Arthenior - Polgárnegyed
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Arthenior főtere (új) Wegtoreni Kalmár (új) Kaszárnya (új) | Polgárnegyed | Templom (új) Romváros és Meredély (új) Piactér (új) |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 159 (3161. - 3180. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3170-3189
3180. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2026-04-02 16:57:29
Üzenet elküldve: 2026-04-02 16:57:29
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Megrendelés//
– Ha az istenek csúnyának teremtettek téged, Cagon, hát légy csúnya, vagyis hát… nem szép! – *magasra húzza magát az apró termet, magasztosan emeli fél kezét az ég irányába, így méltatva az isteni munkát, míg a másikkal erősen kapaszkodik, le ne essen. *
– Mert, ha nem járod az utad, az istenkáromlás. Eretnekség! Megégetnek, vagy… nem is tudom, itt mit csinálnak azokkal, akik nem szolgálják az istenek akaratát. Azt sem tudom, hogy hány van nektek… Tényleg, az orkoknak külön van? – *törzsből fordul felé, immár két kézzel kapaszkodik. *
– Az ugrándozás jót tesz az egészségnek, apácska szerint megpezsdül tőle a véred, és jobban fog folyni benned. Apácska okos ember, és szerfelett öreg is, úgyhogy ebből következik, hogy nagyon bölcs is. Hallgatni illik az öregekre! – *jelentőségteljes arckifejezéssel vonja meg alig észrevehetően a szemöldökét, aprót biccent a másik irányába. A mimikája csalafinta, a szájzugában ott bújik a csibészes mosoly. A vak is láthatja, nagyon igyekszik meggyőzni az alkimistát, hogy vegye gondozásába. Türelmesen hallgatja, ám a szemei egyre összeszűkülnek, a felső ajka minden szívdobbanásnál fentebb kúszik, így láttatni engedi a kérgekkel fehérített fogacskák első sorát.*
– Ugye tudod, hogy velem a fondorlatos beszéd nem működik? Így csinálsz, nézd! –* kezével hirtelen kusza utat ír le a levegőben, igyekezve demonstrálni a kígyómozgásra emlékeztető „kerülőutat”.* – Úgy beszélsz, hogy azt gondoljam, én döntöttem úgy, hogy nem akarok az inasod lenni, mert nekem úgy jobb, közben meg csak te nem akarsz vesződni, mert azt hiszed, jobb neked nélkülem. Nem jobb! –* siet leszögezni, mutatóujjával az ork térdére koppint.* – Unatkoznál! És ki tartana akkor téged fiatalon, meg szépen, meg jó szerencsében? –* az előbbi koppintó ujjával most saját halántékára lapogat.*
*Miután megáll a szekér, valamivel ügyesebben mászik le, mint a piacon, mivel már a kabátja sem akad fenn. Tompa puffanással landolnak a bőrbe tekert talpak, hogy aztán követve a kereskedőt, elnyíló ajkakkal járja körbe a raktárat. Néhol magasra tartja a kezét, lábujjhegyre pipiskedik, így mérve fel, milyen magasak a ládatornyok, máshol hajlongva igyekszik a rakományba kukucskálni. Megpróbál ő segíteni az orknak is a pakolásban: ha kap egy ládát a kezébe, nyögve és sóhajtozva roskadozik alatta – nyilvánvalóvá téve mindenki számára, hogy bár nem panaszkodik, több ládát annál az egynél bizony nem fog cipelni. Ha nem, hát még jobb: akkor jó pár fordulón át kísérgeti a rakodó férfit.*
– Te, Cagon… most mi zavarja meg a mindenrendűek köznapjait, vagy… hogy mondtad… –* hebeg, próbál nagyot mondani.* – Már hogy a várost. Mi van most, hogy mindenki fura? Veszélyben vagyunk?
*Végül nagypapás testtartással, kezeit összekulcsolva a háta mögött oldalog az asztal felé, hogy aztán amellett megállva hajlongjon kicsit, a lehető legtöbb szögből vizsgálva a számára ismeretlen, hosszú szerkezetet. *
– Nem nyúlok!
*Erről sietve biztosítja a másikat. No nem azért, mert Cagon azt mondta, vagy mert jól szeretné viselni magát; az ok ennél sokkal banálisabb. Szinte biztosra veszi, hogy itt bizony valaha meghalt valaki, ő pedig semmiképp sem szeretné, hogy a szelleme ráakaszkodjon. Buta dolog, mégis hisz benne, teóriájához pedig foggal-körömmel ragaszkodik.*
– Mi ez az izé-micsoda? –* bök fejével az asztalon pihenő eszközre. Kioldva a gombokat és bőrszalagokat nyitja meg a bundát, félig le is túrja magáról, lévén a nagy munkában – amit a kereskedő végzett – még ő is kimelegedett. Boglyas hajába túr, megrázogatva igyekszik megszellőztetni a fejét, fújkál párat, csak aztán pillant fel az orkra.* – Mire használod? A tiéd?
– Ha az istenek csúnyának teremtettek téged, Cagon, hát légy csúnya, vagyis hát… nem szép! – *magasra húzza magát az apró termet, magasztosan emeli fél kezét az ég irányába, így méltatva az isteni munkát, míg a másikkal erősen kapaszkodik, le ne essen. *
– Mert, ha nem járod az utad, az istenkáromlás. Eretnekség! Megégetnek, vagy… nem is tudom, itt mit csinálnak azokkal, akik nem szolgálják az istenek akaratát. Azt sem tudom, hogy hány van nektek… Tényleg, az orkoknak külön van? – *törzsből fordul felé, immár két kézzel kapaszkodik. *
– Az ugrándozás jót tesz az egészségnek, apácska szerint megpezsdül tőle a véred, és jobban fog folyni benned. Apácska okos ember, és szerfelett öreg is, úgyhogy ebből következik, hogy nagyon bölcs is. Hallgatni illik az öregekre! – *jelentőségteljes arckifejezéssel vonja meg alig észrevehetően a szemöldökét, aprót biccent a másik irányába. A mimikája csalafinta, a szájzugában ott bújik a csibészes mosoly. A vak is láthatja, nagyon igyekszik meggyőzni az alkimistát, hogy vegye gondozásába. Türelmesen hallgatja, ám a szemei egyre összeszűkülnek, a felső ajka minden szívdobbanásnál fentebb kúszik, így láttatni engedi a kérgekkel fehérített fogacskák első sorát.*
– Ugye tudod, hogy velem a fondorlatos beszéd nem működik? Így csinálsz, nézd! –* kezével hirtelen kusza utat ír le a levegőben, igyekezve demonstrálni a kígyómozgásra emlékeztető „kerülőutat”.* – Úgy beszélsz, hogy azt gondoljam, én döntöttem úgy, hogy nem akarok az inasod lenni, mert nekem úgy jobb, közben meg csak te nem akarsz vesződni, mert azt hiszed, jobb neked nélkülem. Nem jobb! –* siet leszögezni, mutatóujjával az ork térdére koppint.* – Unatkoznál! És ki tartana akkor téged fiatalon, meg szépen, meg jó szerencsében? –* az előbbi koppintó ujjával most saját halántékára lapogat.*
*Miután megáll a szekér, valamivel ügyesebben mászik le, mint a piacon, mivel már a kabátja sem akad fenn. Tompa puffanással landolnak a bőrbe tekert talpak, hogy aztán követve a kereskedőt, elnyíló ajkakkal járja körbe a raktárat. Néhol magasra tartja a kezét, lábujjhegyre pipiskedik, így mérve fel, milyen magasak a ládatornyok, máshol hajlongva igyekszik a rakományba kukucskálni. Megpróbál ő segíteni az orknak is a pakolásban: ha kap egy ládát a kezébe, nyögve és sóhajtozva roskadozik alatta – nyilvánvalóvá téve mindenki számára, hogy bár nem panaszkodik, több ládát annál az egynél bizony nem fog cipelni. Ha nem, hát még jobb: akkor jó pár fordulón át kísérgeti a rakodó férfit.*
– Te, Cagon… most mi zavarja meg a mindenrendűek köznapjait, vagy… hogy mondtad… –* hebeg, próbál nagyot mondani.* – Már hogy a várost. Mi van most, hogy mindenki fura? Veszélyben vagyunk?
*Végül nagypapás testtartással, kezeit összekulcsolva a háta mögött oldalog az asztal felé, hogy aztán amellett megállva hajlongjon kicsit, a lehető legtöbb szögből vizsgálva a számára ismeretlen, hosszú szerkezetet. *
– Nem nyúlok!
*Erről sietve biztosítja a másikat. No nem azért, mert Cagon azt mondta, vagy mert jól szeretné viselni magát; az ok ennél sokkal banálisabb. Szinte biztosra veszi, hogy itt bizony valaha meghalt valaki, ő pedig semmiképp sem szeretné, hogy a szelleme ráakaszkodjon. Buta dolog, mégis hisz benne, teóriájához pedig foggal-körömmel ragaszkodik.*
– Mi ez az izé-micsoda? –* bök fejével az asztalon pihenő eszközre. Kioldva a gombokat és bőrszalagokat nyitja meg a bundát, félig le is túrja magáról, lévén a nagy munkában – amit a kereskedő végzett – még ő is kimelegedett. Boglyas hajába túr, megrázogatva igyekszik megszellőztetni a fejét, fújkál párat, csak aztán pillant fel az orkra.* – Mire használod? A tiéd?
3179. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2026-04-02 10:34:51
Üzenet elküldve: 2026-04-02 10:34:51
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Megrendelés//
- Elf király?
* Meglepődve teszi fel a kérdést. Minden más fajra számított, de az elfekre nem. Azzal a néhány példánnyal, akikkel összefújta az élet, nem pont ilyenek jutottak az eszébe. Mondjuk a történetet is most hallja először, aztán ki tudja? Lehet csak az ork ilyen tanulatlan, ha a környező falvak nemeseiről lenne szó, bár ez a mese is több százéves kell legyen, ha nem több. *
- Hihető. Ha olyan nagy a képed, hogy még az isteneknél is szebbnek hiszed magad, akkor elképzelhető. De az is lehet, hogy saját magának okozta a vesztét. Sokan szeretnek egyből az istenekre mutogatni. Isteni beavatkozások, kiáltják hamar, aztán a végén kiderül, hogy a fele saját maga cselekedeteinek köszönheti az átkait. Nem lepődnék meg, ha szépség érdekében néhány földi átkot is bezsebelt volna.
* Érdekes belegondolni, hogy sokan meddig képesek elmenni azért, amit igazán szeretnek. Itt van az élő példa is erre, az ork. Bár lassúnak és figyelmesnek tűnik, sokszor kapkod és siettében rontja el az elé kerülő lehetőségeket. Nem lombozza le egyik sem, ez persze lehet csak azért van, mert eddig még nem átkozta el semmi, leszámítva ork létét, ami majdhogynem felér egy életen át tartó átokkal. *
- Ne túlozz! Az egyetlen, aki úrnak gondol, azok ugyanazok az emberek, akik rémként tekintenek rám. A különbség, hogy már kell nekik valami, ami nekem van és megmentheti valamelyik szerettüket. Messze vagyunk még attól, hogy higgyenek az emberek.
* A további mondataihoz nem fűz többet. Nem tudna? Minden bizonnyal mindenre lenne egy-két érdekes beszólása, de mégsem teszi. Nem töri le a gyerek lelkesedését a téma iránt. Higgyen amit csak akar. A tényeken nem változtat sokat. Az utat szelő pillantásai csupán akkor váltanak vissza a lányra, mikor szépsége kerül az asztalra. *
- Hát köszönöm szépen.
* Vágja oda nagyon hamar, s bár fejét nemlegesen billenti, ajkai széle halványul az ég felé kapaszkodnak. Némaságát tovább fokozza a lány további beszéde. Nem gondolja magát tanítónak és nem is volt tervben ennek a megváltoztatása. *
- Nagy ugrás lenne az.
* Feleli röviden. Itt persze nem a másik hirtelen szakmásításáról beszél, hanem magáról, bár ez nem egyértelmű. Idáig, szinte magányos farkasként húzta az igát, és nagyon is jól működött. Nem tudja, hogy valaki más segítené, vagy csak lelassítaná, így nem repdesne az örömtől, hogy másokkal dolgozhat. *
- Az asztalon hagyom az ötletet, de nem ígérek semmit. Fiatal vagy, biztos hamar találsz olyan dolgokat, amik jobban érdekelnek, nem kell lekötnöd magad egy ork mellé. Arra meg, hogy valami nagy készül a városban... Nos, itt mindig van valami, ami megzavarja a közrendűek mindennapjait. De meg is érkeztünk.
* Mondja majd nagyot ránt a nyergen. Amint a ló is álló helyzetbe kerül, az ork leszáll, kinyitja a raktár ajtaját majd bevezeti az állatot a helyére. Körbenézve sok kisebb-nagyobb ládát láthat félkörben. Mindegyik felcímkézve a benne található anyaggal és felszerelésekkel. Valamennyinek a teteje, csak hanyagul van rápakolva, vagy éppen mellette nekidöntve. A szoba és a félkör közepén egy nagyobb asztal látható, aminek a tetején egy hosszú szerkezet kapott helyet, ami az asztal közel felé elfoglalja. Mellette mindenféle üvegfelszerelés. Míg a lány körbenéz, addig az ork egyesével lepakolja a szekérről felpakolt ládákat. *
- Ne nyúlj semmihez!
- Elf király?
* Meglepődve teszi fel a kérdést. Minden más fajra számított, de az elfekre nem. Azzal a néhány példánnyal, akikkel összefújta az élet, nem pont ilyenek jutottak az eszébe. Mondjuk a történetet is most hallja először, aztán ki tudja? Lehet csak az ork ilyen tanulatlan, ha a környező falvak nemeseiről lenne szó, bár ez a mese is több százéves kell legyen, ha nem több. *
- Hihető. Ha olyan nagy a képed, hogy még az isteneknél is szebbnek hiszed magad, akkor elképzelhető. De az is lehet, hogy saját magának okozta a vesztét. Sokan szeretnek egyből az istenekre mutogatni. Isteni beavatkozások, kiáltják hamar, aztán a végén kiderül, hogy a fele saját maga cselekedeteinek köszönheti az átkait. Nem lepődnék meg, ha szépség érdekében néhány földi átkot is bezsebelt volna.
* Érdekes belegondolni, hogy sokan meddig képesek elmenni azért, amit igazán szeretnek. Itt van az élő példa is erre, az ork. Bár lassúnak és figyelmesnek tűnik, sokszor kapkod és siettében rontja el az elé kerülő lehetőségeket. Nem lombozza le egyik sem, ez persze lehet csak azért van, mert eddig még nem átkozta el semmi, leszámítva ork létét, ami majdhogynem felér egy életen át tartó átokkal. *
- Ne túlozz! Az egyetlen, aki úrnak gondol, azok ugyanazok az emberek, akik rémként tekintenek rám. A különbség, hogy már kell nekik valami, ami nekem van és megmentheti valamelyik szerettüket. Messze vagyunk még attól, hogy higgyenek az emberek.
* A további mondataihoz nem fűz többet. Nem tudna? Minden bizonnyal mindenre lenne egy-két érdekes beszólása, de mégsem teszi. Nem töri le a gyerek lelkesedését a téma iránt. Higgyen amit csak akar. A tényeken nem változtat sokat. Az utat szelő pillantásai csupán akkor váltanak vissza a lányra, mikor szépsége kerül az asztalra. *
- Hát köszönöm szépen.
* Vágja oda nagyon hamar, s bár fejét nemlegesen billenti, ajkai széle halványul az ég felé kapaszkodnak. Némaságát tovább fokozza a lány további beszéde. Nem gondolja magát tanítónak és nem is volt tervben ennek a megváltoztatása. *
- Nagy ugrás lenne az.
* Feleli röviden. Itt persze nem a másik hirtelen szakmásításáról beszél, hanem magáról, bár ez nem egyértelmű. Idáig, szinte magányos farkasként húzta az igát, és nagyon is jól működött. Nem tudja, hogy valaki más segítené, vagy csak lelassítaná, így nem repdesne az örömtől, hogy másokkal dolgozhat. *
- Az asztalon hagyom az ötletet, de nem ígérek semmit. Fiatal vagy, biztos hamar találsz olyan dolgokat, amik jobban érdekelnek, nem kell lekötnöd magad egy ork mellé. Arra meg, hogy valami nagy készül a városban... Nos, itt mindig van valami, ami megzavarja a közrendűek mindennapjait. De meg is érkeztünk.
* Mondja majd nagyot ránt a nyergen. Amint a ló is álló helyzetbe kerül, az ork leszáll, kinyitja a raktár ajtaját majd bevezeti az állatot a helyére. Körbenézve sok kisebb-nagyobb ládát láthat félkörben. Mindegyik felcímkézve a benne található anyaggal és felszerelésekkel. Valamennyinek a teteje, csak hanyagul van rápakolva, vagy éppen mellette nekidöntve. A szoba és a félkör közepén egy nagyobb asztal látható, aminek a tetején egy hosszú szerkezet kapott helyet, ami az asztal közel felé elfoglalja. Mellette mindenféle üvegfelszerelés. Míg a lány körbenéz, addig az ork egyesével lepakolja a szekérről felpakolt ládákat. *
- Ne nyúlj semmihez!
3178. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2026-03-27 15:08:10
Üzenet elküldve: 2026-03-27 15:08:10
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 201
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 201
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
* Miután Bürkössel jól bevásároltak a piacon, elindulnak hát a templom felé. Ehhez pedig a polgárnegyeden keresztül haladnak. Dänkijinkilinkilinkilinkij komoly belső harcokat vív, hogy egyáltalán be merjen nézni a templomba, de arcán most is kedves mosoly látható. Mindenkire vidáman tekint, az az érzése van, hogy mégiscsak hazaért bizonyos szinten. Ugyan nincs itt tényleges otthona, de az elmúlt két évnek mégis gyakorlatilag minden napját itt töltötte, így megszerette Artheniort és az artheniori embereket. Viszont attól még persze hazamegy majd Szarvasligetbe, mivel most már az a még igazibb otthona. Meg aztán megígérte Intathnak. és nem szokott hazudni. A templomtornyot, ami nemrégiben még a városon kívülről láthatott, nem nehéz eltéveszteni, így most nem téved el romváros utcáinál. Egyenesen a templomhoz megy. *
3177. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2026-03-24 09:02:10
Üzenet elküldve: 2026-03-24 09:02:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Megrendelés//
*Meleg, kedves mosoly ül ki az arcára, ahogy az öblös nevetést hallgatja, ám ez hamar elillan. A bakfis a szekér zörgései között se tud nyugton maradni: hol a lábát lóbálja, hol a kabátka szélét morzsolgatja, hol meg az ork arcát vizsgálja olyan koncentráltan, mintha rituáléra készülne. Most, hogy így rákérdeztek, látható szorongás telepszik rá az otthonát firtató kérdés okán.*
—Mindenhonnan. De Tyúkbaszó Ottogart Ophyrion szépséges elf királya volt. Milyen méltatlan vég egy macskafülűnek, igaz-e? Azt mondják, azok pökhendiek, nagyra vannak a szépségükkel. Én még egyet se láttam, de nálamnál nem lehetnek szebbek, ugye! -*egy pillanatra elhallgat, majd mély levegőt vesz, úgy folytatja*- Szerinted az Istenek azért büntették meg a Tyúkbaszót ilyen csúnya véggel, mert beképzelt volt a szépségére? Mert én nem akarok tyúkokkal izélkodni, Cagon!
*A felismerést követő riadalom hamar elcsitul, helyét átveszi az újkeletű kíváncsiság. Előrébb dől, úgy vizslatja a másikat A szavai puhábban érkeznek, mint eddig – mintha a friss üzlet és az ork feltárulkozása elültette volna benne a tisztelet első, csöndes csíráját.*
– Az emberek úgy beszélnek rólad… mintha egyszerre lennél mesebeli rettenet meg valami régi nagyságos úr –* jegyzi meg félhangosan, hol a férfit, hol az eléjük táruló utcai látképet vizslatva.* – És furcsa… mert én is valahogy így látlak.
*Elneveti magát, rekedtes-gunyoros kis kacajt hallatva.*
– Ahogy mondtad: cifra ork, aki mégis az őrségnek szállít? Ez olyan dolog, amitől az egyszerű ember vagy összecsinálja magát félelmében, vagy azt hiszi, rosszul lát. –* A hangja most halkabb, komolyabb.* – De én nem félek tőled, meg a fajtádtól sem. Én az erdei nép gyermeke vagyok, amiben vér folyik és még dobog a szíve, az nem rettent meg minket, akármilyen rút is. Nem mintha te csúnya lennél, csak...nem vagy szép! — *siet leszögezni.*
*Felrántja magát egyenesbe, ahogy a szekér rázkódik egy gödörnél. Egy pillanatig úgy néz ki, mint aki valami nagyon fontos bejelentést készül tenni.*
– Amit az előbb mondtál… a kapcsolataidról, meg hogy aki mer veled beszélni, az csak nyerhet… –* félrebiccenti a fejét.* – Én tanulni akarok. Tőled. Látni, hogyan csinálod. Mikor hallgatsz, mikor szólsz, mikor és hogyan kötöd az üzletet, hogyan főzöd az italokat! Amit én tudok, az csak illúzió, a szemed vagy az agyad ködösíti el, de a tiéd...az az igazi művészet!
*Az ork nagy vörös szemeibe néz – a saját ég és mocsárzöld párjával egészen különös kontrasztot alkotva.*
– Tudod… én jó inas lennék. Csendes még biztosan nem, de… okos. Meg gyors. Sok mindent megértek elsőre. És ha kell, olyat is észreveszek, amit mások nem. – *A hangja most egyszerre kér és állít.* – Mutasd meg, hogyan kell… ilyen nagyot játszani. Olyannak lenni, mint te! Nem eszek sokat, és jóval kevesebbet is, mint te, szerencsét is hozok, láttad magad is!
*Halványan elmosolyodik, most nem csúfolódón – inkább olyan farkaskölyök-módra, mint aki végre talált valakit, akinek az árnyéka elég tág, hogy abban mozogjon.*
– Úgyis valami nagy készül ebben a városban. Érzem. És… te pont olyan vagy, akit jó oldalán akar az ember gyereke tudni!
*Meleg, kedves mosoly ül ki az arcára, ahogy az öblös nevetést hallgatja, ám ez hamar elillan. A bakfis a szekér zörgései között se tud nyugton maradni: hol a lábát lóbálja, hol a kabátka szélét morzsolgatja, hol meg az ork arcát vizsgálja olyan koncentráltan, mintha rituáléra készülne. Most, hogy így rákérdeztek, látható szorongás telepszik rá az otthonát firtató kérdés okán.*
—Mindenhonnan. De Tyúkbaszó Ottogart Ophyrion szépséges elf királya volt. Milyen méltatlan vég egy macskafülűnek, igaz-e? Azt mondják, azok pökhendiek, nagyra vannak a szépségükkel. Én még egyet se láttam, de nálamnál nem lehetnek szebbek, ugye! -*egy pillanatra elhallgat, majd mély levegőt vesz, úgy folytatja*- Szerinted az Istenek azért büntették meg a Tyúkbaszót ilyen csúnya véggel, mert beképzelt volt a szépségére? Mert én nem akarok tyúkokkal izélkodni, Cagon!
*A felismerést követő riadalom hamar elcsitul, helyét átveszi az újkeletű kíváncsiság. Előrébb dől, úgy vizslatja a másikat A szavai puhábban érkeznek, mint eddig – mintha a friss üzlet és az ork feltárulkozása elültette volna benne a tisztelet első, csöndes csíráját.*
– Az emberek úgy beszélnek rólad… mintha egyszerre lennél mesebeli rettenet meg valami régi nagyságos úr –* jegyzi meg félhangosan, hol a férfit, hol az eléjük táruló utcai látképet vizslatva.* – És furcsa… mert én is valahogy így látlak.
*Elneveti magát, rekedtes-gunyoros kis kacajt hallatva.*
– Ahogy mondtad: cifra ork, aki mégis az őrségnek szállít? Ez olyan dolog, amitől az egyszerű ember vagy összecsinálja magát félelmében, vagy azt hiszi, rosszul lát. –* A hangja most halkabb, komolyabb.* – De én nem félek tőled, meg a fajtádtól sem. Én az erdei nép gyermeke vagyok, amiben vér folyik és még dobog a szíve, az nem rettent meg minket, akármilyen rút is. Nem mintha te csúnya lennél, csak...nem vagy szép! — *siet leszögezni.*
*Felrántja magát egyenesbe, ahogy a szekér rázkódik egy gödörnél. Egy pillanatig úgy néz ki, mint aki valami nagyon fontos bejelentést készül tenni.*
– Amit az előbb mondtál… a kapcsolataidról, meg hogy aki mer veled beszélni, az csak nyerhet… –* félrebiccenti a fejét.* – Én tanulni akarok. Tőled. Látni, hogyan csinálod. Mikor hallgatsz, mikor szólsz, mikor és hogyan kötöd az üzletet, hogyan főzöd az italokat! Amit én tudok, az csak illúzió, a szemed vagy az agyad ködösíti el, de a tiéd...az az igazi művészet!
*Az ork nagy vörös szemeibe néz – a saját ég és mocsárzöld párjával egészen különös kontrasztot alkotva.*
– Tudod… én jó inas lennék. Csendes még biztosan nem, de… okos. Meg gyors. Sok mindent megértek elsőre. És ha kell, olyat is észreveszek, amit mások nem. – *A hangja most egyszerre kér és állít.* – Mutasd meg, hogyan kell… ilyen nagyot játszani. Olyannak lenni, mint te! Nem eszek sokat, és jóval kevesebbet is, mint te, szerencsét is hozok, láttad magad is!
*Halványan elmosolyodik, most nem csúfolódón – inkább olyan farkaskölyök-módra, mint aki végre talált valakit, akinek az árnyéka elég tág, hogy abban mozogjon.*
– Úgyis valami nagy készül ebben a városban. Érzem. És… te pont olyan vagy, akit jó oldalán akar az ember gyereke tudni!
3176. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2026-03-21 10:01:36
Üzenet elküldve: 2026-03-21 10:01:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1235
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1235
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//A tett követi az árnyékát//
//Zárás//
*Révetegen bámul az ablak irányába, alig lát ki annak üvegén, ahogy Grael nagy alakja eltakarja a kilátást, a beszökő fénnyel együtt. Egy időre elhalkul, de kényszeredetten igazgatja magán a sötét ruhájának anyagát, s ahogy puha keze ezzel simítja saját testét, valahogy úgy képzeli, hogy az a nagy tenyér jobban illene vonalaira. Most ugyan nem fogja sem őt, sem a kezét, de mégis azt akarja örökbe.
A válasz meglepi, de inkább kissé befelé fordul tőle, semmint boldogság terülne szét vonásain. Felforgatta az életét, de ha nem tette volna, akkor ugyanezt kapja? Pashtrhrát nem megismerni vétek lett volna, talán sosem döbbenne rá ennek hiányában, hogy kire van szüksége. Szomorkásan leheli bele sóhaját a levegőbe, mert jól tudja, hogy meg fogja bántani, de a saját életét úgy kell alakítania, hogy az neki legyen jó. A hóhajú legyen bármily édes is, sosem tudja megadni számára azt a képet, amit látni akar. Mert Cilia mellett valahogy nem a szőkét, hanem ezt a marcona, mogorva alakot tudja csak elképzelni. És saját maga mellett is. Ostobaság talán, de a szívnek aligha lehet parancsolni, még ha néhány órája amazt biztosította is a szeretetéről. Zűrzavar. Nem volt hazugság a szó, nem volt hazugság semmi, de Grael mindig mindent ledönt benne. Mindig nyer és nyerni is fog.
Hogy Cilia segített az ékszer megvásárlásában, az is sokat nyom a latban. Az ő kincse nem vett volna ebben részt, ha nem akarná ő is. Tudja mit jelent, már vannak emlékei arról, hogy milyen, ha vannak szülei, mert ha nem is volt ez terítéken, attól még anyja helyett volt anyja a félvér. És hivatalosan is az lesz.
A gyűrűsdoboz újra nála, de nehezen szólal meg. Minden bátorságát összeszedve viszont közelebb lép a városőrhöz és szeretné megölelni. Bármennyire is úgy tűnik, hogy ennek most nincs helye, éppen most van rá szükség. Megkísérli vékony karját becsúsztatni annak kezei között a derékra, s ha amaz nem is viszonozza, ő belefúrná fejét a mellkasba. De ha nem enged a férfi sem változtat a szavakon és a gondolatokon, amik most megfogantak benne.*
- Ha tényleg így gondolod, gyere az árvaházba két nap múlva, napkelte után.
*Bízni Graelben nehéz. Feltételnélküliséget adni még ettől is nehezebb. De ha nem adja meg ezt számára, talán amaz sosem ízleli meg a biztonságot, amit egymásnak és a gyereknek nyújthatnak majd. Akkor miért is nőne fel a feladathoz? Így hát Mai pontosan tudja, hogy mit akar és azt véghez is fogja vinni, feltéve, ha megjelenik a másik. Nincs szükség további információra, Grael biztosan tudhatja, hogy van köze Ciliához annak, hogy oda fogja hívni őt, mikor a papír aláíródik. *
- Én várni foglak.
*Erőtlen mosollyal ajkán távolodik, majd már igyekezve nem visszanézni a férfire, neki is iramodik, hogy előkészítsen mindent, amire szükség lehet.*
//Zárás//
*Révetegen bámul az ablak irányába, alig lát ki annak üvegén, ahogy Grael nagy alakja eltakarja a kilátást, a beszökő fénnyel együtt. Egy időre elhalkul, de kényszeredetten igazgatja magán a sötét ruhájának anyagát, s ahogy puha keze ezzel simítja saját testét, valahogy úgy képzeli, hogy az a nagy tenyér jobban illene vonalaira. Most ugyan nem fogja sem őt, sem a kezét, de mégis azt akarja örökbe.
A válasz meglepi, de inkább kissé befelé fordul tőle, semmint boldogság terülne szét vonásain. Felforgatta az életét, de ha nem tette volna, akkor ugyanezt kapja? Pashtrhrát nem megismerni vétek lett volna, talán sosem döbbenne rá ennek hiányában, hogy kire van szüksége. Szomorkásan leheli bele sóhaját a levegőbe, mert jól tudja, hogy meg fogja bántani, de a saját életét úgy kell alakítania, hogy az neki legyen jó. A hóhajú legyen bármily édes is, sosem tudja megadni számára azt a képet, amit látni akar. Mert Cilia mellett valahogy nem a szőkét, hanem ezt a marcona, mogorva alakot tudja csak elképzelni. És saját maga mellett is. Ostobaság talán, de a szívnek aligha lehet parancsolni, még ha néhány órája amazt biztosította is a szeretetéről. Zűrzavar. Nem volt hazugság a szó, nem volt hazugság semmi, de Grael mindig mindent ledönt benne. Mindig nyer és nyerni is fog.
Hogy Cilia segített az ékszer megvásárlásában, az is sokat nyom a latban. Az ő kincse nem vett volna ebben részt, ha nem akarná ő is. Tudja mit jelent, már vannak emlékei arról, hogy milyen, ha vannak szülei, mert ha nem is volt ez terítéken, attól még anyja helyett volt anyja a félvér. És hivatalosan is az lesz.
A gyűrűsdoboz újra nála, de nehezen szólal meg. Minden bátorságát összeszedve viszont közelebb lép a városőrhöz és szeretné megölelni. Bármennyire is úgy tűnik, hogy ennek most nincs helye, éppen most van rá szükség. Megkísérli vékony karját becsúsztatni annak kezei között a derékra, s ha amaz nem is viszonozza, ő belefúrná fejét a mellkasba. De ha nem enged a férfi sem változtat a szavakon és a gondolatokon, amik most megfogantak benne.*
- Ha tényleg így gondolod, gyere az árvaházba két nap múlva, napkelte után.
*Bízni Graelben nehéz. Feltételnélküliséget adni még ettől is nehezebb. De ha nem adja meg ezt számára, talán amaz sosem ízleli meg a biztonságot, amit egymásnak és a gyereknek nyújthatnak majd. Akkor miért is nőne fel a feladathoz? Így hát Mai pontosan tudja, hogy mit akar és azt véghez is fogja vinni, feltéve, ha megjelenik a másik. Nincs szükség további információra, Grael biztosan tudhatja, hogy van köze Ciliához annak, hogy oda fogja hívni őt, mikor a papír aláíródik. *
- Én várni foglak.
*Erőtlen mosollyal ajkán távolodik, majd már igyekezve nem visszanézni a férfire, neki is iramodik, hogy előkészítsen mindent, amire szükség lehet.*
3175. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2026-03-21 09:19:43
Üzenet elküldve: 2026-03-21 09:19:43
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 285
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 285
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A tett követi az árnyékát//
*Ő kérdezett ugyan, de a válasz fárasztja. Nincs már kedve újra elmondani, hogy ha nem vele, hanem valaki mással is megtenné mindezt, talán már csak néhány másodperc maradna az életéből, míg a csuklója helyett a nyakán érezné a szorító markot, míg ki nem leheli a lelkét. Ez a baj ezzel a nővel. Az a rohadt tudásvágya sodorja mindig bajba. Meg kéne talán még egyszer mutatnia neki, hogy milyen, mikor a játékai miatt tényleg minden elbaszódik? Nem volt elég egyszer? Néhány pillanatra elsötétülő tekintettel figyeli a másikat, de aztán csak megcsóválja a fejét. Meg nem gondolja magát, választ nem ad, elégedjen meg Mai annyival, hogy csendben végighallgatta a mondandóját.
Ha azt várta, hogy majd leánykérés címen letérdel elé, hát azt is nagyon rosszul hitte. Egyetlen picsa elé sem fog letérdelni, mert nem ez a lényeg. Azok a gyönyörű, kék szemek vagy meglátják benne, amit tőle kaphat, biztonságot, védelmet, amire egy férfitől a legnagyobb szüksége van egy törékeny nőnek, vagy nem. Nem ez a pillanat határoz meg mindent, hanem az, ami utána következik. Valójában ő maga sem tudja még, mit tenne meg a társáért, olyasvalakiért, aki tényleg a másik fele lehet ebben az életben, mert még soha nem próbálta. Mai végül megszólal, ő pedig kíváncsian pillant rá. Egy pillanatra most ő az, akit tévútra vezetnek a saját gondolatai, már majdnem elhitte, hogy a mondatot nem követi az a bizonyos „ha”. Dühösen morog csak a hallottakra, s míg a lány öltözködni kezd, ő a szoba rozoga ablakához sétál, hogy a távolba meredjen, ahogy mindig is teszi, mikor meg kell küzdenie az indulataival. A távolság látképe valahogy megnyugtatja, olyankor valahogy sokkal kisebbnek érzi a saját problémáit, és a benne dúló dühöt. Azonban hiba volt azt hinni, hogy a másik férfivel való fenyegetéssel Mai kiterítette minden lapját. Újabb megdöbbentő tényre derül fény, mire a harcos az ablaktól vissza is fordul Mai felé.*
- Ha nem akarnálak minden teherrel együtt, ami hozzád köthető, meg sem kaptad volna a gyűrűt. *Az nem különösebben érdekli, hogy a gyereket gyakorlatilag tehernek nevezte, csupán tudatni akarja, hogy mindez nem számít. Ha a kis elffel együtt, de maga mellett tudhatja a félvért, az elég.*
- Cilia már tudja, hogy mit akarok. Velem volt a piacon, együtt vettük meg neked a gyűrűt. Ő segített nekem abban, hogy megfelelő méretűt tudjak neked venni. Úgyhogy nem engem kell megkérdezned, hogy elfogadom-e őt. Ha ő igent mond neked arra, hogy legyél az anyja, azzal ő az, aki elfogad engem is az apjának. A többi feltételed pedig nem érdekel. Én adtam neked egy lehetőséget, amit vagy elfogadsz, vagy nem. Ha nemet mondasz, nem érdekelnek az indokaid. Most menj el, vidd a gyűrűt is! Gondolkodj, mérlegelj, dönts! Ha akarod mindezt, akkor a gyűrűvel az ujjadon gyere vissza hozzám, ha nem, akkor nem akarlak többet látni titeket. ~Csak azért vagyok hajlandó harcolni, ami az enyém…~ *A többesszám nem véletlen. A lány jöhet, de az anyja nélkül ő sem kell neki többé.*
*Ő kérdezett ugyan, de a válasz fárasztja. Nincs már kedve újra elmondani, hogy ha nem vele, hanem valaki mással is megtenné mindezt, talán már csak néhány másodperc maradna az életéből, míg a csuklója helyett a nyakán érezné a szorító markot, míg ki nem leheli a lelkét. Ez a baj ezzel a nővel. Az a rohadt tudásvágya sodorja mindig bajba. Meg kéne talán még egyszer mutatnia neki, hogy milyen, mikor a játékai miatt tényleg minden elbaszódik? Nem volt elég egyszer? Néhány pillanatra elsötétülő tekintettel figyeli a másikat, de aztán csak megcsóválja a fejét. Meg nem gondolja magát, választ nem ad, elégedjen meg Mai annyival, hogy csendben végighallgatta a mondandóját.
Ha azt várta, hogy majd leánykérés címen letérdel elé, hát azt is nagyon rosszul hitte. Egyetlen picsa elé sem fog letérdelni, mert nem ez a lényeg. Azok a gyönyörű, kék szemek vagy meglátják benne, amit tőle kaphat, biztonságot, védelmet, amire egy férfitől a legnagyobb szüksége van egy törékeny nőnek, vagy nem. Nem ez a pillanat határoz meg mindent, hanem az, ami utána következik. Valójában ő maga sem tudja még, mit tenne meg a társáért, olyasvalakiért, aki tényleg a másik fele lehet ebben az életben, mert még soha nem próbálta. Mai végül megszólal, ő pedig kíváncsian pillant rá. Egy pillanatra most ő az, akit tévútra vezetnek a saját gondolatai, már majdnem elhitte, hogy a mondatot nem követi az a bizonyos „ha”. Dühösen morog csak a hallottakra, s míg a lány öltözködni kezd, ő a szoba rozoga ablakához sétál, hogy a távolba meredjen, ahogy mindig is teszi, mikor meg kell küzdenie az indulataival. A távolság látképe valahogy megnyugtatja, olyankor valahogy sokkal kisebbnek érzi a saját problémáit, és a benne dúló dühöt. Azonban hiba volt azt hinni, hogy a másik férfivel való fenyegetéssel Mai kiterítette minden lapját. Újabb megdöbbentő tényre derül fény, mire a harcos az ablaktól vissza is fordul Mai felé.*
- Ha nem akarnálak minden teherrel együtt, ami hozzád köthető, meg sem kaptad volna a gyűrűt. *Az nem különösebben érdekli, hogy a gyereket gyakorlatilag tehernek nevezte, csupán tudatni akarja, hogy mindez nem számít. Ha a kis elffel együtt, de maga mellett tudhatja a félvért, az elég.*
- Cilia már tudja, hogy mit akarok. Velem volt a piacon, együtt vettük meg neked a gyűrűt. Ő segített nekem abban, hogy megfelelő méretűt tudjak neked venni. Úgyhogy nem engem kell megkérdezned, hogy elfogadom-e őt. Ha ő igent mond neked arra, hogy legyél az anyja, azzal ő az, aki elfogad engem is az apjának. A többi feltételed pedig nem érdekel. Én adtam neked egy lehetőséget, amit vagy elfogadsz, vagy nem. Ha nemet mondasz, nem érdekelnek az indokaid. Most menj el, vidd a gyűrűt is! Gondolkodj, mérlegelj, dönts! Ha akarod mindezt, akkor a gyűrűvel az ujjadon gyere vissza hozzám, ha nem, akkor nem akarlak többet látni titeket. ~Csak azért vagyok hajlandó harcolni, ami az enyém…~ *A többesszám nem véletlen. A lány jöhet, de az anyja nélkül ő sem kell neki többé.*
3174. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2026-03-18 20:08:58
Üzenet elküldve: 2026-03-18 20:08:58
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1235
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1235
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//A tett követi az árnyékát//
*Nehezen tűnik el szívéből a félelem, hiába nem szorítja már a férfi a csuklóját. Ahogy mélyen a szemeibe néz és halkabban szólal meg, még fokozza is az érzetet, de már igyekszik rezzenéstelen vonásokat produkálni, csupán a beszívott, de sokáig ki nem fújt levegő jelez, hogy fél. De válasza az mindig van, akkor is, ha nem kérdezik. De most megtették, így hát Grael sem gondolja, hogy nem lesz kifejtve, amit ki akar fejteni.*
- Ha nekem fontos valami, hát ki fogom szedni, kerüljön bármibe. *Finoman harap alsó ajkára, még mindig óvatos a szavai ellenére, mert nem tudni, mikor tör felszínre a városőr legrosszabbik énje.*
- Ha valamit tudni akarok, akkor meg fogom tudni, még ha nehézségek árán is, még annak árán is, hogy el kell hozzá bájoljanak. De a szavaid nem nekem szóltak, hanem valami másnak, amit egy időre magamba költöztettem a varázzsal. Csupán az érzéseid érdekeltek, hogy hasonlítanak-e ahhoz, ami miatt meg akarsz kérni.
*Lehullik a színtelenség, valamiféle büszkeség kerül a helyébe. Lám, elérte és még csak nem is fájt annyira. Csakhogy a másik által kedvelt hercegnő gúnyát is felveszi, hogy amaz ne higgye el egyetlen percre se, hogy csupán egy gyűrű – és egy közös élet – reményében, igent fog mondani, holott semmit nem tesz azért, hogy a körítés is hozzá méltó legyen.
Egy pillanatra elhiszi, hogy majd amaz féltérdre ereszkedik, de csak játszadozik. Játszik, mint egymással azt mindig teszik, anélkül tán nem is volna ennyire érdekes minden másodperc, amit a harcossal tölthet el. De nem eszik olyan forrón a kását. Nem kapja meg amit várt, s ha ő maga volt is a csalfa, érdemelje ki azt az egyetlen szót. Nem hiába kereste ugyanis máshol a békét. Ennyivel és a hozzá tett birtoklási vágytól fűtött szavakkal pedig csak odázza az egészet, noha kikötés volt, hogy azon nyomban választania kell.*
- Elfogadom, hogy leszek a feleséged.
*Egy pillanatra úgy tűnhet, hogy a másik felé nyújtott vékony ujjacska szíves örömest találna bele a karikába, de helyette megindul felfelé, s annak arcán simít végig.*
- Ha legalább egyszer ebben a nyomorult életben félre tudod majd tenni miattam a büszkeségedet. Igent fogok mondani és a legboldogabb leszek a világon. De nem dobok el érted olyat, aki ezt megteszi értem minden nap, ha te csupán így vagy képes a tudtomra hozni a szereteted.
*Megfordul, hogy a földre hullott könnyedén felvehető ruhájáért nyúljon, s magára is ölti, ha nincs ellenvetés.*
- De ha félre is tudnám tenni mindezt, van itt más is. Örökbe fogadom Ciliát, hivatalosan is. Nem csak férj leszel, hanem valakinek az apja is. Van mit átgondolnod. Nem nekem kell azonnal válaszolnom, hanem neked megrágnod, hogy akarod-e mindezt.
*Nehezen tűnik el szívéből a félelem, hiába nem szorítja már a férfi a csuklóját. Ahogy mélyen a szemeibe néz és halkabban szólal meg, még fokozza is az érzetet, de már igyekszik rezzenéstelen vonásokat produkálni, csupán a beszívott, de sokáig ki nem fújt levegő jelez, hogy fél. De válasza az mindig van, akkor is, ha nem kérdezik. De most megtették, így hát Grael sem gondolja, hogy nem lesz kifejtve, amit ki akar fejteni.*
- Ha nekem fontos valami, hát ki fogom szedni, kerüljön bármibe. *Finoman harap alsó ajkára, még mindig óvatos a szavai ellenére, mert nem tudni, mikor tör felszínre a városőr legrosszabbik énje.*
- Ha valamit tudni akarok, akkor meg fogom tudni, még ha nehézségek árán is, még annak árán is, hogy el kell hozzá bájoljanak. De a szavaid nem nekem szóltak, hanem valami másnak, amit egy időre magamba költöztettem a varázzsal. Csupán az érzéseid érdekeltek, hogy hasonlítanak-e ahhoz, ami miatt meg akarsz kérni.
*Lehullik a színtelenség, valamiféle büszkeség kerül a helyébe. Lám, elérte és még csak nem is fájt annyira. Csakhogy a másik által kedvelt hercegnő gúnyát is felveszi, hogy amaz ne higgye el egyetlen percre se, hogy csupán egy gyűrű – és egy közös élet – reményében, igent fog mondani, holott semmit nem tesz azért, hogy a körítés is hozzá méltó legyen.
Egy pillanatra elhiszi, hogy majd amaz féltérdre ereszkedik, de csak játszadozik. Játszik, mint egymással azt mindig teszik, anélkül tán nem is volna ennyire érdekes minden másodperc, amit a harcossal tölthet el. De nem eszik olyan forrón a kását. Nem kapja meg amit várt, s ha ő maga volt is a csalfa, érdemelje ki azt az egyetlen szót. Nem hiába kereste ugyanis máshol a békét. Ennyivel és a hozzá tett birtoklási vágytól fűtött szavakkal pedig csak odázza az egészet, noha kikötés volt, hogy azon nyomban választania kell.*
- Elfogadom, hogy leszek a feleséged.
*Egy pillanatra úgy tűnhet, hogy a másik felé nyújtott vékony ujjacska szíves örömest találna bele a karikába, de helyette megindul felfelé, s annak arcán simít végig.*
- Ha legalább egyszer ebben a nyomorult életben félre tudod majd tenni miattam a büszkeségedet. Igent fogok mondani és a legboldogabb leszek a világon. De nem dobok el érted olyat, aki ezt megteszi értem minden nap, ha te csupán így vagy képes a tudtomra hozni a szereteted.
*Megfordul, hogy a földre hullott könnyedén felvehető ruhájáért nyúljon, s magára is ölti, ha nincs ellenvetés.*
- De ha félre is tudnám tenni mindezt, van itt más is. Örökbe fogadom Ciliát, hivatalosan is. Nem csak férj leszel, hanem valakinek az apja is. Van mit átgondolnod. Nem nekem kell azonnal válaszolnom, hanem neked megrágnod, hogy akarod-e mindezt.
3173. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2026-03-16 12:35:31
Üzenet elküldve: 2026-03-16 12:35:31
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Megrendelés//
- Nyelvészkedés. Úgy úgy!
* Megismétli a szót, majd néhány másodperccel később helyeslő bólogatásba kezd. Bár az illető karizmatikusságától függ általában, hogy milyen irányba fordul a történet, a szebbek kevesebben kecsegtető szavakkal is képesek nagyobb dolgokat mesélni, míg a rusnyábbak, jelen esetben orknak, muszáj hébe-hóba nagyzatos szavakkal kísérnie a teteit, hogy fenntartson magáról egy bizonyos képet. Nem mintha rusnya képe olyan felejthetetlen lenne, főleg így vörösbe bugyolálva. A tyúkbaszóról, csak egy rövidet horkant fel jókedvébe. *
- Honnan jöttél, hogy ilyen történetek kísérnek utadon?
* Kérdezi, közben még egy leguruló könnycseppet is eldörzsöl. *
- Ha lesz is ilyen, az még odébb van. Sok dolgot kell ahhoz lenyelniük, hogy ilyen tettre vetemedjenek. Főleg nem ilyen kérdéses időkben.
* Jókedve végül idáig tartott. A mosoly az arcáról a mondat következtében gyorsan cserélődik egy komolyabbra. *
- Szóval nyitva tartod a szemed, ha a pletykáló népről van szó. Nem rossz, csak nehogy beletörjön a késed és pont emiatt kerülj a középpontba.
* Szavait vállának megvonása kíséri. Ő már hozzászokott a folyamatos háta mögötti beszédekhez. Ez valahogy mindenhova kíséri. Na, nem pont alkimista mivolta váltja ki másokból ezen érzelmeket, inkább az és orkságának kombinálása érhet váratlanul néhány alakot. Azért tényleg érdekes kombinációval áldották meg. *
- Beszélgetni? Nézzél már rám. Sokan nem kockáztatnak, csak ha kifogynak a biztonságosabb lehetőségekből. Aki pedig mer, az pedig csak nyer velem. Vannak olyan kapcsolataim, amikről ork csak álmodhat, a beszállítói cím is egy ilyen. Ahogy mondtad, egy ork gyanús, egy cifra ork fura, egy cifra ork kereskedő, aki az őrségnek szállít, és nem zárják kalodába pedig egyenesen eget rengető. Mindennap van mit tanulni, nemde?
- Nyelvészkedés. Úgy úgy!
* Megismétli a szót, majd néhány másodperccel később helyeslő bólogatásba kezd. Bár az illető karizmatikusságától függ általában, hogy milyen irányba fordul a történet, a szebbek kevesebben kecsegtető szavakkal is képesek nagyobb dolgokat mesélni, míg a rusnyábbak, jelen esetben orknak, muszáj hébe-hóba nagyzatos szavakkal kísérnie a teteit, hogy fenntartson magáról egy bizonyos képet. Nem mintha rusnya képe olyan felejthetetlen lenne, főleg így vörösbe bugyolálva. A tyúkbaszóról, csak egy rövidet horkant fel jókedvébe. *
- Honnan jöttél, hogy ilyen történetek kísérnek utadon?
* Kérdezi, közben még egy leguruló könnycseppet is eldörzsöl. *
- Ha lesz is ilyen, az még odébb van. Sok dolgot kell ahhoz lenyelniük, hogy ilyen tettre vetemedjenek. Főleg nem ilyen kérdéses időkben.
* Jókedve végül idáig tartott. A mosoly az arcáról a mondat következtében gyorsan cserélődik egy komolyabbra. *
- Szóval nyitva tartod a szemed, ha a pletykáló népről van szó. Nem rossz, csak nehogy beletörjön a késed és pont emiatt kerülj a középpontba.
* Szavait vállának megvonása kíséri. Ő már hozzászokott a folyamatos háta mögötti beszédekhez. Ez valahogy mindenhova kíséri. Na, nem pont alkimista mivolta váltja ki másokból ezen érzelmeket, inkább az és orkságának kombinálása érhet váratlanul néhány alakot. Azért tényleg érdekes kombinációval áldották meg. *
- Beszélgetni? Nézzél már rám. Sokan nem kockáztatnak, csak ha kifogynak a biztonságosabb lehetőségekből. Aki pedig mer, az pedig csak nyer velem. Vannak olyan kapcsolataim, amikről ork csak álmodhat, a beszállítói cím is egy ilyen. Ahogy mondtad, egy ork gyanús, egy cifra ork fura, egy cifra ork kereskedő, aki az őrségnek szállít, és nem zárják kalodába pedig egyenesen eget rengető. Mindennap van mit tanulni, nemde?
3172. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2026-03-14 14:18:16
Üzenet elküldve: 2026-03-14 14:18:16
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 285
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 285
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A tett követi az árnyékát//
- Szerelmi bűbáj… *Mormogja, majd levegőt vesz, mintha folytatni akarná a mondatot, de végül nem teszi, s talán ez bizonyul majd a mai nap egyik legjobb döntésének.*
~Azt a másik faszt is elvarázsoltad, hogy felálljon neki a kedvedért?~ Mhh…
*Az ezt követő magyarázatra kénytelen-kelletlenül nevet fel. Ezúttal nem mondott újat neki a lány, pontosan tudja már róla, hogy milyen szinten űzi a kis játékait. Ekkor egy kicsivel még közelebb hajol, és egészen halkan szólal meg.*
- Arra nem gondoltál, drága, hogy hiába fontos valami, lehet, hogy nem akarják a szép kis orrodra kötni, hm? *Mélyen néz legalább erre a pár pillanatra a kékekbe, s közben gondolatai már azon járnak, hogy pont ez a fékezhetetlen tudásvágy az egyik oka, ami miatt Mai mindig bajba keveri magát. Mindent tudni akar, azt is, amiről jobb, ha nem tudna. Hát akkor a maga módján majd ő is játszik vele. Ha rajta lesz a gyűrű, akkor hivatalos jogot kap arra, hogy ő is tudni akarhasson mindent róla. Mikor, kivel, hol találkozik, miért és mikor jön haza… Mindent.
Végül röviden ugyan, de elhangzik a döntés, s jó, hogy ekkor éppen nem néz a fél-elf szemeibe, mert hiába ő kényszerítette ezt ki, mégis úgy arcon csapja a valóság, hogy mindez tényleg megtörténik, hogy talán képtelen is volna normális fejet vágni hozzá. Nem sokkal később azonban már szórakozottan vigyorogva fordul vissza felé, egészen humorosnak találja a kisasszony vergődését a normális lánykérésért.*
- Hercegnő… *nevet fel röviden.* Az vagy. Nem elég neked, hogy egy vagyont fizettem érte, még kéreted magad. Olyan nehéz volna magadtól felhúzni az ujjadra, ha tényleg akarod? De tudod mit? Legyen. *Még végignézi a színpadias, de tetszetős mozdulatot, ahogy társa felveszi a dobozt a földről, majd feláll az ágyról, és komótos léptekkel megkerüli azt, hogy Mai oldalára kerüljön. A lány egy pillanatra talán még el is hiheti, hogy a harcos le fog térdelni neki, de eszébe sincs ilyesmi. A doboz már a kezében, de nem nyitja még ki, előtte megszólal.*
- Ha még egyszer így bánsz vele, hogy a földről szeded össze, nem is adom neked… Úgy viselkedj, hogy meg is érdemeld! Tudod, a hercegnők nem beszélnek ilyen csúnyán sem. Aki az ujjára kéri a gyűrűt, annak sem szabad. *Egy mozdulattal felnyitja a dobozka tetejét, majd kiveszi a kezéből az ékszert, ami két vaskos ujja között majdnem el is tűnik.*
- Sebaj, majd én megtanítalak bizonyos dolgokra… Ha elfogadod, hogy leszel a feleségem… *Azért sem hajlandó színtisztán csak kimondani, amire a másik vágyik, muszáj más mondatok közé csomagolnia, hogy senki ne is tudjon róla, hogy ott van, ám, ha a nő is feláll az ágyról, akkor a gyűrűt végül előre nyújtja, és ha megkapja hozzá a finom kezet, meg is kísérli felhúzni azt Mai ujjára.*
- Szerelmi bűbáj… *Mormogja, majd levegőt vesz, mintha folytatni akarná a mondatot, de végül nem teszi, s talán ez bizonyul majd a mai nap egyik legjobb döntésének.*
~Azt a másik faszt is elvarázsoltad, hogy felálljon neki a kedvedért?~ Mhh…
*Az ezt követő magyarázatra kénytelen-kelletlenül nevet fel. Ezúttal nem mondott újat neki a lány, pontosan tudja már róla, hogy milyen szinten űzi a kis játékait. Ekkor egy kicsivel még közelebb hajol, és egészen halkan szólal meg.*
- Arra nem gondoltál, drága, hogy hiába fontos valami, lehet, hogy nem akarják a szép kis orrodra kötni, hm? *Mélyen néz legalább erre a pár pillanatra a kékekbe, s közben gondolatai már azon járnak, hogy pont ez a fékezhetetlen tudásvágy az egyik oka, ami miatt Mai mindig bajba keveri magát. Mindent tudni akar, azt is, amiről jobb, ha nem tudna. Hát akkor a maga módján majd ő is játszik vele. Ha rajta lesz a gyűrű, akkor hivatalos jogot kap arra, hogy ő is tudni akarhasson mindent róla. Mikor, kivel, hol találkozik, miért és mikor jön haza… Mindent.
Végül röviden ugyan, de elhangzik a döntés, s jó, hogy ekkor éppen nem néz a fél-elf szemeibe, mert hiába ő kényszerítette ezt ki, mégis úgy arcon csapja a valóság, hogy mindez tényleg megtörténik, hogy talán képtelen is volna normális fejet vágni hozzá. Nem sokkal később azonban már szórakozottan vigyorogva fordul vissza felé, egészen humorosnak találja a kisasszony vergődését a normális lánykérésért.*
- Hercegnő… *nevet fel röviden.* Az vagy. Nem elég neked, hogy egy vagyont fizettem érte, még kéreted magad. Olyan nehéz volna magadtól felhúzni az ujjadra, ha tényleg akarod? De tudod mit? Legyen. *Még végignézi a színpadias, de tetszetős mozdulatot, ahogy társa felveszi a dobozt a földről, majd feláll az ágyról, és komótos léptekkel megkerüli azt, hogy Mai oldalára kerüljön. A lány egy pillanatra talán még el is hiheti, hogy a harcos le fog térdelni neki, de eszébe sincs ilyesmi. A doboz már a kezében, de nem nyitja még ki, előtte megszólal.*
- Ha még egyszer így bánsz vele, hogy a földről szeded össze, nem is adom neked… Úgy viselkedj, hogy meg is érdemeld! Tudod, a hercegnők nem beszélnek ilyen csúnyán sem. Aki az ujjára kéri a gyűrűt, annak sem szabad. *Egy mozdulattal felnyitja a dobozka tetejét, majd kiveszi a kezéből az ékszert, ami két vaskos ujja között majdnem el is tűnik.*
- Sebaj, majd én megtanítalak bizonyos dolgokra… Ha elfogadod, hogy leszel a feleségem… *Azért sem hajlandó színtisztán csak kimondani, amire a másik vágyik, muszáj más mondatok közé csomagolnia, hogy senki ne is tudjon róla, hogy ott van, ám, ha a nő is feláll az ágyról, akkor a gyűrűt végül előre nyújtja, és ha megkapja hozzá a finom kezet, meg is kísérli felhúzni azt Mai ujjára.*
3171. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2026-03-14 11:17:37
Üzenet elküldve: 2026-03-14 11:17:37
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1235
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1235
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//A tett követi az árnyékát//
*Egyszerre fáj és kezd zsibogni a vékony csuklója, ahogy próbál kikecmeregni a szorításból. Ez nem egy nyert helyzet, így végül befejezi a fészkelődést, akkor kevésbé kellemetlen az egész. Bár, ahogy a férfi hangja dörren, ha nem is hangosan, mégis erélyesen, ő inkább választaná a kék-zöld foltokat. Arra van varázsital, az begyógyul, míg a lelkét ért sebek nem szívódnak fel olyan könnyedén, mint némi véraláfutás.*
- Csak egy egyszerű szerelmi bűbáj. *Nyöszörgi, majd nagy levegőt véve, megpróbál hangjába erőltetni némi erőt. Hogy ki számára mi az átok, az kérdéses. Cseppet sem szeretett volna vele bántani, ha annak is élte meg Grael. Józanítani, felébreszteni viszont annál inkább. Nem lehet, hogy puszta birtoklási vágy miatt hódoljon be valakinek.*
- Ez vagyok, Grael! Játszok, ha másként nem tudom kiszedni belőled azt, ami fontos.
*Már erőteljesebb az orgánum, persze túlzásokba nem esik, mégis ő az, akivel könnyedén elbánhatnak, újabb mágiához pedig nem szívesen nyúlna, persze még bekövetkezhet.
Csak hallgat, s mikor végre szabadul a keze, finoman kezdi masszírozni, s lepillant annak vörösségére. Kelleni fog a zöld itóka, már biztosan tudja. Mégis mivel magyarázná meg sebesülését? És azt, hogy éppen annak okozója miatt készül újfent felforgatnia az amúgy sem szilárd talajon álló életét.*
- Akarom. *Mondja csak egyszerűen, s hatásvadász pillanatra el is halkul. Elmereng azon, amit a másik mond. Egyértelműnek tűnik, noha igazán megint nem hangzott el semmi. E helyzeten rontani már nem lehet, de azért megpróbálja, ha nem is szándékosan. Ha hercegnőnek titulálja a másik, hát az lesz. *
- De… nem gondolod, hogy majd magamnak húzom fel az ujjamra, Grael! *Kissé az orrát húzza fel ehelyett, majd közelebb hajol a másikhoz, szemeiben némi játékossággal, ami mögött megbúvik a belé nevelt nemesség is.*
- Tudod? *Kérdez vissza, majd óvatosan lép le végül az ágyról és keresi meg a dobozkát, amit istenek tudják mikor ejtett el. Kecses mozdulattal veszi fel a földről, kellően csalogató panorámát nyújtva a férfiszemnek, majd magabiztosan, de hűvös ábrázattal adja annak markába.*
- Legalább kérj meg rendesen, bassza meg. *Köhint egyet, a káromkodás most talán nem dívik, bár az úrinő néhány mozdulattal hamar vált szajhává az imént.*
*Egyszerre fáj és kezd zsibogni a vékony csuklója, ahogy próbál kikecmeregni a szorításból. Ez nem egy nyert helyzet, így végül befejezi a fészkelődést, akkor kevésbé kellemetlen az egész. Bár, ahogy a férfi hangja dörren, ha nem is hangosan, mégis erélyesen, ő inkább választaná a kék-zöld foltokat. Arra van varázsital, az begyógyul, míg a lelkét ért sebek nem szívódnak fel olyan könnyedén, mint némi véraláfutás.*
- Csak egy egyszerű szerelmi bűbáj. *Nyöszörgi, majd nagy levegőt véve, megpróbál hangjába erőltetni némi erőt. Hogy ki számára mi az átok, az kérdéses. Cseppet sem szeretett volna vele bántani, ha annak is élte meg Grael. Józanítani, felébreszteni viszont annál inkább. Nem lehet, hogy puszta birtoklási vágy miatt hódoljon be valakinek.*
- Ez vagyok, Grael! Játszok, ha másként nem tudom kiszedni belőled azt, ami fontos.
*Már erőteljesebb az orgánum, persze túlzásokba nem esik, mégis ő az, akivel könnyedén elbánhatnak, újabb mágiához pedig nem szívesen nyúlna, persze még bekövetkezhet.
Csak hallgat, s mikor végre szabadul a keze, finoman kezdi masszírozni, s lepillant annak vörösségére. Kelleni fog a zöld itóka, már biztosan tudja. Mégis mivel magyarázná meg sebesülését? És azt, hogy éppen annak okozója miatt készül újfent felforgatnia az amúgy sem szilárd talajon álló életét.*
- Akarom. *Mondja csak egyszerűen, s hatásvadász pillanatra el is halkul. Elmereng azon, amit a másik mond. Egyértelműnek tűnik, noha igazán megint nem hangzott el semmi. E helyzeten rontani már nem lehet, de azért megpróbálja, ha nem is szándékosan. Ha hercegnőnek titulálja a másik, hát az lesz. *
- De… nem gondolod, hogy majd magamnak húzom fel az ujjamra, Grael! *Kissé az orrát húzza fel ehelyett, majd közelebb hajol a másikhoz, szemeiben némi játékossággal, ami mögött megbúvik a belé nevelt nemesség is.*
- Tudod? *Kérdez vissza, majd óvatosan lép le végül az ágyról és keresi meg a dobozkát, amit istenek tudják mikor ejtett el. Kecses mozdulattal veszi fel a földről, kellően csalogató panorámát nyújtva a férfiszemnek, majd magabiztosan, de hűvös ábrázattal adja annak markába.*
- Legalább kérj meg rendesen, bassza meg. *Köhint egyet, a káromkodás most talán nem dívik, bár az úrinő néhány mozdulattal hamar vált szajhává az imént.*
3170. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2026-03-14 10:42:11
Üzenet elküldve: 2026-03-14 10:42:11
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 285
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 285
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A tett követi az árnyékát//
*Esze ágában sincs elengedni a fogságba ejtett csuklót. Indulattól vezérelve szorítja azt, hogy Mainak lehetősége se legyen elhúzódni tőle. Ha megpróbálkozna vele, csak még erősebben szorít rá ujjaival a vékony kis kézre. Tekintetében forr a düh, tele van kérdésekkel, melyekre magyarázatot vár. Vajon ő is ugyanolyan boszorkány, mint a húga, s csak a bolondját járatta vele azért, hogy rajta keresztül elég tudásra tegyen szert, amivel maga is elsajátíthatja az Arctalan alattomos trükkjeit? Nem, ez nem olyan volt… Ez valami más, megmagyarázhatatlan, elemi erő.*
- Ha nem átok volt, akkor mi? *A levegőt kifújva teszi fel az első kérdést, miközben legbelül a saját haragjával és azokkal az érzésekkel küzd, melyeket előcsalt belőle a varázs. Talán maga sem tudja, hogy igazak-e vagy csak a babona szüleménye volt az, amit átélt. Hitetlenül vizslatja hát a kékeket, mikor a lány azt mondja, ilyen, mikor igazán és őszintén szeret valakit. A következő kérdésre elfordítja a fejét, nem akar válaszolni. Nem akarja bevallani, hogy a válasz egy határozatlan igen.
Mikor Mai újra beszél, visszafordul felé, ám csalódottan húzza félre az ajkait.*
- Fejezd be a mocskos játszmáidat! *Dörren a hangja. Nem kiabál, de mégis erélyesen szól. Ehhez nincs kedve. Nincs kedve ahhoz, hogy a szavakat forgatva játszadozzanak vele.*
- Megint nagyon okos akarsz lenni, és azzal próbálod megmenteni magadat egy döntéstől, hogy kiforgatsz mindent, amit én mondtam, vagy… ami történt. Nem! Amit az előbb elmondtam, az lesz. Ha nem akarsz engem, akkor takarodj innen! Ha igen, ha akarod azt, amit… amit most átéltünk, akkor meg húzd fel végre azt a gyűrűt az ujjadra! *Ismét elfordul, mielőtt még belevörösödne abba a félvallomásba, ami rejtve ugyan, de elhangzik a szavak közt. Lassan az eddig oly szorosan megbéklyózott csuklót is szabadon engedi. Nem fogja semmire sem kényszeríteni Mait, de a döntést neki kell meghoznia, bármennyire is harcol ellene.*
- Pont jó lesz rá. Tudom… *Motyogja még, de a falnak beszél. Nem néz újra a jeges íriszekbe, míg nem hall valamiféle, egyértelmű választ.*
*Esze ágában sincs elengedni a fogságba ejtett csuklót. Indulattól vezérelve szorítja azt, hogy Mainak lehetősége se legyen elhúzódni tőle. Ha megpróbálkozna vele, csak még erősebben szorít rá ujjaival a vékony kis kézre. Tekintetében forr a düh, tele van kérdésekkel, melyekre magyarázatot vár. Vajon ő is ugyanolyan boszorkány, mint a húga, s csak a bolondját járatta vele azért, hogy rajta keresztül elég tudásra tegyen szert, amivel maga is elsajátíthatja az Arctalan alattomos trükkjeit? Nem, ez nem olyan volt… Ez valami más, megmagyarázhatatlan, elemi erő.*
- Ha nem átok volt, akkor mi? *A levegőt kifújva teszi fel az első kérdést, miközben legbelül a saját haragjával és azokkal az érzésekkel küzd, melyeket előcsalt belőle a varázs. Talán maga sem tudja, hogy igazak-e vagy csak a babona szüleménye volt az, amit átélt. Hitetlenül vizslatja hát a kékeket, mikor a lány azt mondja, ilyen, mikor igazán és őszintén szeret valakit. A következő kérdésre elfordítja a fejét, nem akar válaszolni. Nem akarja bevallani, hogy a válasz egy határozatlan igen.
Mikor Mai újra beszél, visszafordul felé, ám csalódottan húzza félre az ajkait.*
- Fejezd be a mocskos játszmáidat! *Dörren a hangja. Nem kiabál, de mégis erélyesen szól. Ehhez nincs kedve. Nincs kedve ahhoz, hogy a szavakat forgatva játszadozzanak vele.*
- Megint nagyon okos akarsz lenni, és azzal próbálod megmenteni magadat egy döntéstől, hogy kiforgatsz mindent, amit én mondtam, vagy… ami történt. Nem! Amit az előbb elmondtam, az lesz. Ha nem akarsz engem, akkor takarodj innen! Ha igen, ha akarod azt, amit… amit most átéltünk, akkor meg húzd fel végre azt a gyűrűt az ujjadra! *Ismét elfordul, mielőtt még belevörösödne abba a félvallomásba, ami rejtve ugyan, de elhangzik a szavak közt. Lassan az eddig oly szorosan megbéklyózott csuklót is szabadon engedi. Nem fogja semmire sem kényszeríteni Mait, de a döntést neki kell meghoznia, bármennyire is harcol ellene.*
- Pont jó lesz rá. Tudom… *Motyogja még, de a falnak beszél. Nem néz újra a jeges íriszekbe, míg nem hall valamiféle, egyértelmű választ.*
3169. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2026-03-14 10:16:18
Üzenet elküldve: 2026-03-14 10:16:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1235
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1235
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//A tett követi az árnyékát//
*Habár át tudja adni magát ő is a benne helyet kapó entitás okozta különös érzetnek, az elméje némileg tiszta, így véghez tudja vinni alattomos tervét, mit cseppet sem gonoszság vezérel a látszat ellenére. Benne igen keveset változtak az érzelmek, viszont sokkal tisztábban, minden baljósságtól mentesen kaphat Graelből egy szeletet. Egy olyan szeletet, amit másként talán soha nem láthat. Keserédes, hiába dominál a szép, hamar úrrá lesz rajta a félelem, mikor megszakítja bűbáját. De nem változik semmi. Kiélvezi hát az utolsó pillanatokat, majd háttérbe szorítva a félszt bújik az ölelő karokba, s bele-beleborzong a játékba, amit a férfi a tincseivel folytat.
Nem sok ideje marad a mámor utáni lebegésben elszenderedni, hamar érzi maga alatt feszülni a testet, s az övé is reagál: rögvest megdermed, s már jól tudja… csak idő kellett, míg a másik feleszmél, s lesújt annak haragja. Hirtelen már nem az izmos felsőtesten pihen, hanem az ágy matraca éri kellemetlenül tompán a gerincét, s felszisszen, ahogy annak keze fájdalmas bilincsként fonódik csuklójára, s rántja fel. Zihálva tekint a barnák mélyére, igyekszik eltüntetni a félelmet a jegeskékeből, tudja jól, hogy most nincs helye hezitálásnak, vagy gondolkodásnak. Beszélnie kell.*
- Nem-nem, nem átkoztalak meg. *Próbálja kiszabadítani magát a béklyóból, valószínűleg igen kevés sikerrel. Máris bevillannak a képek, mikor ugyanígy pőrén kellett szembe találkoznia Grael haragjával, el is sápad, ahogy már előre tart a további fájdalmaktól.*
- Mondtam! Meg akartam mutatni, hogy milyen az, ha szeretsz valakit. Ilyen, Grael! Te ezt érzed?
*Megremeg a szája, majd később ő maga is.* - Nem akarom a gyűrűdet, ha a közelében sincs annak, amit most átéltél. Nem akarom hozzád kötni magam, ha nem érzed irántam azt, amit az előbb. Persze ez tisztább, ezt nem mérgezi semmiféle gondolat. Én is átéltem, rám is hatott a mágia. De ha ott van benned, akkor egyértelmű a döntésem. Ha nincs, hát akkor fel se tedd a kérdést, amit egyébként sem tettél.
*Habár át tudja adni magát ő is a benne helyet kapó entitás okozta különös érzetnek, az elméje némileg tiszta, így véghez tudja vinni alattomos tervét, mit cseppet sem gonoszság vezérel a látszat ellenére. Benne igen keveset változtak az érzelmek, viszont sokkal tisztábban, minden baljósságtól mentesen kaphat Graelből egy szeletet. Egy olyan szeletet, amit másként talán soha nem láthat. Keserédes, hiába dominál a szép, hamar úrrá lesz rajta a félelem, mikor megszakítja bűbáját. De nem változik semmi. Kiélvezi hát az utolsó pillanatokat, majd háttérbe szorítva a félszt bújik az ölelő karokba, s bele-beleborzong a játékba, amit a férfi a tincseivel folytat.
Nem sok ideje marad a mámor utáni lebegésben elszenderedni, hamar érzi maga alatt feszülni a testet, s az övé is reagál: rögvest megdermed, s már jól tudja… csak idő kellett, míg a másik feleszmél, s lesújt annak haragja. Hirtelen már nem az izmos felsőtesten pihen, hanem az ágy matraca éri kellemetlenül tompán a gerincét, s felszisszen, ahogy annak keze fájdalmas bilincsként fonódik csuklójára, s rántja fel. Zihálva tekint a barnák mélyére, igyekszik eltüntetni a félelmet a jegeskékeből, tudja jól, hogy most nincs helye hezitálásnak, vagy gondolkodásnak. Beszélnie kell.*
- Nem-nem, nem átkoztalak meg. *Próbálja kiszabadítani magát a béklyóból, valószínűleg igen kevés sikerrel. Máris bevillannak a képek, mikor ugyanígy pőrén kellett szembe találkoznia Grael haragjával, el is sápad, ahogy már előre tart a további fájdalmaktól.*
- Mondtam! Meg akartam mutatni, hogy milyen az, ha szeretsz valakit. Ilyen, Grael! Te ezt érzed?
*Megremeg a szája, majd később ő maga is.* - Nem akarom a gyűrűdet, ha a közelében sincs annak, amit most átéltél. Nem akarom hozzád kötni magam, ha nem érzed irántam azt, amit az előbb. Persze ez tisztább, ezt nem mérgezi semmiféle gondolat. Én is átéltem, rám is hatott a mágia. De ha ott van benned, akkor egyértelmű a döntésem. Ha nincs, hát akkor fel se tedd a kérdést, amit egyébként sem tettél.
3168. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2026-03-13 00:32:17
Üzenet elküldve: 2026-03-13 00:32:17
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Megrendelés//
-Tudom! Nyelvészkedés amit csinálsz, mert ha nem mondod az igazat, akkor azt akárhogy szépíted, bizony hazudsz! De örömöm lelem a fondorlatos szavaidban. Tetszel nekem, mert vásott vagy, látom a szemeden! -*saját alsószemhéjára kopogtat, a bal szájzuga enyhén felfelé ível, ahogy lomhán féloldalas, csibészes mosolyba görbül. *
-Sok mindenről hallottam én már, a szülőföldem két emberöltővel ezelőtti királya túlélte a himlőt, de belebolondult úgy, hogy egy tyúkot vett nőül! Tyúkbaszó Ottogart lett a neve, az istenek tartsák meg békében a lelkét! -*kurta ujjait a bundázott mellkasra lapítja, hunyorít párat a megboldogult bolond király tiszteletére.*-Ha egy tyúk lehet királyné, ork is lehet nemes! Fura népség az az ezüstkanalas, tiltott, istentelen dolgokat csinálnak, ha nem látják őket! És a legtöbbnek herpesze van, de olyan helyen, ahol nem is látszik!
*Szemöldöke vidáman, kihívóan rándul, fejét lentebb szegi, úgy sandít fel az orkra, tekintetében a felismerést, egyetértést keresve. A vidámságból a polgárnegyed útjaira való kanyarodást követő egyik zökkenés szakítja ki, nagyot nyekken, jóval erősebben kapaszkodik, egészen megmérgesedve köp félre – pontosabban le- az utat téve felelőssé a zökkenőért.*
-Há' majnem leestem! -*adja meg az esetleges kérdő tekintetre a magyarázatot, fél kézzel kapaszkodik, a másikat bocsánatkérően magasabbra emeli, a kereskedő felé mutatva a tenyerét.*
*A kérdésre szelíden vonja meg a vállait, kerek állára vakargat.*
-Gyerek vagyok, nem buta. A város beszélni fog arról, ami fura, egy cifra ork kereskedő pedig fura, pláne ha az őrségnek szállít. Városőrségi beszállítóról hallottam, vezető kutató alkimista miegymásról még nem. Innen tudom, hogy az egyik hazugság, a másik, meg nem! Én szeretek beszélgetni az emberekkel, neked is kéne. -*előre csapja a kezét, a levegőben öblös félkörívet ír le.*- Olyan dolgokat is megtudhatnál, amit el sem akartak eredetileg mondani! Vagy te nem szoktál beszélgetni? Nekem úgy tűnt, hogy az emberek megriadnak, mikor megjelensz, pedig tudhatnák, ilyen kalodában, mint ami rajtad van, úgysem tudnád megkergetni őket! Vagy igen? -*megkapaszkodik az ülésben mindkét kezével, közelebb hajol a férfihez, hatalmas, várakozó szemekkel mered fel rá, mint aki mesét vár.*
A hozzászólás írója (Thalyssa Lwyd) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.03.13 00:35:30
-Tudom! Nyelvészkedés amit csinálsz, mert ha nem mondod az igazat, akkor azt akárhogy szépíted, bizony hazudsz! De örömöm lelem a fondorlatos szavaidban. Tetszel nekem, mert vásott vagy, látom a szemeden! -*saját alsószemhéjára kopogtat, a bal szájzuga enyhén felfelé ível, ahogy lomhán féloldalas, csibészes mosolyba görbül. *
-Sok mindenről hallottam én már, a szülőföldem két emberöltővel ezelőtti királya túlélte a himlőt, de belebolondult úgy, hogy egy tyúkot vett nőül! Tyúkbaszó Ottogart lett a neve, az istenek tartsák meg békében a lelkét! -*kurta ujjait a bundázott mellkasra lapítja, hunyorít párat a megboldogult bolond király tiszteletére.*-Ha egy tyúk lehet királyné, ork is lehet nemes! Fura népség az az ezüstkanalas, tiltott, istentelen dolgokat csinálnak, ha nem látják őket! És a legtöbbnek herpesze van, de olyan helyen, ahol nem is látszik!
*Szemöldöke vidáman, kihívóan rándul, fejét lentebb szegi, úgy sandít fel az orkra, tekintetében a felismerést, egyetértést keresve. A vidámságból a polgárnegyed útjaira való kanyarodást követő egyik zökkenés szakítja ki, nagyot nyekken, jóval erősebben kapaszkodik, egészen megmérgesedve köp félre – pontosabban le- az utat téve felelőssé a zökkenőért.*
-Há' majnem leestem! -*adja meg az esetleges kérdő tekintetre a magyarázatot, fél kézzel kapaszkodik, a másikat bocsánatkérően magasabbra emeli, a kereskedő felé mutatva a tenyerét.*
*A kérdésre szelíden vonja meg a vállait, kerek állára vakargat.*
-Gyerek vagyok, nem buta. A város beszélni fog arról, ami fura, egy cifra ork kereskedő pedig fura, pláne ha az őrségnek szállít. Városőrségi beszállítóról hallottam, vezető kutató alkimista miegymásról még nem. Innen tudom, hogy az egyik hazugság, a másik, meg nem! Én szeretek beszélgetni az emberekkel, neked is kéne. -*előre csapja a kezét, a levegőben öblös félkörívet ír le.*- Olyan dolgokat is megtudhatnál, amit el sem akartak eredetileg mondani! Vagy te nem szoktál beszélgetni? Nekem úgy tűnt, hogy az emberek megriadnak, mikor megjelensz, pedig tudhatnák, ilyen kalodában, mint ami rajtad van, úgysem tudnád megkergetni őket! Vagy igen? -*megkapaszkodik az ülésben mindkét kezével, közelebb hajol a férfihez, hatalmas, várakozó szemekkel mered fel rá, mint aki mesét vár.*
A hozzászólás írója (Thalyssa Lwyd) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.03.13 00:35:30
3167. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2026-03-12 09:51:43
Üzenet elküldve: 2026-03-12 09:51:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Megrendelés//
* Az eddig aranytól csengő erszényének hangját némaság váltja fel, ahogy lassan, kimérten sétál a szekérhez. A ló mellett elhaladva végighúzza kezét az állat oldalán, közben pedig elmerül a gondolataiban. Jó látni, hogy a fiatalság érdeklődését fejezi ki az alkímia iránt. Kezeivel megragadja a bakot, majd felhúzza magát a helyére. Tekintete csak egy pillanatra fordul vissza az elfre, majd vissza az emberre, s csakis azért, mert ilyen szavakat használ. Lehet igaza van, de az is lehet, hogy miatta fizetett egy maréknyival többet, mint előtte. Eleinte nem is válaszol, csak hümmög rá egyet, majd szemeit az útra szegezi. A gyeplőket megemelve lágyan lendíti meg azokat, s lassan de biztosan folytatják az útjukat. *
- Szerencsét, mi? Talán.
* Feleli röviden. A kő kérdésére viszont nemlegesen bólint egyelőre. Fél attól, hogy elejti, így nem kockáztatja meg, hogy itt veszítsék el. Talán a raktárban engedi neki, ott elrejtheti ahol csak akarja, bárhol megtalálja. A következő észrevételére, arcára széles vigyor ül ki. Ahhoz képes, hogy milyen fiatal, esze, mint a borotva. *
- Gondolod?
* Feleli egy kacér mosollyal az arcán. Míg egyesek azt mondanák, hogy hazudni bűn, addig mások feltennék a kérdést, hogy mi számít hazugságnak. Cagon épp az utóbbi kategóriába esik. *
- Nem szokásom a hazugság. Minden, ami elhangzott igaz volt. Valóban vezető tudós vagyok, csak az egyetlen. Úgy nem nehéz vezetőnek lenni.
* Még a vállát is megvonja eme kijelentésre. Egyedül dolgozik, s úgy valóban nem nehéz elérni ezeket a dolgokat. A következő kérdésre, az eddig arcát kiülő mosoly eltűnik és azt felváltja valami komorabb, majd néhány másodperc múlva arca megenyhül és mintha eddig visszatartott levegő hirtelen törne ki a száján, s azt apró kacaj követi. *
- Hallottál már ork nemesekről? Ne viccelj. Előbb vágná le néhány ember a lábát, minthogy megélje azt a napot. Nincs különösebb történet rá. A tanítóim sokat adtak a kinézetre, nélkülük sehol se lennék, de a helyzet azt kívánta, hogy otthagyjam őket. Azóta pedig itt keresem a kenyerem. Fura, hogy a vezető tudósi címemet megkérdőjelezed, de azt nem, hogy valójában én szállítok az őrségnek.
* Teszi oda halkan az utolsó mondatát. Kíváncsi is arra, hogy az egyik miért hihetőbb, mint a másik. Elvégre idejük van kitárgyalni az úton, bár nemsokára megközelítik a raktárépületet. *
* Az eddig aranytól csengő erszényének hangját némaság váltja fel, ahogy lassan, kimérten sétál a szekérhez. A ló mellett elhaladva végighúzza kezét az állat oldalán, közben pedig elmerül a gondolataiban. Jó látni, hogy a fiatalság érdeklődését fejezi ki az alkímia iránt. Kezeivel megragadja a bakot, majd felhúzza magát a helyére. Tekintete csak egy pillanatra fordul vissza az elfre, majd vissza az emberre, s csakis azért, mert ilyen szavakat használ. Lehet igaza van, de az is lehet, hogy miatta fizetett egy maréknyival többet, mint előtte. Eleinte nem is válaszol, csak hümmög rá egyet, majd szemeit az útra szegezi. A gyeplőket megemelve lágyan lendíti meg azokat, s lassan de biztosan folytatják az útjukat. *
- Szerencsét, mi? Talán.
* Feleli röviden. A kő kérdésére viszont nemlegesen bólint egyelőre. Fél attól, hogy elejti, így nem kockáztatja meg, hogy itt veszítsék el. Talán a raktárban engedi neki, ott elrejtheti ahol csak akarja, bárhol megtalálja. A következő észrevételére, arcára széles vigyor ül ki. Ahhoz képes, hogy milyen fiatal, esze, mint a borotva. *
- Gondolod?
* Feleli egy kacér mosollyal az arcán. Míg egyesek azt mondanák, hogy hazudni bűn, addig mások feltennék a kérdést, hogy mi számít hazugságnak. Cagon épp az utóbbi kategóriába esik. *
- Nem szokásom a hazugság. Minden, ami elhangzott igaz volt. Valóban vezető tudós vagyok, csak az egyetlen. Úgy nem nehéz vezetőnek lenni.
* Még a vállát is megvonja eme kijelentésre. Egyedül dolgozik, s úgy valóban nem nehéz elérni ezeket a dolgokat. A következő kérdésre, az eddig arcát kiülő mosoly eltűnik és azt felváltja valami komorabb, majd néhány másodperc múlva arca megenyhül és mintha eddig visszatartott levegő hirtelen törne ki a száján, s azt apró kacaj követi. *
- Hallottál már ork nemesekről? Ne viccelj. Előbb vágná le néhány ember a lábát, minthogy megélje azt a napot. Nincs különösebb történet rá. A tanítóim sokat adtak a kinézetre, nélkülük sehol se lennék, de a helyzet azt kívánta, hogy otthagyjam őket. Azóta pedig itt keresem a kenyerem. Fura, hogy a vezető tudósi címemet megkérdőjelezed, de azt nem, hogy valójában én szállítok az őrségnek.
* Teszi oda halkan az utolsó mondatát. Kíváncsi is arra, hogy az egyik miért hihetőbb, mint a másik. Elvégre idejük van kitárgyalni az úton, bár nemsokára megközelítik a raktárépületet. *
3166. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2026-03-11 17:34:36
Üzenet elküldve: 2026-03-11 17:34:36
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 285
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 285
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A tett követi az árnyékát//
*Talán csak azért hangzanak szavai hangosan, mert megbabonázták, de ez nem azt jelenti, hogy nem lehetnek őszinték. A harcos büszkeség, a marcona városőr képe és a férfiúi mivoltja nem engedheti meg magának, hogy mindezt hókuszpókusz nélkül is Mai tudtára adja, de legalább hallhatja. Hallhatja, amit hallani akar, miközben ő teljesen elveszíti az eszét. Ha eddig igazi szerelmet nem is érzett, csupán vonzódást és birtokolni vágyást, hát most azt is érzi. A lány alakja, a jegesen, de megbabonázóan pislogó szemek, az apró, hívogató mozdulatok, a fél-elf egész lénye úgy hat rá, mint egy erős méreg, mi egyre jobban kifejti a hatását.*
- Mindig az is maradsz… *Mormogja, majd teljesen elveszve a mágus játékában, hagyja magát megszabadítani a ruháitól, és ő sem reszt kihámozni Mait az övéiből, hogy minden akadály nélkül, teljes valójukban lehessenek egymáséi. Magához képest egészen gyengéden bánik társával, úgy igyekszik szeretni, ahogy még soha nem tette. Lassan már a külvilág minden képe és zaja érdektelenné válik a számára, csak és kizárólag Mai az, aki érdekli. A nevét hallja suttogni, majd anélkül, hogy bármiféle gondolatnak esélyt adna, hogy megmutassa magát teljesíti be a gyönyörű végzetüket. Nem veszi észre, hogy a varázsnak vége, csak akkor, mikor már elégedetten fekszik az ágyon, és ujjaival a fekete tincsek között játszadozik.
Hirtelen düllednek ki a szemei, keze megdermed, amit Mai érezhet is a tarkóján, míg másik kezével az ágy szélét kezdi szorítani.*
- Mi a fasz… *Fordul a lány felé, aki most egy nagyon dühös tekintetű Graellel találhatja magát szemben. Hirtelen felül az ágyban, s az sem zavarja, ha Mai ekkor még a mellkasán feküdt, lelkiismeretfurdalás nélkül dobja le onnan.*
- Te most megátkoztál engem? Hogy volt hozzá merszed?! *Megragadja a karját, és annál fogva húzza magához, fel az ágyról, hogy egészen közelről nézhessen a jegeskék íriszekbe.*
- Egyetlen esélyt adok, hogy megmagyarázd ezt! Egyet. *Csikorgatja a fogait. Valójában megalázva érzi magát, amit nem tűrhet el, de még most is küzd magával, hogy ne bántsa a lányt annak ellenére, hogy a csuklóját olyan erősen szorítja, hogy talán már be is vörösödött szegénynek.*
*Talán csak azért hangzanak szavai hangosan, mert megbabonázták, de ez nem azt jelenti, hogy nem lehetnek őszinték. A harcos büszkeség, a marcona városőr képe és a férfiúi mivoltja nem engedheti meg magának, hogy mindezt hókuszpókusz nélkül is Mai tudtára adja, de legalább hallhatja. Hallhatja, amit hallani akar, miközben ő teljesen elveszíti az eszét. Ha eddig igazi szerelmet nem is érzett, csupán vonzódást és birtokolni vágyást, hát most azt is érzi. A lány alakja, a jegesen, de megbabonázóan pislogó szemek, az apró, hívogató mozdulatok, a fél-elf egész lénye úgy hat rá, mint egy erős méreg, mi egyre jobban kifejti a hatását.*
- Mindig az is maradsz… *Mormogja, majd teljesen elveszve a mágus játékában, hagyja magát megszabadítani a ruháitól, és ő sem reszt kihámozni Mait az övéiből, hogy minden akadály nélkül, teljes valójukban lehessenek egymáséi. Magához képest egészen gyengéden bánik társával, úgy igyekszik szeretni, ahogy még soha nem tette. Lassan már a külvilág minden képe és zaja érdektelenné válik a számára, csak és kizárólag Mai az, aki érdekli. A nevét hallja suttogni, majd anélkül, hogy bármiféle gondolatnak esélyt adna, hogy megmutassa magát teljesíti be a gyönyörű végzetüket. Nem veszi észre, hogy a varázsnak vége, csak akkor, mikor már elégedetten fekszik az ágyon, és ujjaival a fekete tincsek között játszadozik.
Hirtelen düllednek ki a szemei, keze megdermed, amit Mai érezhet is a tarkóján, míg másik kezével az ágy szélét kezdi szorítani.*
- Mi a fasz… *Fordul a lány felé, aki most egy nagyon dühös tekintetű Graellel találhatja magát szemben. Hirtelen felül az ágyban, s az sem zavarja, ha Mai ekkor még a mellkasán feküdt, lelkiismeretfurdalás nélkül dobja le onnan.*
- Te most megátkoztál engem? Hogy volt hozzá merszed?! *Megragadja a karját, és annál fogva húzza magához, fel az ágyról, hogy egészen közelről nézhessen a jegeskék íriszekbe.*
- Egyetlen esélyt adok, hogy megmagyarázd ezt! Egyet. *Csikorgatja a fogait. Valójában megalázva érzi magát, amit nem tűrhet el, de még most is küzd magával, hogy ne bántsa a lányt annak ellenére, hogy a csuklóját olyan erősen szorítja, hogy talán már be is vörösödött szegénynek.*
3165. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2026-03-08 17:43:47
Üzenet elküldve: 2026-03-08 17:43:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1235
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1235
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//A tett követi az árnyékát//
//Aktív képesség használat: Oszlatás//
*A varázslata sikerült, ezzel kiadva magából azt az utolsó szeletet is, mit nem is akart a férfi tudtára hozni. Hogyan léphetne az életben akkorát, amekkorát a harcos kér tőle, hogyha a legfontosabbat nem tudja róla? Azt, amivel meg tudja magát védeni, amivel megmutatja, hogy egyedül is erős és nincs szüksége oltalomra. Nem hazudhat örökké, nem hazudhat többé, éppen elég kárt okozott már. Látja, ahogy feleszmél a másik, már csak annak lépteiből, kisugárzásából is egyértelmű, nem kellenek a lélektükrök hozzá. Csak akkor néz végül a barnák mélyére, mikor már teljesen bizonyos abban, hogy nem rontotta el az igét, mit a legalattomosabban kíván most kihasználni.
Szinte fáj, annyira jól esnek a szavak. Bárcsak hallhatná ezt úgy is, hogy nem kiharcolta fortélyokkal, tudással, hanem mert szívből szólnak. Grael magától talán sosem ejtené ki a negyedét sem annak, amit most. Az entitás benne Mainak is megmutatja azt az érzést, amit a városőr átél. Sokkal tudatosabb persze, irányítani képes, de gyarló, mint mindenki, így e hamis illúziónak éppúgy aláveti magát. Csakhogy hiába szép és jó, már nem újdonság. Lecsupaszítva éli meg azt, amit annyiszor megfertőznek a saját gondolatai, vagy épp a rengeteg szitok és becsmérlés, amit Grael időnként rászór. Mindettől mentesen élvezi a mondatok körüli varázst, áhítozik, hogy végre megkaparintsa ajkára az ajkat, s elmerülhessen abban az élvezetben, amit annyira vágyott.
Nem áll fel, hívogatóan dől csak hátrafelé, hogy mágnesként vonzhassa magához azt, kinek most olyannyira egyértelmű, hogy mit fog válaszolni, mint még soha. Csakhogy az a válasz talán már nem is fog kelleni Graelnek, ha felocsúdik. Épp ezért kezd hergelő játékba, az édes szavakat pedig beissza, hogy soha el se feledhesse. Emlékeibe ivódik az illattal együtt, amit talán utoljára érez ilyen közelről.*
- A Tiéd vagyok, Grael. Mindig is az voltam és az is leszek. *Suttogja annak fülébe, majd mit sem törődve a néha jajveszékelő tudattal, annak ruháinak hámozásába kezd, s már semmi nincs, mi megállíthatja kettejüket abban, hogy a legtökéletesebb érzésnek átadva leheljék bele örömüket a szoba levegőjébe. Hogy mennyi időt ad a kiteljesedésnek, nem tudná megmondani. Minden érzékét leköti a másik, ad, s kapni akar. Simít a kéz, ölel a kar, kíván minden porcika. Végre egyszer, először tisztán és békében, mentesülve minden szörnyűségtől, mi valaha körülölelte őket.
De a bűntudat, a félelem erősebb minden entitásnál, hiszen ő tudja, hogy mi az ára ennek az érzésnek. Átéli bár, de idővel nem tud szabadulni attól, hogy megálljt kell parancsolnia. Csupán prezentálni akart, megmutatni a harcosnak, hogy mi az, hogy szeretni valakit. Hogy megtudja ő maga is, hogy csak egy illúzió-e az egész, avagy ez a valóság. Mai már tudja.
Erősen szorítja Graelt, lábait annak csípőjén átkulcsolva sóhajtja a nevét, majd lehunyja pilláit és a legszebb, legelemibb pillanat előtt kevéssel szakítja meg a varázslatot. De nem szól. Hagyja, hogy a másik ráeszméljen, ha egyáltalán ráeszmél, hogy már ő maga az, aki cselekszik, nem pedig valami földöntúli irányítja. Ha ezért meg kell bűnhődnie, ha a következő percben fájdalmas véget ér a légyottjuk, hát áll elébe. Kevésbé drasztikusabb módszert találhatott volna, de ettől józanítóbbat soha.*
//Aktív képesség használat: Oszlatás//
*A varázslata sikerült, ezzel kiadva magából azt az utolsó szeletet is, mit nem is akart a férfi tudtára hozni. Hogyan léphetne az életben akkorát, amekkorát a harcos kér tőle, hogyha a legfontosabbat nem tudja róla? Azt, amivel meg tudja magát védeni, amivel megmutatja, hogy egyedül is erős és nincs szüksége oltalomra. Nem hazudhat örökké, nem hazudhat többé, éppen elég kárt okozott már. Látja, ahogy feleszmél a másik, már csak annak lépteiből, kisugárzásából is egyértelmű, nem kellenek a lélektükrök hozzá. Csak akkor néz végül a barnák mélyére, mikor már teljesen bizonyos abban, hogy nem rontotta el az igét, mit a legalattomosabban kíván most kihasználni.
Szinte fáj, annyira jól esnek a szavak. Bárcsak hallhatná ezt úgy is, hogy nem kiharcolta fortélyokkal, tudással, hanem mert szívből szólnak. Grael magától talán sosem ejtené ki a negyedét sem annak, amit most. Az entitás benne Mainak is megmutatja azt az érzést, amit a városőr átél. Sokkal tudatosabb persze, irányítani képes, de gyarló, mint mindenki, így e hamis illúziónak éppúgy aláveti magát. Csakhogy hiába szép és jó, már nem újdonság. Lecsupaszítva éli meg azt, amit annyiszor megfertőznek a saját gondolatai, vagy épp a rengeteg szitok és becsmérlés, amit Grael időnként rászór. Mindettől mentesen élvezi a mondatok körüli varázst, áhítozik, hogy végre megkaparintsa ajkára az ajkat, s elmerülhessen abban az élvezetben, amit annyira vágyott.
Nem áll fel, hívogatóan dől csak hátrafelé, hogy mágnesként vonzhassa magához azt, kinek most olyannyira egyértelmű, hogy mit fog válaszolni, mint még soha. Csakhogy az a válasz talán már nem is fog kelleni Graelnek, ha felocsúdik. Épp ezért kezd hergelő játékba, az édes szavakat pedig beissza, hogy soha el se feledhesse. Emlékeibe ivódik az illattal együtt, amit talán utoljára érez ilyen közelről.*
- A Tiéd vagyok, Grael. Mindig is az voltam és az is leszek. *Suttogja annak fülébe, majd mit sem törődve a néha jajveszékelő tudattal, annak ruháinak hámozásába kezd, s már semmi nincs, mi megállíthatja kettejüket abban, hogy a legtökéletesebb érzésnek átadva leheljék bele örömüket a szoba levegőjébe. Hogy mennyi időt ad a kiteljesedésnek, nem tudná megmondani. Minden érzékét leköti a másik, ad, s kapni akar. Simít a kéz, ölel a kar, kíván minden porcika. Végre egyszer, először tisztán és békében, mentesülve minden szörnyűségtől, mi valaha körülölelte őket.
De a bűntudat, a félelem erősebb minden entitásnál, hiszen ő tudja, hogy mi az ára ennek az érzésnek. Átéli bár, de idővel nem tud szabadulni attól, hogy megálljt kell parancsolnia. Csupán prezentálni akart, megmutatni a harcosnak, hogy mi az, hogy szeretni valakit. Hogy megtudja ő maga is, hogy csak egy illúzió-e az egész, avagy ez a valóság. Mai már tudja.
Erősen szorítja Graelt, lábait annak csípőjén átkulcsolva sóhajtja a nevét, majd lehunyja pilláit és a legszebb, legelemibb pillanat előtt kevéssel szakítja meg a varázslatot. De nem szól. Hagyja, hogy a másik ráeszméljen, ha egyáltalán ráeszmél, hogy már ő maga az, aki cselekszik, nem pedig valami földöntúli irányítja. Ha ezért meg kell bűnhődnie, ha a következő percben fájdalmas véget ér a légyottjuk, hát áll elébe. Kevésbé drasztikusabb módszert találhatott volna, de ettől józanítóbbat soha.*
3164. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2026-03-08 15:36:40
Üzenet elküldve: 2026-03-08 15:36:40
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 285
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 285
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A tett követi az árnyékát//
*Elmondta a feltételeit. Nem vár másra, csupán egy egyértelmű, végleges, megmásíthatatlan döntésre, de Mai csak beszél. Beszél arról, ami jelen pillanatban cseppet sem érdekli, sőt, csak idegesíti. Nem érdekli, hogy mi miatt és miféle jogai vannak dühöngeni, az sem, hogy hogyan működtek eddig, sem a lány bűntudata. Egy választ akar hallani, mégpedig most, aztán eldönteni, hogy annak függvényében a kezénél fogva rángatja-e ki a másikat a bejárati ajtón, és csapja azt rá örökre, vagy egy elégedett, halvány mosollyal veszi tudomásul az általa preferált döntést. A karjaiba zárni ez esetben tervezi, hisz még a végén azt hinni, hogy a ballépések jóvátételéhez elég lesz egy rövidke „igen”.
Egyetlen szó bizonytalanítja el csupán a hallottakból, illetve maga a kérés. Szeretni… Talán jobb is, hogy Mai képtelen most ránézni, mert arca ledöbben, hirtelen még a saját gondolatai között sem találja meg a helyes utat. Már mondaná, hogy nem teszi meg, de a félvér hangja megint csak beléfojtja a szót. Gyanúsan pillant az ébenhajú felé, szemei kikerekednek, mikor meghallja a számára nem is e világi mormolást. Azonnal lépne hozzá közelebb, hogy a hajánál megragadva rántsa fel az ágyról a boszorkányt, és akadályozza meg, bármire is készül, de késő. Az első lépés után megtorpan, nem mozdul, csak mámoros tekintettel figyeli Mait.*
~Milyen gyönyörű…~ *Kezei ökölbe szorulnak, kissé talán még a szája is tátva marad, ahogy bámulja az előtte ülőt. Úgy érzi, mintha a másik puszta jelenléte, a csodaszép, jegeskék íriszek megbabonáznák. Ez most nem holmi szándékosan kihívó öltözet miatt van, ezt maga, Mai lénye teszi vele. Boszorkányság, egyértelműen boszorkányság, de csodálatos. Újra, és újra átfut az agyán, amit kértek tőle, a lehetséges válaszok, és a következtetés, mely mostanra már egyértelmű, mintha csak felnyitották volna a szemét. Szereti, igenis szereti őt. Hosszú másodpercekig, talán egy egész percig sem hangzik el azonban egyetlen szó sem. A férfi küzd, de ki tudja mi ellen. Végül aztán hirtelen fakad ki.*
- Igen, a kurva életbe, szeretlek! Oké? Így jó lesz? Szeretlek! Nem akarom, hogy távol legyél tőlem, nem akarom, hogy azt se tudjam, mi van veled, hol vagy, jól vagy-e még egyáltalán, mert megőrjít. Azt akarom, hogy itt legyél velem, hogy hallhassam a hangod, hogy átkarolhassalak és megóvhassalak a világtól, mikor sírni volna kedved, hogy mikor nevetsz, azt mellettem tedd! Azt akarom, hogy ne az utolsó mentsvár, hanem az első legyek az életedben, akihez hazajössz! Azt akarom, hogy az enyém legyél, mert… szeretlek. *Ahogy halad előre a szavak között, úgy húzódik vissza a hirtelen jött indulata is, és halkul el a hangja is. Az utolsó szó után tesz egy újabb lépést közelebb, de úgy, mintha forró lángok közé készülne belépni. Nem tudja már, mire számítson, a választ sem tudja még mindig, de már nem is érdekli. Egyszerűen csak szeretné magához szorítani Mait, dús ajkaira tapasztani a sajátjait, és nem törődve a jövővel élvezni azt, hogy most itt van vele, és ha nem is örökre, de az övé lehet.*
*Elmondta a feltételeit. Nem vár másra, csupán egy egyértelmű, végleges, megmásíthatatlan döntésre, de Mai csak beszél. Beszél arról, ami jelen pillanatban cseppet sem érdekli, sőt, csak idegesíti. Nem érdekli, hogy mi miatt és miféle jogai vannak dühöngeni, az sem, hogy hogyan működtek eddig, sem a lány bűntudata. Egy választ akar hallani, mégpedig most, aztán eldönteni, hogy annak függvényében a kezénél fogva rángatja-e ki a másikat a bejárati ajtón, és csapja azt rá örökre, vagy egy elégedett, halvány mosollyal veszi tudomásul az általa preferált döntést. A karjaiba zárni ez esetben tervezi, hisz még a végén azt hinni, hogy a ballépések jóvátételéhez elég lesz egy rövidke „igen”.
Egyetlen szó bizonytalanítja el csupán a hallottakból, illetve maga a kérés. Szeretni… Talán jobb is, hogy Mai képtelen most ránézni, mert arca ledöbben, hirtelen még a saját gondolatai között sem találja meg a helyes utat. Már mondaná, hogy nem teszi meg, de a félvér hangja megint csak beléfojtja a szót. Gyanúsan pillant az ébenhajú felé, szemei kikerekednek, mikor meghallja a számára nem is e világi mormolást. Azonnal lépne hozzá közelebb, hogy a hajánál megragadva rántsa fel az ágyról a boszorkányt, és akadályozza meg, bármire is készül, de késő. Az első lépés után megtorpan, nem mozdul, csak mámoros tekintettel figyeli Mait.*
~Milyen gyönyörű…~ *Kezei ökölbe szorulnak, kissé talán még a szája is tátva marad, ahogy bámulja az előtte ülőt. Úgy érzi, mintha a másik puszta jelenléte, a csodaszép, jegeskék íriszek megbabonáznák. Ez most nem holmi szándékosan kihívó öltözet miatt van, ezt maga, Mai lénye teszi vele. Boszorkányság, egyértelműen boszorkányság, de csodálatos. Újra, és újra átfut az agyán, amit kértek tőle, a lehetséges válaszok, és a következtetés, mely mostanra már egyértelmű, mintha csak felnyitották volna a szemét. Szereti, igenis szereti őt. Hosszú másodpercekig, talán egy egész percig sem hangzik el azonban egyetlen szó sem. A férfi küzd, de ki tudja mi ellen. Végül aztán hirtelen fakad ki.*
- Igen, a kurva életbe, szeretlek! Oké? Így jó lesz? Szeretlek! Nem akarom, hogy távol legyél tőlem, nem akarom, hogy azt se tudjam, mi van veled, hol vagy, jól vagy-e még egyáltalán, mert megőrjít. Azt akarom, hogy itt legyél velem, hogy hallhassam a hangod, hogy átkarolhassalak és megóvhassalak a világtól, mikor sírni volna kedved, hogy mikor nevetsz, azt mellettem tedd! Azt akarom, hogy ne az utolsó mentsvár, hanem az első legyek az életedben, akihez hazajössz! Azt akarom, hogy az enyém legyél, mert… szeretlek. *Ahogy halad előre a szavak között, úgy húzódik vissza a hirtelen jött indulata is, és halkul el a hangja is. Az utolsó szó után tesz egy újabb lépést közelebb, de úgy, mintha forró lángok közé készülne belépni. Nem tudja már, mire számítson, a választ sem tudja még mindig, de már nem is érdekli. Egyszerűen csak szeretné magához szorítani Mait, dús ajkaira tapasztani a sajátjait, és nem törődve a jövővel élvezni azt, hogy most itt van vele, és ha nem is örökre, de az övé lehet.*
3163. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2026-03-08 12:29:31
Üzenet elküldve: 2026-03-08 12:29:31
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1235
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1235
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//A tett követi az árnyékát//
*Erőtlen nevet fel, ahogy a válasza a másikban is hagy némi kívánnivalót maga után. Nem tud érdemben reagálni viszont, túlságosan kezdi elveszíteni a kontrollt saját maga felett. Infantilis, ahogy rengetegszer nyitja, majd zárja a dobozt. Nem önmaga, vagy éppen most az. Grael mellett mindig minden olyan más. Akaratlan válik sebezhetővé, pedig soha senki előtt nem kívánja megmutatni ezen oldalát.
A szavak fájnak, de aligha tudna belekötni egyetlen hangba is. A másik nyerssége vonzza, de bár ne bántotta volna meg annyira, hogy ezt kelljen hallania.*
- Mondtam, nincs mentségem rá.
*Mond csak ennyit, fejét csóválva, Hogyan is védhetné meg magát a vádaktól, ha igazak? Ha nem is teljességgel, de a jelző, mivel illette most talán éppen megfelel, még ha sosem kívánta is, hogy valaha efféle szerepben találja magát. Csak a szíve keresi a megnyugvást. Sajnos nem ott találja meg mégsem, ahol kellene. Nem tudja hogyan tovább, de a továbbiak is csak összezavarják. Szitkokba csomagolt vallomás. Őszintén nehéz kiérezni belőle a legelemibb érzést, amit táplál iránta a harcos. Lecsupaszítani a magról a gyümölcs rothadó húsát. Kinek van kedve megtenni csak azért, hogy nagysokára megtudhassa vajon kikel-e, ha elültetik? Hát a félvérnek…
Szomorúan néz maga elé, a barnákat látni sem akarja. Ha Pashthra kérné kezét, annak minden bizonnyal megadná a módját a hóhajú. Elképzeli, ahogy a Lanawin legszebb földjén, féltérdre ereszkedve, a legfényesebb páncéljában nyújtja felé a gyűrűt, s szemeiben szerelemmel kérdezné meg, hogy lenne-e az, ki végigkíséri ezen az életen. Talán minden nő ezt vágyja. Talán senkinek nem kellene olyasvalaki, aki ilyeténképp hányja elé a vallomását, mint Grael. De miféle kihívás van abban, ha valakitől mindent megkap? Hogyan elégítené ki folytonos bizonyítási vágyát valaki, ha nem kell megmenteni, ha nem kell lehámozni a mérgezett rétegeket, ha nem kell megküzdeni azért, amiért egész életében hitt, hogy küzdeni kell? Torz belső világgal sosem lehet észszerű döntést hozni, mert nem jár a szép, nem érdemli. Ha előtte is van, sosem tud akkorát ütni, mint az, ha az elképzelhetetlen hódol be neki. Mélyen sóhajt fel, majd lép közel Graelhez.*
- Értem a haragod és minden jogod megvan ahhoz, hogy dühös legyél rám. Minden okod is megvan, hogy dühös legyél. Sosem működtünk úgy, mint a… mint akik normálisok. *Kényszerdetten nevet fel, újabb könnycseppeket maszatolva szét kipirult arcán.* - Tedd félre kérlek, egyetlen percre a sérelmeid. És mondd, hogy szeretsz. Tudni akarom mit okoz bennem és benned.
*Nem gondolkodik a szavakon, csak ömlenek belőle. Talán már rég döntött, de szüksége van erre a gesztusra. *
- Segítek. Valamit nem tudsz rólam, Grael. Éld át, amit most adok és aztán mondd, hogy hasonlít-e egyáltalán ahhoz amit táplálsz irántam.
*Azzal halk mormolásba kezd, alig érthetően, suttogva, mintha csak küzdene a szavakkal, de valójában idegen lehet minden egyes hangja a másik füleinek. Végtére is mindegy. Ha nem most bukik bele, kiderül minden. Ha belebukik? Hát akkor újra fogja próbálni, még mielőtt a férfi egyáltalán feleszmélhetne, hogy mit próbál neki mutatni.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására átengedi testét egy entitásnak, ki bűverővel csábítja el az előtte álló kiválasztottat. Az élményt a varázshasználó is átéli, és tökéletes szerelem gyúl ki a befolyásolt személyben a varázshasználó irányába. Hatása három körig tart, utána az áldozat kiábrándul a mágusból.
*Erőtlen nevet fel, ahogy a válasza a másikban is hagy némi kívánnivalót maga után. Nem tud érdemben reagálni viszont, túlságosan kezdi elveszíteni a kontrollt saját maga felett. Infantilis, ahogy rengetegszer nyitja, majd zárja a dobozt. Nem önmaga, vagy éppen most az. Grael mellett mindig minden olyan más. Akaratlan válik sebezhetővé, pedig soha senki előtt nem kívánja megmutatni ezen oldalát.
A szavak fájnak, de aligha tudna belekötni egyetlen hangba is. A másik nyerssége vonzza, de bár ne bántotta volna meg annyira, hogy ezt kelljen hallania.*
- Mondtam, nincs mentségem rá.
*Mond csak ennyit, fejét csóválva, Hogyan is védhetné meg magát a vádaktól, ha igazak? Ha nem is teljességgel, de a jelző, mivel illette most talán éppen megfelel, még ha sosem kívánta is, hogy valaha efféle szerepben találja magát. Csak a szíve keresi a megnyugvást. Sajnos nem ott találja meg mégsem, ahol kellene. Nem tudja hogyan tovább, de a továbbiak is csak összezavarják. Szitkokba csomagolt vallomás. Őszintén nehéz kiérezni belőle a legelemibb érzést, amit táplál iránta a harcos. Lecsupaszítani a magról a gyümölcs rothadó húsát. Kinek van kedve megtenni csak azért, hogy nagysokára megtudhassa vajon kikel-e, ha elültetik? Hát a félvérnek…
Szomorúan néz maga elé, a barnákat látni sem akarja. Ha Pashthra kérné kezét, annak minden bizonnyal megadná a módját a hóhajú. Elképzeli, ahogy a Lanawin legszebb földjén, féltérdre ereszkedve, a legfényesebb páncéljában nyújtja felé a gyűrűt, s szemeiben szerelemmel kérdezné meg, hogy lenne-e az, ki végigkíséri ezen az életen. Talán minden nő ezt vágyja. Talán senkinek nem kellene olyasvalaki, aki ilyeténképp hányja elé a vallomását, mint Grael. De miféle kihívás van abban, ha valakitől mindent megkap? Hogyan elégítené ki folytonos bizonyítási vágyát valaki, ha nem kell megmenteni, ha nem kell lehámozni a mérgezett rétegeket, ha nem kell megküzdeni azért, amiért egész életében hitt, hogy küzdeni kell? Torz belső világgal sosem lehet észszerű döntést hozni, mert nem jár a szép, nem érdemli. Ha előtte is van, sosem tud akkorát ütni, mint az, ha az elképzelhetetlen hódol be neki. Mélyen sóhajt fel, majd lép közel Graelhez.*
- Értem a haragod és minden jogod megvan ahhoz, hogy dühös legyél rám. Minden okod is megvan, hogy dühös legyél. Sosem működtünk úgy, mint a… mint akik normálisok. *Kényszerdetten nevet fel, újabb könnycseppeket maszatolva szét kipirult arcán.* - Tedd félre kérlek, egyetlen percre a sérelmeid. És mondd, hogy szeretsz. Tudni akarom mit okoz bennem és benned.
*Nem gondolkodik a szavakon, csak ömlenek belőle. Talán már rég döntött, de szüksége van erre a gesztusra. *
- Segítek. Valamit nem tudsz rólam, Grael. Éld át, amit most adok és aztán mondd, hogy hasonlít-e egyáltalán ahhoz amit táplálsz irántam.
*Azzal halk mormolásba kezd, alig érthetően, suttogva, mintha csak küzdene a szavakkal, de valójában idegen lehet minden egyes hangja a másik füleinek. Végtére is mindegy. Ha nem most bukik bele, kiderül minden. Ha belebukik? Hát akkor újra fogja próbálni, még mielőtt a férfi egyáltalán feleszmélhetne, hogy mit próbál neki mutatni.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására átengedi testét egy entitásnak, ki bűverővel csábítja el az előtte álló kiválasztottat. Az élményt a varázshasználó is átéli, és tökéletes szerelem gyúl ki a befolyásolt személyben a varázshasználó irányába. Hatása három körig tart, utána az áldozat kiábrándul a mágusból.
3162. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2026-03-06 19:19:04
Üzenet elküldve: 2026-03-06 19:19:04
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 285
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 285
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A tett követi az árnyékát//
*Nem különösebben érdekli, hogy a fiókban kotorászása mennyire idegesíti a másikat. Olyannyira nem, hogy még a költői kérdésére sem reagál többel egy halk morranásnál. Aztán végül felemelkedik, és a nő kezébe nyomja a dobozt, ami talán többet mesél a lelke mélyén zajló gondolatokról, mint amennyit szavakkal valaha is el tudna árulni. Persze, nem ezen rágódik most, helyette jót szórakozik a félvér megdöbbent arcát látva, lassan egy halvány vigyor is az ajkaira kúszik, de hamar lehervad, mikor ráeszmél, hogy amúgy marhára nincs kedve vigyorogni.
Vár. Karjait összefonja maga előtt, és megvárja, míg Mai megnézi a rendkívül drága ékszert egyszer, majd még egyszer, míg végre meg is szólal. Ahogy meghallja a választ, megint csak nem képes parancsolni az ösztöneinek, nevetésben tör ki hirtelen, majd megcsóválja a fejét. Néha nem tudja elhinni ezt a kis picsát.*
- Ehh, nem értek a hercegnőkhöz, meg ahhoz sem, hogy ilyenkor mi a szokás, de szerintem nem ezt szokták mondani. *Érzi már magán, hogy furcsa, ide nem illő jókedvvel védekezik az elméje az abszurd és csalódást keltő szituáció ellen. Örömkönnyeket nem várt, sőt, tulajdonképp fogalma sincs, hogy valójában mit várt, de azt biztosan nem, hogy a válasz ennyire rosszul érinti majd. Zavarja is. Ő egy erős férfi, azt hitte, hogy majd csak meghallgatja, mit mond neki a lány, aztán legfeljebb kivágja az ajtón, mint macskát szarni, de mégis küzd a saját érzéseivel, pedig a másikat akarta kellemetlen helyzetbe hozni. Emiatt nem tud idejében válaszolni a feltett kérdésre sem, Mai tovább beszél, és egy vallomással fordul felé, vagy inkább kettővel. Egy újabb szúrás, oda, ahol fáj, de nem érti miért. Le kéne pattannia a szíve körül páncélt képző jégről, de mégis fáj, amit hall. ~A rohadt életbe… Azt ne mondd Graelmhor, hogy féltékeny vagy… pff…~*
- Szóval nem is picsa vagy, hanem kurva, ezt akarod mondani? *Nyúl az ő leghatékonyabb módszeréhez újra, a támadáshoz.*
- Más faszával vigasztalod magad, mert az enyém túl nagy neked, vagy mi? *Kedve támadna felpofozni a nőt, de valami, talán egy isteni sugallat mégis megállítja. Nem bántja őt, nem teheti, hisz épp azt próbálja elmondani, hogy tévedett, mégis, ezek szerint szemtelenül szórakozik vele, ami megtorlást érdemelne.*
- Tudod mi volt a célom? *Szólal meg végül barátságtalan, szemrehányó hangon, visszakanyarodva a korábbi kérdésre.*
- Az, hogy miután az már nem egyszer kiderült, hogy hiába pofázok neked, máshogy mutassam meg, mivel vagy kivel játszol. Én nem vagyok egy nyavalyás eb, akihez beállíthatsz, és megölelgetheted, mikor épp gyűlölsz mindent és mindenkit, máskor pedig elzavarod és leszarod, mert épp nincs kedved hozzá. Azt akarom, hogy dönts! Ott a gyűrű. Ha kell neked az, amit tőlem kaphatsz, ha kell a védelmem, a faszom vagy bánom is én mi az, ami kell neked tőlem, akkor húzd fel az ujjadra, de azzal egyúttal elfogadod azt is, hogy nem zárhatsz ki engem a döntéseidből, az életedből, amikor a hercegnő hiszti vagy az a kurva nagy okosságod épp azt diktálja, hogy szarj rám! Ha azt akarod, hogy legyek az életed része, akkor csináljuk rendesen, és legyél te is itt nekem úgy, ahogy én itt vagyok neked, mikor kell egy csigaház, ahova visszahúzódhatsz! Ha nem kell a gyűrű, azzal azt mondod, hogy én sem kellek. Ha így döntesz, dobd ki az első kukába, miután innen elmentél, és többet soha ne gyere vissza! Vissza se nézz! Erről szól valójában a mi üzletünk, ez az én ajánlatom. *Tárja szét a karjait. Többet ő nem kíván hozzáfűzni, sem felelősséget vállalni, a döntés szerinte csakis Maié.*
*Nem különösebben érdekli, hogy a fiókban kotorászása mennyire idegesíti a másikat. Olyannyira nem, hogy még a költői kérdésére sem reagál többel egy halk morranásnál. Aztán végül felemelkedik, és a nő kezébe nyomja a dobozt, ami talán többet mesél a lelke mélyén zajló gondolatokról, mint amennyit szavakkal valaha is el tudna árulni. Persze, nem ezen rágódik most, helyette jót szórakozik a félvér megdöbbent arcát látva, lassan egy halvány vigyor is az ajkaira kúszik, de hamar lehervad, mikor ráeszmél, hogy amúgy marhára nincs kedve vigyorogni.
Vár. Karjait összefonja maga előtt, és megvárja, míg Mai megnézi a rendkívül drága ékszert egyszer, majd még egyszer, míg végre meg is szólal. Ahogy meghallja a választ, megint csak nem képes parancsolni az ösztöneinek, nevetésben tör ki hirtelen, majd megcsóválja a fejét. Néha nem tudja elhinni ezt a kis picsát.*
- Ehh, nem értek a hercegnőkhöz, meg ahhoz sem, hogy ilyenkor mi a szokás, de szerintem nem ezt szokták mondani. *Érzi már magán, hogy furcsa, ide nem illő jókedvvel védekezik az elméje az abszurd és csalódást keltő szituáció ellen. Örömkönnyeket nem várt, sőt, tulajdonképp fogalma sincs, hogy valójában mit várt, de azt biztosan nem, hogy a válasz ennyire rosszul érinti majd. Zavarja is. Ő egy erős férfi, azt hitte, hogy majd csak meghallgatja, mit mond neki a lány, aztán legfeljebb kivágja az ajtón, mint macskát szarni, de mégis küzd a saját érzéseivel, pedig a másikat akarta kellemetlen helyzetbe hozni. Emiatt nem tud idejében válaszolni a feltett kérdésre sem, Mai tovább beszél, és egy vallomással fordul felé, vagy inkább kettővel. Egy újabb szúrás, oda, ahol fáj, de nem érti miért. Le kéne pattannia a szíve körül páncélt képző jégről, de mégis fáj, amit hall. ~A rohadt életbe… Azt ne mondd Graelmhor, hogy féltékeny vagy… pff…~*
- Szóval nem is picsa vagy, hanem kurva, ezt akarod mondani? *Nyúl az ő leghatékonyabb módszeréhez újra, a támadáshoz.*
- Más faszával vigasztalod magad, mert az enyém túl nagy neked, vagy mi? *Kedve támadna felpofozni a nőt, de valami, talán egy isteni sugallat mégis megállítja. Nem bántja őt, nem teheti, hisz épp azt próbálja elmondani, hogy tévedett, mégis, ezek szerint szemtelenül szórakozik vele, ami megtorlást érdemelne.*
- Tudod mi volt a célom? *Szólal meg végül barátságtalan, szemrehányó hangon, visszakanyarodva a korábbi kérdésre.*
- Az, hogy miután az már nem egyszer kiderült, hogy hiába pofázok neked, máshogy mutassam meg, mivel vagy kivel játszol. Én nem vagyok egy nyavalyás eb, akihez beállíthatsz, és megölelgetheted, mikor épp gyűlölsz mindent és mindenkit, máskor pedig elzavarod és leszarod, mert épp nincs kedved hozzá. Azt akarom, hogy dönts! Ott a gyűrű. Ha kell neked az, amit tőlem kaphatsz, ha kell a védelmem, a faszom vagy bánom is én mi az, ami kell neked tőlem, akkor húzd fel az ujjadra, de azzal egyúttal elfogadod azt is, hogy nem zárhatsz ki engem a döntéseidből, az életedből, amikor a hercegnő hiszti vagy az a kurva nagy okosságod épp azt diktálja, hogy szarj rám! Ha azt akarod, hogy legyek az életed része, akkor csináljuk rendesen, és legyél te is itt nekem úgy, ahogy én itt vagyok neked, mikor kell egy csigaház, ahova visszahúzódhatsz! Ha nem kell a gyűrű, azzal azt mondod, hogy én sem kellek. Ha így döntesz, dobd ki az első kukába, miután innen elmentél, és többet soha ne gyere vissza! Vissza se nézz! Erről szól valójában a mi üzletünk, ez az én ajánlatom. *Tárja szét a karjait. Többet ő nem kíván hozzáfűzni, sem felelősséget vállalni, a döntés szerinte csakis Maié.*
3161. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2026-03-04 12:10:58
Üzenet elküldve: 2026-03-04 12:10:58
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1235
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1235
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//A tett követi az árnyékát//
*Hogy „Te kezdted”, már nem mondja ki, pedig nagyon szívesen tenné, de ő is tudja, hogy az már tényleg túl gyermeteg lenne, s éppen az ilyesmi szavakat venné el az árvái szájából. Felelősségvállalást ültetne helyettük a fejekbe, ami most Mainak sem kifejezetten megy, hiszen éppen vádaskodásba kezdtek ahelyett, hogy egyszerűen elmondaná, hogy miért is jött. *
- Szóval azért nem az erőddel élsz már? Micsoda „fejlődés”.
*A szóáradatnak nehéz véget vetni, a kutakodás is csak bőszíti, mintha egyetlen hangnyi információ sem menne át a férfi tudatába. De az igazi meglepettség akkor jön, mikor kezébe kap egy apró dobozkát, mellé pedig számára ködös szavakat az üzletükről. A megdöbbenés ki is ül a szép arcra, de nem a mimika, sokkal inkább a beszéd hirtelen beállt hiánya az, mi megmutatja a döbbenetét. Ámbár nem tudja mit rejthet, mégis nyelnie kell egyet, mert igen könnyedén sejteni lehet, hogy miféle tartó az, ami ilyen kicsi és egy szerető adhat a nőnek. A jegeskékek tétován rebbennek, a barnákba, majd vissza a dobozra. Aztán még egyszer. És még egyszer. Érzi, ahogy hegyes füleiben zubogni kezd a vér, pedig még nem is látta a tartalmát. ~Add, hogy csak egy medál legyen. Egy kis fiola méreg. Egy szem, ami túlságosan mustrált… Egy… bassza meg!~ az utolsó gondolatfoszlánynál már kinyílik, s szemrevételezheti a gyűrűt, ami letaglózó. Hogy a jó, avagy rossz értelemben, azt a hirtelen bekövetkező sápadtsága sem árulja el. Le kell ereszkednie az ágyra, s meredten bámulnia még egy kis ideig az ékszert, miközben jól tudja, hogy remegni kezd a keze, s meg sem tudja állítani. Hirtelen zárja össze, majd felpattan. Szóra nyílna a száj, de a biztonság kedvéért újfent kinyitja, aztán végül felnéz Graelre.*
- Mi a… *Bezárja. Megrázza a fejét, s mint egy tébolyult, újra megnézi. Az ujjára szeretné húzni, mégis Pashthra kék szemeit látja maga előtt, ahogy szomorúan csillan, miközben ő maga a fellegekben jár a boldogságától.*
- Baszd meg, Grael.
*Mondja csak elhalt hangon. Ha ez egy leánykérés, hát bizton állítható, hogy minden férfiú e szavakat vágyja. Ha ez csak egy ajándék… akkor is. Ha csak meg szeretné mutatni számára, hogy mit rontott el, hogy mit tett tönkre néhány nap leforgása alatt, hát akkor is nagyszerűen ideillik e nőiesen kifinomult köszönetnyilvánítás. Érzi, ahogy megtelik a szeme könnyel, s igyekszik elnyomni a légvételének szaggatottságát, hogy más szavakat is képes legyen kiejteni dús ajkain.*
- Most fájdalmat szeretnél okozni vele, de mi volt az eredeti célod? *Nem olyan gördülékeny a beszéd, de egyre közelebb lép a városőrhöz. Szinte belefájdul mindene, hogy mennyire szeretné érezni annak minden porcikáját, ahogy öleli, de erőtlen hullik le a keze maga mellé, már csak tartogatva benne az „ajándékot”. *
- Ha ezt komolyan gondoltad, akkor is pontosan tudod, hogy nem tudok más lenni, még érted sem. *Talán ez most a legfájdalmasabb. És józanítóbb? Hiába teljesülne minden vágya, ha ő fordítva nem tud teljesíteni és nem is akar. És egyébként is… már úgy is mindegy. A könnyek már nem csak gyűlnek, hanem végig is csordulnak arcán. Nem hazudhat.*
- Én nagyon elrontottam, Grael. Én… *Egy hanyag mozdulattal törli le ábrázatáról a nedvességet, majd nagy levegőt véve be kívánja fejezni a hisztéria előszobájaként kezdődő sírást.*
- Én úgy megijedtem a saját szavaimtól, hogy egyenes utam volt más karjaiba és… és eljöttem, hogy ezt elmondjam, hogy végeztünk, hogy nem akarom ezt, de csak elég volt meglátnom téged, hogy tudjam, hogy mekkora hiba volt, nincs… nincs mentségem.
*Nem érdekli mi következik, ettől az érzéstől az is sokkalta jobb volna, ha újra bántaná őt Grael. Egyrészt, mert tán most meg is érdemelné, másrészt, akkor bebizonyosodhatna, hogy akkor jól döntött.*
*Hogy „Te kezdted”, már nem mondja ki, pedig nagyon szívesen tenné, de ő is tudja, hogy az már tényleg túl gyermeteg lenne, s éppen az ilyesmi szavakat venné el az árvái szájából. Felelősségvállalást ültetne helyettük a fejekbe, ami most Mainak sem kifejezetten megy, hiszen éppen vádaskodásba kezdtek ahelyett, hogy egyszerűen elmondaná, hogy miért is jött. *
- Szóval azért nem az erőddel élsz már? Micsoda „fejlődés”.
*A szóáradatnak nehéz véget vetni, a kutakodás is csak bőszíti, mintha egyetlen hangnyi információ sem menne át a férfi tudatába. De az igazi meglepettség akkor jön, mikor kezébe kap egy apró dobozkát, mellé pedig számára ködös szavakat az üzletükről. A megdöbbenés ki is ül a szép arcra, de nem a mimika, sokkal inkább a beszéd hirtelen beállt hiánya az, mi megmutatja a döbbenetét. Ámbár nem tudja mit rejthet, mégis nyelnie kell egyet, mert igen könnyedén sejteni lehet, hogy miféle tartó az, ami ilyen kicsi és egy szerető adhat a nőnek. A jegeskékek tétován rebbennek, a barnákba, majd vissza a dobozra. Aztán még egyszer. És még egyszer. Érzi, ahogy hegyes füleiben zubogni kezd a vér, pedig még nem is látta a tartalmát. ~Add, hogy csak egy medál legyen. Egy kis fiola méreg. Egy szem, ami túlságosan mustrált… Egy… bassza meg!~ az utolsó gondolatfoszlánynál már kinyílik, s szemrevételezheti a gyűrűt, ami letaglózó. Hogy a jó, avagy rossz értelemben, azt a hirtelen bekövetkező sápadtsága sem árulja el. Le kell ereszkednie az ágyra, s meredten bámulnia még egy kis ideig az ékszert, miközben jól tudja, hogy remegni kezd a keze, s meg sem tudja állítani. Hirtelen zárja össze, majd felpattan. Szóra nyílna a száj, de a biztonság kedvéért újfent kinyitja, aztán végül felnéz Graelre.*
- Mi a… *Bezárja. Megrázza a fejét, s mint egy tébolyult, újra megnézi. Az ujjára szeretné húzni, mégis Pashthra kék szemeit látja maga előtt, ahogy szomorúan csillan, miközben ő maga a fellegekben jár a boldogságától.*
- Baszd meg, Grael.
*Mondja csak elhalt hangon. Ha ez egy leánykérés, hát bizton állítható, hogy minden férfiú e szavakat vágyja. Ha ez csak egy ajándék… akkor is. Ha csak meg szeretné mutatni számára, hogy mit rontott el, hogy mit tett tönkre néhány nap leforgása alatt, hát akkor is nagyszerűen ideillik e nőiesen kifinomult köszönetnyilvánítás. Érzi, ahogy megtelik a szeme könnyel, s igyekszik elnyomni a légvételének szaggatottságát, hogy más szavakat is képes legyen kiejteni dús ajkain.*
- Most fájdalmat szeretnél okozni vele, de mi volt az eredeti célod? *Nem olyan gördülékeny a beszéd, de egyre közelebb lép a városőrhöz. Szinte belefájdul mindene, hogy mennyire szeretné érezni annak minden porcikáját, ahogy öleli, de erőtlen hullik le a keze maga mellé, már csak tartogatva benne az „ajándékot”. *
- Ha ezt komolyan gondoltad, akkor is pontosan tudod, hogy nem tudok más lenni, még érted sem. *Talán ez most a legfájdalmasabb. És józanítóbb? Hiába teljesülne minden vágya, ha ő fordítva nem tud teljesíteni és nem is akar. És egyébként is… már úgy is mindegy. A könnyek már nem csak gyűlnek, hanem végig is csordulnak arcán. Nem hazudhat.*
- Én nagyon elrontottam, Grael. Én… *Egy hanyag mozdulattal törli le ábrázatáról a nedvességet, majd nagy levegőt véve be kívánja fejezni a hisztéria előszobájaként kezdődő sírást.*
- Én úgy megijedtem a saját szavaimtól, hogy egyenes utam volt más karjaiba és… és eljöttem, hogy ezt elmondjam, hogy végeztünk, hogy nem akarom ezt, de csak elég volt meglátnom téged, hogy tudjam, hogy mekkora hiba volt, nincs… nincs mentségem.
*Nem érdekli mi következik, ettől az érzéstől az is sokkalta jobb volna, ha újra bántaná őt Grael. Egyrészt, mert tán most meg is érdemelné, másrészt, akkor bebizonyosodhatna, hogy akkor jól döntött.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3170-3189