nincs cipő, a fiún ing, és még csak poharuk sincs, amiből ihatnának. Nem érdekli. Örömmel veszi a kezébe az üveget, és jól meg is húzza, majd hosszú másodpercekig ízleli a finom nedűt.*
- Mmm… isteni. *Ennyit mond csak rá, majd Pashthra elé tolja az üveget, ő pedig még egy utolsó próbaképp megpengeti sorban a húrokat, először fentről lefelé, majd lentről felfelé is. ~Tökéletes.~
Nem számított rá, hogy a fiú ezt következő kérdésében pont ezt a szót hallja viszont, hirtelen még meg is lepődik rajta, de aztán csak elmosolyodik.*
- Semmiben sem vagyok tökéletes Pashthra, csak jól játszom el, hogy igen. *Az ital témája így már feledésbe is merül, Merlana pedig még egyszer megkeresi tekintetével a másik kékjeit, hogy megbizonyosodjon figyelméről, majd viszonylag lassú, lágy, olykor melankolikus dallamot kezd játszani a lantján, és a korábbi dúdolás helyett énekhangját megmutatva kezd bele egy dalba, amit pont úgy, ahogy a zenét hozzá, játék közben talál ki.*
Álom, álom, édes álom,
Sötét van, ez nem az én világom.
Lehunyom a szemem, de azt kívánom,
Bárcsak véget érne a rémálmom.
Egy lány volt csupán, kinek nem jutott fény,
Könnyek közt írt újabb, s újabb regényt.
Álarcot húzott, hogy senki se lássa,
Hogyan tör szét szíve, dől le a vára.
Nevetni tanult, mint szabad madár,
Játszotta, hogy boldog, gazdag leány.
De a tükörbe nézve más arc köszönt vissza,
A mosoly mögött csend van, de lelke tiszta.
Álom, álom, édes álom,
Csak játszol velem, de nem bánom,
Lehunyom a szemem, s azt látom,
Ő én vagyok, de miért fázom?
Szíve talán egyszer újra rátalál
A mosolyra, mi talán el sem veszett a múltban.
A dal, mi most a csendbe szól halkan
Fénybe fordítja át a múlt összes sötét árnyát.
Álom, álom, édes álom,
Gyönyörű, mesés, szép világom.
Lehunyom a szemem, s azt kívánom,
Hogy ez a mese végre valósággá váljon.
*A dal záróakkordjai már énekszó nélkül hangzanak el, majd végül elcsendesül lant is. Néhány pillanatig csak néz a vele szemben ülőre, majd játékosan elmosolyodik, de egy szót sem szól. Az előadása után Pashthra-é a jog, hogy elsőként mondjon véleményt arról, amit hallott.*
2734. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-19 18:12:42
Üzenet elküldve: 2025-08-19 18:12:42
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Egy kis csend a vihar előtt//
*Amikor az ujjak rásimulnak a kézfejére, a nő mozdulata megáll egy pillanatra. Nem a bizonytalanság miatt, hanem mert a gesztus ereje úgy hat rá, mint egy hirtelen, de szelíd hullám. A szíve hevesebben dobban, majd lassan elcsitul, mintha a férfi szorítása igazítaná ritmusba. Ujjai nem mozdulnak, csak engedik, hogy Norennar tartsa őket, és a másik kezével folytatja még a lassú, nyugtató köröket a vállon, amíg úgy érzi, a feszültség oldódik alatta. Lehajol kissé, hogy közelebb kerüljön, egy kósza tincs előre siklik, a mécsesek fénye lágyan csillan meg rajta. Hangja most már halkabb, bensőségesebb, mint az imént, mintha a köztük lévő távolság minden szót fölöslegessé tett volna.*
- Akkor addig őrizzük meg ezt az egyelőrét.
*Ajkai szegletében halvány mosoly jelenik meg, de nem feszegeti tovább. Nem akarja kiszakítani a férfit abból a ritka állapotból, amiben most van. A kéz, amelyet Norennar szorít, finoman viszonozza az érintést. Apró, de egyértelmű válasz arra, hogy itt van, és itt is marad. Nem ígér, csak jelenlétet ad, ahogy régen, még fiatalabb éveikben is tette. Ujjaival finoman köröz a kézfején, apró mozdulatokkal nyugtatva, majd halkan, szinte súgva szólal meg.*
- Pihenj. Most már megteheted.
*Szavai nem kérésként, inkább ígéretként hangzanak. Ígéretként, hogy amíg itt van, nem kell egyedül cipelnie semmit. Hagyja, hogy a csend lassan visszazáródjon köréjük, és csak annyit tesz, hogy továbbra is ott tartja a kezét, biztosan, óvón, mintha attól tartana, ha elengedné, újra elveszíthetné.
Közelebb hajolva egy apró csókot nyom a halántékára, majd újból kiegyenesedik. A kezét nem húzza még el. Megadja az időt, amire a férfinak szüksége van. Ujjaival gyengéden cirógat a kézfejére. Tudja, hogy a férfi sok mindent hordoz magával, amit ő nem vehet le róla. De legalább most itt lehet, hogy tartsa, míg Norennar egy kicsit elengedi a terheket. A szemei végig futnak a fáradt vonásokon, a kemény arcvonalakon, amelyeket most a fény mégis lágyabbá fest. Most csak ők ketten vannak. Most nincs más, csak a megpihenés.*
- Ettél? Nem vagy éhes?
*Húzza végül el lassan a kezét, tekintete pedig a szekrény felé pillant el. Továbbra sem célja, hogy olyan dolgokat feszegessen, amiről most nem beszélne szívesen Norennar. Így továbbra is az egyszerű dolgokhoz nyúl, mint akár egy ebéd. Vagy bármi, aminek a segítségével a férfi egy kicsit kiszakadhat azokból a gondolatokból, amik most ennyire gondterheltté teszik.*
- Mert akkor felöltözöm és akár elmehetnénk a fogadóba. Vagy lepihennél?
*Pillant le a férfira. A keze kissé tétován mozdul, a haja felé, hogy belesimítson, de végül az ajkait összepréselve megáll a mozdulatban és visszahúzza a kezét.*
- Itt lefeküdhetsz. Addig akár kimehetek a piacra venni valamit és főzök, ha aludtál.
*Tanácstalan, aminek most nem örül, mert nem jókor érkezik. Már biztos abban, hogy baj van. Az pedig talán nem is kicsi. Éppen ezért most bármit megtenne azért, hogy enyhíteni tudjon a férfin uralkodó feszültségen.*
*Amikor az ujjak rásimulnak a kézfejére, a nő mozdulata megáll egy pillanatra. Nem a bizonytalanság miatt, hanem mert a gesztus ereje úgy hat rá, mint egy hirtelen, de szelíd hullám. A szíve hevesebben dobban, majd lassan elcsitul, mintha a férfi szorítása igazítaná ritmusba. Ujjai nem mozdulnak, csak engedik, hogy Norennar tartsa őket, és a másik kezével folytatja még a lassú, nyugtató köröket a vállon, amíg úgy érzi, a feszültség oldódik alatta. Lehajol kissé, hogy közelebb kerüljön, egy kósza tincs előre siklik, a mécsesek fénye lágyan csillan meg rajta. Hangja most már halkabb, bensőségesebb, mint az imént, mintha a köztük lévő távolság minden szót fölöslegessé tett volna.*
- Akkor addig őrizzük meg ezt az egyelőrét.
*Ajkai szegletében halvány mosoly jelenik meg, de nem feszegeti tovább. Nem akarja kiszakítani a férfit abból a ritka állapotból, amiben most van. A kéz, amelyet Norennar szorít, finoman viszonozza az érintést. Apró, de egyértelmű válasz arra, hogy itt van, és itt is marad. Nem ígér, csak jelenlétet ad, ahogy régen, még fiatalabb éveikben is tette. Ujjaival finoman köröz a kézfején, apró mozdulatokkal nyugtatva, majd halkan, szinte súgva szólal meg.*
- Pihenj. Most már megteheted.
*Szavai nem kérésként, inkább ígéretként hangzanak. Ígéretként, hogy amíg itt van, nem kell egyedül cipelnie semmit. Hagyja, hogy a csend lassan visszazáródjon köréjük, és csak annyit tesz, hogy továbbra is ott tartja a kezét, biztosan, óvón, mintha attól tartana, ha elengedné, újra elveszíthetné.
Közelebb hajolva egy apró csókot nyom a halántékára, majd újból kiegyenesedik. A kezét nem húzza még el. Megadja az időt, amire a férfinak szüksége van. Ujjaival gyengéden cirógat a kézfejére. Tudja, hogy a férfi sok mindent hordoz magával, amit ő nem vehet le róla. De legalább most itt lehet, hogy tartsa, míg Norennar egy kicsit elengedi a terheket. A szemei végig futnak a fáradt vonásokon, a kemény arcvonalakon, amelyeket most a fény mégis lágyabbá fest. Most csak ők ketten vannak. Most nincs más, csak a megpihenés.*
- Ettél? Nem vagy éhes?
*Húzza végül el lassan a kezét, tekintete pedig a szekrény felé pillant el. Továbbra sem célja, hogy olyan dolgokat feszegessen, amiről most nem beszélne szívesen Norennar. Így továbbra is az egyszerű dolgokhoz nyúl, mint akár egy ebéd. Vagy bármi, aminek a segítségével a férfi egy kicsit kiszakadhat azokból a gondolatokból, amik most ennyire gondterheltté teszik.*
- Mert akkor felöltözöm és akár elmehetnénk a fogadóba. Vagy lepihennél?
*Pillant le a férfira. A keze kissé tétován mozdul, a haja felé, hogy belesimítson, de végül az ajkait összepréselve megáll a mozdulatban és visszahúzza a kezét.*
- Itt lefeküdhetsz. Addig akár kimehetek a piacra venni valamit és főzök, ha aludtál.
*Tanácstalan, aminek most nem örül, mert nem jókor érkezik. Már biztos abban, hogy baj van. Az pedig talán nem is kicsi. Éppen ezért most bármit megtenne azért, hogy enyhíteni tudjon a férfin uralkodó feszültségen.*
2733. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-19 17:28:45
Üzenet elküldve: 2025-08-19 17:28:45
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Egy kis csend a vihar előtt//
*Norennar nem szól azonnal, csak figyeli a nőt, aki vele szemben ül. A mécsesek fénye táncol az arcán, időnként kiemelve egy-egy vonást, majd újra elnyelve azt az árnyékba. A hallott szavak súlya lassan ülepedik le benne. Érzi, hogy a mellkasát megfeszíti valami furcsa, rég nem érzett melegség. Amikor elhangzik, hogy elég jó hír az, hogy él, a szája sarkában megmozdul valami. Nem nagy, nem széles mosoly, csak egy halk, visszafogott rezdülés az orra alatt. Szokatlan számára, hogy hiányozna valakinek, ha egyszer eltűnne. Különös érzés, de nem taszítja, inkább furcsán kellemes, mintha valami régi, elfelejtett része ébredezne benne.
A pillantása visszatér a nő szemére, majd ismét a fegyverekre siklik, aztán megint rá. Nem mond semmit, de belül apró repedések futnak végig azon a falon, amit eddig emelt maga köré. Amikor a folytatásban azt hallja, hogy nincs sürgetve, hogy van idő, csak bólint. Lassan, kimérten, de egyértelműen. Ez a bólintás több annál, mint aminek látszik. Elfogadja, hogy itt most nem kell magyarázkodnia, nem kell sietnie. Ez is ritka számára, talán túl ritka.
Néhány szívdobbanásnyi csend következik, mielőtt a nő megmozdul. Hallja a halk lépteket, érzi, ahogy a padló kissé megnyikkan a súly alatt. Nem fordul hátra, csak várja, hogy megálljon mögötte. És amikor a tenyér a vállára simul, egész testében érezni kezdi a feszültséget. Nem a rossz értelemben: inkább úgy, mint amikor valami belül lassan feloldódni készül.
A szorítás erős annyira, hogy biztos legyen benne: most nincs egyedül. Az érintés nem ígér gyógyulást, nem akarja elvenni, amit átélt, csak feloldani belőle valamennyit. Norennar először még tartja magát, háta feszes marad, de aztán, ahogy a hüvelykujj lassú körökben elindul a nyak tövénél, lassan kifújja a levegőt. Mély sóhaj szakad fel belőle, és lehunyja a szemét.
Amikor a mozdulatok a lapocka felé vándorolnak, és pontosan azokhoz a csomókhoz érnek, amelyek napok óta sajognak, akaratlanul is hang tör ki belőle. Mély, kissé rekedt nyögés, amely egyszerre hordoz fájdalmat és megkönnyebbülést. Nem inti le a kezeket, nem tolja el őket. Ellenkezőleg: előrehajtja a fejét, mintha így is könnyebb lenne átadni magát a pillanatnak.
A mécsesek halk sercegése tölti ki a szobát, meg a kinti szél süvítése. Norennar hallja saját lélegzetét is, lassabb, mélyebb, mint eddig. Néha egy-egy nagyobb sóhaj szakad ki belőle, ahogy az ujjak újabb pontokat dolgoznak meg a vállán, a hátán. Néha újra felnyög, de ez inkább oldódás, mint tiltakozás.
Amikor a nő megszólal, a hangja könnyedebb, mint korábban. A piactéri történet szinte idegennek hat ebben a csendben, mégis jól esik hallgatni. A mindennapisága valahogy biztonságot teremt. Norennar először csak csendben hallgatja, majd lassan elvigyorodik. Az ajkai szétnyílnak, a vigyor őszinte, talán az első őszinte mosoly a hosszú napok után. A szeme mégis árulkodik: mélyén ott bujkál valami árnyék, valami, ami nem engedi teljesen tisztává a pillanatot.
Halkan, inkább magának, mint a másiknak mondja:*
- Azt megnézném.
*A hangja elnyújtott, mintha merengésből születne, nem pedig valódi beszélgetésből. De mégis ott van benne a játékosság halvány szikrája.
A masszírozó mozdulatok tovább folytatódnak, és Norennar ismét lehunyja a szemét. A csend lassan visszatér, a légzése egyenletessé válik. Amikor újabb szavak hangzanak el, arról, hogy itt bent béke van, mély sóhajjal felel. A szemeit felnyitja, a tekintete előbb a falat, majd a mécsesek fényét keresi.*
- Egyelőre…
*Mondja lassan, és a hangja egyszerre szilárd és fáradt. Ezután nem fordul hátra, nem áll fel. Csak a karját emeli meg, hátranyúl, és megfogja a mögötte lévő kézfejet. Az ujjai ráfonódnak, nem erősen, de biztosan. Szorítása jelzi, hogy érzi, hogy ott van, és hogy jó, hogy ott van. Nem köszöni meg szavakkal, nem is kell. A mozdulat, az érintés többet mond bárminél.*
*Norennar nem szól azonnal, csak figyeli a nőt, aki vele szemben ül. A mécsesek fénye táncol az arcán, időnként kiemelve egy-egy vonást, majd újra elnyelve azt az árnyékba. A hallott szavak súlya lassan ülepedik le benne. Érzi, hogy a mellkasát megfeszíti valami furcsa, rég nem érzett melegség. Amikor elhangzik, hogy elég jó hír az, hogy él, a szája sarkában megmozdul valami. Nem nagy, nem széles mosoly, csak egy halk, visszafogott rezdülés az orra alatt. Szokatlan számára, hogy hiányozna valakinek, ha egyszer eltűnne. Különös érzés, de nem taszítja, inkább furcsán kellemes, mintha valami régi, elfelejtett része ébredezne benne.
A pillantása visszatér a nő szemére, majd ismét a fegyverekre siklik, aztán megint rá. Nem mond semmit, de belül apró repedések futnak végig azon a falon, amit eddig emelt maga köré. Amikor a folytatásban azt hallja, hogy nincs sürgetve, hogy van idő, csak bólint. Lassan, kimérten, de egyértelműen. Ez a bólintás több annál, mint aminek látszik. Elfogadja, hogy itt most nem kell magyarázkodnia, nem kell sietnie. Ez is ritka számára, talán túl ritka.
Néhány szívdobbanásnyi csend következik, mielőtt a nő megmozdul. Hallja a halk lépteket, érzi, ahogy a padló kissé megnyikkan a súly alatt. Nem fordul hátra, csak várja, hogy megálljon mögötte. És amikor a tenyér a vállára simul, egész testében érezni kezdi a feszültséget. Nem a rossz értelemben: inkább úgy, mint amikor valami belül lassan feloldódni készül.
A szorítás erős annyira, hogy biztos legyen benne: most nincs egyedül. Az érintés nem ígér gyógyulást, nem akarja elvenni, amit átélt, csak feloldani belőle valamennyit. Norennar először még tartja magát, háta feszes marad, de aztán, ahogy a hüvelykujj lassú körökben elindul a nyak tövénél, lassan kifújja a levegőt. Mély sóhaj szakad fel belőle, és lehunyja a szemét.
Amikor a mozdulatok a lapocka felé vándorolnak, és pontosan azokhoz a csomókhoz érnek, amelyek napok óta sajognak, akaratlanul is hang tör ki belőle. Mély, kissé rekedt nyögés, amely egyszerre hordoz fájdalmat és megkönnyebbülést. Nem inti le a kezeket, nem tolja el őket. Ellenkezőleg: előrehajtja a fejét, mintha így is könnyebb lenne átadni magát a pillanatnak.
A mécsesek halk sercegése tölti ki a szobát, meg a kinti szél süvítése. Norennar hallja saját lélegzetét is, lassabb, mélyebb, mint eddig. Néha egy-egy nagyobb sóhaj szakad ki belőle, ahogy az ujjak újabb pontokat dolgoznak meg a vállán, a hátán. Néha újra felnyög, de ez inkább oldódás, mint tiltakozás.
Amikor a nő megszólal, a hangja könnyedebb, mint korábban. A piactéri történet szinte idegennek hat ebben a csendben, mégis jól esik hallgatni. A mindennapisága valahogy biztonságot teremt. Norennar először csak csendben hallgatja, majd lassan elvigyorodik. Az ajkai szétnyílnak, a vigyor őszinte, talán az első őszinte mosoly a hosszú napok után. A szeme mégis árulkodik: mélyén ott bujkál valami árnyék, valami, ami nem engedi teljesen tisztává a pillanatot.
Halkan, inkább magának, mint a másiknak mondja:*
- Azt megnézném.
*A hangja elnyújtott, mintha merengésből születne, nem pedig valódi beszélgetésből. De mégis ott van benne a játékosság halvány szikrája.
A masszírozó mozdulatok tovább folytatódnak, és Norennar ismét lehunyja a szemét. A csend lassan visszatér, a légzése egyenletessé válik. Amikor újabb szavak hangzanak el, arról, hogy itt bent béke van, mély sóhajjal felel. A szemeit felnyitja, a tekintete előbb a falat, majd a mécsesek fényét keresi.*
- Egyelőre…
*Mondja lassan, és a hangja egyszerre szilárd és fáradt. Ezután nem fordul hátra, nem áll fel. Csak a karját emeli meg, hátranyúl, és megfogja a mögötte lévő kézfejet. Az ujjai ráfonódnak, nem erősen, de biztosan. Szorítása jelzi, hogy érzi, hogy ott van, és hogy jó, hogy ott van. Nem köszöni meg szavakkal, nem is kell. A mozdulat, az érintés többet mond bárminél.*
2732. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-19 17:00:17
Üzenet elküldve: 2025-08-19 17:00:17
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Egy kis csend a vihar előtt//
*Ahogy Norennar a hajába simít, majd az arcához ér, szemei lecsukódnak és csak a bőréhez simuló tenyér melegét érzi. A homlokuk összeér, a közelség hamar megnyugtatja, halkan, szinte sóhajként suttogja.*
- Tartottam tőle, hogy talán viszont sem látlak.
*Szavaiban ott a félelem, a megkönnyebbülés, és valami halvány szemrehányás is, amiért ennyi ideig kellett várnia. De mielőtt a kimondott gondolat súlya teljesen közéjük telepedne, a férfi hangja puhán, biztosan töri meg. A szavak egy pillanat alatt mossák el az aggodalom utolsó morzsáját is. Legalábbis egyelőre. Ajkai óvatosan mozdulnak mosolyra. Simítása az arcán szinte önkéntelen, ujjai végig követik a férfi vonásait, mintha ezzel győződne meg arról, hogy valóban itt van, valóban hús-vér. Amikor Norennar belemozdul az érintésbe, Thea szívében apró, égető fájdalom lobban, a hiány és a viszontlátás közötti feszültség. Végül lassan enged az ölelés szorításán, hátralép, bár minden idegszála tiltakozik ellene. Az ágy szélre ül, és csendben figyeli, ahogy Norennar sorban leteszi fegyvereit. A mozdulatok komorsága, a fém csattanása mind szinte azt jelzik, hogy ez nem csak a hazatérés, hanem a teher is, amit hozott magával.
Amikor leül vele szemben, a nő arcán tükröződik a várakozás. Hallgatja a halk iróniát, majd a szavakat, amelyek után kiszárad a szája. Egy pillanatig nem felel, csak nézi őt. A mécsesek fényében a férfi vonásai egyszerre tűnnek ismerősnek és idegennek. Olyan, mintha az, aki visszatért, már nem teljesen ugyanaz volna, mint aki elment. Lassan, szinte nesztelenül vesz levegőt, és a hangja halk, de biztos, amikor megszólal.*
- Az, hogy élsz... nekem elég jó hír.
*Pillantása lesiklik a fegyverekre, majd visszatér Norennar arcára. Szemeiben aggodalom csillog, de mellette ott van a szilárdság is, amit akkor szólít magához, amikor tudja, hogy a másiknak kapaszkodóra van szüksége.*
- Ha nem érzed még itt az idejét, én nem sürgetlek. Nem sietek sehova.
*Mosolyodik el bátrabban, biztatóan. Ha kíváncsi is, talán igaz, hogy kár lenne most megtörni a pillanatot. Főleg, ha a férfi is lelt most egy csepp nyugalmat. Idővel. Egyszer majd. De most hagyja, hogy Norennar pihenjen. Bármi is történt, bármit is látott, ráér még, hogy fény derüljön rá a számára. Felkel az ágyról, halk, puha léptekkel pedig újból megindul. Megkerüli az asztalt, amíg a székhez ér, majd Norennar mögött áll meg. Ujjai óvatosan simulnak a férfi vállára, a szorítás épp csak annyira erős, hogy érezze, hogy most ott van vele. Érintése nem igyekszik gyógyítani, inkább csak lassan feloldani némi feszültséget, kiszabadítani a napok izmokba kövült terheit. Hüvelykujja körkörösen simít végig a nyak tövénél, majd kicsit lejjebb, a lapocka felé, mintha keresné azokat a pontokat, ahol a legtöbb a feszültség. Nem siet, minden mozdulat türelmes, figyelmes. Szinte csak a mécsesek halk sercegése és a kinti szél süvítése hallatszik közben. Lélegzete nyugodt ritmusban kíséri a mozdulatokat, és miközben a férfi vállát masszírozza, megszólal. Hangja lágy, szándékosan könnyedebb, mint az előző pillanatokban.*
- Képzeld, tegnap megint összekaptak a piactéren, hogy kié a legjobb méz. Az öreg Michosal majdnem a pulttal együtt borult rá a szomszédjára.
*Ajka sarkában halovány mosoly bujkál, miközben folytatja a finom, körkörös mozdulatokat a vállon és a nyakon.*
- Azt mondják, ha így folytatja, egyszer a mézesbödönökkel együtt fog legurulni a tér közepére.
*A hangja olyan, mintha mesét szőne. Szándékosan apró, hatköznapi történeteket hoz elő, amelyek semmit nem követelnek, és mégis képesek megbontani a sötétebb gondolatok falát. Közben a tenyere lassan vándorol végig a férfi hátán, újabb és újabb csomókat keresve, hogy apró masszírozó mozdulatokkal oldja őket. A közelség csendes, békés ritmusát csak a halk szavai törik meg.*
- A világ odakint zajong és vitatkozik, de itt bent, itt most nyugalom van.
*És ahogy ezt kimondja, ujjaival gyengéden végig simít Norennar vállán, majd visszatér a tarkójához, mintha ezzel akarná megpecsételni, hogy legalább itt, ebben a pillanatban, ebben a kis kalyibában most semmi más nem számít.*
*Ahogy Norennar a hajába simít, majd az arcához ér, szemei lecsukódnak és csak a bőréhez simuló tenyér melegét érzi. A homlokuk összeér, a közelség hamar megnyugtatja, halkan, szinte sóhajként suttogja.*
- Tartottam tőle, hogy talán viszont sem látlak.
*Szavaiban ott a félelem, a megkönnyebbülés, és valami halvány szemrehányás is, amiért ennyi ideig kellett várnia. De mielőtt a kimondott gondolat súlya teljesen közéjük telepedne, a férfi hangja puhán, biztosan töri meg. A szavak egy pillanat alatt mossák el az aggodalom utolsó morzsáját is. Legalábbis egyelőre. Ajkai óvatosan mozdulnak mosolyra. Simítása az arcán szinte önkéntelen, ujjai végig követik a férfi vonásait, mintha ezzel győződne meg arról, hogy valóban itt van, valóban hús-vér. Amikor Norennar belemozdul az érintésbe, Thea szívében apró, égető fájdalom lobban, a hiány és a viszontlátás közötti feszültség. Végül lassan enged az ölelés szorításán, hátralép, bár minden idegszála tiltakozik ellene. Az ágy szélre ül, és csendben figyeli, ahogy Norennar sorban leteszi fegyvereit. A mozdulatok komorsága, a fém csattanása mind szinte azt jelzik, hogy ez nem csak a hazatérés, hanem a teher is, amit hozott magával.
Amikor leül vele szemben, a nő arcán tükröződik a várakozás. Hallgatja a halk iróniát, majd a szavakat, amelyek után kiszárad a szája. Egy pillanatig nem felel, csak nézi őt. A mécsesek fényében a férfi vonásai egyszerre tűnnek ismerősnek és idegennek. Olyan, mintha az, aki visszatért, már nem teljesen ugyanaz volna, mint aki elment. Lassan, szinte nesztelenül vesz levegőt, és a hangja halk, de biztos, amikor megszólal.*
- Az, hogy élsz... nekem elég jó hír.
*Pillantása lesiklik a fegyverekre, majd visszatér Norennar arcára. Szemeiben aggodalom csillog, de mellette ott van a szilárdság is, amit akkor szólít magához, amikor tudja, hogy a másiknak kapaszkodóra van szüksége.*
- Ha nem érzed még itt az idejét, én nem sürgetlek. Nem sietek sehova.
*Mosolyodik el bátrabban, biztatóan. Ha kíváncsi is, talán igaz, hogy kár lenne most megtörni a pillanatot. Főleg, ha a férfi is lelt most egy csepp nyugalmat. Idővel. Egyszer majd. De most hagyja, hogy Norennar pihenjen. Bármi is történt, bármit is látott, ráér még, hogy fény derüljön rá a számára. Felkel az ágyról, halk, puha léptekkel pedig újból megindul. Megkerüli az asztalt, amíg a székhez ér, majd Norennar mögött áll meg. Ujjai óvatosan simulnak a férfi vállára, a szorítás épp csak annyira erős, hogy érezze, hogy most ott van vele. Érintése nem igyekszik gyógyítani, inkább csak lassan feloldani némi feszültséget, kiszabadítani a napok izmokba kövült terheit. Hüvelykujja körkörösen simít végig a nyak tövénél, majd kicsit lejjebb, a lapocka felé, mintha keresné azokat a pontokat, ahol a legtöbb a feszültség. Nem siet, minden mozdulat türelmes, figyelmes. Szinte csak a mécsesek halk sercegése és a kinti szél süvítése hallatszik közben. Lélegzete nyugodt ritmusban kíséri a mozdulatokat, és miközben a férfi vállát masszírozza, megszólal. Hangja lágy, szándékosan könnyedebb, mint az előző pillanatokban.*
- Képzeld, tegnap megint összekaptak a piactéren, hogy kié a legjobb méz. Az öreg Michosal majdnem a pulttal együtt borult rá a szomszédjára.
*Ajka sarkában halovány mosoly bujkál, miközben folytatja a finom, körkörös mozdulatokat a vállon és a nyakon.*
- Azt mondják, ha így folytatja, egyszer a mézesbödönökkel együtt fog legurulni a tér közepére.
*A hangja olyan, mintha mesét szőne. Szándékosan apró, hatköznapi történeteket hoz elő, amelyek semmit nem követelnek, és mégis képesek megbontani a sötétebb gondolatok falát. Közben a tenyere lassan vándorol végig a férfi hátán, újabb és újabb csomókat keresve, hogy apró masszírozó mozdulatokkal oldja őket. A közelség csendes, békés ritmusát csak a halk szavai törik meg.*
- A világ odakint zajong és vitatkozik, de itt bent, itt most nyugalom van.
*És ahogy ezt kimondja, ujjaival gyengéden végig simít Norennar vállán, majd visszatér a tarkójához, mintha ezzel akarná megpecsételni, hogy legalább itt, ebben a pillanatban, ebben a kis kalyibában most semmi más nem számít.*
2731. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-19 16:44:35
Üzenet elküldve: 2025-08-19 16:44:35
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Királynő üti a gyalogot//
//Sub Rosa Panzió//
* A kard említésére a fiú meglepetten nyúl az oldalához, mintha csak most venné újra észre, hogy a szobában hagyta a fegyvert. Pillanatnyi pánik látszik a tekintetében, de hamar eszébe jut, hogy miért is nincs nála, és megnyugszik. Hiába, az ösztönök hamarabb kapcsolnak, mint az agy, főleg olyanoknál, akiknél ez lehet a különbség az élet, és a halál között.
Ezek után, a csóktól édes szájízzel mehetnek ki a teraszra, ahol Pash továbbra is a visszahúzódó, inkább reagáló fél szerepét erősíti, mindenben Merlana kezdeményez. Teljesen elbűvölve nézi, ahogy hangol, számára ismeretlenek a mozdulatok, nem teljesen érti a jelentőségét sem, addig, amíg nem hallja meg, hogy máshogy szól a hangszer. A hajó említésére láthatóan valami emlék csapja arcon a fiút, megváltozik egy pillanatra a szemtartása, eltekint a bárd fölött, mintha csak Daesys szellemét képzelné oda. Hirtelen úgy érzi, hogy amit tesz, az rossz, mintha besarazná, elcsúfítaná azt, ami kettejük között volt. De hamar túlteszi magát a dolgon, olyanokat mondogatva, hogy biztos a kalózlánynak is volt más, rajta kívül. Hogy mindig úgy váltak el, nem lehetnek biztosak benne, hogy újra találkoznak. Hogy sose mondták azt, hogy egymáséi, csak éreztették. Hogy lehet félreértette a lányt, és nem is akart tőle semmit. Mégis, most egy kicsit szomorkásabb lett a pillanat az emléktől. Bűntudat mardossa, úgyhogy nem is bánja, hogy szóba kerül a bor. *
- Tudod, szeretem a szomorú dalokat is. * Jegyzi meg halkan, és az üvegre pillant. Lehet, hogy van ennek civilizáltabb módja, és nem biztos, hogy Merlana ehhez szokott, de az ifjú harcos egyszerűen befeszíti hüvelykujját, és benyomja a dugót, láthatóan nem vív komoly harcot az üvegben lévő nyomással, szinte már laza mozdulat ez. Halk pukkanás, majd plöttyenés, ahogy a fa engedelmeskedik a férfi akaratnak, és már nyújtja is a bort, mert hiába inna már nagyon belőle, azért mégis úgy illendő, hogy először a hölgytársaságot kínálja. Ha Merlana elfogadja, utána ő is meghúzza, jobban, mint a Pegazusban a sörét. *
- Egész finom. Azt hiszem, hogy legalább tíz éves, ha emlékeim nem csalnak. * Jegyzi meg, mert emlékszik, hogy valami különlegeset akart venni, amikor vásárolta. * Bár ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor nem mondanám meg a különbséget a tavalyi, és ez között.
* Nevet halványan, és ahogy visszatér a tekintete a nőre, Daesys emléke is szerte foszlik. Közelebb húzza a székét, amennyiben a házigazda nem bánja, és úgy ül várakozva. *
- Ilyen szép lányt még sose láttam énekelni. És már a bemelegítés is nagyon szép volt. Gyönyörű hangod van, van egyáltalán bármi, amiben nem vagy tökéletes?
//Sub Rosa Panzió//
* A kard említésére a fiú meglepetten nyúl az oldalához, mintha csak most venné újra észre, hogy a szobában hagyta a fegyvert. Pillanatnyi pánik látszik a tekintetében, de hamar eszébe jut, hogy miért is nincs nála, és megnyugszik. Hiába, az ösztönök hamarabb kapcsolnak, mint az agy, főleg olyanoknál, akiknél ez lehet a különbség az élet, és a halál között.
Ezek után, a csóktól édes szájízzel mehetnek ki a teraszra, ahol Pash továbbra is a visszahúzódó, inkább reagáló fél szerepét erősíti, mindenben Merlana kezdeményez. Teljesen elbűvölve nézi, ahogy hangol, számára ismeretlenek a mozdulatok, nem teljesen érti a jelentőségét sem, addig, amíg nem hallja meg, hogy máshogy szól a hangszer. A hajó említésére láthatóan valami emlék csapja arcon a fiút, megváltozik egy pillanatra a szemtartása, eltekint a bárd fölött, mintha csak Daesys szellemét képzelné oda. Hirtelen úgy érzi, hogy amit tesz, az rossz, mintha besarazná, elcsúfítaná azt, ami kettejük között volt. De hamar túlteszi magát a dolgon, olyanokat mondogatva, hogy biztos a kalózlánynak is volt más, rajta kívül. Hogy mindig úgy váltak el, nem lehetnek biztosak benne, hogy újra találkoznak. Hogy sose mondták azt, hogy egymáséi, csak éreztették. Hogy lehet félreértette a lányt, és nem is akart tőle semmit. Mégis, most egy kicsit szomorkásabb lett a pillanat az emléktől. Bűntudat mardossa, úgyhogy nem is bánja, hogy szóba kerül a bor. *
- Tudod, szeretem a szomorú dalokat is. * Jegyzi meg halkan, és az üvegre pillant. Lehet, hogy van ennek civilizáltabb módja, és nem biztos, hogy Merlana ehhez szokott, de az ifjú harcos egyszerűen befeszíti hüvelykujját, és benyomja a dugót, láthatóan nem vív komoly harcot az üvegben lévő nyomással, szinte már laza mozdulat ez. Halk pukkanás, majd plöttyenés, ahogy a fa engedelmeskedik a férfi akaratnak, és már nyújtja is a bort, mert hiába inna már nagyon belőle, azért mégis úgy illendő, hogy először a hölgytársaságot kínálja. Ha Merlana elfogadja, utána ő is meghúzza, jobban, mint a Pegazusban a sörét. *
- Egész finom. Azt hiszem, hogy legalább tíz éves, ha emlékeim nem csalnak. * Jegyzi meg, mert emlékszik, hogy valami különlegeset akart venni, amikor vásárolta. * Bár ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor nem mondanám meg a különbséget a tavalyi, és ez között.
* Nevet halványan, és ahogy visszatér a tekintete a nőre, Daesys emléke is szerte foszlik. Közelebb húzza a székét, amennyiben a házigazda nem bánja, és úgy ül várakozva. *
- Ilyen szép lányt még sose láttam énekelni. És már a bemelegítés is nagyon szép volt. Gyönyörű hangod van, van egyáltalán bármi, amiben nem vagy tökéletes?
2730. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-19 16:26:59
Üzenet elküldve: 2025-08-19 16:26:59
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Királynő üti a gyalogot//
//Sub Rosa Panzió//
- Nem kérdezted. *Feleli még játékosan mosolyogva a foglalkozásának kérdésére a szobában, ahonnan végül lantja társaságában távoznak, miután felfedezte, hogy vendége mennyire csodálja a hangszert. Ő ezt egyáltalán nem bánja, hisz bármikor szívesen zenél, és amúgy is rég volt már lehetősége csak úgy, a fellépés kényszere nélkül játszani valakinek.
Mielőtt azonban az erkélyre mennének, még megszabadul az amúgy is elmosódott kenceficéktől, és úgy áll újra Pashthra elé, akitől ugyanolyan szép, ha nem még szebb bókokat kap, mint mikor teljes díszben pillanthatta meg őt. Köszönetet mondani érte nem tud azonnal, mert rögtön egy érzelmes csók kellős közepén találja magát, amit eszébe sincs visszautasítani. Majd egy perccel később húzódik el tőle, hogy lágy, természetes mosolyával nézzen ezúttal a férfi szemeibe.*
- Örülök, ha tetszem így is. Bevallom, én kicsit meztelennek érzem magam nélküle. Olyan érzés lehet, mintha neked kellene megválnod a kardodtól, de hát nincs is most nálad, úgyhogy mindketten meghoztunk egy áldozatot a másikért. Egyikünknek sem kell már ma este harcolnia. *Szól kedvesen már a beszéd közben is kellemesen csengő hangján, majd az erkélyre tereli magukat, ahol helyet is foglalhatnak az ott lévő kis asztal mellett. Ő a lantjával az ölében ül le, amit el is kezd lassan pengetni, egyelőre csak azért, hogy hallja, mennyire hamisan szólal meg a hangszer, majd rögtön neki is áll a húrtartó facsapok segítségével hangolni azt, közben felpillant Pashthra-ra, mikor kérdez tőle.*
- Még nem tudom. Adj, egy kis időt, amíg kitalálom! *Mosolyog.* Tudod, hosszú éveket töltöttem én is a Kikötőben, ott sokszor zenéltem kocsmákban, és képzeld, hajón is. Úgyhogy az én zeném, ami nem szomorú, leginkább a kalózok nótáihoz hasonlítható. Azonban nem vagyok benne biztos, hogy te most ilyesmire vágynál, úgyhogy improvizálni fogok. *Ujjai beszéd közben is ösztönösen járnak a húrokon, mint egy pók, aminek minden egyes lába külön életet él, és a hangok, melyeket közben a lant hallat is egyre tisztábbakká és dallamosabbá válnak. A húrokat a legismertebb módon, egymástól kvart távolságban hangolja be, kivéve a harmadikat az ötből, azt csak egy terccel állítja magasabbra az előtte lévőnél. Ezt azért teszi, mert most nincs körülötte zenekar, egyetlen hangszerrel kell majd több szólamot is, a ritmust, a dallamot és az akkordjátékot is játszania, és ez sokkal könnyebb lesz majd, ha így állítja be a hangszert. Amint tisztának érzi a húrok hangját, úgy kezd még valódi szöveg nélkül dúdolni is hozzá, így ellenőrzi a saját munkáját és a megfelelő hangolást. Pashthra ekkor már szinte igazi, összefüggő zenét is hallhat, ahogy a lány a lanton játszik, de a dúdolást abbahagyja, míg felpillant a fiúra, hogy szóljon.*
- Kibontanád, kérlek? *Pillant az üveg harsogóra.* Ha énekelni fogok, akkor egészen biztosan megszomjazom. *Kuncogja, majd egy kis időre tekintete elkalandozik a tiszta égbolton. Sehol egy felhő, a csillagok gyönyörű fényben táncolnak ma este, a két hold pedig úgy világít rájuk, mintha csak az égbolt királya és királynője figyelné őket.*
A hozzászólás írója (Merlana Naerice) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.08.19 16:29:04
//Sub Rosa Panzió//
- Nem kérdezted. *Feleli még játékosan mosolyogva a foglalkozásának kérdésére a szobában, ahonnan végül lantja társaságában távoznak, miután felfedezte, hogy vendége mennyire csodálja a hangszert. Ő ezt egyáltalán nem bánja, hisz bármikor szívesen zenél, és amúgy is rég volt már lehetősége csak úgy, a fellépés kényszere nélkül játszani valakinek.
Mielőtt azonban az erkélyre mennének, még megszabadul az amúgy is elmosódott kenceficéktől, és úgy áll újra Pashthra elé, akitől ugyanolyan szép, ha nem még szebb bókokat kap, mint mikor teljes díszben pillanthatta meg őt. Köszönetet mondani érte nem tud azonnal, mert rögtön egy érzelmes csók kellős közepén találja magát, amit eszébe sincs visszautasítani. Majd egy perccel később húzódik el tőle, hogy lágy, természetes mosolyával nézzen ezúttal a férfi szemeibe.*
- Örülök, ha tetszem így is. Bevallom, én kicsit meztelennek érzem magam nélküle. Olyan érzés lehet, mintha neked kellene megválnod a kardodtól, de hát nincs is most nálad, úgyhogy mindketten meghoztunk egy áldozatot a másikért. Egyikünknek sem kell már ma este harcolnia. *Szól kedvesen már a beszéd közben is kellemesen csengő hangján, majd az erkélyre tereli magukat, ahol helyet is foglalhatnak az ott lévő kis asztal mellett. Ő a lantjával az ölében ül le, amit el is kezd lassan pengetni, egyelőre csak azért, hogy hallja, mennyire hamisan szólal meg a hangszer, majd rögtön neki is áll a húrtartó facsapok segítségével hangolni azt, közben felpillant Pashthra-ra, mikor kérdez tőle.*
- Még nem tudom. Adj, egy kis időt, amíg kitalálom! *Mosolyog.* Tudod, hosszú éveket töltöttem én is a Kikötőben, ott sokszor zenéltem kocsmákban, és képzeld, hajón is. Úgyhogy az én zeném, ami nem szomorú, leginkább a kalózok nótáihoz hasonlítható. Azonban nem vagyok benne biztos, hogy te most ilyesmire vágynál, úgyhogy improvizálni fogok. *Ujjai beszéd közben is ösztönösen járnak a húrokon, mint egy pók, aminek minden egyes lába külön életet él, és a hangok, melyeket közben a lant hallat is egyre tisztábbakká és dallamosabbá válnak. A húrokat a legismertebb módon, egymástól kvart távolságban hangolja be, kivéve a harmadikat az ötből, azt csak egy terccel állítja magasabbra az előtte lévőnél. Ezt azért teszi, mert most nincs körülötte zenekar, egyetlen hangszerrel kell majd több szólamot is, a ritmust, a dallamot és az akkordjátékot is játszania, és ez sokkal könnyebb lesz majd, ha így állítja be a hangszert. Amint tisztának érzi a húrok hangját, úgy kezd még valódi szöveg nélkül dúdolni is hozzá, így ellenőrzi a saját munkáját és a megfelelő hangolást. Pashthra ekkor már szinte igazi, összefüggő zenét is hallhat, ahogy a lány a lanton játszik, de a dúdolást abbahagyja, míg felpillant a fiúra, hogy szóljon.*
- Kibontanád, kérlek? *Pillant az üveg harsogóra.* Ha énekelni fogok, akkor egészen biztosan megszomjazom. *Kuncogja, majd egy kis időre tekintete elkalandozik a tiszta égbolton. Sehol egy felhő, a csillagok gyönyörű fényben táncolnak ma este, a két hold pedig úgy világít rájuk, mintha csak az égbolt királya és királynője figyelné őket.*
A hozzászólás írója (Merlana Naerice) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.08.19 16:29:04
2729. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-19 15:08:42
Üzenet elküldve: 2025-08-19 15:08:42
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Egy kis csend a vihar előtt//
*Norennar karjai határozottan záródnak a nő köré. Mozdulataiban nincs semmi tétova, mintha a hosszú napok, a porral és hideggel teli órák mind ebbe az egyetlen ölelésbe sűrűsödnének. Mellkasa lassan emelkedik és süllyed, közben a légzése egyenletesebbé válik. Amikor megérzi, hogy Thea keze is a mellkasára simul, majd fokozatosan átöleli őt, valami mélyről jövő melegség árad szét benne. Nem sürget, nem mozdul el, hagyja, hogy a szorítás lassan váljon kölcsönössé, és ahogy ez megtörténik, szinte az egész testéből eltűnik a feszültség. Az izmok, amelyek napok óta állandó készenlétben voltak, most engednek, mintha végre lenne egy pont, ahol biztonságban tarthatja magát.
A nő szavai rekedten szűrődnek át a levegőn, mintha nem is teljes mondatként, hanem inkább a lelkéből kiszakadó hangfoszlányként érkeznének. Norennar mély levegőt vesz, a mellkasa kitágul, a bordái alatt feszül a mozdulat, mintha valami súlyos, hosszan cipelt vallomás készülne a felszínre törni. De a sóhaj végül csak egyetlen rövid mondattá sűrűsödik.*
- Nem sokon múlott...
*Ejti ki nyugodt, lassú hangon, amelyben nincs hivalkodás, csak csendes tény.
A szorítás hirtelen erősebbé válik, a nő ujjai szinte görcsösen kapaszkodnak belé. Norennar erre nem húzódik el, sőt. Keze lassan indul el felfelé, hátulról simít végig a tarkóján, ujjaival óvatosan beletúrva a hajába. A mozdulat nem sietős, inkább megnyugtató, olyan érintés, amely a feszültség minden rezdülését igyekszik oldani. A tenyere innen lassan vándorol át az arcára, ott állapodik meg, és az ujjai röviden megpihennek az arccsonton. Ezután előrehajol, homlokát az övének dönti, szemét lehunyja. Egy pillanatig csak a közös légzésük hallatszik, ahogy összeér, majd megszólal.*
- Ne aggódj, már itt vagyok.
*A hangja halkan csendül, mégis elég, hogy betöltse a szoba nyugodt csendjét.
A mécsesek lángja közben újra megrezdül a huzatban. Az árnyékok a falakon hosszú alakokat rajzolnak, majd elnyúlnak, mintha a szoba is részt venne a pillanatban. Amikor a nő újra felnéz, arcán halvány mosoly játszik. Keserűség és megkönnyebbülés egyszerre ül a vonásain, de mégis valódi. Norennar ráemeli tekintetét, és lassan, visszafogottan, de őszintén visszamosolyog. Nem szélesen, nem harsányan, inkább úgy, mint aki újra felfedez valamit, amit sokáig nélkülözött.
A simítás ekkor érkezik. A nő finoman az arcához nyúl, tenyere melegét lassan hagyja ott pihenni. Norennar nem marad mozdulatlan; belemozdul a gesztusba, mintha keresné az érintés biztonságát. Homlokán rándul egy apró izom, de szemei nyugodtak maradnak, miközben a fejét kissé oldalra billenti, hogy teljesebben érezze a simítást. Ez az apró, önkéntelen mozdulat elég ahhoz, hogy minden eddigi távolság végképp eltűnjön kettejük közt.
Végül a nő hátrébb lép, a szorítás lazul. Norennar karjai lassan engedik el, de még így is ott marad bennük a késztetés, hogy visszahúzza. A pillantása követi, ahogy az asztalhoz lép, majd az ágyszélre ül. Amikor a szavak elhangzanak, hogy meséljen, a férfi hosszan és fájdalmasan sóhajt. A sóhaj nem üres; benne van a megtett út pora, az átélt napok terhe, és mindaz, amit még magában tart.
Mozdulata szinte szertartásos, ahogy a hátán átvetett szíjhoz nyúl. Előbb a kardot oldja le, a bőr alól kioldódó csat halkan sercen. A markolat megnyikkan a tenyerében, ahogy az asztalnak támasztja. Utána a számszeríj következik, amelynek húrja röviden megpendül, mintha egy utolsó, akaratlan hangot engedne ki magából. A fegyverek így egymás mellett pihennek, a lángok fényében élesen kirajzolódva.
Csak ekkor húzza ki a széket, és lassan helyet foglal. Teste kissé előredől, könyökei a combján támaszkodnak, majd végül felpillant. Az arca szögletében ott bujkál egy fanyar mosoly, olyan, amely inkább önmagának szól, mint a másiknak.*
- Biztosan szeretnéd, hogy elrontsam ezt a meghitt pillanatot? *Kérdezi, a hangjában halk irónia, de mégis lágy tónus. Röviden elhallgat, majd folytatja.* - Sajnos azon kívül, hogy élek, nem tudok több jó hírrel szolgálni.
*A szék enyhén megnyikkan alatta, ahogy hátrébb dől, de tekintete nem kalandozik el. A mécsesek árnyékai most már nem táncolnak olyan vadul, mintha a falak is megálltak volna hallgatni. A levegőben a viasz szaga keveredik a kinti utcáról beszűrődő hideg huzattal. Norennar még mindig a nő arcát nézi, és bár szavai kemények, a szemében ott van a nyugalom, amit az iménti ölelés adott neki.*
*Norennar karjai határozottan záródnak a nő köré. Mozdulataiban nincs semmi tétova, mintha a hosszú napok, a porral és hideggel teli órák mind ebbe az egyetlen ölelésbe sűrűsödnének. Mellkasa lassan emelkedik és süllyed, közben a légzése egyenletesebbé válik. Amikor megérzi, hogy Thea keze is a mellkasára simul, majd fokozatosan átöleli őt, valami mélyről jövő melegség árad szét benne. Nem sürget, nem mozdul el, hagyja, hogy a szorítás lassan váljon kölcsönössé, és ahogy ez megtörténik, szinte az egész testéből eltűnik a feszültség. Az izmok, amelyek napok óta állandó készenlétben voltak, most engednek, mintha végre lenne egy pont, ahol biztonságban tarthatja magát.
A nő szavai rekedten szűrődnek át a levegőn, mintha nem is teljes mondatként, hanem inkább a lelkéből kiszakadó hangfoszlányként érkeznének. Norennar mély levegőt vesz, a mellkasa kitágul, a bordái alatt feszül a mozdulat, mintha valami súlyos, hosszan cipelt vallomás készülne a felszínre törni. De a sóhaj végül csak egyetlen rövid mondattá sűrűsödik.*
- Nem sokon múlott...
*Ejti ki nyugodt, lassú hangon, amelyben nincs hivalkodás, csak csendes tény.
A szorítás hirtelen erősebbé válik, a nő ujjai szinte görcsösen kapaszkodnak belé. Norennar erre nem húzódik el, sőt. Keze lassan indul el felfelé, hátulról simít végig a tarkóján, ujjaival óvatosan beletúrva a hajába. A mozdulat nem sietős, inkább megnyugtató, olyan érintés, amely a feszültség minden rezdülését igyekszik oldani. A tenyere innen lassan vándorol át az arcára, ott állapodik meg, és az ujjai röviden megpihennek az arccsonton. Ezután előrehajol, homlokát az övének dönti, szemét lehunyja. Egy pillanatig csak a közös légzésük hallatszik, ahogy összeér, majd megszólal.*
- Ne aggódj, már itt vagyok.
*A hangja halkan csendül, mégis elég, hogy betöltse a szoba nyugodt csendjét.
A mécsesek lángja közben újra megrezdül a huzatban. Az árnyékok a falakon hosszú alakokat rajzolnak, majd elnyúlnak, mintha a szoba is részt venne a pillanatban. Amikor a nő újra felnéz, arcán halvány mosoly játszik. Keserűség és megkönnyebbülés egyszerre ül a vonásain, de mégis valódi. Norennar ráemeli tekintetét, és lassan, visszafogottan, de őszintén visszamosolyog. Nem szélesen, nem harsányan, inkább úgy, mint aki újra felfedez valamit, amit sokáig nélkülözött.
A simítás ekkor érkezik. A nő finoman az arcához nyúl, tenyere melegét lassan hagyja ott pihenni. Norennar nem marad mozdulatlan; belemozdul a gesztusba, mintha keresné az érintés biztonságát. Homlokán rándul egy apró izom, de szemei nyugodtak maradnak, miközben a fejét kissé oldalra billenti, hogy teljesebben érezze a simítást. Ez az apró, önkéntelen mozdulat elég ahhoz, hogy minden eddigi távolság végképp eltűnjön kettejük közt.
Végül a nő hátrébb lép, a szorítás lazul. Norennar karjai lassan engedik el, de még így is ott marad bennük a késztetés, hogy visszahúzza. A pillantása követi, ahogy az asztalhoz lép, majd az ágyszélre ül. Amikor a szavak elhangzanak, hogy meséljen, a férfi hosszan és fájdalmasan sóhajt. A sóhaj nem üres; benne van a megtett út pora, az átélt napok terhe, és mindaz, amit még magában tart.
Mozdulata szinte szertartásos, ahogy a hátán átvetett szíjhoz nyúl. Előbb a kardot oldja le, a bőr alól kioldódó csat halkan sercen. A markolat megnyikkan a tenyerében, ahogy az asztalnak támasztja. Utána a számszeríj következik, amelynek húrja röviden megpendül, mintha egy utolsó, akaratlan hangot engedne ki magából. A fegyverek így egymás mellett pihennek, a lángok fényében élesen kirajzolódva.
Csak ekkor húzza ki a széket, és lassan helyet foglal. Teste kissé előredől, könyökei a combján támaszkodnak, majd végül felpillant. Az arca szögletében ott bujkál egy fanyar mosoly, olyan, amely inkább önmagának szól, mint a másiknak.*
- Biztosan szeretnéd, hogy elrontsam ezt a meghitt pillanatot? *Kérdezi, a hangjában halk irónia, de mégis lágy tónus. Röviden elhallgat, majd folytatja.* - Sajnos azon kívül, hogy élek, nem tudok több jó hírrel szolgálni.
*A szék enyhén megnyikkan alatta, ahogy hátrébb dől, de tekintete nem kalandozik el. A mécsesek árnyékai most már nem táncolnak olyan vadul, mintha a falak is megálltak volna hallgatni. A levegőben a viasz szaga keveredik a kinti utcáról beszűrődő hideg huzattal. Norennar még mindig a nő arcát nézi, és bár szavai kemények, a szemében ott van a nyugalom, amit az iménti ölelés adott neki.*
2728. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-19 14:42:58
Üzenet elküldve: 2025-08-19 14:42:58
Rang: Játékos
IC üzenetek: 269
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 269
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Simlis ügyek//
* Talán sokat mondott, talán keveset. Ez már nem derül ki, ugyanis nem mond konkrétumot a mélységi, csupán a fenyegetésére reagál, amire csak vállát von. Addig jó, amíg csak üres fenyegetésnek gondolja, sőt szeretné, ha csak üres fenyegetésnek gondolná. Ha beütne a baj, és el kéne távolítani a képletből, akkor ez a naivság lesz a veszte. Ha úgy gondolja, hogy megéri a maximum összeget, akkor kíváncsian fogja nézni a törpe, hogy meg is dolgozik érte. *
~ Ami azt illeti, nem, nem tudom. ~
* Gondolja magában, bár egy hajszál választotta el attól, hogy ezt hangosan is kimondja, inkább megtartja magának a következő gondolatait is. Legyen így. Hagyja, hogy elhiggye a mélységi magáról, hogy ő van a nyeregben. Ki tudja? Lehet neki van igaza és a törp csak vezeti azt a bizonyos lovat. Ám akinél a szár, azé a döntés is. Ezt a mélységi is biztosan jól tudja. *
- Ne feledd. Az arany azé, aki megérdemli, nem azé, aki követeli.
* Ez az utolsó mondat, amit a mélységihez intéz, és ezt is csak akkor mondja, miután már félig átlépte a küszöböt. A törp is hasonlóan gondolkodik. Többet beszéltek, mint kéne. Közölné a mélységivel, hogy az ajtó lent nyitva, de lehet máshol fog távozni, szóval nem érez erre inger. Végül elteszi a tőröket, majd a gyertya apró tüzében elégeti a térképet. Csak felesleges bizonyítékként szolgál ellene. a terv a fejében van. Végül kisétál az épületből. A mellette fekvő hajléktalan az igazak álmát alussza. Lábon rúgja, majd lehajol mellé. *
- Járd az utcákat. Ha találsz valakit, aki szerinted beleillene a kis csapatunkba, azt küld a romvárosi épülethez. Egy ideig elhagyjuk ezt a helyet állíts ide valakit figyelni, hátha köpne valaki és lerohannák a helyet.
- Igenis törp uram.
* Azzal a törp az egyik irányba hagyja el a tett helyet a csöves pedig a másik irányba. *
//Simlis ügyek//
* Talán sokat mondott, talán keveset. Ez már nem derül ki, ugyanis nem mond konkrétumot a mélységi, csupán a fenyegetésére reagál, amire csak vállát von. Addig jó, amíg csak üres fenyegetésnek gondolja, sőt szeretné, ha csak üres fenyegetésnek gondolná. Ha beütne a baj, és el kéne távolítani a képletből, akkor ez a naivság lesz a veszte. Ha úgy gondolja, hogy megéri a maximum összeget, akkor kíváncsian fogja nézni a törpe, hogy meg is dolgozik érte. *
~ Ami azt illeti, nem, nem tudom. ~
* Gondolja magában, bár egy hajszál választotta el attól, hogy ezt hangosan is kimondja, inkább megtartja magának a következő gondolatait is. Legyen így. Hagyja, hogy elhiggye a mélységi magáról, hogy ő van a nyeregben. Ki tudja? Lehet neki van igaza és a törp csak vezeti azt a bizonyos lovat. Ám akinél a szár, azé a döntés is. Ezt a mélységi is biztosan jól tudja. *
- Ne feledd. Az arany azé, aki megérdemli, nem azé, aki követeli.
* Ez az utolsó mondat, amit a mélységihez intéz, és ezt is csak akkor mondja, miután már félig átlépte a küszöböt. A törp is hasonlóan gondolkodik. Többet beszéltek, mint kéne. Közölné a mélységivel, hogy az ajtó lent nyitva, de lehet máshol fog távozni, szóval nem érez erre inger. Végül elteszi a tőröket, majd a gyertya apró tüzében elégeti a térképet. Csak felesleges bizonyítékként szolgál ellene. a terv a fejében van. Végül kisétál az épületből. A mellette fekvő hajléktalan az igazak álmát alussza. Lábon rúgja, majd lehajol mellé. *
- Járd az utcákat. Ha találsz valakit, aki szerinted beleillene a kis csapatunkba, azt küld a romvárosi épülethez. Egy ideig elhagyjuk ezt a helyet állíts ide valakit figyelni, hátha köpne valaki és lerohannák a helyet.
- Igenis törp uram.
* Azzal a törp az egyik irányba hagyja el a tett helyet a csöves pedig a másik irányba. *
2727. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-19 14:03:03
Üzenet elküldve: 2025-08-19 14:03:03
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 161
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 161
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Simlis ügyek//
* Az összeget hallva elgondolkodik. Hatszáz arany nem rossz pénz, azért már megéri felkelni az ágyból. Így már arról is van értelme beszélni, hogy mit várnak tőle. *
- Az üres fenyegetéseid most elengedem a fülem mellett, de csak azért, mert tetszik az ajánlatod. Ha van számomra munkád, tudod, hogy hol keress. * Bólint a mélységi, és ha nem tartóztatják fel, akkor távozik is a megbeszélésről. Nem fog most tervezgetni, az elmondottak alapján nem az a dolga, hogy kitalálja, mit tegyenek. Ha konkrét feladat van a számára, akkor majd az alapján eldönti, hogy elvállalja, vagy sem. Egyelőre viszont úgy tűnik itt nincs miről beszéljenek tovább. *
//Simlis ügyek//
* Az összeget hallva elgondolkodik. Hatszáz arany nem rossz pénz, azért már megéri felkelni az ágyból. Így már arról is van értelme beszélni, hogy mit várnak tőle. *
- Az üres fenyegetéseid most elengedem a fülem mellett, de csak azért, mert tetszik az ajánlatod. Ha van számomra munkád, tudod, hogy hol keress. * Bólint a mélységi, és ha nem tartóztatják fel, akkor távozik is a megbeszélésről. Nem fog most tervezgetni, az elmondottak alapján nem az a dolga, hogy kitalálja, mit tegyenek. Ha konkrét feladat van a számára, akkor majd az alapján eldönti, hogy elvállalja, vagy sem. Egyelőre viszont úgy tűnik itt nincs miről beszéljenek tovább. *
2726. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-19 13:37:13
Üzenet elküldve: 2025-08-19 13:37:13
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Királynő üti a gyalogot//
//Sub Rosa Panzió//
- Nem is mondtad eddig. * Korholja játékosan a fiatal bárdot, és új keletű csodálattal néz rá. Az arcára van írva, hogy igen nagyra tartja a zenészeket, főleg azokat, akik szépen, érzékien tudnak játszani. És úgy véli, hogy Merlana bizonyosan ilyen, még ha nem is hallotta még soha, megelőlegezi neki, hogy a legszebb előadás lesz, amit valaha hallott. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a koszos kocsmák, ahol eddig ilyesmivel találkozott, nem épp az előadók képességeiről híresek. *
- Valóban, a zene csodálatos dolog. * Bólint beleegyezően, de ő nem tud olyan szép és választékos módon beszélni róla, mint partnere. * Mindig élvezettel hallgatom, főleg azokat a dalokat, amik nem egyszerű kocsmaindulók, pajzán viccek, hanem olyanok, amiknek van jelentése, és mondanivalója.
* Ezzel el is árulta nagyjából az ízlését, ami talán nem illene egy harcoshoz. Tudja, hogy társai pont azokat a dalokat szeretik a legharsányabban énekelni, amiket ő inkább bosszankodva hallgat. Nem szereti az ilyesmit, bár megérti, hogy sokaknak pont ez okoz pillanatnyi boldogságot, és örömöt. Ő mégis inkább a mélyebb művek irányába húz.
Ahogy az ajtóban visszafordul, egy pillanatra megijed Merlana lépteit látva. Arra gondol, hogy a nő félreértette, és azt gondolja, hogy mégis be akarja vetni magát újra az ágyba, hogy megint csak a testének melegét szeretné élvezni, és bár nem tudná tagadni, hogy vannak ilyen érzései, most valami mást, valami többet szeretett volna. Szerencsére hamar megnyugszik, amikor a hangszer kerül kézbe, és nem valami más. *
- Alig várom! * Vigyorog boldogan, és nem is érti, hogy miképp lehet még annál is boldogabb, mint eddig volt. Élete eddigi legjobb estéje ez, ahol egymás után érik a meglepetések, és kezd félni, hogy ha még több jó dolog tölti meg a szívét, akkor kipukkad, és belehal a boldogságba. Az erkélyhez vezető úton aztán megállnak, és Merlana ismét türelmet kér, amit Pashthra szívesen megad neki. Úgy áll ott, mint egy gazda nélküli kutya, akit kikötöttek, hogy várjon szépen, amíg dolgát intézi az, aki sétáltatásra vitte. Éppen csak a földre nem ül le. Nem tudja, hogy milyen újabb meglepetést varázsol elő a bárd, de már nem is próbál találgatni. Amikor aztán meglátja kedvesét, a lélegzete eláll egy pillanatra. Őszinte áhítattal néz a másikra, elveszik a részletekben, amiket eddig a különféle festékek és kencék kitakartak, végre igazán szemügyre veheti a szem vonulatait, az ajkakat, és végre úgy láthatja a nőt, ahogy szerette volna. *
- Merlana, de hiszen te gyönyörű vagy. Sokkal szebb vagy így, mint kifestve. Őszintébb, emberibb. *Suttogja, és megpróbálja egy hosszú, lágy csókra odavonni magához, mert nem tudja tovább nézni, túl szép, túl gyönyörű. Akár sikerül a csók, akár nem, boldogan indul meg kifelé, ilyen apróságok nem szegik kedvét. *
- Ahogy parancsolod! * Foglal helyet a székben, láthatóan tényleg nem zavarja az időjárás, nem húzza össze magát, mintha fázna, halovány bőrén pedig megcsillan a holdfény, amit csak a hegek más tónusa tör meg. Így a sötétben nem tűnik annyira sebzettnek, az árnyak jótékonyan takarják el a testét csúfító sérüléseket, múltjának fájdalmas lenyomatait. *
- Mit fogsz nekem énekelni? * Kérdezi szinte gyermeki ártatlansággal, őszinte érdeklődéssel, és komoly várakozással. *
//Sub Rosa Panzió//
- Nem is mondtad eddig. * Korholja játékosan a fiatal bárdot, és új keletű csodálattal néz rá. Az arcára van írva, hogy igen nagyra tartja a zenészeket, főleg azokat, akik szépen, érzékien tudnak játszani. És úgy véli, hogy Merlana bizonyosan ilyen, még ha nem is hallotta még soha, megelőlegezi neki, hogy a legszebb előadás lesz, amit valaha hallott. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a koszos kocsmák, ahol eddig ilyesmivel találkozott, nem épp az előadók képességeiről híresek. *
- Valóban, a zene csodálatos dolog. * Bólint beleegyezően, de ő nem tud olyan szép és választékos módon beszélni róla, mint partnere. * Mindig élvezettel hallgatom, főleg azokat a dalokat, amik nem egyszerű kocsmaindulók, pajzán viccek, hanem olyanok, amiknek van jelentése, és mondanivalója.
* Ezzel el is árulta nagyjából az ízlését, ami talán nem illene egy harcoshoz. Tudja, hogy társai pont azokat a dalokat szeretik a legharsányabban énekelni, amiket ő inkább bosszankodva hallgat. Nem szereti az ilyesmit, bár megérti, hogy sokaknak pont ez okoz pillanatnyi boldogságot, és örömöt. Ő mégis inkább a mélyebb művek irányába húz.
Ahogy az ajtóban visszafordul, egy pillanatra megijed Merlana lépteit látva. Arra gondol, hogy a nő félreértette, és azt gondolja, hogy mégis be akarja vetni magát újra az ágyba, hogy megint csak a testének melegét szeretné élvezni, és bár nem tudná tagadni, hogy vannak ilyen érzései, most valami mást, valami többet szeretett volna. Szerencsére hamar megnyugszik, amikor a hangszer kerül kézbe, és nem valami más. *
- Alig várom! * Vigyorog boldogan, és nem is érti, hogy miképp lehet még annál is boldogabb, mint eddig volt. Élete eddigi legjobb estéje ez, ahol egymás után érik a meglepetések, és kezd félni, hogy ha még több jó dolog tölti meg a szívét, akkor kipukkad, és belehal a boldogságba. Az erkélyhez vezető úton aztán megállnak, és Merlana ismét türelmet kér, amit Pashthra szívesen megad neki. Úgy áll ott, mint egy gazda nélküli kutya, akit kikötöttek, hogy várjon szépen, amíg dolgát intézi az, aki sétáltatásra vitte. Éppen csak a földre nem ül le. Nem tudja, hogy milyen újabb meglepetést varázsol elő a bárd, de már nem is próbál találgatni. Amikor aztán meglátja kedvesét, a lélegzete eláll egy pillanatra. Őszinte áhítattal néz a másikra, elveszik a részletekben, amiket eddig a különféle festékek és kencék kitakartak, végre igazán szemügyre veheti a szem vonulatait, az ajkakat, és végre úgy láthatja a nőt, ahogy szerette volna. *
- Merlana, de hiszen te gyönyörű vagy. Sokkal szebb vagy így, mint kifestve. Őszintébb, emberibb. *Suttogja, és megpróbálja egy hosszú, lágy csókra odavonni magához, mert nem tudja tovább nézni, túl szép, túl gyönyörű. Akár sikerül a csók, akár nem, boldogan indul meg kifelé, ilyen apróságok nem szegik kedvét. *
- Ahogy parancsolod! * Foglal helyet a székben, láthatóan tényleg nem zavarja az időjárás, nem húzza össze magát, mintha fázna, halovány bőrén pedig megcsillan a holdfény, amit csak a hegek más tónusa tör meg. Így a sötétben nem tűnik annyira sebzettnek, az árnyak jótékonyan takarják el a testét csúfító sérüléseket, múltjának fájdalmas lenyomatait. *
- Mit fogsz nekem énekelni? * Kérdezi szinte gyermeki ártatlansággal, őszinte érdeklődéssel, és komoly várakozással. *
2725. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-19 13:11:04
Üzenet elküldve: 2025-08-19 13:11:04
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Királynő üti a gyalogot//
//Sub Rosa Panzió//
- Persze, hogy tudok, ezzel keresem a kenyerem. ~Részben.~ *Válaszolja úgy a kérdésre, mintha magától értetődő volna. Számára az is, ő, a zene és az éneklés már egészen kicsi kora óta elválaszthatatlan társak voltak, és azok is maradtak még életének legnehezebb pillanataiban is.*
- A zenénél kevés csodálatosabb dolog van a világon, ha van egyáltalán. Ha szomorú vagyok, ha vidám, ha sírni van kedvem, ha nevetni, a zene mindig csodálatos érzéssel tölt el. *Meséli még.
Ami az ajándékot illeti, fogalma sem volt, hogy ekkora meglepetést és örömöt tud vele szerezni a fiúnak, hogy még meg is siratja vele, de ha Pashthra-nak van annyi lélekjelenléte, hogy mindeközben visszaemlékezzen a mellkasán szipogva fekvő Merlanára, akkor most végre talán megértheti, hogy minek szóltak a krokodilkönnyek.*
- Szívesen, Pashthra. *Elmosolyodik. A harcosnak ezúttal jól sikerül rejteni az érzéseit, észre sem veszi rajta, hogy sikerült megríkatnia, talán azért, mert már ő is fáradt az érzelemdús este után, és nem úgy figyel minden apró részletre, ahogy korábban. Mégis, amikor kilépnek a szoba ajtaján, és társa vágyakozva néz vissza a hangszerek felé, Merlana is eltűnődve pillant oda, és figyeli Pashthra-t, a korábbi kérdés alapján pedig hamar rájön, hogy mi járhat a fejében. Halkan kuncog, majd bátorítóan simít végig a férfi vállán.*
- Tudom, mire gondolsz, és hogy mit szeretnél. *Szólal meg mosolyogva, és még visszalépked az ágyhoz, hogy kezébe vegye a lantot. Ezúttal nem azért, hogy megfeleljen Pashthra igényeinek, hanem azért, mert látja rajta, hogy mennyire sóvárogva nézi a hangszert, ő pedig szeretne örömet szerezni neki, és ha mindezt zenével teheti meg, annál jobb már nem is lehet. Boldogan fog előadni neki néhány dalocskát.*
- Menjünk! *Most már egyik kezében a harsogó, másikban a hangszer, úgy lépked Pashtra társaságában a hátsó udvar felé néző, emeleti erkély irányába, de még mielőtt odaérnének, egyszer csak megtorpan.*
- Megfognád kérlek ezeket egy kicsit? Mindjárt jövök. Egy perc az egész. *Deja vu érzése lehet a fiúnak. Mikor Merlana legutóbb ezt mondta, és eltűnt, igazi hercegnőként tért utána vissza hozzá, de most ennél kevésbé látványos terve van, bár tény, hogy most is vendégének szeretne kedveskedni. Ha szabaddá válnak a kezei, akkor az egyik szobában lévő mosdótálhoz megy, és lemossa arcáról az elkenődött szemfestéket és a vörös rúzst is, így mikor visszatér Pashthra-hoz, ő már teljesen természetes módján csodálhatja meg az énekesnőt. Tény, hogy kissé meztelenül érzi így magát, de a mosolya így is bájos és kedves, és talán még sokkal ártatlanabb is, mint a gondosan megfestett álarc mögött.*
- Így gondoltad? *Kérdezi kedvesen, majd visszaveszi a lantot a kezébe, és tovább indul. Még pár lépés, és már az erkélyen is vannak a szabad ég alatt, ahol a friss esti levegő mindkettejüknek üdítő lehet.*
- Foglalj csak helyet! *Pont két egyszerűbb szék meg egy kis asztal van odakint, ahová letehetik az italt. Bár, a poharakat elfelejtette, de azzal talán nem lesz problémájuk, ha egy üvegből kell inniuk, bőven megízlelték már egymást ma este.*
//Sub Rosa Panzió//
- Persze, hogy tudok, ezzel keresem a kenyerem. ~Részben.~ *Válaszolja úgy a kérdésre, mintha magától értetődő volna. Számára az is, ő, a zene és az éneklés már egészen kicsi kora óta elválaszthatatlan társak voltak, és azok is maradtak még életének legnehezebb pillanataiban is.*
- A zenénél kevés csodálatosabb dolog van a világon, ha van egyáltalán. Ha szomorú vagyok, ha vidám, ha sírni van kedvem, ha nevetni, a zene mindig csodálatos érzéssel tölt el. *Meséli még.
Ami az ajándékot illeti, fogalma sem volt, hogy ekkora meglepetést és örömöt tud vele szerezni a fiúnak, hogy még meg is siratja vele, de ha Pashthra-nak van annyi lélekjelenléte, hogy mindeközben visszaemlékezzen a mellkasán szipogva fekvő Merlanára, akkor most végre talán megértheti, hogy minek szóltak a krokodilkönnyek.*
- Szívesen, Pashthra. *Elmosolyodik. A harcosnak ezúttal jól sikerül rejteni az érzéseit, észre sem veszi rajta, hogy sikerült megríkatnia, talán azért, mert már ő is fáradt az érzelemdús este után, és nem úgy figyel minden apró részletre, ahogy korábban. Mégis, amikor kilépnek a szoba ajtaján, és társa vágyakozva néz vissza a hangszerek felé, Merlana is eltűnődve pillant oda, és figyeli Pashthra-t, a korábbi kérdés alapján pedig hamar rájön, hogy mi járhat a fejében. Halkan kuncog, majd bátorítóan simít végig a férfi vállán.*
- Tudom, mire gondolsz, és hogy mit szeretnél. *Szólal meg mosolyogva, és még visszalépked az ágyhoz, hogy kezébe vegye a lantot. Ezúttal nem azért, hogy megfeleljen Pashthra igényeinek, hanem azért, mert látja rajta, hogy mennyire sóvárogva nézi a hangszert, ő pedig szeretne örömet szerezni neki, és ha mindezt zenével teheti meg, annál jobb már nem is lehet. Boldogan fog előadni neki néhány dalocskát.*
- Menjünk! *Most már egyik kezében a harsogó, másikban a hangszer, úgy lépked Pashtra társaságában a hátsó udvar felé néző, emeleti erkély irányába, de még mielőtt odaérnének, egyszer csak megtorpan.*
- Megfognád kérlek ezeket egy kicsit? Mindjárt jövök. Egy perc az egész. *Deja vu érzése lehet a fiúnak. Mikor Merlana legutóbb ezt mondta, és eltűnt, igazi hercegnőként tért utána vissza hozzá, de most ennél kevésbé látványos terve van, bár tény, hogy most is vendégének szeretne kedveskedni. Ha szabaddá válnak a kezei, akkor az egyik szobában lévő mosdótálhoz megy, és lemossa arcáról az elkenődött szemfestéket és a vörös rúzst is, így mikor visszatér Pashthra-hoz, ő már teljesen természetes módján csodálhatja meg az énekesnőt. Tény, hogy kissé meztelenül érzi így magát, de a mosolya így is bájos és kedves, és talán még sokkal ártatlanabb is, mint a gondosan megfestett álarc mögött.*
- Így gondoltad? *Kérdezi kedvesen, majd visszaveszi a lantot a kezébe, és tovább indul. Még pár lépés, és már az erkélyen is vannak a szabad ég alatt, ahol a friss esti levegő mindkettejüknek üdítő lehet.*
- Foglalj csak helyet! *Pont két egyszerűbb szék meg egy kis asztal van odakint, ahová letehetik az italt. Bár, a poharakat elfelejtette, de azzal talán nem lesz problémájuk, ha egy üvegből kell inniuk, bőven megízlelték már egymást ma este.*
2724. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-19 10:36:23
Üzenet elküldve: 2025-08-19 10:36:23
Rang: Játékos
IC üzenetek: 269
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 269
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Simlis ügyek//
* Még a végén elhiszi a mélységiről, hogy szerelmes az aranyba, hogy ennyire utalgat rá. Bár nem tudja elítélni, az ő helyében a törp is hasonlóan csak a pénz érdekelné, talán kevesebb türelme lenne nála. *
- Legyen. Ajánlatot akarsz, megkapod. Minden sikeresen elvégzett feladat után kétszáz és hatszáz arany között foglak kifizetni. Ez persze függ attól, hogy mennyire vagy jó. Ha hibátlan, hangtalan munkákat végzel, akkor hatszáz alá sosem fogunk menni.
* Mondandója közben tart egy kis szünetet, hagyja, hogy ez az ár lehorgonyozzon a mélységi fejében. Addig ő elkényelmesedik a székben, amit olyannyira hozzá szeretne már vágni a másikhoz. *
- Továbbá. Amint a kezünkben van az alvilág, felajánlok egy kilépő fizetséget. Egy egyszeri nagy összeg, nagyjából ezer arany. Ha többet teszel, mint bárki más, ez akár ezerötszáz is lehet. Amennyiben kilépnél, felkarolod az összeget és többet nem találkozunk. Ha kell pénz, visszajössz, ha nem, akkor viszlát. Senki nem fog keresni, senki nem fog üldözni, amíg nem lépsz elénk, addig azt csinálsz, amit csak szeretnél. Ne érts félre, ez nem azt jelenti, hogy nem távozhatsz előbb, kétlem, hogy tudnálak irányítani. Viszont ne hidd, hogy nem tudok ártani neked. Dönts belátásod szerint, ha még mindig úgy érzed, hogy csak az idődet húzom, akkor ott az ajtó. Később azonban ne gyere hozzám, ha kiderül, hogy a törpök is képesek nagyokat ugrani.
//Simlis ügyek//
* Még a végén elhiszi a mélységiről, hogy szerelmes az aranyba, hogy ennyire utalgat rá. Bár nem tudja elítélni, az ő helyében a törp is hasonlóan csak a pénz érdekelné, talán kevesebb türelme lenne nála. *
- Legyen. Ajánlatot akarsz, megkapod. Minden sikeresen elvégzett feladat után kétszáz és hatszáz arany között foglak kifizetni. Ez persze függ attól, hogy mennyire vagy jó. Ha hibátlan, hangtalan munkákat végzel, akkor hatszáz alá sosem fogunk menni.
* Mondandója közben tart egy kis szünetet, hagyja, hogy ez az ár lehorgonyozzon a mélységi fejében. Addig ő elkényelmesedik a székben, amit olyannyira hozzá szeretne már vágni a másikhoz. *
- Továbbá. Amint a kezünkben van az alvilág, felajánlok egy kilépő fizetséget. Egy egyszeri nagy összeg, nagyjából ezer arany. Ha többet teszel, mint bárki más, ez akár ezerötszáz is lehet. Amennyiben kilépnél, felkarolod az összeget és többet nem találkozunk. Ha kell pénz, visszajössz, ha nem, akkor viszlát. Senki nem fog keresni, senki nem fog üldözni, amíg nem lépsz elénk, addig azt csinálsz, amit csak szeretnél. Ne érts félre, ez nem azt jelenti, hogy nem távozhatsz előbb, kétlem, hogy tudnálak irányítani. Viszont ne hidd, hogy nem tudok ártani neked. Dönts belátásod szerint, ha még mindig úgy érzed, hogy csak az idődet húzom, akkor ott az ajtó. Később azonban ne gyere hozzám, ha kiderül, hogy a törpök is képesek nagyokat ugrani.
2723. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-19 10:33:58
Üzenet elküldve: 2025-08-19 10:33:58
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Királynő üti a gyalogot//
//Sub Rosa Panzió//
* Ahogy végig pillant a szobán, el kell ismerje, hogy még így is, hogy alig látja a nő személyiségének a lenyomatát, sokkal többet hordoz magán, mint Pash bármelyik szobája valaha. Merlanának legalább van néhány személyes tárgya, ami látszólag hozzá kötődik, és nem csak egy-két páncél, meg fegyverek. Viszont a rend és tisztaság láttán mégis elégedett, fegyelemre, és összeszedett jellemre utalnak, legalábbis a harcos szerint. Aztán, hogy mennyire téved, azt majd a jövő mondja el. *
- Tudsz zenélni? * Kérdezi őszinte csodálattal, mert ez egy olyan dolog, ami gyerekkorában mindig is érdekelte, amíg nem verték ki a fejéből az összes ehhez fogható gondolatot. Persze ez megint egy olyan dolog, amiről nem beszél, de ha valaki nagyon figyeli, akkor láthatja az izgatottságot a szemében, ahogy a hangszerre néz, és talán a keserűséget is. A bájitalt örömmel veszi, és magában megígéri, hogy nagyon vigyázni fog rá, és csak akkor használja, ha nagyon muszáj. Hiszen még sose kapott ajándékot senkitől, ez az első, és kár lenne elfecsérelni. El kell fordítsa a tekintetét, hogy elrejtse, könnyek szöknek a szemébe a gesztustól. Sose gondolta, hogy ilyen érzés lehet kapni valamit, látszólag önzetlenül. Valamit, ami fontos lehet, és rendkívül hasznos. *
- Tényleg köszönöm. Ez... nagyon kedves tőled, Merlana. * Köszöni meg ismét, és az sem érdekli, ha a szavak igazak, és a nő csak azért adja, hogy saját védelmének esélyeit növelje. És hiába a megnyugtató szavak, valahogy mégis úgy érzi, hogy bűn lenne befeküdni az ágyba, hogy összemocskolná, még akkor is, ha nemrég fürdött. Nem akarja, hogy legközelebb, amikor a bárd belefekszik, akkor a testszaga miatt rossz élménye legyen, bosszúsan gondoljon rá, és talán meg is bánja, hogy megoszotta vele a pillanatot. Valamiért azt képzeli, hogy az ágy is épp oly rózsaillatú, mint partnere. Ehelyett viszont kifelé indulnak, és gyorsan felkapja a szekrényre tett italt, nehogy itt felejtse. *
- Ne félj, nem vagyok fázós. * Csóválja meg a fejét, bár libabőr szalad végig rajta a nő érintése nyomán. Viszonozza a csókot, és boldogan indul meg, követve az erkélyre a másikat. Arra gondol, hogy hányszor aludt már a hidegben így, mert ruhája vizes, vagy mocskos volt, és a tűz fölé feszítette ki száradni. Akkor a tábortűz tartotta melegen, hogy ne fagyjon meg éjszaka, most pedig a házigazda az, aki mellett úgy érzi, felmelegszik. Távozóban még visszapillant a hangszerekre, ha a szobában maradnak, mintha csak elköszönne tőlük. Szívesen meghallgatná Merlana énekét, nézné ahogy játszik, de most beéri a társaságával, és a beszélgetéssel is. Nem fog szólni, nem fogja kérni, hogy hozza magával, hacsak magától nem tesz így. *
//Sub Rosa Panzió//
* Ahogy végig pillant a szobán, el kell ismerje, hogy még így is, hogy alig látja a nő személyiségének a lenyomatát, sokkal többet hordoz magán, mint Pash bármelyik szobája valaha. Merlanának legalább van néhány személyes tárgya, ami látszólag hozzá kötődik, és nem csak egy-két páncél, meg fegyverek. Viszont a rend és tisztaság láttán mégis elégedett, fegyelemre, és összeszedett jellemre utalnak, legalábbis a harcos szerint. Aztán, hogy mennyire téved, azt majd a jövő mondja el. *
- Tudsz zenélni? * Kérdezi őszinte csodálattal, mert ez egy olyan dolog, ami gyerekkorában mindig is érdekelte, amíg nem verték ki a fejéből az összes ehhez fogható gondolatot. Persze ez megint egy olyan dolog, amiről nem beszél, de ha valaki nagyon figyeli, akkor láthatja az izgatottságot a szemében, ahogy a hangszerre néz, és talán a keserűséget is. A bájitalt örömmel veszi, és magában megígéri, hogy nagyon vigyázni fog rá, és csak akkor használja, ha nagyon muszáj. Hiszen még sose kapott ajándékot senkitől, ez az első, és kár lenne elfecsérelni. El kell fordítsa a tekintetét, hogy elrejtse, könnyek szöknek a szemébe a gesztustól. Sose gondolta, hogy ilyen érzés lehet kapni valamit, látszólag önzetlenül. Valamit, ami fontos lehet, és rendkívül hasznos. *
- Tényleg köszönöm. Ez... nagyon kedves tőled, Merlana. * Köszöni meg ismét, és az sem érdekli, ha a szavak igazak, és a nő csak azért adja, hogy saját védelmének esélyeit növelje. És hiába a megnyugtató szavak, valahogy mégis úgy érzi, hogy bűn lenne befeküdni az ágyba, hogy összemocskolná, még akkor is, ha nemrég fürdött. Nem akarja, hogy legközelebb, amikor a bárd belefekszik, akkor a testszaga miatt rossz élménye legyen, bosszúsan gondoljon rá, és talán meg is bánja, hogy megoszotta vele a pillanatot. Valamiért azt képzeli, hogy az ágy is épp oly rózsaillatú, mint partnere. Ehelyett viszont kifelé indulnak, és gyorsan felkapja a szekrényre tett italt, nehogy itt felejtse. *
- Ne félj, nem vagyok fázós. * Csóválja meg a fejét, bár libabőr szalad végig rajta a nő érintése nyomán. Viszonozza a csókot, és boldogan indul meg, követve az erkélyre a másikat. Arra gondol, hogy hányszor aludt már a hidegben így, mert ruhája vizes, vagy mocskos volt, és a tűz fölé feszítette ki száradni. Akkor a tábortűz tartotta melegen, hogy ne fagyjon meg éjszaka, most pedig a házigazda az, aki mellett úgy érzi, felmelegszik. Távozóban még visszapillant a hangszerekre, ha a szobában maradnak, mintha csak elköszönne tőlük. Szívesen meghallgatná Merlana énekét, nézné ahogy játszik, de most beéri a társaságával, és a beszélgetéssel is. Nem fog szólni, nem fogja kérni, hogy hozza magával, hacsak magától nem tesz így. *
2722. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-19 09:34:23
Üzenet elküldve: 2025-08-19 09:34:23
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Királynő üti a gyalogot//
//Sub Rosa Panzió//
*A szoba első benyomásra valóban olyannak tűnhet, mint egy gondosan berendezett műterem, ennek oka azonban nem pusztán az, hogy lakójának ilyen az ízlése. Az egész épületet most és alakíttatta át a tulajdonosa, hogy egy kereskedő otthona helyett egy elegáns panzió hangulatát tükrözze. Ehhez mérten a szobák is fel lettek újítva, és ez hozzájárul ahhoz, hogy úgy tűnjön, itt még az ágyba feküdni is bűn, mert összegyűrődik rajta a takaró.
Ha Pashthra a szoba új lakóját szeretné megismerni a berendezésen keresztül, akkor valóban csalódnia kell, hisz Merlana is csak pár napja költözött be, nem volt még ideje belakni, és amúgy sem hozta át minden holmiját a Grendaer házból, mert fenn kell tartania annak a látszatát Az ágy végének döntve egy lant és egy hegedű, a pipereasztalon szemfesték és rúzs, az előtte lévő szék támlájára fektetve pedig egy rókaprémsál látható azon kevés tárgyak közül, melyek a lány személyes holmijai közé tartoznak. A ruhák, melyeket a fogadóban viselt, az egyik fotelben pihennek összehajtogatva, míg a két tőr az éjjeliszekrény mellett van a falnak támasztva, de ezeket már láthatta a fiú.
Nem véletlen, hogy az értékesebb bájitalokat, drága ruháit és ékszereit nem tartja szem előtt, mert számított arra, hogy előbb-utóbb valaki a szobájában köt ki, és lám, így is lett.*
- Köszönöm, de még nem igazán hasonlít rám, és a berendezésből visszaköszön egykori tulajdonosának ízlése is, de én nem bánom, mert nekem is így tetszik. *Válaszolja kedvesen a megjegyzésre, majd miután ivott pár kortyot az ominózus pálinkából, átadja Pashthra számára a varázsitalt, amit rögtön neki valónak talált, miután megpillantotta a többi üvegcse között, és felidézte Nestar úr szavait a hatását illetően.*
- Ó, akkor ismered. *Mosolya szélesedik, de azt nem árulja el, hogy az ára azért mégsem olyan borsos ennek a varázsszernek, lévén nem túl keresett a piacon, és egyébként is ritka az olyan alkimista, aki ért az elkészítéséhez.*
- Nos, ha meg akarsz engem védeni, akkor elképzelhető, hogy helyettem te kerülsz majd veszélybe. Ez a legkevesebb, amit tehetek azért, hogy a lehető legnagyobb eséllyel maradj épségben. *Bár, azt nem gondolná, hogy miatta életveszélyes helyzetbe kerülne a fiú, de hát nemrégiben még attól is rettegett, hogy mikor próbálja meg egy bizonyos aranyszemű nőszemély elvágni a torkát éjszaka, úgyhogy ki tudja…*
- Ez csak egy ágy, Pashthra, arra nem kell úgy vigyázni, mint rám, és egyébként is, hamarosan tervezek felvenni szolgálókat, majd ők megoldják, ha összegyűröd a lepedőt. *Kuncogja játékosan, miközben kifelé indul, kezében az Évtizedes harsogóval, amit továbbra is szeretne még ma este elfogyasztani társával, de mielőtt kinyitná az ajtót, megáll a férfi mellett.*
- Arra gondoltam, hogy ha beszélgetni fogunk, kiülhetnénk az erkélyre, mert az olyan hangulatos ilyenkor, én nagyon szeretem. Mit gondolsz? Csak lehet, hogy így fázni fogsz, az éjszakák azért hűvösek. *Somolyogva simít végig a férfi meztelen felsőtestén, ujjait gyengéden, lassan húzza végig a mellkasán, majd egy lágy csókot lehel az ajkaira, aztán kilép a szobából.*
//Sub Rosa Panzió//
*A szoba első benyomásra valóban olyannak tűnhet, mint egy gondosan berendezett műterem, ennek oka azonban nem pusztán az, hogy lakójának ilyen az ízlése. Az egész épületet most és alakíttatta át a tulajdonosa, hogy egy kereskedő otthona helyett egy elegáns panzió hangulatát tükrözze. Ehhez mérten a szobák is fel lettek újítva, és ez hozzájárul ahhoz, hogy úgy tűnjön, itt még az ágyba feküdni is bűn, mert összegyűrődik rajta a takaró.
Ha Pashthra a szoba új lakóját szeretné megismerni a berendezésen keresztül, akkor valóban csalódnia kell, hisz Merlana is csak pár napja költözött be, nem volt még ideje belakni, és amúgy sem hozta át minden holmiját a Grendaer házból, mert fenn kell tartania annak a látszatát Az ágy végének döntve egy lant és egy hegedű, a pipereasztalon szemfesték és rúzs, az előtte lévő szék támlájára fektetve pedig egy rókaprémsál látható azon kevés tárgyak közül, melyek a lány személyes holmijai közé tartoznak. A ruhák, melyeket a fogadóban viselt, az egyik fotelben pihennek összehajtogatva, míg a két tőr az éjjeliszekrény mellett van a falnak támasztva, de ezeket már láthatta a fiú.
Nem véletlen, hogy az értékesebb bájitalokat, drága ruháit és ékszereit nem tartja szem előtt, mert számított arra, hogy előbb-utóbb valaki a szobájában köt ki, és lám, így is lett.*
- Köszönöm, de még nem igazán hasonlít rám, és a berendezésből visszaköszön egykori tulajdonosának ízlése is, de én nem bánom, mert nekem is így tetszik. *Válaszolja kedvesen a megjegyzésre, majd miután ivott pár kortyot az ominózus pálinkából, átadja Pashthra számára a varázsitalt, amit rögtön neki valónak talált, miután megpillantotta a többi üvegcse között, és felidézte Nestar úr szavait a hatását illetően.*
- Ó, akkor ismered. *Mosolya szélesedik, de azt nem árulja el, hogy az ára azért mégsem olyan borsos ennek a varázsszernek, lévén nem túl keresett a piacon, és egyébként is ritka az olyan alkimista, aki ért az elkészítéséhez.*
- Nos, ha meg akarsz engem védeni, akkor elképzelhető, hogy helyettem te kerülsz majd veszélybe. Ez a legkevesebb, amit tehetek azért, hogy a lehető legnagyobb eséllyel maradj épségben. *Bár, azt nem gondolná, hogy miatta életveszélyes helyzetbe kerülne a fiú, de hát nemrégiben még attól is rettegett, hogy mikor próbálja meg egy bizonyos aranyszemű nőszemély elvágni a torkát éjszaka, úgyhogy ki tudja…*
- Ez csak egy ágy, Pashthra, arra nem kell úgy vigyázni, mint rám, és egyébként is, hamarosan tervezek felvenni szolgálókat, majd ők megoldják, ha összegyűröd a lepedőt. *Kuncogja játékosan, miközben kifelé indul, kezében az Évtizedes harsogóval, amit továbbra is szeretne még ma este elfogyasztani társával, de mielőtt kinyitná az ajtót, megáll a férfi mellett.*
- Arra gondoltam, hogy ha beszélgetni fogunk, kiülhetnénk az erkélyre, mert az olyan hangulatos ilyenkor, én nagyon szeretem. Mit gondolsz? Csak lehet, hogy így fázni fogsz, az éjszakák azért hűvösek. *Somolyogva simít végig a férfi meztelen felsőtestén, ujjait gyengéden, lassan húzza végig a mellkasán, majd egy lágy csókot lehel az ajkaira, aztán kilép a szobából.*
2721. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-18 23:51:47
Üzenet elküldve: 2025-08-18 23:51:47
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Királynő üti a gyalogot//
//Sub Rosa Panzió//
* Örül neki, hogy elhangzik egy ígéret, amit ő úgy értelmez, hogy bármikor ölelheti a bárdot, jóleső érzéssel tölti el. És itt az ölelés alatt tényleg ölelésre gondol, mert Pash már csak ilyen fiú, nem mindig azon jár az esze, sokkal szívesebben tölti együtt az időt, és beszélget.
Ehelyett viszont most ajándékoz, ami talán elhamarkodott, és túl korai, viszont a fiú már nagyon várta, hogy legyen valaki, akinek odaadhatja. Daesyshez nem illett az ilyen fajta finomkodás, viszont Merlana olyan benyomást kelt, akinek kedvére lehet, és ezzel úgy tűnik, hogy el is találja a házigazda ízlését.
A sután elhangzó mondatra megkapja a helyes kijavítást, és mivel figyel, és megvan a magához való esze, rögtön el is ismétli. *
- Ezeket nagyon szeretném neked adni, mert szerintem illenek hozzád, és neked szánom őket, te jutsz róluk az eszembe. * Még költ is hozzá egy kicsit, remélve, hogy ezzel nem rontja el az amúgy tökéletes mondatot. Csillogó szemei mögött ott bujkál a turpisság, hogy ezúttal ő hazudik a másiknak, még ha mondhatni parancsra is teszi azt. *
- És én is. Már ha tényleg hordani fogod. * Bólint a szavakra, és őszintén reméli, hogy tetszik a suta kis ajándék. Ahogy beérnek a szobába, természetesen körbe néz, mert a lehető legtöbbet akarja megtudni a barna szépségről, és nem zavarja, hogy a szoba sokkal fényűzőbb, mint az övé. *
- Igazán... illik hozzád. Valahogy így képzeltem el a szobádat, érződik rajta, hogy a tiéd. * Jegyzi meg, és ha szabad, akkor körbesétál, és mindent szemügyre vesz. Komolyan gondolja, amit mondott, és ez egy kicsit szomorúsággal is tölti el, mert nem igazán lát olyan dolgokat, amikből a házigazdája jellemére tudna tippelni. Az egész szoba, minden tárgy, olyan érzést kelt benne, mintha nagy műgonddal rendezték volna be, hogy tökéletes legyen, hogy egy előre meghatározott érzést közvetítsenek, és nem az alapján van kialakítva, hogy otthonos, kényelmes legyen. De az is lehet, hogy csak a harcos lát bele dolgokat, hiszen neki a sokkal egyszerűbb, de nagyszerűbb berendezés tetszik, ahol minden azért van ott, mert neki szüksége van rá, használja, vagy szereti. Az ajándékra persze felkapja a fejét, először kicsit gyanakvóan is néz, hiszen nem szokott csak úgy ajándékot kapni, annak általában ára van. a vörös italt először nem tudja hová tenni, amíg meg nem hallja, hogy mire jó. *
- Hallottam már ezekről! * Kiállt fel, és egyből két kézzel nyúl a varázsitalért. * Állítólag aki ilyet iszik, az még a páncélon is úgy vág át, mintha ott se lenne. Egy vagyont érhet! * Hitetlenkedve húzza el a kezét, még nem veszi el. *
- Biztos, hogy nekem akarod adni? Ez értékesebb, mint minden amit adtam. * Csóválja a fejét, de ha tovább erőltetik, akkor persze elfogadja. Jelenleg nem tudja hova tenni, hiszen csak egy nadrág van rajta, zsebre pedig mégse vághatja, úgyhogy ha Merlana nem bánja, az asztalkára helyezi le nagy műgonddal. *
- A te ágyad kényelmesebbnek és nagyobbnak tűnik, de félek, hogy összeizzadnám, és büdös lenne. * Jegyzi meg őszintén, ahogy méregeti
a bútort. * Meg aztán, úgyis megígértem, hogy ölelni foglak, mint egy fűző. Azt pedig az én ágyamban is megtehetjük.
* A lehető legnagyobb természetességgel válaszol, hiszen ő már eldöntötte, hogy együtt hajtják majd álomra a fejüket, számára természetes, hogy az után, amit az előbb csináltak, nem fognak külön elszenderedni. Persze ha így tesznek, akkor az is lehet, hogy újra megölelgeti partnerét, és nem csak úgy, mint a fűző. És itt az ölelés alatt nem feltétlenül az ölelésre gondol, mert Pash már csak ilyen fiú, fiatal még, és vággyal teli. *
//Sub Rosa Panzió//
* Örül neki, hogy elhangzik egy ígéret, amit ő úgy értelmez, hogy bármikor ölelheti a bárdot, jóleső érzéssel tölti el. És itt az ölelés alatt tényleg ölelésre gondol, mert Pash már csak ilyen fiú, nem mindig azon jár az esze, sokkal szívesebben tölti együtt az időt, és beszélget.
Ehelyett viszont most ajándékoz, ami talán elhamarkodott, és túl korai, viszont a fiú már nagyon várta, hogy legyen valaki, akinek odaadhatja. Daesyshez nem illett az ilyen fajta finomkodás, viszont Merlana olyan benyomást kelt, akinek kedvére lehet, és ezzel úgy tűnik, hogy el is találja a házigazda ízlését.
A sután elhangzó mondatra megkapja a helyes kijavítást, és mivel figyel, és megvan a magához való esze, rögtön el is ismétli. *
- Ezeket nagyon szeretném neked adni, mert szerintem illenek hozzád, és neked szánom őket, te jutsz róluk az eszembe. * Még költ is hozzá egy kicsit, remélve, hogy ezzel nem rontja el az amúgy tökéletes mondatot. Csillogó szemei mögött ott bujkál a turpisság, hogy ezúttal ő hazudik a másiknak, még ha mondhatni parancsra is teszi azt. *
- És én is. Már ha tényleg hordani fogod. * Bólint a szavakra, és őszintén reméli, hogy tetszik a suta kis ajándék. Ahogy beérnek a szobába, természetesen körbe néz, mert a lehető legtöbbet akarja megtudni a barna szépségről, és nem zavarja, hogy a szoba sokkal fényűzőbb, mint az övé. *
- Igazán... illik hozzád. Valahogy így képzeltem el a szobádat, érződik rajta, hogy a tiéd. * Jegyzi meg, és ha szabad, akkor körbesétál, és mindent szemügyre vesz. Komolyan gondolja, amit mondott, és ez egy kicsit szomorúsággal is tölti el, mert nem igazán lát olyan dolgokat, amikből a házigazdája jellemére tudna tippelni. Az egész szoba, minden tárgy, olyan érzést kelt benne, mintha nagy műgonddal rendezték volna be, hogy tökéletes legyen, hogy egy előre meghatározott érzést közvetítsenek, és nem az alapján van kialakítva, hogy otthonos, kényelmes legyen. De az is lehet, hogy csak a harcos lát bele dolgokat, hiszen neki a sokkal egyszerűbb, de nagyszerűbb berendezés tetszik, ahol minden azért van ott, mert neki szüksége van rá, használja, vagy szereti. Az ajándékra persze felkapja a fejét, először kicsit gyanakvóan is néz, hiszen nem szokott csak úgy ajándékot kapni, annak általában ára van. a vörös italt először nem tudja hová tenni, amíg meg nem hallja, hogy mire jó. *
- Hallottam már ezekről! * Kiállt fel, és egyből két kézzel nyúl a varázsitalért. * Állítólag aki ilyet iszik, az még a páncélon is úgy vág át, mintha ott se lenne. Egy vagyont érhet! * Hitetlenkedve húzza el a kezét, még nem veszi el. *
- Biztos, hogy nekem akarod adni? Ez értékesebb, mint minden amit adtam. * Csóválja a fejét, de ha tovább erőltetik, akkor persze elfogadja. Jelenleg nem tudja hova tenni, hiszen csak egy nadrág van rajta, zsebre pedig mégse vághatja, úgyhogy ha Merlana nem bánja, az asztalkára helyezi le nagy műgonddal. *
- A te ágyad kényelmesebbnek és nagyobbnak tűnik, de félek, hogy összeizzadnám, és büdös lenne. * Jegyzi meg őszintén, ahogy méregeti
a bútort. * Meg aztán, úgyis megígértem, hogy ölelni foglak, mint egy fűző. Azt pedig az én ágyamban is megtehetjük.
* A lehető legnagyobb természetességgel válaszol, hiszen ő már eldöntötte, hogy együtt hajtják majd álomra a fejüket, számára természetes, hogy az után, amit az előbb csináltak, nem fognak külön elszenderedni. Persze ha így tesznek, akkor az is lehet, hogy újra megölelgeti partnerét, és nem csak úgy, mint a fűző. És itt az ölelés alatt nem feltétlenül az ölelésre gondol, mert Pash már csak ilyen fiú, fiatal még, és vággyal teli. *
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3244-3263