Arthenior - Polgárnegyed
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Arthenior főtere (új) Wegtoreni Kalmár (új) Kaszárnya (új) | Polgárnegyed | Templom (új) Romváros és Meredély (új) Piactér (új) |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 142 (2821. - 2840. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3244-3263
2840. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-09-02 07:42:52
Üzenet elküldve: 2025-09-02 07:42:52
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Baljós kezdetek//
*Érzi, hogy a szíve szinte kiugrik a helyéről, ahogy Lazziar karja szorosan köré fonódik. A közelsége egy pillanat alatt forralja fel ereiben a vért, minden mozdulatától végigfut rajta a forróság. Amikor a férfi ajkai bőréhez érnek és gyengéden beleharap, önkéntelen, halk nyögés szakad ki belőle, mintha ezzel árulná el, hogy semmit sem kíván jobban, mint hogy a férfi megízlelje. Próbálhatna távolságot tartani, játszani még, incselkedni, de teste elárulja. Ujjai ösztönösen Lazziar karjába kapaszkodnak, mintha attól félne, hogy a lábai bármelyik pillanatban cserben hagyják. Amikor a férfi keze felkúszik a hasán, majd gyengéden fognak ujjai a domborulatára egész testében remegni kezd. Ahogy a ruha egyre lejjebb csúszik róla, egyszerre érzi a levegő hűvösét és Lazziar testének forróságát. Minden eddigi játék és incselkedés elszáll, helyette csak a forró vágy marad, amit nem tud és nem is akar megállítani. Sóhajai egyre sűrűbben törnek fel, immár nem tiltakozásból, hanem a burkolatlan vágyból. Amikor pillantása találkozik a férfiéval, úgy érzi, mintha teljesen lemeztelenítette volna, nemcsak a testét, hanem a lelkét is. És már nem marad benne semmi, ami ellenállna. Teljesen átadja magát a csóknak, ami forrón és lassan fonódik ajkaira. Ajkai engedelmesen nyílnak, nyelve remegve keresi a másikét. Mellkasában a vágy szétrobban. Ujjaival a férfi kezét keresi, mintha csak azt akarná mondani, hogy ne hagyja abba. A játékos, szemtelen Rine most a múlté, hogy mindenestül átadja magát annak a tűznek, amit Lazziar gyújtott benne.*
- Ha ilyen mohón falatozol a végén még belefájdul a hasad.
*Sóhajtja a férfi ajkaira, de szavaival ellenben egy pillanatra sem akarja, hogy mostohabátyja eltávolodjon tőle, vagy visszafogja magát. Ugyan az a forróság tombol benne, mint amit a fürdőben és a hálószobában is érzett. Vágyja a másikat, az érintését, a csókjait, azt, hogy itt legyen vele. Teste a másikéhoz simul, egyik keze még mindig a karján pihen, a másik viszont a konyhaszekrényben talál kapaszkodót. Most le sem tudná tagadni, hogy mennyire élvezi, hogy mostohája dominál felette. Noha a gyakorló harciaskodás emlegetésével még kakaskodott vele, ez most sem lenne másként, de most idomul és hagyja, hogy a másik a kedve szerint használja. Mert tudja jól, hogy a gyönyört, amit mostohája elragad magának általa, azt ő ugyan úgy visszakapja.*
//Baljós kezdetek//
*Érzi, hogy a szíve szinte kiugrik a helyéről, ahogy Lazziar karja szorosan köré fonódik. A közelsége egy pillanat alatt forralja fel ereiben a vért, minden mozdulatától végigfut rajta a forróság. Amikor a férfi ajkai bőréhez érnek és gyengéden beleharap, önkéntelen, halk nyögés szakad ki belőle, mintha ezzel árulná el, hogy semmit sem kíván jobban, mint hogy a férfi megízlelje. Próbálhatna távolságot tartani, játszani még, incselkedni, de teste elárulja. Ujjai ösztönösen Lazziar karjába kapaszkodnak, mintha attól félne, hogy a lábai bármelyik pillanatban cserben hagyják. Amikor a férfi keze felkúszik a hasán, majd gyengéden fognak ujjai a domborulatára egész testében remegni kezd. Ahogy a ruha egyre lejjebb csúszik róla, egyszerre érzi a levegő hűvösét és Lazziar testének forróságát. Minden eddigi játék és incselkedés elszáll, helyette csak a forró vágy marad, amit nem tud és nem is akar megállítani. Sóhajai egyre sűrűbben törnek fel, immár nem tiltakozásból, hanem a burkolatlan vágyból. Amikor pillantása találkozik a férfiéval, úgy érzi, mintha teljesen lemeztelenítette volna, nemcsak a testét, hanem a lelkét is. És már nem marad benne semmi, ami ellenállna. Teljesen átadja magát a csóknak, ami forrón és lassan fonódik ajkaira. Ajkai engedelmesen nyílnak, nyelve remegve keresi a másikét. Mellkasában a vágy szétrobban. Ujjaival a férfi kezét keresi, mintha csak azt akarná mondani, hogy ne hagyja abba. A játékos, szemtelen Rine most a múlté, hogy mindenestül átadja magát annak a tűznek, amit Lazziar gyújtott benne.*
- Ha ilyen mohón falatozol a végén még belefájdul a hasad.
*Sóhajtja a férfi ajkaira, de szavaival ellenben egy pillanatra sem akarja, hogy mostohabátyja eltávolodjon tőle, vagy visszafogja magát. Ugyan az a forróság tombol benne, mint amit a fürdőben és a hálószobában is érzett. Vágyja a másikat, az érintését, a csókjait, azt, hogy itt legyen vele. Teste a másikéhoz simul, egyik keze még mindig a karján pihen, a másik viszont a konyhaszekrényben talál kapaszkodót. Most le sem tudná tagadni, hogy mennyire élvezi, hogy mostohája dominál felette. Noha a gyakorló harciaskodás emlegetésével még kakaskodott vele, ez most sem lenne másként, de most idomul és hagyja, hogy a másik a kedve szerint használja. Mert tudja jól, hogy a gyönyört, amit mostohája elragad magának általa, azt ő ugyan úgy visszakapja.*
2839. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-09-01 22:49:06
Üzenet elküldve: 2025-09-01 22:49:06
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek//
*A kacagás hirtelen és kiszámíthatatlan. Norennar hátán végigszalad tőle a hideg. A nevetés nem illik ide, nem most, nem ebben a pillanatban. A férfi enyhén megfeszíti az állkapcsát, szemöldöke összehúzódik, és egy fél lépésnyit megemelkedik a mellkasa, mintha ismét ösztönösen készenlétbe helyezkedne. A tekintete Nori mozdulatait követi, minden rezdülését, ujjainak helyzetét, ahogy a tőr előkerül. Nem ismeri ezt a rituálét, és nem tudja, mire számítson. Azt sem zárhatja ki, hogy a lány most próbálja megölni őt. Vagy saját magát. Egy pillanatra megfeszülnek az ujjai, de nem mozdul. Még most sem. Egyvalamit biztosan tud: nem akarja megölni a lányt. De azt sem hagyhatja, hogy Nori egyedül sétáljon tovább azzal a valamivel a tarsolyában. A lány láthatóan nem tud titkot tartani. Előbb utóbb a rossz személynek fecsegi ki és akkor minden elveszik. Arról nem is beszélve, hogy bár Norennar úgy ahogy a lányban megbízok, azonban a sötét isten terveiben már egyáltalán nem.
Ahogy a pengére terelődik a szó, Norennar egy szívdobbanásnyit visszarepül gondolatban. Emlékszik arra a sebhelyre. Akkor látta, mikor még csendben nézte a lányt a szobában. Fel-feltűnt neki, azonban figyelme jelentős részét a tetoválások ragadták magukkal. Nem szólt róla semmit, nem kérdezett. De most összeáll a kép. Ugyanaz a penge. Ugyanaz a múlt. Az a seb nemcsak húsba vágott, hanem valami másba is.
A penge éle megrándul, és a bőr felhasad. Norennar arca megkeményedik, egy pillanatra félig el is fordítja a fejét, mintha ettől kevésbé lenne elviselhetetlen látni. Nem a vértől. Azt már régen megszokta. Bőven volt része a látványából élete folyamán. Sokkal inkább az zavarja, hogy a barátja teszi ezt magával. Nem ismerte Sa'Tereth rituáléit ez előtt. Most sem különösebben, mégis megérti, hogy miért undorodnak a híveiktől megannyian. Egy darab belülről kicsit összeugrik.
Amikor a lány kinyújtja felé a kezét, Norennar nem mozdul rögtön. Némán nézi az arcot, a könnyeivel küzdő vonásokat, a reszketést, a vért. Aztán lassan, vonakodva, de mégis közelebb lép. A bal kezét nyújtja, a mozdulat félúton elakad, mintha ösztönösen újra végiggondolná, mit tesz. De nem sokáig tétovázik. Ujjai nyitva maradnak, tenyerét óvatosan engedi bele a lány tenyerébe, mintha attól tartana, hogy ha erősebben ér hozzá, még jobban fájna neki.
Ahogy meghallja a kérést, újra tétován figyel a lány szemébe. Hallgat. Nem kérdez vissza. Csak lenéz a kezükre, majd fogait összeszorítva, nyersen, egyszerűen válaszol, miközben tekintetét újból felkapja, hogy ismét mélyen a barnákba nézzen.*
- Ígérem, hogy a barátod maradok.
*A kacagás hirtelen és kiszámíthatatlan. Norennar hátán végigszalad tőle a hideg. A nevetés nem illik ide, nem most, nem ebben a pillanatban. A férfi enyhén megfeszíti az állkapcsát, szemöldöke összehúzódik, és egy fél lépésnyit megemelkedik a mellkasa, mintha ismét ösztönösen készenlétbe helyezkedne. A tekintete Nori mozdulatait követi, minden rezdülését, ujjainak helyzetét, ahogy a tőr előkerül. Nem ismeri ezt a rituálét, és nem tudja, mire számítson. Azt sem zárhatja ki, hogy a lány most próbálja megölni őt. Vagy saját magát. Egy pillanatra megfeszülnek az ujjai, de nem mozdul. Még most sem. Egyvalamit biztosan tud: nem akarja megölni a lányt. De azt sem hagyhatja, hogy Nori egyedül sétáljon tovább azzal a valamivel a tarsolyában. A lány láthatóan nem tud titkot tartani. Előbb utóbb a rossz személynek fecsegi ki és akkor minden elveszik. Arról nem is beszélve, hogy bár Norennar úgy ahogy a lányban megbízok, azonban a sötét isten terveiben már egyáltalán nem.
Ahogy a pengére terelődik a szó, Norennar egy szívdobbanásnyit visszarepül gondolatban. Emlékszik arra a sebhelyre. Akkor látta, mikor még csendben nézte a lányt a szobában. Fel-feltűnt neki, azonban figyelme jelentős részét a tetoválások ragadták magukkal. Nem szólt róla semmit, nem kérdezett. De most összeáll a kép. Ugyanaz a penge. Ugyanaz a múlt. Az a seb nemcsak húsba vágott, hanem valami másba is.
A penge éle megrándul, és a bőr felhasad. Norennar arca megkeményedik, egy pillanatra félig el is fordítja a fejét, mintha ettől kevésbé lenne elviselhetetlen látni. Nem a vértől. Azt már régen megszokta. Bőven volt része a látványából élete folyamán. Sokkal inkább az zavarja, hogy a barátja teszi ezt magával. Nem ismerte Sa'Tereth rituáléit ez előtt. Most sem különösebben, mégis megérti, hogy miért undorodnak a híveiktől megannyian. Egy darab belülről kicsit összeugrik.
Amikor a lány kinyújtja felé a kezét, Norennar nem mozdul rögtön. Némán nézi az arcot, a könnyeivel küzdő vonásokat, a reszketést, a vért. Aztán lassan, vonakodva, de mégis közelebb lép. A bal kezét nyújtja, a mozdulat félúton elakad, mintha ösztönösen újra végiggondolná, mit tesz. De nem sokáig tétovázik. Ujjai nyitva maradnak, tenyerét óvatosan engedi bele a lány tenyerébe, mintha attól tartana, hogy ha erősebben ér hozzá, még jobban fájna neki.
Ahogy meghallja a kérést, újra tétován figyel a lány szemébe. Hallgat. Nem kérdez vissza. Csak lenéz a kezükre, majd fogait összeszorítva, nyersen, egyszerűen válaszol, miközben tekintetét újból felkapja, hogy ismét mélyen a barnákba nézzen.*
- Ígérem, hogy a barátod maradok.
2838. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-09-01 22:17:34
Üzenet elküldve: 2025-09-01 22:17:34
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek//
*A lány érzései mintha megszűnnének létezni. Teljesen elfelejt mindent, ami a Dwirinthalen kúria falai közt történt, és a fogadalmukat is, melyet pontosan ugyanitt tettek egymásnak. Észre sem veszi, ahogy az elméjében lakó lélek hogyan kényszeríti rá, hogy a bizalmatlanság és a hideg logika vegye át az uralmat minden egyes gondolata felett.*
- A vér sokkal több annál, mint hinnénk. Van húgod, te is tudod. *Utal vissza a férfi korábban be nem fejezett mondatára, miközben nyomasztó súlyossággal emeli barnáit a másikra. Ezután felemeli a kezét, fájdalmasan szorosan ökölbe szorítja ujjait, majd kiengedi őket, hogy lássa, ahogy elvörösödik a tenyerén a bőr.*
- A vér kötelez. *Mondja, majd figyelme újra Norennarra szegeződik. Figyeli a felé nyújtott tenyerét, feszült, nyomasztó csend ülepszik rájuk. Ezt a csendet Nori kacagása töri meg, majd határozottan csóválni kezdi a fejét.*
- Nem veszek el tőled semmit, nem a te véred kell, hanem az enyém. Az én vérem és a te ígéreted. *Miután abbahagyta a kuncogást újra az övéhez nyúl, és ezúttal elő is húzza a rövidebb tőrt, azt, amelyik sokáig a szobája padlóján hánykolódott. Norennar, ha eddig nem volt, most már biztos lehet benne, hogy ezt a pengét a lány nem harcra, hanem rituális eszközként használja.*
- Az első áldozatomé volt. Fájdalmas volt a seb, melyet okozott nekem, de pont ezért tartottam meg. Ez az a fegyver, mely miatt először szenvedtem azért, hogy hűségemet bizonyítsam Sa'Terethnek. *Merengően nézi a vérfoltos pengét, miközben elmeséli a történetét. Ha Norennar nem csak a tetoválásait és az alakját figyelte, mikor meztelenül állt előtte, akkor talán észrevehette azt a csúnya sebhelyet is a lány oldalán, melyet a kezében lévő tőrrel okozott neki az életéért foggal-körömmel harcoló tündér.
Hangja elhalkul, csendben áll néhány rövid, ám örökkévalóságnak tűnő másodpercig, majd a penge élét jobb kezének tenyeréhez illeszti, aztán hirtelen megrántja. A fegyver végigszánt a bőre alatt, a mélyebb vágásból pedig azonnal kiserken a karmazsinvörös nedű. Nori hangosan szisszen fel, miközben fogait összeszorítva próbál hozzászokni a lüktető fájdalomhoz, de hiába.*
- Add… Add a kezed! *Nyújtja Norennar felé reszkető kezét, miközben igyekszik arra koncentrálni, hogy el tudja viselni a most valamiért rendkívül kellemetlennek bizonyuló érzést.*
- Add a kezed, és ígérd meg, hogy a barátom maradsz! Ne mondj semmi mást, csak ígérd meg… hogy a barátom maradsz! Hallod? Semmi mást! *Szigorúan tekint a sötételfre, miközben már a könnyeit próbálja visszatartani. Talán túl mélyre sikerült volna a vágás? Vagy Sa'Tereth maga bünteti őt túl erős fájdalommal a bizalmatlanságáért? Ki tudja…*
*A lány érzései mintha megszűnnének létezni. Teljesen elfelejt mindent, ami a Dwirinthalen kúria falai közt történt, és a fogadalmukat is, melyet pontosan ugyanitt tettek egymásnak. Észre sem veszi, ahogy az elméjében lakó lélek hogyan kényszeríti rá, hogy a bizalmatlanság és a hideg logika vegye át az uralmat minden egyes gondolata felett.*
- A vér sokkal több annál, mint hinnénk. Van húgod, te is tudod. *Utal vissza a férfi korábban be nem fejezett mondatára, miközben nyomasztó súlyossággal emeli barnáit a másikra. Ezután felemeli a kezét, fájdalmasan szorosan ökölbe szorítja ujjait, majd kiengedi őket, hogy lássa, ahogy elvörösödik a tenyerén a bőr.*
- A vér kötelez. *Mondja, majd figyelme újra Norennarra szegeződik. Figyeli a felé nyújtott tenyerét, feszült, nyomasztó csend ülepszik rájuk. Ezt a csendet Nori kacagása töri meg, majd határozottan csóválni kezdi a fejét.*
- Nem veszek el tőled semmit, nem a te véred kell, hanem az enyém. Az én vérem és a te ígéreted. *Miután abbahagyta a kuncogást újra az övéhez nyúl, és ezúttal elő is húzza a rövidebb tőrt, azt, amelyik sokáig a szobája padlóján hánykolódott. Norennar, ha eddig nem volt, most már biztos lehet benne, hogy ezt a pengét a lány nem harcra, hanem rituális eszközként használja.*
- Az első áldozatomé volt. Fájdalmas volt a seb, melyet okozott nekem, de pont ezért tartottam meg. Ez az a fegyver, mely miatt először szenvedtem azért, hogy hűségemet bizonyítsam Sa'Terethnek. *Merengően nézi a vérfoltos pengét, miközben elmeséli a történetét. Ha Norennar nem csak a tetoválásait és az alakját figyelte, mikor meztelenül állt előtte, akkor talán észrevehette azt a csúnya sebhelyet is a lány oldalán, melyet a kezében lévő tőrrel okozott neki az életéért foggal-körömmel harcoló tündér.
Hangja elhalkul, csendben áll néhány rövid, ám örökkévalóságnak tűnő másodpercig, majd a penge élét jobb kezének tenyeréhez illeszti, aztán hirtelen megrántja. A fegyver végigszánt a bőre alatt, a mélyebb vágásból pedig azonnal kiserken a karmazsinvörös nedű. Nori hangosan szisszen fel, miközben fogait összeszorítva próbál hozzászokni a lüktető fájdalomhoz, de hiába.*
- Add… Add a kezed! *Nyújtja Norennar felé reszkető kezét, miközben igyekszik arra koncentrálni, hogy el tudja viselni a most valamiért rendkívül kellemetlennek bizonyuló érzést.*
- Add a kezed, és ígérd meg, hogy a barátom maradsz! Ne mondj semmi mást, csak ígérd meg… hogy a barátom maradsz! Hallod? Semmi mást! *Szigorúan tekint a sötételfre, miközben már a könnyeit próbálja visszatartani. Talán túl mélyre sikerült volna a vágás? Vagy Sa'Tereth maga bünteti őt túl erős fájdalommal a bizalmatlanságáért? Ki tudja…*
2837. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-09-01 20:13:06
Üzenet elküldve: 2025-09-01 20:13:06
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek//
*A szél eláll, mintha egy pillanatra visszatartaná lélegzetét a környék. Egy kavics koppanva gurul végig az ereszcsatornán, majd pattogva ér földet a kövezeten. Minden más mozdulatlan.
Norennar nem reagál azonnal. Csak nézi a lányt, előbb az arcát, aztán az övén nyugvó kezét. Látja, ahogy az ujjak újra a markolatra siklanak, de nem mozdul. Nincs benne meglepetés. Csak valami tompa neheztelés, amit nem mutat ki nyíltan.
Összehúzza a szemöldökét, aztán egy rövid, halk sóhaj szökik fel a torkán. A tekintete elnehezedik, de nem a feszültségtől, csak a felismeréstől, hogy ennyi idő és szó után még mindig itt tartanak. Nem haragszik. De a bizalmatlanság fájdalmasabban karcol, mint egy penge. Nem válaszol azonnal. Egy rövid, belső csendben egyszerűen csak elfogadja, hogy a kérdés nem szól többről. Ez az ára annak, hogy életben maradjon közöttük valami.
- Már megint a vér… Feltétlenül szükséges ez?
Nem a rituálétól idegenkedik, nem is a fájdalomtól, hanem attól, amit jelent. Attól, hogy ismét ott áll valaki előtt, aki csak vérrel hajlandó hinni neki. Nem várja meg a választ. Úgy sejti, úgyis tudja, mit hallana. Sóhaja hosszú, de hangtalan. A vállai enyhén megremegnek, ahogy kifújja a levegőt. Mintha ezzel engedné el a feszültséget, a dacot, a kérdést magát.*
- Meg.
*Mondja végül egyszerűen. Óvatos mozdulattal indul meg a karja a másik felé, hogy aztán a kesztyű könnyedén csusszanjon le a bal kezéről. A bőre alatt sejtelmesen kirajzolódnak a sötét, ívelt vonalak, a tetoválás, amely egyszerre szimbólum és emlék. Ujjai megfeszülnek, majd ellazulnak, ahogy felé nyújtja a kezét. Nyitva tartja a tenyerét, nem szorítja ökölbe, nem remeg. A kéz mozdulata egyszerű, de őszinte.*
- Ha kérhetem, ne vegyél el túl sokat. Kelleni fog ahhoz, hogy megvédjelek.
*A tekintete most már nem fürkész, nem kutat válaszokat. Elfogadja, hogy ez a pillanat nem róla szól. Nem védekezik, nem kérdez. Csak áll, az arca árnyékba borul, de a tartása változatlan. Ha eddig kétség volt benne, most nem maradt.*
*A szél eláll, mintha egy pillanatra visszatartaná lélegzetét a környék. Egy kavics koppanva gurul végig az ereszcsatornán, majd pattogva ér földet a kövezeten. Minden más mozdulatlan.
Norennar nem reagál azonnal. Csak nézi a lányt, előbb az arcát, aztán az övén nyugvó kezét. Látja, ahogy az ujjak újra a markolatra siklanak, de nem mozdul. Nincs benne meglepetés. Csak valami tompa neheztelés, amit nem mutat ki nyíltan.
Összehúzza a szemöldökét, aztán egy rövid, halk sóhaj szökik fel a torkán. A tekintete elnehezedik, de nem a feszültségtől, csak a felismeréstől, hogy ennyi idő és szó után még mindig itt tartanak. Nem haragszik. De a bizalmatlanság fájdalmasabban karcol, mint egy penge. Nem válaszol azonnal. Egy rövid, belső csendben egyszerűen csak elfogadja, hogy a kérdés nem szól többről. Ez az ára annak, hogy életben maradjon közöttük valami.
- Már megint a vér… Feltétlenül szükséges ez?
Nem a rituálétól idegenkedik, nem is a fájdalomtól, hanem attól, amit jelent. Attól, hogy ismét ott áll valaki előtt, aki csak vérrel hajlandó hinni neki. Nem várja meg a választ. Úgy sejti, úgyis tudja, mit hallana. Sóhaja hosszú, de hangtalan. A vállai enyhén megremegnek, ahogy kifújja a levegőt. Mintha ezzel engedné el a feszültséget, a dacot, a kérdést magát.*
- Meg.
*Mondja végül egyszerűen. Óvatos mozdulattal indul meg a karja a másik felé, hogy aztán a kesztyű könnyedén csusszanjon le a bal kezéről. A bőre alatt sejtelmesen kirajzolódnak a sötét, ívelt vonalak, a tetoválás, amely egyszerre szimbólum és emlék. Ujjai megfeszülnek, majd ellazulnak, ahogy felé nyújtja a kezét. Nyitva tartja a tenyerét, nem szorítja ökölbe, nem remeg. A kéz mozdulata egyszerű, de őszinte.*
- Ha kérhetem, ne vegyél el túl sokat. Kelleni fog ahhoz, hogy megvédjelek.
*A tekintete most már nem fürkész, nem kutat válaszokat. Elfogadja, hogy ez a pillanat nem róla szól. Nem védekezik, nem kérdez. Csak áll, az arca árnyékba borul, de a tartása változatlan. Ha eddig kétség volt benne, most nem maradt.*
2836. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-09-01 18:37:11
Üzenet elküldve: 2025-09-01 18:37:11
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek//
*A szél jelzésértékűen támad fel ahogy a kettejük közti indulatok is felkorbácsolódnak, mikor a feketeség először nem is hajlandó Norennar segítségére lenni, hanem ellenségesen vonja kérdőre, majd végül Sa'Tereth mágiájának működését magyarázza el, aztán azt is elárulja, hogy valóban van nála valami furcsa tárgy abból a sírból. A gyémántba zárt, dobogó szív talán egy emlék vagy a múltidézés segítségével a jövő hírnöke, de hogy az volna a mélységi által olyannyira keresett fegyver, arra egyiküknek sincs bizonyítéka, mégis mindketten, már kimondatlanul is határozott tényként kezelik, hogy igen, az.*
- Nem adom neked. *Ismétli magát Norennar első reakciójára, ha a korábbi, nyílt fenyegetése nem tette volna egyértelművé a számára, hogy legfeljebb akkor kaparinthatja meg a „fegyvert”, ha itt és most eléri, hogy vérbe fagyva feküdjön a saját otthonának ajtaja előtt.
Nori a férfi száján megjelenő mosolyt és a befejezetlen félmondatot is fenyegetésként fogja fel, így keze lassan a dereka irányába, majd az övére csatolt hosszabb tőr markolatára kúszik. Ujjaival ráfog, majd rászorít, és felkészül arra, hogy egyetlen villanás alatt szelje át a sötételf torkát, ha egy lépést is tenni mer felé. Nem tudja, mi az a tárgy, amit elhozott a sírból, csak az lebeg a szemei előtt, hogy a félistenén keresztül magától Sa'Terethtől kapott parancsot arra, hogy megvédje a szívet, ha kell, akkor a barátjának hitt kormostól is, még ha ehhez meg is kell ölnie őt.
Egy nagy levegőt vesz, melyet benn tart. Felkészült a támadásra. Abban a pillanatban, ahogy Norennar a kardjáért nyúl, vége lesz. Nem hallja majd többet a megnyugtatóan mély hangját, és nem fogja olyan kellemes ölelésbe sem zárni őt többet, mint nem is olyan régen odabent, de vérét, melyet már el is képzelt, ahogy szökőkútként borítja be az utcát, felajánlhatja majd a sötét úrnak, bizonyítva ezzel a hűségét. A várt mozdulat azonban nem történik meg, a befejezett mondat jelentése pedig olyan váratlanul éri őt, mintha csak egy furcsa rémálomból keltenék fel az éjszaka közepén. Barnái értetlenül pislognak, míg hosszú másodperceket követően fel tudja fogni, hogy Norennar nem akar rátámadni, nem akarja megszerezni tőle az ereklyét. A visszatartott levegőt most kifújja, a tőr markolatát szorító ujjai pedig először meglazulnak, majd elengedik a fegyvert.*
- Vérrel is meg mersz erre esküdni? *Hangzik el egyetlen mondat, egy kérdés, mely talán sok mindent jelenthet, de a feketeség nem fejti ki, mire gondolt, csak a választ várja. Nem egy szó, egy válasz, ez fog dönteni.*
*A szél jelzésértékűen támad fel ahogy a kettejük közti indulatok is felkorbácsolódnak, mikor a feketeség először nem is hajlandó Norennar segítségére lenni, hanem ellenségesen vonja kérdőre, majd végül Sa'Tereth mágiájának működését magyarázza el, aztán azt is elárulja, hogy valóban van nála valami furcsa tárgy abból a sírból. A gyémántba zárt, dobogó szív talán egy emlék vagy a múltidézés segítségével a jövő hírnöke, de hogy az volna a mélységi által olyannyira keresett fegyver, arra egyiküknek sincs bizonyítéka, mégis mindketten, már kimondatlanul is határozott tényként kezelik, hogy igen, az.*
- Nem adom neked. *Ismétli magát Norennar első reakciójára, ha a korábbi, nyílt fenyegetése nem tette volna egyértelművé a számára, hogy legfeljebb akkor kaparinthatja meg a „fegyvert”, ha itt és most eléri, hogy vérbe fagyva feküdjön a saját otthonának ajtaja előtt.
Nori a férfi száján megjelenő mosolyt és a befejezetlen félmondatot is fenyegetésként fogja fel, így keze lassan a dereka irányába, majd az övére csatolt hosszabb tőr markolatára kúszik. Ujjaival ráfog, majd rászorít, és felkészül arra, hogy egyetlen villanás alatt szelje át a sötételf torkát, ha egy lépést is tenni mer felé. Nem tudja, mi az a tárgy, amit elhozott a sírból, csak az lebeg a szemei előtt, hogy a félistenén keresztül magától Sa'Terethtől kapott parancsot arra, hogy megvédje a szívet, ha kell, akkor a barátjának hitt kormostól is, még ha ehhez meg is kell ölnie őt.
Egy nagy levegőt vesz, melyet benn tart. Felkészült a támadásra. Abban a pillanatban, ahogy Norennar a kardjáért nyúl, vége lesz. Nem hallja majd többet a megnyugtatóan mély hangját, és nem fogja olyan kellemes ölelésbe sem zárni őt többet, mint nem is olyan régen odabent, de vérét, melyet már el is képzelt, ahogy szökőkútként borítja be az utcát, felajánlhatja majd a sötét úrnak, bizonyítva ezzel a hűségét. A várt mozdulat azonban nem történik meg, a befejezett mondat jelentése pedig olyan váratlanul éri őt, mintha csak egy furcsa rémálomból keltenék fel az éjszaka közepén. Barnái értetlenül pislognak, míg hosszú másodperceket követően fel tudja fogni, hogy Norennar nem akar rátámadni, nem akarja megszerezni tőle az ereklyét. A visszatartott levegőt most kifújja, a tőr markolatát szorító ujjai pedig először meglazulnak, majd elengedik a fegyvert.*
- Vérrel is meg mersz erre esküdni? *Hangzik el egyetlen mondat, egy kérdés, mely talán sok mindent jelenthet, de a feketeség nem fejti ki, mire gondolt, csak a választ várja. Nem egy szó, egy válasz, ez fog dönteni.*
2835. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-31 20:14:53
Üzenet elküldve: 2025-08-31 20:14:53
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek//
*Az utca hangtalan, csak egy száradó ing mozdul meg a közeli kötélen, tompán suhogva a szélben. Az árnyékuk hosszúra nyúlik, a feszültség csendjében pedig még a levegő is súlyosabbnak tűnik.
Norennar egy tapodtat sem mozdul. A lány tekintete továbbra is rideg, fenyegető. Hangjában nyoma is sincs a korábbi esetlenségnek, nem kiabál, de súlya van minden szónak. A férfi a legkisebb változásra is figyel, az ujjak mozdulására, a váll feszülésére, a pupilla tágulására. Nori szavai mögött már nem csak kíváncsiság, hanem valami más is rejtőzik.
Nem vág közbe. Nem cáfol, nem igazol. Csak áll, enyhén előredőlő testtel, lábai szilárdan támaszkodnak a kövezeten. Ujjai finoman mozdulnak egy pillanatra, mitől halkan roppannak, de aztán megint akár egy szobor, mozdulatlan marad. A beszámoló végére már nem csak az arca marad rezzenésteln, hanem egész teste.
A fenyegetés után néma csend következik. Az a fajta, ami hosszabban tart, mint amit egy idegen elviselne. Norennar mégis kivárja. A szemöldöke alig észrevehetően rándul, homlokán egy halovány ránc jelenik meg, de aztán az arca megint kisimul. Végül nagyot sóhajt, és leengedi megfeszült vállát. A mozdulat lassú, szándékos. Mint aki éppen most engedi el a készenlétet, de nem a veszély tudatát. A tekintetét lesüti, és csak akkor szólal meg, amikor a hangja biztosan nem remegne.*
- Szóval tényleg nálad van... El sem hiszem, hogy ekkora szerencsém van.
*A hangja száraz, mintha saját magát is nehezen venné komolyan, mégis van benne valami különös nyugalom. Fanyar mosoly jelenik meg az ajkán, ahogy újra felnéz a lányra. Tekintete már nem olyan éles, mint eddig, de ugyanúgy figyel.*
- Ha nem adod át...
*Egy szívdobbanásnyi szünet következik, a levegő mintha megállna kettejük között. Norennar nem emeli meg a hangját, de a pillantása elárulja, hogy amit mond, azt komolyan gondolja.*
- Akkor kénytelen leszek melletted maradni és megvédeni téged a zöldbőrűektől. *A mondat könnyed, szinte már csipkelődő tónusú, de mögötte ott van az eltökéltség.* - Amíg nem az orkoknál van, addig jó, sőt valószínűleg jobb is, hogy nálad van és nem nálam.
*Nem tesz egyetlen lépést sem. A keze a fegyverétől távol marad. Nem közelít, de nem is hátrál. A lemenő nap fénye megcsillan a csizmája orrán, a hajszálain átszűrődő fény ezüstös ragyogást ad az arcélének. Az árnyékok hosszabbra nyúlnak körülöttük, mintha az idő is visszafogná lépteit. Norennar még mindig vár. Már nem a fegyver a fontos. Hanem az, mit tesz most a lány. Az egyetlen mozdulat, a legkisebb szó mindent eldönthet.*
*Az utca hangtalan, csak egy száradó ing mozdul meg a közeli kötélen, tompán suhogva a szélben. Az árnyékuk hosszúra nyúlik, a feszültség csendjében pedig még a levegő is súlyosabbnak tűnik.
Norennar egy tapodtat sem mozdul. A lány tekintete továbbra is rideg, fenyegető. Hangjában nyoma is sincs a korábbi esetlenségnek, nem kiabál, de súlya van minden szónak. A férfi a legkisebb változásra is figyel, az ujjak mozdulására, a váll feszülésére, a pupilla tágulására. Nori szavai mögött már nem csak kíváncsiság, hanem valami más is rejtőzik.
Nem vág közbe. Nem cáfol, nem igazol. Csak áll, enyhén előredőlő testtel, lábai szilárdan támaszkodnak a kövezeten. Ujjai finoman mozdulnak egy pillanatra, mitől halkan roppannak, de aztán megint akár egy szobor, mozdulatlan marad. A beszámoló végére már nem csak az arca marad rezzenésteln, hanem egész teste.
A fenyegetés után néma csend következik. Az a fajta, ami hosszabban tart, mint amit egy idegen elviselne. Norennar mégis kivárja. A szemöldöke alig észrevehetően rándul, homlokán egy halovány ránc jelenik meg, de aztán az arca megint kisimul. Végül nagyot sóhajt, és leengedi megfeszült vállát. A mozdulat lassú, szándékos. Mint aki éppen most engedi el a készenlétet, de nem a veszély tudatát. A tekintetét lesüti, és csak akkor szólal meg, amikor a hangja biztosan nem remegne.*
- Szóval tényleg nálad van... El sem hiszem, hogy ekkora szerencsém van.
*A hangja száraz, mintha saját magát is nehezen venné komolyan, mégis van benne valami különös nyugalom. Fanyar mosoly jelenik meg az ajkán, ahogy újra felnéz a lányra. Tekintete már nem olyan éles, mint eddig, de ugyanúgy figyel.*
- Ha nem adod át...
*Egy szívdobbanásnyi szünet következik, a levegő mintha megállna kettejük között. Norennar nem emeli meg a hangját, de a pillantása elárulja, hogy amit mond, azt komolyan gondolja.*
- Akkor kénytelen leszek melletted maradni és megvédeni téged a zöldbőrűektől. *A mondat könnyed, szinte már csipkelődő tónusú, de mögötte ott van az eltökéltség.* - Amíg nem az orkoknál van, addig jó, sőt valószínűleg jobb is, hogy nálad van és nem nálam.
*Nem tesz egyetlen lépést sem. A keze a fegyverétől távol marad. Nem közelít, de nem is hátrál. A lemenő nap fénye megcsillan a csizmája orrán, a hajszálain átszűrődő fény ezüstös ragyogást ad az arcélének. Az árnyékok hosszabbra nyúlnak körülöttük, mintha az idő is visszafogná lépteit. Norennar még mindig vár. Már nem a fegyver a fontos. Hanem az, mit tesz most a lány. Az egyetlen mozdulat, a legkisebb szó mindent eldönthet.*
2834. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-31 18:27:47
Üzenet elküldve: 2025-08-31 18:27:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek//
*Norennarnak egészen könnyű dolga volna, ha nem védené és egyúttal vétózná meg egy félistentől kapott lélek a lány minden egyes apró gondolatát. A hang a fejében egy pillanat alatt megszólaltatja azt a vészharangot, ami talán hangosabban szól az elméjében, mint ahogy a kürtszó hangja söpört végig Lanawin földjein. Bármennyire is el tud veszni abban, ahogy a férfi elfogadja őt és törődik vele, ha Sa'Tereth intelmei alapján a szemétbe dobja az érzelmeket, és csupán a józan ész alapján ítéli meg az előtte álló harcost, akkor jogosan foganhat meg elméjében a gondolat, hogy egy titokzatos mélységi, aki mindenáron egy fegyvert keres, mondhat bármit, de akár veszélyes is lehet nem csak rá, de a városra vagy az Arctalan terveire is, legyen az bármi. Hogy választ vár-e a kérdéseire, azt talán nem tudja, de megkapja őket, azonban az előbb felvett hideg tekintete mit sem változik.*
- És ha más kezébe kerül, nem az orkokéba? Az ő hatalma is megnőne tőle? Mit kezdenél vele például te? *Ezekre a kérdésekre már valóban nem vár választ, költőinek szánja őket, melyet azzal is jelez, hogy nem is hagyja válaszolni Norennart, hanem újra megszólal, miután csupán néhány pillanatig meredt a távolba, de aztán újra a sötételfre szegezi tekintetét.*
- Fogalmad sincs, hogyan működik Sa'Tereth mágiája, igaz? *Ezt könnyedén meg tudja állapítani abból, hogy Norennar egészen eddig nem kérdezett rá arra, hogy hogyan és miféle ork hullára talált rá az erdőben.*
- Képes vagyok látni a halottak utolsó pillanatait, de csak akkor, ha megérintem a holttestüket. Szerinted mi más találhattam volna egy sírban, mint a legyőzött ork hadvezér hulláját? Pontosabban a szívét. Nem akartam varázsolni, de a mágiám önmagától lépett működésbe. Átéltem azt a káoszt és pusztítást, amit az az ork még életének utolsó pillanataiban is maga vezényelt. *Most már nem érdekli a titok, egyetlen dolog lebeg csupán a szemei előtt, az, hogy a mélységi harcos személyében a következő pillanatban vagy egy szövetségest, vagy egy ellenséget fog szerezni magának.*
- Norennar, ha megpróbálod elvenni tőlem, meg foglak ölni. *Jelenti ki magabiztosan, és annál sokkal ridegebben, mint ahogy a kísértetházban fenyegette ezzel a férfit. Most, hogy már tudja, az a furcsa tárgy nagy hatalommal bírhat, számára is egyértelművé válik, miért mondta neki Yillith, hogy nagyon vigyázzon rá. A kérdés csupán az, hogy Norennar hajlandó-e beállni az ő és ezzel együtt Sa'Tereth még ismeretlen célja mögé, vagy egyiküknek meg kell halnia.*
*Norennarnak egészen könnyű dolga volna, ha nem védené és egyúttal vétózná meg egy félistentől kapott lélek a lány minden egyes apró gondolatát. A hang a fejében egy pillanat alatt megszólaltatja azt a vészharangot, ami talán hangosabban szól az elméjében, mint ahogy a kürtszó hangja söpört végig Lanawin földjein. Bármennyire is el tud veszni abban, ahogy a férfi elfogadja őt és törődik vele, ha Sa'Tereth intelmei alapján a szemétbe dobja az érzelmeket, és csupán a józan ész alapján ítéli meg az előtte álló harcost, akkor jogosan foganhat meg elméjében a gondolat, hogy egy titokzatos mélységi, aki mindenáron egy fegyvert keres, mondhat bármit, de akár veszélyes is lehet nem csak rá, de a városra vagy az Arctalan terveire is, legyen az bármi. Hogy választ vár-e a kérdéseire, azt talán nem tudja, de megkapja őket, azonban az előbb felvett hideg tekintete mit sem változik.*
- És ha más kezébe kerül, nem az orkokéba? Az ő hatalma is megnőne tőle? Mit kezdenél vele például te? *Ezekre a kérdésekre már valóban nem vár választ, költőinek szánja őket, melyet azzal is jelez, hogy nem is hagyja válaszolni Norennart, hanem újra megszólal, miután csupán néhány pillanatig meredt a távolba, de aztán újra a sötételfre szegezi tekintetét.*
- Fogalmad sincs, hogyan működik Sa'Tereth mágiája, igaz? *Ezt könnyedén meg tudja állapítani abból, hogy Norennar egészen eddig nem kérdezett rá arra, hogy hogyan és miféle ork hullára talált rá az erdőben.*
- Képes vagyok látni a halottak utolsó pillanatait, de csak akkor, ha megérintem a holttestüket. Szerinted mi más találhattam volna egy sírban, mint a legyőzött ork hadvezér hulláját? Pontosabban a szívét. Nem akartam varázsolni, de a mágiám önmagától lépett működésbe. Átéltem azt a káoszt és pusztítást, amit az az ork még életének utolsó pillanataiban is maga vezényelt. *Most már nem érdekli a titok, egyetlen dolog lebeg csupán a szemei előtt, az, hogy a mélységi harcos személyében a következő pillanatban vagy egy szövetségest, vagy egy ellenséget fog szerezni magának.*
- Norennar, ha megpróbálod elvenni tőlem, meg foglak ölni. *Jelenti ki magabiztosan, és annál sokkal ridegebben, mint ahogy a kísértetházban fenyegette ezzel a férfit. Most, hogy már tudja, az a furcsa tárgy nagy hatalommal bírhat, számára is egyértelművé válik, miért mondta neki Yillith, hogy nagyon vigyázzon rá. A kérdés csupán az, hogy Norennar hajlandó-e beállni az ő és ezzel együtt Sa'Tereth még ismeretlen célja mögé, vagy egyiküknek meg kell halnia.*
2833. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-31 14:16:39
Üzenet elküldve: 2025-08-31 14:16:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek//
*A nyikorgó zár elnémul a fémes kattanás előtt. A kulcs félúton reked az elfordításban, a mozdulat a levegőben marad. A fás, fehérre meszelt falak között megreked egy pillanatra minden. A zár alatt az ajtó pereméhez tapadt fém lánc rezzenetlenül csüng. A nap még nem tűnt el, de az utcát már a fák vékony árnyéka szeli keresztül. A sarokban egy csiga nyomot hagyott a vakolaton. Mindketten megállnak.
Norennar egy lépésnyire áll mögötte, szögben a nőhöz képest. Látja, ahogy a vállak egy pillanatra megremegnek, aztán a mozdulat visszahullik, mintha újra mérlegelne. A férfi állja a rászegeződő pillantást. Egyenesen, mozdulatlanul. Kifejezéstelen arccal, mint aki megszokta már, hogy az érzelmek nem az arcára való dolgok. Egyedül a megfeszülő izmok árulkodnak az éberségéről. A keze még nem mozdult, de ha a lány kardot rántana, egyetlen lépésbe telne csak, hogy hárítson. Nem a halál miatt aggódik. Az arca nem mutat félelmet. Inkább valami belső, csendes vonakodást. Nem akarja bántani a lányt.
A rideg arckifejezés melyet Nori felvesz, túl ismerős. Mintha csak visszhangja lenne annak a pillanatnak, mikor először keresztezték egymás útját. Akkor is ott volt ez a néma feszültség. A tekintetük összekapcsolódik, és egyikük sem néz félre. Norennar nem is pislog.
A kérdések sűrűje hirtelen csapódik be. Túl gyors egymás után, mintha a lány nem is válaszokat akarna, csak feszíteni a húrt. Norennar szeme alig észrevehetően összehúzódik. A bal szemöldöke egy vonásnyit megemelkedik, de nem szól rögtön. Nem utasít, nem támad, nem próbálja visszafordítani a szavakat a lányra. Csak egyetlen mozdulatot tesz: felemeli a jobb kezét, tenyérrel előre, derékmagasságban. Nyugodt, nyitott gesztus. Nincs benne fenyegetés, nincs benne könyörgés. Csupán a csendre való igény.
Nem vádol. Nem rántja elő azt, amire egyre biztosabb a szívében: hogy a lány már tudja, hol van a fegyver. Talán meg is találta. De nem akarja erőszakkal kiszedni belőle. Nem akarja elveszíteni sem őt, sem a bizalmát.
Hangja halk, de tiszta, ahogy megszólal. Nem emeli meg, nem nyomja le, csak úgy lebeg a kettejük közé szorult levegőben.*
- Senki nem járatja a bolondját veled, Norileina.
*Egy pillanatra megáll, mielőtt folytatná. Szavai közé csendeket hagy, hogy a másik hallhassa, felfoghassa, ne a düh tegye süketné.*
- Csak annyit tudok a fegyverről, hogy ha az ork vezér kezére jut, a serege szignifikánsan megnő. Az orkoktól hallottam erről a pusztában. Láttam az erődjüket. Harcoltam velük.
*A szavai alatt sem moccan. A kezét lassan visszaengedi maga mellé, ujjaival röviden végigér a nadrág varrásán. Figyeli a lányt, nem csak a szemeit, hanem a vállain, az ujjakon, az állkapcsán remegő apró jeleket.*
- Már most sem lesz könnyű dolga a városnak, ha szembe akar nézni velük. A tanács nem tartja elég fontosnak, hogy kutasson a fegyver után, így úgy láttam, én vagyok az egyetlen, aki az orkok előtt megtalálhatja.
*Egy másodpercre megáll. A végén azonban nem magabiztosság cseng a hangjában, hanem valami óvatos, halk változás. Nem lemondás, de elbizonytalanodás.*
- Úgy érzem, már ez sem olyan biztos.
*A mondat ott marad közöttük. A kulcs még mindig nem fordult el teljesen a zárban.*
*A nyikorgó zár elnémul a fémes kattanás előtt. A kulcs félúton reked az elfordításban, a mozdulat a levegőben marad. A fás, fehérre meszelt falak között megreked egy pillanatra minden. A zár alatt az ajtó pereméhez tapadt fém lánc rezzenetlenül csüng. A nap még nem tűnt el, de az utcát már a fák vékony árnyéka szeli keresztül. A sarokban egy csiga nyomot hagyott a vakolaton. Mindketten megállnak.
Norennar egy lépésnyire áll mögötte, szögben a nőhöz képest. Látja, ahogy a vállak egy pillanatra megremegnek, aztán a mozdulat visszahullik, mintha újra mérlegelne. A férfi állja a rászegeződő pillantást. Egyenesen, mozdulatlanul. Kifejezéstelen arccal, mint aki megszokta már, hogy az érzelmek nem az arcára való dolgok. Egyedül a megfeszülő izmok árulkodnak az éberségéről. A keze még nem mozdult, de ha a lány kardot rántana, egyetlen lépésbe telne csak, hogy hárítson. Nem a halál miatt aggódik. Az arca nem mutat félelmet. Inkább valami belső, csendes vonakodást. Nem akarja bántani a lányt.
A rideg arckifejezés melyet Nori felvesz, túl ismerős. Mintha csak visszhangja lenne annak a pillanatnak, mikor először keresztezték egymás útját. Akkor is ott volt ez a néma feszültség. A tekintetük összekapcsolódik, és egyikük sem néz félre. Norennar nem is pislog.
A kérdések sűrűje hirtelen csapódik be. Túl gyors egymás után, mintha a lány nem is válaszokat akarna, csak feszíteni a húrt. Norennar szeme alig észrevehetően összehúzódik. A bal szemöldöke egy vonásnyit megemelkedik, de nem szól rögtön. Nem utasít, nem támad, nem próbálja visszafordítani a szavakat a lányra. Csak egyetlen mozdulatot tesz: felemeli a jobb kezét, tenyérrel előre, derékmagasságban. Nyugodt, nyitott gesztus. Nincs benne fenyegetés, nincs benne könyörgés. Csupán a csendre való igény.
Nem vádol. Nem rántja elő azt, amire egyre biztosabb a szívében: hogy a lány már tudja, hol van a fegyver. Talán meg is találta. De nem akarja erőszakkal kiszedni belőle. Nem akarja elveszíteni sem őt, sem a bizalmát.
Hangja halk, de tiszta, ahogy megszólal. Nem emeli meg, nem nyomja le, csak úgy lebeg a kettejük közé szorult levegőben.*
- Senki nem járatja a bolondját veled, Norileina.
*Egy pillanatra megáll, mielőtt folytatná. Szavai közé csendeket hagy, hogy a másik hallhassa, felfoghassa, ne a düh tegye süketné.*
- Csak annyit tudok a fegyverről, hogy ha az ork vezér kezére jut, a serege szignifikánsan megnő. Az orkoktól hallottam erről a pusztában. Láttam az erődjüket. Harcoltam velük.
*A szavai alatt sem moccan. A kezét lassan visszaengedi maga mellé, ujjaival röviden végigér a nadrág varrásán. Figyeli a lányt, nem csak a szemeit, hanem a vállain, az ujjakon, az állkapcsán remegő apró jeleket.*
- Már most sem lesz könnyű dolga a városnak, ha szembe akar nézni velük. A tanács nem tartja elég fontosnak, hogy kutasson a fegyver után, így úgy láttam, én vagyok az egyetlen, aki az orkok előtt megtalálhatja.
*Egy másodpercre megáll. A végén azonban nem magabiztosság cseng a hangjában, hanem valami óvatos, halk változás. Nem lemondás, de elbizonytalanodás.*
- Úgy érzem, már ez sem olyan biztos.
*A mondat ott marad közöttük. A kulcs még mindig nem fordult el teljesen a zárban.*
2832. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-31 10:52:29
Üzenet elküldve: 2025-08-31 10:52:29
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek//
*Ott van a nyelve hegyen, hogy kimondja, az sem lett volna baj, ha Sa'Tereth nem „szereti” őt, mert nem hiszi, hogy bárkinek is hiányzott volna, ha rövid szenvedés után a mocskos, fekete, lándzsával átszúrt szíve örökre megáll dobogni, kihűlt testéből pedig mára már dögkeselyűk lakmároznának, de a végére még saját magát is elborzasztja ez a gondolat. Nem akar meghalni. Élni akar akkor is, ha még a szerettei számára is csak egy teher a létezése. Pontosan ezért kötött üzletet az Arctalannal is, és fogadta el a halhatatlanság ígéretéért cserébe a Drasszéra Gorrát, mely ott, akkor, az erdő mélyén be is teljesítette rendeltetését. Ösztönösen végigsimít a csuklóján ékeskedő, kígyómintázatú karperecen, de végül nem szól egy szót sem, hanem elindul, hogy összeszedje a fegyvereit, majd úgy tér vissza Norennarhoz, mintha ő maga egy járkáló fegyvertár lenne.
Már odakint járnak, s a lány épp a kulcsot fordítja el, hogy bezárja maga mögött a lakás ajtaját, de megakad a mozdulatban, ahogy Norennar megszólal.*
- Hüm? *Fordul meg az erdő szóra, így a férfi újra megnyeri magának a keresett barna szempár figyelmét. Aztán, ahogy Norennar egyre inkább kifejti a gondolatát, Nori egyre jobban elsápadó bőre egyre élesebb kontrasztot mutat az arcára kent fekete festékkel.*
- A macska… Szörnyecske… Yillith… *Kezd értelmetlen habogásba hirtelen, ahogy rájön, hogy talán túl sokat árult el a kalandjáról, és érzi, hogy az elméjében lakó lélek is egyre nyugtalanabb.*
~Biztos, hogy megbízol benne? Nem tudhatod, mi a célja…~ *Összerezzen, ahogy a hang meg is szólal a fejében, majd elkalandozó tekintetét újra az őt türelmesen, de határozottan, válaszra várva figyelő Norennarra emeli.*
- Khm… *Ezúttal ő köszörüli meg a torkát, és az eddig mutatott rémülete átvált egy komor ridegségre, ahogy a férfi arckifejezését fürkészi.*
- Nem, előbb te beszélsz! Ne járasd a bolondját velem! Mit tud az a fegyver, amiért annyira meg akarod találni? Mit fogsz tenni, ha sikerül? Honnan tudod, hogy létezik? *Kérdések sorával támadja le számonkérően a mélységit, de jó oka van rá. Egyetlen mondat cseng a fülében, Yillith szavai, ahogy azt kérte tőle, mindenáron óvja meg azt a bizonyos tárgyat, melyről egyre inkább kikristályosodik a lányban is, hogy Norennar azt keresi.*
*Ott van a nyelve hegyen, hogy kimondja, az sem lett volna baj, ha Sa'Tereth nem „szereti” őt, mert nem hiszi, hogy bárkinek is hiányzott volna, ha rövid szenvedés után a mocskos, fekete, lándzsával átszúrt szíve örökre megáll dobogni, kihűlt testéből pedig mára már dögkeselyűk lakmároznának, de a végére még saját magát is elborzasztja ez a gondolat. Nem akar meghalni. Élni akar akkor is, ha még a szerettei számára is csak egy teher a létezése. Pontosan ezért kötött üzletet az Arctalannal is, és fogadta el a halhatatlanság ígéretéért cserébe a Drasszéra Gorrát, mely ott, akkor, az erdő mélyén be is teljesítette rendeltetését. Ösztönösen végigsimít a csuklóján ékeskedő, kígyómintázatú karperecen, de végül nem szól egy szót sem, hanem elindul, hogy összeszedje a fegyvereit, majd úgy tér vissza Norennarhoz, mintha ő maga egy járkáló fegyvertár lenne.
Már odakint járnak, s a lány épp a kulcsot fordítja el, hogy bezárja maga mögött a lakás ajtaját, de megakad a mozdulatban, ahogy Norennar megszólal.*
- Hüm? *Fordul meg az erdő szóra, így a férfi újra megnyeri magának a keresett barna szempár figyelmét. Aztán, ahogy Norennar egyre inkább kifejti a gondolatát, Nori egyre jobban elsápadó bőre egyre élesebb kontrasztot mutat az arcára kent fekete festékkel.*
- A macska… Szörnyecske… Yillith… *Kezd értelmetlen habogásba hirtelen, ahogy rájön, hogy talán túl sokat árult el a kalandjáról, és érzi, hogy az elméjében lakó lélek is egyre nyugtalanabb.*
~Biztos, hogy megbízol benne? Nem tudhatod, mi a célja…~ *Összerezzen, ahogy a hang meg is szólal a fejében, majd elkalandozó tekintetét újra az őt türelmesen, de határozottan, válaszra várva figyelő Norennarra emeli.*
- Khm… *Ezúttal ő köszörüli meg a torkát, és az eddig mutatott rémülete átvált egy komor ridegségre, ahogy a férfi arckifejezését fürkészi.*
- Nem, előbb te beszélsz! Ne járasd a bolondját velem! Mit tud az a fegyver, amiért annyira meg akarod találni? Mit fogsz tenni, ha sikerül? Honnan tudod, hogy létezik? *Kérdések sorával támadja le számonkérően a mélységit, de jó oka van rá. Egyetlen mondat cseng a fülében, Yillith szavai, ahogy azt kérte tőle, mindenáron óvja meg azt a bizonyos tárgyat, melyről egyre inkább kikristályosodik a lányban is, hogy Norennar azt keresi.*
2831. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-31 02:55:31
Üzenet elküldve: 2025-08-31 02:55:31
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Sub Rosa Panzió//
* A vásárlás után a fiatal harcos visszatér a panzióba, amit üresen talál. Járkál kicsit, gondolkodik, hogy mitévő legyen, végül a szobájában köt ki. A szobája, ami most olyan üresen áll. A reggeli beszélgetésük keserű íze még mindig ott van a szájában, viszont azóta sok minden történt, és valamelyest csillapodott is a harcos. Mégis, most egy újabb meggondolatlan, és vakmerő vállalkozásba kezd, amivel vagy még jobban elrontja a dolgokat, vagy javít a helyzeten. Papírt keres a panzióban, és tollat, tintát. Ahogy ezzel megvan, igyekszik elővenni legszebb írását, amíg olyan távol áll a gyöngybetűktől, mint Amon Wegtorentől. Mégis, egész olvashatóra sikerül. Ezek után fog egy zsákot, amibe a levelet, és néhány zöld italt tesz. A testpáncélt leveszi, és a fokos is a helyén marad, csupán kardja lóg oldalán, amire még szüksége lehet. Az ablakát kinyitja, mert tudja, hogy a szobája Merlanáé mellett van, így könnyen megtalálja odakintről. Ahogy kisétál, szemügyre veszi a panziót. Könnyen kiszúrja az egyetlen nyitott ablakot, és szerencsére a megközelítése is egyszerűnek tűnik. Az oszlopokat könnyedén átkulcsolja, tesz néhány próbafogást, és úgy ítéli, hogy végrehajtható amit tervez. Na, persze nem elsőre, mert még csak félúton jár, amikor a verejtéktől nedves keze megcsúszik, és fájdalmasan érkezik a földre. Szerencsére nem komoly, bár a lábán végigszalad a fájdalom, de szerencsére semmi komoly. Felszívja magát, és az utca porát kezdi el lapogatni kezeivel. Miután kellően beporozta magát, ismét nekiveselkedik. Ezúttal is sikertelenül, de szerencsére ismét megússza, hogy az egyik nemrég vásárolt italt meg kelljen igya. Egyre mérgesebb, és egyre elszántabb. Ez segíti is abban, hogy harmadszorra végre feljusson. Odafent aztán nekiveselkedhet az újabb próbatételnek, ami a bezárt ablak. Ezért hozta magával a kardot. Az ablak rése alatt bedugja, és úgy kezd el a zárral játszani. Próbál benne nem kárt okozni, és valamilyen csoda folytán ez sikerül is. Feltárul hát előtte a szoba, és belép. Átmászik az ablakon, és a sminktükörrel ellátott asztalhoz lép. Leteszi a szépen írt levelet, egy méregzöld varázsitalt, és két fűzöldet, két világoszöld itallal együtt. A levél pedig, ha valaki majd elolvassa, az alábbit tartalmazza:
Kedves Merlana,
Tudom, hogy a reggel nem úgy alakult, ahogy terveztük, viszont a piacon megtudtam egy Nestar nevű alkimistától, hogy komoly veszély fenyeget minket. Ork hordák tartanak a város felé, és a vezetőség ezt valamiért titkolja az emberek elől. Mivel nem tudom, hogy megtalállak az érkezésük előtt, vagy útjaink elkerülik egymást, ezért bátorkodtam neked is venni néhány italt, ezeket a levelem mellett találod. A legsötétebb zöld akár még a halál széléről is visszahozza azt, aki megissza.
A testőröd,
Pash
Ezek után távozik az ablakon úgy, ahogy érkezett, annyi különbséggel, hogy nem tudja azt visszazárni. Nem tudja, hogy odakint mennyire keltette fel mások érdeklődését a mutatványa, ezért ha végzett, látványosan nyitja ki a kulccsal a bejárati ajtót, és sétál be, mintha mi sem történt volna. *
* A vásárlás után a fiatal harcos visszatér a panzióba, amit üresen talál. Járkál kicsit, gondolkodik, hogy mitévő legyen, végül a szobájában köt ki. A szobája, ami most olyan üresen áll. A reggeli beszélgetésük keserű íze még mindig ott van a szájában, viszont azóta sok minden történt, és valamelyest csillapodott is a harcos. Mégis, most egy újabb meggondolatlan, és vakmerő vállalkozásba kezd, amivel vagy még jobban elrontja a dolgokat, vagy javít a helyzeten. Papírt keres a panzióban, és tollat, tintát. Ahogy ezzel megvan, igyekszik elővenni legszebb írását, amíg olyan távol áll a gyöngybetűktől, mint Amon Wegtorentől. Mégis, egész olvashatóra sikerül. Ezek után fog egy zsákot, amibe a levelet, és néhány zöld italt tesz. A testpáncélt leveszi, és a fokos is a helyén marad, csupán kardja lóg oldalán, amire még szüksége lehet. Az ablakát kinyitja, mert tudja, hogy a szobája Merlanáé mellett van, így könnyen megtalálja odakintről. Ahogy kisétál, szemügyre veszi a panziót. Könnyen kiszúrja az egyetlen nyitott ablakot, és szerencsére a megközelítése is egyszerűnek tűnik. Az oszlopokat könnyedén átkulcsolja, tesz néhány próbafogást, és úgy ítéli, hogy végrehajtható amit tervez. Na, persze nem elsőre, mert még csak félúton jár, amikor a verejtéktől nedves keze megcsúszik, és fájdalmasan érkezik a földre. Szerencsére nem komoly, bár a lábán végigszalad a fájdalom, de szerencsére semmi komoly. Felszívja magát, és az utca porát kezdi el lapogatni kezeivel. Miután kellően beporozta magát, ismét nekiveselkedik. Ezúttal is sikertelenül, de szerencsére ismét megússza, hogy az egyik nemrég vásárolt italt meg kelljen igya. Egyre mérgesebb, és egyre elszántabb. Ez segíti is abban, hogy harmadszorra végre feljusson. Odafent aztán nekiveselkedhet az újabb próbatételnek, ami a bezárt ablak. Ezért hozta magával a kardot. Az ablak rése alatt bedugja, és úgy kezd el a zárral játszani. Próbál benne nem kárt okozni, és valamilyen csoda folytán ez sikerül is. Feltárul hát előtte a szoba, és belép. Átmászik az ablakon, és a sminktükörrel ellátott asztalhoz lép. Leteszi a szépen írt levelet, egy méregzöld varázsitalt, és két fűzöldet, két világoszöld itallal együtt. A levél pedig, ha valaki majd elolvassa, az alábbit tartalmazza:
Kedves Merlana,
Tudom, hogy a reggel nem úgy alakult, ahogy terveztük, viszont a piacon megtudtam egy Nestar nevű alkimistától, hogy komoly veszély fenyeget minket. Ork hordák tartanak a város felé, és a vezetőség ezt valamiért titkolja az emberek elől. Mivel nem tudom, hogy megtalállak az érkezésük előtt, vagy útjaink elkerülik egymást, ezért bátorkodtam neked is venni néhány italt, ezeket a levelem mellett találod. A legsötétebb zöld akár még a halál széléről is visszahozza azt, aki megissza.
A testőröd,
Pash
Ezek után távozik az ablakon úgy, ahogy érkezett, annyi különbséggel, hogy nem tudja azt visszazárni. Nem tudja, hogy odakint mennyire keltette fel mások érdeklődését a mutatványa, ezért ha végzett, látványosan nyitja ki a kulccsal a bejárati ajtót, és sétál be, mintha mi sem történt volna. *
2830. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-31 01:48:06
Üzenet elküldve: 2025-08-31 01:48:06
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek//
*Norennar figyelme nem lankad, amikor a lány kérdez. A szeme sarkából nézi őt, miközben a vállának feszülő vért szíját igazítja meg egy határozott, de nem durva mozdulattal. A kérdésre, mely az isten és az érzés különös társítására vonatkozik, nem válaszol azonnal. Inkább úgy tesz, mintha tényleg mérlegelne. Előre biccenti a fejét, mintha egy belső mérleget próbálna kiegyensúlyozni, majd a szemöldöke kissé megemelkedik, ahogy visszanéz rá. A szája sarkában elindul egy halvány mosoly, ahogy végül halkan megszólal.*
- Őszintén? De... nagyon is.
*Egy pillanattal tovább néz a lányra, mint indokolt lenne, aztán a tekintete visszatér a saját kezeihez. Az övén lévő csatot ellenőrzi, mintha lenne ott valami dolga, de valójában csak időt nyer vele.
Amíg a lány eltűnik a ház belsejében, hogy felszerelését összeszedje, Norennar a kandalló előtt állva marad. Egyik kezével a köpenye alját igazítja meg a vállán, a másikkal a nadrágján simít végig, majd megropogtatja az ujjait, mintha mozgás előtt volna. Nem járkál, nem sürget, csak kivár, fejében már forgatja a részleteket. A kard, az orkok, a kürt. Ahogy a gondolatmenete összeáll, úgy egyre nehezebben marad mozdulatlan.
Mikor a feketeség végül visszatér, Norennar tekintete újra rásiklik. Nem sieti el a választ; végigméri, ahogy a bakancsát felhúzva, az alkarvédőkkel bíbelődve felkészül a következő útra. A hosszabb penge nem lepi meg, ahogy az sem, hogy varázsitalokat is magával visz. Az ostor láttán viszont kissé oldalra billenti a fejét, és egy halk fújással az orrán keresztül veszi a levegőt. A szemöldöke ugyan felszalad, de nem kérdez rá. Eltárolja az észrevételt, majd ha egyszer kézbe veszi, akkor lesz mit nézni rajta.*
- Megyünk.
*Válaszolja egyszerűen, mikor a lány készen áll. A kérdés, ami aztán elhangzik, nem lepné meg, ha nem pont akkor vágná hozzá a lány, mikor ő maga már félig a válaszon gondolkodik. A lába megáll, ahogy a kijárat felé lépne, aztán pedig hátrapillant a feketeségre. Homlokát ráncolja, mintha éppen csak egy fél mondatát próbálná lenyelni. Aztán egy halkan kiszökő sóhaj után, mintha valami a helyére ugrana a fejében.*
- Az erdő. *Mondja röviden, halkan, hangjában már nyoma sincs a korábbi könnyeb tónusnak. Határozott tekintettel keresi fel a lány barnáit.* - Említettél egy sírt. És hogy a kulcsáért sokakat megöltek az orkok… *Elhallgat egy pillanatra, mintha a saját szavait is mérlegelné.* - Nori. Mit találtál annál a sírnál?
*A tekintete nem sürget, de nem is ereszt. Várja, hogy a lány válasza újabb darab legyen abban a kirakósban, amit azóta próbál összerakni, hogy meghallotta azt a kürtöt.*
*Norennar figyelme nem lankad, amikor a lány kérdez. A szeme sarkából nézi őt, miközben a vállának feszülő vért szíját igazítja meg egy határozott, de nem durva mozdulattal. A kérdésre, mely az isten és az érzés különös társítására vonatkozik, nem válaszol azonnal. Inkább úgy tesz, mintha tényleg mérlegelne. Előre biccenti a fejét, mintha egy belső mérleget próbálna kiegyensúlyozni, majd a szemöldöke kissé megemelkedik, ahogy visszanéz rá. A szája sarkában elindul egy halvány mosoly, ahogy végül halkan megszólal.*
- Őszintén? De... nagyon is.
*Egy pillanattal tovább néz a lányra, mint indokolt lenne, aztán a tekintete visszatér a saját kezeihez. Az övén lévő csatot ellenőrzi, mintha lenne ott valami dolga, de valójában csak időt nyer vele.
Amíg a lány eltűnik a ház belsejében, hogy felszerelését összeszedje, Norennar a kandalló előtt állva marad. Egyik kezével a köpenye alját igazítja meg a vállán, a másikkal a nadrágján simít végig, majd megropogtatja az ujjait, mintha mozgás előtt volna. Nem járkál, nem sürget, csak kivár, fejében már forgatja a részleteket. A kard, az orkok, a kürt. Ahogy a gondolatmenete összeáll, úgy egyre nehezebben marad mozdulatlan.
Mikor a feketeség végül visszatér, Norennar tekintete újra rásiklik. Nem sieti el a választ; végigméri, ahogy a bakancsát felhúzva, az alkarvédőkkel bíbelődve felkészül a következő útra. A hosszabb penge nem lepi meg, ahogy az sem, hogy varázsitalokat is magával visz. Az ostor láttán viszont kissé oldalra billenti a fejét, és egy halk fújással az orrán keresztül veszi a levegőt. A szemöldöke ugyan felszalad, de nem kérdez rá. Eltárolja az észrevételt, majd ha egyszer kézbe veszi, akkor lesz mit nézni rajta.*
- Megyünk.
*Válaszolja egyszerűen, mikor a lány készen áll. A kérdés, ami aztán elhangzik, nem lepné meg, ha nem pont akkor vágná hozzá a lány, mikor ő maga már félig a válaszon gondolkodik. A lába megáll, ahogy a kijárat felé lépne, aztán pedig hátrapillant a feketeségre. Homlokát ráncolja, mintha éppen csak egy fél mondatát próbálná lenyelni. Aztán egy halkan kiszökő sóhaj után, mintha valami a helyére ugrana a fejében.*
- Az erdő. *Mondja röviden, halkan, hangjában már nyoma sincs a korábbi könnyeb tónusnak. Határozott tekintettel keresi fel a lány barnáit.* - Említettél egy sírt. És hogy a kulcsáért sokakat megöltek az orkok… *Elhallgat egy pillanatra, mintha a saját szavait is mérlegelné.* - Nori. Mit találtál annál a sírnál?
*A tekintete nem sürget, de nem is ereszt. Várja, hogy a lány válasza újabb darab legyen abban a kirakósban, amit azóta próbál összerakni, hogy meghallotta azt a kürtöt.*
2829. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-31 01:19:22
Üzenet elküldve: 2025-08-31 01:19:22
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek//
*Színes volna? Soha nem érezte magát annak. Egy fekete átok ő, ki bármerre jár, csak szomorúságot okoz. Soha nem találta a helyét a világban, pedig görcsösen kereste, de nem volt és soha nem is lett annak a bűnbandának a része, kiknek fogságában felnőtt, nem lett a fekete tündér szolgája, és a Nolieval való barátsága sem tartott örökké. Mai itt van neki, de a fél-elf lánynak többször okozott már fájdalmat, mint ahányszor boldog pillanatokat, és pont most mesélte el azt is, hogy miképp hagyta magára a férfi, akit ennek és az örökös harcuk ellenére még mindig bátyjaként tisztel.*
- Fogalmam sincs. El sem köszönt, amikor elment. *A fejét csóválja szomorúan, majd elhallgat. Nem kéri meg Norennart, hogy folytassa a félbehagyott mondatot, nem kezd el kíváncsian kérdezősködni a húgáról, de még azután sem fűz hozzá semmit, hogy a férfi végül magától mondja el, pontosan ugyanannyira nem tud semmit a testvére hollétéről, mint ő.
Az új vértje mindeközben már óvóan öleli körül, de néhány szó esik még arról a darabról is, melyet viselve először, de nem utoljára tapasztalta meg a halál kesernyés ízét.*
- Persze, hogy nem. *Válaszolja Norennar véleményére úgy, mintha ő maga is pontosan ezt mondta volna, és tudná, hogy esélye sem volt túlélni, ahogy a hatalmas lándzsa kíméletlenül célozta meg, majd fúrta át a mellkasát. Valahol talán tudja is, csupán képtelen felfogni, hogy mi történt vele, miután nem úgy érte őt a vég, ahogy egy átlagos halandóval történt volna. Nem érzett fájdalmat, nem pergett le előtte néhány másodperc alatt az egész élete, nem volt ott semmi, csak a végtelen sötétség és a vörösben izzó nap fénye.*
- Nem gondolod, hogy ez a név és a szeretet szó együtt kissé… furcsán hangzik? *A korábbi halk kuncogás után most egy mosoly kúszik az arcára. Rég volt már olyan, hogy valaki nem szörnyülködve, vagy elutasítóan szólt a társaságában Sa'Terethről, már olyan, aki egyébként nem a sötét isten pártfogoltja volt. Jól esik neki, hogy valaki olyannak fogadja őt el, amilyen.
Át kell kutatnia az egész házat, hogy mindent megtaláljon, de lábaira végül bakancs kerül, kezeire az alkarvédők, a korábban az övére csatolt tőr mellé egy másik, hosszabb penge, derekának másik oldalára egy ostor és egy kis apró tartó, benne a fontos varázsitalokkal, hátára pedig a wegtoreni mesterfegyver felszerelésének ékköveként. A tapasztalt mélységi harcos talán kissé furcsállhatja is, hogy miért aggat magára ennyi fegyvert a lány.*
- Kész vagyok. Mehetünk? *Lép vissza Norennarhoz most már teljesen felkészülten. Még a macska is megszáradt, pedig őt most nem is tervezi magával vinni, bár sejti, hogy a fekete szőrgombóc megtalálja majd a módját, hogy utána iramodjon.*
- Te hová rejtenél egy fegyvert, ha nem akarnád, hogy az orkok megtalálják? *Miután az elméje a hétköznapi értelemben vett fegyverekre asszociál, eszébe sem jut, hogy esetleg másféle tárgyat keresnének, így jobb híján egy buta kérdéssel próbál segíteni, míg a házból kilépve bezárja maguk mögött az ajtót.*
*Színes volna? Soha nem érezte magát annak. Egy fekete átok ő, ki bármerre jár, csak szomorúságot okoz. Soha nem találta a helyét a világban, pedig görcsösen kereste, de nem volt és soha nem is lett annak a bűnbandának a része, kiknek fogságában felnőtt, nem lett a fekete tündér szolgája, és a Nolieval való barátsága sem tartott örökké. Mai itt van neki, de a fél-elf lánynak többször okozott már fájdalmat, mint ahányszor boldog pillanatokat, és pont most mesélte el azt is, hogy miképp hagyta magára a férfi, akit ennek és az örökös harcuk ellenére még mindig bátyjaként tisztel.*
- Fogalmam sincs. El sem köszönt, amikor elment. *A fejét csóválja szomorúan, majd elhallgat. Nem kéri meg Norennart, hogy folytassa a félbehagyott mondatot, nem kezd el kíváncsian kérdezősködni a húgáról, de még azután sem fűz hozzá semmit, hogy a férfi végül magától mondja el, pontosan ugyanannyira nem tud semmit a testvére hollétéről, mint ő.
Az új vértje mindeközben már óvóan öleli körül, de néhány szó esik még arról a darabról is, melyet viselve először, de nem utoljára tapasztalta meg a halál kesernyés ízét.*
- Persze, hogy nem. *Válaszolja Norennar véleményére úgy, mintha ő maga is pontosan ezt mondta volna, és tudná, hogy esélye sem volt túlélni, ahogy a hatalmas lándzsa kíméletlenül célozta meg, majd fúrta át a mellkasát. Valahol talán tudja is, csupán képtelen felfogni, hogy mi történt vele, miután nem úgy érte őt a vég, ahogy egy átlagos halandóval történt volna. Nem érzett fájdalmat, nem pergett le előtte néhány másodperc alatt az egész élete, nem volt ott semmi, csak a végtelen sötétség és a vörösben izzó nap fénye.*
- Nem gondolod, hogy ez a név és a szeretet szó együtt kissé… furcsán hangzik? *A korábbi halk kuncogás után most egy mosoly kúszik az arcára. Rég volt már olyan, hogy valaki nem szörnyülködve, vagy elutasítóan szólt a társaságában Sa'Terethről, már olyan, aki egyébként nem a sötét isten pártfogoltja volt. Jól esik neki, hogy valaki olyannak fogadja őt el, amilyen.
Át kell kutatnia az egész házat, hogy mindent megtaláljon, de lábaira végül bakancs kerül, kezeire az alkarvédők, a korábban az övére csatolt tőr mellé egy másik, hosszabb penge, derekának másik oldalára egy ostor és egy kis apró tartó, benne a fontos varázsitalokkal, hátára pedig a wegtoreni mesterfegyver felszerelésének ékköveként. A tapasztalt mélységi harcos talán kissé furcsállhatja is, hogy miért aggat magára ennyi fegyvert a lány.*
- Kész vagyok. Mehetünk? *Lép vissza Norennarhoz most már teljesen felkészülten. Még a macska is megszáradt, pedig őt most nem is tervezi magával vinni, bár sejti, hogy a fekete szőrgombóc megtalálja majd a módját, hogy utána iramodjon.*
- Te hová rejtenél egy fegyvert, ha nem akarnád, hogy az orkok megtalálják? *Miután az elméje a hétköznapi értelemben vett fegyverekre asszociál, eszébe sem jut, hogy esetleg másféle tárgyat keresnének, így jobb híján egy buta kérdéssel próbál segíteni, míg a házból kilépve bezárja maguk mögött az ajtót.*
2828. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-30 21:06:16
Üzenet elküldve: 2025-08-30 21:06:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek//
*Norennar nem szól közbe. Végig hallgatja a történetet a testvérről, a döntésekről, a választásokról és arról, hogyan lett a hűség jutalma elutasítás. Minden mondatnál figyeli Nori arcának változását, a hangsúlyok mögött rejtőző érzelmeket. A nyers őszinteség nem lepi meg, de most először érzi igazán azt, hogy ez a lány, bármennyire is színes, vad, szeszélyes, nem a semmiből lett azzá, amivé lett. Valaki, akiért ölt. Akit hátrahagytak.
Egy ideig csak a száját rágja, és bár ott motoszkál benne a gondolat, hogy ezúttal komolyan elgondolkodik azon, hogy lehet nem ártana a lánnyal elbeszélgetni a kontextus fontosságáról, valamint arról, hogy nem feltétlen egyértelmű mindenki számára a mondandója. Azonban ezt a meglátását egyelőre megtartja magának. Megtanulta már, hogy nem mindenki mond el mindent az elején, és ha el is mond, nem biztos, hogy ott kezdi, ahol más értené. Csak halkan sóhajt, mélyről jövő, lassú levegővétele ez, majd csendesen megszólal:*
- Remélem, mindezek ellenére azért még jóban vagytok. Az én húgom… *Itt megakad. A tekintete üresen siklik végig a szobán, majd ajkai megrándulnak, mintha kimondana valamit magában, amit a másik nem hallhat. Végül csak ennyit mond:* - Szintén nem tudom, hol van.
*Nem magyarázza túl. Nem akarja. A veszteségek súlya nem attól válik elviselhetetlenné, hogy ki hogyan meséli el. Hanem attól, hogy maradnak-e utána válaszok.
Miközben Nori az új vértet igazgatja magán, Norennar már mozdul is. Csak pár szóval előbb kérte a segítségét, de ő már tudta, mire van szükség. Gyakorlott mozdulatokkal kapcsolja be a páncél darabjait, finoman illesztve a még merev szíjakat, miközben egy-egy pontos húzással közelebb feszíti az illesztéseket.
A válasz, ami ezután érkezik, egy játékos kuncogással kezdődik, de gyorsan visszahalkul. A tekintet, amivel a régi vértre néznek, mindkettejüknek ismerős. A halál közelsége ritkán felejt. Norennar szemöldöke feljebb szalad, amikor a korábbi harci sérülésről esik szó. Egy rövid pillanatig még a régi vértet nézi, majd újra Norira emeli tekintetét, és végül megszólal:*
- A bőrvért eleve inkább a vágásokra jó. De, ami téged átszúrt, azt egy lemezvért se tudta volna megállítani...
A* mondat végén szinte észrevétlenül mosolyodik el. Nem cinikusan, inkább csak egy különös melegség suhan át rajta, amit még ő maga sem tud hová tenni. A következő mondat már maga is meglepi:*
- Még jó, hogy Sa'Tereth ennyire szeret téged.
*A száján kimondva furcsán cseng. Nem szokása ilyen kijelentéseket tenni, főleg nem ennek az istennek a nevével. És mégis... most valahogy nem idegen tőle. Legalábbis nem teljesen.
A lány már a fegyvereiért indul, ő pedig követi a mozdulatát a szemével, aztán lassan a tarkójához emeli a kezét, és az ujjai idegesen vakarni kezdik a bőrét. Úgy tűnik, a következő lépésben már ő sincs teljesen biztos. A küldetés, ami miatt elindult, most ködösebb, mint valaha.*
- Indulhatunk… De nem tudom hová. *Mondja végül. A hangja halkabb, kissé rekedtes, mint aki magának is csak most mondja ki, hogy nincsenek válaszai.* - Ha egy ennyire fontos tárgyról van szó, valószínűleg jól elrejtették. A föld alá. Vagy valahol a város közelében…
*Elhallgat, de a gondolatok már megint visszakúsznak. A kulcsról. A sírról. Az orkokról, akik keresték. És az összefüggésről, amit az előbb még csak homályosan érzett. Lassan újra formát ölt a fejében.*
*Norennar nem szól közbe. Végig hallgatja a történetet a testvérről, a döntésekről, a választásokról és arról, hogyan lett a hűség jutalma elutasítás. Minden mondatnál figyeli Nori arcának változását, a hangsúlyok mögött rejtőző érzelmeket. A nyers őszinteség nem lepi meg, de most először érzi igazán azt, hogy ez a lány, bármennyire is színes, vad, szeszélyes, nem a semmiből lett azzá, amivé lett. Valaki, akiért ölt. Akit hátrahagytak.
Egy ideig csak a száját rágja, és bár ott motoszkál benne a gondolat, hogy ezúttal komolyan elgondolkodik azon, hogy lehet nem ártana a lánnyal elbeszélgetni a kontextus fontosságáról, valamint arról, hogy nem feltétlen egyértelmű mindenki számára a mondandója. Azonban ezt a meglátását egyelőre megtartja magának. Megtanulta már, hogy nem mindenki mond el mindent az elején, és ha el is mond, nem biztos, hogy ott kezdi, ahol más értené. Csak halkan sóhajt, mélyről jövő, lassú levegővétele ez, majd csendesen megszólal:*
- Remélem, mindezek ellenére azért még jóban vagytok. Az én húgom… *Itt megakad. A tekintete üresen siklik végig a szobán, majd ajkai megrándulnak, mintha kimondana valamit magában, amit a másik nem hallhat. Végül csak ennyit mond:* - Szintén nem tudom, hol van.
*Nem magyarázza túl. Nem akarja. A veszteségek súlya nem attól válik elviselhetetlenné, hogy ki hogyan meséli el. Hanem attól, hogy maradnak-e utána válaszok.
Miközben Nori az új vértet igazgatja magán, Norennar már mozdul is. Csak pár szóval előbb kérte a segítségét, de ő már tudta, mire van szükség. Gyakorlott mozdulatokkal kapcsolja be a páncél darabjait, finoman illesztve a még merev szíjakat, miközben egy-egy pontos húzással közelebb feszíti az illesztéseket.
A válasz, ami ezután érkezik, egy játékos kuncogással kezdődik, de gyorsan visszahalkul. A tekintet, amivel a régi vértre néznek, mindkettejüknek ismerős. A halál közelsége ritkán felejt. Norennar szemöldöke feljebb szalad, amikor a korábbi harci sérülésről esik szó. Egy rövid pillanatig még a régi vértet nézi, majd újra Norira emeli tekintetét, és végül megszólal:*
- A bőrvért eleve inkább a vágásokra jó. De, ami téged átszúrt, azt egy lemezvért se tudta volna megállítani...
A* mondat végén szinte észrevétlenül mosolyodik el. Nem cinikusan, inkább csak egy különös melegség suhan át rajta, amit még ő maga sem tud hová tenni. A következő mondat már maga is meglepi:*
- Még jó, hogy Sa'Tereth ennyire szeret téged.
*A száján kimondva furcsán cseng. Nem szokása ilyen kijelentéseket tenni, főleg nem ennek az istennek a nevével. És mégis... most valahogy nem idegen tőle. Legalábbis nem teljesen.
A lány már a fegyvereiért indul, ő pedig követi a mozdulatát a szemével, aztán lassan a tarkójához emeli a kezét, és az ujjai idegesen vakarni kezdik a bőrét. Úgy tűnik, a következő lépésben már ő sincs teljesen biztos. A küldetés, ami miatt elindult, most ködösebb, mint valaha.*
- Indulhatunk… De nem tudom hová. *Mondja végül. A hangja halkabb, kissé rekedtes, mint aki magának is csak most mondja ki, hogy nincsenek válaszai.* - Ha egy ennyire fontos tárgyról van szó, valószínűleg jól elrejtették. A föld alá. Vagy valahol a város közelében…
*Elhallgat, de a gondolatok már megint visszakúsznak. A kulcsról. A sírról. Az orkokról, akik keresték. És az összefüggésről, amit az előbb még csak homályosan érzett. Lassan újra formát ölt a fejében.*
2827. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-30 20:28:51
Üzenet elküldve: 2025-08-30 20:28:51
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek//
- Pedig nem az. Túl vakmerő. A fejébe vette, hogy elpusztítja Sa'Terethet, miután hátat fordítottam neki mert nem akarta elfogadni, hogy a fekete tündért választom helyette. Pedig még az életét is megmentettem. Akkor öltem másodszor a saját döntésemből, mikor leszúrtam az elfet, aki a fejébe vette, hogy kinyírja őt. *Mondatai talán kuszák, de ha Norennar figyelmesen hallgatja végig a szavait, akkor megértheti, hogy Nori ölni is képes volt a bátyjának nevezett férfiért, aki mégis képtelen volt elfogadni őt a hitével és meggyőződésével együtt.*
- Mikor évekkel később újra találkoztunk, már csak árnyéka volt önmagának. Nála jobban senki sem bánik a kardokkal. Tőle tanultam harcolni, de akkor annyira szánalmasan gyenge volt, hogy nem voltam hajlandó megküzdeni vele, pedig csak arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyit fejlődtünk az eltelt idő alatt. *A fejét csóválva meséli el az újabb szeletet a bátyjával való kapcsolatáról és közös múltjukról, de hangja minden egyes szónál szomorúan cseng, képtelen tagadni, hogy hiányzik neki a férfi.*
- Nem tudom, hol van. A szerelme emlékeit akartuk megtalálni Maival, de gyáva volt, és szó nélkül elment. Mindketten elmentek, engem meg itt hagytak. *Újra elhangzik a korábban már említett név, melyből Norennar már könnyen következtethet arra, hogy Mainak bizony rengeteg szerepe van a feketeség életében.
Felveszi közben a vadonatúj vértezetet, a szíjakat és csatokat illetően azonban társa segítségét kéri, aki gyakorlott mozdulatokkal rögzíti szorosan a testére a védelmet nyújtó öltözetet. Úgy tűnik, hogy a férfi ehhez igencsak jól ért, ugyanis egyből kiszúrja azt is, hogy a felszerelés új, és még csak nem is idomul teljesen a lány testéhez, be kell még törni.*
- Igen, az. *A következő kérdésre ő is ösztönösen tekint a régi, megviselt bőrvértre, majd újra felpillant az előtte állóra.*
- Magamnak vettem a lószar lapátolásból keresett pénzemből *kuncogja hirtelen játékosan, de aztán újra elkomorul a tekintete.* Érthető okok miatt az már nem alkalmas védelemre. *Biccent ismét a tönkrement bőrvért irányába.* Bár, az akkor sem védett meg, amikor még egyben volt. *Túl nagy elvárásokat támaszt egy egyszerű bőrvérttel kapcsolatban. Norennar számára, tapasztalt harcosként a lyuk méretéből ítélve egyértelmű lehet, hogy attól a halálos szúrástól talán még az acél sem mentette volna meg a lányt.
Nori közben lehajol, hogy ismét felvegye a földről a veszélyes kis pengét, hogy végre a tokjába csúsztatva az a tőr legyen az első fegyver, ami az övére csatolva hozzá kerül.*
- Hozom a többi fegyveremet, felveszem a bakancsomat, és indulhatunk. *Tér vissza végül az eredeti tervre, miszerint együtt fogják megkeresni Norennar titokzatos fegyverét, amiről továbbra sem tudott meg többet.*
- Pedig nem az. Túl vakmerő. A fejébe vette, hogy elpusztítja Sa'Terethet, miután hátat fordítottam neki mert nem akarta elfogadni, hogy a fekete tündért választom helyette. Pedig még az életét is megmentettem. Akkor öltem másodszor a saját döntésemből, mikor leszúrtam az elfet, aki a fejébe vette, hogy kinyírja őt. *Mondatai talán kuszák, de ha Norennar figyelmesen hallgatja végig a szavait, akkor megértheti, hogy Nori ölni is képes volt a bátyjának nevezett férfiért, aki mégis képtelen volt elfogadni őt a hitével és meggyőződésével együtt.*
- Mikor évekkel később újra találkoztunk, már csak árnyéka volt önmagának. Nála jobban senki sem bánik a kardokkal. Tőle tanultam harcolni, de akkor annyira szánalmasan gyenge volt, hogy nem voltam hajlandó megküzdeni vele, pedig csak arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyit fejlődtünk az eltelt idő alatt. *A fejét csóválva meséli el az újabb szeletet a bátyjával való kapcsolatáról és közös múltjukról, de hangja minden egyes szónál szomorúan cseng, képtelen tagadni, hogy hiányzik neki a férfi.*
- Nem tudom, hol van. A szerelme emlékeit akartuk megtalálni Maival, de gyáva volt, és szó nélkül elment. Mindketten elmentek, engem meg itt hagytak. *Újra elhangzik a korábban már említett név, melyből Norennar már könnyen következtethet arra, hogy Mainak bizony rengeteg szerepe van a feketeség életében.
Felveszi közben a vadonatúj vértezetet, a szíjakat és csatokat illetően azonban társa segítségét kéri, aki gyakorlott mozdulatokkal rögzíti szorosan a testére a védelmet nyújtó öltözetet. Úgy tűnik, hogy a férfi ehhez igencsak jól ért, ugyanis egyből kiszúrja azt is, hogy a felszerelés új, és még csak nem is idomul teljesen a lány testéhez, be kell még törni.*
- Igen, az. *A következő kérdésre ő is ösztönösen tekint a régi, megviselt bőrvértre, majd újra felpillant az előtte állóra.*
- Magamnak vettem a lószar lapátolásból keresett pénzemből *kuncogja hirtelen játékosan, de aztán újra elkomorul a tekintete.* Érthető okok miatt az már nem alkalmas védelemre. *Biccent ismét a tönkrement bőrvért irányába.* Bár, az akkor sem védett meg, amikor még egyben volt. *Túl nagy elvárásokat támaszt egy egyszerű bőrvérttel kapcsolatban. Norennar számára, tapasztalt harcosként a lyuk méretéből ítélve egyértelmű lehet, hogy attól a halálos szúrástól talán még az acél sem mentette volna meg a lányt.
Nori közben lehajol, hogy ismét felvegye a földről a veszélyes kis pengét, hogy végre a tokjába csúsztatva az a tőr legyen az első fegyver, ami az övére csatolva hozzá kerül.*
- Hozom a többi fegyveremet, felveszem a bakancsomat, és indulhatunk. *Tér vissza végül az eredeti tervre, miszerint együtt fogják megkeresni Norennar titokzatos fegyverét, amiről továbbra sem tudott meg többet.*
2826. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-30 19:32:38
Üzenet elküldve: 2025-08-30 19:32:38
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek//
*Norennar csendben marad, miután a torokköszörülés elárulta őt. Nem válaszol a kérdésre, amit a nő hátrapillantva vet fel, csak az ajkai mozdulnak egy röpke grimaszba. Úgy ül ott, mint akit nem lehet kizökkenteni, pedig közben az egyik lába finoman megfeszül, a térdén támaszkodó alkarjának izmai is megfeszülnek, ahogy ujjaival ritmustalan dobolásba kezd. Figyel. Hol a vállon feszülő bőrre, hol az árnyékos mintákra, hol a hajába akadó kézre. De nem beszél közbe, nem kérdez.
A válaszokat csak akkor kapja meg, mikor a nő mesélni kezd. A tetoválások jelentését nem kell túlmagyarázni: az elsőt hallva Norennar pillantása lesiklik saját alkarjára. Ott a fekete festék, régi, fakó vonalak, egy másik kéz munkája, azé, aki egyszer az életét formálta. A minták, amikről azt hitte, a vadászathoz tartoznak. Most úgy tűnik, talán mélyebben gyökereznek. Talán a férfi, aki a pengét a kezébe adta, tudta, hogy a mélység sosem enged teljesen. Csak némán bólint egyet, nem szól közbe. Egyedül a szeme sarkában bujkáló gondolat mutatja, hogy az elhangzottak nyomot hagytak benne.
Aztán jön a második történet. Ott már kevésbé tudja elrejteni a reakciót. Előbb kissé hátradől, majd újra előrehajol, miközben a lányt figyeli. A karját most keresztbe fonja, ujjaival az ellenkező vállat masszírozza, mint aki próbálja elűzni az apró feszültséget, ami a hallottak nyomán ébred benne. A madár, a testvér, a fájdalom, az éberség. Mindez valami számára is ismerős ritmust idéz meg. Mintha ő is próbálkozott volna egykor azzal, hogy visszatartson valakit. Kevés sikerrel.
A csend, ami a történet végén kialakul, egy hosszabb, megfontolt szünet. Végül azonban megszólal, mély, halkan dörmögő hangon:*
- Bölcs embernek tűnik.
*Nem kérdez rögtön. Vár még egy pillanatot, hogy ne vágjon bele túlságosan direkt módon, de nem tudja nem feltenni a kérdést.*
- Ő hol van?
*A hangja már óvatosabb, nem tolakodó. A tekintete közben nem ereszti el a nőt, főleg most, hogy már teljesen felé fordult. Látja a frissen fésült hajat, az új ruhát, a vértet… és azt is, ami mellette fekszik.
Ahogy megpillantja a régi bőrvértet, a tekintete megakad a lyuknál. Nem kérdezi meg, mi okozta, tudja. A szív vonalán ejtett seb pontosan olyan, amit csak egy szándékos, végzetes szúrás hagyhat. De most is inkább jegyzetel magában. A kürtszó, a túlélés, a sors iróniája.
Amikor meghallja a kérést, csak akkor emeli fel kissé a fejét. Nincs benne meglepettség. Újabb bólintás. Feláll, és már mozdul is.
A vért anyagát ujjai alatt rögtön felismeri. Könnyű, még formálódó. Ahogy a nő mellé lép, nem kérdez, csak ösztönösen a hátához nyúl, hogy igazítsa a vállpántokat. A mozdulatai gyorsak, biztosak. Ujjai gyakorlottan haladnak végig a szíjakon, sorban kapcsolja be őket, miközben az anyagot finoman húzza a helyére. A csatok fémes hangja egyenletes ritmust ver a szoba tompa csendjében.
Amint a derékrészhez ér, keze óvatosabban simít végig a bőrön, pontosabban a ruhán keresztül a csípővonalnál. Nem tétovázik, de nem is erőszakos a mozdulat, csak a megszokott mozdulatsor része, amit ezerszer megtett már a saját régi felszerelésén is.*
- Új…
*Morogja maga elé, miközben hátrébb lép, és végignézi, ahogy a páncél simul a lány testére. Aztán félhangosan hozzáteszi:*
- Kaptad valakitől, vagy magadat lepted meg vele?
*Norennar csendben marad, miután a torokköszörülés elárulta őt. Nem válaszol a kérdésre, amit a nő hátrapillantva vet fel, csak az ajkai mozdulnak egy röpke grimaszba. Úgy ül ott, mint akit nem lehet kizökkenteni, pedig közben az egyik lába finoman megfeszül, a térdén támaszkodó alkarjának izmai is megfeszülnek, ahogy ujjaival ritmustalan dobolásba kezd. Figyel. Hol a vállon feszülő bőrre, hol az árnyékos mintákra, hol a hajába akadó kézre. De nem beszél közbe, nem kérdez.
A válaszokat csak akkor kapja meg, mikor a nő mesélni kezd. A tetoválások jelentését nem kell túlmagyarázni: az elsőt hallva Norennar pillantása lesiklik saját alkarjára. Ott a fekete festék, régi, fakó vonalak, egy másik kéz munkája, azé, aki egyszer az életét formálta. A minták, amikről azt hitte, a vadászathoz tartoznak. Most úgy tűnik, talán mélyebben gyökereznek. Talán a férfi, aki a pengét a kezébe adta, tudta, hogy a mélység sosem enged teljesen. Csak némán bólint egyet, nem szól közbe. Egyedül a szeme sarkában bujkáló gondolat mutatja, hogy az elhangzottak nyomot hagytak benne.
Aztán jön a második történet. Ott már kevésbé tudja elrejteni a reakciót. Előbb kissé hátradől, majd újra előrehajol, miközben a lányt figyeli. A karját most keresztbe fonja, ujjaival az ellenkező vállat masszírozza, mint aki próbálja elűzni az apró feszültséget, ami a hallottak nyomán ébred benne. A madár, a testvér, a fájdalom, az éberség. Mindez valami számára is ismerős ritmust idéz meg. Mintha ő is próbálkozott volna egykor azzal, hogy visszatartson valakit. Kevés sikerrel.
A csend, ami a történet végén kialakul, egy hosszabb, megfontolt szünet. Végül azonban megszólal, mély, halkan dörmögő hangon:*
- Bölcs embernek tűnik.
*Nem kérdez rögtön. Vár még egy pillanatot, hogy ne vágjon bele túlságosan direkt módon, de nem tudja nem feltenni a kérdést.*
- Ő hol van?
*A hangja már óvatosabb, nem tolakodó. A tekintete közben nem ereszti el a nőt, főleg most, hogy már teljesen felé fordult. Látja a frissen fésült hajat, az új ruhát, a vértet… és azt is, ami mellette fekszik.
Ahogy megpillantja a régi bőrvértet, a tekintete megakad a lyuknál. Nem kérdezi meg, mi okozta, tudja. A szív vonalán ejtett seb pontosan olyan, amit csak egy szándékos, végzetes szúrás hagyhat. De most is inkább jegyzetel magában. A kürtszó, a túlélés, a sors iróniája.
Amikor meghallja a kérést, csak akkor emeli fel kissé a fejét. Nincs benne meglepettség. Újabb bólintás. Feláll, és már mozdul is.
A vért anyagát ujjai alatt rögtön felismeri. Könnyű, még formálódó. Ahogy a nő mellé lép, nem kérdez, csak ösztönösen a hátához nyúl, hogy igazítsa a vállpántokat. A mozdulatai gyorsak, biztosak. Ujjai gyakorlottan haladnak végig a szíjakon, sorban kapcsolja be őket, miközben az anyagot finoman húzza a helyére. A csatok fémes hangja egyenletes ritmust ver a szoba tompa csendjében.
Amint a derékrészhez ér, keze óvatosabban simít végig a bőrön, pontosabban a ruhán keresztül a csípővonalnál. Nem tétovázik, de nem is erőszakos a mozdulat, csak a megszokott mozdulatsor része, amit ezerszer megtett már a saját régi felszerelésén is.*
- Új…
*Morogja maga elé, miközben hátrébb lép, és végignézi, ahogy a páncél simul a lány testére. Aztán félhangosan hozzáteszi:*
- Kaptad valakitől, vagy magadat lepted meg vele?
2825. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-30 18:44:29
Üzenet elküldve: 2025-08-30 18:44:29
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek//
*A feketeségnek nincs semmilyen hátsó szándéka azzal, hogy mindenféle feszélyezettség és kérdés nélkül vetkőzik meztelenre a mélységi társaságában, egyszerűen csak a szégyenlősség írmagja is hiányzik belőle. Nincsenek céljai, azon kívül, hogy át akar öltözni, de eszébe sem jut megkérni Norennart, hogy addig távozzon a szobából.*
- Hm? Minden oké? *Pillant hátra a válla felett, mikor a másik torokköszörülését hallja, majd miután síri csend a válasz, visszafordul a szekrény felé, és folytatja az öltözködést. Még semmi nincs rajta, épp azzal szenved, hogy a szíjat belefűzze a nadrágjába, mikor Norennar kíváncsi kérdése elér a tudatáig. Elmosolyodik, de ezt ő persze nem láthatja, nem is fordul felé, csak mesélni kezd.*
- Ezek árnyak. *Emeli fel a jobb karját, mutatva a kézfejétől, már majdnem a középső ujját is elérve induló fekete vonalakat, melyek masszív, füstös árnyakat rajzolva kúsznak fel az egész alkarján.*
- Azt jelenti, hogy ha egyszer a sötétség mélyére nyúlsz, hiába tudod kihúzni onnan a karodat, az mindörökkön-örökké nyomot hagy rajtad, még ha nem is látszik. Én azt akartam, hogy látszon. *Ez volt a két tetoválásának jelentése közül a könnyebb, melyet el tudott magyarázni. A másiknak, a hollónak ennél kevésbé egyértelmű a jelentése, de miután sikerült átgondolnia, hogy mit akar mondani, bal kezével ösztönösen megsimogatja a tintából rajzolt állatot a vállán, majd újra megszólal.*
- Ez pedig egy emlék. *Kezd bele a magyarázatba.* A tiszteletem jelképe a bátyám iránt. Neki van egy fekete, húsevő madara, aki, mióta ismerem, hű társa volt, Éjfélnek hívják. Már a madarat. A bátyám volt az, aki mindig meg akart védeni, nem csak a világtól, hanem önmagamtól is. Soha nem hagyta, hogy tönkretegyem magam, még ha ez sokszor fájdalmas is volt mindkettőnknek. Nem egyszer akartuk megölni egymást, de a fájdalom mindig kijózanított mindkettőnket. Ezt a fájdalmat jelképezik a madár karmai. Emlékeztet engem az ő intelmeire, és arra, hogy mindig maradjak ébren, és időben húzzam ki a karomat a sötétből, ne hagyjam, hogy teljesen elnyeljen.
*Mindeközben már a felsője és a nadrágja is rajta van, haja rendezett lófarokba kötve, a történetet befejezve pedig vissza is fordul Norennar felé, már csak azért is, mert a szoba másik végénben, a falnak támasztva találja meg vadonatúj vértjét, amin látszik, hogy csatát még nem látott, de mellette ott van a régi, igencsak viseletes bőrvértje is, melyen a mellkas részénél tátongó lyuk, pont a szív fölött árulkodik a lány testét keresztülfúró lándzsáról, és arról, hogy ha az istenek máshogy akarták volna, akkor ő már nem lenne az élők sorában, de talán az a bizonyos kürtszó sem hangzott volna el…*
- Segítesz? *Kérdezi aztán újra megtörve a csendet. A vért már félig rajta van, de a szíjak, kapcsok becsatolása sokkalta könnyebb lehet, ha van hozzá segítsége. Odalép Norennar elé, és ha a férfi segít neki, akkor hagyja, hogy ő rögzítse rajta a vértet.*
*A feketeségnek nincs semmilyen hátsó szándéka azzal, hogy mindenféle feszélyezettség és kérdés nélkül vetkőzik meztelenre a mélységi társaságában, egyszerűen csak a szégyenlősség írmagja is hiányzik belőle. Nincsenek céljai, azon kívül, hogy át akar öltözni, de eszébe sem jut megkérni Norennart, hogy addig távozzon a szobából.*
- Hm? Minden oké? *Pillant hátra a válla felett, mikor a másik torokköszörülését hallja, majd miután síri csend a válasz, visszafordul a szekrény felé, és folytatja az öltözködést. Még semmi nincs rajta, épp azzal szenved, hogy a szíjat belefűzze a nadrágjába, mikor Norennar kíváncsi kérdése elér a tudatáig. Elmosolyodik, de ezt ő persze nem láthatja, nem is fordul felé, csak mesélni kezd.*
- Ezek árnyak. *Emeli fel a jobb karját, mutatva a kézfejétől, már majdnem a középső ujját is elérve induló fekete vonalakat, melyek masszív, füstös árnyakat rajzolva kúsznak fel az egész alkarján.*
- Azt jelenti, hogy ha egyszer a sötétség mélyére nyúlsz, hiába tudod kihúzni onnan a karodat, az mindörökkön-örökké nyomot hagy rajtad, még ha nem is látszik. Én azt akartam, hogy látszon. *Ez volt a két tetoválásának jelentése közül a könnyebb, melyet el tudott magyarázni. A másiknak, a hollónak ennél kevésbé egyértelmű a jelentése, de miután sikerült átgondolnia, hogy mit akar mondani, bal kezével ösztönösen megsimogatja a tintából rajzolt állatot a vállán, majd újra megszólal.*
- Ez pedig egy emlék. *Kezd bele a magyarázatba.* A tiszteletem jelképe a bátyám iránt. Neki van egy fekete, húsevő madara, aki, mióta ismerem, hű társa volt, Éjfélnek hívják. Már a madarat. A bátyám volt az, aki mindig meg akart védeni, nem csak a világtól, hanem önmagamtól is. Soha nem hagyta, hogy tönkretegyem magam, még ha ez sokszor fájdalmas is volt mindkettőnknek. Nem egyszer akartuk megölni egymást, de a fájdalom mindig kijózanított mindkettőnket. Ezt a fájdalmat jelképezik a madár karmai. Emlékeztet engem az ő intelmeire, és arra, hogy mindig maradjak ébren, és időben húzzam ki a karomat a sötétből, ne hagyjam, hogy teljesen elnyeljen.
*Mindeközben már a felsője és a nadrágja is rajta van, haja rendezett lófarokba kötve, a történetet befejezve pedig vissza is fordul Norennar felé, már csak azért is, mert a szoba másik végénben, a falnak támasztva találja meg vadonatúj vértjét, amin látszik, hogy csatát még nem látott, de mellette ott van a régi, igencsak viseletes bőrvértje is, melyen a mellkas részénél tátongó lyuk, pont a szív fölött árulkodik a lány testét keresztülfúró lándzsáról, és arról, hogy ha az istenek máshogy akarták volna, akkor ő már nem lenne az élők sorában, de talán az a bizonyos kürtszó sem hangzott volna el…*
- Segítesz? *Kérdezi aztán újra megtörve a csendet. A vért már félig rajta van, de a szíjak, kapcsok becsatolása sokkalta könnyebb lehet, ha van hozzá segítsége. Odalép Norennar elé, és ha a férfi segít neki, akkor hagyja, hogy ő rögzítse rajta a vértet.*
2824. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-30 17:05:12
Üzenet elküldve: 2025-08-30 17:05:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
// A polgárnegyed fantomja //
* Norgennek fogalma sincs, hogy amit felvetett, az gyakorlatilag egy házasság, és az emberek általában nem tíz perc ismertség után szokták megkötni. Azt hiszi, ő találta fel a wegtoreni viaszt, de koránt sem. Javaslatát pedig bár nem utasítja vissza a férfi, nem is mond igent rá. Ez ma az első nagyobb bosszúsága, azt leszámítva, amikor Babkár közölte vele, hogy nem tudott mindent beszerezni – de az aztán megoldódott. Látható némi csalódottság az arcán, de aztán hamar elkezdi kimagyarázni magát. *
– Persze, én se úgy gondoltam, hogy most rögtön. Hiszen még alig ismerjük egymást. * Ez kimondva tényleg logikusnak hangzik. Ő sem akarhat valami tébolyulttal összeköltözni, ahogy azt is megérti, hogy Samonyr se akarja elsietni a dolgot. Pedig ugyan mi félnivalója lehet? Norra láthatóan csinos, fiatal, viszonylag értelmes és amennyire látszik, nincsenek démoni karmai vagy egyéb testrészei, amikkel pillanatok alatt kibelezheti a védtelen áldozatait. *
– Akkor még ne szövetségnek nevezzük, csak… együttműködésnek. Laza köteléknek. * Teszi hozzá, és a visszautasítás ellenére láthatóan nem keseredett el, sőt: arcán lágy mosoly jelenik meg. Egészen őszintének tűnik, mintha tényleg kezdené megkedvelni a férfi határozottságát. De az is lehet, hogy csak saját szenvedésén mosolyog. Azon, ahogy próbál emberi szavakat találni kettejük kapcsolatára, és láthatóan nem nagyon megy neki. Talán majd a férfi segít neki, de ha nem, az sem baj. Nem az számít, hogy minek nevezik, hanem hogy Norgennek nincs ellenére a jelenlegi helyzet. És egyelőre Samonyrnak sincs, bár ez már csak részletkérdés.
Ahogy haladnak tovább, egyre közelebb érnek a főtérhez, ezzel együtt a tanácsházához, ahová tartanak. Norgen második legnagyobb (vitathatóan a legnagyobb) csalódása akkor következik be, amikor a férfi közli vele a nemesség árát.
~ Gyakorlatilag meg kell ölnöm és ki kell rabolnom egy nemest, hogy a helyébe lépjek. ~ Ez az első gondolata, amit szerencsére megtart magának, hiszen a másik valószínűleg nem értékelné, ha ilyen gondolatokat osztana meg vele – leginkább azért, mert Ő az a bizonyos nemes, akit Norgennek először eszébe jutna megölni és kirabolni. *
– Nos, akkor marad a házasság. * Aprót felnevet, mintha nem teljesen komolyan gondolná. Pedig de. Semmi kedve évekig követ törni vagy bármi mást dolgozni, csak hogy megszerezze a nemesi címet. Sőt, igazság szerint a nemesi cím nem is annyira érdekli, a lényeg, hogy legyenek befolyásos emberek a környezetében, akiket az ujjai köré csavarhat. Samonyr az első, de vélhetőleg nem az utolsó ilyen lesz. Pár perccel később újra megszólal. *
– Messze van még a városháza?
* Norgennek fogalma sincs, hogy amit felvetett, az gyakorlatilag egy házasság, és az emberek általában nem tíz perc ismertség után szokták megkötni. Azt hiszi, ő találta fel a wegtoreni viaszt, de koránt sem. Javaslatát pedig bár nem utasítja vissza a férfi, nem is mond igent rá. Ez ma az első nagyobb bosszúsága, azt leszámítva, amikor Babkár közölte vele, hogy nem tudott mindent beszerezni – de az aztán megoldódott. Látható némi csalódottság az arcán, de aztán hamar elkezdi kimagyarázni magát. *
– Persze, én se úgy gondoltam, hogy most rögtön. Hiszen még alig ismerjük egymást. * Ez kimondva tényleg logikusnak hangzik. Ő sem akarhat valami tébolyulttal összeköltözni, ahogy azt is megérti, hogy Samonyr se akarja elsietni a dolgot. Pedig ugyan mi félnivalója lehet? Norra láthatóan csinos, fiatal, viszonylag értelmes és amennyire látszik, nincsenek démoni karmai vagy egyéb testrészei, amikkel pillanatok alatt kibelezheti a védtelen áldozatait. *
– Akkor még ne szövetségnek nevezzük, csak… együttműködésnek. Laza köteléknek. * Teszi hozzá, és a visszautasítás ellenére láthatóan nem keseredett el, sőt: arcán lágy mosoly jelenik meg. Egészen őszintének tűnik, mintha tényleg kezdené megkedvelni a férfi határozottságát. De az is lehet, hogy csak saját szenvedésén mosolyog. Azon, ahogy próbál emberi szavakat találni kettejük kapcsolatára, és láthatóan nem nagyon megy neki. Talán majd a férfi segít neki, de ha nem, az sem baj. Nem az számít, hogy minek nevezik, hanem hogy Norgennek nincs ellenére a jelenlegi helyzet. És egyelőre Samonyrnak sincs, bár ez már csak részletkérdés.
Ahogy haladnak tovább, egyre közelebb érnek a főtérhez, ezzel együtt a tanácsházához, ahová tartanak. Norgen második legnagyobb (vitathatóan a legnagyobb) csalódása akkor következik be, amikor a férfi közli vele a nemesség árát.
~ Gyakorlatilag meg kell ölnöm és ki kell rabolnom egy nemest, hogy a helyébe lépjek. ~ Ez az első gondolata, amit szerencsére megtart magának, hiszen a másik valószínűleg nem értékelné, ha ilyen gondolatokat osztana meg vele – leginkább azért, mert Ő az a bizonyos nemes, akit Norgennek először eszébe jutna megölni és kirabolni. *
– Nos, akkor marad a házasság. * Aprót felnevet, mintha nem teljesen komolyan gondolná. Pedig de. Semmi kedve évekig követ törni vagy bármi mást dolgozni, csak hogy megszerezze a nemesi címet. Sőt, igazság szerint a nemesi cím nem is annyira érdekli, a lényeg, hogy legyenek befolyásos emberek a környezetében, akiket az ujjai köré csavarhat. Samonyr az első, de vélhetőleg nem az utolsó ilyen lesz. Pár perccel később újra megszólal. *
– Messze van még a városháza?
2823. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-30 12:03:51
Üzenet elküldve: 2025-08-30 12:03:51
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek//
*Norennar engedi, hogy a lány kibújjon az öleléséből. Nem feszül meg, nem akad meg benne a mozdulat, egyszerűen csak leveszi róla a karját, mint aki eddig is tudta, hogy ez nem tart örökké. Ujjaival a térdére támaszkodik, és egy apró, lassú mozdulattal hátradől, míg a másik levegőt vesz, kutat, és szóhoz jut újra. Az elhangzó nevet nem fűzi tovább, sem kérdés, sem vélemény nem társul hozzá, csak egy enyhe fejbillentés, jelezve, hogy megjegyezte. Most nem fontos.
A történet következő darabkái azonban már annál inkább megragadják. Kifejezéstelen arccal figyel, míg az ujja az állához vándorol, és lassan beletúr a fehér szőrszálak közé. A tekintete közben egy pontra szegeződik a falon túlra. Nem néz igazán semmit, csak gondolkodik. A nevekkel és helyszínekkel teli szövet, amit már napok óta próbál összeilleszteni magában, egy pillanatra megmozdul. Mintha a szálak hirtelen jobban illenének egymáshoz. A sír, a kulcs, és az orkok, akik valamit megszállottan keresnek, egy pillanatra mintha végre összeállna minden. De nem tart soká. A gondolatmenet finoman szétporlik, ahogy egy újabb kérdés tör be a csendbe.
Norennar pillantása egy pillanatra megakad a sötét sarokban, aztán hümmög egyet. Késik a válasszal, nem siet. Végül csendes, kissé rekedtes hangon szólal meg.*
- Fogalmam sincs, hogy hogyan nézhet ki. Azt sem tudom, mi lehet. Csak azt, hogy a zöldbőrűek keresik… és nagyon nem szeretném, hogy megtaláljá…
*A mondat nem ér a végére. Tekintete reflexszerűen visszavándorol a mozdulatra, amit a másik test kelt. Nori időközben a szekrényhez lépett, és vetkőzni kezdett. Nem takarózik, nem sieti el. Norennar szemei azonnal tágra nyílnak, de csak egyetlen dobbanásnyi időt hagy magának, mielőtt hirtelen elkapja a fejét, és a padlóra szegezi a pillantását. Torokköszörülés hallatszik tőle, halk, de egyértelmű. Aztán hallgat. Egy darabig. Azonban a kíváncsiság nem hagyja. Szeme sarkából időnként odapillant, és bár igyekszik tartani magát, néhány másodperc elteltével már újra a lány hátát nézi. Nemcsak a test formáit. A bőrön futó jeleket. Árnyalatnyi különbségeket, éles kontrasztot. Varázslat lehet? Vagy valami más? A holló, mintha visszanézne rá. Vagy inkább belenézne.*
- A tetoválásaid… Mit jelentenek?
*Kérdezi végül halkan, és most először fordul vissza teljesen felé, vállát kissé megemelve, mintha tényleges figyelmet követelne. A kérdés nem tolakodó, de világos. Nem azért teszi fel, mert látványosnak találja. Hanem mert kíváncsi, honnan ered. Miért pont ezek a motívumok. A holló marta szárnyai valamit mondanak, még ha ő nem is érti.
Közben Nori már a nadrágját húzza fel, majd a fekete felsőt is magára kapja. Norennar még mindig nem mozdul. Karjait keresztbe teszi mellkasa előtt, ujjaival lassan dobol az felkarján. Türelmesen vár, míg a másik a haját igazgatja, hallgatja, ha folytatás jön, vagy csak egyszerűen ott marad, amíg kell. Nem sürgeti. Most nem ő kérdez tovább.*
*Norennar engedi, hogy a lány kibújjon az öleléséből. Nem feszül meg, nem akad meg benne a mozdulat, egyszerűen csak leveszi róla a karját, mint aki eddig is tudta, hogy ez nem tart örökké. Ujjaival a térdére támaszkodik, és egy apró, lassú mozdulattal hátradől, míg a másik levegőt vesz, kutat, és szóhoz jut újra. Az elhangzó nevet nem fűzi tovább, sem kérdés, sem vélemény nem társul hozzá, csak egy enyhe fejbillentés, jelezve, hogy megjegyezte. Most nem fontos.
A történet következő darabkái azonban már annál inkább megragadják. Kifejezéstelen arccal figyel, míg az ujja az állához vándorol, és lassan beletúr a fehér szőrszálak közé. A tekintete közben egy pontra szegeződik a falon túlra. Nem néz igazán semmit, csak gondolkodik. A nevekkel és helyszínekkel teli szövet, amit már napok óta próbál összeilleszteni magában, egy pillanatra megmozdul. Mintha a szálak hirtelen jobban illenének egymáshoz. A sír, a kulcs, és az orkok, akik valamit megszállottan keresnek, egy pillanatra mintha végre összeállna minden. De nem tart soká. A gondolatmenet finoman szétporlik, ahogy egy újabb kérdés tör be a csendbe.
Norennar pillantása egy pillanatra megakad a sötét sarokban, aztán hümmög egyet. Késik a válasszal, nem siet. Végül csendes, kissé rekedtes hangon szólal meg.*
- Fogalmam sincs, hogy hogyan nézhet ki. Azt sem tudom, mi lehet. Csak azt, hogy a zöldbőrűek keresik… és nagyon nem szeretném, hogy megtaláljá…
*A mondat nem ér a végére. Tekintete reflexszerűen visszavándorol a mozdulatra, amit a másik test kelt. Nori időközben a szekrényhez lépett, és vetkőzni kezdett. Nem takarózik, nem sieti el. Norennar szemei azonnal tágra nyílnak, de csak egyetlen dobbanásnyi időt hagy magának, mielőtt hirtelen elkapja a fejét, és a padlóra szegezi a pillantását. Torokköszörülés hallatszik tőle, halk, de egyértelmű. Aztán hallgat. Egy darabig. Azonban a kíváncsiság nem hagyja. Szeme sarkából időnként odapillant, és bár igyekszik tartani magát, néhány másodperc elteltével már újra a lány hátát nézi. Nemcsak a test formáit. A bőrön futó jeleket. Árnyalatnyi különbségeket, éles kontrasztot. Varázslat lehet? Vagy valami más? A holló, mintha visszanézne rá. Vagy inkább belenézne.*
- A tetoválásaid… Mit jelentenek?
*Kérdezi végül halkan, és most először fordul vissza teljesen felé, vállát kissé megemelve, mintha tényleges figyelmet követelne. A kérdés nem tolakodó, de világos. Nem azért teszi fel, mert látványosnak találja. Hanem mert kíváncsi, honnan ered. Miért pont ezek a motívumok. A holló marta szárnyai valamit mondanak, még ha ő nem is érti.
Közben Nori már a nadrágját húzza fel, majd a fekete felsőt is magára kapja. Norennar még mindig nem mozdul. Karjait keresztbe teszi mellkasa előtt, ujjaival lassan dobol az felkarján. Türelmesen vár, míg a másik a haját igazgatja, hallgatja, ha folytatás jön, vagy csak egyszerűen ott marad, amíg kell. Nem sürgeti. Most nem ő kérdez tovább.*
2822. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-30 10:27:47
Üzenet elküldve: 2025-08-30 10:27:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek//
*Ahogy Norennar keze lassan a derekára csúszik, valamelyest megnyugtatja őt. Érzi, hogy az ölelésbe burkolózva, a másik vállának dőlve biztonságban pihenhet addig, míg a mágiája segít elnyomni a rendkívül kellemetlen, lüktető fájdalmat. Ezt követően már sokkal könnyebben tudja felidézni a látomásait, és részletesen elmesélni azt a mélységinek, de ahogy egyre többet mond el, egyre inkább érzi úgy, hogy talán nem szabadna. Meg is kéri kormos barátját, hogy harmadikként legyen ő az utolsó, aki minderről tudomást szerzett.*
- Mai szeret engem. Ő a legjobb barátom. A… másik barátom rajtad kívül. *Norennar nem lesz sokkal előrébb ezzel az információval, de talán nem is Mai kiléte most neki a legfontosabb, ahogy azt a következő kérése is alátámasztja. A lány megrázza a fejét, majd kimászik a férfi öleléséből, de nem azért, mert ne érezné ott jól magát, hanem mert a varázslat ellenére kezdi nagyon rosszul érezni magát.*
- Mit meséljek még róla? Szörnyecske vezetett el egy kőtömbhöz, ami egy sír volt. Szörnyecskébe pedig Yillith, Sa'Tereth démona volt zárva. A sír kulcsáért pedig sokakat megöltek az orkok. *Árul el apró, ám Norennar számára talán érdekes tényeket a kalandjáról, miközben az éjjeliszekrény fiókjában kezd el kutatni, míg a kezei közé nem akad egy üvegcse, benne lilás színű folyadékkal. Idegesen rángatja ki belőle a dugót, majd az egészet egy húzásra meg is issza. Pár másodperccel később jólesően sóhajt fel, és meggyötört arckifejezése is kisimultnak látszik, ahogy újra a mélységire pillant.*
- Inkább te mesélj arról a fegyverről, amit keresel! Milyen fegyver az? Hogy néz ki? Ha elmondod, akkor segítek megkeresni. *A lány közben a ruhásszekrényhez lép, ahonnan egy másik, valamivel vastagabb anyagú fekete felsőt és bőrnadrágot vesz elő, majd Norennar jelenlététől nem zavartatva magát vetkőzik majdnem teljesen meztelenre, hogy átöltözhessen. A szoknya, a szakadt harisnya és a vékony blúz is a földön landol, Nori pedig ott áll a sötételfnek háttal, pőrén. Ha nem máson időzik el a tekintete, akkor Norennar a jobb alkarján felfelé kúszó árnyak motívuma mellett felfedezheti a lapockájára festett, tépett szárnyú hollót is, melynek karmai látványosan a húsába marnak.
Ha mindeközben a férfi mesélni kezd, azt csendben hallgatja, miközben magára húzza a nadrágot és az előbb elővett felsőt is, majd utána a haját próbálja meg kifésülni, miközben hisztizik is egy keveset, míg végül szoros lófarokba köti össze.*
Megivott egy varázsitalt, ami azonnal semlegesít minden természetben előforduló mérget és káros anyagot.
*Ahogy Norennar keze lassan a derekára csúszik, valamelyest megnyugtatja őt. Érzi, hogy az ölelésbe burkolózva, a másik vállának dőlve biztonságban pihenhet addig, míg a mágiája segít elnyomni a rendkívül kellemetlen, lüktető fájdalmat. Ezt követően már sokkal könnyebben tudja felidézni a látomásait, és részletesen elmesélni azt a mélységinek, de ahogy egyre többet mond el, egyre inkább érzi úgy, hogy talán nem szabadna. Meg is kéri kormos barátját, hogy harmadikként legyen ő az utolsó, aki minderről tudomást szerzett.*
- Mai szeret engem. Ő a legjobb barátom. A… másik barátom rajtad kívül. *Norennar nem lesz sokkal előrébb ezzel az információval, de talán nem is Mai kiléte most neki a legfontosabb, ahogy azt a következő kérése is alátámasztja. A lány megrázza a fejét, majd kimászik a férfi öleléséből, de nem azért, mert ne érezné ott jól magát, hanem mert a varázslat ellenére kezdi nagyon rosszul érezni magát.*
- Mit meséljek még róla? Szörnyecske vezetett el egy kőtömbhöz, ami egy sír volt. Szörnyecskébe pedig Yillith, Sa'Tereth démona volt zárva. A sír kulcsáért pedig sokakat megöltek az orkok. *Árul el apró, ám Norennar számára talán érdekes tényeket a kalandjáról, miközben az éjjeliszekrény fiókjában kezd el kutatni, míg a kezei közé nem akad egy üvegcse, benne lilás színű folyadékkal. Idegesen rángatja ki belőle a dugót, majd az egészet egy húzásra meg is issza. Pár másodperccel később jólesően sóhajt fel, és meggyötört arckifejezése is kisimultnak látszik, ahogy újra a mélységire pillant.*
- Inkább te mesélj arról a fegyverről, amit keresel! Milyen fegyver az? Hogy néz ki? Ha elmondod, akkor segítek megkeresni. *A lány közben a ruhásszekrényhez lép, ahonnan egy másik, valamivel vastagabb anyagú fekete felsőt és bőrnadrágot vesz elő, majd Norennar jelenlététől nem zavartatva magát vetkőzik majdnem teljesen meztelenre, hogy átöltözhessen. A szoknya, a szakadt harisnya és a vékony blúz is a földön landol, Nori pedig ott áll a sötételfnek háttal, pőrén. Ha nem máson időzik el a tekintete, akkor Norennar a jobb alkarján felfelé kúszó árnyak motívuma mellett felfedezheti a lapockájára festett, tépett szárnyú hollót is, melynek karmai látványosan a húsába marnak.
Ha mindeközben a férfi mesélni kezd, azt csendben hallgatja, miközben magára húzza a nadrágot és az előbb elővett felsőt is, majd utána a haját próbálja meg kifésülni, miközben hisztizik is egy keveset, míg végül szoros lófarokba köti össze.*
Megivott egy varázsitalt, ami azonnal semlegesít minden természetben előforduló mérget és káros anyagot.
2821. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-08-30 01:33:29
Üzenet elküldve: 2025-08-30 01:33:29
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Szívtelenek//
*Norennar szemei egy ideig a lány arcán maradnak. Látja, ahogy az eddig kusza, mégis játékos vonások alatt valami súlyosabb formálódik. Ahogy a kósza kacagások mögött, most a fejét markoló fájdalom emelkedik fel, kimondatlanul is. Nem szól közbe, nem mozdul el. Csak figyeli. Előbb a lány kezét, aztán a homlokára csúszó ujjait, a suttogott, idegen szavakat. A hangképzés nem ismerős, ahogy a mozdulat célja sem, azonban a természete annál inkább. Mágia.
Amikor a feketeség végül hozzá dől, ösztönösen engedi közelebb. A kezét, ami eddig a lány vállán pihent, lecsúsztatja, hogy ne legyen útban, aztán egy lassú, természetes mozdulattal átkarolja őt. Nem túl szoros az érintés, csak annyira, hogy tartsa. Nem szól, nem kérdez. Csak ül, hagyja, hogy a csendben meginduljanak a szavak.
A képek, amiket Nori felidéz, lassan, rétegenként rakódnak Norennar elméjébe, majd jelennek meg lelki szemei előtt. Lángok, utcák, halál és bár bármennyire is tart a mélységi attól, hogy ez a kép akár a közeljövőre is ráfesthető lesz, mégis, valamiféle nyugalommal tölti el a gondolat, hogy ez mindössze egy történés a múltból. Bár a történelem gyakran ismétli önmagát, mégis ezek szerint a jövőjük még nincs kőbe vésve. Norennar nem kérdőjelezi meg, amit hall. Jegyzetel. Gondolatban. Pontokat köt össze. Nem zavarja meg a ritmust. Hagyja, hogy a feketeség végigmondja mondandóját.
A lovas fiú említésekor egy pillanatra elréved. Valami dereng… Még tán a templomból mikor a könyveket bújta. Egy poros könyv, kopott írással. Azonban túl nagy jelentőséget nem tulajdonított neki akkor, így nem is különösebben emlékszik a könyv tartalmára. A kürt említése azonban visszarántja a jelenbe. A nyomozás kezdete. A lánc első szeme.
A vallomás végén halk sóhaj hagyja el a száját. A felé intézett kérésre, hogy mindez maradjon köztük, csak egy félmosollyal bólint. A szemei akkor sem rebbennek, amikor a titok egy újabb névvel gazdagodik. Nem kérdez rá. Nincs itt az ideje. Csak ennyit felel, halkan:*
- Ne aggódj, ez hármunk közt marad. Bárki is legyen az a bizonyos Mai.
*Kis szünet után mélyebben veszi a levegőt. Egy pillanatra mintha kifújná az eddigi szavak súlyát, majd lassan, komoly hangon folytatja:*
- Szeretném, ha még mesélnél ezekről a látomásokról. Vagy az erdőmélyi kalandodról…
*Aztán szándékosan csendben marad egy rövid ideig. Nem sürget, nem kérlel. Csak biztosítja:*
- De, ha te nem szeretnéd… azt is megértem.
*Norennar nem mozdul, csak a szeme sarkából pillant le a lányra. Egy rövid, megfontolt mozdulattal igazít a karján, amellyel átkarolta, hogy kényelmesebben pihenhessen rajta. Nem szorítja, csak tartja, mintha ezzel a finom gesztussal jelezné, hogy itt van, és marad, ameddig szükséges, vagy amíg a világ rá nem rúgja az ajtót ismét.*
*Norennar szemei egy ideig a lány arcán maradnak. Látja, ahogy az eddig kusza, mégis játékos vonások alatt valami súlyosabb formálódik. Ahogy a kósza kacagások mögött, most a fejét markoló fájdalom emelkedik fel, kimondatlanul is. Nem szól közbe, nem mozdul el. Csak figyeli. Előbb a lány kezét, aztán a homlokára csúszó ujjait, a suttogott, idegen szavakat. A hangképzés nem ismerős, ahogy a mozdulat célja sem, azonban a természete annál inkább. Mágia.
Amikor a feketeség végül hozzá dől, ösztönösen engedi közelebb. A kezét, ami eddig a lány vállán pihent, lecsúsztatja, hogy ne legyen útban, aztán egy lassú, természetes mozdulattal átkarolja őt. Nem túl szoros az érintés, csak annyira, hogy tartsa. Nem szól, nem kérdez. Csak ül, hagyja, hogy a csendben meginduljanak a szavak.
A képek, amiket Nori felidéz, lassan, rétegenként rakódnak Norennar elméjébe, majd jelennek meg lelki szemei előtt. Lángok, utcák, halál és bár bármennyire is tart a mélységi attól, hogy ez a kép akár a közeljövőre is ráfesthető lesz, mégis, valamiféle nyugalommal tölti el a gondolat, hogy ez mindössze egy történés a múltból. Bár a történelem gyakran ismétli önmagát, mégis ezek szerint a jövőjük még nincs kőbe vésve. Norennar nem kérdőjelezi meg, amit hall. Jegyzetel. Gondolatban. Pontokat köt össze. Nem zavarja meg a ritmust. Hagyja, hogy a feketeség végigmondja mondandóját.
A lovas fiú említésekor egy pillanatra elréved. Valami dereng… Még tán a templomból mikor a könyveket bújta. Egy poros könyv, kopott írással. Azonban túl nagy jelentőséget nem tulajdonított neki akkor, így nem is különösebben emlékszik a könyv tartalmára. A kürt említése azonban visszarántja a jelenbe. A nyomozás kezdete. A lánc első szeme.
A vallomás végén halk sóhaj hagyja el a száját. A felé intézett kérésre, hogy mindez maradjon köztük, csak egy félmosollyal bólint. A szemei akkor sem rebbennek, amikor a titok egy újabb névvel gazdagodik. Nem kérdez rá. Nincs itt az ideje. Csak ennyit felel, halkan:*
- Ne aggódj, ez hármunk közt marad. Bárki is legyen az a bizonyos Mai.
*Kis szünet után mélyebben veszi a levegőt. Egy pillanatra mintha kifújná az eddigi szavak súlyát, majd lassan, komoly hangon folytatja:*
- Szeretném, ha még mesélnél ezekről a látomásokról. Vagy az erdőmélyi kalandodról…
*Aztán szándékosan csendben marad egy rövid ideig. Nem sürget, nem kérlel. Csak biztosítja:*
- De, ha te nem szeretnéd… azt is megértem.
*Norennar nem mozdul, csak a szeme sarkából pillant le a lányra. Egy rövid, megfontolt mozdulattal igazít a karján, amellyel átkarolta, hogy kényelmesebben pihenhessen rajta. Nem szorítja, csak tartja, mintha ezzel a finom gesztussal jelezné, hogy itt van, és marad, ameddig szükséges, vagy amíg a világ rá nem rúgja az ajtót ismét.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3244-3263